Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-05 / 3. szám
80M0GYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1964. január 5. Kiállta a próbát a Taszári Honvéd labdarúgócsapata Régi álom vált valóra az 1962/63. évi megyei labdarúgó-baj nokság végén Taszáron. A T. Honvéd labdarúgócsapata, amely esztendőkön át örök második-, harmadik volt a Somogy megyei bajnokságban, most imponáló fölénnyel győzött. Külön fémjelzi szereplését, hogy kereken száz gólt rúgott az ellenfelek hálójába. A legnagyobb örömet természetesen az jelentette, hogy' ebben a nehéz bajnokságban, ahol olyan vetélytársak voltak, mint a K. Dózsa, a KMTE meg a Csurgói Spartacus, az együttes ki tudta harcolni az NB XH-ba jutás Jogát. Helytállás a felsőbb osztályban is Az 1963. évi egyfordulós bajnokság megkezdése előtt, a szakembereknek és a szurkolóknak az volt a véleményük, hogy a T. Honvéd a bajnoki táblázat második felében fog végezni. A csapat vezetői és tagjai azonban jó munkájukkal hamarosan bebizonyították, hogy sokkal több van az együttesben, mint amit a papírok Jeleztek. A Kinizsi fölött aratott 5:0-ás győzelem aranybetűkkel került a taszári labdarúgók naplójába, A Pécsszabolcs elleni 1:2 csak fokozta a csapat önbizalmát. Olyan eredményeket mutathatott fel a tavalyi bajnokságban a Taszári Honvéd, amilyenekkel csak kevés csapat dicsekedhet. Idegenben is remekül szerepeltek. Hosszú Ideig veretlenek voltak. Nagykanizsán pL legyőzték a Dózsát, döntetlent értek el ■ Bányász ellenében, ugyancsak döntetlenül mérkőztek Mohácson, Baján, Nagymányokon és Kalocsán. A tizenharmadik fordulóban még az első helyen állt a Taszári Honvéd csapata, a ha nem jön közbe egy-két zavaró körülmény, akkor talán még egy bravúrt könyvelhettek volna el: az őszi bajnokságot. Emlékezetes, hogy a bajnoki hajrában azért kellett egy fontos mérkőzésen felforgatott csapattal kiállnluk a taszáriaknak, mert Kcvács Igazolása eléggé rejtélyes körülmények között eltűnt. A kitűnő Kovács minősítési könyve a mérkőzés utáni napon az egyik taszári postaládából előkerült. Ekkor még nem sejtettük, hogy ez az ügy milyen sok személyi ellentétet hoz magával. Ennek ellenére NÉHÁNY SORBAN A CSEPEL ÉS A BELOIANNISZ ifjúsági ökölvivócsapata vívja az országos ifi ökölvívó CSB döntőjét. Az elődöntők visszavágóján ugyanis mind a Csepel, mind a Beloiannisz újabb győzelmet aratott, így a két fővárosi együttes ismét szembekerül egymással a csapatbajnoki címért vívott küzdelemben. A Buda pest-bajnokságon a Csepel győzött. Mégsem bizonyos a jó képességű csepeli csapat győzelme, mert a Beloiannisz is igen erős. Mint értesültünk, a K. Dózsa számára befejeződött az ökölvívó CSB. A szövetség ugyanis nem rendeli él a harmadik hely eldöntéséért folyó mérkőzésit. * * m A TELI SPORTOK LEGJOBBJAI már Innsbruck felé tekintenek. Európában és a tengeren túl egyaránt nagy készüíöues folyik a január végi megnyitóra. Igen érdekesen nyilatkozott a korcsolyaversenyek egyik nagy esélyese,' Gri- sin. — Eddig a stopperóra volt a legnagyobb ellenfelem,' de most már veszélyes riválisaim lesznek, elsősorban a skandináv versenyzők. Rövid távon az amerikaiakkal is számolni kell — mondotta a többszörös szovjet bajnok. • * • A KANADAI SETH MARTIN, a világ legjobb jégkorongkapusa már két világbajnokságon — 1961-ben és 1963-ban — kivívta a torna legjobb kapusa címet. Martin, akiről azt mondják, hogy nyugodt, biztos, együtt él a játékkal, ragyogóan összpontosít, egyszóval egészen kiváló kapus, ott lesz az olimpián szereplő kanadai válogatottban is. A tavalyi világbajnokságon, mint ismeretes, a »Füstevők* klubcsapata képviselte a kanadai színeket. Ezúttal Kanadából is válogatott csapat érkezik az olimpiára. Martin kapus mellett Forhan, kiváló csatár kerül még be a tavalyi együttesből az idei válogatottba. ÖKÖLVIVÖ-SPORTISKOLA INDUL KAPOSVÁRON Más városokban már több ágban megnyíltak az úgynevezett sportiskolák, ahol a legfiatalabb generáció ismerkedhet meg a sportág »►tudományával«, technikai és taktikai alapelemeivel. Most Somogybán is megszületett a kezdeményezés, és az általános iskolás fiatalokból — kellő számú jelentkező esetén — megalakul az ökölvívó- sportiskola. — Első összejövetelünket Január 9-án, szerdán tartjuk a Dózsa ■portosamokban. Itt beszéljük meg i teendőket a remélheetöen nagy ámü fiatallal — mondotta Füzes- Zoltán, a leendő ökölvívó- » • rtiskola egyik vezetője. még az utolsó fordulóban is a taszári fiúk kezében volt a bajnokság so-rsa, hisz elég lett volna egy minimális győzelem ekkor a Szekszárdi Petőfi ellenében, mart a nagy ellenlábas, a Nagyi cam zsai Bányász 8.1-re kikapott Pécsen. A lelkileg szétesett csapat azonban képtelen volt újabb bravúrra, s végül is ezért kellett megelégednie az ötödik hellyel. Persze ez a helyezés is letűnő eredménynek számít egy újonc NB ni-as csapat számára. Ka nem jött volna meg evés közben az étvágyuk, ma is elégedettek volnának a sportkör barátai. \ A siker kovácsai Úgy emlegetik a bajnokságot nyert és az NB ni-ban is jól sze- replő együttest Taszáron, mint minden idők legjobb csapatát. Nehéz volna persze összehasonlítást tenni, hogy a mostani gárda vagy annak idején Faludiék (Falud! pl. azóta a Csepel NB I-es csapatában játszik) képviseLíek-e nagyobb játékerőt. Az tény, h-ogy a régi, nagy csapatnak nem sikerült bajnokságot nyerni. Most V ándo riéknak igen. Sok Jó képességű játékos alkotta á T. Honvéd csapatát, még ha nem is voltak is ezek olyan nagynevű labdarúgók, mint az említett elődök. Varga, a kapuvédő szinte valamennyi mérkőzésen nagyszerű teljesítményt nyújtott. Ha a végén nem ereszt le a csapat, méig kevesebb góllal megúszta volna. (Így is csak huszonnégyet kapott.) Hegy jó kapus, azt bizonyítja, a gólok közül néhány úgynevezett leventegól volt. De hát ez a Jó léapusck sorsa. Betkó—Filiszár Bagyilla összetételben játszott legtöbbször a hátvédhármas. Ez a sor a csapat egyik fő erősségének számított. Többször zavart keltett Belkó sérülése, ilyenkor Molnár rendszerint jól helyettesítette hátvédtársát. A két fedezet a Szabó— Kruskovics—Szórádi hármasból került ki. A fedezetsor játéka már eléggé rapszodikus volt. Olykor a csapat fölé nőttek a half ok, mint például a Kinizsi és az Sz. Dózsa elleni mérkőzésen. Máskor meg kerékkötőknek bizonyultak. Rendszerint azért, mert ilyenkor a kitűnő képességű fedezetek lnkábo az egyéni Játékot erőltették a korszerű csapatjáték helyett. Az ötösfogatot Tál: ács, Boda, Kovács, Pámel, Vándori és Szőllősi alkotta. A legegyenletesebb teljesítményt a csatárok közül Kovács nyújtotta, utána Boda következik, csak azután Vándori, aki az NB Ill-ban mór korántsem Játszott olyan jól, mint az előző évben, amikor megyei gólrekorder volt. A fiatal Takács és SzőIIősi éppúgy elismerést érdemel, mint az egyetlen idősebb évjáratú csatár. Pámel, aki altkor vállalta a szereplést, amikor a fiatalok kidőltek a sorból. Jóformán edzés nélkül is megfelelő helyettesnek bizonyult. Szólni kell Jobban Ferenc edzőről is, aki jó erőnlétű, egységes csapatot kovácsolt a Taszári Honvéd-fiúkból. Nagy kár, hogy az utolsó idők zűrzavarában Jobban visszavonult. Nem tudni, mi lett volna az eredmény, ha az edző a bajnokság végén hagyja el a csapatot. A siker köteles A Bajnokság befejezése után Ta száron sok szó esett a történtekről. A labdarúgó-szakosztály vezetőségét új erőlcel erősítették meg. Sokat vitatott kérdés volt, ki legyen az edző utódja. A szakosztály vezetőjének választása Stündl Lajosra, a csapat egykori játékosára esett. Az új vezetők és az új edző azt akarják elérni, hogy a Taszári Honvéd a következő bajnokságban ugyanolyan sikeresen — vagy ►ha lehet, még jobban — képviselje a somogyi labdarúgás színeit, mint 1963 őszén. Persze ez nem lesz könnyű. Az utóbbi Idők egyik kétségkívül legjobb csapata ugyanis ma már a múlté Taszáron. Csaknem az egész együttes leszerelt. A régiekből csak Boda rr:eg Takács maradt meg. Nem tudni, hogy az új anyag milyen Játékerőt képvisel. Mindazonáltal e napokban bizakodással kezdik meg a felkészülést az NB III márciusi rajtjára. Az 1963. év most már kötelez. Taszár labdarúgói szeretnének méltónak bizonyulni a somogyi labdarúgó-közvélemény bizalmára. Vadas—Kovács Az év első somogyi sporteseményei Már az új év első vasárnapján bajnoki sportrendezvények lesznek Kaposváron. Az idén a legszorgalmasabbnak az asztaliteniszezők és a sakkozók bizonyultak. Mindkét sportágnak most van az igazi idénye. Érdekes viszont, hogy nem idénynyitó mérkőzéseket vívnak. A sakkozók NB DL osztályában most fejeződik be az őszi forduló. A K. Petőfi utolsó hazai mérkőzését játssza a Ganz-MÁVAG-gal. Az NB Il-es mérkőzés vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a megyei tanács nagytermében. A K. Petőfi sakkcsapata a bajnoki rajt kezdetén igen jól szerepelt. Később visszaesett, s most kiesési gondokkal küzd. Az utolsó hazai találkozón szeretnének Javítani. A jövő vasárnap Csepelen fejezik be az első fordulót. Az asztalitenJszezők közül a K. V. Lobogó csapata l£p asztalhoz. Valójában még ez is múlt évi mérkőzés, hisz a tavalyi megyei bajnok csapatok alkotják az NB II-be jutásért folyó osztályozók csoportjait. Az egyik csoportban küzd a K. V. Lobogó csapata is; Tolna megye bajnokát fogadja Kaposváron. A mérkőzés színhelye a textilművek étkezdéje. Vasárnap reggel fél 10-kor kezdődik a mérkőzés. A papírforma a kaposváriak mellett szól, ennek ellenére a Vörös Lobogónak nem sok esélye van arra, hogy felkerüljön az NB n. osztályba. Mit hoz az 1964-es év a magyar sportnak? A magyar sportolók 1963-ban rendkívül gazdag nemzetközi programot bonyolítottak le. Tizenkét világ- és tizenhét Európa-Bajnok- ságon vettek részt, 148 országok közötti és 70 egyéb válogatott mérkőzésen szerepeltek. 227 nemzetközi egyéni versenyen indultak, a klubcsapatok pedig 319 alkalommal mérték össze erejükért külföldi együttes ekkel. . Hét világ-, öt Európa-bajnokságot nyertek, és igen sok értékes helyezést szereztek. A magyar sportolók jó szereplését bizonyítja többek között az Universiadon szerzett tizennyolc aranyérem is. Az 1964. évi sportnaptár igen gazdagnak Ígérkezik. A most januárban kezdődő innsbrucki téli; és a tokiói nyári olimpia a legjelentősebb a tervezett több mint hétszáz nemzetközi találkozó között. A tervek szerint népes magyar sportdelegáció utazik majd Tokióba. Emellett a hagyományoknak megfelelően a magyar sportolók rajthoz állnak valamennyi Magyarországon űzött sportág világ- és Európa-bajnokságán. Magyarország többek között három sportág Európa-baj no kságá- nak lesz színhelye az Idén. Júniusban a férfi és a női teke, szeptemberben az ifjúsági lovaglás, októberben pedig a női kosárlabdázás Európa-bajnokságát bonyolítják le Budapesten. A fővárosban kerül sor a magyar vívósport hetven Ötéves fennállásának ünnepségei során az ifjúsági vívó- világbajnokságra is. J I * D * R Időjárás Várható időjárás ma estig: Párás, ködös idő, kevés fel- hö, legföljebb Vasárnap fi néhány he:ycn “ höszálüngőzá»- sal. Gyenge szél, hideg éj•wmmmm ÄRaJÄ? mérséklet 0—plusz 4 fok kötött. Kaposváron (külterületen) tegnap reggel 8 órakor mínusz 14,7, déli 12 órakor mínusz 4,8 fokot mérlek. Simon ESEMfiNTNAPTAR: 190 évvel ezelőtt, 1834. január 5-én készült el az első gőzmozdony Oroszországban. Mit fizet a lottó? A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint az első játékhéten — nem végleges megállapítás szerint — öttalálatos lottó- szelvény nem érkezett. Négy találatot 17 fogadó ért el. nyereményük egyenként 216 022 Ft. Három találatot 3330 fogadó ért el, nyereményük egyenként 551 Ft. Két találatot 103 422 fogadó ért el, nyereményük egyenként 17 forint 70 fillér. — Gyarapodott a termelőszövetkezetek gépállománya a múlt évben. Megyénk közös gazdaságai tavaly a többi között tíz kombájnt és 122 Orkán silózót vásároltak. — Tegnap adták át ünnepélyes KISZ- taggyűlésen az 1000 forintos pénzjutalmat a BARNEVÁL-nál az ifjúsági és exportbrigádok versenyében helyezést elért Május 1.- brigádnak. — ABC-kisáruház épül a siófoki járásban. Most folyik a tanácskozás arról, hogy hol helyezzék el a modern, minden igényt kielégítő áruházat. — 120 000-re emelkedett a biztosítottak száma megyénkben tavaly. A legtöbben — több mint huszonötezren — háztáji biztosítással rendelkeznek. Csaknem húszezer termelőszövetkezeti tag lépett be az önsegélyző csoportba. — Az Allatíorgalmi Vállalat túlteljesítette múlt évi felvásárlási tervét. A tegnap készített előzetes összesítés tanúsága szerint a tervezett 125 000 hízott sertés helyett 125 563, az előirányzott 33 000 vágómarha helyett 36 280 darabot vettek át 1963-ban. — Holnap újra folytatódnak a szakköri foglalkozások a Kilián György Ifjúsági és Űttörőházban. Tizennyolc szakkörben és művészeti csoportban mintegy háromszáz fiatal lát munkához. — Jól bevált a televíziójavítás a Finommechanikai Vállalat siófoki kirendeltségén. Több mint negyvenezer forint értékű műszert vásárolt a vállalat, és havonta átlag húsz készüléket hoznak rendbe. — 707 tenyészkansüldőt értékesítettek a múlt évben a megye termelőszövetkezetei. Ebből 451-et a megye közös gazdaságaiban tenyésztenek tovább, 256-ot pedig más megyék szövetkezetei vásároltak meg. — A MEDOSZ szellemi vetélkedőjének megyei döntőjét január 19-én Balatonbogláron rendezik meg a területi döntők első tizenöt helyezettjének részvételével. A megyei vetélkedő két legjobbja utazik majd el az országos versenyre. — A kenyérgabona—takarmánygabona cserét jól megszervezték Homokszentgyör- gyön. A szövetkezeti gazdák ebben az akcióban 13 vagon búza és rozs átadására szerződtek. Rejtvényíejtők, ügyelem 1 Lavrenyov A negyedik című könyvét nyerték: Cseh Gábor, Kaposvár, Tanítóképző; Farkas Irén, Kaposvár, Hunyadi u. 5.; Fábián Fri- gyesné. Taszár, 22. ép. II. em. 4.; Vass Ferenc, Somogy- udvarhely, Jókai u. 33.; Kocsis János, Marcali, Dózsa György u. 90. M. Pasek Kék Leopárd című könyvével jutalmaztuk a következő pajtásokat: Miklós Zoltán, Kaposvár, Nádor u. 16.; Varga György, Segesd, Szabadság u. 11.; Földvári Gyöngyi, So- mogyudvarhely, Kossuth Lajos u. 64. A könyveket postán küldjük el. — Csaknem 1250 ilter vért adtak térítés nélkül tavaly megyénkben. Több mint 4100 munkást és termelőszövetkezeti tagot tartanak nyilván az önkéntes véradók sorában. ' — Megkezdődött a puska nélküli dúvadirtás megyénkben. A Magyar Vadászok Országos Szövetsége 11 kiló mérget adott ki és helyezett el azokon a területeken, ahol leginkább pusztítanak a dú- vadak. A vadásztársaságok felhívták a lakosság figyelmét, hogy a mezőn talált elhullott vadakat jelentsék, illetve adják át a vadőrnek. — Hatmillió forintos beruházással bővítik a Kaposvári Baromfikeltető Állomást. Az eddigi tizenkét gép helyett negyven keltetőgépet állítanak be. Évente két és fél millió csibét, pulykát és kacsát keltetnek ki. — Január 8-án 17 órakor híradás- technikai előadás lesz a Latinka Művelődési Ház 103-as termében A híradástechnikai ipar fejlődése és jelenlegi helyzete hazánkban címmel. A Somogy—Zala megyei Yas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, a __Latinka Művelődési Ház é s a TIT Somogy megyei szervezete ismeretterjesztő sorozatának első előadása. Belépés díjtalan. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. (96250) PRŐHIRDE Fizetési kedvezménynyel azonnal beköltözhető 2 szoba-konyliás, előszobás ház, présház, pince 800 négyszögöl telken, ugyanott istálló bontásra eladó. Cím: Bárdudvar- nok, Olaj-hegy 3. (240) Eladó forrázóteknő. rendfa, hackstok és egyéb disznóvágási fölszerelési cikk. Megtekinthető vas á rnap: Kaposvár, Petőfi u. 20. sz. (241) Hosszú motorosbun- da eladó. Kaposvár, Kassa u. 6. ____ (98251) E ladó Kaposváron Béke u. 26. számú kétszobás családi ház 780 n-öl kerttel tavasszal beköltözhetően. Érdeklődni: Kaposvár, Vörösmarty u. 31. (98249) Péterpusztán 200 kg- os hízott sertés eladó. (98245) Fél napra bejárónőt keresünk. Kaposvár, Irányi Dániel u. 7., Rumszauer. (233) Csurgón is feladhatja újsághirdetését Megbízottunk: Peti Erzsébet fmsz-könyvesbolt Gyakorlott gepirónőt keresünk azonnali felvételre. Jelentkezés, 14-97-es telefonon. (98219) Felveszünk két férfi esomagolót, perfekt gépírót, két 16 éve» fiút, két nyugdíjas kisegítő dolgoxót azonnali belépésre. PIÉRT lerakat, Kaposvár, Jutái út. ___________(Í9129) A Somogy megyei Tanács Idegenforgalmi Hivatalai (Siófok. Szabadság tér 6.) KERES baLatonföldvári székhellyel I. o. camping vezetésére alkalmas, német, angol, francia nyelvet beszélő táborvezetőt, Sióíok székhellyel kirakatrendezőt, aki betűírásban is jártas. Jelentkezés részletes önéletrajzzal. Útiköltséget csak fölvétel esetén térítünk. __________________(62360) S zakképzett állat- tenyésztőt legalább 5 évi nagyüzemi gyakorlattal s legalább technikümi végzettséggel fölveszünk. Illetmény megegyezés szerint. Aranykalász - Tsz, Kéthely. (4195) 1 Elszbergályoso kát, marósokat éa mezőgazdaságigép-szerelőket felveszünk. Térítés ellenében napi egyszeri étkezést és munkásszállást biztosítunk. Állami Mg. Gépjavító Állomás, Mernye. (4208) 1800 holdas gazdaságunkba gyakorlattal rendelkező, szakképzett agronómust keresünk. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Fizetés megegyezés szerint. Fölvétel esetén útiköltséget térítünk. Termelőszövetkezet, Jákó (Somogy megye). (98242) Jó képesítéssel női fodrászt azonnali belépéssel fölveszek, lehet fiatal férfi is. Cím a kiadóban. (239) A Patyolat Vállalat felhívja a lakosság figyelmét a rövid határidőkre: tisztítás 8 nap, festés 10 nap, mosás 7 nap. Most vegye igénybe szolgáltatásainkat! (4207) A DÉDASZ kaposvári üzemvezetősége értesíti a lakosságot, hogy mindennemű villamos jellegű hiba bejelentését ezután a következő telefonszámokon lehet bejelenteni: 14—56, 13—50, 13—51. (98185) GYASZJELENTES Fájdalommal tudatjuk, hogy SZONYI JULIANNA, szeretett kislányom és drága testvérünk 19 éves korában Január 3-án elhunyt. Temetése január 6-án du. 1 órakor lesz a Keleti temetőben. Édesanya és testvérei. (4851) GYASZJELENTES Dr. FORGÁCS GYÖRGY volt kaposvári ügyvéd Budapesten 1963. december 25-én 83 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 6-án, hétfőn du. 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család. (9&2S4) ________ M űvelődéi CSIKY GERGELY SZINHA* Du. 3 órakor: A potyautas. Vörösmarty ifj. bérlet. Este 7 órakor: A potyautas. Katona-bérlet. VÖRÖS csillag filmszínház De. 9—11 óráig híradó: 63/ 18. világhíradó. Dalol a folyó. 63/11. sporthíradó. De. 11 órakor matiné: Cári kegyelem, Germinal. Csak 18 éven felülieknek. (Jan. 5-ig.) Előadások kezdete: 3, 5, 7 órakor. SZABAD IFJTTSAG FILMSZÍNHÁZ De. fél 11 órakor matiné: Kis hegedűs. Az udvari bolond. Korhatár nélkül. (Jan. 5-ig.) Előadások kezdete: 3, 5, 7, 9 órakor. LATINRA SÁNDOR művelődési ház Du. 3 és 7 órakor: Feltámadás. I-II. Kétrészes szovjet film. Du. 5 órától: Táncest. Hétfő: VÖRÖS CSILLAG filmszínház Méhkirálynő. Csak 18 éven felülieknek. (Jan. 8-ig.) Előadások kezdete: 5, 7, f órakor. szabad ifjcsao filmszínház Mi ketten férfiak. Korhatár nélkül (Jan. 8-ig.) Előadások kezdete 4, 6, S órakor.