Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-08 / 5. szám
2 MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA JACQUES PEVAL- NÁDAS QÁBOR: A POTYAUTAS E zenés vígjáték mondanivalója hétköznapi nyelvre fordítva ennyi: Emberek, vigyázat, nem igaz, hogy a boldogság a másik faluban vagy a milliókban lakik. Maradjatok veszteg a bőrötökben, mert ha nem, hát nevetségessé, boldogtalanná váltok. Mert hiszen ... az embert megnyugtató megoldások a potyautas- félék esetében csak vígjátéki színpadon lehetségesek. S más dolog ám az, ha költött figurák csetlésén-botlásán, úgynevezett zűrjein nevet az ember, és ismét más, ha valóságos hősük miatt szorul el a szíve, netán önmaga miatt. Az említett tanulság a darab vége felé csattan. Ostornál és poénnál ez így szokás. No de színpadról, színházról lévén szó, mi történik addig? Addig exponálódik a történet hol jóízűen, hol pedig a nevetést mosolygássá so- ványító elnyújtoitsággal... Nézzük, miről beszél a mese, ami ha soha, de farsang környékén, az új év küszöbén elmondható. Sőt talán soha nem mondható el annyira, mint akkor, amikor még bennünk visszhangzik az óév búcsúztatásának vidámsága, és szinte megrögzötten szeretünk nevetni. Különösen másokon. Tehát... Raoul Cornay, a jég hátán is megélő francia kisember (éppen gépkocsivezetői minőségben) beleszeret egy amerikai milliomosnőbe, s halálmegvető bátorsággal és kevés pénzzel vállalkozik érte egy nem valami kényelmes — mert ágy alatti — potyautazásra. Szerelmes, és mintha nem is e világon élne, komolyan hiszi, hogy Amerika partjaira lépve ölébe hull a pénz és a szerelem, minden, ami szívnek, zsebnek és szájnak ingere. A vígjátéki meseszövés kis ördögei mindjárt a darab elején jól összekuszálják a dolgokat. Azaz összetalálkoztatják Raoult Martine Beix kisasz- szonnyal, aki legális tulajdonosként vonul be az utazás időtartamára a luxushajó luxuskabinjába. És mert az Ile de- France kivételesen pontos időben fut ki a kikötőből, a po-' tyautast nem lehet partra tenni, a két fiatal kénytelen szövetségre lépni egymással. Marline, aki nem titkolja, hogy bájaival óhajt milliókat, illetve milliomos férjet szerezni, roppant kényes a jóhírére; a világért sem szabad, hogy kabinjából egy férfit lásson távozni bárki. Inkább a »halál«, pontosabban a hatnapos kényszerű együttélés, mert Martiné francia lány, és a francia lányoknak jó szívük van. (Tessék elhinni, nemcsak a színműirodalom tanúsítja ezt!) Nomármost... Aranyos kis bonyodalmak után kiderült, hogy savanyú a szőlő, következésképpen legjobb, ha a két szerencsepróbáló visszamegy a hazájába milliós házasság nélkül. Miért savanyú a szőlő? Martine gátlástalanul menne férjhez Ogden úr millióihoz; Raoul, bár r.aívabbul, de végeredményben boldogan venné feleségül a milliomosnő Barbarát — só, áldozat, a milliókkal együtt! Ám kiderül, hogy a sok rokonszenves kisember körében bámulatot, irigységet, ezerféle indulatot kiváltó két gazdag ember — tisztesség szólván ne essék — ütődött. Következésképpen jobb a vereség kilátásba helyezett lehetősége elől visszafordulni, mint elfogadni Amerika partjaira lépve a közismert igazságot: az sem éppen tejjel-mézzel folyó Kánaán, és aki ezzel nem számol, azt nagy csalódás éri. Ugye, mindez elmondva nem túlságosan hosszú mese? Eljátszva már inkább az, hiszen tisztes tömörítéssel a vígjátéki konfliktus egy felvo- násnyi. De farsang van, ilyen kor ez ember szívesen nevet. S meg is bocsátja a szerzőnek és a magyarra átültetőnek a »rétesnyújtást«, végül pedig a csel vetést: az úgynevezett írói igazságszolgáltatás kicsináltsá- gát. A vak is látja, hogy Raoult nem kell félteni az ijesztően dilis Barbarától és Martine-t az Ogden nevezetű pénzeszsáktól. Nem, nem! A fiatalok egymásra találnak. Mindössze annyi szépséghibája van az egymásra találásnak, hogy csak azok után van kedvük a találkozáshoz, miután átélték a mesebeli róka »szenvedéseit«, »aki« szintén savanyúnak találta kényszerből a szőlőt... A vígjáték rendezőjeként Bagó ImszIó mutatkozott be a kaposvári közönségnek. A potyautas rendezése nem számít — az előbbiekben említettek ellenére sem — mint előadás rossz bemutatkozásnak, noha a véletleneken nyugvó fordulatok sokszor a csikorgásig lelassulnak. Nem, azt nem mondhatjuk, hogy a néző képzelete elalszik. Ez ellen pompásan bevált gyógyszernek bizonyulnak a zeneszámok és az ízlésesen, szépen előadott táncbetétek. Íme, lehet a modern táncokat kirobbanó jókedvvel, szépen táncolni, mivel csupán egyetlen negatívumuk van: idősebbeknek nem ajánlatosak! Summa summa rum: A színház nevettetni akart. Sikerült. Sokszor nevettünk szívből, és mert ez is az igazsághoz tartozik, néha bosszankodtunk. Viszont sok örömünk telt a vígjáték két főszereplőjének alakításában. Egervári Klára és Varga Tibor kellemes, könnyed játékkál, szellemmel töltötte meg a színpadi mese nem egy helyen légüres terét. Szívesen és mértéktartással komédiáztak, s ezt mondhatjuk el Révész István, Farkas Rózsa, Németh Ilona és a többiek játékáról is. Nagyon tetszett Nagy László pantomimikus megoldású hordárja. Rokonszenves figurát állít elénk ebben a villanásnyi epizódszerepben borissza kisemberével, akinek az He de France fényűzéséből a ci- pekedés jut, s vigaszul a borravaló, melyet igazán nem »kótyavetyél« el egyébre, mint arra, amit a torkán leönt Csihák László Ogden és Mészöly Júlia Barbara megformálójaként nem is kicsit kilógott az együttesből, amely — mint már mondottuk — mértéktartóan, kedvvel ko- médiázott. Ök ketten túl sok harsány színt használtak ahhoz, hogy az ábrázolt figurák hitelesek is maradjanak. Még egy megjegyzést talán, és ezt nemcsak a tolmácsolóknak, hanem a szerzőnek is: olyan bizonyos, hogy aki milliomos, az mind hülye? Elnézést a kifejezésért! Tiltakozást jelent csupán: a színpad, ha színház, ne fessen fehéren és feketén. Gondolom, hogy a pénzembereknek is vannak emberi tulajdonságaik, emberi vonásaik. Az irodalomban és a színházban igen. A cirkusz? Az más. De sem Og- dennel, sem Barbarával nem varieté színpadon találkoztunk! A potyautas farsangi műsordarab; pihentető kikapcsolódást ígér a nézőnek, és a néző nem csalódik. Szórakoztató ez a produkció, és ha frisseség dolgában nem túl gazdag is, megteszi a magáét. Nevetteti. László Ibolya Rájárt a rúd tavaly az amerikai gengszterekre Robert Kennedy amerikai igazságügy-miniszter jelentést tett közzé a bűnszövetkezetek felszámolásának tavalyi adatairól. Eszerint gengsztertevékenység miatt az Egyesült Államokban 1963-ban 2888 embert ítéltek el — több mint kétszer annyit, mint 1962-ben. A miniszter szerint a Cosa Nostra néven ismert országos gengszterhálózat leleplezése .új képet adott a hatóságoknak a szervezeti alvilágról. A kaliforniai S. Diego szülészetére újszerű ötlettel csalogatják a kismamákat: gólyaklubot alapítottak. A bejárat előtt áll, és már messziről látszik a cég reklámja, egy hatalmas műanyag gólya. Csőréből még a csecsemő sem hiányzik. A gólyaklub elhatározta, hogy minden egyes volt tagját e furcsa portás kicsinyített másával ajándékozza meg. Amerikában — legalábbis Kaliforniában — szenzáció ez. Nálunk nem lenne az. Mi több mint tíz évvel megelőztük Amerikát a műanyag gólyával. Magyarországon a legkisebb falu is fújta annak idején a dalt: »Nájlon már a harisnya, nájlon a kabát, nájlongólya hozza már a nájlon kisbabát.-« S hogy e békés madárnak mégis Amerikában állítottak először nylonszobrot, csak azt igazolja, hogy az elmélet nem mindig jár együtt a gyakorlattal. Vagy nálunk már senki sem dől be a gólyamesének? — ke — Tüntetések Korzikán egy „csodadoktor“ miatt Párizs. Korzika szigetét néhány hete egy »esodadoktor« tartja izgalomban. A Naessens nevű 39 éves autodidakta »biológus« azt állítja, hogy feltalálta a fehérvérűség elleni gyógyszert. Karácsony előtt nagy utcai tüntetések voltak a sziget fővárosában, Bastiában, mert a francia egészségügyi hatóságok nem engedték meg, hogy Naessens szérumával kezeljenek egy Angliából odaszállított kisfiút. Bastia polgármestere is a »csodadoktor« pártjára állt, és bejelentette, hogy szanatóriumot nyitnak Naessens betegei számára, amitől a város idegenforgalmának fellendülését várják. Egy bastiai orvos elvállalta, hogy Naessens szérumával kezeli a betegeket. Azóta több fehérvérűségben szenvedő gyermeket és felnőttet szállítottak Bastiába. Két gyermek már meg is halt közülük. A fehérvérűség legjobb francia szakértőinek véleménye szerint Naessens szérumának nincsen gyógyító hatása, sőt veszélyes, mert megrövidítheti a betegek életét. A »csodadoktor« eddigi »eredményei«-t azzal magyarázzák, hogy felépült páciensei közül egyik sem szenvedett valóban fehérvérűségben. Naessenst egyébként kuruzslásért egyszer már elítélte a párizsi bíróság. (MTI) 1963. ÉVI ÁSATÁSAI 2. Avarok Andocson Ä múlt évben ugyanezzel a . „ __ « _ _ . _ _ _ M i« ARIPPL-RONAIMUZEUM docson egy VII. századból'szár- mazó avar temető ásatását kezdtük meg; Tavaly csaknem öt héten át folytattuk az előző esztendőben megszakadt ásatást, és 81 sírt sikerült kibontanunk. A VI. század közepén a hun és a germán törzsek után a legnagyobb népvándorlás kori hullám: az avarok elérik a Kárpát-medence területét. Az avar lovasnomád nép volt, vándorlásuk a mai Irán területéről indult ki, Közép- és Kis-Ázsián keresztül, a Balkánon át érkeztek ide. Társadalmuk megőrizte a steppei jellegű nemzetiségi szervezetet, de a vagyoni differenciálódás már megindult náluk. A gazdagabb törzsek különváltak. A legtehetősebbek külön jurtokban (sátrakban) éltek. Vallásuk is megőrizte a steppei jelleget. Tote- misztikus vallásuk volt — állati és emberi istenvilág ötvöződött benne össze —, de az idevándorlás közben sok új vallási szokást is átvettek. Az uralkodó réteg már a VII. század elején élesen kiválik a nemzetiségi előkelők, a köznép és a rabszolgák rétegéből. Andocsi temetőnk is ezt mutatja: a legelőkelőbbek sírjait nem találtuk meg, ők külön temetkeztek. A nemzetiségi előkelők, a kőzsép és a rabszolgák temetkezésükben is megőrizték a nemzetségen belüli hovatartozásukat Az avarok értékesebb ingóságaikat: bronzból öntött övdíszeiket, üveggyöngyeiket, karpereceiket stb. — egyszóval a mutatós luxuscikkeket — vándor kereskedőktől vásárolták. Ezekért nagy árat: a nehéz körülmények között nevelt szilaj állatállományuk legértékesebb darabjait adták cserébe. így magyarázhatjuk meg, hogy az eddig feltárt temetőrész mintegy 70—75 százalékát kirabolták. A rablás a holtak eltemetésétől számított 30—50 év között történt, ugyanis a valamiféleképpen megjegyzett síroknak szinte mindig csak a leghasználhatóbb részét — a fejtől a medencéig terjedőt — bolygatták meg. A lábszárakat mindig a helyükön hagyták. Néha azonban hiba csúszott számításukba. Mivel a tote- misztikus vallás elképzelése szerint a halott a túlvilágon ugyanott folytatja az életét, ahol halálakor befejezte, az avaroknál az egyik legnagyobb bűn a sírok »megszentségtele- nítése« volt. Ezért a sírrablók rendszerint csalt éjszaka működhettek. Ilyenkor bizony gyakran előfordult egy-egy ásótörés, s elvesztettek néhány apróbb szerszámot stb. Ilyen eset történt temetőnk 45. sz. sírjánál. Rövid; vasnyelű »rablóásójuk« vége, amikor a bolygatáskor belevágták a sír lö- szös oldalfalába, eltörött. így szinte teljesen épen vehettük ki a kissé ovális, inkább lapát alakú ásót, amit jó 13 évszázaddal ezelőtt nagy sietségükben ottfelejtettek a sebtében lapátoló fosztogatók. Az ásó formája és a rablóásó előkerülésének ténye eddig szinte egyedülálló a régészeti emlékanyagban, így a magyar, de a külföldi régészek is érthető érdeklődéssel várják a feltárások folytatását. A hétköznapi élet szinte minden mozzanatával szétvá- laszthatatlanul egybefonódott babonás-misztikus és rendkívül bonyolult vallási életükkel. A 71. sz. — női vázat tartalmazó — sírban a tetem fö lé nagy mennyiségben földi bodza (Sambucus ebulus) magjait szórták. A földi bodza ma is népies gyógyszer. Főként has- és vizelethajtóként használják. Am azt a néphiedelmi változatot is ismerjük, hogy földi bodza termése mérgező, és szédülést, hányást, eszméletlenséget, sőt nagyobb meny- nyiségben halált is okozhat. A múltban festőnövényként is használták, termésével kékesfeketére festették a bőrfonalat. Vajon a túfvilági életre elkísérő gyógyszerként adták halottunk mellé? Vágj- éppen a túlvilági életét akarták a bod- zatermésse) megmérgezni? Vagy bőrfeldolgozó iparos feleségével temették el? — bizonyossággal nem tudjuk. A további vizsgálatok és kutatás talán választ fog adni erre az érdekes kérdésre. A férfiak sírjaiban kést, nyílhegyet, derékövdíszeket és csatot, tűzcsiholó szerszámot, a női sírokban bronzból és ezüstből készült fülbevalót, üvegpaszta gyöngyöket, hosszú, állati csontból kialakított tűtartót, orsógombot, karpereceket és gyűrűket találunk. Sajnos, mint már említettük, a temető 70—75 százalékát, még a gyerekek sírjait is kirabolták. Említésre méltó még, hogy a felnőttek sírjaiba a halotti torból is tettek az elhunytnak útravalóul, a gyerekek pedig pépszerű (tejes?) ételt kaptak kis bögrében, szilkében a túlvilági útra. Hosszan lehetne sorolni az ásatás eredményeit, de csak a legérdekesebbet mondtuk el. Azt a feltevésünket, hogy a temető mintegy 300—400 sírból áll, az 1963. évi feltárás is igazolta. A feltárásokat az idén folytatjuk. Draveczky Balázs muzeológus SOHOK A jótékony nőegyletben A jótékony nőegylet ruhaneműt gyűjtött a szegényeknek. Egy idős asszony egy maga varrta férfipizsamát hozott. Az egylet elnöknője szépen megköszönte az adományt, de figyelmeztette a hölgyet, hogy a pizsama- nadrággal baj van: nincs rajta slicc. — Ö, csakugyan, azt elfelejtettem — pirult az idős hölgy. — Akkor talán adjuk majd egy nőtlen szegényembernek. Nőbarátok — Nincs a világon rossz- indulatúbb teremtés a nőnél. — Dehogy nincs. Az anyja! * * * * Társbérlet — Egész jó kis társbérlet ez, csak az a baj, hogy a társbérlők az ajtón át minden szót hallanak, amit beszélünk. — És nem akaszthatnál az ajtóra valami vastag szőnyeget? — De igen, csakhogy akr kor nem hallanám, amit a társbérlők beszélnek. Éva logikája Nők: — Minden férfi egyforma. Férfiak: — Akkor miért váltogatjátok őket olyan gyakran? Beszélgetés Feleség a férjhez: — Látod, ez igazán nem szép tőled. Egy fél órája beszélgetünk, és már legalább tízszer ásítottál. — Drágám, én egyáltalán nem ásítottam, csak meg akartam szólalni. Munkafegyelem — Nálunk a hivatalban nem lehet aludni a főnököm miatt. — Olyan szigorú? — Nem, úgy horkol. Vigyázzunk az autogramokkal! Nino Morini, a híres olasz hivatásos ökölvívó egyik látványos győzelme után alig tudott megszabadulni lelkes csodálóitól. Vége- hossza nem volt az ünneplésnek, a gratulációnak, és az ökölvívó keze az öklö- zésnél is jobban belefáradt az autogramosztogatásba ... Már-már csukott szemmel írta a számtalan autogramot, pedig jobb lett volna, ha vigyáz: két nap múlva értesítést kapott bankjától, hogy folyószámlája 300 !>" lírával csökkent, ezt az ősz- szeget bizonyos úrnak fizették la az ökölvívó saját kezű aláírására... Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lajpja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kanosvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 13-10, 15-11. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitöknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft» Index: 25067 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében * Kaposvár« La Unka Sándor utca t.
