Somogyi Néplap, 1964. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1964-01-21 / 16. szám

Kedd, 1964. január 21. 5 SOMOGYI NÉPLAP A TERMELÉS NÖVELÉSÉNEK TARTALÉKA Üzemeinkben a termelés fo­kozásáról szólva elsősorban a létszám növeléséről, a terme­lékenység emeléséről szólva pedig legtöbbször csak a gé­pesítésről, az automatizálásról beszélnek. Arról, hogy a na­gyobb létszám, a nagyobb telr jesítőképességű gépek, a mo­dernebb termelési eljárások miként teszik lehetővé, hogy a munkások ugyanannyi vagy kevesebb fizikai munkával — természetesen nagyobb szaktu­dással, több szellemi hozzájá­rulással — többet termelhesse­nek. A termelők számának emelése, a gépesítés, az auto­matizálás a több termelésnek, •a társadalmi haladásnak való­ban az egyik legfontosabb fel­tétele. De arról sem szabád1 megfe­ledkeznünk, hogy a jelenlegi munkáslétszámmal, jelenlegi termelési szervezetünkben, mai gépparkunkkal is jóval többet és gazdaságosabban termelhetnénk, ha nagyobb lelkiismeretességgel, fegyelme­zettebben dolgoznánk. S az, hogy az ipari termelés, a ter­melékenység növelésének cél­jából elsősorban az üzemen belüli tartalékait kell feltár­nunk, talán sohasem volt olyan parancsolóan szükséges, mint manapság. Nemcsak azért, mert kiderült: a népgaz­daság arányos fejlődésének biztosítása végett a rendelke­zésre álló beruházásoknak na­gyobb hányadát kell a mező- gazdaságba irányítanunk, mint korábban, hanem azért is, mert egyre csökken a ter­melésbe beállítható új munka­erők száma. 1964-ben a terme­lés előirányzott növelésére lé­nyegesen kevesebb új munka­erővel rendelkezünk, mint amire eredetileg a gazdasági minisztériumok számítottak. A beruházások és a munkaerő­tartalék korlátozott volta te­hát, akár tetszik, akár nem, megköveteli az üzemen belüli belső tartalékok feltárását, ha­csak nem akarunk lemondani a termelés, a termelékenység és a termelés gazdaságosságá­nak megfelelő növekedéséről, ami pedig előrehaladásunk­nak, az életszínvonal gyors emelésének elengedhetetlen feltétele. A lemaradás egyéb­ként már csak azért is elha­markodott, felelőtlen dolog lenne, mert szinte »kéznél vannak« a termelés, a terme­lékenység emelésének üzemi feltételei: a munkafegyelem növelése, a munka-, illetve az üzemszervezés megjavítása. fiz iparban (az építőipart is beleértve) a munkaerő-kihasz­nálás 90 százalék körül van. A kieső 10 százalék több mint 100 000 dolgozót jelent. Persze ezek a számok csak elméleti adatok, hiszen a mun­kaerő-felhasználás — azaz a dolgozólétszám és az állomá­nyi létszám hányadosa — so­hasem lehet 100 százalék. (Az állományi létszámban ugyanis a fizetett és betegszabadságon levők is benne foglaltatnak.) Mégis a két ^zám közötti 100 000 fős különbség egy része olyan, amely a munkafegyelem -fokozásával megtakarítható. S ez a szám lényegesen több, mint amivel az egész ipar és építőipar munkaerő-problémá­ja megoldható lenne. Pedig a munkafegyelem fo­kozásának még sokkal na­gyobb tartalékai is vannak. Hiszen a munkafegyelem nem­csak azáltal javítható, ha az állományi létszámból egyre ke­vesebben mulasztanak, és mind többen jelennek meg dol­gozni, hanem azáltal is, ha a munkára megjelentek jobban használják ki a rendelkezésre álló munkaidőt. A munkaidő jobb kihaszná­lása természetesen nemcsak a fizikai munkásokra vonatko­zik, hanem a műszaki, admi­nisztratív dolgozókra is, és nemcsak az üzemekre, hanem a felsőbb irányító szervekre, minisztériumokra is. Kádár .János éÍvtárs mondotta el a munkafegyelemről szólva azt a tréfát — »szomorkás történetet« —, amely szerint mikor egy járókelő megkér­dezte egyik főhatóságunk por­tását, hányán dolgoznak a minisztériumban, rövid gon­dolkodás után azt felelte, hogy körülbelül o fele. S ha ebben a tréfában ter­mészetesen van némi túlzás, mégis sok benne az igazság. Hogy mennyire, azt egy belső vizsgálat, illetve számítás bi­zonyítja. Eszerint az egyik legnagyobb gazdasági minisz­tériumban a büfében és ebéd­lőben eltöltött idő — termé­szetesen a félórás ebédidőn fe­lül — kb. 100 dolgozó teljes évi munkaidejének felel meg. Minden munkásnak - ^ különösen a gazdasági veze­tőknek — elsőrendű feladata, hogy — kitartó munkával — állandóan javítsa a munkafe­gyelmet. Sok gazdasági vezető azon­ban meglehetősen húzódozik ettől a feladattól. Elsősorban azért, mer nehéz megértetni a munkásokkal, hogy egy percet késni vagy a munkafegyelmet lazítani vétek a közösséggel szemben, akkor, amikor a szerszámra, anyagra való várás nem perceket, hanem órákat is elvesz a munkás napi idejé­ből. Olyan munkaszervezéssel, amikor a negyedév végi ro­hammunka »mindent bele« munkatempóját a tétlenség, az üzemen belüli munkanélküli­ség időszaka követi. Igencsak nehéz a munkásoknak megma­gyarázni, miért kell fegyelme­zettebben, a munkanap min­den percét kihasználva dolgoz­nia. És megfordítva: miként a rossz munkaszervezés »meleg­ágya« a fegyelmezetlenségnek és a lógásnak, a korszerű üzemszervezés, a modern ter­melési eljárások — szalagsze­rű termelések stb. — rendkí­vül megnehezítik a munkafe­gyelem ellen vétők dolgát. Nemcsak azért, mert pl. a sza­lagszerű termelésnél a szalag haladása szinte automatiku­san szabályozza a munkatem­pót, hanem azért is, mert azok a munkások, akiknek nem kell munkájuk közben anyagra, szerszámra hosszú időket vá­rakozniuk, hanem minden ké­rés nélkül, automatikusan, idejében biztosítják számukra a tempós munka összes felté­teleit, másként néznek a büfé­ben eltöltött negyedórákra, mint azokra, akik ha »megfe­szülnének« az igyekezettől, sem tudnák — rajtuk kívül ál­ló okok miatt — a napi 8 órát teljesen »kidolgozni«. fi munkafegyelem és a mun­kaszervezés ilyen összefüggé­seit azért is fontos vizsgál­nunk, mert nálunk — szocia­lista országban —• nem élhe­tünk a munkások fegyelmezé­sének olyan drasztikus eszkö­zeivel, mint a tőkés vállala­toknál. Mi nem akarhatunk, de nem is akarunk olyan fe­gyelmi rendelkezéseket hozni, hogy hány cigarettát szívhat el egy munkás, és kivel beszélhet munka közben egy mérnök. Éppen ezért még a kapitalista üzemeknél is fontosabb a mi számunkra, hogy a munkafe­gyelem növelésére a termelés jobb megszervezésével ösztö­nözzünk, olyan munkafeltéte­leket és körülményeket te­remtve, amikor a lógás na­gyon feltűnő dolog, és amikor ez nagyon érezhetően hátrál­tatja a termelés megszokott ütemét. Az ilyen termelésszervezet minden agitációnál jobban mozdítja elő a munkásokban annak az önkéntes szocialista munkafegyelemnek a kialaku­lását, mely alapvető feltétele a szocializmus, kommunizmus fölépítésének. Dr. Garant József Nagyváros a föliá alatt Korunk nagyvárosai roha­mosan túlnépesednek. Mind nehezebbé válik bennük a for­galom. Elavultak . és. szűkek az utcák. A »modernizálások« pedig annyira költségesek, hogy kifizetődőbbnek látszik új megoldások keresése. Ez a probléma foglalkoztatta Ja­mes E. Kelly amerikai mérnö­köt is, s a sajátos »jenki gon­dolkodás« törvényei szerint tervezett egy új várost a — föld alá. Bármennyire meglepő is, de tény, hogy az USA épületeinek túlnyomóan nagy része föld­szintes vagy 1—2 emeletes. A felhőkarcolók száma viszony­lag elenyészően csekély. A te­lekárak és az esetleges kisajá­títási költségek pedig oly na­gyok, hogy — Kelly számítá­sai szerint — olcsóbb a met­ropolisok terjeszkedése a föld alatt. Kelly 100—150 000 ember befogadására alkalmas lakóte­lepeket szeretne építeni a föld alatt, főleg az USA területén föllelhető oriásbarlangokbaaii Kell)'' tervei szerint a barlan­gok falát és hasadékait mű­anyag borítaná. A karszt- és talajvizek elszigetelése a leg­nagyobb gondja. Ezeket szi­vattyúberendezések távolíta- nák el. Az amerikai tervező föld alatti városának központja az erőmű. Ez szolgáltatná a világí­tást, a fűtést, a friss levegőt* és végezné el a víztelenítést. Kelly úgy véli, hogy minden technikai probléma megoldá-. c/tlieqq elindult töhoqé hitével... KL/LICH QYULA SZÜLETÉSÉNEK 50. ÉVFORDULÓJÁN Ha a kései utókor egyszer legendába szövi a. tegnap és a ma históriáit, újfajta hősökről beszél majd, akik a gyá­rakból keltek útra, vidéki kisvárosokból, falvakból, ta­nyákról, hogy kiálljanak a nép igazságáért immár nem tö­rökök,. nem Habsburgok, nem is helytartóik ellenében, ha­nem azokkal az elnyomókkal szemben, akiknek uralma ar­ra az évszázadra esett, melynek történelmi neve: a kapita­lizmus korszaka. Az egyik történet valahogy így szól majd: Elindult egy munkásfíú Békéscsabáról, látszólag vézna, gyenge, de nagy erő lakozott szívében. Megérkezett Buda­pestre apró, sötét szabóműhelybe került va­lahol a Józsefvárosban. Aztán összejött sok más hasonló sorsú fiúval. Azokban is olyan tűz lobogott, mint őbenne. Aztán sokszor összejöttek, sok mindenről beszéltek: mit és miképpen kellene tenni, hogy az élet szebb legyen. Aztán mindig többen lettek, mindig erősebbek lettek, s ettől az erőtől és az együttesen hirdetett igazságtól sokszoros­ra nőtt a fiatal szabólégény ereje is. Egy napon már olyan erős, olyan félelmetes lett, hogy Éliássy Sándor Öméltósága, a székes- főváros rendőrkapitánya »szigorúan titkos« iratot küldött róla Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter úr őkegyelmességének. Je­lentette, hogy sürgősen és erélyesen intéz­kedni kell a Kulich Gyula nevezetű fiatal munkás felforgató tevékenységének megaka­dályozására, mert működésének hatása már odáig terjed, hogy Kaposváron sok száz if­júmunkás gyűlt össze kenyeret, békét köve­telni, s összedugták fejüket, szervezeteket alakítanak, tanulnak, röpiratot írnak Debre­cenben, Szolnokon, Győrben, Zalaszentgró- ton és másutt az iparosiegények, a .diákok, a béresek és a napszámoslányok. A Heves megyei Karácsondon és Kecs­keméten a szőlőtelepeken alkalmazott nap­számosok követeltek béremelést, Tokodon az üveggyár munkásai, Ürkúton a bányászok álltak le. Az or­szágban már hadigazdálkodás folyt, a kommunisták munká­jának tűzzel-vassal útját kellett állni. Vezetőik közül a fia­tal Kulich látszott a legveszedelmesebbek egyikének. Miből merítette ez a húsz-egynéhány éves munkás országra ható erejét? Honnan? Egyszerű volt, szerény, halk szavú és szeretet­reméltó. Megtanulta a történelemből, hogy a felfuvalkodot- takat csak alattvalóik követik — haszonrészesedésért vagy kényszerből. A nép igazi vezetőinek emberi tulajdonságaik kölcsönöznek rangot és tekintélyt. Amikor Kulich Gyula a harmincas évek elején a fővá­rosba került, a nehéznél is nehezebb volt a munkások sor­sa. Kevés munka, alacsony kereset vagy éhség, nyomorú­ság. Ennyit mondhattak magukénak. Aki dolgozott, jórészt az is csak az esztendő egy részében. Így élt ő is, de maradni akart mindenképpen, mivel már nem a saját sorsa volt az, ami a leginkább izgatta. Előbb a nyolcadik kerületi szervezetben, később a szo­ciáldemokrata párt központjában gyűjtötte maga köré a legharcosabb fiatalokat, akik vele együtt edződtek kom­munistává. Évekig úgy' élt, hogy sovány, keresetét sem köl­tötte el, félretett abból is valamint a munkanélküliség ua~ héz napjaira. Éppen csak annyija maradt, hogy jusson szál­lásra, élelemre. Később egyedüli és legfőbb gondja a szer­vező-nevelő munka lett, a kizsákmányoltak harcra mozgó­sítása és az életmentés. Már küszöbön állt a háború réme. Radnóti Miklós him­nuszt írt a békéről: Mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz! Valamiféle aszkéta volt-e Kulich Gyula? Tán a prole­tár szent tógájában akart tetszelegni? A legkevésbé sem. ffála jobban senki sem szerethette az életet, a vidámságot, a szép szórakozást — és étvágyával se lett volna semmi baj. Mégis — a kegyetlen kor tette ezt — tudatosan rá kellett szoktatni magát, 'szer­vezetét egy bizonyos önmegtartóztatásra, mert tudta, felkészült rá, hogy lesznek ne­héz és még nehezebb hónapjai, évei, ami­kor — ha némiképpen hozzászokott — köny- nyebb lesz töretlen lélekkel elviselni a ne­hézségeket, s ha úgy adódik, a kínokat, a gyötrelmeket is ... Kulich Gyula úgy beszélt mindenkivel, hogy közben szüneteket tartott, és megvár­ta, mit válaszol a másik. Türelmes volt, nagyra becsülte a jó szándékú embereket. Azt mondta egyszer: »Ha egy értékes em­bert megnyersz a mozgalomnak, megkét- szetezed önmagadat, ha kettőt nyersz meg, esetleg megháromszorozod. És nekünk kü- lön-külön minden tisztességes emberre szük­ségünk van, mert jó tulajdonságaikkal ki­egészítik egymást, s ahhoz, amit mi majd egyszer el akarunk érni, sok odaadó, tehet­séges, önzetlen, tiszta emberre lesz szük­ség ...« A börtönrácsok mögött mondott ilyen messzire látó, bölcs szavakat. Megjárta Du­nakeszi—Alag és a Hadik-laktanya kínzó­kamráit, a budapesti börtönöket, Szegedet, Vácot és a náci koncentrációs tábor rémségeit. Életének három évtizede ne­héz sorsban telt el. Mindig előrenézett, mindig készülődött. Mint az Orszá­gos Ifjúsági Bizottság titkára a fiatalok felsorakoztatására, hogy védjék életüket, nemet mondjanak a háborúnak. Rab­sága éveiben a szabadulásra készült. Franciául tanult nap­hosszat zárkája magányában. És olvasott, olvasott. Sokszor - álmodozott családról, szerelemről, nyugodt, boldog, ki­egyensúlyozott alkotó munkálkodásról. Hálás volt annak, aki megnevettette, s örült, ha társait erőseknek, bizako- dóaknak látta. Már húsz esztendeje nincs közöttünk, s még mindig csak ötvenéves volna. Ma sokan felköszöntenék. Egészen bi­zonyosan így lenne. Bárhol dolgozna népünk javáért, bár­milyen tisztséget töltene be, a régi Kulich Gyula volna. Szeretné mindenki, mert éreznék sose fáradó, sose csaló­dott, sose lohadó emberségét. Hajtsunk ma fejet édesanyja előtt, aki még köztünk van, őt pedig úgy idézzük föl emlékezetünkben, ahogy nyur­gán, fiatalon és derűsen hajdan útnak indult lobogó hité­vel — bátran és eltökélten cselekedni. Yadás* Ferenc sára már megvannak az adott­ságok. Nehezebb viszont a leendő föld alatti emberek lélektani gátlásait leküzdeni. Kelly azt szeretné elérni, hogy az embe­rek egy percig se érezzék, hogy nem a föld felszínén élnek. Ezért szerepel tervében a nap­pal és az éjszaka szabályos váltakoztatása. Műnap kelne föl a föld alatti város égbolt­ján, lenne hold, és lennének csillagok. És esőcsináló gépek is működnének. A Kelly-féle föld alatti vá­rosban éppúgy delgoznának az emberek, mint a föld színén. Létesülnének üzemek, hivata­lok, iskolák, mezőgazdasági üzemek. Ez utóbbiak »talaj­szükségletéről« futószalagok gondoskodnának. Szabályosan vetnének és aratnának a föld alatti parasztok, s még állat­tenyésztéssel is foglalkozná­nak. Milyen lenne az »élet« ezek­ben a városokban? Valódi em­beri szükséglet-e ilyenek lét­rehozatala? A napi hírek kró­nikása nem tud megszabadul­ni attól a gyanújától, hogy ezt a föld alatti várost tulajdon­képpen a nukleáris háborútól való félelem hozná létre. Bár­milyen tetszetősek is a tervek, bármilyen csodákra képes is a technika — az igazi huma­nizmus elborzad az efféle föld alatti katakomba világtól. Jobb szabadon és biztonság­ban a föld fölött élni . . . T. P. Művelődéi CSIKV GERGELY SZÍNHÁZ Du. 3 órakor: A potyautas. Munkácsy ifjúsági bérlet. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ Egy házasság hétköznapjai. 14 éven alul nem ajánlott. (Január 22-ig.) Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. SZABAD IFJÜSAG filmszínház Egy szélhámos vallomásai. 14 éven alul nem ajánlott. (Január 22-ig.) Előadások kezdete: 4, 6, f órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom