Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-21 / 92. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, 1964. április 21. ■ja ötven százalékot reméltünk, és hatvannál is több lett. Tehát a Nemzeti Bajnokság II. és III. osztályaiban szereplő somogyi csapatok ismét kitettek magukért. Az otthonában játszó Kaposvári Honvéd folytatta »nullás« sorozatát. Sorrendben immár hetedik mérkőzésén nem kapott gólt a Honvéd. Igaz ugyan, hogy most sem játszott kifejezetten jól a csapat, de az eredmények mégis a Honvéd csapatát és szakvezetőit igazolják. Kíváncsian várjuk, hogy a most következő nehezebb sorozatban mit tud majd nyújtani a hetek óta listavezető Kaposvári Honvéd, Az NB III. Északközép csoportjában a Siófoki Bányász szilárdan őrzi első helyét. A Bányász együttes ez alkalommal a Magyar Acéltól hozott egy pontot, s csak azért nem kettőt, mert l:l-es állásnál, négy perccel a befejezés előtt Vörös 11-est hibázott. A jó erőben levő Bánj'ász együttes ca alk lommal pedig tartalékosán játszott, mégsem tort meg a sikersorozat. Várhatóan jó lesz talán most már a folytatás is. A Délnyugati NB Ill-ban a K. Kinizsi most egyszerre négy pontot, szerzett. Igaz ugyan, hogy a táblán csak kettőt írtak a Kinizsi javára, de a mohácsiak elszenvedték első vereségüket, s ez is két pont a Kinizsinek, amely mögt már egy pontnyira megközelítette az eddig pontveszteség nélkül álló Mohácsi Petőfit. Az a tény, hogy a K. Kinizsi idegenben is győzni tudott azt mutatja, hogy egyre inkább ösz- szekovácsolódik a csapat. Nem mondhatjuk ezt el a Taszári Honvédről,- amely bizony egyre jobban lejjebb csúszik a bajnoki táblázaton. A Honvéd együttese a nagykanizsai zártkapus mérkőzésről 2:0-ás vereséggel tért haza. így aztán, mint ötpontos együttes egyszeriben a táblázat 12. helyére került. Ez már kiesési zóna, mert pl. a 15. helyen álló Nagykanizsai Dózsának is ma már 4 pontja van, a sereghajtó Sz. Petőfinek pedig 3. Mindenesetre az a tény, hogy az NB Il-es K. Honvéd és az NB III-as Siófoki Bányász vezet a bajnoki táblázaton, a K. Kinizsi pedig második azt bizonyítja, hogy a somogyi NB-s csapatok biztatóan szerepelnek az idei bajnokságban. Már csak a Ferencváros veretlen a labdarúgó NB l-ben NB li Hetedik mérkőzésén sem kapott gólt a K. Honvéd Kikapott a Pécsi Bányász Az NB II. Nyugati csoportjának e heti fordulója ugyancsak bővelkedett váratlan eredményekben. Kaposváron ugyan érvényesült a papírforma, ha a vártnál nehezebben is, de győzött a Honvéd. A csapat kitűnő védelme most is megúszta gól nélkül, annak ellenére, hogy bizony időnként most mégiscsak meginogtak a hátsó alakzatok. Szerencsére Erdős! kapus nem. A leg vaskosabb meglepetést a Pécsi Bányász veresége jelenti. Az Autóbusz eddig elég gyengécskén szerepelt, most a totózók nagy bánatára a kispesti csapat biztos győzelmet aratott a nagy nevekből álló Pécsi Bányász ellenében. A Pécsi VSK győri veresége is meglepetésszáróba megy éppúgy, mint a X. Lombik győzelme a tavalyi bajnok IH. kér. TTVE ellenében. Egyébként továbbra is igen kiegyensúlyozottak az erőviszonyok ebben a csoportban. A hatodik helyezett Autóbusznak 7 pontja van, az utolsó helyre csúszott Zalagerszegi Dózsának 3. Egy-egy forduló után jelentős eltolódás lehet a bajnoki táblázaton. A bajnokság állása: 7 4 3- 6:0 11 7 5 11 9:3 11 7 5-2 14:7 10 6 4 11 10:7 9 7 4 12 10:7 9 C 2 3 1 6:4 7 7313 14:12 7 6 3 1 2 9:9 7 6 14 1 7:6 6 7 3-4 10:11 6 8:9 6 5:8 6 7:9 5 7:10 5 5:10 4 3:4 3 4:8 3 2:12 3 1. K. Honvéd 2. Pécsi BTC 3. Zalaeg. TE 4—5. P. Bányász 4—5 Székesfehérvár 6. Autóbusz 7. Esztergom 8. Győri Dózsa 9. Pécsi VSK 10. Traktorgyár 11. in. kér. TTVE 7 3-4 12. B. Spartacus 7 2 2 3 13. Magyaróvár 7 2 14 14. Veszprém 6 2 13 15. Pápa 7 2-5 16. EVTK 3 113 17. K. Lombik 6 114 18. Zalaeg. Dózsa 7-34 Ez történt az NB II-ben K. Honvéd—Traktorgyár 2:0 (2:0) Kaposvár, 3000 néző. V: Both. K. Honvéd: Erdősi — Tajti, Schmidt, Paulicsek — Muzslai, Rátkai — Fehér, Szabó, Szöllősi, Daka, Földi. Edző: Tóth József. Traktorgyár: KlspeÜ — Berecz, Vörös, Zimonyi — Czmor, Odri — Nyári, Kiesz, Bodzsár, Molnár, Kuszenda. Edző: Cserjés István. Nagy helyzet kihagyásával kezdett a Traktorgyár, Erdősi végül is szögletre tisztázott. Ezután a Honvéd vezetett két szép támadást, a befejezésről azonban a belső csatárok lekéstek. Az erős szél — amely a vendégeket segítette — zavarta a játékot, sok átadási hiba csúszott be mindkét részről. A Traktorgyár támadásai voltak veszélyesebbek. A 19. percben Kiesz gólhelyzetben kapu fölé lőtt, azután Bodzsár majd Czmor hatalmas bombáját nyomta szögletre a kitűnően védő Erdősi. A Honvéd csak a 29. percben veszélyeztetett. Fehér beadását Szabó az ötösről gyengén lőtte, és Kis- peti lábbal védett. A játékvezető igen sok dancsot elnézett, ennélfogva egyre keményebbé vált a játék. A 35. percben váratlan góllal szerzett vezetést a Honvéd. Szabó lassan vezetgette föl a labdát, majd a hátráló védők fölött mintegy 25 méterről védhetetlenül lőtt a léc alá, 1:0. öt perc múlva Fehér futott el a jobbszélen, átívelt labdáját Daka elvette a cselezgető Berecztől és éles szögből a bálóba lőtt, 2:0. SZÜNET UTÁN mindenki azt várta, hogy a széltől támogatott Honvéd folytatja a góllövést. Nem így történt. Egyelőre azonban a pesti játékosok is durva belemenéseikkel tűntek ki. Kuszenda belerúgott a vetődő Erdö- sibe, később Czmor rúgta meg hátulról Földit. Lassan a játék irányítását is átvette a Traktorgyár. Molnár néhány méterről a kapu fölé durrantott, később Bodzsár lövését a kapufa segítségével mentette Erdősi1. Egy ellentámadás során Daka előtt üresen állt a kapu, de amíg azon gondolkodott, hogy mit tegyen, szerelték. A 25. percben Odri hátulról elkaszálta fehérít, (a játékvezető kiállította a fedezetet. Tíz emberrel is támadott a Traktorgyár, s ha a Honvéd védelme néha zavarba jött, a sokat pepecselő fővárosi csatárok nem tudták kihasználni az alkalmat. Az utolsó percekben az előretörő Taj tin ak akadt helyzete, azonban 6 méterről csúnyán a kapu fölé lőtt. Sem iramban, sem színvonalban nem elégítette ki a szurkolókat a találkozó. A várakozással ellentétben nem volt meggyőző a Honvéd győzelme. A kaposvári csapat nem tudott fölényt kiharcolni, sőt a játékidő nagyobbik szakaszában a Traktorgyár irányított. Különösen kitűnt ez a másodk félidőben, amikor az amúgy is gyámoltalanul játszó kaposvári csatárok a maguk részéről szinte befejezettnek tekintették a mérkőzést, leálltak, s a továbbiakat a védelemre bízták. Pedig a traktorgyár! védelem nem tömörült, könnyen át lehetett játszani; a csapat mindvégig nyílt sisakkal játszott. Ha mégis lövőhelyzetbe jutottak Szabóék, akkor sem mertek lőni, több esetben kitűnő gólhelyzetben is inkább az átadást választották. A vendégcsapat jobbik része a jól cselező, gyors, nagy lövőkészségű támadó- sor volt. Jók: Erdősi, Paulicsek, Rátkai, ill. Vörös, Kiesz, Kuszen- da. Both játékvezető túlságosan szabadjára engedte a játékot, ettől eltekintve jól bíráskodott. * * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK Autóbusz—Pécsi Bányász 3:1, Győri Dózsa—PVSK 1:0, PBTC— Veszprém 3:1, Mosonmagyaróvár— Z. Dózsa 2:0. Zalaegerszegi TE— EVTK 1:0, K. Lombik—m. kér. TTVE 2:1, Székesfehérvár—Pápai Textiles 2:1. Minden tekintetben javult a magyar labdarúgás élvonala. A múlt héten százezer néző tekintette meg a mérkőzéseket. Most csak a üvfépstadionban 75 000 szurkoló gyűlt össze a Ferencváros—Pécs és az MTK—U. Dózsa találkozókra. A nyolcadik forduló ugyancsak bővelkedett meglepetésekben. Ki hitte volna, hogy az eddig veretlen Győr otthonában kikap majd a Tatabányai Bányásztól. Azt sem sejtették sokan, hogy az Újpesti. Dózsa simán vereséget szenved az MTK csapatától, s hogy a Vasas hasonlóképp kikap Komlón. A Bp. Honvéd—Szeged találkozón a Tisza parti városban jó adag szerencsével nyert a fővárosi együttes. A Dorog szintén szerencsés győzelmet aratott a Debreceni Vasutas SC elleneben. Az meg már hagyomány, hogy a Ferencváros csak a hajrában tudja kicsikarni a győzelmet. Ez alkalommal a pécsiek ijesztogették a zöld-fehéreket, s úgy látszott, hogy megszületik a forduló legnagyobb meglepetése, hisz húsz perccel a befejezés előtt még a Pécsi Dózsa vezetett. Végül azonban Albert mesterhármasával a Ferencváros nyert. Eredmények: MTK—Ü. Dózsa 2:1 (i:i) Népstadion, 75 000 néző. V: Be- nesch (osztrák). G: Kúti (2), ill. Bene. Tatabánya—Győr 1:0 (0:0) Győr, 12 000 néző. V: Schopp. G: Csernai. Bp. Honvéd—Szeged 2:1 (1:1) Szeged. 12 000 néző. V: Emsber- ger. G: Tichy, Katona, ill. Reményi. Dorog—Debrecen 2:1 (0:1) Dorog, 6000 néző. V: Bircsák. G: Szuromi, Kertes, ill. Alaxai. Komló—Vasas 2:1 (1:0) Komló, 6000 néző. V: Balia B. G: Rónai (2), ill. Bakos. Ferencváros—Pécs 3:2 (1:2) Népstadion, 75 000 néző. V: Petiik. G: Albert (3), ill. Vári, Dunai II. A labdarúgó NB I. állása: 1. Ferencváros 14 pont 2. Bp. Honvéd 12 pont 3. Tatabánya 11 pont 4. Győri Vasas ETO ll pont 5. MTK 9 pont 6. Ü. Dózsa 8 pont 7. Vasas 8 pont 8. Dorog 7 pont 9. Komló 7 pont 10. Szeged 6 pont 11. Csepel 5 pont 12. Pécsi Dózsa 5 pont 13. Diósgyőr 4 pont 14. Debrecen 1 pont NB III Északközép csoport: 1. Siófoki Bányász 6 4 2 9:2 : 10 2. Pénzügyőrök 6 4 11 20:5 9 3. Sárisáp 6 4 11 11:3 9 4. Nyergesújfalu 6 3 2 1 8:4 8 5. Goldberger 5 3 11 10:5 7 6. Cegléd 6 3 12 13:7 7 7. Ercsi 6 2 3 1 14:10 7 8. Magyar Acél 6 2 2 2 7:9 6 9. Tokod 6 2 2 2 7:10 6 10. K. Tűzálló 6 3-3 9:14 6 11. Elektromos 5 13 1 7:7 5 12. V. Dinamó 6 13 2 5:9 5 13. Annavölgy 6 12 3 7:14 4 14. Újlaki FC Ü - 2 4 4:11 2 15. Csepel Autó 6-24 3:14 2 16. Pilisi Bányász 6-15 3:13 1 Az e heti fordulóban az elsőségre törő csapatok közül a Pénzügyőrök nagy gólaránnyal győzött, biztosan nyert a Sárisápi Bányász is, pedig ez utóbbinak az élmezőnybe tartozó Nyergesújfalu volt az ellenfele. A siófokiak továbbra is biztosan őrzik vezető helyüket a bajnoki táblázaton. Magyar Acél — Siófok 1:1 (1:1) Budapest, 400 néző. V: Kende. M. Acél: Boda — Aracsi, Glück- ler, Marton — Mester, Falusi — Bolgr. Gubicsk, Marschall, Wéber, Szabadkai. Edző: Havas László. Siófok: Varga — Vida, Fehér, Farkas — Vörös, Fejes — Erdei, Kovács II., Kerényi, Tóth, Kovács I. Edző: Haragh Tibor. Hazai támadások vezették be a mérkőzést, és a 10. percben már vezetést is szerzett a Magyar Acél. Kovács I. elmélázott a 16-os tájékán, s elvesztett egy labdát. Gubicsk megszerezte azt, s biztosan lőtt a hálóba, 1:0. A gól felrázta a siófokiakat, akik átvették a játék irányítását. Hamarosan több alkalom is kínálkozott az egyenlítésre. Kovács II. hatalmas lövését azonban hárította a kapus, aztán a 24. percben Kerényi. két perc múlva pedig Kovács I. jó helyzetben hibázott. A 35. percben Tóth tört ki, és egyéni játék után a 16-osról nagy gólt lőtt, 1:1. A 40. percben már vezethetett volna a Bányász. Erdei kicselezte az egész védelmet, a kifutó kapus mellett azonban a kapu mellé gurított. Szünet után a feltámadó széllel szemben játszott a bányászcsapat, ennek ellenére tartós fölényt harcolt ki. Igaz, hogy a hazaiak baloldali támadásai rendre veszélyt jelentettek Varga kapujára. A 86. percben megszerezhette volna a győzelmet a Bányász. Marton ugyanis a 16-oson belül kézzel ütötte el a labdát Erdei elől. Vitathatatlan 11-es. A büntetőnek Vörös állt neki, gyenge lövését azonban Boda kiütötte. Elég nehezen talált magára a mérkőzésen a Siófoki Bányász, amely pár perccel a mérkőzés megkezdése előtt érkezett meg a fővárosba. Fokozatosan azonban játékba lendült a csapat, amely technikai téren éppúgy, mint erőnlét dolgában felülmúlta a hazaiakat. Végül bizony az Acél örülhetett az egy bajnoki pontnak. Jók: Boda, a mezőny legjobbja, Glücker, Wéber, Szabadkai, ill. Varga, Farkas, Fejes, Erdei, Kerényi. * * * TOVÁBBI EREDMÉNVEK Annavölgyi Bányász—Tokodi Bányász 2:2, V. Dinamó—Ercsi 1:0, K. Tűzálló—Elektromos 3:1, Újlaki FC—Cegléd 2:2, Goldberger—Pilisi Bányász 4:1. Pénzügyőrök—Csepel Autó 8:1, Sárisáp—Nyergesújfalu 2:0. Délnyugati csoport: 1. Mohács 6 51 8:3 10 2. K. Kinizsi 6 4 1 1 11:6 9 3. N. Bányász 5 3 1 1 9:6 7 4. Dombóvár 6 3 1 2 12:10 7 5. Kalocsai Kinizsi 6 3 1 2 10:10 7 6. Baja 6 3 1 2 5:7 7 7. Sz. Dózsa 5 2 2 1 11:5 6 8. Pécsi EAC 6 33 8:5 6 9. Nagyk. VTE 6 2 1 3 4:4 5 10. Kalocsai Honv. 6 2 1 3 14:16 5 11. Nagymányok 6 1 3 2 6:7 5 12. Taszár ó 2 1 3 6:8 5 1& Máza-Szászvár 6 24 8:10 4 14. Pécsszabolcs 6 24 7:9 4 15. N. Dózsa 6 24 4:8 4 16. Sz. Petőfi 63 3 5:14 3 N. Bányász—Taszór 2:0 (0:0) Nagykanizsa, zárt kapuk mellett. V: Schmierer. N. Bányász: Takács — Sellyéi, Dénes, Lervencz — Hegedűs, Bányai — Meszes, Bencze, Viola, Bruth, Józsi. Edző: Mihaldinecz Boldizsár. Taszár: Simái — Hartmann, Hencz, Bocz — Bíró I., BaBudapesten a teljes magyar élgárda gyűlt össze az országos mezei futóbajnokságra. A közép- és hosszűtávfutók nagy tavaszi seregszemléje szép somogyi sikert hozott. Másfél bajnokság jutott kaposvári atlétáknak. A 10 kilométeres nagy mezein a várakozásnak megfelelően a salgótarjáni Mecser bizonyult a legjobbnak. A négyezer méteres távon viszont félig-meddig kaposvári siker született. A Győri Dózsa színeiben versenyző Kiss György biztosan utasította maga mögé az egész mezőnyt. A 107 induló között Kiss mellett Pamuki is az élbolyban érkezett a célba, 9. lett. Nagy meglepetés született a serdülők 2000 méteres versenyén. A bajnokságot Kovács Géza, a Tángi — Pásztor, Szöllősi, Bíró II., Csontos, Janás. Edzó: Stündl László. A közönséget ugyan hivatalosan kizárták a mérkőzésről, de a kerítésen kívülről, a környező fák tetejéről meg a házak ablakaiból mintegy 200 szurkoló kísérte figyelemmel a két csapat találkozóját. Az első esemény a 13. percben adódott, amikor 11-eshez jutott a Bányász. Dénes a büntetőt azonban kapu mellé rúgta. Ezt követően a félidőben végig kiegyenlített játék folyt. Szünet után változott a játék képe. A Bányász együttese fergeteges támadásokat indított, s ez már a 2. percben góllá érett. Bencze Violától kapott labdát, és nagy erővel lőtt a bal sarokba, 1:0. Percekre feljött a taszári csapat, aztán ismét a Bányász következett. Két kapufalövés jelezte a hazaiak fölényét. A 20. percben az elfutó Józsi viszont már a hálóba talált, 2:0. A Taszári Honvéd teljesen beszorult. A hazai csapat gyakran hozta zavarba a Honvéd védelmét, újabb gólt lőni azonban nem tudott, sőt nem sokkal a befejezés előtt szépíthetett volna a Honvéd, Pásztor azonban a kapufát találta el. Az első félidő kiegyenlített játéka után tartós fölényt harcolt ki a Nagykanizsai Bányász, amely feltétlenül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Jók: Dénes, Bányai, Bencze, ill. Bocz, Szöllősi, Janás. * * * TOVÁBBI EREDMÉNYEK Bajai MTE—Mohácsi Petőfi 1:0, Nagykanizsai Dózsa—Szekszárdi Petőfi 3:2, Dombóvári VSE—Szek- szrdi Dózsa 3:2, Pécsszabolcsi Bányász—Kalocsai Honvéd 4.U, Nagy- kanizsai VTE—Nagymányok 0:0, Kalocsai Kinizsi—Má za-S zász vá r 1:0. csics Gimnázium atlétája szerezte meg. Kovács fölényes győzelme váratlanul érte a magyar atlétasport szakvezetőit, de még edzője, Stettner Miklós sem remélt győzelmet a nagyon tehetséges Kovácstól. Az 1500 méteres női bajnok Nagy Zsuzsa,’ a BEAC atlétája lett. — A totó 13+1 találatos szelvénye: 111121X11 X*1 x 2 + 1. 13+1 és 13 találatos szelvény nem akadt. A 12 találatos szelvényekre egyenként 18 343,75 forintot, a 11 találatosakra 623,75 forintot, a 10 találatosakra 116,25 forintot fizetnek. Az 567 093 forint jutalomalap a következő, 17. fogadási héten 13 I I találatot elért pályázók között kerül felosztásra. Másfél kaposvári siker az országos mezei bajnokságon Kovács Géza (Táncsics ginm.) országos bajnok Góleső a megyei bajnokságban Eddig bizony eléggé fukarkodtak a gólokkal a megyei labdarúgó bajnokság I. osztályának csapatai. Most viszQTit egyszeriben góleső hullt. E héten például negyvenkét ízben rezdült meg a háló. öt csapat nem adta öt gólon alul. Csurgón hat gólt láthattak a helyi csapat szurkolói. Igaz, f nem naigyon örültek a megoszlásnak. Hármat ugyanis a lelkes Marcali Honvéd csapata lőtt Kepler hálójába. A bajnokságban egyébként Lá- bod az NB Il-es K. Honvédhoz hasonlóan nullsorozatot csinál. Egymást követő hat mérkőzésen nem kapott gólt a Lábodi MEDOSZ. Csatárai viszont tizenkettőt lőttek. A bajnoki táblázat élén nem változott lényegesen a helyzet. Nincs változás alul sem, középen viszont annál több. A forduló legnagyobb meglepetése, hogy a jól rajtoló Babócsai Bányász sima 5:0-ás vereséget szenvedett Marcaliban. Váratlan az M. Honvéd csurgói pontszerzése is. Tudósítóink az egyes találkozókról a következőket j elentették: LABOD—BARCS 4:0 (1:0) Lábod, 800 néző. V: Vajda. Lá- bod: Komái — Tálas, Kiss, Mihó- ka — Csoór, Koczka — Szokolics, Keszi, Kisgál, Ilosvai, Prokli. Edző: Selmeczi István. Barcs: Job- bágv — András, Papp, Krapecz — Hégelsberger, Szili — Rózsavölgyi, Göncz, Bolhói, Sinkó, Kertész. Edző: Szóvári György. Az első félidőben a széltől támogatott hazaiak viszonylag jól tartották magukat. Szünet után viszont nagj' fölénybe került a lábodi csapat, és ilyen arányban is megérdemelten győzött. A 90. percben Szilit a játékvezető kiállította. G: Keczi (2), Ilosvai, Prokli. Jók: Kiss, Csoór, Ilosvai, Prokli, ill. Rózsavölgyi, Kertész. Bosznai Gyula NAGYATÁD—FONYÓD 3:0 (2:0) Fonyód. 200 néző. V: Fenyvesi. Nagyatád: Horváth — Németh, Fritz, Nagy — Bazsó I., Nezdei — Orsó, Sasvári, Selmeczi, Simon. Posta. Edző: Bicsáki Sándor. Fonyód: Járfás — Zákányi, Liszkai, Pintér — Papp, Molnár — Kolip, Vida, Harmath. Farkas, Csapó. Edző: Harmath Gyula. Alacsony színvonalú, tervszerűtlen, csapkodó játék. Végig a fonyódiak támadtak, a vendégek viszont három védelmi hibából három gólt rúgtak. G: Posta (2), Selmeczi. Jók: Fritz, Bazsó I., Posta, ill. Liszkai, Papp, Molnár. Gimesi László TAB—GYÉKÉNYES 5:0 (2:0) Tab, 300 néző. V: £íorváth Z. Tab: Gróf — Farkas, Szabó, Ma- tyék — Garabon, Simon — Rácz, Varga. Puha, Czabula, Vendl. Edző: Czabula Miklós. Gyékényes: Gócza — Papp, Benyovszki, Gerge- lics — Gerencsér, Molnár — Füstös, Horváth, Téglás, Bozsits, Ba- róti. Edző: Róka Lajos. Jó iramú mérkőzés, amelyen a hazai csapat végig nagy fölényben játszott, s ilyen arányban is megérdemelten nyert. G: Czabula (2), Puha (2), Varga. Jók: Puha, Czabula, Szabó, illó Benyovszki, Téglás, Gócza. Dietzel Ede CSURGÖ—^M. HONVÉD 3:3 (1:1) Csurgó, 400 néző. V: Darázsi. Csurgó: Kepler — Péczeli, Hottó II., Szirják — Rostás, Hottó I. — Vörös, Bata, Sótonyi, Luczek, Nagy. Edző: Bolla József. Marcali: Bogdán — Sebők, Kovács, Szokol — Dósa, Horváth — Gőbölös, Zilizi, Dóra, Csepeli, Hegyi. Edző: Német József. Végig fölényben játszott a hazai csapat, mindig vezetést is szerzett, az M. Honvéd azonban rendre kiegyenlített. G: Nagy, Sótonyi, Luczek, ill. Gőbölös, Sebők, Kovács. Jók: Hottó I., Bata, Nagy, ill. Szokol, Gőbölös. Halmai Emil MARCALI V. AI.—BABÖCSA 5:0 (3:0) Marcali, 500 néző. V: Szöllősi. Marcali: Törzsök — Hosszú, Molnár, Pimpauer II. — Jakab, Pim- pauer I. — Bene, Takács, Szántó, Kisborsó. Klujber. Edző: Abonyi Károly. Babócsa: Varga — Ember- sics, Riedler, Radics — Vadász, Bakó — Paksica, Hajdú, Szili, Luczek, Bukovics. Edző: Szuhanyilt Ferenc. Végig sportszerű mérkőzés, amelyen a minden részében jobb hazai csapat fölényes biztonsággal nyert. G: Bene (2), Takács, Szántó, Klujber. Jók: Bene, Takács, Pimpauer I., ill. Riedler, Radics, Vadász. Kálmán Sándor K. DÓZSA—SOMOGYSZOB 5:1 (3:1) Kaposvár, 300 néző. V: Buzsáki. Dózsa: Antal — Papp, Csima, Tökély i — Farkas, Kiss — Veverán 11., Veverán I.. Zsunics. Nagyréti, Szigeti. Edző: Egres László. So- mogyszob: Barbina — Pálfi, Kovács I., Németh — Szentgyörgyi. Kovács IT. — Acs, Palotai, Gőbölös, Bálint, Farkas. Edző: Hosszú László. Sportszerű küzdelemben a minden részében jobb hazaiak megérdemelten győztek. G: Veverán I. (3), Nagyréti (2). ill. Palotai. Jók: Csima, Veverán I., ill. Németh, Bálint. Fonai László K. VASAS—BALATONLELLE 5:1 (2:0) Kaposvár, 300 néző. V: Molnár. Vasas: Szűcs — Kovács, Gál II., Vigh — Gál I., Nagy — Laki. Pam- mer, Magyar, Stadler, Fülöp. Edző: dr. Zádori László. Balatonlel- le: Takács — Varga, Nagy, Molnár — Gréczi, Kindler — Jabron- ka, Márton, Büki, Zsigmond, Czol- listán. Edző: Pesti János. Végig a Vasas játszott fölényben, s győzelme egy percig sem volt vitás. G: Pammer (2, egyet 11-es bői), Magyar, Stadler, Nagy, ill. Büki. A 70. percben Jabronkát, a 75.-ben Fülöpöt tiszteletlenségért a játékvezető kiállította. Jók: Nagy, Gál 1., ill. Zsigmond. F. L. A megyei bajnokság állása: 1. Lábod 6 5 1 _ 12:0 11 2. K. H. Vasutas 6 3 316:8 9 3. Nagyatád 2 411:5 8 4. K. Dózsa 6 3 2 1 14:8 8 5. Csurgó 5 3 1 1 15:9 7 6. Marcali V. M. 5 2 2 1 14:8 6 7. Vasas 5 32 11:8 6 8. Tab 6 2 1 3 12:12 5 9. K. V. Lobogó 5 1 2 2 9:11 4 10. Babócsa 4 22 5:8 4 11. Barcs 5 1 1 3 8:13 3 12. Somogyszob 4 1 1 2 6:13 3 13. Fonyód 5 1 1 3 2:10 3 14. Gyékényes 52 3 5:14 2 15. Balatonlelle 6 “ 1 5 8:18 1 K. Honvéd U. 5 32 21:8 6 Benczik és Lukácsné a magyar asztalitenisz-bajnokok Gyengén szerepeltek a kaposváriak Pénteken, szombaton és vasárnap bonyolították le az asztalité- niszezők 1964. évi egyéni és páros bajnokságát. A férfiaknál a várakozásnak megfelelően Bérezik Zoltán g3'őzött. A női egyesben Lukácsné nyerte a bajnokságot bizonyítva. hogy legutóbb sem érdemtelenül verte meg Földinét. A férfi párosban új bajnokot avattak. A Faházy—Pignitzky kettős a döntőben 3:0-ra verte a Bérezik— Rózsás párt, a vegyes párosban a Lukácsné—Rózsás kettős nyert a Földiné—Bérezik pár ellen. A női páros a Földiné—Lukácsné kettős zsákmánya lett. A versenyen rajthoz állt kaposvári asztaliteniszezők még a várt- nl is gyengébben szerepeltek. Dr. Vinczéné, Szereczné, Gundiné, Balázs, Ivusza és Kiss egyaránt az első fordulóban kiesett. TJCáztaitáü q^áztíízktlg, 3 főzöégővel és sütővel, zománcos kivitelben Raktárról azonnal kapható a Marcali Fmsz vattás műszaki boltjában. (4981) 1850,— Ft