Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-17 / 64. szám
SOMOGYI 'VEPLAI* Kedd. 1964. március 17. ■ ■■I -TTTM——— Labdarúgómért eg Elkezdődött. Megindult a labdarúgás gépezete. Igaz, nem úgy, ahogyan szerettük volna. Ismét bebizonyosodott: március közepén még nem biztos, hogy lehet bajno- . ki labdarúgó-mérkőzéseket játsza- { ni. Bizony olyan körülmények kö-; zött, mint ahogy lezajlottak a Nemzeti Bajnokság vagy a megyei bajnoki forduló mérkőzései, nemigen beszélhetünk testedzésről. A sporthoz sem túl sok közük van ezeknek a csatározás oknak. Az ember küzdelme a sár ellen — így jellemezhetnénk az első hivatalos labdarúgó-fordulót, amikor szó sem lehetett a labdarúgás szépségeiről. Jóformán mindenki úgy rúgta a labdát, ahogy érte. Természetesen a védőknek volt könnyebb, mert az ilyen talajon, mint amilyen a vasárnapi volt országszerte, rombolni még csak lehet, építeni már annál kevésbé. Ami a somogyi csapatokat illeti, az országos vetélkedésben viszonylag jói szerepeltek. A Nemzeti Bajnokság II. osztályának második fordulójában igen értékes döntetlent ért el a Kaposvári Honvéd Veszprémben. A Taszári Honvéd nagykanizsai, a Siófoki Bányász hazai győzelme azt mutatja, hogy a két vidéki NB III-as csapatra az idén is számítani lehet. Nem így a Kinizsire, amely a felkészülési mérkőzések utolsó szakaszában ugyan megcsillantotta, hogy mire képes, aztán a bajnoki nyitányon saját pályáján vereséget szenvedett a Bajai MTE-től. A megyei bajnokság bővelkedett váratlan eredményekben. A legmeglepőbb a bajnokesélyesnek kikiáltott Kaposvári Dózsa súlyos veresége Nagyatádon. A megyeiek vasárnapi fordulója azt mutatta, hogy jobb lett volna elhalasztani a bajnoki nyitányt. A K. Vasas MTE—Tab és a Balatonlelle—K. H. Vasutas mérkőzés kivételével mindenütt irreális volt a talaj. Marcaliban a játékvezető alkalmatlannak is minősítette a pályát bajnoki mérkőzésre, így a marcali helyi rangadó elmaradt. A Dózsa ökölvívók nyerték a kiesési rangadót K. Dózsa — Beloiannisz 12:8 Mos! is remekelt a K. Honvéd védelme Veszprémi Haladás —K. Honvéd 0:0 Gólszegénység a labdarúgó % I-ben Az utolsó téli vasárnap zordsága komoly próba elé állította a Nemzeti Bajnokság élvonalának csapatait. Mérkőzés ugyan sehol sem maradt el, de ez a veszély még a fővárosban, a Népstadionban is fennforgott, ahol végül tízezer szurkoló taposta le a pályán a havat, hogy elkezdhessék a Ferencváros—Komló találkozót. A szurkolók kíváncsian várták az NB I rajtját. Pécsen például a rossz idő ellenére is 15 000 néző gyűlt össze (ez volt a forduló nézőcsúcsa). Sok örömük azonban nem volt, mert a magyar labdarúgás legjobbjai egyelőre góliszonyban szenvednek. A hét bajnoki mérkőzésen mindössze hét gól esett. Ezek közül is hármat az Üjpesti Dózsa rúgott, a többi hat találkozón mindössze négy ízben rezdült meg a háló. Igazi meglepetés az NB I- ben nem született. Talán csak a Vasas nyert a vártnál nehezebben Diósgyőrben. Veszprém, 600 néző. V: Fülöp. Veszprém: Bicskei — Molnár, Bo- röcz, Heil — Gallai, Hegyi — Fájd II., Nemes, Nyulász, Fekete dr., Zsebe. Edző: Lyka Antal. K. Honvéd: Erdősi — Tajti, Schmidt, Csapó — Muzslai, Rátkai — Müller, Szöllősi, Szabó, Földi, Angyal. Edző: Tóth József. Az egész napos havazás latyakossá, sárossá tette a Veszprémi Vasas sporttelepét. Helyenként nyolc-tíz centiméteres víz borította a játékteret. Fülöp játékvezető ennek ellenére játékra alkalmasnak nyilvánította a pályát. Ahogy elkezdődött a játék, rögtön kiderült, hogy ezen a talajon komoly íutballról szó sem lehet. A lendületbe jött hazaiak támadásai sorra elakadtak a sárban, a vízben. Az egyik heves roham árát a 9. percben Csapó adta meg, akit Molnár csúnyán leterített. A hátvédet pár percig ápolták, később azonban, sántikálva visszatért. Az első veszélyes helyzet a 14. percben teremtődött, Fájd II. beívelt labdája azonban elszállt a fejek fölött. Harminc percig tartott a hazaiak rohama, amelyet kitünően állt a sziklaszilárd kaposvári védelem. Fél óra elteltével viszont kezdték észrevétetnl magukat a Honvédcsatárok is. Először Müller távoli lövése adott gondot Bicskeinek, aztán Angyal és Szöllősi veszélyeztetett. A 43. percben viszont ismét a Honvéd-kapu került veszélybe. Erdősi kiejtette a vizes, csúszós labdát, s csak harmadszorra tudta véglegesen megkaparintani. A második félidő rosszul kezdődött a kaposváriaknak. Egy különben ártatlan összecsapásnál Müller korábbi sérülése kiújult. A csatár egy ideig még statisztált, aztán a 12. percben végleg elhagyta a játékteret. A tíz főre olvadt kaposváriakkal szemben most már rendszerint hét-nyolc emberrel támadott a Veszprémi Haladás. Bizony Erdősi percenként volt munkában, de biztosan védte Fájd II., majd pedig Fekete dr. lövéseit. Az egyre mélyebb talajon egyébként, lia lehet, még nehezebbé vált a játékosok helyzete. A sáros, vizes labda továbbítása olykor még egykét méterre is alig sikerült. Az utolsó harminc percben a kaposváriak előtt egyszer csillant meg a gólszerzés lehetősége. A helyzet azonban kimaradt. Ugyanígy Fájd II. jó helyzetben hibázott a másik oldalon. A 40. percben Hegyi szenvedett húzódást, és lejött a pályáról. A húsz labdarúgót jóformán alig lehetett megkülönböztetni egymástól, olyan vizesek, sárosak voltak, amikor Fülöp játékvezető a mérkőzés végét jelezte. Jogos volt a hazai csapat vezetőinek kívánsága, araikor arra igyekeztek rábírni Fülöp játékvezetőt, hogy nyilvánítsa a pályát használhatatlannak. Ezen a talajon ugyanis komoly, labdarúgásról szó sem lehetett. Már az első tíz perc után látszott, hogy ha itt valamelyik csapat a szerencse folytán gólt ér el, az megnyeri a mérkőzést. A gólszerző«1 lehetősége többször a hazaiak előtt nyílt meg. Jórészt azért, mert a kaposváriak már eleve »gólt nem kapni« jelszóval léptek pályára. Ez alkalommal csak két csatár tanyázott elöl, amikor pedig Müller megsérült és kiállt, már csak egy. A hazaiak látva a Honvéd védekező taktikáját, minden emberüket frontba dobták. A sáros, vizes talajon azonban meddő maradt a sorozatos veszprémi roham, igaz, hogy ebben része van a kitünően védő Er- dősinek és az önfeláldozóan védekező Honvéd valamennyi játékosának. Egyénileg a veszprémi csapatból Gallai, Böröcz, Hegyi és Fekete dr. tűnt ki. A Honvéd-védelem tagjai egymást múlták felül. Erdőst, Schmidt, Muzslai és Csapó külön is dicséretet érdemel. A technikás játékosokból álló csatársor tagjai csak a védekezésben tűntek ki. Fülöp játékvezető már akkor hibázott, amikor játékra alkalmasnak nyilvánította a pályát. A mérkőzésen számos téves ítéletével azt bizonyította be, hogy egyelőre még nincs formában. A tévedések rendre a kaposvári csapatot sújtották. TOVÁBBI NB II-ES EREDMÉNYEK Székesfehérvári MÁV Előre— Győri Dózsa 3:0, Pécsi Bányász- Kőbányai Lombik 2:1, Pécsi BTC —III. kér. TTVE 2:0, B. Spartacus —Mosonmagyaróvár 1:0, Zalaegerszegi TE—Pápai Textiles 2:1, Zalaegerszegi Dózsa—Pécsi VSK 0:0. Az NB II. Nyugati csoport állá1. Pécsi BTC 2 2 . _ 3:0 4 2. Zataeg-pnszegi TE 2 2 _ . 6:2 4 3. Székesfehérvár 2 1 1 _ 3:0 3 4. B. Spartacus 2 1 11:0 3 5. P. Bányász 3 12:1 2 6. K. Honvéd 2 2 _ 0:0 2 7. Esztergom 2 11 4:5 2 8. Traktorgyár 2 1 _ 1 3:4 2 9—11. Autóbusz l1 . 0:0 1 9—11. PVSK 1 . I _ 0:0 1 9—ll. Veszprém 1 . 1OK) 1 12. Z. Dózsa 2 1 1 1:2 1 13. EVTK 14—15. K. Lombik 1 _ . 1 1-2 14—15. Papa 11 1:2 16—17. III. kor. TTVE 11 0:2 16— i.\ Ml.-magyaróvár 22 0:2 18. Győri Dózsa 11 0:3 Ez történt az NB I-ben: Ü. Dózsa—Debrecen 3:0 (0:0) Debrecen, 10 000 néző. V: Aranyos. G: Bene, Várhídi (11-esböl), Kuharszki. Ferencváros—Komló, 2:0 (1:0) Népstadion, 10 000 néző. V: Soós G. G: Albert (2). Dorog—Szeged 0:0 Dorog, 4000 néző. V: Balia B. MTK—Tatabánya 0:0 Hungária út, 3000 néző. V: Schopp. Vasas—Diósgyőr 1:0 (0:0) Diósgyőr, 10 000 néző. V: Vadas Gy. G: Bundzsák. Pécsi Dózsa—Bp. Honvéd 0:0 P飻, 15 000 néző. V: Zsolt. A bajnoki táblázat élén az Újpesti Dózsa áll két ponttal, 3:0-ás gólaránnyal. 2. a Ferencváros, 3—4. a Győri. Vasas ETO és a Vasas. Megkétszereződött a totószelvények száma A 13+1 rendszerű játék bevezetése egyszeriben megkétszerezte a totózók számát. Ezen a héten csaknem egymillió szelvény futott be a múlt heti ötszázezerrel szemben. Ennek el.enére nem volt szerencsés a nyitány. Annyi mérkőzés elmaradt, hogy csak a tizenhárom találkozó futotta ki, a +1 már nem. A 13f 1-re tartalékolt összeget a második hét esetleges nyertese vagy nyertesei kapják, az új rendszer alapján ugyanis a fűnyeremény halmozódik. A tizenhárom találat a következő: 2 2 x 1 x x törölve x törölve 1 törölve x x x 2 1. A 13 találatos szelvényekre egyenként 2190 forintot, a 12 találatosakra 108 forintot, a 11 találatosakra 17 forintot, a 10 találatosakra 6,70 forintot £i- •etnek. Megkezdődött u megyei bajnokság A szombati K. Vasas MTE—Tab mérkőzés után vasárnap a többi megyei I. osztályú csapat is pályára lépett. Egyedüli kivétel Marcali, ahol — mint ismeretes — a játékvezető alkalmatlannak minősítette bajnoki mérkőzésre a pálya talaját. Az első forduló bizonyítja azt a korábbi állításunkat, hogy it^en érdekes lesz az idei megyei bajnokság. Mint az Tszi egyfordulós bajnokság már mutatta, eléggé kiegyensúlyozódtak az erőviszonyok. Még a gyengébbnek tartott csapatok is felzárkóztak. Aligha lesz a mostani bajnokságban előre lefutott mérkőzés. Ezt sejteti az első forduló néhány váratlan eredm í- nye. A legmeglepőbb, hogy a K. Dózsa súlyos vereséggel tért haza Nagyatádról. A Lábodi MEDOSZ tartja a Magyar Népköztársaság Kupában mutatott jó formáját. A lábodiak ez alkalommal a Csurgói Soartacust győzték le imponáló fölénnyel. Tudósítóink a megyei bajnoki nyitányról a következőket jelentették: LABOD-CSURGÓ 3:0 (0:0) Lábod, 200 néző. V: Horváth G. Lábod: Monostori — Tálas, Kocz- ka, Mihóka — Csoór, Kiss — ProR- li, Keszi, Abrudbányai, Kisgál, llosfai. Edző: Selmeczi István. Csurgó: Kepler — Péczeli, Hottó II., Szirják — Rostás, Hottó I. — Sebestyén, Vörös, Bata, Sótonvi, Nagy. Edző: Bolla József. Az előző napokban már kitűnő állapotban levő pályát alaposan igénybe vette az újra beköszöntött havas eső. Bizony mély volt a pálya talaja, amikor a két jó formában levő vidéki csapat megkezdte m:nd- végig izgalmas, érdekes mérkőzését. Kiegyenlített első félidő után a másodikban felülkerekedett a jobb erőnléttel rendelkező lábodi csapat, s ilyen arányban is megérdemelten győzött. G: Abrudbányai, Prokli, Rostás (öngól). Jók: a közvetlen védelem, Csoór és Kisgál, ill. Hottó II., Sebestyén, Só- tonyi. Bosznai Gyula NAGYATÁD—K. DÓZSA 5:2 (2:1) Nagyatád, 200 néző. V: Vindics. Nagyatád: Kurucz — Németh, Fritz, Nagy — Bazsó I., Nezdei — König, Sas vári, Selmeczi, Posta, Stoff. Edző: Bicsáki Sándor. Dózsa: Antal — Máté, Csima, Tökö- lyi — Horváth, Kiss — Veverán II., Veverán I., Zsunics, Farkas, Nagy- réti. Edző: Egres László. A Dózsa szerzett vezetést, s kezdetben a mérkőzés biztos győztesének látszott. Aztán a hazaiak 11-esből kiegyenlítettek, majd vezetést is szereztek. Szünet után a jobb erőnlétű hazai csapat biztosan szerezte meg a győzelmet. G: Posta (3, egyet ll-esbol), Selmeczi, Nagy, ill. Farkas, Veverán II. Jók: Nagy, Nezdei, Posta, ill. Veverán I. BALATONLELLE— K. H. VASUTAS 2:2 (1:1) Balatonlelle, 100 néző. V: Fenyvesi. Balatonlelle: Takács — Gre- czi, Nagy, Varga — Jabronka, Kindler — Bükki, Zsár, Somogyi, Zsigmond, Riba. Edző: Pesti János. Kaposvár: Törzsök — Wéber, Nagy, Miseta — Horváth, Simon — Lang, Tallinn, Laki, Takács, Harsány! Edző: Tőke János. A vendégcsapat kezdett jobban, és szerzett vezetést. Aztán a hazai csapat húzott el 2:1-re, tíz perccel a befejezés előtt azonban a vendégeknek sikerült kiegyenlíteniük. A döntetlen a látottak alapján igazságos. G: Zsigmond, Somogyi, ill. Nagy, Lang. Jók: Takács, Kindler, Zsigmond, ill. Nagy, Horváth, Lang. Hajas Gyula BABÖCSA—K. V. LOBOGÓ 1:0 (0:0) Kaposvár, 100 néző. V: Darázsi. Babocsa: Varga — Harasztia, Ried- ler, Radics — Vadász, Bakó — Paksica, Bukovics, Embersics, Hajdú, Luczek. Edző: Szuhanyik Ferenc. V. Lobogó: Kaiser — Nagy, Borda, Zacommer — Novak, Műdig — Csordás, Radax, Nyakas, Lábas, Gergő. Edző: Horváth Béla. Az első öt percben á vendégcsapat aztán mindvégig a hazai együttes játszott fölényben. A ba- bócsai csapat egyetlen szerencsés gólja döntötte el a mérkőzés sorsát. G: Paksica. Jók: Riedler, Vadász, Paksica, ill. Radax, Lábas, Borda, a mezőny legjobbja. Szalai József SOMOGYSZOB—GYÉKÉNYES 3:2 (i:o) Gyékényes, 100 néző. V: Kovács Gy. Somogyszob: Barbina — Palfi, Kovács I., Németh — Szentgyörgyi, Kovács II. — Dombi, Palotai, Bálint, Futó, Acs, Edző: Hosszú László. Gyékényes: Mészáros — Füstös, Papp, Gergelics — Gerencsér, Molnár — Krizsanincs, Horváth, Iváncsics, Bozsics, Pálinkás. Edző: Róka Lajos. A vasutas rangadó helyenként eléggé szikrázott. A túl kemény mérkőzés után Dombi, a somogyszobiak játékosa például kórházba került. A második félidőben a gyékényesi csapat li-est hibázott. G: Dombi, Futó, Palotai, ill. Horváth (2). BARCS—K. HONVÉD II. 4:3 (2:1) # * * A megyei bajnokság élén az első forduló után a Lábodi MEDOSZ csapata áll. Mintegy halszáz néző gyűlt össze a Csiky Gergely Színházban, hogy kiszurkolja a kaposvári ökölvívók első győzelmét az NB I/B-ben. Ez a győzelem — ha nehezen is — bekövetkezett. Rossz előjel volt, hogy a biztos két pontot jelentő Tóbi betegsége miatt nem léphetett szárítóba, igaz ugyan, hogy ezt kiegyenlítette az, hogy a fővárosiak a nehézsúlyban nem indítottak versenyzőt. Az egyes találkozókra inkább a küzdelem volt jellemző, színvonalról kevés összecsapáson beszélhetünk. A versenyzők mindent egy lapra tettek föl, s az »adok-kapok« harcmodor — no meg néhány esetben az egyenlőtlen erőviszonyok következtében csak két mérkőzés tartott három meneten át, a többi feladással vagy döntő fölény miatti leléptetéssel ért véget. Eredmények (elöl a K. Dózsa öklözöl) : Légsúly: Szabó—Budács döntetlen. Szabó sokat ütött, fölényt szerzett, a végén azonban elfogyott az ereje. 1:1. Harmatsúly: Tóth kezdett jobban. A szabálytalankodó Győrfi az első menetben fejjel két helyen is felszakitotta Tóth szemöldökét, s a vezetőbíró leléptette a pesti fiút. 3:3. Pehelysúly: Bedő—rNagy döntetlen. Az olimpiai kerettag Nagy állandóan rohamozott, Bedő azonban ragyogóan ellépett. Ütésváltás jóformán csak a harmadik menetben volt. 4:2. Könnyűsüiy: Tamásovics a második menetben kétszer is roggyant volt, Somlai döntő fölényét hirdették ki. 4:4. Kisváltósúly: Horváth az első menetben kétszer is leütötte Juhászt, s most a kaposvári versenyző döntő fölényét állapította meg a bíró. 6:4. Váltósúly: A technikai fölényben levő Papp J. ellen Gullai állandóan fogásba menekült, ezért a második menetben leléptették. 8:4. Nagy váltósúly: Néhány ütésváltás után Wilhelm a földre került Balogh egyik nagy ütésétől, utána repült a törülköző. 8:6. Középsúly: Végh az első menetben feladta Kasuba ellen. 8:8. Félnehézsúly: Dunajetz a lanyha első menet után rákapcsolt, s mikor Kovács másodszor is megrogy- gyant, az edző feladta a mérkőzést. 10:8. Nehézsúly: Kalmár ellenfél nélkül győzött. 12:8. A mérkőzéseket Erős és Payer vezette, pontozott: Nagy, Puszta! Marek és a pihenő vezetőbíró. * * * Tatabánya—Székesfehérvár 18:2 Vasas—Dunaújváros 16:4 A bajnokság állása a tavaszi mérkőzéssorozat befejezése után: 1. Tatabánya 5 5 - - 77:23 10 2. Vasas 5 4 - 1 64:36 8 3. Dunaújváros 5 1 2 2 51:49 4 4. Székesfehérvár 5 2 - 3 35:65 4 5. K. Dózsa 5 1 1 3 40:60 3 6. Beloiannisz 5 - 1 4 33:67 1 A Kinizsi veresége a Délnyugati NB III-kan denütt sáros, nehéz, mély ta- Pécsszabolcs—Dombóvár Mindenütt sáros, nehéz, mély talajon került sor a Délnyugati NB III. idénynyitó mérkőzéseire. Az első fordulóban csak a Kaposvári hsmizsi veresége jelentette áz igazi meglepetést. Ez történt az egyes mérkőzéseken: Pécsszabolcs—Dombóvár 2:1, Nagykanizsai VTE—Szekszárdi Petőfi 3:1, Nagymányok—Nagykanizsai Bányász 1:2, Kalocsai Kinizsi —Kalocsai Honvéd 4:2, Szekszárdi Dózsa—Mázaszászvár 4:0, Mohács— PEAC 1:0. Bajai MTE —K. Kinizsi 1:0 (0:0) Kaposvár, 600 néző. V: Nagy K. Javaié formában játszva győző» a 1 Építők tekecsapata Ä. Építők Bp. Beloiannisz 5:3 (2483:2477) Rendkívül érdekes, izgalmas, szoros mérkőzést hozott az összecsapás. A vendégek szereztek vezetést, azután a kaposváriak húztak el 3:l-re. A hajrában azonban a vendégek kiegyenlítettek, a kaposvári csapat csak jobb faarányával győzött annak ellenére, hogy ez alkalommal minden játékos 400-nál több fát ütött. Javul az Építők játéka. Illyés 405—Gergely 410 0:1 Eénes 427—Somogyi 401 1:1 Ládonyi Cs. 415—Kovács 406 2:1 Waibl 401—Falvai 393 3:1 Somlyai J. 419—Fülöp 425 3:2 dr. Németh 436—Fülöp F. 442 3:3 Jobb faaránya révéh az Építők csapata 5:3 arányban nyert. SPORTHÍREK Az MTK meglehetősen tartalékosán utazik el Rómába, a szerdai Fenerbahcse elleni Kupagyőztesek Kupája harmadik mérkőzésre. Kovács III. nem tarthat a csapattal megbetegedése miatt, Sándor is lemondta az utazást, helyettük Hor- váthot és Kertait akarják elvinni a kék-fehérek az olasz fővárosba. Az MTK délben utazik el, a mérkőzésre szerdán 15 órai kezdettel kerül sor. Csütörtökön érkezik vissza az MTK. Befejeződött a kézilabda VB A döntőben a románok Svédországot győzték le 25:22 arányban. Az eredmény azonban nem tükrözi a román csapat nagy fölényét. A teremkézilabda világbajnokság végeredménye a következő: Bajnok: Románia, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia, 4. NSZK, 5. Szovjetunió, 6. Jugoszlávia, 7. Dánia, 8. Magyarország. A göilei Béke lermelőszövetkezel gépjavításban jártas és az erőgépek irányításához értő gépészmérnököt vagy technikást keres fölvételre 32 db erőgépe mellé, legalább 3 éves gyakorlattal. Jelentkezés írásban vagy személyesen. írásbeli jelentkezés esetén önéletrajzot is kérünk. Fizetés megegyezés szerint. Litiköltséget csak megegyezés esetén térítünk. Család részére lakást biztosítani nem tudunk. (3048) Eső, zúzmara, hó felváltva esett a sárban topogó szurkolók nyakába az egész mérkőzés alatt. Ennek ellenére tűrhető talajú pálya fogadta a kifutó csapatokat. Baja: Disztl — Uhercsák, Páncsity, Viszmeg —s Nagy, Gyulavári — Petrify, Czeglédi, Boros, B. Szabó, Pálmai. Edző: Hirmann Endre. Kinizsi: Szentes — Balogh, Filiszár, Zag — Bíró, Szigeti — Jutási, Göncz, Simon II., Herbei, Laczko- vics. Edző: Radnai István. Nagy iramban, Kinizsi-támadásokkal kezdődött a mérkőzés1. A 10. percbén Herbei került lövőhelyzetbe a 16-osön belül,' de* gyenge labdája messze elkerülte a kaput. Pedig ezután még ilyen alkalom sem adódott . . . Igen sok pontatlan átadás jelezte az idénykezdetet. Néhány veszélyes bajai támadás után ismét a Kinizsi kerekedett fölül, a csatársor azonban nem tudott épkézláb helyzetet kidolgozni. Mindkét csapat megerősített védelemmel játszott, így a védők aránylag könnyűszerrel romboltak. A félidő vége felé újra a könnyűsúlyú, gyors bajai csatárok hozták zavarba többször a kaposvári védelmet, de a 16-oson belüli nagy tömörülésben nem jutottak lövőhelyzetbe. Szünet után a Kinizsi változtatott a hadrendjén, öt-hat csatárral is támadott. Ennek eredményeként húsz percig nyomasztó fölénybe került, de gelveszély most sem adódott DisztL kapuja előtt, a távolról ívelt labdákat pedig könnyűszerrel hárította. A védelembe vonult vendég csapat három csatára veszélytelennek látszó támadást vezetett a 22. percben. Petrity vitte fel a labdát a jobbszélen, kicselezte Filiszárt és középre továbított. A kapu előtt két Kinizsi-védő, sőt B. Szabó is elnézte a labdát, végül a befutó Boros közelről a hálóba gurított, 1:0. Nagy védelmi hiba volt. A gól észrevehetően letörte a hazaiakat, akiknek ezután már mezőny fölény kiharcolására sem volt erejük. Váltakozó, eseménytelen játékkal telt el a hátralevő idő. Jók: Disztl, Páncsity, Czegledi, Pálmai, míg a Kinizsi csapatából csak a két fedezet, Bíró és Szigeti játszott jól. bár az ő teljesítményük is hullámzó volt. * * * Minthogy egyetlen döntetlen sem született az első fordulóban, a táblázat élén nyolc kétpontos csapat van. A listavezető a Szekszárdi Dózsa 4:0-ás gólarányával. A Taszári Honvéd a 2—4. helyet foglalja el i:0-ás nagykanizsai győzelme után. A Kaposvári Kinizsi a 13— 15. helyen áll az első forduló után. Jól sikerült a siófokiak rajtja Az NB III. Északközép csoportjában az első forduló azt bizonyította, hogy az ősz óla nem változott lényegesen a csapatok játékereje. Meglepetés nélküli forduló volt az első. A Siófoki Bányász nagyszerűen rajtolt. Még jobban sikerült a Ceglédi Vasutas első mérkőzése, a jó. képességű Tokodi Bányászt győzte le Cegléd imponáló gólaránnyal. Eredmények: Ceglédi VSE—Tokodi Bányász 5:0, kőbányai Tűzálló—Csepel Autó 2:1, Vasas Dinamó—Sárisáp 1:1, Nyergesújfalu—Anna völgyi Bányász 2:1, Ercsi Kinizsi—Pénzügyőrök 3:3. Az Elektromos—Goldberger mérkőzés a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. Siófok-Pilisi Bányász 2:0 (1:0) Siófok, 500 néző. V: Radnóti. Siófok: Iszak-*— Farkas, Fehér, Vidák — Vörös, Fejes — Erdei, Sier, Tóth, Papp, Kovács. Edző: Haragh Tibor. Pilisi Bányász: Huj — Markos, Nick I., Knepp — Nick II. Vízvári — Sodró, Peller, Weisz, Kohlhoffer, Kimmel. Szombaton már szinte kifogástalan volt a siófoki pálya talaja. Vasárnap reggel azonban előbb havas eső esett, majd hó, így a mérkőzés időpontjában vizes, csúszós, síkos volt a talaj. A hazaiak jól feltalálták magukat a nehéz talajon. Formás hazai támadások gördültek, s rr.ár a 9. percben Sier lövését csak a kapufa mentette. Állandósult a hazaiak fölénye, amely a 18. percben érett góllá. Tóth kb. húsz méterről hirtelen lövésre szánta magát, a jól eltalált labda nyomán máris rezdült a háló, 1:0. Megszületett Siófokon a bajnokság első gólja. Továbbra sem változott a játék képe, állandósult a siófoki fölény. Közvetlenül a befejezés előtt Kovács növelhette volna a hazai gólok számát, de a kifutó kapusba lőtt. Szünet után először a vendégek lép-1 tek fel támadólag. Az első negyedórában ők is uralták a pályát. A 17. percben viszont végleg eldőlt a mérkőzés sorsa. Mintaszerű Sier —Erdei—Tóth támadás gördült a pályán, s a siófoki gólzsák most sem hibázott, 2:0. A hátralevő időszakban egy Kovács-bomba csattant még a kapufán, majd a 40. percben Papp bombalövését hárította a kitünően védő vendég kapus. Azok a lelkes szurkolók, akik az ítéletidőben is kimentek kedvenc csapatuk mérkőzésére, s a szakadó havazásban ki is tartottak, nem bánták meg. A Siófoki Bányász különösen az első félidőben remekül játszott. A vendégek is igen jó benyomást keltettek. Különösen a második félidőben lendültek bele. Feltűnt a Siófoki Bányász labdarúgóinak erőtől duzzadó játéka. Az eredmény valós. Jók: Fehér, Fejes, Tóth, Papp, ill. Huj, Kuépp, Vízvári, Sodró. * * * A bajnoki táblázaton a listavezető Cegléd mögött a Siófoki Bányász áll a második helyen. Két pontja van még a Magyar Acélnak, a Tűzállónak és a Nyerges- újfalui Viscosának. Csapó sérülése: tok szalag szakadás — esetleg törés A Veszprémi Haladás—K. Honvéd mérkőzésről két sérülttel tért haza a Kaposvári Honvéd NB Il-es labdarúgócsapata. Csapó sérülése váratlanul súlyosnak bizonyult. A játékos — mint a hétfői orvosi vizsgálat megállapította — tok- szalagszakadást szenvedett. Majd a röntgen dönti el. nincs-e törése. Csapó mindvégig nagy fájdalmat érzett, de mint mondotta, nem akarta, hogy a csapat megfogyatkozott létszámmal küzdje végig a találkozót. Ezért fájdalmai ellenére is végig játszott. (Méghozzá igen jól! Szerk.) A Honvéd Da há védje hétfőn kórházba került, s előreláthatóan öt*hat hétig em látszhat. A másik sérült. Müller is hetekre harcképtelenné vált.