Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-07 / 261. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁR 4: 80 FILLER AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI «TANÁCS LAPJ A XX. ÉVFOLYAM 261. SZÁM ÉLJEN A NAGY OKTÓBERI csüiűrtOx, 1963. NOVEMBER 7. SZOCIALISTA FORRADALOM 46. ÉVFORDULÓJA! Díszünnepség a Csiky Gergely Színházban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 46. évfordulóján Az MSZMP megyei és városi bizottsága, a megyei és a városi tanács, a Hazafias Nép­front megyei és városi elnöksége a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 46. évfordulója alkalmából tegnap este díszünnepséget rende­zett Kaposváron a Csiky Gergely Színházban. A díszünnepség elnökségében foglalt helyet Németh Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára; Böhm József, a megyei tanács vb-el- nöke; Illés Dezső és dr. Nagy Lajos, a megyei pártbizottság titkárai; továbbá Dombóvári László, Kisdeák József, Róna Imre, dr. Só­lyom Gábor, Szőke Pál, dr. Takács István, Valter Imre, a megyei párt-végrehajtó bizott­ság tagjai; Babodi Gyula, a Világítástechnikai Vállalat párttitkára; Bizvurm Antal, a mun­kásmozgalom régi harcosa; Dezső József, a munkásmozgalom régi harcosa; Elek Istvánné, a Fehérnemű Ktsz párttitkára; Göntér László, a Húsipari Vállalat dolgozója; dr. Halász János, a Hazafias Népfront megyei titkára; Hoffmann Sándor, a 13. számú Autóközleke­dési Vállalat igazgatója; Kiss József né, az MSZBT megye titkára; Makk Ildikó, a Gyógy­szertár Vállalat dolgozója; Márton Istvánné, a Somogy megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat dolgozója; Molnár Imre, a megyei ta­nács föagronómusa; Nagy Pálné, a textilmü­vek dolgozója; Oravecz Ferenc, a munkásőr­ség megyei parancsnoka; Pálfalvi László, a Kaposvári Cukorgyár dolgozója; dr. Sivó József kórházi főorvos, országgyűlési képvise­lő; Szabó József vezérőrnagy, országgyűlési képviselő; dr. Szilágyi Lajos, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke; Szilágyi Zsigmondné, a Textilruházati Ktsz dolgozója; Tavalyi Lajos, a cukorgyár párttitkára; Tóka Lajosné, a Hazafias Népfront városi titkára; Tanai Imre, a KISZ megyei szervező titkára; Vilics Zoltán, a Gépipari Technikum igazga­tója és dr. Wirth Ferenc kórházi főorvos. Az ünnepség részvevői között ott voltak a párt- és a tömegszervezetek képviselői, kiváló dolgozók. A magyar és szovjet himnusz hangjai után Böhm József, a megyei tanács vb-elnöke üd­vözölte a díszünnepség részvevőit, majd át­adta a szót a díszünnepség szónokának, Illés Dezsőnek, a megyei pártbizottság titkárának. Illés Dezső elvtárs beszéde — Tisztelt ünneplő közönség! Kedves elvtársnők és elvtár­sak! 1917. október 25-e (no­vember 7-e) az oroszországi Nagy Októberi Szocialista For­radalom győzelmének napja­ként került be a történelembe. A világ első győztes proletár- forradalmának, a földkerekség első munkáshatalmának 46. évfordulóját ünnepeljük ma — kezdte beszédét Illés elvtárs, majd többek között ezeket mondotta: — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzel­me azt adta hírül a világnak, hogy megkezdődött az emberi­ség új története. Megkezdődött az a történelmi folyamat, melynek törvényszerűségeit Marx és Engels zseniálisan elő­re látta: a kizsákmányolás, az elnyomás, az erőszak, a hábo­rús lidércnyomás száműzése az emberiség életéből. Megkezdő­dött a néptömegek fölmérhe- tetlen alkotó erőinek kibonta­kozása az ember nevében, az ember javára. Lezárult egy sö­tét, elnyomással, háborúkkal terhes korszak, elkezdődött egy új, az ember felszabadításának, az alkotó, békés életnek, a történelmet formáló dolgozó osztályoknak felelősségteljes, harcos korszaka. A proletár­forradalom széles, nagy árada­ta, a győzelme az elnyomott emberiség reménycsdllagává lett. A kisemmizett, megalá­zott, elnyomott népmilliók for­radalma, a munkások,, parasz­tok hatalma a világon először a béliét deklarálta. Három kí­nos esztendő rettentő nyomo­ra után az orosz nép lerázta nyakáról a szorító jármot, el­hagyta azt az utat, mely a szé­dület, a bukás mélységes örvé­nyébe, a szégyenbe, a gyaláza­tos meghunyászkodáshoz ve­zette volna e jobb sorsra hiva­tott nemzetet. A fáklya kigyúlt, s lobogó lángja messzire elvilágít, el a küzdő, szenvedő milliók közé, el a lövészárkok szenvedőihez, el az özvegyekhez, el az ár­vákhoz, a kormányokhoz, a diplomatákhoz, a fejedelmek­hez. Az egyik kcrtárs erről így ír: »Most megtörtént, ki mer­ték mondani, meg is cseleked­ni azt, amiről nemrég Európa kormányai alatt még suttogni sem volt szabad, melyről aki beszélni mert, azt hazaáruló­nak, törvényen kívül állónak nyilvánították, bemocskolták, sárral dobálták. Ezek az em­berek, ezek a valódi pacifisták, akik azelőtt sötétben, ködben kényszerültek élni, most elő­jöttek, érvényesülésre törtek, s megadták Eurónának a rég el­nyomott gondolatot és gondo­latszabadságot.-« Azóta a Virág meggyőződött, hogy a Szovjet­unió létének első napjától kezdve a béke védelmezésének legfőbb bástyája. A lenini bé­kedekrétum »az emberiség el­leni gonosztettnek« nevezte a háborút. Ezért az eszméért milliók harcolnak a világon. Ezért korunk első parancsola­ta, a Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom első szava: a béke védelme. Ez akkor a for­radalom védelmét jelentette. Béke nélkül nem lehetett vol­na megoldani a háborús sebek és pusztítások gyógyulását, új­jáépítését. A béke a szocialis­ta állam éltető eleme, a béke a népjólét, a függetlenség, a szabadság, az építés záloga volt és marad is. 1917 októbere után sok ne­hézségbe ütközött az új rend­szer megteremtése. Az ország hatalmas térségében háború dúlt. A nemzetközi reakció és a belső ellenforradalom egye­sült erői marcangolták a szov­jetek köztársaságát, s már a kezdet kezdetén mindent meg­próbáltak, hogy el torlaszolják az emberiség elől a szocializ­mus felé vezető utait. Az impe­rialista háború és az interven­ciósok hadjárata feldúlta Oroszországot, amely gazdasá­gi tekintetben amúgy is ötven- azáz évvel elmaradt a vezető tőkésországok mögött. Oroszország — Hruscsov elv­társ szavaival élve — a kőtörő kalapács és a targonca, a fa­eke és a rokka országának szá­mított. Oroszország a fa, a szalma és a faháncs országá­nak számított, és ipari féméh­ségben szenvedett. Oroszország a petróleumlámpa, az olajmé­cses és a fáklyavilágítás orszá­gának számított. A cári Oroszországot a né­pek börtönének nevezték. A cári Oroszországban a munká­sok gyakran 12—14 órán át vé­geztek naponta nehéz munkát. Bérük a nyomorúságos tengő­déihez is alig volt elegendő. A parasztokat igazi földéh­ség gyötörte. A családok egy- harmadának nem volt lova. Az adók és egyéb szolgáltatások fölemésztették a termés nagy részét. A parasztok többsége nagyon rosszul táplálkozott. Hús csak nagy ünnepeken ke­rült az asztalra, a cukrot elér­hetetlen fényűzésnek tartották. Minden évben a parasztok ez­red jutattak koldusbotra, és növelték a városokban a mun­kanélküliek számát. Még a fel­sorolás is elkeserítő és szívet, lelket szotnorító. Elnyomás, jogfosztottság, munkanélküli­ség, nyomor, kilátástalanság, világháború, szenvedés. Mind­ezt eltüntetni, megszüntetni, helyette új, szebb életet, jólé­tet teremteni, ehhez hozzáfog­ná, s ebben a világnak először egyedül példát mutatni, erre csak ott képeseik, ahol a párt és a nép egyet akar. Akarták. Megtették, Hruscsov elvtárs a párt XX. kongresszusán megállapította: »Nagy, nehéz és dicső utat tett meg a kommunisták lenini pártja, amely test a munkás- osztály, az egész dolgozó nép testéből, annak agya, szíve, lét­érdekeinek, forradalmi akara­tának kifejezője.« Nincs még egy párt a világon, amely fennállásának éveiben a társa­dalom átalakítása terén ilyen nagy győzelmeket aratott vol­na. Emlékezzünk Vlagyimir II- jics Lenin látnoki szavaira: »Adjatok nekünk egy forradal­márokból álló szervezetet — és kifordítjuk sarkából Oroszor­szágot.« Akadtak forradalmárok, lett forradalmi szervezet, a Szov­jetunió Kommunista Pártja, és a szovjet kommunisták, a szov­jet emberek az egész világ előtt bebizonyították, hogy Vlagyimir Iljics Lenin látnoki szavai valóra váltak. Az évszá­zados elmaradottság, a ka- tasatrófapolitiika, a világhábo­rú halálos sebeinek begyógyí- tása, a jog, a szabadság helyre­állítása, a hatalom gyakorlása, a szocializmus fölépítése, a bé­ke fenntartása mind-mind a maga nemében páratlan hős­tettet, áldozatot, fáradságot, lemondást követelt az egész néptől, a párttól. Hruscsov elvtárs a XXII. kongresszuson a múltra emlékezve a párt be­csületét. nagyságáit, erejét mél­tatva ezt mondotta: Azokban a napokban, amikor az ország hozzáfogott a szocialista épí­téshez, Lenin a megoldásra vá­ró hatalmas feladatokról szól­va emlékeztetett Nyekraszov híres soraira, amelyekben ben­ne izzott a honfiúi fájdalom és a haza erejébe vetett szenve­délyes hit: »Te, ki szegény is vagy, Ö be dúsgazdag vagy, Te, ki hatalmas vagy, Ó be erőtlen vagy, — Anyánk, Oroszország!* A bolsevikofe eltökélt szán­déka — hangoztatta Lenin —, »...hogy bármi áron is el­érjük azt, hogy Oroszország ne legyen többé szegény és erőt­len, hanem a szó igazi értel­mében hatalmassá és dúsgaz­daggá váljon «. 1917 októbere után az SZKP Lenin elvtárs vezetésével a milliók új géniuszai felszaba­dultan, a nép fiaiban rejlő ős­tehetséggel, új erővel, tudás­ban szakadatlanul gyarapodva a harci fegyverek helyett a szerszámokat, a munka fegyve­rét a szocialista haza szolgála­tába állították. Legyőzték az ellenforradalmat, az interven­ciót, az ellenséget, győztek a szocializmus építésében. A szovjetek országa a népek ha­zája, a népek összefogásának, testvériségének legkifejezőbb országa lett. Megszüntették a termelőeszközök magántulaj­donát, létrejött a társadalmi tulajdon. A szocializmus vé­get vetett a termelés anarchiá­jánál?, a gazdasági válságoknak és más társadalmi megrázkód­tatásoknak. Bámulatosan rö­vid idő alatt hatalmas ipar épült ki, amely a szocializmus anyagi bázisa, az ország ha­talmának és virágzásának alapja. A párt a lenini szövetkezeti terv alapján megoldotta a ha­talom átvétele után felmerülő legnehezebb feladatot, s a szo­cializmus útjára vezette a pa­rasztokat. A parasztság szövet­kezése kimagasló esemény az emberiség társadalmi és gazda­sági történetében. Ma a Szovjetunió a korszerű technika, a csúcsteljesítményű szerszámgépeik, a szuperpreci- ziós műszerek, automatasorok, az elektronikus számológépek és az űrhajók országa. A gép­gyártás, a fémipar 1961-ben hárcrmszázötvenszer annyit termelt, mint 1913-ban, és majdnem ezerszer annyit, mint 1919-ben. Ma a Szovjetunió az acél és az aluminium, a cement és a műanyagok országa. Majdnem ugyanannyi acélt olvasztanak, mint Anglia, a Német Szövet­ségi Köztársaság és Franciaor­szág együttvéve. Ma a Szovjetunió a világ leg­hatalmasabb erőműveinek az országa. Több mint 300 mil­liárd kilowattóra villamos energiát termelnek. 1961-ben kb. 160-szor több villamos energiát állítottak elő, mint 1913-ban, és 650-szer annyit, mint 1919-ben; B roppant átalakulások nyo­mán gyökeresen megváltoztak az emberek életkörülményei is. Régen megszűnt a munkanél­küliség, a dolgozók félel­metes korbácsa. A munkások reálbére a szovjethatalom ide­jén 5,8-szeresére, a parasztok reáljövedelme pedig több mint hatszorosára emelkedett. A dolgozók lakásában megjelent a gáz, a villany, a rádió, a te­levízió, a hűtőszekrény, a könyv, az újság. A világon a Szovjetunióban a legalacso­nyabb a lakbér. Az eredmé­nyek ékesszóló bizonyítéka az a tény, hogy az emberek átla­gos életkora 69 évre emelke­dett, vagyis a szocializmus több mint kétszeresére emelte az életkort. A történelemben először a szocializmus biztosí­totta ténylegesen az ember alapvető szociális jogait: a jo­got a munkához, a jogot a pi­henéshez, a jogot az anyagi el­látottsághoz öregség idején, betegség és munkaképtelenség esetén, a jogot a tanuláshoz. A szocializmus megadta a szovjet embereknek a maguk és gyer­mekeik biztos jövőjének nagy­szerű érzését, az elért jólét tar. tósságának érzését, kialakítot­ta az emberekben a történelmi optimizmust. (Emdrődi István rajza) Ä szocializmus hősi ereje bebizonyosodott a Nagy Hon­védő Háború éveiben, amikor megsemmisítették a német fa­sizmus legyőzhetetleninek tar­tott hordáit. A szovjet nép cso­dálatos áldozatkészsége, forra­dalmi munkaszeretete párosul­va a szocialista társadalmi rendszer, a gazdaság tervszerű fejlesztésének azelőtt ismeret­len előnyeivel, néhány évtized alatt olyan eredményeket te­remtett, amelyek a Szovjetunió legádázabb ellenségeinek is torkára forrasztották a szót. A burzsoá világ megtanulta — számára persze keserves ta­pasztalatok árán —, hogy ko­molyan vegye a szovjet gazda­ság tényeit és terveit. Akárcsak a termelés ered­ményei, a legnagyobb megbe­csülést és tiszteletet vívták ki a szovjet kultúra, a szovjet tudomány és népművelés vív­mányai is. Ma közép- és fel­sőfokú képzettségű a szovjet munkásoknak csaknem fele, a kolhozparasztoknak mintegy negyede. A múlt évben nem kevesebb, mint 56 millió em­ber részesült rendszeres ok­tatásban. 1913-ban 290 000 volt a főiskolát végzettek szá­ma, 1959-ben pedig már 13,5 millió. Ma mintegy háromszor annyi mérnök kerül ki a szovjet egyetemekről, mint az Amerikai Egyesült Álla­mokban. A szovjet tudomá­nyos intézetekben ma több mint 400 000 tudományos munkatárs dolgozik, a világ legnagyobb tudóshadserege. A szovjet tudósok, mérnökök, technikusok, munkások az el­ső szputnyikkal, az ember el­ső űrutazásával, az első Holdra küldött földi üzenet­tel, a Mars körüli útra indí­tott űrrakétával, az első pá­ros űrrepüléssel, most a Pol- jot—1. űrhajóval kiváltották (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom