Somogyi Néplap, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-19 / 91. szám
SOMOGYI NÍW,*“ 8 Vasárnap, 1964. április 19. PATAKI PÁL M a már otthon érzem magam a gépállomáson. De az első három napon minden olyan furcsa, idegen volt Kizökkentem a megszokottból. Hiányzott a feleségem (ez otthon, különösen az utóbbi időben csak ritkán történt meg velem), az ismerős arcok az utcán és a villamoson, a gyár, a barátok, minden. Az esztergagépnek más hangja volt, mint a traktornak. A katonaévek alatt még természetes lett volna. A harckocsi dübörgése után az esztergagépnek is más hangja volt Szúnyogdongásnak tűnt fel. Azóta hozz;-szelídültem, s most a traktor dübörgése bántotta a fülem. Három napig. De ma reggel úgy ébredtem, mintha itt éltem volna le az egész életem. Már nem hiányzott a város, az otthon kényelme, az asszony megszokott, évek óta egyforma, szenvedély nélküli csókja, az ismerős arcok látásából fakadó derű, a műhely váltakozó hangulata, semmi. Mi történt velem? Megváltoztam egyetlen éjszakán? Vagy valami bűvös varázslat kerített hatalmába? Este még úgy szálltam le a traktor nyergéből, mint az előző nap: fáradtan, összetörtén, a szokatlan munkától (a dermesztő szél a csontomig átjárt) és sóvárogva a zsúfolt, de mégis oly megnyugtató pesti villamos után. Arra gondoltam: a többiek már hazaértek, az asszony vacsorát tálal (szinte éreztem a párolgó húsleves ínycsiklandozó illatát), utána jólesik lemenni egy pohár sörre vagy beülni valamelyik moziba ... Tehát átkoztam a meggondolatlanságomat, hogy felcseréltem a várost — ha csak néhány hétre is — a gépállomással. S ietve léptem be az irodába, hogy számot adjak a végzett munkáról, aztán iszkoljak tovább a fűtött szálláshelyre. És akkor, odabenn, megpillantottam. Karcsú, sudártermetű és sápadt lány volt. (Vagy csak a lámpa fénye sápasztotta amúgy is halvány bőrét?) Ott állt az ablak mellett, de ahogy becsuktam az ajtót, összerezzent és felém fordult. Ajka nedvesen ragyogott, homloka magas és domború volt: arckifejezése bájos, nyílt és érzelmes. Ilyen arcot itt látni, a szikkadt-cserzett férfinép között, meglepetést jelentett számomra. Emlékszem, fehér blúzt viselt s hozzá sötét szoknyát, mint az érettségire készülő diáklányok. Halkan mondtam a nevemet. Bemutatkozásnak szántam, de mert csak állt tovább az ablaknál moccanatlanul, folytattam azzal, hogy hol s merre jártam a határban, mit végeztem a mai napon. Néni válaszolt, csak rövid biccentéssel nyugtázta szavaim, aztán a szekrényhez lépett, szélesre tárta ajtaját, és keresgélni kezdett a munkalapok között, Az asztalra támaszkodtam, mint akinek nem sietős a dolga és mohón lestem minden mozdulatát. Csak félig fordított hátat, s jói láttam a feszes blúz alatt apró mellének rezdüléseit. Öt éve házasodtam, de az asszony mellett soha nem éreztem azt az izgalmat, azt a zavart, amely ebben a percben a lány jelenlétében elfogott. Végre megtalálta a lapomat, megfordult s könnyű léptekkel közeledett az asztalhoz. Közben rámnézett, de pillantása, amikor tekintetünk találkozott, nem árult el sem kacérságot, sem félszegséget. Fürkészve mért végig, de szemlélődésének láthatóan nem tulajdonított nagy jelentőséget. B ántott a csend, mely Miért nem veszi észre, hogy közénk fészkelte ma- nem közömbös a számomra? gát. Szerettem volna Hogy több — akkor is, ha hallani a hangját, de ő tovább- most látcm először — mint ra is hallgatott, minden fi- egy nő a sok közül, akivel gyeimét a munkalap kitöltése együtt dolgozom. Kimért volt, kötötte le. Beszélni kezdtem tárgyilagos, de udvarias. sietős szavakkal (mindegy, hogy miről, csak feloldjam a csendet) és azzal a reménynyel, hogy felkeltsem érdeklődését személyem iránt. Bíztam abban, ha megindul köztünk a szó, leküzdöm hirtelen támadt idegességemet és visszanyerem a régi magabiztosságot. Elbűvölt kecses mozgása, ahogy természetes könnyedséggel végezte a dolgát. Mint aki csak a munkájának él, de — talán kíváncsiságból, talán udvariasságból — időnként felpillantott, és én úgy vettem észre, hogy némi érdeklődés jelenik meg zöldeskék szemében. Magamnak sem tudtam számot adni, mit akarok tőle (legK ifogytam a szóból. Vagy csak a torkomon szorult össze, hogy hirtelen támadt érzéseim vissztudomásul venni létezésemet, de merészségemnek szárnyát szegte közömbössége. (Sokáig matatott a szekrényben, mintha egyedül lett volna az irodában.) — Holnap? — kérdezte inkább önmagától, amikor végre visszafordult. — Nem tudom ... — tette még hozzá bizonytalanul. — Nagyon szeretném ... Nem kérdezte, hogy mit, azt sem, hogy miért érdekel: mit kezd az estéivel. — Talán ... — Várni fogom... *— köszöntem el és éreztem, hogy a tekintetével követi távozásomat. Keveset aludtam az éjszaka. Az öreg Csőri szavai jutottak r KÉPES GÉZA TE hangtalanul vergődnek a körű- fz eszembe. »Azon jajveszélöttünk átforrósult levegőben? Csend támadt köztünk. Dolgom befejeztem: napi munkám papírra került. De a lábam, mint a gyökeret eresztett fa, nem mozdult. — Mit csinál ma este? — kérdeztem váratlanul, de alig, hogy kimondtam, már rádöbbentem: jóvátehetetlen hibát követtem el. Hátha asszony? . , . .... . Vagy szeretője van. És ha tem volna úgy az este. ^ Miért, nincs, akkor is, milyen jogon hogyan viselkedtem? Mit akakelni, hogy rosszul házasodtál, éppoly ostoba, szánalmas dolog, mint siránkozni azon, hogy elrontottál valamit a gyárban. A hibát nem siratni, helyrehozni kell. Az ember hibázik, ez természetes. Az a fontos, hogy tanuljon belőle s újra ne kövesse el.« Vajon csakugyan tanultam belőle? Akkor nem viselkedtettem fel a kérdést alig néhány perces ismerettség után? Szerettem volna elhitetni önrok tőle? Eljön? Reggel óta türelmetlenül számolom az órákat a perceket. (Háromszor alább tíz év van köztünk) sze- f-| szsrelem hoey nincs reimet vagy csak szeretetet? sz-reiem, nogy Fiatal, ruganyos testét vagy csak a lelkét, hogy megosszam vele bánatom? Vagy mind a magammal, hogy senkihez sem 's kiugrott az eke a barázdából.) És ha nem jön? Meg kell, múltja, nem tartozik senkihez. És ha mégis? Félig elfordult és zavart bihogy érezze: nem a kalandot keresem benne. kettőt» Miiven inenn» Felesé- ^álmatlanság lett úrrá rajta, kettőt? Milyen jogon. Felese- Túlságosan meglepte a kérdéM' ár nem hiányzik a város, az otthon kényel______________ _ _______ me, a traktor dübörg em van. És ő? Kihez tartó- sem? ° Vagy egyszerűen csak gése sem idegen. Valami megzik? Semmit nem tudok róla. tolakodó fráternek tart? változott bennem. Valami, ami Azt sem, hogy kicsoda, azt _ Dolgom van... — mond- bé vissza, ha nem jön el. sem, hogy került ide. Megér- ta sokára, majd felkapva az Rosszul házasodtam. Mással kezésem óta egyszer sem lát- asztalról munkalapomat, a js megtörtént már. Azért mon- tam. Mégis, valami ellenáll- szekrényhez lépett, mintha az dom ezt> mert egyetlen pillalenne most a világ legíonto- nat a]a^t beleszerettem a lány- sabb dolga. ba? a régi, megalkuvó énem — És holnap? — A szemem azt hajtogatja, de én tudom, sarkából figyeltem. Bájos met- hogy a lány csak a szememet szésű arcélét a lámpa sápadt nyitotta fel. Rádöbbentett ar- fénye még ingerlőbbé tette, ra, hogy mindig szembe kell hatatlan erő taszította félbe. Néha közbekérdezett, a munkámról, a gyárról, a városról érdeklődött, de óvatosan kerülte kérdéseket. bizalmasabb Szerettem volna a karomba nézni önmagunkkal. Akkor is, zárni, hogy kénytelen legyen ha fáj, akkor is, ha nehéz. A magyar kultúra külföldön A Lityeraturnaja Gazetában Nyikolaj Csu- kovszkij hosszabb recenzióban méltatja Hidas Antalnak a Molodaja Gvardia kiadónál oroszul megjelent Márton és barátai és Más muzsika kell című regényeit. (A két regényt Kun Agnes fordította oroszra, a bennük szereplő vers- és dalbetéteket pedig Leonyid Martinov). Az ismert szovjet író mind a művekről, mind pedig szerzőjükről igen meleg hangon emlékezik meg. * • * Czóbel Béláról, s a párizsi Zak-galériában kiállított képeiről ír a Figaro Littéraire-ben Claude Roger-Marx. Az európai hírű magyar mester születésének nyolcvanadik évfordulóját ünnepelte meg néhány ismert alkotásának kiállításával a Zak-galéria. A cikk írója a legnagyobb elismerés hangján méltatja Czóbel művészetét. * * * A Móra Ferenc Könyvkiadó A Világirodalom Gyöngyszemei népszerű sorozatában, a nemzeti antológiák sorában az elmúlt évben jelenttette meg a Jugoszláv költők antológiáját (A kötetet Vujcics Sztojan válogatta és szerkesztette.) A belgrádi, zágrábi és újvidéki sajtó nagy teret szentel az antológia ismertetésének. A zágrábi Telegram című hetilap az ismert jugoszláv költő és műfordító, Gusztáv Krklec akadémikus tollából a lap első oldalán közölt terjedelmes cikket az antológiáról. Micsoda áram zuhog át rajtunk! Mint villanyvezeték összesodort két különnemű szára: lobogunk egybefonódva s kigyullad a lámpa: vágy és gyönyör — soha csömör egy pillanatra sem Húsz éve már pillantásodra pendíti megfeszült idegem Nélküled a föld mint egy távoli bolygó torz, süket és idegen Fény és sötét, páncél, mi véd: ez vagy s a tiszta öröm, mely átölel, nem enged el, nem enged, bármi jön... T. PIREIDISZ CIPRUSZ1 SZIMFÓNIA (Részlet.) Nem! Nem kelletek, idegenek vagytok e földnek! Itt minden a miénk! Minden darabka kő, a föld, a fák, a víz, a szél — adtak valamit önmagukból, hogy testet öltsünk, önön leikéből lehelt lelket belénk! Itt minden a miénk, s minden idegen számotokra! Idegenek vagytok. Semennyiért sem eladó ez a föld, s benneteket barátjává nem fogad. A haza — szülőanya! Emlékezik jól, kiknek ajkát táplálta szent tejével. Ciprusz gyermekei édes an>ja, s az volt s marad — de örökre idegen számotokra! Föl hát a szívvel! Földünkben a gyökerek mélyre kúsztak — tombolj, vihar! Csak még a tavaszt tudjuk kivárni!... Fény küllőzi a messzi láthatárt. Föl hát a szívvel, vörösük már a hajnal, s megcsikordulnak a bilincseink ... S ti, idegenek, távozzatok! Nem adjuk tengerünk szelíd kékjét, nem adjuk — Mi vagyunk Ciprusz! Ciprusz, Görögország! PAPP ÁRPÁD fordítása Az okos lány Carl Orff, a modern zeneszerzés nemzetközi hírű egyéiOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOODOOOOOOOOOOOOOOOCXaOOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXDOOOOOOOOOOOOOOOOOO SZERGEJ SZMIRNOV GERMOGEN VOLOSZNY ESETE Gok megkapó, egészen váratlan esemény játszódott le az égen, Budapest fölött. De volt közöttük egy. amely különösen széles körben vált ismertté ezekben a napokban katonáink között, de nemcsak a gyalogosok között keltett csodálkozást, hanem a már sokat látott repülőket is ámulatba ejtette. Ez az eset Germogen Vo- losznyikov húszéves őrmesterrel történt. Harcigép lövésze volt, s fiatalsága ellenére több mint félszáz bevetés volt mögötte. Ezen a napon, mint rendesen, két »Iljusin« indult bomba-teherrel feladata teljesítésére. Elől Dulimov gárdahadnagy repült, utána Tyelenkov gárdaőrmester. És mint mindig, Tyelenkov gépén, a lövész helyén ott ült Volosznyikov. Céljukat nem érték el. A felhők mögül, egyenesen az »Iljusin«-ok felé, előbukkant egy falka »Messerschmitt« és »Focke-Wulf«, tizennyolc gép kettő ellen. Kétezer méter magasságban megkezdődött a harc. AT int héja a zsákmány- ra, úgy csaptak le a németek a szovjet gépekre. Volosznyikov közelében máris két ellenséges lövedék robbant. A szilánkok széttépték zubbonyát, de ő maga sértetlen maradt. Viszont az egyik »Focke« egy pillanatra géppuskája irányzéka elé került: füstölögve zuhant a földre. Ebben a pillanatban két német vadászgép hátulról támadt. A géppuska sor- tüze levágta az »Iljusin« farkát és fél szárnyát. A motorokból füst tört elő. A gép nem engedelmeskedett a kormánynak; zuhanni kezdett. A pilóta intett Volosz- nyikovnak és a gép oldalán át kiugrott a levegőbe. Ugyanabban a pillanatban ismét egy »Focke« került a géppuska irányzéka elé, s a gárdista nem bírt ellenállni a kísértésnek. A német gép az első sorozat után lángra lobbant. Ekkor Volosznyikov kissé felemelkedett, megpróbált kiugrani. De a gép légörvénybe került és a légnyomás visszadobta az őrmestert. A kabin falához szorulva, lassan-las- san kilendült valahogy és függve maradt a gépen. Az ejtőernyő alsó kötelei beleakadtak a kabin valamelyik részéhez. Az őrmester hétszáz métert zuhant a géppel együtt, fejjel lefelé függőt a levegőben s hiába igykezett kiszabadítani magát. Ekkor a levegő sodra mégis leszakította. »Élni fogok hát!« — villant fel a gondolat Volosznyikov agyában és megrántotta a gyűrűt. De a megszokott rántás elmaradt. Egy pillantást vetett a magasba és a szíve fájdalmasan összeszorult. Lába beleakadt a kötélzetbe és az ernyő nem nyílt ki. Most már nem volt menekülés számára. TU aga alatt, a mélységx x ben a Duna behavazott és zajló jegét látta. Előtte, harminc méterrel lejjebb gépe zuhant a mélybe, füstös nyomot húzva maga után. Gyorsan közeledett a föld felé. Most már egészen közel van hozzá. Az »Iljusin« befúródott a földbe s a felrobbant bombák tüzet okádtak. Volosznyikov behunyta a szemét. Az utolsó, amit érzett, egy különös lökés volt a levegőben alulról fölfelé. Egy másodperccel később magához tért: a földön volt. A parton feküdt. Távolabb még égett a repülőgép. Fölötte az égen fehér ejtőernyő ereszkedett lefelé, rajta emberi alak függött. Körülötte »Messerschmittek« röpködtek, géppuskák ropogtak. Tyelenkov pilóta ereszkedett le. I Volosznyikov megmozdult megpróbált felállni, de lábában kínzó fájdalmat érzett. A lába kificamodott. Az őrmester sántikálva mégis megtett néhány lépést és csak akkor eszmélt rá, hogy kétezer méter magasból zuhant le. A gárdistát saját bombái mentették meg. melveket a németeknek szánt. A repülőgép pontosan alatta robbant, s éppen akkor, amikor az őrmesternek már csak harminc méternyi halálos zuhanás volt hátra. A robbanás hulláma minteev légpárnaként fogta fel Volosz- nvikovot és nem vágta a földhöz, hanem valósággal Ip*''“» a földre. «v fél óra múlva Tvelenkov renülő és lövésze megérkezett övéihez. Germogen Volosznyikov néhány nap múlv,, már ismét Budapest fölött repült. Fordította: Rozsány Szidónia E nisége. Az okos lány című operáját 1943-ban mutatták be először Majna-Frankfurt- ban. A szövegkönyvet ismert Grimm-mese nyomán a komponista maga írta. Ez a tizenkét képből álló vígopera (meseoperának is nevezhetjük) most nálunk is színre kerül. Orff Az okos lány-nyal szép sikert ért el. Amikor legutóbb ismét kiadták a kottáját, a német zeneműkiadó joggal hirdethette, hogy a meseopera bejárta a világot. Ankarában, Hollandiában, Milánóban csakúgy színre került, mint a messze északon, Skandináviában. »Ez a mese — írta az egyik kritikus — minden kultúrkört érdekel, mert hősi, emberi vonásokat tár elénk. Ezért fogadták lelkesen amerikai néger társulatok előadásában csakúgy, mint Tokióban. Általában nagyobb népszerűséget ért el, mint Orff többi színpadi műve.« Az Okos lány című Orff- operát Romhányi József fordításában mutatják be a Magyar Állami Operaházban, Mikó András rendezésében. A zenei irányítás munkáját Erdélyi Miklós és Lukács Ervin látja el, a díszletek és jelmezek tervezője Makai Péter.
