Somogyi Néplap, 1964. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-24 / 70. szám

■ PÉLDÁM UTA TÓ AN EQY NEQYEDSZÁZADON AT Meghitt ün­nepség zaj­lott le nem­rég a 13. sz. Autóközleke­dési Vállalat­nál. Szentes György, a párt- szervezet és Gyócsi Gyula, a szakszerve­zeti bizottság titkára nyitott be nem sokkal a munkaidő befejezése előtt a kalauzelszá- moltatók és a bevételi ellen­őrök irodájá­ba. A dolgo­zók csak addig voltak meg­lepődve szo­katlanul ün­nepélyes arc­kifejezésük láttán, amíg meg nem szó­laltak. — Kedves Feri bácsi... Engedje meg, hogy a vállalat vezetősége és valamennyi al­kalmazottja, munkása nevé­ben köszöntsük abból az alka­lomból, hogy huszonöt éve megszakítás nélkül itt dolgo­zik. Kívánunk további mun­kájához jó egészséget... Az ünnepelt — Sas Ferenc bevételi ellenőr — meghatot- tan fogadja a jókívánságokat, s veszi át az egyhónapi fize­tésnek megfelelő jutalmat és a szakszervezet pénzajándé­kát. — Úgy szerettem volna mondani valamit, de a tor­kom összeszorult — emléke­zik vissza. — El akartam mondani a fiataloknak, mi volt akkor, amikor én mun­kába álltam. Szó sem volt nyolcórai munkaidőről, sőt kikötötték: annyit kell dol­goznom, amennyit a szolgálat érdeke megkíván, de csak nyolc órát számolnak el. S a »szolgálat érdeke- bizony nemegyszer napi 16—20 óra munkát követelt. Sas Ferenc nem irodai dol­gozónak készült. Szerette a természetet, az utazást, ezért kalauznak jelentkezett A Kaposvár—Nagykanizsa kö­zötti járatra osztották be. Né­hány hónap múlva levelet kapott a szombathelyi MÁV- AUT (MAVART) -vezérigaz­gatóságtól. »Kinevezem irodai segéderővé- — közölték vele, s ettől kezdve íróasztalhoz kö­tötte munkája. Volt bérelszá­moló, pénztáros, elszámoltató s az utóbbi években bevételi ellenőr. Az ő feladata a különjáratú autóbuszok számláinak ellen­őrzése is. Ez fontos munka, főleg, ha az autóbusz kilomé­terórája rossz. S előfordulhat az is, hogy a gépkocsivezető tévedésből helytelen adatokat tüntet fel. Így történt nem­rég a Hetesi Általános Iskola kaposvári tanulmányi kirán­dulásakor is. A többlet össze­ge ugyan csak 41,40 forint volt, de ezt is vissza kell té­ríteni, mert jogtalan bevétele nem lehet a vállalatnak. Ősz hajú, 59 éves, az élettől eléggé megtört ember Sas Ferenc. Jövőre nyugdíjba megy. Becsületesen dolgozott a vállalatnál eltöltött negyed­század alatt. Becsületességére csak egy példát: Tíz évvel ez­előtt — akkor pénztáros volt —az egyik fizetéskor ezer fo­rint többletet talált. Egész éj­szaka számolt, töprengett, honnan, miből adódott ez az összeg. Kiderült, a bank pénz­tárosa elszámolta magát. Sas Ferenc eltehette volna ezt a pénzt, hiszen senki sem ke­reste, de visszaadta. A bank­tól és fölöttes hatóságától di­cséretet kapott érte. Megérde­melte, mint ahogy azokat a jókívánságokat, amelyekkel huszonöt év után munkatár­sai elhalmozták. Szalai László Helyesírásból elégtelen! Kétszer visszamentem a donneri húsbolt elé, s meg­dörzsöltem a szemem, hát­ha tévedek. De nem, jól lát­tam: szép nagy betűkkel ott »ékeskedett« az ajtó melletti táblán egy felirat: »Alandoan Friss Húsok.« Kíváncsi vagyok, ki pin- gálta ezt a szörnyűséget, és főleg, hogy ki vette át. Mert nagyon hadilábon áll a he­lyesírással, az bizonyos. Most azért drukkolok, hogy a Bartók Béla Általá­nos Iskola kisdiákjai ne­hogy a bolti feliratról ta­nulják meg a magyar he­lyesírás szabályait. Nem ártana, ha nagyon gyorsan levennék a táblát és kijavítanák. — pgy — BAKTERIOLÓGIAI VIZSGÁLAT A Baromfifeldolgozó Vállalatnál az exportra kerülő vágott ba­romfiakon bakteriológiai vizsgálatot végeznek dr. Czinkotai Fri­gyes és dr. Kiucsukis Jannis állatorvosok. Eni bléwnagyűjtők Kellemetlen meglepetés em­lékével távozott az utóbbi idő­ben az autósok nagy része Ba­latoniéi léről. Egy új »gyűjtő- szenvedély« áldozatai lettek. Amíg vacsoráztak a Vörös Csillagban, vagy rnegittak egy kávét a Hangulatban, leszerel­tek gépkocsijuk emblémáját. A »gyűjtők« — a leszerelési művelet közben — vandál mó­don bezúzták, tönkretették a karosszériát. Egyik-másik au­tónak az ablakát is betörték, hogy a kormányon levő emblé­mához hozzáférjenek. A község érdeklődése akkor emelkedett tetőfokára, amikor a közelmúltban tartott MHS- bál egyik vendégének, a len­gyel nagykövetnek Chevrolet­jét tisztelték meg érdeklődé­sükkel az autórongálók. Téma ez az utcákon, a presszóban, a boltokban — mindenütt. A rendőrök eddig öt fiatal­korút kerítettek kézre. A leg­idősebb 16 éves, a legfiatalabb 12. Eddig 28 gépkocsit ismertek be . . . Egy táskára való a gyűj­teményük. Fölösleges arról be­szélni, hogy mennyire elítélen­dő cselekedetük. Vagyonrongá- lás bűntette miatt majd meg­kapják »jutalmukat«. De hol és mikor felelnek majd a szülők? Gyermekeik a lo­pást este és az éjszakai órák­ban követték el. Felvetődik a kérdés, hogy mit kerestek ilyenkor ezek a gyerekek az utcán. A szülőket terheli a fe­lelősség, ha tudtak az éjszakai kalandokról, s még inkább, ha nem! A gyerekek rossz tanu­lók, egyikük több tárgyból áll bukásra. Törődnek-e velük egyáltalán a szülők? Az emblémalopás csak az el­ső lépcsőfok. Ezután — mint Balatonbogláron — talán követ­kezik a lámpafejleszerelés, az autókban található holmik el­emelése vagy autólopás. Érdemes lenne ezen elgondol­kodni ... S. M. Jlmlelűzik, rPa(án már nem is ismer. Amikor utoljára talál­koztam vele, nagyon rosszul rP eljes üdeségében pompá- látott. Túl van a nyolcvanon, 'L zott a háború utáni el- de még ma is jól tartja ma- ső tavasz. Mi, az akkori Fő gát. Pedig még arra is képtér utca gyerekei tanítás után ka­ién, hogy egyedül egyék. A je- tonásdit játszottunk, meg ki- lesége eteti. Alacsony, töpörö- jártunk verebészni a szőlő­dön kis asszony, olyan, ami- hegyre. Kiruccantunk néha a Igennek szülőfalum munkában rákosmajori halastóhoz is. megöregedett parasztasszo- Csak pici halakat fogtunk, s nyainak többségét ismerem. Ű mire hazaértünk, a felét an- eteti harminc, negyven vagy nak is elveszítettük az úton. talán már ötven éve nyomorék De sebaj, azért mégiscsak ha- férjét, az öreg Csonka-Maur lásztunk. Éreztük, hogy ta­rért. Mert így hívja öt min- zult a gyeplő. Jó néhány paj- denki ma is. Mindkét karja tásomnak is a fronton maradt vállból hiányzik. Régi eset. az apja, hiányzott a szigor, és Egy nyári napon történt, csép- úgy ficánkoltunk a nagy szü­lés közben. hódságunk fölötti örömünk­Ketten laktak egy házban, ben, hogy eszünkbe se jutott, két család. Az utcai részen miért is maradtunk félárvák... Csonka-Maurerék, a kert felőli Egy délután a szilvásban oldalon pedig az öccse meg ibolyát keresgéltünk, amikor családja laktak. Szomszédok átjött az egyik szomszéd. Szép voltunk. A második világhábo- szál ember volt, olyan harminc rú minket sújtott előbb. A év körüli. Azt mondta, men- nyomorék ember át-átjött hoz- jünk az udvar első részébe, zánk, s mondott egy-két vi- mert valamit csinálni akar itt. gasztaló szót. Duzzogva ugyan, de szót fo­— Nem kell mindjárt rossz- gadtunk. Ám alighogy elértük ra gondolni — mondta nagy- a pajtát, bementünk, s keres- szüleimnek. — Hazajöhet még tünk a deszkák között egy rést. a fiatok... Azon át lestük, hogy mi törté­De bizony nem jött. Neki nik a szomszédék szilvásában, három fia volt, mindegyik ha- A szőke hajú ember egy jóko- zajött, ki előbb, ki utóbb. A ra tuskó körül tett-vett. Lyu- velük egy házban lakó család- kát fúrt bele, a lyukba valami ból sem maradt a fronton sárga port tett, letakarta vala- senjcE mivel, s ráfektette a cigarettá­__így Van — mondták a ke- ját. Ezután futásnak eredt egy r ítésen át, ha közülünk láttak gödör felé, és belevetette ma­valakit az udvarban. — A gát. Alighogy eltűnt a sze­mléinknek szerencséjük volt... műnk elől, hatalmas robbanás És ritkábban látogattak meg reszkettem meg a pajtát. bennünket, mint azelőtt. Nem Csengett tőle a fülünk, a sze­tt kariak még nagyobb szomo- műnk tele lett szeméttel, ami a rúságot okozni, hiszen csupán tetőgerendákról lepotyogott. A ielenlétük is azt juttatta a csa- szilvásba érve láttuk, hogy a id eszébe, hogy az, aki a mi tuskó egyik darabja átszakí- ■ ízünkből hiányzott, csaknem tóttá kerítésünket, és ott fe­tak végig borostás, mély ba­rázdákkal ráncolt arcán. Fele­sége meg a házban lakó másik család az udvaron jajveszé- küdt füstösen a lábunk előtt, kelt, és jajgatásuk akkor sem A szomszéd mosolygott: szűnt meg, amikor a pap meg — No, ez sikerült. Fejszével a két ministráns belépett az sose szedtem volna szét ezt a udvarba. vaskos tőkét — mondta, és Az öreg szomszéd halkan elégedetten szemlélte a dara- sírt. Megnézte a fia képét, bokát. mondogatta nevét, mintha hív­Még vadul lüktetett a szí- ná. A terebélyes diófa árnyé­vünk a robbanás okozta ijedt- kot vont a koporsók fölé. A ségtöl. Féltünk. Megfordul- gyászolók mind az árnyékba tunk és elindultunk, s közben húzódtak, csak ő nem. Mellet- vissza-visszanéztünk erre a le a szobaajtó szélesre volt kék szemű, szőke hajú ember- tárva, s a napfény beszökött re. az öreg bútorok közé. Nem sokkal később őt is IVÍ i néhányon gyerekek a meg Csonka-Maurerék János kapuban bámészkod­fiát is felszólították, hogy ak- tunk. Valaki egyszer csak ész- naszedésben kell részt ven- revette. hogy a szobában vala- niük. mi fényesen csillog szemközt — Azt mondják, a németek az ajtóval. A kíváncsiság nem sok aknát raktak le a környé- hagyott nyugton bennünket, s ken — magyarázta nagyapám- óvatosan, nehogy az öreg nak a csonlca ember —, s most szomszéd észrevegye, beoson­jál kell szedni. Szegények, tunk a szobába. A szúette, ko- csak ne essen bajuk... pott kredencen egy kis em­éhány hónapig nem is léklap csillogott. Katonai em- történt velük semmi. lék. benne Maurer János fény- Mig egyszer... képével. Kerek arcú ember A faluban futótűzként tér- volt, és szőke, akárcsak az jedt el a hír: mind a két Mau- unokatestvére. Most mindket- rer fiút halálra sebezte egy ten arra vártak az udvaron, akna. Mint társaik mondták, a hogy a gyásznép kíséretében két unokatestvér egymáshoz elvigyék őket utolsó útjukra, a •közel kereste az aknát. Az temetődombra, ahol két fris- egyik talált is, s odahívta a sen ásott sír tátongott befoga- másikat, hogy megmutassa ne- dúsukra készen ... ki. Szét akarták szedni, s köz- Néztük a csillogó emléktár- ben felrobbant.. . gyat. Észre se vettük, hogy az Két koporsó állt az udvaron, öreg Csonka-Murer bejött a A ház két halottjának a képe szobába. Csak akkor szeppen- kint függött a fehérre meszelt tünk meg, amikor meghallot- udvari falon. Az öreg Csonka- tűk el-elcsukló sírását Nem. Maurer bácsi ott állt fia fény- szólt semmit, oda állt mögénk, képe mellett, és görcsösen vo- Eay-egu sóhajjal a fia neve naglott a sírástól. Üres kabát- tört elő belőle, akinek a képét ujjait meg-meglibbentette a most már együtt néztük. Arra szél, s olyankor úgy rémlett. gondoltunk, hogy az az ember mintha a koporsó felé akarna most már nem jön többet visz- nyúlni a csonka ember. Köny- sza ebbe a házba, és a m.ásik- nyeit nem törölte le senki, s a ra, aki annyira memvesztett kövér cseppek szaporán foly- bennünket a tuskór óbb antás­szfíiiuzéd? egykorú volt a szomszédék gyerekeivel... sál. Az is, ez is, meghalt. Pe­dig már vége volt a háború­nak ... Állt mögöttünk a csonka ember, és halkan, de érezhető indulattal suttogta: — Hát mégis ... mégis el­vitt ... itt hagytál bennün­ket ... Nem mondta ki, de sejtet­tem, mit akart mondani. Azt, hogy az ő János fiát mégiscsak elvitte a háború, pedig hogy örültek, amikor a fronttól ép­ségben hazajött. És most csak egy akna került az útba, ami nem is egy, hanem két ember életét vette el. Elszontyolodva kullogtunk ki a szobából. Lelyúzódtunk a kerítés tövébe, és onnan néz-; tűk a szertartást. Néha egy- másra pislogtunk félénken, és ilyenkor azt gondoltuk: lehet, horvi a te apád is így ... tthon a temetés után szótlanul ültünk a szé- kékén. Nagyapám keserves só­haja törte meg a csendet: — Átkozott háború... Azután még nagyon sok­szor átkozta a háborút. Akkor, amikor a családban szóba jött apám, de legfőképp akkor, ha nehéz munkát kellett végez­nie, és nem volt, aki megcsi­nálja helyette. Csonka-Maurer bácsinak maholnap az unokái is felnőtt korba lépnek. Talán több is volna most, ha akkor az a fia nem pusztul el. Tudom, régen volt, és azóta sok tavasz for­dult át a nyárba, de azért, ugye, szomszéd bácsi, emlék­szik még? És az unokák? Nem árt, ha őket is emlékezteti né­ha. Én nem felejtettem, pedig engem talán már nem is is­mer. Hernesz Ferenc » • • • * i Fogas kérdés Egyik járási székhelyünk művelődési házának nagy­termében nézegetem a tán- colókat. Lehetnek olyan négyszáz-ötszázán. Mellet­tem arról beszélgetnek, mi lenne itt. ha tűz ütne ki... Tűzcsap - -n. kettő is, víz nincs, n este tíztől reg­gelig lezárja a központ. Be­lekapcsolódva a beszélgetés­be, tamáskodom. A vita el­döntéséhez megszólítom a tűzrendészet egyetlen szol­gálatos őrét. — Igaz, kérem, én a ker­tészetnél dolgozom, tényleg nincs víz éjszaka. — De hát mit csinálnak tűz esetén? — Nem tudom, kérem. Vannak nekem fölötteseim... — Na és ők mit csinálná­nak ilyenkor? — Nem tudom, kérem, majd megkérdezem tőlük ... Az Egyesült Államokban, Great Fallsban törvény­szék elé állítottak egy Johnson nevű férfit, mert nyílt utcán elsütötte pisz­tolyát. A bíró fölmentette, minthogy jó szándéka bebi­zonyosodott: feleségének csuklását akarta elállítani. * * * Az angliai Oldhamben egy férj családi jelenet közben a következő tárgyakat vág­ta feleségéhez: a sütemé­nyestálat, a zsúrkocsit, a porszívót és végül a csa­ládi tv-készüléket. * * * A házasfelek egymás irán­ti allergiájáról értekeznek a világ allergológus orvosai. A okokat illetőleg eltérnek a vélemények. Az amerikai allergológusok kollégiumá­nak múlt heti ülésén az egyik orvos az allergia okai közt első helyen említette — a hajkorpát. Egy másik or­vos elmondotta, hogy egy férj — valahányszor meg­ölelte feleségét — tűrhe­tetlen orresikarást érzett. »Hosszú időt vett igénybe, amíg rájöttem — mondotta az orvos —, hogy a férj allergiás volt az iránt a pú­der iránt, melyet felesége használt.« * * * Georges Pompidou fran­cia miniszterelnök — írja a nyugatnépet Spiegel — a párizsi Amerikai Klubban a következőket mondotta: »Arisztokrata létére el­nyerte a nép bizalmát. Nagyszerű katona létére a béke helyreállításáért küz­dött. Mint a nemzeti ellen­állás megtestesítője azért harcolt, hogy nemzeti egy­séggel helyettesítse a nem­zeti megosztottságot. Ered­ményeket ért el egy stabil államforma megvalósításá­ban. Biztosította a nép sza­badságát, mert biztonságot adott neki. ő volt a nemze­ti függetlenség szimbólu­ma ... Ne gondolják — folytatta a miniszterelnök —, hogy De Gaulle tábor­nokról beszélek. George Washingtonról van szó.« </WWWV>WWVWVArt/WWWWWWW''­Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefo 15-10. 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünu meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom