Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-04 / 53. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁR 4: 50 FIT. LÉR XXI. ÉVFOLYAM 53 SÍM * SZERDA, 1964. MÁRCIUS 4. Minden lehetősége megvan az eredmények fokozásának (3. o.) OLVASÓINK ÍRJÁK (5. o.) Véletlen volt? . (6. n.) Mai számunk tartalmából: MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ A Ä tetteken a sor A zárszámadó közgyűlések lezajlottak, a szövetkezet közösségét a napi munka mellett az idei terv foglalkoztatja legjobban. A tervtárgyaló közgyűlésen új munkaprogramot vitatnak meg, fogadnak eL Szükség van a terv alapos vizsgálatára, megvitatására. Ki-ki elmondhatja elgondolásait, kételyeit, javaslatait. A terv készítése, végleges elfogadása napjaiban az okos, megfontolt szó kerül előtérbe. Csak megbeszélésen lehet egységes álláspontra jutni ebben a rendkívül fontos kérdésben is: a terv elfogadása után viszont már a tetteken a sor. A szövetkezetek készülő vagy már készen álló termelési, beruházási tervei számolnak azzal a* segítséggel is, amelyet országunk ad a közös gazdaságoknak, a magyar mezőgazdaságnak. Ha a mezőgazdasági beruházások mértékét vizsgáljuk, kiderül: esztendőről esztendőre nagyobb érték szolgálja a termelés, a gazdálkodás fejlesztését. Az idén valamivel több mint tíz- milliárd forintnyi a mezőgazdasági beruházások összértéke. A különféle kedvezmények — amelyeket a 3004/6-os kormányhatározat foglal össze — mindenekelőtt a gyengébb gazdasági eredményeket felmutató szövetkezetek munkáját, életét könnyíti meg. A korszerű módszerek, eljárások bevezetését, alkalmazását mozdítja elő, ösztönzi a 3004/6— ' 3004-es. A jelentős állami támogatás is mutatja: egész társadalmunk nagy fontosságot tulajdonit a mezőgazdasági termelés fejlesztésének. Az eredményesebb gazdálkodás, a többtermelés elsősorban a szövetkezeti parasztság érdeke. Nagyobb jövedelámre csak az eredményesebb munka után lehet számítani. De közügy is, hogy a mezőgazda- sági termelés beváltsa a hozzá fűzött reményeket. Nemcsak a’ parasztság életszínvonalát, hanem az egész népét befolyásolja a mezőgazdásági termelés alakulása. Kinek-kinek tehát a legszemélyesebb egyéni érdeke a szövetkezeti közösség fejlődése, a több termelés minden szövetkezetben. Az emberek, a családok sorsa a szövetkezeti gazdaság sorsához kötődött, mert a szövetkezeti gazdálkodás többet, jobbat ígér a réginél. S a falvak nagy részében nemcsak ígéret a több, a jobb, hanem ma már valóság is. Gyakran hallani: mit ér az egyes ember szorgalma, ha a többi csak tessék-lássék dolgozik? Egy vagy egypár szorgalmas ember — akár a növény- termesztésben, a kertészetben, akár az állattenyésztésben dolgozik — még nem teszi, nem teheti erőssé a szövetkezetei, s fáradságának az esztendő végén nincs meg a gyümölcse. Sok-sok gyakorlati tapasztalat mutatja,, hogy csak akkor boldogulhat a közösség, ha minden munkaképes tagja felelősségteljesen dolgozik. A lustaságnak akkor, amikor még egyénileg gazdálkodott a falu, a lusta látta a kárát. Az igaz, hogy a lusta ember a szövetkezetben sem boldogul, de tétlensége másokat is megrövidíthet. Égy hanyag sertésgondozó vagy tehenész szemmel láthatóan csökkentheti a termelési eredményt, s hanyagsága az egész közösségre kihathat. Kinek az érdeke az, hogy mindenki tudásához, erejéhez mérten dolgozzon a szövetkezetben is? Végső soron a szövetkezeti tagságé. Tudott dolog, hogy az emberi tulajdonságokat — különösen azokat, amelyek erősen megrögződtek — nagyon nehéz megváltoztatni. Nehéz, de nem lehetetlen. Ezzel kell számolnia a vezetőségnek is, a szövetkezet szorgalmas tagjainak is, ha azt tapasztalják, hogy néhány ember nem áll megfelelően helyt a munkában. A szövetkezeti gazdálkodás eredménye sok mindentől függ. Függ a különféle anyagi eszközök mennyiségétől, a technikai fölszereléstől, a rendelkezésre álló termelési alapolülól. A legtöbb azonban az embertől függ, attól, aki vezeti a gazdaságot, s attól, aki a termelő- munkát közvetlenül végzi. Ezért alapvető követelménye mindenütt a szövetkezet fejlődésének: olyan föltételeket kell teremteni, amelyek között az emberek szorgalmasan dolgoznak, s érteiméi Tátják a jó munkának. Lehet is, kell is szólni a do- logtalanabbaknak. Meg kell magyarázni, milyen bajt okoznak maguknak és a közösségnek, ha tétlenkednek, vagy hanyagok. Legalább ilyen fontos, hogy ki-ki személyesen is érdekelt legyen a többtermelésben. A^ utóbbi években aránylag sok jövedelemelosztási, premizálási módszer terjedt el a szövetkezetekben, s kedvező hatásuk meglátszik a termelési eredményeken. Sokan azt mondják: ez vagy az a forma tavaly jól bevált, az idén is ezt alkalmazzuk. Helyes. Azonban azt is figyelembe kell venni; hogy vannak aránytalanságok. Több szövetkezetben a nagyjából azonos mennyiségű és azonos eredményt hózó munkáért egyik munkatérül»- ten nagyobb, a másikon kisebb részesedést kaptak a tagok. Tehát tovább kell finomítani a jövedelemelosztást. Nem is annyira a módszerét, há- nem egy-egy részletét. Hogy miként? Azt csak az egyes gazdaságokban lehet megmondani. Mindenesetre az bizonyos, hogy semmiképpen sem mehet ez a finomítás az anyagi érdekeltség elvének rovására. A tavaszi munkák napjai előtt áll mezőgazdaságunk. Az őszi gabonák műtrágyázását •nár meg is kezdték, s az előkészületeknek lassacskán be kell fejeződniük. Az ország a& várja az idén a mezőgazdaságtól, hogy megoldja a kenyérgabona-kérdést, tehát megtermelje az itthon szükséges kenyérgabonát. További előrelépésre számítunk a kukoricatér- mesztésben, a rét- és legelő- gazdálkodásban, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztésben. Itt csak a termelés néhány nagyon fontos ágáról volt szó. Az egész mezőgazdaságnak 4— 5 százalékkal kell többet termelnie, minV tavaly, jelentősen növelni kell az exportra kerülő áruk mennyiségét, javítani minőségüket. Tennivaló akad ezernyi. Mezőgazdasági termelésünk minden ága megújulóban van. Az eddigi tapasztalatok alapján avatottabb kézzel, határozottabban, biztonságosabban dolgozhatnak a szövetkezeti nagy üzemek. A tetteken a sor, a meggondolt, jól szervezett munkán. Országos értekezlet a tavaszi munkák elitté ízületeiről Kedden a Földművelésügyi Minisztériumban a megyei tanácsok mezőgazdasági osztály- vezetői részvételével országos értekezleten vitatták meg a küszöbön álló tavaszi mező- gazdasági munkák szervezésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. Megjelent a tanácskozáson Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Keserű János és Király Ernő földművelésügyi miniszterhelyettesek. Bevezetőt Keserű János mondott. (MTI) Varsóba érkezett Varsó. Aleksander Zawadzki, a Lengyel Államtanács elnökének meghívására kedden déli 12 órakor Varsóba érkezett Urho Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke feleségével és kíséretével. A finn államelnökkel együtt Lengyelországba érkezett Jaakko Hallama külügyminiszter és felesége. A finn vendégeket szállító Caravelle gépet a határtól a lengyel légierő négy vadászgépe kísérte. A varsói repülőtéren a vendégeket Aleksander Zavadz- ki, Józef Cyrankieyicz, Adam Rapackival az élen a Lengyel Államtanács, a kormány, a hadsereg, a diplomáciai testület vezetői, a lengyel főváros képviselői és több száz főnyi lelkes tömeg fogadta. Urho Kekkonen üdvözlő szavaiban kiemelte, hogy a finn nép mindig nagyra becsülte a lengyel nép függetlenségért és szabadságért folytatott harcát. Nagy örömmel fogadta a meghívást, amely alkalmat ad e baráti nép közelebbi megismerésére. (MTI) ■ [i .*> Váratlanul elnapolták a Biztonsági Tanács ülését New York (Reuter, AP, TASZSZ). Hétfőn este a Biztonsági Tanács öt nem állandó tagja: Brazília, Bolívia, Elefántcsontpart, Marokkó és Norvégia nevében Brazília küldötte határozati javaslatot terjesztett elő a ciprusi kérdés megoldására. A Biztonsági Tanács ülését ezután meglepetésszerűen elnapolták. Az ülés elnapolásával kapcsolatban a nyugati kommentárok véleménye az, hogy ezzel az intézkedéssel időt akarnak biztosítani a küldötteknek a határozati javaslat tanulmányozására. A TASZSZ kommentárjá viszont rámutat, hogy a határozati javaslat szövegét már szombaton szétosztották, az érdekelt feleknek tehát már éppen elég idejük volt annak alapos megismerésére. Az indítvány elfogadhatósága szempontjából ENSZ-körökben a vélemények megoszlanak, bár óvatos derűlátás mutatkozik. Ugyancsak ENSZ-körökből származó értesülések szerint U Thant ENSZ-főtitkár úgy döntött, hogy március végéig meghosszabbítja személyes képviselőjének, Gyani tábornoknak ciprusi megbízatását. (MTI) Diáktüntetés Athénban Athén (Reuter). A görög fővárosban hétfőn újabb diáktüntetés zajlott le, három napon belül a második. Több mint kétezren vonultak végig Athén utcáin, s tiintettek az Egyesült Államok, illetve Nagy-Bri- tannia may' sása ellen. A tömeg az angol nagykövetségen emlékiratot nyújtott át, majd az amerikai nagykövetségen ugyanez megismétlődött. Nagyobb rendbontásról nem érkezett jelentés. (MTI) Az amerikai nagykövet az esti órákban fölkereste a görög külügyminisztert, hogy megkísérelje megmagyarázni az Égei-tengeren folytatott amerikai—török flottagyakorlatokat. A nagykövet azzal érvelt, hogy a hadgyakorlatok kizárólag Törökország védelmét szolgálják, és már tavaly december 10-én elhatározták őket. Mint ismeretes, a görög kormány ismételten aggodalmának, illetve nemtetszésének adott kifejezést az Egyesült Államok nyilvánvaló törökbarátsága miatt. A görög kormányhoz közel álló körök közölték, hogy a görög hadihajók, tengeralattjárók, csapatszállító hajók és más egységek összetett hadgyakorlatot kezdtek Kréta szigete közelében. A görög hadsereg észak-görögországi egységeit készültségbe helyezték. (MTI) Javult a megye járványügyi helyzete Menyei pártvezetők tanácskozása a Kaposvári Városi Pártbizottság apparátusával Tegnap egész napos tanácskozáson vettek részt a Kaposvári Városi Pártbizottság apparátusának vezetői és tagjai. Ezen megjelentek: Németh Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Nagy Lajos és Illés Dezső elvtársak, a megyei pártbizottság titkárai. Részt vettek továbbá a megbeszélésen a megyei pártbizottság részéről: Dombóvári László elvtárs, a párt- és tömegszervezetek osztályának vezetője, Kocsis László elvtárs, az ágit. prop. osztály vezetője, Kutas János elvtárs, az ipari és közlekedési osztály vezetője, Tobak István elvtárs, a mező- gazdasági osztály vezetője, Bíró Ferencné elvtárs, a gazdasági osztály helyettes vezetője. Részt vett az értekezleten Szigeti István elvtárs, a megyei tanács vb-elnökhe- lyettese és dr. Szilágyi Lajos elvtárs, a városi tanács vb- elnöke is. A városban folyó pártmunkáról, a város gondjairól Somogyi József elvtárs, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta a megyei vezetőket, majd a beszámolót mélyen szántó vita követte. A tanácskozás tanulságait Németh elvtárs összegezte. A Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa székházának első emeleti tanácstermében tégnap délelőtt 9 órai kezdettel rendezte meg a Somogy megyei Tanács V. B. Egészség- ügyi Osztálya és a KÖJÁL szokásos évi járványügyi értekezletét. Dr. Ralovich Tamás megyei epidemiológus tartott vitaindító előadást >-A megye 1963. évi járványügyi helyzetének értékelése« címmel. Elmondotta többek között, hogy a védőoltásokkal megelőzhető fertőző betegségek és az en- terális eredetű fertőző betegségek tovább csökkentek a múlt évben. Problémaként ismét felmerült a Balaton-part járványügyi helyzete, majd pedig a korábbról is ismert gond: a megyei kórház fer- tőzőösztálya, amely jelenleg 75 ágyas, és a 20 ágyas marcali hepatitis-részleggel együtt sem elegendő a megye fertőző betegeinek elhelyezésére, szakszerű ellátására. Dr. Baron Ferenc, a KÖJÁL laboratóriumának főorvosa a 60 éven felüliek tí- fuszbacilusgazda-szűrésének vizsgálati eredményeiről számolt be. További intézkedésig lezárják a Jókai ligetet Tetanuszveszély miatt nem használható a játszótér A városi tanács egészség- ügyi osztályán közölték munkatársunkkal, hogy a donneri Jókai ligetet további intézkedésig lezáratják. Azért volt ÜJ GÉPEKKEL ISMERKEDNEK BÁRDIBÜKKBEN 41 hold szőlő és 579 hold gyümölcsös ad gondot Lencse Vincének, a Bárdibükki Állami Gazdaság főkertészének. A munka különösen a permetezések idején nem tűr halasztást, mert ilyenkor pár órás késés is súlyos károkat okozhat. Ezért kell a kertészet munkáját is gépesíteni. A gazdaság most kapott két új S—050-es habköd- permetezőt. Képünkön: A főkertész megmutatja munkatársainak az új gépet. hóval együtt nagy mennyiségű szemét meg egyéb fertőző anyag került a parkba, és te- tanűszveszély áll fenn. A környékbeli általános iserre szükség, mert a télen a k?,lá.Yal ués óvodával már közoltek, hogy a játszóteret nem használhatják. A városi tanács műszaki osztálya táblákat és feliratokat készíttet, ezeken hívják fel a figyelmet a fertőzött területre. Szükség volt már erre az intézkedésre. A donneriák levélben, személyesen és telefonon kérték segítségünket, hogy a városi tanács szüntesse meg a Jókai liget szemét- ! telep jellegét. Télen egy szót l sem szóltak, amikor szükség- i megoldásként oda hordták a I városban felgyülemlett havat í — noha ezzel nem lehetett l egyetérteni, s nem lehet a ! jövőben sem helyeselni —, í azonban némelyek téglatör- i meléket, trágyát, fűrészport ■ sb. szórtak a ligetbe. A ta- | nács egészségügyi osztálya igen sok üvegcserepet is talált a szemét között. A Jókai ligetet egyelőre le- j zárják. Bizonytalan, hogy í mikor válik újra használha- ! tóvá. A KÖJÁL-nál elmon- í dották, hogy a legjobb fer- | tőtlenítő a napsugár, viszont j a zöldbe boruló fák vajmi kevés napot engednek majd a földre jutni. Véleményünk szerint meg kellene vizsgálni annak a lehetőségét, hogy valamilyen vegyi fertőtlenítéssel tisztítsák meg a terepet. Hogy a liget újra hivatásának megfelelően a gyermekek rendelkezésére álljon.