Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-19 / 15. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Vasárnap, 1954. jannár 19. fi bíráló szó védelmében Egy hosszadalmas ügy részletkérdéseinek tisztázása kap­csán szerkesztőségünket is fölkeresték, s néhány birtokunk­ba került adatról tájékozódtak. Legnagyobb meglepetésünk­re a vizsgálat vezetője a következőket mondotta: »De miéri ment a panaszos a kereskedelmi osztályhoz, amikor annak semmi köze az ügyhöz? A fölöttes hatóság ugyanígy intéz­kedett volna.« Az volt a véleményünk, hogy a vizsgálódó egy kicsit a »mundér becsületét« próbálta védeni, s azt sérelmezte, hogy nem bíztak a megbírált szerv fölöttes hatóságában — vagyis bennük —, s máshoz fordultak jogorvoslásért. N. Sz. Hruscsov egyik beszédében — a Gyutacs című szatirikus filmhíradó ellen intézett támadásokról szólva — a következőket mondta: »A megbíráltak gyakran mondogat­ják nálunk: hajlandó vagyok okulni a szomszédom hibáiból, azonban az enyémekből nem! Ezért mindent elkövetnek, hogy elkenjék saját hibáik jelentőségét, nyomást gyakorol­janak a lapszerkesztőségekre és a szatirikus filmhíradó al­kotóira. .. Azt hiszem, hogy ezek a lokálpatrióták, akik a mundér becsületét védik, tulajdonképpen a kommunizmus ellen cselekednek.« Nagyon idevág Hruscsov elvtárs véleménye. A »mundér becsületének« ilyesfajta védelme rendkívül káros, mert csorbítani próbálja az állampolgári jogokat, és szűk keretek közé kívánja szorítani a bírálat szabadságát. Hát nem nyil­vánvaló, hogy az emberek ahhoz a szervhez fordulnak bi­zalommal, amelytől megértést és segítséget várnak? Nincs arra semmiféle törvény, hogy csak oda ipehetnek panasszal, ahová némelyek «-engedélyezik«. Nem is lehet ilyen rendel­kezés! Szót kell emelnünk tehát az ilyesmi ellen, mert ha­sonló módszerekkel máshol is találkozhatunk. Ez az a »Ki volt a bejelentő?«, »Honnan tudta meg az újságíró?« szemlélet. Akit megbíráltak, nem a hibák meg­szüntetésének módját keresi, hanem a — bejelentői. A minap vasutasok beszélgettek a vonaton, és bizony nem a legdicsérőbb jelzőkkel illették egyik-másik fölöttesü- ket helytelen magatartásuk miatt. Nem egyéni sérelmüket hangoztatták, hanem valamennyiükét, munkahelyük egész kollektívájáét. Amikor a beszélgetésbe belekapcsolódó újság­író fölvetette, hogy kivizsgálná és megírná az ügyet, élén­ken tiltakoztak mindannyian: abból csak nekik lesz káruk, mert megtalálják a módját felelősségre vonásuknak. Egyik járási székhelyünkön szinte még ki sem tette a lábát az újságíró a megbírált szerv vezetőjének szobájából, amikor már raportra hívták az ügyben érdekelteket. S azt firtatták, hogy ki mondta el az esetet az újságnak, ahelyett, hogy arról beszéltek volna, másként kell ezután dolgozniuk. Az üzemekben tmk-műhelyeket tartanak fenn, hogy tervszerű, megelőző karbantartásnak vessék alá a gépeket, vigyázzanak, nehogy a kis hibákból nagyok legyenek. Ilyen tmk-szerepet akarunk mi betölteni a bírálattal — és minden bizonnyal nemcsak mi, hanem mindazok, akik őszinte segí­teni akarással ostorozzák a hibákat. Lapunk eddig is következetesen síkraszállt a bíráló szó védelmében, s a jövőben is ezt teszi. Hogy ne ásklódásnak vegyék némelyek a kritikát, hanem annak, ami valójában: segítő szándéknak, hogy mielőbb megszabaduljanak a visz- szahúzó kolonctóL Egy fegyelmi tanulsága „Tehetséges fiatal vagyok...” Ezzel végződött a fellebbe­zés amit a napokban kapott meg a marcali Területi Egyez­tető Bizottság. Írója Vértes Elemér, akit december 2-án fegyelmileg váltottak le a já­rási művelődési ház éléről, s azonnali hatállyal elbocsátot­ták. A múlt évben átalakították a művelődési házat. A bon­tásnál fölöslegessé vált anya­gokat fölöttes szervei hozzá­járulásával eladták, de Vértes a pénzt nem fizette be a ta­nács folyószámlájára. November 28-án tartották az első vizsgálatot. A műve­lődési ház vezetője ekkor el­ismerte, hogy 1900 forintot nem fizetett be. Másnap kény­telen volt bevallani, higy az anyagokért 3800 forintot vett át, s magánál tartotta. — Nem akartam elsikkasz­tani. A gazdasági előadó sza­badságon volt. addig ebből fe­deztem a kiadásokat — vé­dekezett. Kiderült, hogy ez sem igaz. A népi ellenőrzés újabb vizs­gálata és egy bejelentés még több szabálytalanságra, visz- szaélésre hívta föl a figyel­met. A művelődési ház fel- szerelési tárgyait kölcsön ad­ta ismerőseinek (tangóharmo­nikát, rádiót keskenyfilm-ve- títőgépet). Nem tudott elszá­molni a ruhatári jegyekből származó bevételekkel, megfe­lelő bizonylatok nélkül fize­tett ki különböző pénzeket. A tavaly szervezett szegedi au­tóbuszkirándulásból 7500 fo­rinttal maradt adósa az IBUSZ siófoki kirendeltségé­nek, s azt többszöri felszólí­tásra sem fizette meg. Vértes ellen fegyelmit in­dítottak, s utasították az el­sikkasztott összeg visszafize­tésére. Honnan szerezzen pénzt? Kölcsönöket vett föl. Menyasszonyával először özv. Virág Sándorné járási vöröskeresztes titkárt keresték föl. Bútorra kértek négyezer forintot azzal, hogy két nap múlva visszaadják. Virágék- nak nem volt pénzük, de ke­zességet vállaltak értük Kandier László cukrásznál, s az adott néhány napra há­romezer forintot. Ezerötszázat már visszakapott. Lengyel Jó­zseftől, a földművesszövetke­zet felszolgálójától 800 forin­tot kért »csak két napra«. Hegyi János drótfonótól ugyancsak nyolcszázat, dr. Honkó ügyvédtől kétezeröt­száz forintot. Pénzüket nem kapták vissza. így szedegette össze a pénzt, hogy az elsik­kasztott összeget visszafizet­hesse. »... Tehetséges fiatal va­gyok. Ne bíráljanak el olyan súlyosan. Ha ez kerül a munkakönyvembe nem tudok tehetségemnek megfelelő ál­lásba kerülni... Állítom, nem fordul elő velem többet ilyen.. . Hagyjanak tovább ott dolgozni, s megbecsülést szer­zek az intézménynek ...« Ezt írta Vértes az egyezte­tő bizottságnak. Őszinte meg­bánás helyett most is csak ígérget, tapasztalatlanságára hivatkozik. A mohácsi műve­lődési ház igazgatójaként egy­szer már hasonló visszaélé­sekért írásbeli figyelmeztetést kapott... Vértes Elemér működésével lejáratta a marcali művelődé­si házat. Helyesen járt el a tanács, amikor azonnali ha­tállyal elbocsátották, s bírósá­gi eljárást indítottak ellene. Szalai László Tavaly májusban szállítottak, az idén már áprilisban piacra akarják küldeni a primőr paprikát a Dél-Balaton Isz vörsi üzemegységéből. Megkezdődött a palánták pikéro- zása. Egyelőre 30 000 darabot készítenek elő, hogy a hollan­di melegágyakban tovább fejlődjék, erősödjék a növény. Besenszki József né és Garai Györgyné fürge kézzel tűzde­li az apró palántákat. Gazdátlanul Bolhón megtűrt intézmény a könyvtár a művelődési otthon egy szobájában. Ezt a szobát használja a KISZ, az MHS, itt próbálnak a színjátszók, ez az öltöző, a dekorációs helyi­ség. Több ígéret is elhangzott már, hogy külön helyiséget kap a könyvtár. Mindeddig ígé­ret maradt. Pedig Hargitai Ti­bor művelődésiotthon-igazga- tótól hallottam, hogy a közsé­gi tanácson van egy kis szoba, ami megfelelne könyvtárnak. Közelebbit nem tud róla, for­duljak a könyvtároshoz. fekete szemű asszonyka fo­gad, Tóth Lászlóné pedagógus. — Szereti a könyvtáros munkát? — Hát... igen... Nagyon hasznos lenne, ha olvasnának az emberek, de helyiség- és szekrénygondokkal küzdünk. Körülbelül 1100 kötetünk van, nehéz elhelyezni. Elmondja, hogy hetente két­szer kölcsönöznek. A kisisko­lások a legjobb olvasók, a fel­nőttek kevésbé. A gyerekeket küldik könyvért, s jóllehet 270 a beírt olvasó, vasárnap olyan 25—30-an jönnek, szerdán jó­val kevesebben. Főleg elbeszé­lőket visznek, és Karsai Elek igen népszerű író. Csak hát jobbára ugyanazok, s főleg gyermekek kérik a könyve­ket ... Vajon miért ilyen kevesen látogatják a könyvtárat? S egyáltalán akarnak-e változ­tatni ezen? A művelődési terv könyvtári feladatai között sze­repel az is, hogy a lakosság húsz százaléka állandó olvasó legyen. Hogyan? Kényelmetlenül érzem ma­gam, kérdéseim kínosan érin­tik a könyvtárost, aki hivata­losan szabadságon van. A könyvtárt azonban mégsem le­het szabadságra küldeni. — Hiába, nem akarnak ol­vasni ... A falu vezetői se ol­vasnak, ezért többször megbí­ráltam őket a párttaggyűlé­sen. Elfoglaltságukra hivatkoz­nak. Pedig például a tsz ag- ronómusa is találhatna itt szakirodalmat. Olvasó-tobor­zás? Én javasoltam rendezvé­nyeket, könyvismertetéseket, de közbejött a szabadságom, így elmaradtak. Mutatom a kulturális ter­vet: sok érdekes könyvtári fel­adat szerepel benne. Legtöbb­je azonban ismeretlen . Tóth Lászlóné előtt. Arra sem em­lékszik, hogy ott volt-e a terv­készítésnél (?!). Tóth Lászlóné hónapok óta szabadságon van, nem 'várha­tunk tőle szervező munkát. Azt azonban, hogy nem ismeri a művelődési tervet és a könyvtári feladatokat, nem menti semmi. Érdeklődtem, miért nem gondoskodtak he­lyettesről. Állítólag senki sem vállalta a pedagógusok közül. így maradt fél évig gazdát­lanul a könyvtár Bolhón. Pe­dig ez nem egy ember, nem csak Tóth Lászlóné ügye... W. E. f Jó reggelt, itt a A szánkás embernek deres tejkezelök, kocsisok meg gép- közé, az állami gazdaságba, az arca, deres a sapkája, és kocsivezetök! Nagyon sokan Naponta 1700 liter itt a fsjési deres a prémgallér is mikádó vannak. átlag, és Rácz István telepe e­kabátján. Csizmáját összeütö- A tejcsarnokos —- huszonki- zetö büszkén újságolja, hogy geti, kezét meg huhikolja na- lene éve űzi a mesterségét — az állomány negatív, tbc-men- gyon, hogy valami meleget az utolsó adagot borítja az tes. Január 1-től az ö tejüket érezzen legalább. Androsics ezerliteres kádba, amikor au- adja a tejüzem a kórháznak József hajnali három órakor tóduda szólal meg az épület meg a közületeknek. kelt, fél ötkor befogott, aztán előtt: megjött a »tehén«. Így — 15 000 liter tej jön be na­sorrajárta a pálmajori háza- nevezik a kék-fehér tartályko- ponta hozzánk — tájékoztat kát, és összegyűjtötte a tejet, csit mindenütt, ráragadt ez a Kiss István igazgató —, és eb­név, és nem is mossa le róla bői 10—12 000 litert fogyaszt semmi. Négyezer litert nyel el a város. Aztán persze gyár­éi mohó gyomra, és a fürge tunk tejfölt, túrót, sajtot, va- szivattyú pillanatok alatt ki- jat, nyáron meg joghurtot is. üríti a kádból a habos, fehér Szigeti Árpád tejmérnök tejet. — Irány a tejüzem? — kér­dezem Szulimán István gépko­csivezetőtől. — Még bemegyünk az álla- d6áik ~~ feldolgozás" mi gazdaságba. Van vagy ezer­csar­Most itt áll már a nagybajo­mi I-es számú tejbegyűjtő fog- vacogtató csarnokában, várja, hogy Puchman Ferenc és fe­lesége átvegye a napi adagot. Eddig olyan 700 liternyi tej jött össze, és több nem is vár­ható már. Csupán egy elké­sett kisfiú siet egy kannányi­gondjaira bíz, hogy ismerked­jek az üzemmel, a munkafo­lyamatokkal. Közben beérke­zik a szállító autó is, megkez­A nagy terem a tejüzem szi­ve. Csövek, tartályok labirin­tusa. Munkást alig lehet látni, nagyfokú a gépesítés — de nem is lehet másként. A higié­sötét hajnalon; ooooooocxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxixjooaoocxxxxxxxxxxxxxxxxxjooooooaoooooooocx Ahol még ma is lehet rabszolgát venni LORD MAUGHAM, az an­gol felsőház tagja nagy szen­zációt keltett írásaival, amikor részleteket közölt a szaúd-ará- biai rabszolga piacokról. A lord ugyanis — félredobva a pálya iránti minden előítéle­tét — felcsapott újságírónak, így jutott el az említett arab államba, amelynek neve szin­te állandó jelleggel szerepel a külpolitikai beszámolók kö­zött. A rabszolgapiaccal pedig ak­kor került egészen közeli kap­csolatba, amikor ő maga is beállt a vevők közé, s elkez­dett alkudozni a portékára — a rabszolgára. így ír erről: — Megismertem ott a vásá­ron egy 16 éves, gyengén fej­lett leányt. Megtudtam tőle, hogy 11 éves korában gazdája megerőszakolta, és azóta már kétszer szült. Egyik gyereke meghalt, a másikat elvitték tőle, azt sem tudja, mi van ve­le, egyáltalán hova lett... Később megismerkedtem egy sejkkel, aki hat kiskorú gye­rekkel tartott Mekka felé — de nélkülük tért vissza. Ez né­miképpen magyarázatot adott a lány gyermekének eltűnésé­re is, ugyanis meggyőződtem, hogy Arábiában úgy adják-ve­szik az embereket, mint az eu­rópai piacokon a barmokat. AZ ÚJSÁGÍRÓ a továb­biakban fel is vázolta, hogy milyen útvonalakon viszik a szerencsétlen embereket a vá­sárra. Az egyik útvonal a ke­let-afrikai Felső Voltából és Nigerből indul el, Timbuktun át a Vörös-tenger partjára, Suakin kikötőbe. Onnan csem­pészik át őket Lithe-be. egy kis eldugott arábial kikötőbe, Dzseddától délre. A másik útvonal Perzsián és a Perzsa- öblön át vezet. De nem ritkán az angol fennhatóság alatt le­vő Buriami oázis és Oman érintésével hurcolják a rab­szolgákat Arábiába. Buriamin nem ritka látvány az egymás­hoz láncolt lányok és fiúk so­ra. 1960-ban Timbuktuban már 37 angol fontért lehetett férfi rabszolgát venni. És mi a helyzet most, több mint három év múltán? Tavaly ugyanis ez az angol újságíró Mombasiban járt, és ott 5Ü fontért kínáltak neki egy fia- ' tál, munkabíró fiatalembert. De mindjárt hozzátették azt is, hogy az sem baj, ha el­vész vagy meghal, mert senki sem fogja keresni. val. így megy ez napról napra, hatszáz liter az ottani megállás, pihenő nélkül. És ttokban is. amikor a városi ember reggel — Nehéz munka? a meleg tejeskávét vagy a ka- Rábólint. kaót issza nem is gondol ar- - Mindignegykor kelek u az egészségi rendszabá- ra, hogy hány ember munkája hogy fel hétkor elkezdhessem { £ehe£ betarta. rejtőzik a reggeli mögött. a műszakot... ^ Hány Androsics meg Puch- — S az utak? ' , _ man dolgozik szerte a megyé- — Ástunk néhányszor... Elterjedt az a nezet, hogy ben, hányán kelnek a hideg, Felbúg a motor, a »tehén« ® kannatej valamiféle ártal- fejőgulyások, megy tovább. Igazi tehenek más baktériumokat tartalmaz — magyarázza Szigeti —, pe­dig nem igaz. Az üzemben minden technológiai folyamat fertőtlenítéssel jár együtt. A »bacik« nem maradnak meg a tejben, hiszen a pasztörizálá berendezés véget vet életük­nek. Közben sűrű csobogással megindul a tej a mérőtartá­lyokba, innen a pasztőröző meg a fölöző berendezésekbe. A pasztőrözőben Gáspár Béla »keze közé« kerül, 85 fokig hevíti, aztán így indul újaEb állomására: a tárolótartályok­ba. — A szállítók hajnali fél há­rom—három óra felé kezdik széthordani a tejet, hogy mire hat órakor kinyitnak a boltok, ott legyen a portéka — mond­ja kísérőm az utolsó tejüzemi folyamatról. Szeretnék még a gépkocsi­vezetőkkel, a kísérőkkel is be­szélni, de ilyenkor pihennek. Mert éjjel indulniuk kell — a város várja a tejet. Jövök kifelé az üzemből, és azon tűnődöm, hogy megkö­szöni-e valaki ezeknek az em­bereknek a munkáját, gon- dol-e valaki rájuk, amikor a reggeliző asztalhoz ül. Dudaszó riaszt fel töprengé­semből. Szulimánék indultak a második fordulóra, Hogy hol­nap is becsöngethésscn a há­zakhoz a csemegeüzlet küldön­ce: — Jó reggelt, itt a táji Folesz György Az újságíró szerint a szaúd- arábiai trónörökös szavai is megerősítik ezt az ókori hely­zetet. — Hosszú tengerpartunk van a Vörös-tengeren, és sok he­lyen minden különösebb el­lenőrzés nélkül partra száll­hatnak a rabszolgacsempészek. A rabszolgaság évszázados ha­gyomány, és csak lassan szá­molhatjuk fel. ABDULLAH BUHERI sejk­nek a számítása szerint — aki egyébként »köztiszteletben ál­ló« rabszolgakereskedő — a Mekkába érkező zarándokok közül évente mintegy 400 rab­szolga kerül ki. Mert a leg­könnyebb dolog a zarándokok­kal együtt becsempészni Szaúd-Arábia területére a rab­szolgákat. Ezzel kapcsolatban érdekes megemlíteni még egy esetet. Egy francia orvosnő mondta el, aki korábban Jemenben praktizált — Szaúd-Arábia egyik kül­földi nagykövete fiatal rab­szolganőt akart vásárolni a szánai rabszolgavásáron. így akarta megörvendeztetni fő­nökét, Szaúd király egyik fiát. Hétszáz fontban alkudni* meg az árussal, és nekem előtte meg kellett vizsgálnom a »portékát«. Hordszéklcel vit­tek a helyszínre, egy előkelő palotába. Tizenöt éves volt a lány, szép testű, de közönséges arcú. Erővel kellett lefogni, hogy megvizsgálhassam. Egészségesnek találtam, csak a bőre volt repedezett vitamin- hiány miatt. És ezt is írtam be az orvosi bizonyítványba — vagyis az áru eladható, illet­ve megvehető volt... DE TÉRJÜNK VISSZA az angol újságíró leleplezéseihez, amelyek annál inkább drá­maiak, mert hiszen a mai an­gol külpolitikát találták telibe. Az igaz, hogy Szaúd-Arábia önálló állam és Nagy-Britan- niának nincs beleszólása a belügyeibe. De a vele határos országok Anglia ellenőrzése alatt állanak, tehát az ango­lok valóban felszámolhatnák ezt a középkorra emlékeztető rabszolgapiacot. Hacsak azt nem vesszük fi­gyelembe, hogy a piac ősi tör­vényei nemcsak a pénz szagát tartották lényegtelennek, ha­nem azt is, hogy honnan ion... K. E.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom