Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-16 / 268. szám
Teljesül! o k«i!0Dv>ffsni*IAk tívánsóga AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANA£S Vigyázat, mázoimány! A Mértékutáni és Cipőjavító Ktsz boltja előtt álltam meg egy ismerőssel beszélgetni Siófokon, amikor a ktsz egyik dolgozója elhelyezte az üresen tátongó kirakatban a számomra mindeddig ismeretlen Mázoly mester legújabb alkotását. Először elhűlt bennem a vér, majd a döbbenetét felváltotta a reménykedés. No — gondoltam magamban —, ez aztán a nemes célú vállalkozás! A cipős ktsz a Balaton fővárosában nemcsak közhasznú szolgáltatásaival áll a lakosság rendelkezésére, erejéből ímhol még arra is futja, hogy részt vegyen a giccs elleni harcban! A képkiakasztó észrevehette az arcomon átfutó örömet, mert míg álmélkodásomat megértő pillantással viszonozta, illetve nyugtázta, nagy gyorsan kifüggesztett a pin- gálmány alá egy cédulácskát. És most, ebben a percben próbálhattam ki, mit jelent az ábrándok hetedik mennyországából a való világba zuhanni. Mert... dehogy az függött Mázoly mester nyak-, váll-, kar-, csukló- és derékficamban szenvedő hegedűs cigánylányának képe alatt, hogy »VIGYÁZAT, MÄZOLMÄNY!« Dehogy! A hivalkodóan fehér papírlapon ez állt: »ELADÓ!« Hosszan szemléltem a művet. Szóba is elegyedtem néhány helybelivel. Azt magyarázták, hogy fölösleges meglepődnöm, mivel ez az a kirakat, amelyben ennek a »mesternek« elég sűrűn jelennek meg a munkái. A »tárlat« anyaga az utcára néz. Kint van az utcán. Ezt szó szerint vegyem, mert mint a viszonylag hamar- meg- Öitilő kirakat jelzi, nem marad soha hktástalan a mázol- mányok alá kitett cédulkák kacérkodása. A vevők mindig megjönnek, és nincs az a vászonra rögzített otrombaság, amit el ne vinnének az otthonuk szépségén munkálkodó emberek. Mondták még azt is: legyek nyugodt, a világért se hagyjam el Siófokot zaklatott lélekkel, mert általános tapasztalatuk az, hogy a jó művészi ízléssel rendelkező járókelőket nem fogja hosszan bosszantani ez az ortopéd külsejű szépség! — Ezt meg hogyan értsem? — Nézze, nemcsak a vászonra kent hölgynek van többrendbeli ficama. Akadnak szép számmal olyanok is, akik ízlésficamban szenvednek! A nyilatkozat akkor ott, a kirakat előtt megnyugtatott. Ma reggel azonban a nyomomba szegődött a makacs aggodalom. Nem tehetek róla, mély részvétet érzek ismeretlen embertársam iránt, akire bizonyára borsos áron sózzák majd rá ezt a kóklermunkát. Szeretném neki megmondani, hogy ha lakását szépíteni akarja, forduljon bizalommal a Képzőművészeti Alap boltjaihoz. Megszólalásig hű reprodukcióit kaphatja meg világhírű mesterek remekműveinek, s azon a pénzen, melybe egy-egy ilyen giccs kerül a művészet vámszedőinél, két művészi értékű festményt vásárolhat! Nem tudom, ki lesz az áldozat. így üzenek neki. Egyúttal fölkeltve Siófok kulturális élete vezetőinek figyelmét arra, hogy a gazda szemével nézzék végig esetenként a kirakatokat. Módjukban áll nem megtűrni a kultúrával, a művészettel folytatott kufárko- dást! Ami pedig a giccsek forgalmazásával is foglalkozó ktsz szerepét illeti... valahogy stílusosabb lenne, ha cipők foglalnának helyet a kirakatban! Az méltóbb reklámja volna ennek a boltnak, mint ez, a helyes művészi ízlés kialakításának sikerét megtorpedózó közvetítőszerep... Ügy rémlik, a művelődési tervekben szerepel egy olyan ismeretterjesztő előadás, ami a giccsről hivatott lerántani a leplet. Nos, szemléltetésül ajánljuk Mázoly mester alkotásait! László Ibolya Műemléhrongálók Amilyen gazdag megyénk történelme, olyan szegények vagyunk műemlékekben. Az elmúlt évszázadok elpusztították történelmet őrző épületeink jó részét; ami maradt, nagyon kevés, ha például Baranya, Veszprém, Heves vagy Nógrád megye épségben maradt műemlékeihez viszonyítjuk. 59 város- és falukép jellegű népi építészeti emlék, 309 műemlék jellegű épület, és ami a legbecsesebb, negyvenegy műemlék van — illetve volt — Somogybán. A negyvenegyből ugyanis egyet elpusztított a közelmúltban a nemtörődömség, a felelőtlenség. A Somogyvámoshoa tartozó Remetepusztán állt egy feltehetőleg a XVH. században — az 1600-as évek végén — épített majors ági kolostor. Ez a vidék a török uralom után egy szerzetesrend birtoka volt. A remetepusztai kolostort laikus fráterek lakták, dolgoztak ők is a földeken, és irányították a rend jobbágyait. Érdekes, értékes romok voltak Remefepusztán, mégis lebontották ... A somogy vám ősi tanács a temetőben ravatalozót építtetett, s a tanácselnök és a tanácstitkár (időközben leváltották őket) engedélyt adott, hogy a ravatalozót a XVII. századi épület romjaiból építsék! Még szerencse, hogy a néhány négyzetméternyi kis kápolna — gyönyörű, úgynevezett parasztbarokk szobraival és korabeli oltárképével — épségben átvészelte a bontást, de a kár így is pótolhatatlan. Tetézi a Somogy vám ősi volt tanácsvezetők felelőtlenségét, hogy a kormány 1949/13. számú törvényére iű rendelete szerint a tanácsok kötelesek védeni a műemlékeket. Ezt a rendeletet ismerniük kellptt volna a vámo- sikanak is! A bontásról egyébként sem a járási, sem a megyei tanács nem tudott, önkényesen, »saját szakállukra« intézkedtek így a somogyvámosx tanácson. A felháborító cselekedet most már jóvátehetetlen, szegényebbek lettünk egy értékes műemlékkel, de egészen biztosan gazdagabbak egy tanulsággal. Becsüljük meg műemlékeinket, gondoljunk arra, hogy sok millió forintot áldoz az állam a régi építészeti emlékek megóvására, restaurálására. Somogy megyében is egymillió forintot kapott a megyei Műemlékvédelmi Albizottság az idén. És még valamit: vonják felelősségre azokat, akik a remetepusztai műemlék tönkretételében közreműködtek! A tárgyalóteremből Tudomásul veszem... M H A tárgyalóterem ablaka nyitva, az utcáról friss, hűvös novemberi levegő zúdul be. Tárgyalási szünet, a bírónő és a két ülnök a hosszú asztal mögött tanácskozik. Kopognak. Egy polgári ruhás rendőrtiszt egy riadt szemű tizenhat éves lányt vezet a tárgyalóterembe. Kócos, gyűrött ruhájú, sírástól duzzadt szemhéjú kislány. Fölveszik az adatait, s így már — a névről — emlékszem is Cs. A.-ra. Valami csónaklo- pásba keveredett a nyáron Ba- latonbogláron, bíróságra került az ügy, a közeli hetekben lett volna a tárgyalás. Idézést küldött a Kaposvári Járásbíróság A.-nak Szegedre, a nevelőintézetbe, de a kislány nem jelent meg a tárgyaláson. — Hol voltál? — Megszöktem — mondja, és közömbösen vállat von. A bírónő kérdez. — Miért szöktél? — Megígérték, hogy elhelyeznek Szegedről, és mégsem vittek. . — Elhelyeznék? — Igen. Nem akarok ott lenni, ahol a szüleim... Segítséget kérőén néz a bírónőre. — Nem szereted a szüléidét? Csönd, aztán kirobban a válasz: — Nem! A kérdésekből és a válaszokból kibontakozik egy fiatal élet tragédiája. Cs. A. négyéves korában került intézetbe, fékei, a gyermekvárosban végezte el az általános iskolát, aztán Szegedre helyezték. »Édesanyja van és nevelőapja«, azért idézőjelben, mert csak »papíron« mondhatná magának szüleit. Levelet nem kaip, nem is ír, soha.-nem látogatják. Mintha a világon sem volna. Nyáron szabadságot kapott, s .a Balaton mellett belekeveredett egy csúnya csónaklopási históriába. — Szeptember 28-án szöktem meg, nagyapámnál voltam Budaörsön. — Nagyapádat szereted? — Nem tudom, talán •; 5. Talán...? Talán nem is tudja, mi a - szeretet. Lehajtott fejjel ül. — Elrendeljük előzetes letartóztatásodat Tudomásul veszed? — Tudomásul veszem. Közömbös, hideg a kislány válasza, pedig riasztó, hogy tizenhat évesen, gyerekfejjel ül majd a vádlottak padjára. Komor és sötét a tárgyalóterem, az ablakot becsukták, a dupla ablaküveg megszűri az utca zaját. Az utcán, a házakban, az iskolákban senkinek sem jut eszébe, hogy ezen a délelöttön előzetes letartóztatásba helyeztek egy kis tizenhat éves lányt. Egy »rossz« lányt Haja kócos; fekete kockás sálat, piros kardigánt, kockás gyapjúszofcnyát visel és fekete harisnyát. Most látom . csak, hogy fehér bundacipőjébői hiányzik a fűző .; * (Vincze) Az özem ajándéka A textilművek gazdasági és szakszervezeti vezetősége néhány értékes ajándékot adott át a sokgyermekes anyáknak. Összesen mintegy negyven gyermek kapott ruhát, cipőt és melegítőt A világ- legjobb kutyája Vicces történetet mondok el. Néhány hónapja bírálatot írtunk valamiről a lapban, s természetesen vártuk a választ. Alapos bírálat volt vagy sem, orvosolják-e a hibákat vagy nem, felelősségre vonják-e a hiba elkövetőjét, avagy »futni« hagyják? Mondom, vártuk a választ, nem jött. Egyszer aztán érkezik egy kusza betűkkel címzett kék boríték, néhány soros levél: Tisztelt elvtárs! Nem tudom, miért kell pont a mi vállalatunkat macerálni mindig, amikor más bajok is lennének mindenfelé. Az igazgatónk, akit megtámad, a legrendesebb ember, és jogtalanul feketítik be.« Aláírás: »Egy dolgozó.« Ilyen lev® jött válasz . gyanánt, ám akit a bírálat — jogosan — illetett, néma maradt . : . Eszembe jutott egy vicces történet: Napsütéses, szép őszutó, két jókedvű fiatalember ül a park egyik padján. Szemben velük egy ötven év körüli, rikító — sárga, zöld, kék — ruhába öltözött, petyhüdt ajkú gigerli és egy bozontos, öreg kutya. Egyszer csak a kutya a gazdájára néz, a rikító ruhás feláll, s a bozontos kuvaszt az újságosbódéhoz vezeti. A matuzsálemi korú kutya fölemeli a hátsó lábát.- Visszaballagnak a pádhoz, leülnek. A két fiatalember összesúg, aztán füttyentgetni, csettintgetniy pisz- szegni kezdenek a kutyának. A bozontos békésen pihen tovább, de a gazda felkapja a fejét, figyel, de sem a pisszegésre, sem a megjegyzésekre különösebben nem reagál. Ám egyszer feláll a kutya, kétlábon a fiatalokhoz sétál, és fejcsóválva, neheztelő hangon mondja: — Legyenek olyan kedvesek, uraim, és ne macerái ják a —gazdámat— — vő — JT Egy anya hogy tehet ilyet?! Kedves Asszonyom? Három óra hosszat beszélgettünk, mégsem értettük meg egymást, bár ön egyre azt hajtogatta: »Szeretem lányomat; unokáimat imádom, mindenre képes lennék értük __« M égis, amikor azt kértem, hogy ha ez igaz, változtasson álláspontján, és mutassa is ki szeretetét, erre nem volt hajlandó. Ezt mondta: »Nekem még két másik gyermekem van, s az ő érdekük is követeli, hogy leányom férjével és fiaival elmenjen a lakásomból. Illetve, ha leányom akar, maradhat, de a férje nem, váljanak el! Ha pedig erre nem hajlandóak, költözzenek albérletbe, vagy vegyenek egy sátrat, s menjenek lakni a Kapos partjára ...« Szólni sem bírtam a megdöbbenéstől. Lehetséges, hogy egy anya így beszéljen tulajdon gyermekéről, unokáiról? Hogy egy anyát ne érdekelje, ne bántsa gyermekének, családjának sorsa?! Megnéztem-lakásukat; valóban, nem nagy. Hét embernek a két szoba-konyha csak szűkös otthont nyújt. De ilyen volt akkor is, amikor leányának és vejének felajánlotta, hogy költözzenek oda, mert így jobban tudnak majd takarékoskodni, előbb összegyűjthetik a bútorraválót. Igaz, néhány nappal az odaköltözés után szóvá tette, hogy ne kívánják tőle ingyen ezt az áldozatot. Meg is szabta az »áldozat« ellenértékét: havi nyolcszáz forintot kért, s azt, hogy ők fizessék a villany- és a gázszám- lát meg a televízió díját is, noha mindezt közösen használják. így bizony nemigen tudtak takarékoskodni, s érthető, hogy nem is szívesen jártak haza az »anyai szeretet« teremtette »otthonba«. Szívesen el is költöztek volna, már régebben, vállalva inkább a »rideg« albérletet, két gyerekkel azonban nehéz albérleti szobát kapni. Különben is veje most vonul be tényleges katonai szolgalatra, s leánya — érthetően — nem szívesen maradna magára a gyerekekkel, mivel ő is dolgozik. Mindenki megérti leányát, de ön hajthatatlan. S amikor megkérdeztem, hogy miért, a zsúfolt lakásra, a kényelmetlenségre hivatkozott, s nem mondta meg az igazi okot: azt, hogy veje a legutóbbi villany-, televízió- és gázszámlát nem volt hajlandó kifizetni, s azt merészelte kérni, hogy ön is járuljon ehhez hozzá. Ezen ön felháborodott. S hiába említettem önnek példákat, hogy mire képesek az olyan anyák, akik igazán szeretik gyermeküket, s mindent megtesznek, hogy segítsenek nekik, szavaim nem érték el céljukat, ön ugyan bizonygatta szeretetét, tettei azonban ennek ellenkezőjét tanúsítják. S amikor elbúcsúztam öntől, szinte gorombán fakadt ki: »Ez családi dolog! Ez a mi magánügyünk, senkinek semmi köze hozzá!« Kedves Asszonyom! Olyan társadalomban élünk, ahol mind többen érzik kötelességüknek, hogy segítsenek bajba jutott embertársaikon. Nem szokás csupán azért szemet hunyni a nehéz helyzetbe jutott családok sorsa fölött, csakhogy ne kelljen rajtuk segíteni. Leányán, vején% unokáin azonban — a rossz lakás- viszonyok miatt — ideiglenesen ön segíthetne a legjobban. Miért tettem szóvá mindezt? Eljöhet még az az idő, amikor nagy szüksége lenne majd önnek leánya, veje és unokái szeretetére. De ha így bánik velük, ha egyik napról a másikra eltávolítja őket a lakásából, mit gondol, milyen szeretetet, megbecsülést kaphat majd viszonzásként? Gondolkozzon ezen! Szalai László A Kaposvári Iparcikk-kiskeresk cdnlmi Vállalat 116-os boltjában kalapíormázót és gőzölőt állítottak be, hogy a vevők tetszése szerint lehessen formálni az új kalapot. mSOMOK Ki az abszolút zenebarát? j Az, aki ha szép leány éne- ! kel a fürdőkádban, a fülét í teszi a kulcslyukhoz. } * * * t ) Pontos lövés ... I Az egyik falu köztiszteletben álló pedagógusa igen szeretett vadászni. Mivel meglehetősen rosszul cél- zott, csak ritkán ditseilsed- hetett vadászzsákmánnyal. A vadásztársak elhatározták, hogy megtréfálják történetünk hősét. Egy nyulat madzaggal egy fához kötöttek, s aztán a pedagógust a megkötött tapsifüles felé vezették. Az észrevette a nyulat, lassan célzott, majd lőtt. Alighogy eldördült a lövés, az előbb még megkötözött nyúl elszaladt Mert a célzás igen pontos volt... A tanító úr szétlőtte a zsineget ... Egy jó felelet Az egyik középiskola első osztályában a tanár azt kérdi a diáktól: — Mondd meg, hogy egy cukrászdában a kávédaráló állóeszköz vagy forgóeszköz. A diák hossza* gondolkodás után kivágja: •— Ha őrölnek rajta kávét, akkor forgóeszköz, ha nem, akkor állóeszköz. Ki a tökéletes diplomata? Dean Rusk, mielőtt az Egyesült Államok külügyminisztere lett, egyetemi tanár volt. Egyetemi pályafutása alatt feleségül vette egyik tanítványát. Erre' utalt, amikor nemrég egy washingtoni estélyen a következőképpen határozta meg a tökéletes diplomatát: »A tökéletes diplomatának el kell érnie, hogy az általa kiválasztott tanítványa^ hozzámenjen feleségül anélkül, hogy azzal kellene megfenyegetnie, hogy elutasítás esetén megbuktatja.« Erre nincs paragrafus . A napokban nagy bajban voltak a liége-i bírák, mert akárhogyan forgatták is a törvénykönyvet, sehol sem találták a megfelelő paragrafust. Ezért kénytelenek voltak mindössze 50 belga frank bírsággal (kb. egy dollár) sújtani azt a villa» mosvezetőt, aki ittas állapotban nekiment egy személygépkocsinak. Kiderült, hogy Belgiumban nincs olyan paragrafus, amely megtiltaná a villamosvezetőknek, hogy ittas állapotban vezessen. A szabályzat csak azt mondja ki, hogy ittas személy nem utazhat villamosom, de ezt a paragrafust sem lehet a villamosvezetőkre alkalmazni, mert kizárólag az utazóközönségre vonatkozik. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei bizottsága és a Somogv megyei Tanács lapja.* Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi. Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem érzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Post? Előfizethető a helyi postahivat”lóknál és post.áskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index- 250f?'< Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári (izemében Kaposvár, Latinka Sándor utca l
