Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-09 / 262. szám

Ritfusát. . . AZ MSZMP MEGYÉI S'Í?0TTSÁGA ÉS A MEGYE! TAN ÁCS LÁPJA (jzei'liaruiitieiili utűsflh/a Kép, díszítés jóformán se­hol. Nyoma sincs a mi diák­éveink hűvös-szigorú iskolasza­got lehelő formáinak. Mégis ízig-vérig iskola, gimnázium ez. Csupaablak, parkettás, gu- mipadlós termeivel, megkapó színeivel és lenyűgöző mére­teivel, könnyed, elegáns vona­laival — bizony iskola ez a javából. És benne mosoly-tü­kör ezerharminc boldog fiatal tekintete. . Ezerharminc diáklány és -fiú a tágas zsibongócsarnok székein, karzatán. Üvegkupolá­ból zuhog a fény a matrózru- hekra. Kell szebb ornamen­tika, rangosabb dekoráció en­nél? Csillogó tisztaság mindenütt: az ő kezük nyoma. Elmondják, hat-nyolc tagú brigádok vég­zik a heti nagytakarítást. Na­gyobb tízórais csomagokkal itt maradnak, s tanítás után ne­kilátnak a munkának. Ének­szóval, tvisztmelódiára fénye- sédik a parkett, a folyosó kö­ve, hogy ragyogjon. Mert ezt az épületet huszonöt tanulócso­port fiatalsága szocialista meg­őrzésre vette át. Ezért helyt kell állni... Mindez így együtt: a város büszkesége, az új Munkácsy Gimnázium. Mindez így együtt: valami torokkaparó melegség, áradó szeretet a művészetből, mely ihlette, s áradó tisztelet a mai fiatalság iránt. Mindez így együtt: a korszerű jelen és jövő. E palota ünnephez kötött ün­nepélyes átadására hívtak. Ülünk a tágas csarnokban. Ott, ahol a zsibongó végében aszimmetrikus, V alakú lépcső kúszik elénk, Mögötte; a meny- nyezetig nyúló üvegfalon túl a park kopaszodó fái bólogat­nak. Ide hallik a fogadási in­duló ritmusa, koszorúk hulla­nak a márványtalapzatra. No­vember hetedike... Itt a lépcső törésénél mikro­fon továbbítja az ünnepi gon­dolatokat Nem a csarnokban — a szívekben találnak vissz­hangra Lóczi István igazgató szavai a tanulóifjúság második otthonáról. KÉT KÉP AZ NDK-BÓL .... . . ' ' • . ' ..I ............... L ipcs« Egy egyenjogú apa gyermekével, avagy »második mű­szakban-«, Drezda: a Képtár 1 —...Kívánjuk, legyenek itt boldog, becsületes, fegyelme­zett —, de igazi diákok! Dörgő a vastaps; őszinte és lelkes, mint a pedagógusszív mélyéről fakadó gondolat. Egy pirosbama, mosolygós szemű lányka, Bódis Eszter válaszol az ünnepi beszédekre. A KISZ nevében átveszi az épületet egy ígérettel: — Féltő gonddal vigyázunk is­kolánkra, és olyan közösségi szellemet teremtünk, hogy min­dig szívesen gondoljunk az itt töltött évekre. Ünnepi műsor következik. Irodalmi színpad vonul a szép formájú lépcsőemelvényre, s a költők — Lermontov, Pus­kin, Jeszenyin — komor ké­peiből fenyegető változás sze­lét elsöprő viharrá korbácsol­ja a forradalom éneke s a mát idéző orosz líra szenvedélye. Üde leányhang nyírfácska il­latú orosz népdalokat énekel a versek között; majd újabb vers, muzsika és a kristály­hangú kamarakörus dallamai töltik be a csarnokot., Szívvel, hittel, ahogy ünnepkor szo­kás . .„.Amikor a délelőtti élmé­nyek örömével távozom, üres, csöndes a palota. A csarnok közepén két diáklány és két tanárnő hajlong. Hosszú nyelű partvissal simogatják fényesre a kőpadlót. Ünneplőben, fé­nyesre, hogy ragyogjon... Wallinger Endre A szovjet olaj Lengyelországba érkezett Varsó (MTI) A Barátság olajvezetékem áramló szovjet olaj november 7-én 15 órakor elérte a lengyel határt. Ezzel a KGST-országok eddig legnagyobb közös beru­házásának — és a világ egyik legnagyobb olajvezetékének — építése végső szakaszához érkezett. A kis terem talán még so­ha nem látott ilyen jótkedvű társaságot. Szép számmal ösz- szejöttek a somogyszili KISZ- tagok, hogy megmutassák a francia vendéglelkinek, milyen az igazi magyar jókedv, han­gulat. Roland és társai sem maradtak le, megismertették a francia >»bonne humeur«-t. A sziliek franciául, a franciák magyarul tanulgattak. A me­zőgazdász Marcel szinte a tö­kélyig vitte. »»Éljen a magyar—francia mezogazdasag, fiatalok, barát­ság« — ismételgette. A lemezjátszó »-őrsége" ki­tett magáért. Egymást váltot­ták a tüzes, pergő csárdások; a lányok összefogtak, s Monique, Roland, Robert és Marcel ha­marosan megtanulta, hogy mi­lyen a magyar »szárdasz«. Pá­ros csárdás, feörcsárdás; Tóth János, a KISZ megyei titkára a kör közepén ropta a táncot. Később már zene sem kellett, énekeltek helyette a szili lá­nyok. — Énekeljenek valamit a franciák is! — javasolta a fsz- elnök. Roland és társai nem kéret­ték magukat. »J’aime flauer sut les grands boulevards« — kezdték el a dalt, majd egymást követték az utánozhatatlan szépségű sanzo­nok Párizsról, a Szajnáról. Valaki elkezdte a DIVSZ- indulót. »E-— a jelszónk, a béke«... — énekelték magyarul, fran­ciául, de mégis egy nyelven. Roland a megismétlődő ref­rénre figyelt. »... Ifjúság, ifjúság, ifjú­ság ...« »... Ritmusát, ritmusát, rit­musát ...« S a rájuk annyira jellemző figyelmességgel, igyekezettel, hogy a mi nyelvünkön énekel­jenek, csendet intett, s így éne­kelte magyarul a. refrént: »... Ritfusát, ritfusát, ritfu- sát....« Összevonta a két szót? Nem számított. Mindenki megértet­te ezt a kedves, franciás ma­gyarságot. S. M. líispéstzíí utam Uáuun qyutkt A három gyerek a tanköny­vek oldalait lapozgatta hol előre, hol hátra. Kispénzű Tó­biás pedig a feleségének se­gített. Az asszony mosogatott, Tóbiás pedig a forró víztol gőzölgő tányérokat törölhette. Ezt a munkát mindig magá­ra vállalja, hogy Borcsa asz- szony manapság második mű­szaknak nevezett teendőit megkönnyítse. A gyerekeknek — Kispénzű féltett kincsei­nek — ebben a munkában csak ritkán kell részt ven- venniük, Tóbiásnak ugyanis az az elve, hogy a gyerek, az egyék és tanuljon. Tanul és okosodik is a három vadóc, a tizenhat éves Ilka — már középiskolába jár —, a tizen­három éves Zsuzsa és a ki­lencéves Jankó. így tehát tud­juk, hogy Kispénzű Tóbiás családjában 2:1 Idáék, azaz a lányok javára. De ne ka­landozzunk el holmi statiszti­kai kimutatásokhoz, a száza­lékokat, az arányokat és egye­beket hagyjuk most pihenni. Talán vessünk egy pillantást Tóbiás papa bosszútól mérges arcára. Épp az imént dühösí- tette föl Ilka ezzeí a nyolc szóval: — Apu, adj két forintot, filmvetítés lesz a suliban. Megcsörgeti Tóbiás a foga­son lógó nadrágzsebet, és oda tesz két forintot Ilka elé. Magában dünnyög, hogy így a filmvetítés, meg úgy, az­tán folytatja a tányérok tö- rölgetését. Aztán Zsuzsa szólal meg kérlelő hangon: — Apukám, holnapután po­litechnikai óránk lesz. Tö- pörtyűs pogácsát sütünk. A nyersanyagokra hat forintot kell vinni. A jövő órán meg kötni tanulunk, kell venni kötőtűt és pamutot. A ta­nár néni azt mondta, hogy nem lesz drága: húsz forint­ból megússzuk az egészet. Tóbiás nem szól egy szót sem, csak gondolkozik. Szót­lanságán felbátorodnak a gye­rekek, és felsorolják, hogy a közeljövőben milyen kisebb kiadásra számíthat Kispénzű uram. Jankó nyitja meg a sort: — A tavasszal egynapos ki­rándulásra megyünk. Meg­néztük Tapolcát, Keszt­helyt. Hogy ne egyszerre kell­jen ötven forintot fizetni, ha­vi tíz-tíz forintot kell majd vinni öt-öt alkalommal. — Jól van, fiam — sziszegi a fogai között Kispénzű. — Mi kétnapos útra me­gyünk a Bakonyba. Ezenkí­vül az osztály közösen vesz három-három színház- és hang- versenybérletet. Erre csak négy forint kell. • A bakonyi útra pedig havi húsz — foly­tatja Zsuzsa. Ilka veszi át a szót: — Mi almát megyünk szedni az egyik állami gazdaságba. Az ennivalóról mi gondosko­dunk. Egy sertéskonzerv, egy vaj és fél kiló kenyér nekem elég lesz. Ez potom tizenegy forint. Aztán be kell vinni az iskolai sportfejlesztési dí­jat is; beszélnek arról is, hogy mindenki vegyen egyén- sapkát. És még egy jó hír; megszereztem a Kilián bronz- fokozatát, a könyvecskére majd öt forintot kell fizetni. S mi is szervezünk valami szép kirándulást. Négynapo­sat a Mátrába. Nem kötelező a részvétel. Viszont a tanár bácsi azt mondja, hogy »-is­merjük meg szép hazánkat«. Kispénzű Tóbiás hallgatja a gyerekeket, s azon töri a fe­jét. hogy miként mondhatna valami szépet a sok pénzt ké­rő gyerekeknek. Ezt mondta Ilkának, Zsuzsának és Jankó­nak: — Most már nem drága a taníttatás. Mert tudjátok, gye- rekaim, néhány éve rendele­tet adtak ki arról, hogy az iskolának nem szabad a szü­lőket anyagüag túlzottan meg­terhelni. P. L. EGYSZERŰ TÖRTÉNET Szóval megtörtént. Eljegyez­telek, és most a menyasszo­nyom vagy. Érdekes érzés. A fiatalember a munkája után sokszor csak lót-fut a nagyvi­lágban a szebbik nem után. Minden útjába kerülő nő ér­dekli, azután ha valamelyiket megismerte, megunja, és másik után néz. Élvezi ezt a szabad­ságot és függetlenséget. Ám egyszer csak — észre sem ve­szi — mindennek vége. Nincs tovább céltalan loholás a meg­libbenő szoknyák után, mind­az, ami eddig volt, egyszeriben megszűnt. Vőlegény vagyok. Kezemen a jegygyűrű, és nézem. Nem vagyok megbékélve magam­mal, sorsommal Szerettem a szabadságot, ami most meg­szűnt. Kísért a régi életem, de a mostani is jó. Jó érezni, hogy már nem vágyok egyedül. Valaki tartozik hozzám, aki csak az enyém. Jogaim és kö­telességeim vannak vele szem­ben. Es én lázadozom a kö­telességek ellen, és nem tetszik s megkötöttség. Istenem, mennyi szép nő van még kö­rülöttem, és nekem már nem lehet semmi közöm hozzájuk! Ez nem tetszik. De azért mégis jó. Fárasztó volt már az örö­kös csavargás. Jó így megpi­henni valaki mellett. Ez meg­hittebb, mint a futó kalandok. Szebb, tartalmasabb, csak ne­héz megszokni. * •• Pesten voltam, és találkoz­tam valakivel. Csinos, érdekes kislány. Kacérkodtam a ka­land gondolatával, és másnap mégsem mentem él a találko­Hm!... Szóval így állunk. Már egészen megtörtem vol­na? Na, nem! Ennyire még nem vagyok! Miért ne mehet­nék én oda, ahova akarok? De úgy látszik, valami miatt még­sem megyek. Valami történt velem — megváltoztam. Te győztél. • • • Megint veszekedtünk. Min­den nap van valami apróság, amin összemarakszunk. Olya­nok vagyunk, mint két rossz kölyök. Te dühöngsz, és én azért sem engedek. Majd meg­mutatom, hogy ki az erősebb. Most sírsz, és meg akarsz lágyítani. De nem hagyom magam. Nem bizony! Nem hatnak meg a könnyeid. Ne­kem van igazam és kész. Értsd meg végre, hogy a férfi az úr a háznál. Hova is jutnánk, ha mindent rátok hagynánk? Nem. és nem leszek papucs. Még csak az kellene! Ügy a fejemre nőnél, hogy szuszogni sem bírnék. De miért sírsz még mindig? Éz már aztán sok. Minden nap ez a komédia. Te azt mondod A, én kontrázom: B. A... B... A... B __és a v égén megint veszekszünk. Vi­tázol, veszekszel, sírsz, és a vé­gén mégiscsak engedek. Nem bírom nézni, hogy szenvedsz. Pedig nincs igazad, érted? Nincs igazad! — Miért kell, hogy mindig neked legyen igazad? — kér­ded, és fújsz rám, mint egy kis cica. Aztán megint kibékülünk, és nevetünk az egészen. Az a baj, hogy mindkettőnknek erős az akarata. Ne fájjon neked az én igazam. A végén úgyis mündig 7« győzői. Na, látod? és holnap ne kezd megint elölről. ... Nevemen szólított valaki az utcán. A hang ismerős, jólesik hallani. Megfordulok, s feléd sietek. — Szervusz! — mondom erőltetett nyugalommal, s te közömbösen köszönsz. — Kísérj el a térig... — kérsz, és elindulunk. Vártam, talán mondanivalód van számomra. Régen nem lát­talak. Azt sem tudom, hogyan élsz, miként megy sorod. Más­tól sem hallottam felőled. Már nem tudnak rólunk, nem va­gyunk már érdekesek. Hol van a mi hires szerelmünk? Amiről valamikor oly sokat beszéltek az ismerősök. Mindenkit érde­kelt a sorsunk, mindenki törő­dött velünk. Most unottan kér­deznek felőled, és én nem tu­dok felelni. Pedig valamikor mennyit tudtam volna monda­ni nekik! És látod, akkor sen­ki sem kérdezett. Végre megszólalsz a kapu előtt, s beteg nővéredről be­szélsz, aki most odahaza van. Ugye, nem azért hívtál magad­dal, hogy ezt közöld? Hisz te is tudod, hogy kettőnknek nem ez a problémája. Mondani akartál valamit. Le­het, hogy magad sem tudód, mit, csak szükségét érezted, hogy beszélj velem. S mikor ott voltam, nem tudtál meg­szólalni. És én sem bírtam el­kezdeni. Közömbös dolgokról beszélgettünk, s már el is kö­szöntünk egymástól. Egy kézfogás, aztán megfor­dulsz, és gyorsan bemész a házba. A kapu becsukódott utánad. Vass György SOftOK „Megszagolják” az időjárást Egy német tudós megálla­pította, hogy a svájci hegy­lakók és a távoli észak lakói előre »»iki tudják szagolni« az esőt vagy a havazást. Sze­rintük az esőinek., friss dió­szaga van, a hónak pedig vas­szaga. Noha a meteorológiai tudomány ott is fejlett, Svédországban és Finnor­szágban keresik és jól meg­fizetik a »jó orrú« ember-e­ket, akik 24 órával, sőt néha 48 órával korábban szinte teljes biztonsággal kiszirha- tolják az esőt vagy a hava­zást. Az ENSZ cipőtisztítója Az ENSZ-paiota egyik leg­népszerűbb alakja a székház negyedik emeletén dolgozó Jimmy Rinaldi, aki 17 esz­tendő óta a világszervezet egyetlen »hivatalos« cipő- tisztítója. Jimmy csaknem öt­venéves, és az ENSZ-szel egvütt költözött át az első bronxi székházból Lake Su- cassbe, majd a jelenlegi manhattani székházba. Az évek során legalább 30 nyelven sajátította el ipará­nak »»szakkifejezéseit«. Szin­te valamennyi delegátusnak a saját anyanyelvén tudja felkínálni szolgálatait. Nyelv- ismereteit buzgón bővíti. Mint mondotta, valahány­szor egy országból új »»ügy­fél« érkezik, megkérdezi tö­te, hogyan mondják anya- nye’vén a cipőtisztítást. Az utóbbi években hat afrikai nyelvjárás idevágó szavait is megtanulta. Jimmy Rinaldi megállapí­totta, hogy a. mindenkori vi­lágpolitikai helyzet és üzle­tének forgalma szorosan ösz- szefügg egymással. »Ha min­den csöndes, sokkal több a munkám, mint válságos idő­ben — mondotta. — így pél­dául a kubai válság idején a delegátusok közül senki sem törődött cipőjének állapotá­val A moszkvai atomcsend- egyezmány megkötése óta vi- szonit óriási mértékben fel­lendült az üzletem.« Elismerés helyett Díszes oklevelet készítte­tett a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat nagyatádi telepén az egyik megyei fegyveres testület. Az okle­vél szövegének elkészítője hadilábon állhatott a helyes­írással, mert a kézirat így ke­rült a nyomdába: »»Kiváló és eredményes munkájáért di­cséretbe, jutalomba részesí­tem.« S bár nyomdászaink — jogosan — mindig büszkék voltak a szakmájukkal együttjáró műveltségre, az oklevelet mégis ilyen durva helyesírási hibáikkal készí­tették eL Ezért bizony a nagyatádi nyomda dolgozóinak nem jár elismerés. Nem részesülhet­nek sem »dicséretbe«, sem pedig »jutalomba«! — szí — Somogyi Néplap Az MSZxMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség1: Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Latinka S. u. 2. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem örzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom