Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-14 / 266. szám
Csütörtök, 1963. november 14. 5 SOMOGYI NÉPLAP M//U A nyugdíj igénylésének szabályairól Ha valaki nyugdíjba láván menni, akkor erre vonatkozó kérelmét, igényét az SZTK illetékes alközpontjánál, illetve kirendeltségénél nyújthatja be. A kérelmet be lehet nyújtani az Országos Nyugdíjintézethez (Budapest, V., Guszev utca 10.) is. Ha a kérelmező MAV-al- kalmazott, akkor nyugdíjigényét az Államvasutak illetékes igazgatási szervénél, szolgálati főnökségénél terjesztheti elő. Arra r. kérdésre, hogy melyik az illetékes SZTK alközpont, a munkahely SZTK-clőadója, illetve a munkaügyi osztály pontos felvilágosítási ad. Az általános szabály az (a. kivételekről később lesz szó), hogy a dolgozó ?. Lakóhelye szerinti SZTK-alközpontnál, kirendeltségnél terjesztheti elő nyugdíj- igényét. Az Országos Nyugdíjintézetnél kell a kérelmet benyújtani akkor, ha már korábban is nyugdíjas, meghalt dolgozó után kérnek hozzátartozói, özvegyi, szülői nyugdíjat vagy árvaellátást. A vasutas dolgozó hozzátartozói, valamint a vasút elhalt nyugdíjasainak hozzátartozói igényüket, ha még munkaviszonyban állnak, szolgálati főnökségüknél, ha már nem állnak műnk avis zoin vb an —• és utolsó munkahelyük a vasútnál volt —, a lakóhelyük szerint illetékes — nyugdíjasokat nyilvántartó — szolgálati főnökségnél jelentik be. A SZOT titkársága már 1959- ben határozatban kötelezte az üzemi társadalombiztosítási tanácsokat, hegy több segítséget nyújtsanak a nyugdíjba készülő dolgozóknak, segítsenek a szükséges iratok megszerzésében, ös-zegyűjtésében, és tegyenek meg mindent, hogy a nyugdíjai minél röviöebb idő alatt állapítsa meg az illetékes szerv. A közelmúltban a SZOT elnöksége határozatot hozott a munkahelyi nyugdíj-előkészítés bevezetéséről. E határozat szerint minden száznál több dolgozót foglalkoztató vállalatnál, aim! üzemi kif**etőhely és társadalombiztosító tanács működik, a nyugdíj-előkészítést a munkahelyen kell intézni. A nyugdíj-előkészítés ezentúl — az öregségi nyugdíjon kívül — kiterjed a rokkantsági, özvegyi, szülői nyugdíjra és az árvaellátás megállapítására. Ezt a munkát az üzemi társadalom- biztosítási tanács mellett működő társadalmi nyugdíjügy! albizottságok végzik, felvilágosítást adnak a dolgozóknak a különböző rendeletekről, a nyugdíjaztatás feltételeiről, segítik beszerezni a szükséges iratokat. PEKINGI KACSÁK BALATONENDRÉDEN Milyen iratok szükségesek? 1. Elsősorban olyan irat szükséges, amelyből a kérelmező személyi adatait hitelt érdemlően meg lehet állapítani. Ez vonatkozik mind az öregségi, mind a rokkantsági nyugdíj kérelmezésére. Ezeket az adatokat a személyi Igazolvány vagy a születési anyakönyvi kivonat alapján lehet igazolni. 2. A kérelemhez csatolni kell azokat az iratokat is, amelyek hitelt érdemlően igazolják — vagy amelyekből bizonyítható —- a szolgálati időt. Azaz azokat a munkaviszonyokat, amelyeknek alapján a nyugdíjat kérelmező jogosult a nyugdíjra, illetve, amelyeknek alapján a nyugdíj összegét meghatározzák. Erre alkalmas minden egykorú szolgálati bizonyítvány, régi munkakönyv vagy munka- szerződés, biztosítási igazolvány stb. 3. Igazolni ken a keresetet is. Ezt az igazolást a munkáltató _ a kérelmező munkahel ye — egy külön, erre a célra szolgáló nyomtatványon adja kL 4. A nyugdíj igénylésekor csatolni kell a kérelemhez a lakóbizottság vagy a tanács igazolását arról, hogy a kérelmező nem áll munkaviszonyban, és semmiféle keresőfoglalkozást nem folytat. Ha a nyugdíjon kívül házastársi pótlékot is igényel valaki, akkor a kérelemhez csatolni kell a feleség születési és házassági anyakönyvi kivonatát, vagy olyan iratot, amelyből a szükséges adatok hitelesen megállapíthatók, továbbá a lakóbizottság vagy a tanács igazolását, hogy a feleségnek van-e — és milyen összegű — nyugdíja, illetve jövedelme. Igazolni kell azt is, hogy a feleség a nyugdíjigénylővel együtt él. Ezeket az iratokat már a nyugdíjigény bejelentése előtt jó összegyűjteni, hogy esetleges hiányuk ne okozzon fennakadást, késedelmet a nyugdíj megállapításában. A nyugdíjat az iUctékes szerv határozatban állapítja meg. A határozat minden esetben tartalmazza azt is, hogy — ha az igénylő a hozott határozattal nem ért egyet, és sérelmesnek tartja — hova és mennyi időn belül adhatja be föllebbezését. A nyugdíjügyben hozott minden határozat ellen — a kézbesítést követő 15 napon belül — a Társadalombiztosítási Bizottsághoz lehet felszólamlással fordulni. Egyes kérdésekben a bizottság döntése végleges, de sok kérdésben bírói jogorvoslatra is lehetőség van. A Társadalombiztosítási Bizottság határozata mindenkor tartalmazza, hogy bírói jogorvoslatra van-e lehetőség, és mennyi időn belül, melyik járásbírósághoz kell a keresetlevelet benyújtani. A nyugdíjügyekben illetékmentes a peres eljárás. A jogorvoslat lehetővé teszi, hogy az alapfokon esetleg tévesen hozott határozatból eredően ne érje kár a nyugdíjast. Ezért ha valaki a határozatot sérelmesnek tartja, a felszólalási határidőn belül forduljon a Társadalombiztosítási Bizottsághoz. Dr. K. J. Kocsikereket lopott A közelmúltban hozott ítéletet a Barcsi Járásbíróság Böhm Imre 33 éves erdészeti dolgozó bűnügyében. Böhm a közjéprigóci erdészet fogatos istállója felé szekerezett, beszédbe elegyedett az éjjeliőrrel, s amikor az őr eltávozott, a kovácsműhely elől elemeit két darab — háromszáz forint értékű — kocsikereket s hazavitte A bíróság Böhm Imrét társadalmi tulajdont károsító lopás bűntettében vétkesnek mondta ki, s hathavi szabadságvesztésre mint főbüntetésre és 609 forint pénzbírságra mint mellékbüntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. mm A balatonendrédi Zöldmező Tsz 1000 darab pekingi tojókacsát szerzett be Szarvasról. A törzsállomány tojásainak értékesítésére szerződést kötöttek. Február 1-től július végéig a tojás darabjáért 4 forint 50 fillért kap a tsz. HOZZÁSZÓLÁS CIKKEINKHEZ Leányka teliksbát 6—11 méretig 280 Ft-tól 665 Ft-ig. Leányka átmeneti kabát 6—11 méretig 260 Ft-tól 590 Ft-ig. oiső) Megszűnt a huzavona Lapunk augusztus 18-i számában cikked közöltünk Huzavona címmel. Megírtuk, hogy a balatonlellei postahivatal vezetője nem tud beköltözni a szolgálati lakásába, mert ott tartózkodik a volt postahivatal-vezető családja. Az ügy végre lezáródott: Csere Istvánná fölvette a Pécsi Postaigazgatóságtól a felajánlott 15 000 forintot, és átadta a szolgálati lakást jogos tulajdonosának. Felelősségre vonjuk a mulasztókat 13 000 forint a — levegőben-« című cikkünkben megírtuk, hogy a siófoki földművesszövetkezet nyimi és zamárdi jégvermeiből elpárolgott vagy 800 mázsa jég. A vendéglátó osztály a figyelmeztetés ellenére sem csináltatta meg a rossz tetőket. Temesi József, a Szövetkeze- tek Somogy megyei Központjának főosztályvezetője a következőket fűzte a lapunk szeptember 26—i számában megjelent íráshoz: —A földművesszövetkezet Lichten- berger Pétertől bérelt jégvermet Zamárdiban. Kétezer-háromszáz mázsa, 13 800 forint értékű jeget tárolt itt. A verem déli és nyugati oldalán sok nád hiányzott, tárolás előtt meg kellett volna javítani A választott szervek, a központi igazgatás ellenőrzési csoportja, a felügyelő bizottság elnöke írásban rögzítették, hogy javításra szorul a verem. A bérleti szerződés nem kötelezte a verem tulajdonosát a javításra, ezt nyilván a földmiüvesszövetkezetaiek kellett volna elvégeztetnie. A kár több ezer forintra rúg. Ezt nagyobb gondossággal elkerülhette volna az fmsz. A veszteség ellenére 270 mázsa jeget adott el, a az üzleteket is ellátta. Budavári Ferenc, az igazgatóság elnöke, Ladiszlai Alajos, a vendéglátó osztály vezetője és Gál László, a kereskedelmi osztály vezetője felelős a kárért. A MÉSZÖV a mulasztókat fegyelmi úton felelősségre vonja.« Levettük a giccseket Lapunk október 12-i számában cikket közöltünk »<»iccs a falon« címmeL Szóvá tettük, hogy az öreglaki italboltban borzalmas mázol mány ok függnek a falon. Cseri Ferenc, a Szövetkezetek Fonyódi Járási Központja igazgatóságának elnöke megköszönte észrevételünket. Közölte, hogy a tájképeket levették az öreglaka állomás mögötti italbolt faláról, Fölszerelik a hófogó rácsokat »Ideiében szóltunk« című írásunkban felhívtuk a figyelmet, hogy a legutóbbi esőzések a Latinka-házban lakó családokban í öle lever, i let te a tél okozta rengeteg bosszúság emlékét. Javasoltuk, hogy haladéktalanul szereljék föl a hófogó rácsokat. Farkas Géza, a városi tanács építési és közlekedési osztályának vezetője a következő tájékoztatást adta a szeptember 14-én megjelent cikkéi kapcsolatban: »Az Ingatlankezelő Vállalat megtette az intézkedéseket. Beszerezte a bádogosmunkákhoz szükséges anyagot, s két szakmunkást bízott meg a hibák kijavításával. A vállalat még a tél beállta előtt fölszereli a hófogó rácsokat. A tetőjavítás is elkészül az első havazások előtt. A tető a tv-an- tennák fölszerelésekor rongálódott meg, a lakók nem gondoskodtak megjavításáról.« Nem zaklatjuk tovább Tibáld Ferencet Lapunk szeptember 28-i számában cikket közöltünk Zaklatás címmel. Megírtuk, hogy Tibáld Ferenctől többször kérte a városi tanács a közterület utáni használati díjat, pedig a panaszos múlt év január 30-án befizette. A városi tanács pénzügyi osztálya közölte, hogy a befizetett, de tévesen könyvelt harminc forint közterületi használati díjat a panaszos javára írta. Tibáld Ferencet nem zaklatja tovább a tanács, most már hivatalosam is megszűnt a hátraléka. Kis lajtos tisztítással javítónk a helyzeten »Kaposvárral mi jegyen?« rimA cikkünkben kifogásoltok, hogy a Tőzegkitermelö Vállalat nem takarítja ki a megtelt emésztőgödröket. A vállalat csak esetenként küld szippantókocsit Kaposvárra. Cikkírónk szerint még két kocsira volna szükség. A Tőzeglkitennelő Vállalat a következőket fűzte a szeptember 13-án megjelent cikkhez: »Többszőr kértük a megyei tanács, sőt a Könnyűipa-1 ri Minisztérium segítségét is, < mert a jelenlegi három szip- < pan tókocsival még a Balaton- parton sem tudjuk elvégezni a < munkát. A cikkben javasolt1 két kocsi jelentené az egye-* dűli megoldást. Kaposváron j több utcában nincs csatorna, itt az utcán kell a fekáliát tőzegkorpával keverni. Ha a vasút mindig biztosítana va-( gont, nem kellene a fekál- < trágyát az utcán hagyni. Azelőtt telephelyünkön tároltuk I elszállításig az utcán kevert < anyagot, a városi tanács ( egészségügyi osztálya azonban ezt megtiltotta Jövőre* megvalósítjuk a kis lajtos* tisztítást, s ezzel javítunk a* jelenlegi helyzeten.« A minisztérium tájékoztatja a boltokat a „rejtjelek-“ről »Szavatolunk — dte rejtje-^ lezve* című cikkünkben kifo-^ gásoltuk, hogy a konzerv ek, a befőttek rejtjelzéseiről a ve-J vők és az eladók nem tudják f pontosan megállapítani, med- f dig fogyasztható az áru. Cikk-i írónk kérte: mindenki számá-\ ra érthetően, valamennyi tar-) tósított élelmiszeren tüntes- sék fel a gyártási időt, s azt,# hogy meddig árusítható. f Az Élelmezésügyi Miniszté- J rium Konzerv- és Paprika- J ipari Igazgatósága a követke- ~a zó tájékoztatást adta a már- J cius 8-án megjelent cikkünk-J kel kapcsolatban: »Az ipar és f a keresekdelem egységes állásponton van a szavatosság és azonosíthatóság kérdésében. Ezt megfelelő rendelkezéseik szabályozzák. Az ipar a szabványelőírások szerint alkalmaz országos érvényű megjelöléseket. A termékek legrövidebb eltarthatósági időtartamát is szabvány rögzíti. Ha előbb áH be minőségi változás, az ipar, ha később, a kereskedelem vállal felelősséget. A jelzés és a kiszállítás az érdekelt minisztériumok és szervek 1960. november 20-i megegyezése értelmében történik. Az ellenőrzésre jogosult szervek, a bolthálózat megfelelő tájékoztatást kapnak a Belkereskedelmi Minisztériumtól, hogy hogyan kell a szám jelzést leolvasni. A Kereskedelmi Értesítő 1963. május 27-í számában található rendelkezés szerint az üzletnek azonnal ki kell cserélnie a nem megfelelő minőségű árut A fogyasztóknak nincs szükségük arra, hogy ismerjék a számjeleket.« Villamos gépek tekercselését és javítását átszervezett tekercselő-özemében rövid határidőre vállalja ■ SOMOGY MEGYEI FINOMMECHANIKAI ÉS GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT. Állami vállalatokkal, állami gazdaságokkal stb. karbantartási szerződéleket vállalunk. (78900) Gyorsain világli. « lett a «■Válás olasz mo,.».« című Hímben feltűnt Stefánia Sand- íelili. ügy Rossellini-, egy Bo- tognini- és egy Gregoretti-íUm .főszerepét játszotta el a gyönyörű színésznő. Most újra xVetro Germivel filmezett Stefánia. A Megnyugtatott vagy elhagyott« című, Szicíliában játszódó tragikus tréfa főszereplője. * ■* * Fejér Tamás megfilmesíti Csutka István »Miért rosszak a magyar filmek?« című, Új .rásban megjelent novelláját. A főszerepeket Gábor Miklós, Gordon Zsuzsa, Kállai Ferenc, Bara Margit, Pálos György, Zenthe Ferenc, Krencsey Mariann, Margit- tay Ági és Kálmán György alakítják. * • * Lukács Pál, a harmincöt éve Amerikában élő magyar filmszínész Immár harmadszor halasztotta el budapesti látogatását. Mint sürgönyében jelenti, váratlanul filmszerepet ftapott, s ez hetekig elfoglalja. A Joseph Conrad regényéből készülő »Lord Jim« című film egyik szerepét játssza. Az újdonságot több egzotikus országban forgatják. • • * A filmszínházakban, is műsorra tűzik a nagy sikerű Honfoglalás című tv-fil- met. A mozik két részben mutatják be Illés Béla regényének filmváltozatát januárban. ... Rosemary kisasszonyból Madame Lulu lett. Nadja Tiller, az ismert német filmszínésznő legújabb filmjében egy század végi könnyű erkölcsű lányt alakít. Rolf Thiele ismert rendező alkotása a közelmúltban megrendezett bemutatón nagy sikert aratott. ... Új filmeket forgalmaik a Hunnia Filmstúdióban. Má- riássy Félix Karambol címmel készít filmet Máriássy Judit forgatókönyvéből. Bán Frigyes új alkotásámak címe: A pénzcsinálók. .... Sophia Loren a legnépszerűbb színésznő egy francia közvélemértyku tatás adatai szerint. Utána Brigitte Ban- dot, Liz Taylor, Jeanne Moreau és Claudia Cardimale következik népszerűségi sorrendben. ... Pontosan fedi a fiatal francia női szépségideálról alkott férti- felfiogást Leslie Caron egy kissé egzotikus metszésű szeme, arca, hangja, temperamentuma. A baléttnövendékből lett filmszínésznő az »Egy amerikai Párizsban« című alkotásában aratta első sikerét * . • Az ameriakiak fedeztek föl Scilla Gabel fiatal olasz filmszínésznőt. A Metro Filmgyár hosszú időre szerződtette, s megkezdődött »is- tennősítése« a tengerentúli sajtóbam. Scilla Gabel -A fiatal lányok faluja* című filmjében nagy sikert aratott. ... EKa Kazan »Baby Doll« című filmje tette világhírűvé Carol 1 Bakert, a hajdani tárt» cosnőt. Most »A nyugat meghódítása« című £inemama- filmben szerepel. CSÍNY GERGELY SZÍNHÁZ Du. fél 2 órakor: MÁRIA FŐHADNAGY. Ifjúsági előadás. Este 8 órakor: STUART MÁRIA. Nyilvános főpróba szervezők részére. VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ OPTIMISTA TRAGÉDIA. Szovjet film. (November 18-ig.) Előadások kezdete: 5, 7, 9 órakor is. SZABAD TFJÜSAG FILMSZÍNHÁZ A BOKSZOLÓ ÉS A HÁLÁL. Csehszlovák film. (November 17-ig.) Előadások kezdete: 4, 6, 8 órakor. LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ 6 órakor: A zene és az ember kapcsolata. (Művészettörténeti előadássorozat III. előadás.) 6 órakor: Kereskedelmi akjte démia III. előadása.