Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-01 / 26. szám

Somogyi Néplap tyí EGYÉ 1 MZÖTTS ÁG A E S Á M.EGVEt TÁN ÁC S PJ% í FALUGYŰLÉSEN VÍZVÁRON V alaki azt mondta, hogy nehéz összefogni a vízvá­riakat, senki sem jut velük dűlőre, csak a maguk dolgával törődnek. Mint minden rosszalló általá­nosítás, ez is sántít valamelyest. Az egyik este népfrontbi- zottság-választó gyűlésre voltunk hivatalosak Vízvárra. Míg a közönség összejött, két kedves öregember tartotta szóval s vidította a jelenlevőket. Pénzár Gábor bátyánk volt az egyik, megértő életpárja a másik. Egyikük már túl, a másikuk még innen van a hetedik ikszen. Nagy mókamester és minden lé­ben kanál lehet az öreg, mert mint előadták, ő volt a bíró az októberben megrendezett szüreti mulatságon. Ennek a mulatságnak az az érdekessége, hogy az öregek kezdemé­nyezték, ők is bonyolították le. Legénynek csak egyetlenegy­be^ — Varga Jóskának — sikerült belopódzni az öregek kö­zé, de előbb bizony alaposan álcázta magát. Egy októberi vasárnapon tizenöt kocsival indult el a szü­reti felvonulás. A kocsikon eredeti díszmagyarba öltözött nyalka öregek foglaltak helyet úgy, mint egykoron csinál­ták. Még a 84 esztendős Primusz Feri bácsi is szorította a gyeplőt remegős kezében, s úgy kihúzta magát, olyan boldog volt, hogy még a könnyei is potyogtak. Fiatalnak érezték magukat, nem is ragadták el őket a lovak. Végigjárták a fa­luk A bort vödrökben hordták; az haragudott meg, akihez nem mentek be a köz javára szóló adományért A híres- nevezetes esemény csodájára százával jöttek a környező köz­ségekből, mert ilyen még nem volt. S merje még ezután azt állítani valaki a vízváriakról, hogy nem lehet őket össze­fogni. Tsz-vezetőség, népfront, öregek — mindenki akarta —, s amit elhatároztak, sikerült is. Bodor János főagronómus pl. sok munkája mellett Pécsre szaladgált díszmagyarért; segí­tettek a határőrök, az egész falu! — Meg akartuk mutatni a fiataloknak, milyen is az igazi szüreti bál — magyarázza Bodor János. S ezen a falugyűlésen ugyanolyan szenvedélyes hév­vel beszél a főagronómus. A tehetetlenséget, a fe­lelőtlenséget, a közömbösséget ostorozza; azt han­goztatja, hogy sokkal többre futotta volna már eddig is a vízváriak erejéből, képességéből. — Itt vagyunk a kavics ha­zájában, szebbnek kellene lenniük a házaknak, a község ké­pének — magyarázza. Mintha csak folytatná a megkezdett beszélgetést, Serbet Vincze tanácstitkár tényekkel bizonyítja, milyen sokat költenek el az emberek az italboltban, s meny­nyivel hasznosabban cselekednének, ha ezt a pénzt egészsé­gük védelmére, kényelmükre fordítanák. Miháldinecz Mi­hály tsz-tag kérdőre vonja a népfront és a tanács vezetőit: Miért nem javították ki idejében a hóekét? Hizsák Júlia a felnőttekhez apellál: — Folyton azt hangoztatják, hogy így a fiatalok meg úgy, de termet, ahol összejöhetnénk tanulni, szórakozni, nem adnak nekünk. — Dombi János tanító is sokak nevében szól, amikor azt kéri, hogy fordítson gondot á tanács a közvilágításra, mert felhős, ködös időben nehéz a közlekedés. Magyarázatot kér arra is, hogy ők miért nem jut­hatnak hozzá az olcsó földgázhoz, mint a babócsaiak. A felszólalások eszembe juttatják Drávái István elnök beszámolójából azt a gondolatot, hogy »a népfrontban ott­honra talál mindenki, aki szereti hazáját, és tenni akar a községért«. Az elnök szavaiból és a válaszokból kiderül, mit kell tenniük a vízváriaknak, hogy minden jobban menjen. Duics Imre gépállomási brigádvezető, akit a község új nép­frontbizottsági elnökének választottak, szintén a lakosság összefogásának fontosságát hangsúlyozta. Ahol pedig ilyen erős az elhatározás, ott minden bizonnyal azoknak lesz iga­zuk, akik sopánkodás helyett a bizakodókkal együtt bíznak és dolgoznak. Varga József Kulturáltabbá kell tenni a táborozást Közegészségügyi tudományos ülés Kaposvárom Mintegy X20 orvos, kutató és egészségügyi középkáder vett részt csütörtökön délelőtt a Latinka Művelődési Házban a dr. Páter János egyetemi ta­nár elnöklésével megrendezett tudományos ülésen. Dr. Berend Ernő megyei fő­orvos megnyitója után dr. Tóth Sándor, a Somogy me­gyei KÖJÁL igazgatója tartott előadást a sátortáborozás egészségügyi problémáiról. Be­számolójában hivatkozott ar­ra, hogy a táborok felállítását és egészségügyi rendjét rende­letek szabályozzák, majd ele­mezte a Dél-Balaton menti tá­borhelyek közegészségügyi helyzetét. Az Idegenforgalmi Hivatal I. osztályú camping- jeiben is, de különösen a köz­ségi tanácsok kezelésében le­vő II., III. osztályú és autós campingekben, valamint a kö­zületi táborhelyeken még igen sok a hiányosság. A tanácsok nem tudják ellátni a táborhe­lyeket a szükséges létesítmé­nyekkel. Elharapódzott a »vad«, azaz engedély nélküli táborozás. Nyaranként több tízezren campingeznek hol itt, hol ott a legminimálisabb egészségügyi létesítmények nélkül. A kevés számú tábor­hely zsúfolt; egészségügyi helyzetük nem kielégítő. Az előadó javasolta, hogy a jövő­ben körzetesített köztisztasági hivatalokat állítsanak fel a Balaton-parton. Helyes lenne a táborhelyeket a községi taná­csok kezeléséből kivenni, s a KISZ, az Üttörő Szövetség, a BIB, az Idegenforgalmi Ta­nács és a Művelődésügyi Mi­nisztérium gondozására bízni. Addig is azonban kulturáltab­bá kell tenni a táborozást — mondotta befejezésül a KÖ­JÁL igazgatója. A referátumhoz dr. Szűcs Endre, a Baranya megyei KÖ­JÁL igazgatója, dr. Lukács Dezső parazitológus előadásá­hoz pedig dr. Csűrös Csaba, a Baranya megyei KÖJÁL para- zitológusa szólt hozzá. Ezután még két referátum hangzott el a KISZ-táborokban folyó egészségügyi felvilágosításról, majd a fagylaltfogyasztás egészségügyi tapasztalatairól dr. Űjsághy Erzsébet és dr. Báron Ferenc megyei KÖJÁL- munkatársak előadásában. A referátumokat vita követ- ■ te. Kaposvár leggyorsabb pénziárosnője (Tudósítónktól.) Az Élelmiszer-kiskereskedel­mi Vállalat 368-as üzlete a Donner központjában van. A boltban tavaly 6 600 000 forint értékű áru talált gazdára. Ilyen forgalom mellett bizony nem kis feladat hárul a pénztáros­ra. Polgárdi Lászlóné ül a pénz­tárgépnél. Tizenöt éves kora óta boltban dolgozik, s ez meg is látszik munkáján. Pillana­tok alatt a vevő szatyrába he­lyezi az árut a bolti kosárból, és néhány másodperc múlva »kiugrik« a gépből a számla is. Naponta 3600—4000 tételt kell összegeznie Polgárdinénak. Fi­zikailag sem könnyű ez a mun­ka, hiszen havonta 100 mázsa kenyeret, 32 mázsa lisztet és 20 mázsa cukrot kell meg­mozgatnia. — Nagyobb hiánya volt már? — Egyszer, ötvenest kap­tam, és száz forintból adtam vissza... Ekkor ráfizettem. De a tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetnie — mondja, és máris egy újabb kosár felé tekint. így elviselhetőbb, Püieltíúvó’ sterilnek a gírűrüsQépe« a Pamutfonó ipari Vállalat ka posvári gyárá­ban. Az új be­rendezés haszno' segítőtársa lesz a fonőnőknek. Ed­dig egy piheleíu vő készült el amely nyolc gé pen takarítja e- a fonőnő keze ügyéből a fölös leges apró gya potszálakaf. Eb ben a negyedév ben két ilyen be rendezés készül eL Lwtká t a • • • • 9 mezőgazdasági könyviisnap szervezéséről tanácskozóit a fenyodi járási népfront elnökség Szerdai ülésén a Hazafias Népfront fonyódi járási elnök­sége megvitatta a népfrontbí- zottságoli újjáválasztásáyál kapcsolatos munka tapasztala: tait. A tanácskozásban részt vett dr. Halász János, a Haza­fias Népfront megyei titkára is. Sinkovits László járási tit­kár indítványára az elnökség elhatározta, hogy a mezőgaz­dasági könyvhónapot február 5-én nyitják meg Balatonbog- láron. Többen hangsúlyozták, hogy a könyvhónap egyik leg­fontosabb feladata megismer­tetni és megszerettetni a mező- gazdasági szakkönyveket a fa­lusi lakossággal. Hováth László gimnáziumi igazgató javasolta, hogy a me­zőgazdasági ismeretek ges kérdéseiről adjanak ki az Olcsó Könyvtárhoz hasonló, népszerűén megírt sorozato­kat. Dr. Bagó Gyulq. járási ta­nácselnök arra kérte a föld­mű ves|zöveth:ezeteket, hogy szervezzenek író—olvasó talál­kozókat, a boltjaikban levő leg­szebb könyvekből pedig kiállí­tást. Dél-amerikai statisztika Lássunk néhány adatot az ál­lamcsínyekről: 6 törvényesen meg­választott latin-amerikai elnököt döntöttek meg államcsíny útján az utóbbi 21 hónap alatt. (Argentíná­ban, Peruban, Guatemalában, Ecuadorban, Hondurasban, a Do­minikai Köztársaságban). Vene­zuela 135 esztendei függetlensége óía az ország 24 elnöke közül 16 lényé- tábornok volt. ha a csapat gólt kap ... New York-i paradoxonok New York lakosai közül több mint 300 000-en munkanélküliek. * * * Az elmúlt évben a New York-i üzemekben és gyárakban 15 000-rel csökkent a munkahelyek száma. * * * Egymillió New York-i lakik 50— 100 évvel ezelőtt, épült házakban, amelyeknek többsége valóságas nyomortanya. (Wagner New York-i polgármes­ternek a városi tanács ülésén tar­tott beszámolójából.) TéUU Minden hétén két teljes sorban számolok be a Szivárvány Szí­nesítő Vállalat legújabb eredmé­nyeiről. Két hete ezt ír­tam: »-Jól dolgo­zik a vállalat. A tervet 0,0001 szá­zalékkal túlteljesí­tették.« Este ■ találkoz­tam a vállalat igazgatójával, Szi­várvány Szilárd- sőbbi dal, s meghívóit som: tervet csak hő vé­gi hajrával sike­rült teljesítenie a kozva nézett rám, mintha ezt mon­daná: És ennek Szivárvány Szí- még van képe az nesítő Vállalat- utcán mutogatni nak.« magát?! Legközelebbi ta- Tegnapelőtt je- lálkozásunkkor az lent meg: »A mai igazgató csak a fo- szivárványból ga között morgott hiányzott a kék valamit, amit le- szín. A nyomozás hetett köszönés- megindult az él­nék, de »dögölj veszett szín felku- meg«-nek is érte- tatására.« ni. Tegnap a Szi­Két nappal ké- várvány Színesítő tudósítá- Vállalat épülete »Valami előtt egy tégla két egy kávéra. Haza- nincs rendben a centivel az orrom menetelkor még Szivárvány Szí- előtt esett le. az úttest is kés- nesítő Vállalatnál. Osszevásároltat- kenynek bizonyult, A tegnap délután lom barátommal öt órakor látott egy teherautónyi szirvárvány egy élelmet, rácsokat árnyalattal hal- szereltettem ab- ványabb volt a lakomra, és mától szokottnál.« kezdve engem Délután az igaz- senki nem lát az gató az utca túlsó utcán. Félek ... oldaláról csodál- — ti — s az ajtó helyett az ablakon akar­tam bejutni a szo­bámba. Milyen erősek a mai feke­ték! Egy héttel ké­sőbb ezt írtam: »A Úttörő-szakkörök az Ifjúsági Házban Népesek a szakköri szobák OOOCXXXXXXDOOOOOOOOOOOO mackó farka? című kínai me a hét minden napján a Kilián György Ifjúsági és Üttörőház- „Himzőkombinát“ —- Miértrö ban. Szívesen jönnek ide a gyerekek, örömmel dolgoznak a szakkörökben. A tánccsoportnak készítenek párnákat, térítőkét a kézimun­ka szakkör tagjai. S hogy köz­ben szórakozzanak is, Kiss Ilonka a világszép királykis­asszonyról mesél nekik. vid a mackó farka ? — Az űr­egér és társai oooooooooocooooooocxxx. sejátékot is szeretnék bemu­tatni. Érdekessége, hogy — a magyar meséktől eltérően — itt a mackó negatív hős. Főleg állatmeséket mutatunk be, mert az a tapasztalatunk, hogy a kicsinyekből álló közönség­nek ez tetszik a legjobban. A fiatal — alig hároméves — szakkör már szép sikerek­kel, sok szerepléssel dicseked­külön próbát is tesznek belőle. Szeretnek hímezni, minden László Attiláné tanár el- játékoskedvüket belehímezhe- hét. Nagy része van ebben a mondja, hogy kalocsai, buzsá- tik a tarkaságokba. gyerekek szorgalmának. Mű­ki, karádi mintákat hímeznek vsorukat bemutatták már Ta­a gyerekek, s mint eddig min- Az alagsorban próbál a bab- ^ ezenkivül két kapos_ den évben, év végi kiállításra szakkör. Úgyszólván az egesz var; óvodában, a Fegyveres kerülnek a munkák. »apparátus« munkában van a Erők Klubjában és kisdobo­Végignézem a hímzéseket, rögtönzött bábszínpad mögött soknak. Az idén két »öreg« Sok munkát, türelmet igényel- A óbát Szabó Gyuláné óvó- ta§ — Péczeli Pisti és Tóth nek. „ , , Mária — kivételével újak a — Honnan tudod, hogy ez no, a szakkor vezetője 1 .y bábosok. Hetedikes, nyolcadi­karádi? — kérdezem az egyik ja. Felhívja a gyerekek figyel- kos úttörők. Turk Anna, Ko­kislánytól. mét a kéztartási, mozgási hi- vács Éva, Boldog Ágnes bemu­Zavarba jön. hákra r, maga is szívesen »be- tatja a »sztárokat«, a nyuszit, — Hát... hát... rá van ír- „ a medvét, a cicát, a kacsát. A va — vágja ki magát. ugrik« egy-egy "P • korral lépést tartva még űr­A többiek nevetnek. — Az elvarázsolt tejföl es a egere js van a szakkörnek. A — Akik az idén kapcsolód- Kiskacsa után most a Bátor bábuk nagy részét saját el­tak be a szakkörbe — tájékoz- nyúl cirnű bábdarabot tanul- gondolásai alapján Szabóné tat a tanárnő —, még nem . __ Már eléfi tervezi. Saját kreációja pél­t udják fölismerni mind a népi Juk mo J • , dául a kismalac és az ötletes hímzéseket. Azonban ezekkel jól tudják a gyerekek. A ko- kjskacsa j, is foglalkozunk, s a gyerekek zeljövőben a Miért rövid • S. M. Szórakozott árverésvezető A nyugat-németországi Ebemben egy árverésen va­laki öt márkáért megvásá­rolt egy bőrtárcát. Hazatér­ve kinyitotta, és meglepetés­sel állapította meg, hogy tele van bankjegyekkel. A becsületes vásárló visz- szament az árverési csar­nokba, ahol az árverésveze­tő már haját tépte izgal­mában: árverés közben nem vette észre, hogy saját tár­cáját bocsátotta áruba, benne az addig befolyt ősz- szeggel. A becsületes vásár­ló szép új pénztárcát kapott jutalmul. Úriemberek ingyen káromHcdbatlak Tetbury angol városka le­véltárában Michael Ster- wood lelkész egy több száz éves régi törvényt fedezett föl amely kimondta: »Aki a város területén szitkozó­dik, a helyszínen öt shilling bírságot tartozik fizetni.« A rendelkezés a továbbiak­ban közli, hogy munkások, katonák és matrózok »le­szállított áron«, mindössze egy shilling bírság ellené­ben szitkozódhatnak, míg »úriemberek és magasabb rangú személyek« egyálta­lán nem kötelezhetők bír­ság megfizetésére. * * * Cápavadászat döglött szamár hátán A karib-fengeri szigetvi­lág egyik kis szigetén fur­csa módon vadásznak cápá­ra, A Kitts-szigeti halászok felülnek egy döglött szamár hátára, és kivontatják ma­gukat a parttól bizonyos tá­volságra. A cápák, úgy látszik, különös csemegének tartják a döglött szamár hú­sát, mert csakhamar körül­veszik, és a merész halász szigonyvégű botjával föl- spékelheti őket. Zsákmányá­val együtt ekkor megint ki­vontatják a partra. Persze nagyfokú bátorság kell a halászatnak ehhez a külö­nös módjához. * * * Végre egy érdekes műsor Klokocsa, a televíziótu­lajdonos modern, új építke­zésű lakásban lakik ahol a falak tudvalévőén igen vékonykák. Barátai a televízió ked­véért gyakran fölkeresik Klokocskát, és ő, figyelmes ember lévén, tv-műsorát napról napra kifüggeszti aj­tajára, nehogy hiába fárad­janak a barátok. Egyik este a következő cédula fogadta a látogató­kat: — Dick Powel-film: A koronatanú; a másik este egy francia művészfilmet hirdetett a házigazda, a harmadikon érdekes sport- közvetítést. Egyszer aztán nagy meg­lepetés érte a látogatókat. Az ajtón a következő mű­sor csalogatta a vendége­ket: »Ma: Csak felnőtteknek! A szomszéd lakásba újháza­sok költöztek!« Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2, Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünu meg. és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesftnknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár. Latinka Sándor utca t

Next

/
Oldalképek
Tartalom