Somogyi Néplap, 1964. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-02 / 27. szám

Téli költés Újsághír: Az olasz banárunonopólium elnökét följelentet­ték, hogy a kereskedőket előre tájékoztatta az állam árpo­litikájáról. Az elnök nyilatkozott, és elmondotta, hogy a ke­reszténydemokrata pénzügyminiszter néhány képviselőtársá­val együtt szervezte az állam kárára elkövetett csalást Megvesztegető banántröszt Olaszországban MINTANAGYPAPA Életem 120. évében meglá­togatott két újságíró azzal a kéréssel, hogy adjak nekik egy kis interjút. Megkérdezték tőlem, hogy eddigi életem során mi gya­korolta rám a legnagyobb ha­tást. Közöltem velük, az, hogy amikor Klanovicéban bőröndökkel megrakodva olyan gyorsvonatra akartam felszállni, amely ott nem állt meg. Elmondották nekem, hogy ez nemigen érdekelné az ol­vasókat, olyan mintanagypa­pát keresnek, aki például so­ha nem szitkozódott, harcolt a monarchia ellen, ledöntöt­te a Mária Terézia-szobrot, a földrengéskor összes fogait elveszítette, unokáitól arany­fogsort kapott ajándékba, szóval ilyen és hasonlókra lenne szükségük, ami amel­lett, hogy olvastatja magát, igen jótékonyan hat az olva­sók erkölcsére. — Beszélhetek őszintén? — kérdeztem. Bólintottak. — Soha nem döntöttem le szobrokat, s fogam miatt sem volt földrengés — mondot­tam. — Nem találtam fel ke­rülőekét, sem új Pitagorasz- tételt, ugyanolyan egyszerűen éltem, mint önök. — Azért mondjon csak va­lamit — biziatgattak kenet­teljesen —, majd mi azután átpofozzuk. Nem volt csoda­gyermek? Milyen kalandja volt az iskolában? —i Az iskolában gyakran rajtakaptak, amint a pad alatt indiántörténeteket ol­vastam — mondottam, s ők valamit írtak. Jegyzetfüzekor be pillantottam, és a követ­kezőket olvastam: »Az iskolában a tanító meg nem értése üldözte, mivel be­tiltott külföldi szerzőket ol­vasott.» — Az érettségi bankett után ittas állapotban »kardot az áruló mellébe» — kiabál­tam, s ordítottam, amikor a rendőr a csendháborításjjiiatt pénzbüntetést rótt ki rám. — A munkámban, sajnos, uraim, szintén nem tűntem ki — kíméltem magam. A híva£ tatba késve jártam, s emiatt nehézségeim voltak fölötte- seimmel. Jegyzetükben a következő­ket olvastam: »Kitartóan és fáradhatatlanul harcolt a munkaidő csökkentéséért, s ezért munkaadói zaklatták.» — De rendörökkel soha semmi dolgom nem volt — figyelmeztettem őket. — Csu­pán egyszer vezettek elő* amikor Budejovicéba első osz­tályú kocsin utaztam, jóllehet III. osztályra szólt a jegyem, de nagy volt a tülekedés. Ezt így módosították: »Az osztályharc áldozata lett, de ez nem törte meg elszántsá­gát abban, hogy az osztály nélküli társadalomért harcol­jon, amelyben mindenkinek meglenne a maga helye.-» Amikor az egészet elolvas­tam, rájöttem, hogy nagyon viharos életem volt, és remek példány lett belőlem az olva­sókönyvek számára. Ez any- nyira felizgatott, hogy le kel­lett feküdnöm, de ha még be­lehalok is, azzal a kellemes tudattal csukom le szememet, hogy emlékem jó kezekben van. Achille Gregor Színes televízió­Pontosabban: a szí­nesített televízió az, ami fölkeltette ér­deklődésemet. Egyik ismerősömnél láttam ezt az újítást. A kép­ernyő elé bárom színben játszó üveg­lapot helyeztek: fe­lül kékes, középen piros, alul pedig zöld. Ily módon a vasárnapi verset elő­adó művész zöld könyvben, piros kéz­zel, kék gondolatok­kal lapozott... A drámai színész fáj­dalmában így fakadt ki: >*ö, tekintsenek gondokban meg­őszült fejemre!« A. színesítés következ­tében ezt én úgy ér­telmeztem: ó, te­kintsenek gondok­ban megkékült fe­jemre! A kamera épDen egyik köztisztelet­ben és sötét ruhában álló írónkat mutat­ta, mikor a család hatéves kisfia meg­kérdezte: — Anyu, esc a bá­csi bohóc? — Dehogy bohóc, kisfiam. író! — Akkor miért zöld az egyik nad­rágszára, a másik meg piros? Ezt hallva nekem is eszembe jutott néhány hasznos ja­vaslat a színesítéssel kapcsolatban. Gyárt­sunk többfajta elő­tét üveget. Mégpe­dig: L. Az irigyeknek melegen ajánlom a sárga színt. Méghoz­zá az epesárga vál­tozatot. 2. Bírósági tárgya­lások közvetítéséhez hosszában csíkos előtét üveget javas­lok. 3. Ha olyan sze­mély áll a kamera előtt, akinek baj van a lelkiismeretével, akkor előnyös az egyszínű fekete üveglap. A tökéletes hatást a készülék ki­kapcsolásával is el­érhetjük. 4. Labdarúgó-köz­vetítéskor a szín $- nalra utaló szürae szín a legcélszerűbb. Ha a kamera a kö­zönséget is mutatja, akkor a szürkét a paprikavörössel ta­nácsos fölcserélni. 5. A kritikusoknak nem javaslok sem­milyen színt, leg­alább nincs mit kri­tizálniuk. Javaslataim elfoga­dásának még egy nagy előnye: így biz­tosan ^színes« lesz a műsor! T. L Művészet, ól Salvador Dalit nem hagyják nyu­godni — a legyek. Ez a körülmény an­nál furcsább, hi­szen ilyenkor télen nemigen lehet le­gyet találni. A diva­tos párizsi szür­realista festőnek ép­pen ez okoz most nagy gondot. Dali­nak ugyanis sürgő­sen legyekre volna szüksége. Sok-sok légyre'. Maga sem tudja, mennyire, de már megbízott né­hány embert, hogy szerezzenek neki le­gyeket. Hogy miért van szüksége legyekre? Azért, mert el akar­ja készíteni — Ho­mérosz portréját. Hogy mi az össze­függés a kettő kö­zött? Normális szemmel nézve ter­mészetesen semmi. Dalit azonban a műfaj válsága gyötri. Már régóta nem használ ecse­tet, sőt hűtlen lett a kefékhez is, ame­lyekkel az utóbbi időben »alkotásait» mázolta. Egyszer az­után megpillantott egy legyet, amint egy fehér papírla­pon mászott. A légy, mint ismeretes, piszkos nyomokat hagy maga után. Mi lenne— merült fel Salvador Dali­ban a zseniális öt­let —, ha egyszerre sok ezer légy lepné el a jókora vásznat? Azon aztán bőven lenne nyom! Mindjárt el is ké­szítette a legújabb »művészeti recep­tet»: a vásznat be kell szórni porcu­korral, arra rá­szállnak a legyek, otthagyják nyomai­kat, most már csak ki kell húzni festék­kel az egészet, és... készen van Homé­rosz portréja. Gyors, egyszerű és szenzációs módszer. A festőben fel sem ötlik, hogy ez gusz­tustalan és vissza­taszító eljárás: ta­pasztalatból tudja, hogy furcsábbnál furcsább elmeszüle­ményeit mindig úgy tálalhatja föl né­mely nyugati »mű- pártolóknak», mint a legújabb »művé­szeti irányzat» meg­testesülését. Dali egyébként kiállítást akar rendezni az Egyesült Államok­ban legújabb »alko­tásaiból». Ott bizo­nyára megértik és értékelik eredeti »művészetét»!... > • » • • • » A POSTÁSOK DICSÉRETE A régi Egyiptomban em­lékművet emeltek a levélhor­dóknak. A postásokat egyéb­ként sok országban igen nagy becsben tartották. Görögor­szágban például törvény mondta ki sérthetetlenségü­ket. A postát kézbesítő futá­rok megtámadását szigorúan, sokszor halállal büntették. A postások akkoriban fürge lá­bukkal szerezték maguknak a megbecsülést. Egyikük például egyetlen napon körülbelül 200 kilométert futott be! Ö vitte Athénba a hírt Dáriusz per­zsa király támadásáról. Szél­sebesen vágtatott a macedó­niaiakhoz, hogy siessenek ha­zája segítségére. Az inka futárok rendkívüli megbízhatóságukról és gyor­saságukról voltak ismertek. A rájuk bízott szigorúan titok­ban tartott közléseket szóban adták át a címzettnek. A fe­csegésért halál járt. Az inkák postaállomásai egymástól 5 kilométeres távol­ságban működtek. Békeidő­ben a kis szalmatetős »posta- hivatalban-« , négy, háborús időben nyolc levélhordó tar­tózkodott. Nappali és éjszakai műszakokban teljesítettek szol­gálatot. Nappal füstoszloppal, éjjel fényjelzéssel tudatták, hogy közeleg a posta. A »le­veleket-« a futárok meg sem állva, egyetlen perc vesztege­tése nélkül kézbesítették. Mexikóban a postások »egyenruhája-« a hozott hír tartalmától függően változott. A fehér öv a ruhán és a vörös szalag a fejfedőn győ­zelmet, a fedetlen fej pedig vereséget jelentett. A levélhordó táskát csak később vezették be. Kezdet­ben a futár bot végére tű­zött batyuban szállította a le­veleket. A kínai postások lámpát és esernyőt hordtak maguknál. A futár jelölteknek szigorú vizsgán kellett átesniük, hogy elég megbízhatóak-e, nem tűnnek-e el a postával, nem dobják-e el egyszerűen, nem félnek-e az »éjszakai kísérte­tektől-« vagy a vadállatoktól. Csak a legbecsületesebbek, a legbátrabbak és a legellenál- lóbbak nyerhették el a levél­hordó harangot. Az indiai kézbesítők kerep­lőkkel közlekedtek a kígyók és vadállatok elriasztására. A postások fölszerelése igen különböző volt. Északon soha­sem válhattak meg a hócipők­től és a sílécektől. A tenge­rek mentén elképzelhetetle­nek voltak csónak vagy övre erősített úszóhólyag nélkül. Franciaország mocsaras ho­mokos területein gólyalábakon jártak. A levélhordóknak egyéb kö­telezettségeik is voltak. Az in­káknál például halszállításra is használták őket. Az inka birodalom fővárosa, Suzco ugyanis négyszáz kilométerre volt a tengerparttól, s a kirá­lyi konyhát állandóan friss tengeri hallal kellett ellátni. Bővítik a Szuezi-csatornát Az utóbbi óvekben nagy lépések­kel haladtak előre a Szuezi-csa- torna kiszélesítésének és kimélyí­tésének munkálatai. Ma már 70 000 tonnás tengerjárók közlekedhetnek a 165 kilométer hosszú csatornán a Földközi- és a Vörös-tenger kö­zött. A korszerűsítéssel a csatorna szélességét és mélységét az ere­detinek kétszeresére fokozzák, hogy a világ legnagyobb tartály- hajói is akadálytalanul közleked­hessenek. Az átépítési munkála­tok közben a csatorna forgalma szüntelenül emelkedik. 1955-br^i még 14 666 hajó haladt át, és össze­sen 32 millió font csatornahaszná­lati díjat szedtek be. A múlt év­ben 18 518 hajó kapta meg az át­haladási engedélyt, és 52,6 millió fontot tettek ki a csatornahaszná­lati díjak. A Szuezl-csatoma révkalauzai ma már szinte kizárólag egyipto­miak^ Megrövidül a vasáti sínliáíózat, megkeményedett a töltötolltinta Az idei hideg ja­nuárban hőmérő nélkül is könnyen megállapíthatták a természetet ismerő emberek, hogy a hő­mérséklet mínusz 10 fok alá szállt, mert csak az ennél alacsonyabb hőmér­sékletnél áll ellen a hó az ember léptei­nek, s részecskéi ilyenkor nem ol­vadnak, inkább csi­korogva összetömö­rülnek. Nemcsak a hó, hanem valamennyi szabadban levő tárgy összébb húzó­dott, sőt némelyik még alakját is meg­változtatta, amit a mérnökök egész gárdája élénk fi­gyelemmel kísért. A vasúti vágányok mentén a fémré­szecskék szapora pattogása jelezte, hogy a sínek el­mozdultak nyugal­mi helyzetükből, s napokig egyre zsu­gorodnak. Ez az összehúzódás lát­szólag nem nagy, méterenként mind­össze fél milliméter, az ország 12 000 ki­lométernyi sínpár­ján azonban össze­sen hat kilométer­nyi rés keletkezett, ennyivel lett rövi- debb a MÁV sín­hálózata. Ez azon­ban csak átmeneti hiány, mert a föl­melegedéssel a ré­sek eltűnnek, az újra kitáguló sínek összeérnek majd egymással. Más helyeken a jég feszítő ereje okozott meglepeté­seket a fizikában járatlan emberek­nek. A szabadban elhelyezett üvegek­ben a sör mindösz- sze mínusz 8 fokig tűrte a hideget, utána a »folyékony kenyér» kőkemény­évé jegesedett, és az üveg falát áttör­ve követelt utat magának. A bor va­lamivel tovább tar­totta magát az üvegben, de mínusz 10 foknál a kadarka is sok helyütt szét­törte a palackot. A leggyorsabban vi­szonylag a töltőtoll­tinta reagált a hi­degre; az egyik rosszul szigetelt szállítmány mínusz 5 fokon jéggé válto­zott, s csak hosszas melengetés után tudták a tintát ki­önteni az üvegből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom