Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-07 / 56. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. március l Hajrá Honvéd! A labdarúgók tehát elkezdik. Az NB II-ben mostantól tizenhét va­sárnapon keresztül a bajnoki pon­tokért folyik a küzdelem. Igaz ugyan, hogy a labdarúgó-szurkoló a. január végi hóesésben, a feb­ruári fagyban vagy latyakban is ott topog a kedvenc csapat mér­kőzésén, valójában azonban akkor indul a bajnokság, amikor a küz­delem már a pontokért folyik. Ek­kor rendszerint megsokasodik a szurkolótábor is, hogy győzelemre biztassa kedvenc csapatát. Az első bajnoki mérkőzés ebben az évben Kaposváron a K. Honvéd B. Spartacus elleni találkozója lesz. Egy nagy múltú NB Il-es csa­pat és egy viszonylag fiatal, va­lójában újoncnak számító együttes méri Össze erejét a vasárnapi to­tómérkőzésen, amikor a vendégek és a hazaiak arra adnak feleletet, hogyan sikerült a csapat átszerve­zése. A B. Spartacusról — rövi­den — tegnap beszámoltunk. Csu­pa remény, csupa bizakodás ta­lálható a Honvéd ellenfelének há­za táján. — Mit várhatunk a K. Honvéd­tói? — kérdeztük negyvennyolc órával a bajnoki rajt előtt Tóth József századostól, a Honvéd-lab­darúgók edzőjétől. — A tavalyi sikeres szereplés után taláii egy kicsit sokat is vár­nak a kaposváriak a mi csapa­tunktól. Hogy mennyit sikerül a tervekből valóra váltani, azt eb­ben a pillanatban még nem tud­juk. Nem kétséges, hogv tavalyi jó csapatunkból hat Játékos meg­maradt. Schmidt, Csapó, Muzslaí, Itátkaf, Szabó, Timár ma is ge­rincét alkotja az új együttesnek. A tavalyiakhoz jó képességű já­tékosok jöttek. Kérdés azonban, hogy a rendelkezésünkre álló rö­vid idő alatt mennyire vált egysé­gessé ez a csapat. — Adottságaik vannak. Persze bajnoki reményeket táplálni azért nem volna ildomos. Higgyék el a kaposvári szurkolók, sportbarátok, azok, akik most már mind na­gyobb számban vallják magukénak a K. Honvédet: azon leszünk, hogy ebben az évben, ha lehet, még több örömet szerezzünk híveink­nek, mint 19S3-ban — mondotta a Honvéd edzője. Rajtra kész a csapat, s adva van a pályára lépő tizenegy. A Spar­tacus ellen a Honvéd a következő összeállításban veszi fel a küzdel­met: Erdősi — Tajti, Schmidt, Csa­pó — Muzslai, Itátkai — $zöllő3i, Földi, Szabó, Tímár, Dauda. Vég­leges, hogy a K. Kinizsi, majd az Oroszlányi Bányász labdarúgója, Szűcs nem kerül a kaposváriakhoz. A közeli napokban azonban lehe­tőség nyűik még újabb két-háróm labdarúgó leigazolására. magyar népköztársaság kupa A legjobb négy kosé jutásért Annak ellenére, hogy a Népsport eléggé elmarasztalta a somogyi labdarúgás vezetőit a Magyar Nép­köztársaság Kupa rajtjával kap­csolatban, ml elégedettek vagyunk. A későn napvilágot látott kiírás bizonyos fokig kész helyzet elé állította a SL,ASZ-vezetőket, akik januárban nem tudhatták, hogy március elején esetleg már bajno­ki meccseket lehet játszani az ak­kor még vastag hóval borított so­mogyi pályákon. Ezért volt csu­pán tizenhat indulója a Népköz- társaság Kupának, amely — mint az idei tapasztalatok bizonyítják — a jövőben, amikor már remélhe­tően ez a küzdelemsorozait is he­lyet kap az éves versenynaptár­ban —, ugyanolyan ranggal bír majd, mint a hivatalos bajnok­ság. Az MNK-sélejtezők első fordu­lója reményt keltő volt. Most kö­vetkezik a második, amikor a leg­jobb tizenhat megyei csapat kö­zül már csak nyolc küzd a leg­jobb négy közé jutásért. A sors szeszélye folytán ez al­kalommal valamennyi MNK-mér- kőzés vidéken lesz. Tabon, Mar­caliban, Barcson és Lábodon nagy érdeklődéssel várják a kupaküz­delmeket. Ez jó előjátéka lesz az egy hét múlva induló megyei baj­nokságnak. A selejtezők első for­dulója némileg tisztázta az erővi­szonyokat. A papírforma szerint máris jó formában van a K. Dó­zsa, a K. V. Lobogó, a Marcali Vörös Meteor, a Csurgói Sparta­cus. a Lábodi MEDOSZ és a So- mogyszobi VSK. Reményt keltő a Barcsi VSC és a Tabi SK játéka is. Kérdés azonban, hogy a múlt vasárnapi mérkőzések óta milyen mérvű formaingadozások fordul­tak elő. így kora tavasszal ugyan­is törvényszerű ez. Lám, egy hét­tel ezelőtt milyen gyengén játszott ((úttisztítást,-fertőtlenítést ráilal a Pécsi Tempó Kéz, Pécs, Szabadság n. 40. Telefon 25-11. (101294) Kaposváron a Pécsi Dózsa, s mi­lyen jól egy héttel később. Még inkább így lehet ez a megyei csa­patoknál, amelyek — az igazat megvallva — még a felkészülés elején vagy legjobb esetben köze­pén tartanak. A megyei sakkbajnokság hétközi fordulója bővelkedett meglepetésekben. A legna­gyobb, hogy ifj. H. Kovács legyőzte Horváth Miklóst. Igen érdekes, izgalmas csatát hozott a vezetők találkozása. A dr. Túri—dr. Máté mérkő­zésen a fehér bábokat veze­tő ' Túri dr. kierőszakolta a győzelmet. A Bárány—dr. Si­pos mérkőzés függőben ma­radt. Túri dr. azzal, hogy legyőz­te Máthé dr.-t, egyúttal a verseny élére is tört. Az él­mezőnyben most a következő a helyzet. Lassan már az idény köze­pénél tart az asztalitenisz NB I., s mindjobban belelendül az NB II. is. A K. Vasas MTE női csapata túljutva egy ne­héz sorozaton, most olyan ket­tős budapesti mérkőzést ját­szik, amikor már pontot vagy pontokat várhatunk tőle. A szombati ellenfél, a BRESC eddig még a kaposváriaknál is gyengébben szerepelt. Ve­lük szemben feltétlenül esé­lyesnek tartjuk a mi csapa­Maga a papírforma a Dózsa, a Marcali V. M., a Csurgó és a Lá- bod győzelmét igémé. Hogy meny­nyit ér a papír, arra a vendéglátó táblák, barcsiak, illetve az ide­genben játszó K. V. Lo-bogó és Somogyszob adhat feleletet. 7 (1) pontos: dr. Túri. 6 <l) pontos: dr. Máthó. S (1) pontos: Bárány, dr. Sípos. 5 pontos: Horvath M. A hétközi kettős fordulóban a következő eredmények születtek: Páál—Fodor 0:1, Horváth—H. Ko­vács 0:1, Preiszner—Falusi függő, dr. Túri—dr. Máthé 1:0, Bárány— dr. Sipos függő, dr. Máthé—Bá­rány 1:0, Kovács—dr. Túri 0:1, Fa­lusi—Sciimiliők döntetlen, H. Ko­vács—Preiszner függő, Fodor—Bol­dizsár 1:0, Köhler—Paál 1:0, Köh­ler—Falusi 1:0. A megyei bajnokságban most is­mét szünet lesz. Vasárnap ugyanis a K. Petőfi NB H-es sakkcsapata Pécsre utazik, s a Pécsi Urán el­lenében játszik a bennmanvlás szempontjából újabb sorsdöntő mérkőzést. tunkat. A Vasútterv, a vasár­napi ellenfél már erősebb el­lenfélnek ígérkezik. Kérdés, hogy a szombati mérkőzés mennyit vesz ki a kaposvá­riakból. Legjobb összeállítás­ban szerepel a női csapat. A Váci Kötszövő ellen asztalhoz álló NB Il-es férfiegyüttes úgyszintén. Balázsék egy ideig jó eredményeket elért csapat­tal találkoznak, ennek ellené­re a hazai pályán tőlük fel­tétlen győzelmet várunk. Dr. Túri vette át a vezetést a sakkbajnokságban Kettős forduló lesz a nők asztalitenisz NB 1. osztályában A női csapat idegenben, a férfiak Kaposváron játszanak SPORTMŰSOR SZOMBAT Kézilabda: Megyei teremtorna, Kaposvár, Munkácsy M. Gimnázium, 17.10 órából. VASÁRNAP Kézilabda: Megyei teremtorna,. Kaposvár, Munkácsy M. Gimnázium, 8.10 órátóL Röplabda: Kovács Rézsű te rém röp labda torna, Tanítóképző Intézet, 9 ó. Asztalitenisz: NB n.: K. Vasas MTE—Váci Kötszövő, Kaposvár, Berzsenyi Dániel Alt. Isk., 9.30 ó. Labdarúgás: NB II.: K. Honvéd—B. Spar­tacus, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 14.30 ó (Schopp). Magyar Népköztársaság Ku­pa: Tabi SK—K. Dózsa, Tab, 15 ó (Prefek). Marcali V. M.— K. V. Lobcgó, Marcali, 15 ó (Kovács Gy.). Barcs—Csurgó, Barcs, 15 ó (Boldog). Lábod— Somogyszob, Lábod, 15 ó (Hor­váth Z.). Barátságos mérkőzések: K. Kinizsi—Pécsi Urán, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 11 ó. Siófoki Bá­nyász-Veszprémi Haladás, Sió­fok, 15 ó. Kapolyi Honvéd— Taszári Honvéd, Kapoly, 15 ó. Nehéz dó suk lesz a Dózsa-ököívívóknak Székesfehérváron Az első két fordulóban nem na­gyon jeleskedett a Székesfehérvári MÁV Előre csapata, s például Du­naújvárosban 20:0 arányú veresé­get szenvedett. Ügy mondották Fe­hérváron, hogy válságba jutott Jí különben szép reményekre jogo­sító ökölvívócsapat. Aztán sürgő­sen cselekedtek. Ennek ei ed menye lett, hogy a "hétközi fordulóban a MÁV Előre imponáló — 14:6 ará­nyú — győzelmet aratott a Beloi­annisz fölött. Magához tért tehát a fehérvári csapat, amely ismét szorítóba ál­lította legjobbjait. Valószínűleg Harangozó és társai ma a K. Dé­zsa ellen is kötelek közé lépnek. Nem lesz tehát könnyű dolga a kaposvári csapatnak, amely csak abban az esetben számíthat mini­mális győzelemre, ha valóban leg­jobb csapatával tud felállni, s ha a szorítóba lépő kaposvári fiúk legjobb tudásuk szerint versenyez­nek. Az utolsó előtti forduló előtt ez a sorrend az ökölvívó NB 1/ B-ben: 1. Tatabánya 2. Vasas 3. Dunaújváros 4. Székesfehérvár 5. K. Dózsa 6. Beloiannisz 3 3 - - 46:14 6 3 3 - - 41:19 6 3111 37:23 3 3 1 - 2 20:40 2 3 - 1 2 21:39 1 3 - - 3 15:45 ­A harmadik mérkőzés dönt Tegnap este Isztambulban volt a Kupagyőztesek Kupájának vissza­vágó mérkőzése az MTK és a tö­rök Fenerbahcse labdarúgócsapa­tai között. Az első találkozón Bu­dapesten az MTK 2:0 arányban győzött. Most a törökök már 3:0-ra vezettek a végig izgalmas összecsa­páson, mikor az utolsó negyedórá­ban Laczkó beadását Bödör a há­lóba fejelte. Ezzel az összesített eredmény 3:3 lett, így a legjobb négy közé jutást egy harmadik mérkőzés — Stuttgartban vagy Frankfurtban — dönti el. FENERBAHCSE—MTK 3:1 f1:0) Időjárás Várható idő­járás ma estig: Erősen felhős, hideg idő. Sok­felé, főként dé­len és nyuga­ton havazások. Élénk, időnként erős, a Dunán­túlon egyes he­lyeken viharos északkeleti, északi szél. a Dunán­túlon hófúvások. A hőmérséklet tovább csökken. Várható legmaga­sabb hómérséklet 0—mínusz 5 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 2,7 fokot, déli 12 órakor mínusz 0,8 fokot mértek. Évforduló-naptár 70 évvel ezelőtt, 1894. már­cius 7-én született Szergej Lazo orosz parüzánparancs- nok, az intervenciós hábo­rú hőse. Egységével a BaJ- káJ-tótól keletre, majd a távol-keleti szovjet vidéken a japán és az amerikai in­tervenciós csapatok hátá­ban működött. Az ellenség fogságába került, és a ja­pán csapatok az egyik vas­útállomáson kegyetlen kín­zások után az egyik moz­dony tűzterébe vetve éget­ték eL Muravjovo-Amursz- káját, ahol Lazo hősi ha­lált halt, kegyeletes meg­emlékezésül róla nevezték el. A lottó nyerőszámai Miskolcon, a megyei tanács művelődési házában megtar­tott lottósorsoláson a 10. já­tékhéten a következő nyerő­számokat húzták ki: 6, 31, 66, 79, 87. — Ittasan hajtotta Kiss Jó­zsef á homokszentgyörgyi Zöldmező Tsz fogatát, s az árokba borult. Kiss József súlyos sérüléseket szenvedett — Hasznosítja a Dráva menti füzest a Vízvári Vörös Csillag Tsz. Ebben az évben mintegy 10 holdnyi füzes ápo­lását végzik el, így a követ­kező télen biztosított lesz a tagok foglalkoztatása. — Csaknem 700 öreget gon­doznak megyénk szociális ott­honaiban. Az utóbbi öt évben 160-nal nőtt az otthonokban élők száma. A lad—gyöngyös­pusztai kastély átalakításával újabb 150 magányos öregnek biztosítanak otthont. Üdvözlet Tyereskovának A kaposvári Tóth Lajos Ál­talános Iskola hetedik osztá­lyos leányőrse Valentyina Tyereskova szovjet űrhajós­nő nevét viseli. Tegnap délelőtt rendkívüli gyűlés­re jöttek össze az őrs tag­jai, és elhatározták, hogy a nemzetközi nőnap alkalmából táviratban köszöntik névadó­jukat. Az úttörölányok jó egészséget és további sikere­ket kívántak Tyereskovának. — Gépesítették a palánta- tűzdelést Balatoni! jhelyen. A gép mellett mindössze hatan dolgoznak, s naponta csak­nem hatezer palánta tűzdelé- sét végzik el. Ezt a munkát azelőtt 12—15 dolgozó látta el. — Goldini »Két úr szolgá­ja« című vígjátékát tanulják a niklai önkéntes tűzoltók. A háromfelvonásos színdarabot vasárnap adják elő a műve­lődési liazban. A bevételből egyenruhát vásárolnak. — 320 lakást épít az idén Somogybán az OTP. Kaposvá­ron megkezdték 112 szövetke­zeti lakás alapozását. Előre­láthatólag az ősszel költözhet­nek be tulajdonosaik. Ebben az évben tovább épül a Marx Károly és a Tóth Lajos utcai OTP-lakótelep is. — Rövidesen befejeződik a Nagyatádi Konzervgyárban a szovjet exportra gyártott za- kuszka készítése. A téli idő­szakban összesen 300 vagon zakuszkát gyártanak a nagy­atádiak. — Hat új, 66-os típusú au­tóbuszt kap a 13 sz. Autóköz­lekedési Vállalat. Az új bu­szok a kaposvári és a balato­ni helyi járatok sűrítését te­szik lehetővé. — Modellezőműhelyt ren­dez be Siófokon az MHS já­rási elnöksége. A korszerű műhelyekben a vízi és a re­pülőmodellezés iránt kedvet érző fiatalok dolgozhatnak. HIRDETMÉNY Fölhívom a házi leérti és szór­vány gyümölcsösök tulajdonosait, hogy — a 2/1959. XI. 27. FM—Ehn. M. sz. együttes rendelet 18. pa­ragrafusa értelmében — gyümölcs­fáik szakszerű téli tisztítását, va­lamint a riigyfakadás előtti per­metezést lialadéktaianul végezzék el. Főképpen a kaliforniai pajzs- tetü elleni védekezés a legfonto­sabb feladat. Szükség esetén a vé­dekezéssel kapcsolatos szaktaná­csot a mezőgazdasági osztály meg­adja. A munkák elvégzését f. év március 20-ig ellenőriztetni fogom, s a mulasztókkal szemben — a közérdekű védekezésnek a tulajdo­nos költségén való elvégeztetése mellett — a szabálysértési eljárást folyamatba tétetem. A Kaposvári Váro6i Tanács V. B. Mezőgazda­sági Osztályának vezetője, (5054) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunk, özv. Szenn Jánosné temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyá­szoló család. (4940) APRÓHIRDETÉSEK ■BŰBE 930 n-öl szántó, sző­lő, gyümölcsös prés­házzal haláleset miatt eladó. Érdeklődni le­het: Kaposvár, Gilice u. 2. _____________(468) E ladó két női ke­rékpár, egy kézi, gépi ezecskavágó. Brozso- nics, Mesztegnyő. ____________________(466) E ladó 1070 n-öl te­lek, 3 szoba, konyha, előszoba, mellékhelyi­ség — részben kész új ház — vízvezeték­kel 90 000 Ft-ért. Fo­nyód, Lenke u. 15. (467) Beköltözhető családi ház — nxr kölcsönös — eladó. Kaposvár, Vörösmarty u. 18. (464) Bútort részletre is kaphat Szász Ágoston asztalosm estem él. Kn- ■íBvár, Május 1. ’’ (463) Kétszobás családi ház 400 plusz 1600 n-öl telekkel elköltözés miatt sürgősen eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. Lengyeltó­ti, Majthényi u. 7. (472) Phönix körkötőgép nylonharisnya kötésé­re, fölszerelve 8—10-es hengerrel, bontóval együtt, príma állapot­ban eladó. Vétel ese­tén megtanítom. Fo­nyód, Szt. István u. 39. _ (4938) Kaposraérő, Rákóczi u. 81. sz. alatti fél ház 1 szoba-konyhával, spájzzal, istállóval, 900 n-öl területtel azonnal beköltözhető­en eladó. Érdeklődni: Rákóczi u. 20., Hor­váth. ______________(446) H ajópadló, padlás- deszka. stukatúr desz­ka kapható Gyimesi fakereskedőnél. Ka­posvár, Sallai ti. 3. (Volt Kálvária utca.) (443) Sehumia cimbalom eladó. Ugyanott hasz­nált radiátort ven­nék. Horváth István, Kaposvár, Jutái u. 3. ____________________(445) B árdudvarnokon, Olaj-hegy 3. sz., állo­máshoz közel fekvő kétszobás, konyhás, előszobás ház mellék- épületekkel, 850 n-öl területtel beköltözhe­tően eladó. Ugyanott hagy istálló és pajta bontásra eladó. Hor­váth György._____(451) B alatoni enyvesen, Dráva u. 9. sz. alatt, állomáshoz közel mo­dern, kétszobás, kony­hás, üvegezett veron- dás nyaraló eladó. Érdeklődni: Tarcson, Kaposvár, Április 4. U. 6._______________(469) F onyód központjá­ban ikervilla felerész­ben eladó. Leveleket 426. számra a kiadó­ba. _____ (426) V ennék cseh mély gyermekkocsit. Cím a kiadóban. (455) Kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Kaposvár, Vak Bottyán u. 14. (458) Éladó 300 n-öl szőlő és gyümölcsös — ház­helynek is alkalmas — a Cseri hegyen, egye- nesi autóbuszmegálló­tól 5 perc. Juhászék mellett. Érdeklődni: Kaposvár, Sörház u. _18._______________(462) Kis családi ház el­adó. Kaposfüred. Vö­röshadsereg u. 84. _____________________(456) Megfelelő, kaposvári egy-, kétszobás, össz­komfortos lakásokat készpénzért állami vál­lalat részére megvá­sárolunk. Kaposvári Ingatlankezelő, Közve­títő és Felújító Válla­lat. (3045) Eladó egy világos furniros hálószobabú­tor. Kaposvár, Kossuth Lajos utca 93. (71990) Kaposfőn Kossuth Lajos utca 147. alatti h^i romszobás, üzlethe­lyiséges ház 600 n-öl területtel állomástól 5 percnyire eladó. Vé­tel esetén elfoglalha­tó. Bojtos Sándor, Ka- posfő. (71933) Folyton nyíló bo- J kor-, baba-, futóró­zsák, valamint magas törzsű rózsák, dísz­fák, dísz- és sövény­cserjék, fenyők és thuják, mogyo-ro bok­rok. nagy szemű piros ribizli, zöld óriás eg­resbokrok. többször termő eperpalántak megrendelhetők De­meter Károly faisko­la- és rózsakertészeté­ben, Balatonszemes. (3041) Házhely eladó. Ka­posvár, Géza u. 2., dr. Kovács. . ______(72001) H ázhely, használt zsákok, hálószobabú­tor eladók. Kaposvár, Gorkij u. 54. __________________(71993) B alaton f enyvesen villatelek eladó. Ér­deklődni: Toponar, József Attila u., Svéninger Károly. (71999) Eladó 880 n-öl szán­tóföld a Mező utcá­ban. Érdeklődni: Ka­posvár, Pázmány Pé­ter utca 30. _____(71953) H ázhely eladó a Donnerváros belterü­letén. Érdeklődni: Ka­posvár, Nyár u. 2. (71983) Szobás, konyhás, spájzos ház eladó. Kaposvár,. Géza u. 80. ___________________(71980) Televízió elé szivár­ványszínű üveg előtét állandóan kapható a Kaposvár, Vöröshad­sereg úti trafikban. ___________________(71992) S oroogyszobon be­költözhető ház eladó, érdeklődni fKolozsvá­ri utca 7. alatt. ___________________(72021) M odern vonalú ébéd- lőbútor eladó. Kapos­vár, Zrínyi u. 30. _________________ (72020) H ázhelyek, ház, sző­lő eladók Kaposváron. Cím 72016. számon a hirdetőben. (72016) Mély kocsi, sport­kocsi, matracok jó ál­lapotban olcsón el­adók. Kaposvár, Nyár U. 37. (72015) Fiatal házaspár élet­járadékra házat ven­ne. Ajánlatokat 72014. számra a hirdetőbe _kerek. (72014) Különálló három­szobás családi ház be- költözhetőséggel el­adó. Kaposvár, Iszák utca 12. Érdeklődni 17 órától 19 óráig. (72005) Kaposváron Veszp­rém u. S. számú ház eladó.____________(71969) B eköltözhető három­szobás, kertes családi ház mellékhelyiségek­kel Szigetváron eladó. Érdeklődni: Szigetvár, Tinódi Sebestyén u. v 49., vagy Kaposvár. 17-83-as teleibnszámon. ____________ (72003) Som-hegyen 1800 n-öl szántó, szőlő, akácos eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Schőnherz Zoltán u. 32.________________(72012) B alatonmária-aisón háromszobás villa, 700 n-öl gyümölcsös te­lekkel eladó. Érdek­lődni: Haracsi József, Kaposvár, Tanácsház _U. 20.____________(72006) K étszobás, kortes családi ház beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni Kaposvár, La­borfalvi Róza u. 1. sz­álait. __________ (72022) E ladó 3 köbméter tölgy- és nyárfa desz­ka (colos). Cím 72013. számon a hirdetőben. (72013) EÍadó Kaposváron, Dimitrov u. 10. sz. ház. Érdeklődni ugyanott., vasárnap du. 2 órától 6-ig. (463) Róma-hegyen 400 n­öl szőlő és házhelyek, Szentjakabon szőlő el­adók. Hegyi szénaka­száló és szántó kiadó. Érdeklődni: Kaposvár, Kossuth Lajos utca 33. ________________(72056) K étszobás, összkom­fortos ház gyümöl­csössel azonnal beköl­tözhetően eladó. Ka­posvár, Nárdor u. 23. __________________ (72055) K aposváron három­szobás, kertes családi ház — egy szoba be­költözéssel — áron alul eladó. Érdeklődni: Klapka u. 27. (72043) Kaposváron Kanizsai utca 47. sz. alatti ház felerészben boköltöz- hetöen eladó. (72044) 1 db TT eves pálma eladó. Cím: Selymes Mártonná, Szigetvári u. 14/a.__________(72045) H ázhely (300 n-öl) Kaposváron, Pázmány Péter u. 33. alatt el­adó. Érdeklődni: Di­mitrov u. 78. (72042) Magányos háromszo­bás családi ház nagy kerttel, gyümölcsössel, egy szoba kivételével beköltözhetően eladó. Kaposvár, Damjanich U. 48. (72047) Házhelyek kedvez­ményes fizetési fölté­telekkel eladók. Ka­posvár, Géza ü. 23. _______ (72041) ő szibarack tavaszi ültetésre tsz-lerakatból előjegyezhető. Tóth József, Kaposvár, Szé- chen3~i tér 3. (15019) Kaposváron Sziget­vári u. 38-as számú ház beköltözhetően el­adó. ___ _ (72038) F onyódfürdőn part- menti saroktelek, prí­ma diófa furnir eladó. Kaposvár, Beloiannisz u. 11. sz., 18 óra után. ___________________(72037) NDK-háló eladó. Ka­posvár, Marx Károly köz 4., fez. 2. (72050) Eladó a Buzsáki ut­cában 740 n-öl ház­hely, amely háztáji gazdálkodásra — gyü­mölcsösnek, szőlőnek vagy . kertészetnek — nagyon alkalmas. Bő­vebbet Kaposvár, Ná­dor u. 13. alatt. (72035) Kaposváron, Ivánfa- heeyen 1200 n-öl szőlő présházzal eladó. Cím: Balázsné, Bajcsy-Zsl- linszky u. 18. (72030) Kapocmérő 51. szám alatti ház beköltözhe­tően eladó. (72054

Next

/
Oldalképek
Tartalom