Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-01 / 51. szám
JANKOVICH FERENC: NAPIRENDEN: a pedagógusok szakmai és ideológiai továbbképzése Ax utóbbi másfél hónapban több fórumon is elhangzott, hogy a pedagógusok szakmai és ideológiai továbbképzésének formái nem felelnek meg hivatásuknak. Többen úgy vetették föl ezt a kérdést, hogy a jövőben — éppen az oktató-nevelő munka nagyobb eredményessége végett — a továbbképzést nem szabadna meghagyni az önkéntesség alapján. Olyan vélemények is elhangzottak, hogy noha az iskolareform és a nevelési terv bevezetése jobb szakmai és politikai nevelőmunkát követel a pedagógusoktól, a továbbképzés színvonala nem emelkedett. Süllyedt talán? Ezt nyíltan nem állítja senki, jóllehet a vélemények eléggé megoszlóak. Találni közöttük olyat is, ami teljesen fölöslegesnek tartja a szakmai és az ideológiai képzést Érdemes tehát megvizsgálni ezt a problémát Föltéve mindenekelőtt a kérdést: a továbbképzés mai keretei között valóban olyan meddő volna pedagógusaink önművelő igyekezete? Messzire vetnénk el a sulykot ha ezt állítanánk. Meddőségrőt haszontalanság- ról szó sincs. Arról már inkább, hogy a továbbképzés tartalma és formája között az utóbbi években megbomlott az összhang. Pedagógusaink az oktatási reform és a nevelési tervek végrehajtásához szeretnének mind több segítséget kapni, ennek forrását azonban csak kevéssé találják meg a szakmai és ideológiai képzés keretei között. A pedagógusok szakmai és ideológiai továbbképzésének szervezett rendszere 1958-ban jött létre. Kezdeti fokon is külőnváltan élt a szakmai és az ideológiai képzés. 1960-ban a megye pedagógusainak már háromnegyed része foglalkozott a filozófia, a politikai gazdaságtan és a tudományos szocializmus ismeretanyagával. Eleinte évenként hat, majd négy alkalommal vettek részit a konferenciákon. Tény, hogy amíg az ideológiai képzésnek ezek a szervezett formái kötöttebbek voltak, s a részvevők vizsgáztak is az évfolyamok anyagából, addig lelkiismeretesebb felkészülésről tettek bizonyságot A továbbképzésnek ez a formája tartalmi hasznosságából azután veszített, miután megszűnt a vizsgakötelezettség E cikk kereteit meghaladja az a kérdés, hogy mennyire tudták hasznosítani pedagógusaink oktató-nevelő munkájukban politikai képzettségüket Azt mindenesetre leszögezhetjük, hogy nem volt fölösleges az ideológiai továbbképzésnek ez a rendszere sem, hiszen megalapozta a pedagógusok marxista—leninista politikai műveltségét. Adott időben tehát teljesítette funkcióját Az a tény, hogy az idén már nem indultak új évfolyamok, azt jelzi, hogy az illetékesek fölfigyeltek az ideológiai továbbképzés formájának hibáira. A jövő évben már új alapokra helyezzük az ideológiai továbbképzésit — hallhattuk a megyei tanács művelődésügyi osztályán. A pedagógusok ideológiai továbbképzését ugyanis áttesszük az esti egyetemre, ahol pedagógus osztályokat szándékozunk indítani. S mindez megszünteti a gondokat? Közelebb visz a megoldáshoz, mivel nemcsak ezek az »újítások« szerepelnek a továbbképzés terveiben. Az Országos Pedagógiai Intézet javaslatára szakosított ideológiai képzés is indul jövőre kétéves időtartammal. A szakosított ideológiai képzésben részt vevő pedagógusok évente négy, szaktárgyuknak megfelelő témát dolgoznak majd fel. Ez a még meghonosításra váró önképzési forma nem a marxizmus—leninizmus feloldását helyezi kilátásba a szaktárgyakban, hanem arra nyújt lehetőséget, hogy az érintett tárgyak világnézeti problémáit alapos elemzésnek vessék alá pedagógusaink. Elvben minden pedagógus részére kötelező a szüntelen szakmai tanulás. A megyében 28 szakon folyik képzés. Óvodáinkban, általános és középiskoláinkban 220 munkaközösség működik. Tevékenységük méltán okoz gondot, mivel a munkaközösség-vezetők zöme a stencilen kapott anyagokat saját véleményük, tapasztalataik elhagyásával csak felolvassák. Alig akadt olyan munkaközösség, amely alkotó vitában tisztázza a felmerülő pedagógiai, szaktárgyi problémákat. A szakmai továbbképzés formája — hogy a munkaközösségek évente négy alkalommal négy témával foglalkoznak akár a körzetükben, akár a járási székhelyen, akár a megyeszékhelyen megrendezett foglalkozásokon — nem elvetendő. A munkaközösségeknek a tartalmi munkája körül van a baj. E közösségek tevékenységéből száműzni kellene a befészkelődött mechanizmust és értékesíteni a terv szerint dolgozó munkaközösségek vitalehetőségeit A továbbképzés harmadik formája az egyéni önképzés. Pedagógusaink szaktárgyanként három-négy témajavaslatot kapnak a megyei tanács művelődésügyi osztályától. A témakörök problémáit március, április és május hónapban megyei vagy járási szinten megrendezett vitában tisztázhatják az egyéni önképzést választó pedagógusok. Mint hallottuk, az egyes iskolákban külön működő szakmai munkaközösségek dolgoznak a legeredményesebben, mivel ezekben — gondolunk itt a kaposvári és a nagyatádi járás néhány iskolájára — szakkörszerűen tevékenykednek a közösségek. Mi a magyarázata az eredményességnek? Mindenekelőtt az, hogy a munkaközösség ésszerűen tud gazdálkodni a szabad idővel, a pedagógusoknak nem kell utazniuk, az iskolai munkában pedig nem okoz kiesést a szakmai továbbképzés. Mostanában sokszor merül föl a pedagógusok túlterhelésének gondja. S hogy ez mennyire követeli a megoldást, azt pedagógusaink és az iskolavezetők tudják a legjobban. Annak okai, hogy a járási székhelyen vagy a továbbképzési körzetben megtartott szakmai tanácskozáson nem jelennek meg teljes létszámban a nevelők, nem a közönyösségben keresendők. Az elmaradásnak tárgyi okai vannak. A megyében 260 pedagógus végzi pedagógiai főiskolai tanulmányait. Ezek a tanárok a konzultációs napokon kiesnek a tanításból, helyettesíteni kell őket. Számítsuk csak... ha egy tizennégy tanerős iskolában helyettesíteni kell három szaktanárt, már megbomlik az iskolai munka rendje Az igazgatók nem szívesen gondoskodnak a helyettesítésről, pedagógusaink pedig — anyagi okok miatt nem túlságosan lelkesednek a továbbképzés színhelyére való utazgatásért. Nem kapnak sem útiköltségtérítést, sem napidíjat. A munkaközösségekben folyó szakmai továbbképzésnek két hiányossága van. Először, hogy az érdekelt pedagógusok iskolai munkájuk miatt nem tudnak megjelenni rendszeresen, másodszor: a munka- közösségek vezetői — tisztelet a kivételnek — nem készülnek föl eléggé a nevelési-oktatási problémák olyan megvitatására, amelynek elvi, gyakorlat: tapasztalatait a részvevők bát ran alkalmazhatnák ' munka jukban. E hiányosságok megszüntetésével a munkaközösségek eredményesebben működhetnének. Az iskolareform megvalósításának mindennapos tennivalói pedagógusainkat olyan feladatok elé állítják, amelyeknek elvégzése megköveteli a szakmai és ideológiai tudásszint szüntelen emelését. Sok új követelménnyel kell szembenézniük nevelőinknek, és ez elképzelhetetlen önképzés nélkül. Ma már mind kevesebb rokonszenvezője van az olyan magatartásnak, ami ebben summázható: »Letanítom a magam óraszámát, és a többi nem érdekel!« Pedagógusaink zömének nem mindegy, hogy oktató-nevelő munkájának sikerét milyen eredmények fémjelzik. S ha mégis úrrá lenne egy-egy tantestületben az ilyen »ahogy esik, úgy puffan« hangulat — ami több a hangulatnál, mert súd-. itlJL Ú A LIBEGŐ KERT Szárnyas színeivel a kis kert libeg: füst-rózsa, köd-virág, pára-liget. Szakadó sóhajok illatfohász: viszi valami nagy elvágyódás. Lenni — nem lenni? A kis kert szíve: emelkedés a semmi fele. Lenni — nem lenni? Égni, égni kell, mint a zizzenés, porként szállni fel; Mint a libbenés, kanyarodni fel, mint az illatok, úgy enyészni el. Mint az illatok, a szétfoszladók: sugár-táncba szőni a múló valót. GERALD FELIX TSH1KÁJA: (Kongó) TENYEREM VONALAI Tenyerem vonalai sok út Titkáról vallanak. Adjátok ide a kést! Lépjen hát be, fekete testvérem, Alkonyi magányom csöndjébe És messe el az ősi végzet Meglazult fonalát! Ha legyőzzük végre sorsunk A fűszál is újra harmatos lesz, S akkor holnap A hajnali fényben Tenyerem • vonalai Megnyitnak nekünk minden földi utat. Boldog Balázs fordítása DEMÉNY OTTÓ: A KÖLTŐ MONDJA Én, aki a háttérben állok, arcom, alakom ismeretlen. Az se érdekes honnan jöttem s honnan vettem az eszközeimet Vagyok a legszelídebb fajta, aki kitér, ha tülekednek s ha elismerést osztogatnak makacsul csak a vállát vonja. Aki a részletekben néha téved, de később nem tagadja. Ne keressetek! mire jó az másolni borzas frizurámat? Biztosan egyet tudjatok csak: ha van e földön maradandó gondolat — az bennem ölt formát, hogy többé soha el ne vesszen. lyos szemléletbeli elferdülésre mutat —, ott az igazgatók feladata határozott kézzel helyreállítani az egyensúlyt. Ott, ahol az iskolavezetők — maguk is tanulva — megértették a szakmai és az ideológiai képzés fontosságát nevelőikkel, nem gond, hogyan vegyék a pedagógusok az elvi, gyakorlati tapasztalatokat munkájukhoz. Megnyugtathatjuk az aggodalmaskodókat: nem a pedagógusok ideológiai és szakmai továbbképzésének formái rosszak. A tartalom nem felel meg egyelőre a követelményeknek. Ezen a helyzeten kell sürgősen változtatni. y László Ibolya BŐD Ó BÉLA: DOBROLSZKI, A TAPETÁS Tl/Iost, amikor hideg idők járnak, makacsul visz- szatér gyermekkoromból Dob- rolszki képe. Mert akkor is ilyen fagyos idő volt, amikor megláttam a sebesült-szállító autóban. A sebesülteket, a pólyáit fejűeket, az átkötött mellű katonákat, a láblövéses bakákat szállító autók óvatosan kígyóztak a Keleti-pályaudvar irányából; mi az utcán bámészkodtunk a fehér télben, s már azt is tudtuk, hogy a fehérre festett vöröskeresztes kocsik a Tavaszmező utcai állami főgimnáziumba viszik a sebesülteket. A Tavaszmező utcai épületbe jártam én is, elsős voltam, kihirdették: hadikórház lett az iskolánkból. A kocsik éppen megtorpantak az utcánk sarkán, s az egyik autóról a ponyvatakaró hirtelen lecsúszott. Mellettem, a szomszédasszony összecsapta a kezét: — Üristen... Látják?... A Dobrolszki... Az én Dob- rolszkim ... Rövidnadrágos fiú voltam még, nem értettem, miért az ő Dobrolszkija? Ügy tudtam, a tapétássegéd albérlő volt a szomszédasszonyunknál, mielőtt behívták a háborúba, amelyet azóta első világháborúnak neveznek. Az ő Dob- roi " - 'a? Nem tudtam még mi' :n csendes, vagy égő regények keletkeznek nő és férfi közt, de azt sem, hogyan szakít bele millió regénybe a háború. Az csak egy pillanatra csodálkoztatott el, hogy a szomszédasszony sírva követi a többihez lassan csatlakozó autót, hiszen én is sajnáltam Dobrolszki bácsit. Inkább az döbbentett meg, ahogy néztem a kocsiban, milyen sápadtan fekszik, fején kötés, amelyet átitatott a vér. ö, Dobrolszki is észrevett minket, megpróbált ránk, vagy még inkább a szomszédasz- szonyra mosolyogni, nem sikerült neki, eltorzult mosolya a bepiszkolódott kötés keretében még jobban megriasztott. Aztán rendőrök zavartak fel minket a járdára. A szomszédasszony megragadta a kezemet s ezt mondta: — Átkozottak a háborújukkal. LI áború? Gyerekfejjel ■*-*- nem sokkal többet tudtam, mint a felnőttek körülöttem a mi utcánkban. Csak annyit: megölték Ferenc Ferdinándot, a trónörököst, ezért Ferenc József, a monarchia ura hadat üzent, s nincs elég kenyér, mert háború van. Azt tudtam: Dobrolszki katona lett — megsimogatta a fejemet, amikor a házban mindenkitől elbúcsúzott — de ha elképzeltem Dobrolszkit bakaruhában, úgy gondoltam, olyan szépen fütyül kint is, mint ahogy itthon szokott. Mert kitűnően fütyült. A létra tetején is — egyszer láttam munka közben, amikor a tapétacsíkokat ragasztotta a falra, de esténként otthon is fütyült, szinte állandóan, trillázott, mint egy énekesmadár. is rendben tartott, fekete nagy bajusza, aztán mert rózsás, aranycsíkos, ezüst kockás tapétadarabokat adott nekem a cukrosdobozból készült, magamcsinálta bábszínházam díszleteihez, de elsősorban édes vidám füttyéért. Vékony ezüst hangon is tudott, mint a nagy művészek a hegedűvel. Dobrolszki napközben létrájával finom szép lakásokba járt dolgozni, itt a Józsefvárosban, a szomszédasszonynál szűkös albérleti szobája volt, szűk és szegényes, de micsoda trillák, füttyök ... Két-há- rom rumos tea után (kevés citrommal) koncertet adott, csak hallgattuk, mi gyerekek, s a szomszédasszony, áhítattal. Három dologért szerettem őt nagyon. A bajuszáért, tetszett nekem bozontosnak ható, mégde táncoltatta is a füttyét, ugráltatta, úgy hogy nevetni kellett a hangok ugrabugrálásán; a fütty nekieredt, felszökött a mennyezetre, alábukott, az asztalon táncolt a fütyülés, forgott, libegett nagy vidám kedvében. rpalán egy hét múltán azt mondja a szomszédaszszony: — Eljönne velem hozzá? ... Magát nagyon szerette ... Csomag volt a szomszédasz- szonynál, s egy csuporban rumos tea, jól bebugyolálva, mert ilyen népeknek, mint mi, nem volt akkor termoszunk. Hát elmentünk a hadikórházba. Az ágya előtt megálltunk. — A fejlövéssel már nincs báj — mondta Dobrolszki —, hanem nincs már csak egy lábam. Ahogy behoztak, rögtön levágták... Nem mertem a szomszédasz- szonyra nézni, de piros lettem, úgy felháborított az igazságtalanság. Hát valakinek, aki mindig csak létrázik, levágják a lábát! Ugyanakkor az a gondolat is belémkapott: Dobrolszki többé nem fog fütyülni. Valahogy úgy emlékszem, ez még jobban fájt akkor nekem, mint az, hogy féllábú lett. A szomszédasszonyt még abban az esztendőben elvitték a rendőrök. A házban úgy beszélték: folyton szidta a királyt, a háborút, s egy császári és királyi tisztet leköpött a Namikörúton. ff ihagyok most sok-sok esztendőt, úgy térek a továbbiakra. Nyár, szagos, kellemes este. Kerthelyiség Budán. A műlugasban összetolt asztalok: színészek, írók. Loknis haja van a szerelmemnek, japánvágású szeme, kezdő színésznő. A beszélgetésre körülöttünk nem figyelünk, az étel kihűl — fogjuk egymás kezét. Huszonnégy esztendőm lobog bennem. Valaki megáll az asztalnál — miért néznék fel? Aztán mégis, mert valaki fütyül. Halkan, de sok szólammal t illa és madárcsicsergés, a fütty ugrál, kering, táncol, allegro vivace, persze óvatosan azért, nehogy a főpincér kitessékelje a füttyös koldust. — Dobrolszki t— mondtam örvendezve, s egyben elszomorodva — füttyéről felismertem. Hóna alatt mankók, az egyik nadrágja térdig visszahajtva, rongyos katonaköpeny rajta (pedig mondom nyár van), a mellén rojtozó szalagon Károly csapatkereszt, fején, hátratolva zsíros katonasapka. — Egy pohár bort, Dobrolszki? — Nem szabad innom... — Az asszony? — Két éve meghalt. ,. — Hol lakik? — Menhelyen. — Istenien fütyül — szol közbe a kezdő színésznő, szaJt- mai elismeréssel. — Csak este ... Kocsmákban ... Ha nem veszik észre a pincérek ... Nem tűrik ... Én is kezdő voltam még. Pénzem alig. — Egy csigarettát? Dobrolszki aztán tovább ment mankóin a szomszéd asztalhoz. Később láttam, a pincér, mint valami szigorú hatósági közeg kikíséri a kerthelyiségből Dobrolszki az ajtóból visszanézett, találkozott a tekintetünk. ÍVJ őst is érzem azt a bűn- tudatot, amelyet akkor éreztem. Hogy nem tudtam segíteni Dobrolszkin, gyermekkorom füttyös eszményképén. Ráadásul alighogy kilépett a vendéglő kapuján, hirtelen zuhogni kezdett. Nyári zápor. Felugrottunk az asztal mellől s futottunk, nehogy bőrig ázzunk.
