Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-16 / 268. szám
SOMOGYI PíBPLAP 4 Szombat, 1963. november IS. Az idén utoljára a bajnoki pontokért A labdarúgók nagy hányadánál lezárul egy íejezet. A vasárnapi fordulóval befejezi őszi bajnoki sorozatát a Kaposvári Honvéd NB n-es, a Siófoki Bányász és a Ta- szári Honvéd NB ni-as csapata. Negyedik NB-s csapatunk, a Kaposvári Kinizsi — minthogy előbbre hozott egy bajnoki mérkőzést — már egy héttel ezelőtt befejezte a bajnokságot. Bizonyos megkönnyebbüléssel teszünk mi is pontot majd a bajnoki krónika végére. Nem vártunk, nem is várhattunk sokat a mostani bajnokságtól, melyet maga a labdarúgók szövetsége is csak úgy kényszerből írt ki. Most, amikor végére ér a bajnokság, az ezzel kapcsolatos aggályaink mind igazolódtak. Valószínűleg lett volna jobb megoldás is, mint ez a tét nélküli kiírás. A csapatokat nem fűtötte különösebben semmi, bár volt néhány együttes, amely szíwel-1 élekkel harcolt. Ezek közé sorolhatjuk a K. Honvédőt, a Sió- fO'ki Bányászt és a Taszári Honvédőt egyaránt. Mások azonban — különösen, amikor bekövetkezett egy-egy balsiker — nemegyszer félvállról vették a mérkőzéseket. E csapatok közé tartozott a K. Kinizsi is. A most lezáruló bajnokságot értékelni még korai volna. Meg kell várni az utolsó felvonást, aztán állíthatjuk majd ki a bizonyítványokat. Éppen ezért fordítsuk figyelmünket az utolsó bajnoki forduló mérkőzései félé. A K. Honvéd Zalaegerszegen játszik Az ellenfél a Zalaegerszegi Dózsa csapata, amely a bajnoki táblázaton megelőzi ugyan a ZTE-t, de csaknem ugyanolyan eredményeket mutathat fel, mint a nagy múltú zalaegerszegi csapat. A K. Honvéd csak fél szemmel tekint Zalaegerszeg felé. A cs-apatvezetők és a csapat tagjai már inkább Vietnam felé kacsingatnak, ahova a jövő héten kél útra a KL Honvéd legénysége. — Előbb azonban becsüelttel szeretnénk befejezni az idei NB n-es bajnokságot. Kötelez bennünket az eddigi sikeres szereplés, no meg ennyivel tartozunk egyre nagyobb számú szurkológárdánknak is. — mondotta Szepesi Lajos őrnagy, a Honvéd labdarúgó-szakosztályának vezetője. A Honvéd-vezetők bizakodással tekintenek a zalaegerszegi mérkőzés elé. Ma délután a következő látókosok utaznak Egerszegre: Markó, Schmidt, Rátkai, Csapó, Muzslai, Tóth, PaJkovics n., Müller, Szabó, Palkovics L, Lang, Laczkovics. Mint a felsorolt nevekből kitűnik, a hátsó. alakzatokban nem várható változás. Nem tudni azonban, hogy a hat csatár közül melyik öt jut szóhoz Egerszegen. A Siófoki Bányász Ceglédre utazik utolsó bajnoki mérkőzésére. A ceglédi találkozó előtt Szabó Lajos szakosztályvezető a következőket mondotta: _ Kilenc bajnoki mérk őzésen megőriztük „veretlenségünket, s ez a tény maga szép sikernek számít. Bízunk abban, hogy a tizedik találkozón sem törik meg ez a sikersorozat. A csapatot képesnek tartom arra, hogy Ceglédről is pontot vagy esetleg pontokat hozzon haza. Mire alapozza bizakodását a siófoki szakvezető? Talán a hétközi veszprémi edzőmérkőzésre amikor a Csepel-Au tó elleni együttes (a második félidőben Stefán helyén Peresztegi játszott) 5:3 arányú győzelmet aratott az NB Il-es Veszprémi Haladás csapata fölött. Jól is játszottak a siófoki fiúk, ezért osztotta véleményét Szabó Lajoséval Haragh Tibor edző is, aki legalább döntetlent vár a ceglédi meccstől. Az edző közölte, hogy a Csepel-Autó elleni együttes meg Peresztegi kél útra szombaton délután az utolsó bajnoki mérkőzésre Ceglédre. A Taszári Honvéd is idegenben játszik A Honvéd együttese Szekszárd- ra utazik a Petőfi csapatához. E héten bizony nem a legjobb hangulat uralkodott a T. Honvéd háza táján. Érthető. Nehéz lenne ugyanis magyarázatot találni a Kalocsai Kinizsitől elszenvedett hazai vereségre. Jobban Ferenc ed-* ző szolgálati távolléte idején Bala-i toni Sándor testnevelő tiszt vezet-, te az edzéseket. Ezekről hiányzott Vándor!, mert előreláthatóan a K.1 Honvéd csapatát erősíti majd ai vietnami portyán. A fiúk azt haj-, togatták, hogy ilyen rosszul mégi egyszer nem tud játszani a csapat. T A játékosok bíznak abban, hogyf vasárnap Szekszárdon legalább részben sikerül majd kiköszörülni^ a csorbát. Ez esetben az együttes^ megszerezheti a harmadik, esetleg4 a második helyet is. A bajnoki v rajt kezdetekor ki'merte volna aztf remélni, hogy a Taszári Honvéd az a első három hely valamelyikét fog-J lalja el majd a végén? Aligha, so-f kan ... r Az összeállítás azért bizonytalan,^ mert Takács egészége nincs égé-,' szén rendben. Balatoni sporttiszt a következő tizenhárom tagú keretet jelölte ki a szekszárdi mérkőzésre: Varga, Belkó, Filiszár, Bagyilla, Szabó, Kruskovics, Szórádi, Takács, Boda. Vándori, Kovács, Szöl- lősi és Kollár. A nevek azt árulják el, hogy itt is a támadósor, összeállítása í el ént gondot a csapat edzőjének. í . SPORTMŰSOR VASÁRNAP Asztalitenisz NB II.: K. Vasas MTE-Dunaújvárosi Ruha, Berzsenyi Dániel Alt. Iskola, 10.39 6. Magyar Népköztársaság Kupa megyei női és férfi döntő. Berzsenyi Dániel Alt. Iskola. 8 6. NBCn.: K. Építők—Szombathely! SE, Kaposvár, Építők pálya, 11 ó. ökölvívás Országos ifjúsági CSB elődöntő: K. Dózsa—Dunaújvárosi Kohász, Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 10.38 ó. Labdarúgás NB II.: Z. Dózsa—K. Honvéd, Zalaegerszeg, 13.30 ó (Temesvári). NB in.: Északközép csoport: Ceglédi VSE—Siófoki Bányász, Cegléd, 13 ó (Radnóti). Délnyugati csoport: Szekszárdi Petőfi __.Taszári Honvéd, S zekszárd, 13.30 ó (Boda). Megyei bajnokság I. o.: K. Dózsa—K.Honvód II., Kaposvár, Dózsa pálya 10.30 ó (Horváth n. L.), Marcali VM— K. V. Lobogó, Marcali 13.30 ó (Kiszelák), Tab—K. Vasas MTE, Tab, 13.30 ó (Csizi), Fonyódi Pe- t:fi—K. H. Vasutas, Fonyód, 13.30 ó (Kovács Gy.), Lábodi MEDOSZ—Somogyszob, Lábod, 13.30 ó (Horváth G.), Gyékénye- si VSK—Barcs, Gyékényes, 13.3«'ó (Tóth L.), Nagyatád— Marcali Honvéd, Nagyatád, 13.30 ó (Varjas), Csurgó—Babó- csa, Csurgó, 13.30 ó (Darázsi). II. o.: Balatonkeresztúr—Csákány (Bella). Somogysárd—K. Petőfi (Kosaras), Karád__K. S partacus (Végvári). Hl R EK Időjárás időVárható járás ma estig: Erősen felhős idő esőkkel. Élénk, helyenként erős délkeleti, déli, majd nyugatra forduló szél. A nappali fölmelegedés egy kissé fokozódik. Várható legmaga sabb hőmérséklet 14—18 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban 6.8 fokot, déli tizenkét órakor 12 fokot mértek. A lottó nyerőszámai i A Sportfogadási és Lottó- ,t igazgatóság tájékoztatása sze- (Irint Kisújszálláson a művelődési otthonban megtartott lottósorsoláson a 46. játékhéten a következő nyerőszámo- llkat húzták ki: } 3, 31, 52, 54, 63. Megkezdődött a magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság Tizenegy ország versenyzőinek részvételével pénteken reggel a Sportcsarnokban megkezdődött a 4. országos magyar nemzetközi asztalitenisz-bajnokság. A program alapján először a Davis Kupa rendszerű férfi és női csapatmérkőzéseket bonyolították le. Több találkozón érdekes küzdelem alakult Id. A férfi csapatversenyben a legjobb 4 közé jutott Románia, Magyarország, Jugoszlávia és Svédország csapata. A női csapatversenyben a négy közé került Anglia, Románia, Csehszlovákia és Magyarország együttese. Az edző és tanítványai vizsgára készülnek A D Kaposvári EDASZ Üzletigázgatósága értesíti a lakosságot, hogy a felsorolt utcákban lefektetett 400 voltos és 20 000 voltos kábeleket és a 20 000/400/231 voltos transzformátorállomásokat XI. hó 25-én feszültség alá helyezi. tízembe helyezett utcák és transzformátorállomások: 1. Berzsenyi utca. 2. A Füredi utca 2. sz. ház udvarán elhelyezett vasházas transzformátorállomás. 3. Rózsa utca. 4. Petőfi utca. 5. Beloiannisz utca. 6. Április 4. köz. 7. Az Április 4. közben elhelyezett vasházas transzformátorállomás. 8. Kossuth Lajos utca. 9. A leánygimnázium épületében elhelyezett transzformátorállomás. 10. 48-as ifjúság utca (Adelmann-kertészet). 11. Honvéd utca. 12. Damjanich utca. 13. A MÁV nevelőintézet és az udvarán elhelyezett vasházas transzformátorállomás. 14. Dimitrov utca. 15. Beloiannisz utca. 16. A Beloiannisz utcában elhelyezett vasházas transzformátorállomás. 17. Virág utca. 18. Hársfa utca. 19. Május 1. utca. 20. A régi kórház területén elhelyezett vasházas transzformátorállomás. Figyelmeztetünk mindenkit, hogy ez után az időpont után a fenti villamos berendezések és tartozékaik érintése halálos veszéllyel jár. A DÉDÁSZ kaposvári üzletigazgatósága. (97751) Hergert Jenő Egy négy feladat elölt, ha valakin rót vesz az idegesség — úgy mondjak, természetes. 1 lergert Jenő. a K. Dózsa if- jóság! ökölvl- vócsapatának edzője nem ideges, de azért az arcáról mégis némi nyugtalanság tükröződik. Egy kicsit ugyanis váratlanul érte, hogy a tervezettnél korábban kezdődik meg az országos ifjúsági csapat- bajnokság döntője. Nem titkolja Hergert edző, hogy ebben a csapatbajnokságban szeretné, ha csapata jól vizsgázna. Ismeretes. hogy a Dózsa ifjúsági edzőjének tanítványai már korábban megszerezték a területi bajnoki elsőséget. Elég nehéz volt a PVSK-t legyűrni, de végül is sikerült. A Dózsa fiataljai ezzel lehetőséget nyertek arra, hogy részt vegyenek az ifjúsági CSB igazi döntőjében. — A fiúké az érdem. Ilyen lelkes társaság régen volt együtt a Dó- zsa-ifiknél. Öröm dolgozni aj olyan gyerekekkel, mint amilyen Papp Jancsi, Balogh, Fehér, Alföldi, Horváth László, Horváth Fe- rencz, Göncz, Suta, Babai, Bakonyi, Molnár, Bárány vagy Ungár. Ók voltak elsősorban az eddigi siker kovácsai. Rájuk számítok most. a nehezebb erőpróbák idején is — mondotta Hergert Jenő edző. Mi a nehezebb próbatétel? Hát az egyik állomás, a Dunaújvárosi Kohász elleni vasárnapi elődöntő. A Magyar ökölvívó Szövetségben ugyanis a korábbi gyakorlathoz híven úgy döntöttek, hogy előbb Kelet- és Nyugat-Magyarország bajnokságát döntik el. Az északdunántúli bajnok a Dunaújvárosi Kohász, a dél-dunántúli a K. Dózsa. A kaposvári ifiknek, ha sikerülne a kétfordulós mérkőzésen felülkerekedniük, akkor lehetőségük nyílik elnyerni az országos vidék bajnoka címet. Ezért az elsőségért Kelet-Magyarország bajnokával kell majd a dunántúli győztesnek megmérkőznie. A vidék bajnoka pedig összecsaphat a Budapest bajnokkal az országos ifjúsági csapatbajnoki címért. Nem is olyan rég volt (Papp Béla, a Bereczki fiúk, Dunajetz és Kalmár ifjúsági időszakában), amikor országos ifjúsági csapatbajnokságot nyert a Kaposvári Dózsa. Ügy mondják, hogy most nem olyan ütőképes az együttes, de Hergert Jenő tanítványai azért okozhatnak kellemes meglepetést a somogyi bokszbarátoknak. A Dózsa edzőterme arról tanúskodik, hogy az edző és tanítványai jól felkészültek a vizsgára. Szeretnék bizonyítani. hogy azért nem szabad ma még a kaposvári ökölvivósportot elparentálni. — Kovács — — író-olvasó találkozót ren deznek november 17-én Ádán dón Szendrey József író részvételével. A könyvbarátnapo- kon nagyszabású könyvvásár lesz a faluban. — Újabb helyi járattal bővült a kaposvári autóbuszközlekedés. A mostantól üzembe lépő 9-es számú autóbusz bekapcsolja a kaposvári közlekedésbe Kaposújlak községet is. Jelenleg már tíz vonalon közlekednek autóbuszok a megye- székhelyen. — Újra kapható Kaposvár térképe a könyvesboltokban. A város új térképéből ezer darabot kapott a kereskedelem. Megjelent a könyvesboltokban Magyarország autótérképe is. — Helikon-serleget alapított a KISZ Somogy megyei bizottsága. A szép és értékes serleget minden évben az a kultúrcsoport nyeri majd el, amelyik a keszthelyi Helikon- ünnepségeken a somogyi részvevők közül a legnagyobb sikerrel szerepel. — 235 idős kisiparost támogat a KIÖSZ megyei szervezete. Havonként több mint ötvenezer forint segélyt adnak az elaggott kisiparosoknak. — Méhszorgaíommal gyűjtik a vasat és a fémet a po- lányi úttörők. Az általános iskolások Somfai Sándor pedagógus vezetésével kitűnő eredményt értek el a hulladék- gyűj lesben. A tanulók gyűjtési átlaga meghaladja a 100 kilogrammot. — Kibővített ülésen tárgyalja meg ma az 1963—64. évi munkatervét a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei agit.-prop. bizottsága. Megvitatják, hogy az agitáció miként mozdíthatja elő a technikai körök működését, továbbá azt, hogy a benevezett húsz kör eredményesen szerepeljen az MHS-központ országos szocialista versenyében. — Tizenöt éves a békemozgalom hazánkban. Megyeszer- te mintegy harminc békegyűlésen emlékeznek meg az eddigi munkáról és az elért eredményekről. Az élüzemjelvényre pályáznak a szentbalázsi erdészet dolgozói. Az 1962—63. gazdasági évben mind az ipari-, mind a tűzifa-kitermelési és -értékesítési tervüket túlteljesítették. A szocialista munkaverseny jelentős megtakarítást is eredményezett A vasúti rakodás — bár terven felül 156 vagont raktak vasárnap — tizenegy- ezer forinttal került kevesebbe a tervezettnél. Az élüzem- jelvényért folyó versenynek már csaknem valamennyi feltételét teljesítette az erdészet. — Tíz mázsa csokoládéfigura várja a Mikulás-napi vásárlókat a kaposvári csemegeboltokban. fűszerüzletekben. — Sokan töltik a karácsonyt és a szilvesztert külföldön Somogyból. Az IBUSZ szász-svájci téli utazási jegyeit szinte napók alatt szétkapkodták az utazási irodákban. Egyre nagyobb az érdeklődés a csehszlovákiai Magas- Tátra karácsonyi és szilveszteri útjai iránt. Késiül az új vasúti menetrend Bár a MÁV 1963—64. évi menetrendje még a jövő év májusáig érvényben lesz, de már dolgoznak az új menetrenden. A közelmúltban megyénkben járt egy bizottság, s a közlekedési szakemberekkel megtárgyalta az új vasúti menetrendet. Jelentős változás lesz, hogy a kaposvár—barcsi vonalon mind a reggeli, mind a déli vonatpár mentesítő szerelvényt kap. Bizonyára sokan fogadják majd örömmel azt a hírt is, hogy Kaposvár és Fonyód között húsz perccel megrövidül majd a fürdővonatok menetideje. Könnyebben jutnak majd el a pécsi utasok a Balatonra. A régi ódombóvári állomásnál ugyanis elkészült egy új deltavágány, s a dombóvári nagyállomás/ érintése nélkül ezen a pályán futnak majd a pécs—balatoni fürdővonatok. Pécs és Fonyód között nyolcvan perccel rövidül meg a menetidő. — A TELEVÍZIÓ KÖZLI, hogy a november 17-t, vasár- napi műsorban jelzett »Rendszáma ismeretlen« című fajáték közvetítése technikai okok miatt elmarad. Helyette Az aréna hőse« című magyarul beszélő olasz filmvígjáték szerepel a műsoron, Totóval a főszerepben. (MTI) — Autóbusz-különjárat indul f. hó 24-én Pécsre. Vacsora az Olympia Étteremben. Részvételi díj 60 Ft. Előfizetés az TBUSZ- nál. (97764) — Országos állat és kirakodóvásár lesz november 18-án Nagyatádon. (.1694) — A Kaposvári TÜZEP Vállalat felhívja a közületek, vállalatok és termelőszövetkezetek figyelmét. hogy a birtokukban ■ levő kötbére« utalványokat mielőbb mutassák be a legközelebbi TUZÉP-telepen. (97706) — Felkérjük Fülöp Máriát, hogy Neményi órásnál az órájáért jelentkezni szíveskedjék. (97742) APRÓHIRDETÉSEK Kaposvár, Kinizsi Pál utca 25. számú ház beköltözhetően eladó. (97728) Jő állapotban lövő fürdőkályha, felszerelhető, rézhengerrel eladó. Megtekinthető vasárnap délelőtt Kaposvár, Jókai utca 2. sz. alatt. (127) Zselickislakon — Kaposvárhoz 7 km-re — a Kossuth utca 42. szám alatti ház beköltözhetően eladó 24 000 Ft-ért. Érdeklődni Kossuth u. 45. sz. alatt, Ripli Miklósnál. (114) Kőrisfa deszka, kb. 2 köbméter, olcsón eladó. Nagyatád, Aradi U. 17. (4804) Magas összegű életjáradékra villát vennék Siófoktól Bala- tönboglárig. Leveleket »-Csak nyáron« jeligére a kiadóba kérek. (119) Balatonmárián, állomáshoz .közel 474 n-öl telek részben szőlővel és gyümölcsössel eladó. Érdeklődni ugyanott özv. Béresnénél. (113) Sürgős«! eladó Kaposvár, Kisfaludy u. 18. szám . alatti ház nagy saroktelekkel. Érdeklődni lehet Nógrádi Ferencnél, öreglak, Fő u. 14. (2500) Beköltözhető szóba-összkomfortos ház nagy kerttel eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 145/a. (103) Vennék beköltözhető lakóházat huszónk étezerig készpénzért. Balogh, Kocsola. Petőfi u. 35. (195) Folyton nyíló bokor-, baba- és futórózsák, díszfák, disz- és sövény cserjék, fenyők és thuják, mogyoróbokrok, nagyszemű piros ribizli, zöld óriás egresbokrok, többször termő eperpalánták megrendelhetők Demeter Károly faiskola és rózsa kertészetében, Balatonszemes. (4041) Számológépek, ösz- szeadógépek termelőszövetkezetek részére gar~ a iával, készpénzért eladók. Tea. 336-845. (7417) Beköltözhető kétszobás családi ház Dombó. vár, Madách utca 7. sz. alatt eladó. Érdeklődni vasárnap. (97717) Eladó Felsőmocso- ládon, a falu közepén 600 n-öl kerttel családi ház sürgősen 25 000 Ft-ért. Érdeklődni özv. Varga Isivé nnén ál. (97726) Televízió elé szivárványszínű üveg előtét kapható. Kaposvár, Vöröshadsereg úti trafiknál. (97722) Két családnak alkalmas 3 szobás, összkomfortos, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Füzes, Pécs, Bolgár u. 5., Balokány fürdőnél. (101267) Társasnyaraló-építés Balatonlellén! Szép kilátású, kiépített, közműves parti telken. Kétszobás, fürdőszobás, beépített konyhás lakrész tájékozható ára 60 000 Ft. Érdeklődni levélben: Pusztai Ádám. Budapest, II., Torockó utca U. (97740) Kaposvár, Hegyi utca l. számú kétszobás ház beköltözhetően eladó, (97741) Eladó Budapest rádió, IMI lemezjátszó. Kaposvár, Saljai utca 25.. Nezdei. (97743) Kaposvár, Dimit rov utca 6. számú kétszobás családi ház beköltözhetőséggel eladó. Érdeklődni: Streit Miklós utca 7. ______________ (97753) K utas, Felszabadulás utca 48. sz. ház 1200 n-Öl telekkel azonnal elfoglalhatóan eladó. Érdeklődni Fáncsik Feren énénél. (97723) Eladó Kaposvár. Szigetvári u. 81. számú kétszobás házrész fizetési könnyítéssé’. Érdeklődni Gelencséreknél. (97714) Gázrezsó sütővel együtt eladó. Farkas, Kaposvár, Marx u. 39. (ÍZT) Nagy gyümölcsű, kétszer termő málnatövek 50 fillérért — kaposváriaknak házhoz szállítva — kao- ható. Jezericzkv. Kaposvár, Kanizsai u. 5. (97767) Utcai szoba-konyha- spájzból ál-ló .„.házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Bartók Béla (Sétatér) utca 40. (97763) Kaposvár, Zrínyi utca 42. számú ház nagy kerttel bek öltözhetően eladó. (97762) Jó állapotban levő, kisebb méretű kombinált szekrény eladó. Kaposvár. Kossuth Lajos utca 16.. fszt. 1. (97760) Kis méretű kombinált szekrény eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Malom utca 4.. du. 5tői. (97757) Házhely havi törVesztésre eladó. Cím: Kaposvár, Géza utca 23. (9779) Kaposvár. Egyenesi út 21. számú ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni 23. alatt (97769) Siófok belterületén 2 szobás, összkomfortos lakást vennék megegyezéssel. Ajánlatokat -'Fürdőtelep előnyben.« Leveleket a siófoki hirdetőbe kérünk. (62352) AUTÓ-MOTOR Legújabb Járta Pionír, majdnem új, eladó. Horváth Éerenc, Nagyszakácsi. (116) Tátra személygépkocsi príma állapotban eladó. Kaposvár, Berzsenyi utca 12. _______________(KH) 6 00-as vasvázas kisipari szalagfűrész új állapotban villany- motorral együtt, 250-e* Csepel motorkerékpár príma állapotban eladó. Bóka Lajos, Báj~ ványos, József Attila utca 13. (97725) Jó karban levő fekete Pannónia áron, alul eladó. Kaposvár* Vörös hadsereg útja 85, ___________________(97738) F ekete Pannónia motorkerékpár eladó. Pavlovszkl, Kaposvár, Arany János utca 19. .________ (97738) K ifogástalan, 9000-et futott fekete Pannónia bevonulás miatt áron alul eladó. Kaposvár, Rózsa utca 47. (97759) U02-es Skoda tartalék alkatrészekkel 17 000-ért eladó. Kaposvár, Mező utca 123. (97754)