Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-01 / 26. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1964. február 1. Időjárás Már pályára lépnek a labdarugók A három-négy hét óta tartó ala­pozó edzések után mind több lab­darúgócsapatunk most már a pá­lyán is próbálkozik. Először per­sze éppen hogy csak labdát kap­tak a játékosok. Most szombaton és vasárnap azonban már itt i£, ott is mérkőzéseket játszanak. A SIÓFOKI BÁNYÁSZ edzéstervében február első napjai a pályára szólítják a csapatot. — Első mérkőzésünket egymás kö­zött játsszuk — mondotta Haragh Tibor edző. (Szombaton vagy va­sárnap — az időjárástól függően.) Az első csapat a második ellen lép pályára. Az első csapatot Ha­ragh, a másodikat Molnár edző állítja össze. Persze ma még nincs elhatárolva az első és a második csapat Játékoskerete. Még minden­kinek alkalma lesz a bizonyítás­ra, módja nyílik arra, hogy az első csapatban kapjon helyet. A csa­patkeresés jegyében kerül sor az első nyilvános edzőmérkőzésre a hét végén Siófokon. A TASZARI HONVÉD vasárnap játssza első nyilvános mérkőzését. Stündl László száza­dos, a csapat edzője lázas sietség­gel keresi a csapatot. Az az igaz­ság, hogy a tavalyiak közül már csak két játékos van, Takács és Boda. A hétközi edzőmérkőzésen, amikor a »pirosak« a »kékek« el­len játszottak, és a piros csapat egymás után rúgta a gólokat, fo­kozatosan jobb kedvre derült Stündl edző. A látottak alapján most már állítják a taszári szak­vezetők, hogy jó csapat van ki­alakulóban. Vasárnap már többet tucírlak. Ekkor ugyanis Taszáron a K. Vasas MTE ellen lép pályá­ra az új csapat. A K. KINIZSI még vasárnapig sem vár. Szomba­ton délután a Kinizsi-edzőpályán kétórai kezdettel nyilvános edző­mérkőzés lesz. — Az első mérkőzésre nem ke­restünk ellenfelet. E pillanatban szerencsére olyan nagy a játékos­keretünk, hogy nem gond a má­sodik csapat összeállítása sem — mondotta Váradi Lajos edző. Ezen a szombati tréningmérkő­zésen egyébként nem lesz első és_ nem lesz második csapat. Egyelőre ♦ ugyanis még nem alakult ki, hogy ♦ ki tartozik az első csapat kere-t tébe, ki a másodikéba. Az első | nyilvános Kinizsi-tréningen nem-1 csak az új játékosok mutatkoz-1 nak be, hanem egy »új« edző is. ♦ Radnai István ugyanis most a KL-| nizsivei kötött szerződést, ö isi tagja lesz a cukorgyáriaknál mű-f ködő »edzői tanácsnak«. ♦ A K. HONVÉD NE Il-es labdarúgócsapata Tóth József edző irányításával két hét óta készül. A Honvéd tehát vala­mivel később kezdett, mint a töb-: bi csapat, viszont ennél az egy üt-; lesnél lehetőség van arra is, hagyj naponta két edzést tartsanak a labdarúgók. Tóth edző él is ezzel a lehetőséggel. Ügyhogy a legna­gyobb megterhelésen már túlju­tott a csapat. Most már fokozato­san lehet lazítani, és február 6-án már a Honvéd is nyilvános edzést tart Kaposváron, amikor bemu­tatkoznak a csapat új játékosai is. •• -’v- ■ H ÍREK A Herczog- uszodától (vi) A VifiOOTT '(JSKODÁItij A strandfürdő — nem, a tüskevári uszoda — igen 1936, a berlini olimpia éve számtalan ka­posvári sikert hozott. Oldalak kellenének a jobbnál jobb eredmények felsorolására. A »törzsgárda« mellett tucatnyi új tehetséges férfi és női versenyzővel gyarapodott a gárda. A lányoknál egyszerre három tehetség is bon­togatni kezdte szárnyait, Andorka Eszti, Got- lieb Zsófi és Hernesz Magda. Nevükkel ké­sőbb is gyakran találkozhattunk az eredmény­jelző táblákon. A fiúk között Bánhidi Tibor ígérkezett nagy hátúszónak, később sprinter- nek, aztán kiderült, hogy igazában vízipoló játékos. A nagyszerű eredmények miatt a kaposvári úszósport kibírta azt a megrázkódtatást is, amely végeredményben még 1931-ben érte. A strandfürdőben gondatlanság következtében két fiatal gyerek áramütéstől a vízben meg­halt. Mégsem emiatt kellett pakolniuk a strandról a kaposvári úszóknak ... Schőber igazgató, ha akaratán kívül elindí­totta is propagandaversenyeivel az úszóspor­tot Kaposváron, igazában nem szerette a ver­senyzőket. Harminchétben új belépőjegyára­kat szabott meg. Olyan bérleti árat, amit sem a sportkör, sem az úszóversenyzők nem tud­tak megfizetni. A népes versenyzőgárda egy ideig tanácstalanul állt, s várta, hogy hova fejlődik ez a harc. A sportágnak ekkor már mind energikusabb vezetői sehogy sem tud­ták jobb belátásra bírni a strandigazgatót, igy aztán új megoldást kerestek. Tüskevár! Az úszósport megteremtésével kapcsolatban korábban már fölvetődött ez a név. Az akkori ►>Nedevits-fürdő« azonban számba se jöhetett sportszempontból. Nede- vits András malmos azonban hajlandónak mutatkozott a tüskevári uszoda korszerűsíté­sére. így létesült egy új, 25 méteres úszóme­dence Tüskeváron. Ez lett az úszók új ott­hona. 1938 már Tüskeváron találta a kaposvári úszók apraját-nagyját. Különösen az előbbiek száma sokasodott meg. Hogyne, hisz az úszó- szakosztó.ly tagjai ingyen egész napon át látogathatták a tüskevári uszodát. Óriási se­gítség volt ez a sportág szempontjából. Per­sze jócskán akadtak, akik vissza is éltek az ingyenjeggyel. Nem úszásra, hanem fürdésre használták a belépőt. A nagy tömeg azonban mégis előnnyel is járt. Egyrészt Laczkóék, no és a vízipolózók is tartani tudták a szintet. A Pécs—Kaposvár vetélkedőkön, a területi baj nokságokon, a vidékbajnokságokon nem val lotíak szégyent a kaposi fiúk, lányok. Bebizonyosodott, hogy igen televény a so­mogyi talaj. 1938 két újabb tehetséget hozott felszínre. A mellúszó Németh Sándort és a vízipoló kapust Győrffy Endrét. Már ekkor látni lehetett, hogy ez a két versenyző mégi sokra viheti. Vitte is. Tíz év múlva, 1948-ban, { a londoni olimpián Németh is, Győrffy is hírt.l dicsőséget szerzett a magyar úszósportnak. » Talán nemcsak ők ketten kerülnek felszín re, ha a kis uszoda a jó szándék ellenére is nem állít korlátot az igazi fejlődés elé. Ezzel a nehézséggel azonban még megbirkóztak a kaposvári úszóvezetők. A legmesszebbmenői segítséget megadta Nedevits András, az uszo-l da tulajdonosa is. Ekkor azonban már olyan* fellegek tornyosultak, amelyekkel szemben egy ilyen kis úszócsapat, mint a kaposvári, mit sem tehetett. Az a Laczkó Árpád, aki a berlini olimpia után egy kaposvári versenyen csak karcsapással kapott ki a 66 2/3 méteren az olimpiai bajnok Csík Ferenctöl, bevonult katonának. Már fújt a háború szele. Az embe­reknek egyre inkább a kisebb gondjuk is na­gyobb lett annál, hogy tovább fejlődik-e. vagy hanyatlásnak indul az úszószakosztály Kaposvárom (Folytatjuk.) December közepe óta ismét havazott Innsbruckban Megszűntek Innsbruckban a hó- « val kapcsolatos viccelődések. Pén- < tekre virradóra ugyanis megindult \ a már december közepe óta várva- \ várt havazás, s reggelre már 3—5 j cm -es friss hótakaró borította Ti- < rol fővárosát és a seefeldi társé- < get. Most meg ez az esemény okoz J gondot, hiszen a szervező bízott- < Ság nem kis költséggel, messziről < odahordott hó segítségével már < rendbehozatta és előkészítette a ; különböző pályákat. Amennyiben tartósnak bizonyulna a havazás, úgy az egész eddigi munkájúit kárba veszne. * * * Szkoblikovo második innsbrucki aranyérme Ragyogó pályán, enyhe napsü­tésben kezdődött pénteken délelőtt a női gyorskorcsolyázók második versenyszáma, az 1560 méteres fu­tam. Szkoblikova egyenletes, nagy­szerű tempóban versenyzett, és végeredményben 2:22.6 perces ú.1 olimpiai rekorddal ért a céLba. ' Ihászáénak ezúttal jobban ment a versenyzés és 2:35.1 perces idő­vel a 30 tagú mezőnyben a 20. he­lyet szerezte meg. Olimpiai bajnok: Lidia Szkobli­kova (Szovjetunió) 2:22.6 p, olim­piai csúcs, 2. K. Mustoncn (Finnország) 2:25.5 p, » 3. B. Kolokolcseva (Szovjetunió) 2:27.1 p, 4. Song Son Kim (Koreai NDK) 2:27.7 p, ... 20. Ihász Sándomá (Magyar- ország) 2:35.1 p. • ♦ * A pénteki versenynap második olimpiai aranyérme a síugrásban dőlt el. A 70 méteres sáncon ver­sengtek a részvevők és a 13 óra­kor kezdődő küzdelemben 54-en vettek részt Seefeldben. A 70 méteres síugrás olimpiai bajnoka: Veikko Kankonnen (Finnország) 229.90 pont (77, 80, 79), 2. Tcralf Engan (Norvégia) 226.30 pont (73, 78,5, 79), 3. Tergeir Brandtzaek (Norvégia) 222.90 po-nt (73, 79, 78). A magyar versenyzők összered- ményéről még nem érkezett je­lentés. * * * A női műkorcsolyázás negyedik kötelező gyakorlata után továbbra is Diiks-tra áll az élen, előnye je­lentősen megnőtt az osztrák Hei- tzerrel szemben. Álmássy tovább javított helyezésén: már a 22. * * * Kínos feltűnést keltett, hogy a páros műkorcsolyázó bajnokság alatt — bár a helyezések még ko­rántsem dőltek el — az »olimpiai győztes« Kiiius—Eáumler pár ké­pével díszített emléklapokat hoz­tak forgalomba a Jégstadionban az élelmes üzletemberek. A lapok 10 schillinges ára azonban 200 schillingre szökött, miutón a biz­tosra menő lapforgalmazók jóslata mégsem vált be, s kártyáik igazi olimpiái kuriózummá váltak. Egyes nézők odáig mentek, hogy Kiliu- séktói — vereségük után — auto­gramot kértek a lapra . .. * * • Az olimpiai láz Ausztria-szer te érezteti hatását a munkahelyeken és az iskolákban egyaránt. Mivel a tv a nap nagy részében helyszí­ni közvetítéseket ad, a munka­adók és tanárok alkalmazottlaik- kal és diákjaikkal sokhelyütt a képernyő előtt ülnek, zsúfoltak á televízióval rendelkező presszók, vendéglők, *a szaküzleteket szinte kiürítették az ebből az alkalom­ból készüléket vásárlók. Várható idő­járás ma estig: Felhős idő, többfelé hava­zás, mérsékelt szél, a hőmér­séklet kissé emelkedik. Vár­ható legmaga­sabb hőmérsék­let 0 fok körül. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 9,8 fokot, . déli 12 órakor mínusz 4 fokot ♦ mértek. Eseménynaptár > 90 évvel ezelőtt, 1874. feb­ruár 1-én született Hugo Hofmannstahl osztrák köl­tő. Munkásságának első szakaszára a bécsi impresz- szionizmus nyomta rá bé­lyegét (Tegnap, Tizian ha­lála, A balga és a halál). Később müveinek tárgyát az antik világból vette (Elekt­ra). ö írta Strauss Richard Rózsalovag című operájá­nak szövegkönyvét. A lottó nyerőszámai: Izsákon, a Ságvári Endre Ifjúsági Házban megtartott lottósorsoláson az ötödik já­tékhéten a következő nyerő­számokat húzták ki: 25, 35, 38, 49, 73. A február 3-án megtartandó nyilvános rendes havi tárgy­nyereménysorsoláson a január havi 3. játékhét szelvényei vesznek részt. — Népszerű a társadalmi ismeretek tanfolyama a Ka­posvári Tatarozó Vállalatnál. Az előadásokat a vállalat KISZ-alapszervezetének 32 tagja látogatja rendszeresen. — A Kaposvári Sporthor­gász Egyesület február 9-én, vasárnap délelőtt kilenc óra­kor tartja évi rendes közgyű­lését a városi tanács nagy­termében. — Farsangi jelmezbált ren­dez ma este a balatonlellei napközi otthonos óvoda szü­lői munkaközössége. — Javul az ellátás a Bala- ton-parti »alkalmi« szállóhe­lyekből, a kölcsönözhető sát­rakból. A Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat fiókjai újabb ötszáz sátorral állnak majd a déli parton nyaralók, víkendezők rendelkezésére. — Önkéntes véradónapot rendeztek a héten Vízváron. Innen és a környező közsé­gekből mintegy háromszázan jelentkeztek véradásra. Olvasóink figyelmébe! Február 2-i, vasárnapi szá­munkban kezdjük közölni Ta­kács István Kettős játék című izgalmas kalandregényét. A regény cselekménye az 1956 utáni években játszódik, és a kétes egzisztenciák világának szövevényét boncolgatja. Egy újságíró hazatér Nyugatról — ez ál! a könyv középpontjá­ban. Ehhez kapcsolódik a bé­csi embervásár sötét ügyletei­nek bemutatása, az egyik mű­anyaggyár mérnökének ipari kémkedése, az újságíró kettős szerelmének története, egyszó­val: az üzletelésekből, a kém­kedésből élők leleplezését és méltó sorsra juttatását me­séli el ez a kalandregény. — Csehszlovákiai kirándu­lást szervez márciusra a fo- nyódi járási nőtanács. A ki­ránduláson előreláthatólag húsz nőmozgalmi aktíva vesz részt. — Megszépül a tanácsház és a művelődési otthon Bö- hönyén. A két épület tata­rozására és a közeli park rendezésére 80 000 forintot költenek. — Gázrobbanás történt Ka­posváron, a Marx Károly köz­ben Soltra Aladár lakásán. A robbanás erősen megrongálta ue ablakokat. — Elsikkasztott földreform, megvalósult földosztás So­mogybán, 1920—1945 ■ címmel írt könyvet Kanyar József, a Levéltár vezetője. A művet az Akadémiai Kiadó jeleníette meg. — MONTREALBAN EGY KISEBB CSOPORT megro­hanta az egyik kaszárnyát s onnan fegyvereket és lőszert zsákmányolt, később egy is­meretlen telefonáló közölte a sajtóval, hogy a Quebec tar­tomány elszakadásáért alakult újabb szervezet, a »québeci forradalmi bizottság« lépett működésbe. — 10 000 forint bevétele volt a Barcsi Községi Tanács­nak a virágkertészetből. A la­kosság különösen a szegfűt, a cserepesvirágot és a palántá­kat vásárolta. — 35 000 forintot fizetett ki az Állami Biztosító Kaposvá­ron a lakásokban keletkezett tűz-, vihar- és egyéb károk után. 1963-ban 160 lakásban keletkezett tetemesebb kár. — Vannak-e csodák? cím­mel hallgattak előadást teg­nap este az Ifjúsági Házban a KISZ iijúkommunista is­kolájának részvevői. Az elő­adás után levetítették a Ma­lachias csodája című nyugat­német filmet. — 5872 fiatal teljesítette Kaposváron 1963-ban az If­júság a szocializmusért-moz- galom követelményeit. 1425 fiatal az első, 2030 a második, 2417 fiatSl pedig a hannadik fokozat jelvényét szerezte meg. — Értesítjük a lakosságot, hogy az áramdíjat minden hó 1-től az üzemvezetőség helyiségében ked­den 8—11 óráig és pénteken 16—18 óráig fizethetik be. A befizetéseket elfogadjuk úgy is, ha a pénzbe­szedő meg nem járt a helyszínen. (98487) Ma és holnap Pécsen lesz a vidék asztalitenisz-bajnokság Kilenc kaposvári versenyző utazott Pécsre Az országos versenynaptár feb­ruár 1—2-re Pécsre szólítja hazánk legjobb vidéki férfi és női asztali­teniszezőit. A Mecsekalja ugyanis a színhelye az 1964. évi egyéni asz­talitenisz vidékbajnokságnak. Az egyre népszerűbbé váló sportág az előj elekből ítélve minden ed­diginél nagyobb számú versenyzőt mozgósít. Szinte biztosra vehető, hogy a női és férfi egyesben egy­aránt 128-as lesz a mezőny, Bőt még a 128 közé jutásért is sokak­nak kell majd pénteken este asz­talhoz lépniük. A Somogy megyei asztalitenisz- sportot a megyei bajnokság győz­tesei és helyezettjei, továbbá egy meghívott (Bartusné) képviseli. Tegnap délután már útra is keltek a somogyi versenyzők. Balázs Mik­lós, Ivusza, Kiss és Rák a férfi- számokban, dr. Vinczéné, Szerecz- né, Gundiné és Bódizs Eszter, va­lamint Bartusné a női számokban <& rajthoz. Bartusné azért meghí­vott, mert korábban a megyei baj­nokságban sérülése miatt nem tu­dott indulni. Mint az NB I-es csa­pat tagját azonban a szövetség be­sorolta a vidékbajnokság mezőnyé­be. Az utóbbi években megszoktuk, hogy a vidékbajnokságon jól sze­repelnek a mieink. Remélhetően az idei év sem lesz kivétel. Sze­rencsés sorsolás esetén mind a férfiaknál, mind a nőknél föllép­hetnek legjobbjaink a dobogóra. Akár igen előkelő pontra is. Per­sze sok függ a sorsolástól, még akkor is, ha bajnokainkat kieme­lik. ÖKÖLVÍVÁS A Pécsi Vasutas és a Pécsi Hon­véd NB n-es ökölvívócsapata Bar­cson, a filmszínházban előkészületi mérkőzést tart. A Pécsi Honvéd csapatában szerepel a kaposvári * DujwíöLz. ■*&. APRÓHIRDETÉSEK Üj tangóharmonika — 3 váltós, 48 basszu­som — eladó. Kapos­vár, Vak Bottyán u. 1. (Cserben.) ________ (304) E ladó 2 lakásos, ker­tes családi ház azon­nali betköltözhetőség- gel. Cím a kiadóban. _________ (299) E ladó külön álló ház kerttel Kaposvár, Ber­zsenyi u. 47. alatt. ____________________(302) E gyes, jó fuvarozó, vemhes ló eladó. Klauser, Lengyeltóti. ____________________(303) T oponár, Dimitrov u. 24. számú családi ház eladó. 600 n-öl terület, ebből 120 n-öl szőlő. A ház mellett 600 n-öl házhely külön eladó. ____________________(297) H ázhely, mosóteknő eladó. Galamb, Kapos­vár, Gorkij u. 54. 498469) Jelmezek, estélyi ru­hák eladók. Gyermek- mélykocsi bérbe adó. Kaposvár, Beloiannisz u. 16._______________(298) N égyszobás, össz­komfortos ház eladó, lakáscserével beköl­tözhető. Cím 98460. szá­mon a hirdetőben. ___________________(98460) Kertes ház beköltöz- hetőségigél eladó. Ka­posvár. Tisza u. 12. Érdeklődni: szombat, vasárnap.________(98488) 5 0—60 q I. osztályú takarmányszéna eladó. Kaposszerdahely, Ar- pád u. 5.________(98482) E ladó Boronkán új, szoba, konyha, kamrá­ból álló családi ház azonnal beköltözhe­tően, korszerű gazda­sági épületekkel, autó­garázzsal, pincével, présházzal. Az utcai részen új vasrácsos kerítés. Tálas Sándor, Boronka, Rákóczi u. 2. (4871) Eladó Balatonmárla- fürdő-alsón — az állo­más közelében — 800 n-öl szőlő, gyümöl­csös, 2 szobás villa föl­szereléssel. Érdeklőd­ni: Nagykanizsa, Vö­röshadsereg u. 8., dr. Kövér. (71283) Balatonfenyves és Béla telep környékén vennék egy kisebb nyaralót. Ajánlatokat: Pavlik Ödön, Pécs, Doktor Sándor u. 54. címre. (101285) Príma Danuvia — 7000-et futott — 6800 Ft-ért eladó. Kapos­vár, Berzsenyi u. 12. (303) Balatontól 600 mé­terre, Szántódon 30C n-öl telek, egyszobr- összko mfo rtos h < z mellékhelyiségekkel (pince, nyári konyha) műút mellett azonnal beköltözhetően eladó. Ara 70 000 Ft. Érdek­lődni Zamárdiban. a 10-es számú italbolt­ban. (98462) 5,2 kilowattom vil­lanymotor 12 kalapá­csos darálóval, lapos szíj hajtással új álla­potban eladó. Kisebb tsz-nek is megfelelő. Száler János, Nágocs. _______(98466) K étszobás családi ház beköltözhetőség- gel eladó. Cím 98494. számon a hirdetőben. ______ (98194) E ladó szoba-konyhás családi ház mellékhe­lyiségekkel 200 négy­szögöl telken. Kapos­vár, Erdősor u. 19. __________________(98495) E ladó egy db íróasz­tal. Cím: Marx Károly köz 9., 1/1. Megtekint­hető vasárnap dél­előtt. (93496) Kétszobás beköltöz­hető lakóház, száraz tűzifa, akácoszlopok eladók. Kaposvár, Sé- tatér u. 19. ________(305) V öröshadsereg útján • -'-Tielv eladó. Érdek­lődni: Kaposvár, Zöld- fa u. 10._________(98465) S omogy jádon, Baj­csy-Zsilinszky u. 20. sz. alatt jó karban le­vő ház két telekkel Jutányos áron el«dó. (98468) Kaposváron Tavasz u. 23. számú kis csa­ládi ház azonnal be­költözhetően eladó. (98493) Kaposváron, Fácá­nos! út 6. sz. alatt csa­ládi ház — mely szo­bából, előszobából, konyhából, éléskamrá­ból áíl — mellék épü­lettel, 756 n-öl terület­tel, azonnali beköltöz- hetőséggel eladó. Ha­rangozó József. (98470) Tolósúlyos piaci mérleg — 30 kg 240 Ft, 20 kg 280 Ft — rö­vid rúddal, nagy tá­nyérral, 1964. évi hite­lesítéssel, díjtalan csomagolással. Kram- mer Ferenc, Baja, Be- zerédy u. 3. Telefon 499. (67047) Négy szobás, két- konyhás udvari csalá­di ház beköltözhetően eladó. Két részben is. Kaposvár, Berzsenyi U. 20. alatt. (98475) Házhely eladó. Ka­posvár, Kölcsey u. 82. (98490) 30 q hegyi és lucer­naszéna éladó. Kapos­vár, Vöröshadsereg út­ja 68., Zsalakó. (98471) Jó karban levő* üzembiztos, ötszemé­lyes nagy kocsi ol­csón eladó. Kaposvár, Május 1. u. 47. (98481) Eladó hálószobabú­tor, dió rekamié, asz­tal 4 székkel, 2 db szekrény. Kaposvár, Kanizsai utca 31., Ili Gyula. (98472) Anyagkezelői (raktá- rosi) munkakörben jártas dolgozókat fel­veszünk balatonaligai, szántód-zamárdi és fo- nyódi munkaterüle­teinkre. Anyagkezelői vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés önéletrajzzal: Keszt­hely, Rákóczi tér 14.* Vízügyi Építő Vállalat főépítésvezetősége. Útiköltséget fölvétel esetén térítünk. (96985)

Next

/
Oldalképek
Tartalom