Somogyi Néplap, 1963. december (20. évfolyam, 280-303. szám)
1963-12-22 / 297. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! iRAi 50 FILLER SomogyiMéslap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA fi. ÉVFCLYIM 297. SZÁM ★ VASÁRNAP, 1SS3. DECEMBER 22. Mai számunk tartalmából: Szenvtelenül ? (3. o.) Honismereti szakkörök (5. o.) A közömbösség is segítség — de kinek ? '6\ o.) lil Mezőgazdaságunk felkészülten fogadta a telet Molnár Imre megyei főagronómus nyilatkozata Künk köszöntött a tél. Mezőgazdaságunk készül a zárszámadásra, az év munkájának, eredményeinek összegezésére. Hogyan fogadták a telet termelőszövetkezeteink, hogyan teljesítették őszi kötelezettségeiket — erről nyilatkozott munkatársunknak Molnár Imre megyei főagronómus. — Az őszi gabonákat a határidő lejárta előtt jó minőségben elvetették szövetkezeteink — mondotta Molnár Imre. — Eddig soha nem tapasztalt szorgalommal végezték ezt a munkát mind a gazdaságok, mind a gépállomások. A vetést követő betakarítás már nem haladt ilyen szervezetten, ilyen jó ütemben. Pedig az idei ősz rendkívül kedvező volt, minden lehetőség rendelkezésre állt ahhoz, hogy hiánytalanul ellássák a tennivalókat. A megtorpanás, a munkából való majd két hét kiesés következménye, hogy a havazásig nem tudták teljesen elvégezni az őszi munkákat a szövetkezetek. Egy héttel ezelőtt a nagyatádi és a kaposvári járás tíz tsz-ében volt töretlen kukorica. Nem jelentős mennyiség ez, mégis igyekezni kellett volna vele. Nagyobb az elmaradás a szárvágásnál, az istállótrágyázásnál és a mélyszántásnál. Mintegy nyolcezer holdon áll a kukoA kereskedelem ígéri Zavartalan lesz az áruellátás az év végi leltározások alatt is (Tudósítónktól.) Nagy feladat hárul ezekben a napokban a ‘kereskedelem dolgozóira. A csúcsforgalom lebonyolítása után az év végi elszámoltató leltározás is gyors, pontos munkát követel. Az utóbbi években sok bosszúságot okozott a vevőknek, hogy egyszerre több azonos jellegű üzletben leltároztak. Az idén, illetve a jövő év első napjaiban más lesz a helyzet Az új elszámoltatási rendszerben lehetővé vált, Egymillió forint kamatot írnak jóvá tagjaiknak a takarékszövetkezetek (Tudósítónktól.) Nagyot léptek előre az idén megyénk takarékszövetkezetei. A 22 takarékszövetkezet közül 11 új helyiségbe költözött, csaknem mindenütt tataroztak, s kicserélték a berendezést. Január óta 11 millió forinttal nőt a betétállomány, s jelenleg már 29,5 millió forintot kezelnek a takarékszövetkezetek. Január 1-én 1 millió forint kamatot írnak jóvá a betétkönyvekben. A nagybajomi és a böhönyei takarékban több mint 3—3 millió betétet tartanak nyilván. Mindössze nyolc olyan takarékszövetke- z-t van, ahol egymilliónál kevesebb a betétösszeg. A takarékok az idén 20 millió forint kölcsönt folyósítottak tagjaiknak tatarozásra, kisebb építkezésre, vásárlásra. Az illetékesek hozzájárultak ahhoz, hogy mindazok a falusi lakosok, akik a boltokban hitellevélre vásárolnak, azt januártól a takarékszövetkezeteknél válthassák be, így nem kell a járási vagy a megyei székhelyre utazniuk. hogy ezekben a napokban a boltoknak csak 20—30 százaléka tartson zárva. Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnál már megkezdték a fogyóeszközök leltározását. Vagyonmegállapító leltárt 35 üzletben kész: ten ele december 27-től, illetve január 2-ától. Az ütemtervet úgy készítették él, hogy a leltározó bolt környékén mindig tartson nyitva egy másik üzlet. Ahol erre .nincs mód, ott a kenyeret és a tejet a leltározás időtartama alatt is kiadják a vásárlóknak. A vállalat dolgozói túlóráznak is, hogy az üzleteket mielőbb kinyithassák. Az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat is hasonló intézkedéseket tett ezekre a napokra. Tavaly Kaposváron a fordulónapon tizenöt boltban volt leltározás, most csak nyolc helyen lesz. A nagyáruház lel tározásának idején a többi hasonló jellegű üzlet nyitva tart. ricaszár, az istállótrágyázással 75 százalékra állnak, és tízezer holdon nem tudták elvégezni a gazdaságok a mélyszántást. Mindebből le kell vonni a tanulságot: töretlen és folyamatos szorgalomra, gondos szervezettségre van szükség, hogy az ősz minden munkáját teljesén elvégezhessék a szövetkezetek: Őszi gabonáink megfelelő fejlettségben kerültek a hó alá. A jövő évi termés érdekében igen fontos, hogy a tsz-ek az eddigiekhez hasonlóan, gondosan ügyeljenek kalászosaikra, s a téli ápolásokat — a hótakaró páncélozottságának megszüntetése, elvizesedés elleni védekezés — lelkiismeretesen elvégezzük. Mi már megtettük az intézkedéseket azért, hogy a tél végi, illetve kora tavaszi fejtrágyázáshoz szükséges műtrágya február 15-ig mindenütt meglegyen. A műtrágyaellátottság 34 százalékkal javul, összesen 1140 vagon nitrogént kap megyénk a fejtrágyázáshoz, s ebből ez ideig 584 vagonnal szállítottak le. Táblánként és tsz-enként mértük föl az igényeket, figyelembe véve az előveteményt és a talajerőt, s az intenzív búzákra 120—150, a hazaiakra 80—120 kiló fejtrá- gyát számítunk. Említést érdemel, hogy szövetkezeteink a terméshozam fokozására 1964- ben az ideinél nagyobb területen, 50 000 hold kalászoson végeznek dikonirtos gyomirtást. A jelenlegi tennivalót tekintve fontos, hogy a gazdaságok mind a közösből, mind a háztájiból kihordják az összes istállótrágyát, hogy a tavasszal szétterítve leszánthassák, ösz- szességében elmondható: sokkal kedvezőbb feltételek között fogadta a telet mezőgazdaságunk, mint tavaly. Lényeges, hogy minden szövetkezet megszívlelje az ez évi tapasztalatokat, és lelkiismeretesen készüljön fel a tavaszi munkákra — fejezte be nyilatkozatát Molnár Imre megyei főagronómus. Hruscsov a nemzeti felszabadító mozgalomról Moszkva (MTI). A ghanai Ghanaian Times, az algériai Alger Republicain és Peuple, valamint a burmai Botataun (»Élcsapat«) című lapok szerkesztőségei azzal a kéréssel fordultak N. Sz. Hrus- csovhoz, hogy válaszoljon néhány kérdésükre a nemzeti felszabadító mozgalom jelenlegi helyzetét illetően. Az Izvesztyija szombat esti száma közölte a szovjet kormányfő válaszait az említett lapszerkesz- tőségek 11 kérdésére. Elutazott Magyarországról a szovjet kereskedelmi delegáció A szovjet kereskedelmi delegáció, amely Sz. A. Trifo- nmmak, a Szovjetunió Kereskedelmi Állami Bizottsága elnökhelyettesének vezetésével néhány napot hazánkban töltött, szombaton elutazott Magyarországról Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Titusz János belkereskedelmi miniszter, a Bel- és a Külkereskedelmi Minisztérium több vezető munkatársa és a Szovjetunió budapesti nagykövetségének több tagja. (MTI) Az enyhülést dersiltebb, hidegebb idő váltja lei A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán közölték, hogy pénteken a feláramló déli levegő hazánkban is megtörte helyenként a fagyot: pénteken a délkeleti megyékben plusz 1—0 fok körül ingadozott a hőmérséklet. Most ismét átalakulás előtt van az időjárás: északnyugatról újabb hideghullám érkezett Európa fölé, ugyanakkor egy anticiklon gerinc nyúlik le mélyen a kontinensre, amelynek hatására vasárnap előreláthatólag felszakadozik a felhőzet, már csak szórványosan lesz kisebb havazás, viszont az élénk, helyenként viharos erejű szél miatt több vidéken erős hófúvásra 1 kell számítani. Az éjszakai minimumok az ország délkeleti vidékein mínusz 1— mínusz 4, a többi területen mínusz 5 — mínusz 9 fok, a vasárnapi maximumok mínusz 2 — mínusz 6 fok körül alakulnak ki: A viszonylag korán beköszöntött hideg és sok havas tél kedvező viszonyokat teremtett az őszi gabonák és takarmányfélék áttelelésére. A december elején képződött jeges hóréteg csupán a gyümölcsösökben és az erdőkben okozott szórványosan törési károkat, a vetésekre nem jelentett különösebb veszélyt, mivel csak rövid ideig maradtak a mezők hótakaró nélkül. (MTI) Befejeződött a Korányi-emlékév Az 1963-as évet a magyar orvostudomány ós egészségügy Korányi Frigyes emlékévnek nyilvánította, megemlékezésül a nagy orvos halálának 50. évfordulójáról. A Korányi-emlékév gazdag tudományos ós társadalmi eseményeinek sorát szombaton az Országos Korányi TBC Intézet zárta be. Dr. Böszörményi Miklós, az intézet igazgatófőorvosa ünnepi beszédében megemlékezett az intézet névadójának korszakos munkásságáról, majd ismertette az Országos Korányi TBC Intézetnek, a tuberkulózis elleni küzdelem irányító intézményének munkáját és összefoglalta a tbc elleni küzdelem eredményeit. (MTI) Sok Iieköfo aitaf tett j ál a*fia sit a ti a n n ú o hófúvás „Tvisztelő“ harckocsi Kaposvár utcáin — Nem jelentkeznek rendkívüli hómunkások A pénteken kezdődött újabb erős havazás tovább súlyosbította a közúti közlekedés helyzetét. A már felszabadított utakra újabb 20—30 cm-es friss hó hullott, a felerősödött szél pedig hótorlaszokat emelt. Tegnap igen sok bekötő út vált járhatatlanná a megyében. 50—100 cm-es hó borította a nagyatád—kutasi, a babó- csa—vízvár—berzencei, a por- rogszentkirály—surdi, a sávo- lyi és a somogyszentpáli utat. Öregek napja Áttolóban Az áttolni Vörös Csillag Termelőszövetkezet, a Hazafias Népfront és a pártszervezet, találkozóra hívta meg a napokban az idős, nyugdíjas és öregségi járadékos tsz-tagokat. Horváth Ferenc párttitkár köszöntötte a vendégeket. Az általános iskolások verssel, a KISZ- esek pedig dallal kedveskedtek nekik. A termo’ör /öveikeket 100— 100 forinttal ajándékozta meg az öregeket. ~ A pártklubban az illatos rumos tea és sütemény mellett hosszan beszélgettek. Ugyanígy köszöntötték a szent- iváni üzemegység idős szövetkezeti gazdáit is. Az attalai ünnepség végén Kula Sándor 73 éves tsz-tag mondott köszönetét a ked- ra megemlékezésért. A héthelyi vasútállomáshoz vezető úton helyenként a 120 cm-t is elérte a hó magassága. Nehéz volt a közlekedés Ba- latonkeresztúr és Kiskomárom között is. Mintegy 20 km-es szakaszon fújta be az utat a hó. Az eltakarítási munkák megállás nélkül folynak, a Meteorológiai Intézet azonban újabb havazásokat és hófúvásokat jelent. Kaposváron, sajnos, nagyon sokat bosszankodnak az emberek az eltakarítatlan hó miatt. A városi tanácsnak mindössze 28 000 forintja volt nóeltakarításra, ezért nem mertek rendkívüli hómunkásokat fölvenni már a havazás első napjaiban. A tavalyi tél bebizonyította, hogy ilyen csekély összeggel nem lehet gazdálkodni. A szinte járhatatlan utcák láttán bizonyára gondolkodóba estek az illetékesek, mert közölték a tanáccsal, hogy a jövő évi útjavítási keret terhére gazdálkodhatnak a pénzzel. Most már .lehet hómunkásokat fölvenni, és az MHS hangosgépkocsija végig is járta a várost ismertetve a felhívást. Egyelőre nem sok eredménnyel. Gondot okoz a hó elszállítása is. Az AKÖV nem ad gépkocsikat, és hiába töri fel »tvisztelve« egy tank a Május 1. utca jeges havát, ha nincs szállítóeszköz. Pillanatnyilag 15 000 köbméter havat kellene elvinni az utcákból. A városi tanács két tehergépkocsija eddig a hóekét tolta, most az egyiket vissza kellett állítani a szemétszállításra, mert már tetemes mennyiség felhalmozódott a házakban. Pusztít a fehér förgeteg Kanadában Továbbra is zimankó:, az idő szerte a világon. A kanadai fehér förgeteg tíz halottat és négy nyomtalanul eltűnt embert rótt a veszteséglistára. Üj-Skóciában és Prince Edward szigetén több tucat helyi lakost kellett kórházba szállítani fagysérülésekkel. Európában is nagy a hideg. Norvégiában és több skandináv országban tovább csökken a hőmérséklet. Franciaország sok megyéjében sűrű köd súlyosbítja a helyzetet. Bor- deaux-ban egy betegszállító helikopter a köd miatt kényszerleszállást hajtott végre, de a súlyos betegen szerencsére idejében segíteni tudtak. A múlt hónapban nyílt meg Tabon a földművesszövetkezet áruháza. Az első hónapban hárommillió forint forgalmat bonyolítottak le. Árukészletük értéke nyolcmillió forint. Képünkön: A műszaki osztály egy része. Csillagászati helyzetjelentés a Földről Ma, vasárnap délután 3.02 órakor megkezdődik a tél. Ezen a napon reggel 7 óra 29 perctől' délután 15 óra 55 percig, tehát összesen nyolc órán és 26 percen át tartózkodik a Nap a horizont felett. A világos és a sötét szüntelen mérkőzésében az idén most kerül nálunk abszolút fölénybe. az éjszaka: pontosan 7 óra 8 perccel nagyobb darabot szakít ki magának a 24 órából, mint amennyi legyőzött ellenfelének jut. De ezzel már meg is kezdődik a nappal térhódítása, bár ez az előnyomulás egyelőre igen lassú. Napi térnyerése eleinte egyetlen percet sem ór el, hiszen 29-ig, vagy- 3 egy teljes hét alatt m'n^össze 2 percet hódít vissza az :jszakától, s »élete« csak újév napján, éri el a nyolc és fél órát. Ettől kezdve azután az éjszaka visszavonulása egyre gyorsabbá válik, hiszen a világosnak és a sötétnek március 18-án már egyenlő arányban kell megosztoznia a nap 24 óráján.