Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)

1963-11-05 / 259. szám

Kedd, 1963. november 5. 3 somogyi »ß Csak összefogással végezhetnek el mindent Hedrehelyen Az új elnök munkaszervezési gondjairól A KRUMPLIFÖLDÖN JÖN- MEGY, intézkedik, irányít. Délelőtt még maga ült a gé­pen. Szállított. Most már Rózán Ernő magtáros vezeti a traktort, burgonyát forgat. Asszonyok szorgoskodnak, bur­gonyával telt vontatók indul­nak a tábláról, s a túlsó szélen már javában szánt a traktor ... Fiatal, nyílt tekintetű, meg­fontolt szavú ember Nagy Sán­dor. Nem olyan régen még traktoros volt a hedrehelyi szövetkezetben, s október kö­zepe óta ő az elnök. Nem lepő­döm meg, amikor ez a máso­dik mondata: — Tudtam, hogy nehéz lesz, de hogy ennyire nehéz, arra nem számítottam. Eszembe jut, hogy egy fél árával előbb Váradi Lajos könyvelő azt mondta az irodá­ban: »Hedrehelyen ötvenkilenc óta ő az ötödik elnök. Eléggé el van rontva itt már minden.-» És most azt hallom Nagy Sándortól: — A legnagyobb hiba, hogy éveken át becsapták ennek a falunak a népét, sohasem kap­ta meg, amit ígértek neki,.. A bizalmat helyreállítani, bitet önteni az emberekbe — igen nehéz feladat. S ő akkor vette át ennek a szétzilált szö­vetkezetnek a vezetését, ami­kor a legnagyobb, a legfonto­sabb őszi munkának, a vetés­nek a közepén voltak. VEZET ÉSVALTOZÁSKOR —■ érthetően — az emberek mindig várnak valami jobbat. A kérések, a problémák özöne zúdult az új elnök nyakába. Sok tagjának tartozik a szö­vetkezet szánkóárral, istálló­bérlettel, s ki győzné felsorol­ni, még mivel! A télen kiter­melt fát — jogos volt ez a kö­vetelés is — haza kellett most hordani, a kombájnszalma Lakásépítés Szófiában A bolgár fővárosban néhány év óta rendkívül nagy lendü­lettel folyik a lakásépítés. Az idén 5680 lakást adnak át. A jövő évben befejezik a lakóne­gyedekben elkezdett összes építkezést, és 1380 új lakás épí­tését kezdik meg Az eddigi­nél jóval nagyobb méretekben fognak alkalmazni nagy pane­leket A következő években to­vább gyorsítják az építkezést, és 1966-ban már 9100 lakást fognak átadni Egyidejűleg számos új középület épül, par­kosítanak, bevezetik a neon­világítást negy ven százaléka kint volt, nagy részben még szanaszéjjel a táblákon. S mindennek tete­jében szorított az időszerű munka, sürgetett a ­takarítás. Ezek a tények csak jelzései annak, hogy ... ri traktoros mivel találta ma­gát szemben, amikor az őszin­te tanácskozások után úgy döntött a falu népe, hogy az ő kezébe helyezi az irányítást. Lábával egy rögöt morzsol szét, miközben a sablonosnak ható, de a vezető hivatását je­lentő szavakat mondja: — Legfontosabb feladatom­nak tartottam és tartom: meg­keresni az emberekhez vezető utat. • k ' És ezért kezdte ezt úgy, hogy négy részre osztotta a fa­lut a vezetők között, s estén­ként minden házhoz ellátogat­tak. Bármennyire terhes és ne­héz volt is a napi munka, sok­szor éjfélig is eltartottak a csa­ládlátogatások. Megbeszélték a problémákat, és azt is, hogy mi a teendő.;. AZ EMBERI KAPCSOLA­TOK ALAKULÁSÁT a köny­velés nem tudja kimutatni. Tény, hogy Hedrehelyen nem is olyan régen még azt hajto­gatták: »Novemberben sem ve­tünk el.« MosJ azonban már földben van kenyérgabonájuk. Hogy hogyan csinálták? — Megbeszéltük például, hogy vasárnap délutám úgy adunk fogatot a háztájiba, ha délelőtt lehordják, letakarítják a répát. Egy kivételével min­denki megértette ezt. Így vet­hettük el a répaföldet... Akadnak bizony olyanok, akik húzódoznak a közös mun­kától. Most leginkább ők ne­hezítik a helyzetet. Rózán Já­nos például két hete vállalta, hogy állandó kocsis lesz. Aztán hazahordta, amit kellett, be­szántotta szőlejét, mindent el­rendezett a háztájiban, a kö­zösben pedig mindössze talán hét-nyolc napot dolgozott, és njost ott akarja hagyni a fo­gatot. — Nem mondunk le róla — hangsúlyozza az elnök —, be­szélünk még vele. És azokkal az asszonyokkal is, akik kere­ken megtagadták a munkát. Igen, szükség van most minden erőre. Itt a betakarí­tás, az őszi mélyszántás; azért, hogy Hedrehelyen jövőre* jobb­ra forduljon a helyzet, már most kell dolgozni. Hallgatom az elnököt, és úgy érzem, őszintén, felelősség- teljesen aggódik az Üj Tavasz sorsáért. A hibák következmé­nyeit annak idején saját bőrén tapasztalta mint tag, s ahogy abban az időben ők fölvetet­ték a vezetők felelősségét, tud­ja, hogy ez mosj; ráhárul. Volt ! már sok elnök, és végül szinte egyik sem tudott szembenézni a tagsággal... Még nem tudott maga he­lyett traktorost állítani, azért is ült délelőtt ő a gépen. Meg azért is, mert mindenekelőtt az vezeti: minden feladatot, bár­milyen nehezek is a körülmé­nyek, el kell végezni Hedre­helyen, Nem könnyű a dolga, nagy szükség van a támogatás­ra. AZ JUTOTT ESZEMBE, amikor elbúcsúztam tőle a krumpliföldön, milyen jó len­ne — és saját érdekükben len­ne jó —, ha valamennyi hed­rehelyi ember a bizalom mellé, amit a választáskor neki meg­szavazott, töretlen, odaadó szorgalmat is mellékelne. Mert bármennyire igyekszik is az új elnök, csak velük együtt tud rendet teremteni ebben a gyen­ge szövetkezetben. Vörös Márta AKTATOLOCATÁS \f olt Salamon Bélának v egy mulatságos jele­nete. Mint ügyfél végigbotor­kálja a Hivatalt. Asztaltól asz­talhoz, emeletről emeletre kül­dözgetik, csak éppen nem te­szik rá a szükséges pecsétet a kérvényére. A panaszost alakí­tó színész kétségbeesetten így kiált fel mindén továbbküldés­kor: »Már megint egy csapó­ajtó!« A műfaj szabályai sze­rint a jelenet erősen túlozta a valóságot, s így még hatáso­sabban találta telibe az ügy­feleket értelmetlenül küldöz­gető, az aktákat lélektelenül tologató magatartást. A tréfa megírása óta sokat javult a helyzet, kevesebb lett a csapó­ajtó, de azért még gyakran elő­fordul, hogy az ügyet legalapo­sabban ismerő szervek nem or­vosolják a panaszt, továbbpasz- szolják az aktát. í"’ sürgőn hallottam a kö- vetkezőket. Két záká­ny! lakos összeveszett azon, hogy hol van a mezsgye ingat­lanaik között. Mivel sehogyan sem jutattak dűlőre, elmentek a tanácsházára. Megkérték a Vb-titkárt, hogy tegyen igaz­ságot. — Méressék föl az ingatla­nokat mérnökkel, majd az el­dönti, hogy hol van a határ. Egyébként is a bíróság foglal­kozik az ilyen ügyekkel — mondta a titkár. A két haragos megfogadta a tanácsot, elment Csurgóra. Legnagyobb meglepetésükre azt a felvilágosítást adták ne­kik a járásbíróságon, hogy nem rájuk tartozik a birtokháborí­tás, menjenek a járási tanács­ra. A két zákányi egyre bosz- szúsabb lett, mert már unta az értelmetlen talpalást. De hát csak továbbmentek egy hiva­tallal. A járási tanács titkára végighallgatta, hogy mi já­ratban vannak, aztán közölte: csak a községi tanács dönthe­ti el a vitát. A panaszosok megköszönték az útbaigazítást, s nagy dühösen elindultak ha­za. Fölöslegesen utaztak a já­rási székhelyre, fölöslegesen háborgattak két szervet, ami­kor jó helyen kereskedtek oda­haza, a tanácsnál. A járási tanács titkára a pa­naszosok távozása után azon­nal felhívta a zákányi taná­csot: bejelentette, hogy mikor keresi föl a hivatalt a két ván­dorútra küldött panaszos. Egy­úttal felhívta a titkár figyel­mét, hogy a birtokháborítás az ő hatáskörébe tartozik. A ta­nácsnak kell szakértőt kérnie, s nem a vitatkozó feleknek. Az ÚJ UTCÁT NYITNAK CSURGÓN Már épül az utca első háza. cember Egyelőre 29 házhelyet parcelláznak ki. Az első házat de- 3I-én adják át rendeltetésének. zíergíebeL (is) Hányszor csináltunk így tüzet a cellában. Kari, aki a legerő­sebb volt hármunk között, ad­dig dörzsölte a seprűnyéllel priccsünk fáját, míg a fa fel- hevült és parázslani kezdett, s a matróz rászórta a könnyen gyulladó celluloidforgácsokat, én pedig meggyújtottam a fel­lobbanó lángnál azt a papírt, amellyel aztán a cigarettacsik­kekből és krumplihéjból so­dort cigarettáinkat gyújtottuk meg. Most persze mind a há­rom munkafolyamatot magam­nak kellett elvégeznem, de si­kerülnie kell, ha minden kéz­nél van. Izgalmamban nem ügyeltem az útra. A hóesés egyszerre megszűnt, és a felhőfoszlányok közül csillagfény ragyogott elő. Ám merre volt a kunyhó? Megálltam, kutatva néztem kö­rül, és a kunyhó körvonalait nagy távolságban fedeztem föl. Jobban siettem, de a talaj hir­telen engedett a lábam alatt, ösztönszerűen hátradobtam karjaimat. Az üveg nagy ív­ben kirepült kezemből, és re­csegve zúzódott szét egy kö­vön. Földre vetettem magam, de a talaj kicsúszott alólam. Havat és kőgörgeteget rántva magammal, a mélybe zuhan­tam. Kiterjesztett karomat teljes erővel a hóhoz szorítottam, és így sikerült az esést némileg lefékeznem. Bénító rémület fogott el a szakadékba ledü- börgő köveik növekvő robajá­nak hallatára. Akaratlanul se­gítségért kiáltottam; azután rögtön tudatára ébredtem esz- telenségemnek. Néhány másodpercig még meg,tartott a karom, aztán erőm véget ért. Kétségbeeset­ten próbáltam cipőmmel a sí­kos sziklafalon támasztékot ta­lálni, homok és hó hullott a fejemre és a tarkómra, a kö­vek dübörgése, mélyen alat­tam, úgy hangzott, mint egy távoli zivatar. Behunytam a szemem, amikor kezem a pere­met elengedte. Miért nem esem tovább? Miért nem zuhanok le oda, ahová már alázúdult a lavina? A megerőltetéstől reszketve álltam a sziklafalnak támasz­kodva, és nem tudtam megér­teni, mi óvott meg a lezuha­nástól. Néhány perc telt bele, amíg addig merészkedtem, hogy lá­bammal kitapogassam a kiug­rót, amely zuhanásomat fel­tartóztatta. A megmentő pe­rem alig egy méter széles volt. A földre siklottam, óm centi­méterről centiméterre mász­tam a sziklafal mentén, A ki­ugró hol szélesebb, hol keske­nyebb volt. Végtelennek és időtlennek tetszett ez az út a sziklafal pe­remén, a szakadék fölött, amely áthatolhatatlan homály­ban húzódott mellettem, mind­össze néhány centiméternyire. Végre, egy örökkévalóság múl­va, a kiugró kiszélesedett. Szo­rosan a sziklafal mellett fel­egyenesedtem. A fal már csak egy méter magas volt. Fölléle­gezve kúsztam fel, és másztam el néhány méterre a veszedel­mes lejtőtől. Mikor felálltam, térdem annyira remegett, hogy le kellelt ülnöm. Hamarosan ismét a védelmet nyújtó kunyhó költötte le min­den gondolatomat. Az ég csak­nem felhőtlen volt, és a csilla­gok olyan fényesen világítot­tak, hogy lábnyomaimat vilá­gosan kivehettem a hóban. Egy kőnél megtaláltam fias­kóm maradványait. Zsebre tet­tem egy üvegcserepet, és visz- szatértem a kunyhóhoz, amely most tisztán vált ki a hóból. Milyen jó, hogy Kari az utolsó pillanatban még figyel­meztetett a fogkefére. Tíz perc múlva egy maréknyi celluloid­szál hevert a deszkán. Most még fát kellett tüzesáteni. A fa­hasábot teljes erővel a deszká­hoz dörzsöltem. Látni nem lát­tam semmit, de kicsit később Világosan érezhető volt az el­szenesedő fa szaga. Dobogott a szívem, amikor a forgácso­kért nyúltam. Vajon sike- rül-e? *• t Még egyszer összedörzsöl­tem a fákat, és rászórtam a celluloidszálakat. Hirtelen láng csapott fel, és újra ki is aludt; Hol a széna? A deszka pi­cit parázslóit. Belefújtam a parázsba, és közben a széna után tapogatóztam. Végre megtaláltam. Semmi sem ment előírásszerűén, a száraz szénát a fellobbanó lángon kellett volna meggyújtanom. De a deszka még mindig iz­zóit. Óvatosan a parázsra szórtam a szénát, ráfújtam, és végre, kínos másodpercek a v°Igybe. Kenyér, ha után, fényes lánggal égett, elegendő kenyerem más kérdés, hogy ki fiaeff majd a költségeket. Hasonlóan járt el egy ügy* ben a balaton boglárt tanács; Az új háztulajdonos elvágta a bérlő villanyvezetékét, meg­vonta a lakótól a kerthaszná­latot. A házban lakó család nem hagyta annyiban a jogta­lanságot, kérte a tanácsot, hogy sürgősen segítsen, ment sötétben vannak este, petró­leumlámpával kénytelenek világítani. A község a sürgős intézkedés helyett a járási tanács igazgatási osz­tályára küldte az aktá­kat. Onnan természetesen visszakü leitek Boglárra azzal a megjegyzéssel, hogy helyben kell intézkedni. Az első példában említett két zákányinak nem volt olyan égetően fontos, hogy ;izomnál intézkedjenek ügyük­ben, mint a bogiári csa­ládnak. A károsultak a petró­leumlámpa mellett »böjtölték ki« az akadozó, vargabetűs ügyintézésit. Türelmetlenül várták, Hogy mikor kapcsoltat­ja vissza az áramot a tanács. S az akták eközben Boglár és Fonyód között utazgattak, sen­ki sem mozdította a kisujjáí sem a kellemetlen helyzetbe került család érdekében. "p kifordul, hogy némely itanácsvezetők nem is­merik eléggé a rendelkezése­ket (-mint a zákányi esetben), s azért küldözgetik fölöslege­sen az ügyfeleket. Olykor meg nem őszinték az íróasztal mö­gött ülők. Nem mondják meg, ha nincs igaza a panaszosnak* ha nem tudnak segíteni. Ké­nyelmetlen megmondani az igazat, s inkább továbbküldi^ a panaszost egy »csapóajtó«“ val. — Csak menjen el a járás­hoz, ott majd elintézik az ügyét — hitegetik a pana­szost. Nem növeli a tanács tekinté­lyét az efféle »lerázás«. Előbb- utóbb úgyis megtudja az ügy­fél, hogy nem helyesem tájé­koztatták ott, ahol először járt. A kényelmesség és a nemtö­rődömség miatt húzódott el hónapokig Harangozó Lajosné somogyvári olvasónk panaszá­nak kivizsgálása. A Fonyódi Járási Tanács Mezőgazdasági Osztályának vezetője — ahe­lyett, hogy megvizsgálta vagy megvizsgáltatta volna valame­lyik munkatársával az ügyeit — továbbküldi« a beadványt a somogyvári tanácshoz. Ott az­tán elakadt az ügy. A mező­gazdasági osztály többszöri sürgetésére sem vizsgálta meg a vb-elnök. Harangozó Lajos­né ügyét végül is a járási ta- ► nács elnöke (!) intézte el. Bi­Í zony nem vetett jó fényt ez a . huzavona sem a mezőgazdasá­gi osztályra, sem a községi ta­nácsra. Az utóbbi időben többen fordultak lakáspanasszal a szerkesztőséghez. Csaknem mindegyik így kezdte a mon- dökáját: — Az egyik tanácsi dolgo­zó — kérte, hogy a nevét ne mondjam meg — küldött ide.- Azt mondta, hogy itt orvosolni tudják bajunkat. S hiába minden magyarázat hogy csak a tanács foglalkoz­hat érdem-ben az üggyel. Ez nem nyugtatja meg a hozzánk fordulót, azon morfondírozik, hogy vajon miért tagadja meg a szerkesztőség a segítséget. gyal elfogyasztottam a szeme­ket. »Igazán csodálatos tűz ez — mondtam magamnak —, így már tudnék idefönn élni. Csak krumplira volna még szüksé­gem. Milyen pompás ízű is a krumpli, ha forró hamuba rakja az ember. Ö, régen, krumpliszedéskor mi gyere­kek mindig így sütöttük a -krumplit És még mi mindent lehetett belőle készíteni. Lán- gost, galuskát, sülit krumplit krumplis fánkot, pürét...« Ha Kari hallaná ezt, össze­szidna. Ilyen teljesíthetetlen kívánságok csak eltérítik az^TT , . . . , , _ jHa neki a tanácson azt mond­céijatól, magyarázná. \ták, hogy ide bizalommal for­Elegiendő volt ahhoz, hogy a faforgácsokat meggyújtsa. Égett a tüzem. A kunyhóban világos lett és meleg. Az ajtót kissé nyitva hagy­tam, hogy a füst kitódulhas­son rajta. Örömömben, hogy ilyen jól sikerült tüzet rak­nom, majdnem elfelejtettem, hol vagyok. Levetettem ned­ves ruháimat, és egy deszkára akasztottam őket. Aztán háti­zsákomból elővettem az utol- 6Ó kukoricacsöveket, a tűz mellé ültem, én farkasótvágy­embert A cellában ez a cél a kihall­gatásra való felkészülés volt, később a szökés előkészítése. És most? A határ. De amíg elérem, élnem kelL Holnap, jókor reggel le kell mennem csak lenne! Amellett nem sok kellene ah­hoz, hogy elegendő élelmisze­rem legyen, de gyáva vagyok, nincs tehetségem a lopáshoz. A parasztok kamrái tele vannak, nekik mindig van mit enniük. Ha megtömhetném a hátizsá­kom kenyérrel, liszttel, kramp-, lival és szalonnával vagy zsír­ral, akkor nyolc napig idefönn maradnék, és csak aludnék, ennék, és megint aludnék. (W<XytatjuikJ dúlhat, akkor az úgy van, csak ő valamiért kivétel. Egyik-má­sik panaszossal csak másfél­két órai beszélgetés után síké­iül megértetni, hogy rosszul tájékoztatták. Mennyivel he­lyesebben járt volna el a hát­térben maradó tanácsi dolgozó ha nyíltan, őszintén megma­gyarázza az ügyfélnek, hogy még várnia kell a kiutalásra, sokkal súlyosabb helyzetben levők vannak előtte. Persze könnyebb ehelyett máshova küldeni, mert esetleg még há­lás is a »jó -tanács«-ért. C ok bosszúságot okoz . az embereknek az ak- 'tatologatás és az átpasszolás, növeli a hivatalok és a külön­böző szervek munkáját, lassít­ja az ügyintézést. Nem ártana, ha a jövőben még kevesebb »csapóajtó« állná el az ügyes­bajos dolgaikat intézők útját. Lajos Géza

Next

/
Oldalképek
Tartalom