Somogyi Néplap, 1963. november (20. évfolyam, 256-279. szám)
1963-11-03 / 258. szám
Vasárnap, 1963. november 3. 3 SOMOGYI NfiPtuSl* Árpát kapta k a fölösleges kenyérgabonáért Somogy faj sasi tapasztalatok Képeslap Vol A somogyfajszi Kossuth Termelőszövetkezetben. gyengén fizetett az idén a 320 hold kenyérgabona. A termés any- nyira elmaradt a tervezettől, hogy a szerződött öt vagonnál jóval kevesebbet adhattak a népgazdaságnak. 130 mázsával adósak maradtak... A vezetők példamutatása — Arra gondoltunk, ha minden szövetkezet csak ennyivel is kevesebbet ad, mint ameny- nyire szerződött, bizony sokra rúg, és komoly gondot jelent az egész országnak. Már cséplés után mindjárt kerestük a módjait, hogyan lehetne mégis köz- fogyasztásra adni azt a gabona- mennyiséget, amit korábban megígértünk — emlékezik visz- sza Ififali Lajos tsz-elnök. Akkor, mihelyt lefolyt a szem a cséplőgépről, minden addig teljesített munkaegységre 3 kg-ot kaptak a tagok előlegként. A szövetkezet vezetői összedugták a fejüket, és megszületett a döntés: lemondanak arról a mennyiségről, amire nincs szükségük. A vezetőségi tagok összesen mintegy 30 mázsa kenyérgabonát értékesítették az államnak, helyette a termény árát kapták meg. Maga a tsz-elnök három mázsát adott él így. / Ne tartozzon a falu Most, hogy megjelent a rendelkezés, miszerint árpáért elcserélhetik fölösleges kenyér- gabonájukat a szövetkezeti gazdák, Somogyfajszon naponta jelentkeznek a tsz-tagok a Malomipari és Terményforgalmi Vállalat helyi felvásárlójánál. Árpáért mennek a magtárba . s. — Ismét a vezetőségi tagok voltak az elsők, akik felírták a nevüket a listára. Az a cél vezetett bennünket, hogy kiküszöböljük a csorbát: ne tartozzon kenyérgabonával a falu. A listával, melyen már rajta volt, hogy melyik vezetőségi tag hány mázsát jegyzett elő cserére — a tsz-elnök isimét három mázsával rukkolt ki —, végigjárták a brigádokat. Voltak akik már a megkapott gabonából adtak vissza, a legtöbben a várható osztalék egy részét cserélték be árpáért. Bognár György például az előlegből adott 250 kilót, ezenkívül az évvég! járandóságából is 280 kilót felajánlott. A cserébe járó árpát már meg is kapta. — Hárman vagyunk a családban — mondja —, van kenyér- nekvalónk elég. Jobban járok, ha abrakból van több, mert két marhára és három sertésre kötöttem hizlalási szerződést. Most már 100 mázsa körül van az akció keretében összeírt kenyérgabona mennyiség. Abrak a háztáji állatoknak Németh József és Hajdinák István növénytermesztési brigádvezetők György József állattenyésztési brigádvezető, Pacskó György, Mihalics János és Princz Pál vezetőségi tagok meg sok fogatos, gyalogmunkás, akik már megkapták az abraktakarmányt, elégedettek a csereakcióval. Gábor Dáviddal, a Malomipari és Termény- forgakná Vállalat igazgatójával és Emszt Istvánnal, a marcali járási kirendeltség vezetőjével arról érdeklődünk, hogy menynyire találják meg számításukat a szövetkezeti gazdák abban, ha fölösleges búzájukért és rozsukért őszi árpát kapnák. — Negyedmagammal vagyok, de a cséplés után kapott és a zárszámadáskor járó gabona jóval több annál, mint ameny- nyire a családomnak szüksége van. Ügy látom, hogy két mázsát kicserélhetek. Az árpa ugyanis nagyon kell. Fialás előtt áll az anyakocám, a malacokat leválasztás után jól tarthatom majd abrakkal — mondja Land or János zsákoló. Ezen a véleményen vannak Pintér József és Keczeli György fogatosok is: segítséget jelent az abrak a háztáji állatok takarmányozásában, főként a Kedves Barátom! Bizonyára emlékszel még erre a két szóra: Mamajev—Kurgán. Ez a név gyakran szóba került valahányszor a második világháború legnagyobb sorsdöntő csatájáról, a sztálingrádi csatáról beszélgettünk. Tudod, a Mamajev —Kurgán, azaz a Mamajev domb volt a rettenetes harc főszíntere. Ezen a dombon jártam. Alacsony, ritkás fűvel benőtt emelkedő. Annak ellenére, hogy magassága csekély, be lehet látni róla a Volga partján hosszan elnyúló hétszázezer lakosú várost. Harcászati szempontból éppen ezért volt nagy jelentősége, mert tetejéről szemmel lehetett volna tartani az utcákban folyó ádáz küzdelmet. Ám a domb teteje az egész csata idején tartósan senkié sem volt. A németek akkor se tudták birtokukba venni, amikor a hősiesen küzdő 62. szovjet hadsereg nagy részét már-már a Volgához szorították, akkor se, amikor bomba hiányában ekét és boronát a szórtak a szétlőtt, lángokban álló városra, |l melyről akkoriban már csak így beszéltek: hizlalásban. Ugyanakkor azt is tudják az emberek, hogy amit ők visszaadnak kenyérgabonát, az hasznára van a népgazdaságnak. Keczeli György szerint: — Kell a kenyémekvaló az országnak, miért ne adnám oda azt, ami nekem már túlhaladja a szükségletemet. Az akció tovább tart Somogyfajszon már az eddig összejött és előjegyzésbe vett gabona eléri azt a mennyiséget, amivel tartozott a tsz a népgazdaságnak. A tagok általában fél mázsa búzát és fél mázsa rozsot adnak egy mázsa őszi árpáért, így a termények közötti árkülönbség is nagyjából kiegyenlítődik. A mégis felmerülő érfékbeni eltérést zárszámadáskor rendezik a szövetkezeti tagokkal. ji & város azóta teljesen újjáépült. Tiszta, Akik eddig még nem irat- modern utcáin trolibuszok robognak, gyárai koztak fel a cserére jelentkezők? ontják a termékeket, erőműve óriási mennyilistájára, azok ezután szánják villamosenergiát sugároz szét, szép üzrá magukat — mondják a Kos-f suth Tsz vezetői. Biztosra veszik, hogy nagyon kevesen maradnak ki a cseréből, csak azok, akik nagy családdal vannak. Ugyanis sokan a végleges kiegészítő gabonaosztásig, amire zárszámadáskor kerül sor, a vártnál több egységet szerezhetnek, és az erre eső gabonát fölöslegként átadhatják árpáért. Naponta kérdik tőlem a tagok, hogy lehfjt-e még cserélni — mondja Szabó György, a tsz magtárosa. És folyamatosan bonyolítják az akciót. Ha csak mázsánként is, de egyre gyarapszik az a kenyérgabona készlet, amit közellátásra adnak a Somogy fa jsziak. Ezzel példát mutatnak megyénk valamennyi ^ közös gazdaságának. á Hermész Ferenci létéi, színházai, szállodái szemet gyönyörködtetőek. Ha az ember bennük jár, elfelejti, hogy itt minden szobáért külön megküzdőt- tek a védők. A Mamajev Kurgánon azonban nem lehet elfelejteni ami történt. Amott egy közös sír 11 000 halottal. Árkok és gödrök szabdalják a domb oldalát. Ritka még a fű, mert minden négyzetdeciméter földet száz és száz szilánk borított el sokáig. És emlékeztet az az emlékkomplexum is, amelyet szovjet művészek egy kiváló csoportjának tervei alapján most építenek a Mamajev domb oldalán. Ez az alkotás méltán számíthat a világ elismerésére. Ám aki az emlékkomplexum hatalmas lépcsőin elindul fölfelé, az nemcsak a művészi formákra gondol, hanem arra a hős szovjet katonára is, aki ebben a városban megbirkózott a fasiszta fenevaddal, arra a népre is, amelyik a Volgán túlról ezt a katonát szere- tetével és erejével támogatta, és arra is, hogy az öldöklő háborúknak megismétlődése ellen mindenkinek teljes erejével küzdeni kell. Küzdeni, hogy az emberiség elmondhassa: megszűntek a népek között a harcok, nem festi pirosra a folyókat az emberek vére ... Mert a Volga véres volt 1943. tavaszán, amikor a Mamajev Kurgánon olvadni kezdett a hó. Szegedi Nándor 1 «PH I, Jj|$ í jpjí Js síi wm u i rm Már csak százezer tonna hiányzik az egymillió tonna széntöbbletből A szénbányászok október ben szinte napról-napra fokozták a termelést, hogy mielőbb teljesíthessék az évi terven felüli egymillió tonnás vállalásukat. Október 25-től 100 000 tonna fölött állandósult a napi széntermelés. Hozzájárult ehhez az is, hogy november 7-e tiszteletére kezdeményezett ünnepi verseny szakasz még inkább gyarapította a tonnák ezreit. A kiváló októberi eredményekkel a szénbányászat közel került vállalása teljesítéséhez. A hónap utolsó napjainak termelési adatai szerint körülbelül már csak 100 000 tonna hiányzik a felajánlott évi egymillió tonna többletből. Egy rosszul sikerült találkozó A múlt szombaton a Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyárának negyven KlSZ-fiatal- ja Nagyatádra látogatott az ottani KISZ-bizottság meghívására. A programban szerepelt a Cémagyár megtekintése, a konzervgyár munkájával való ismerkedés, szellemi vetélkedő a művelődési házban, zenés, táncos ismerkedési est a Cémagyár kiszeseivel. (MTI) C0O00O0O00OO00O0CXXXXX5O000O0OCOOO0O0O0C5O0O0OO000000C XXXCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXJOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO erőm elhagy. Üldözőimet már legelő, akkor itt istállóknak is lehetett rakni. Mindössze egy »Nem vagy észnél« — mondtam magamnak, de a logika haingja túl gyenge volt ezekben a percekben, hogy legyőzze érzéseim esztelen áradatát. Beszélni akartam vele, mindent elmondani neki, s ő meg fog érteni, hiszen ő is magányos volt; és én majd minden elképzelhető aggályát eloszlatom ..; Két motorkerékpár jött velem szembe. Mikor már nem voltak messze, felismertem Utasaikon a csendőrség zöld egyenruháját Két ugrással elhagytam az országutat, és átrohantam a mezőn. Csak aztán jutott eszembe, milyen ostoba dolog volt ez a fejvesztett menekülés. Valószínűleg elmentek két mozgósítják. Amikor az emelkedőre értem, hallottam, hogy csizmájuk már a vágányok közötti sóderén csikorog. A hegy sziklásán és meredeken nőtt ki a földből. Egyszer- másszor letöredezett lábam alatt a kő, és dübörögve gurult a mélybe. Szerencsére már annyira alkonyodott, hogy nem szolgálhattam nekik célpontul. A félsz, hogy a kezükbe kerülhetek, kétségbeesett erőt kölcsönzött. Odalentről még mindig hallani véltem lépteiket és hangjukat. Reszkettem a megerőltetéstől, arcomat izzadság öntötte el. A szél csakhamar hideg cseppeket vert az arcomba. Esett. Továbbmásztam rézsűt a hegy iránt, és egy órával utóbb egyáltalában nem hallottam. Holnap sem fognak megtalálni, mert a hóesés minden nyomot eltöröl. Vajon hová is jutottam őrült menekülésemben? Rövid idő után megint felfelé másztam. A hó és a jeges szél továbbhajtott. Mozognom kellett, ha nem akartam megfagyni. Vékony nyári ruhám rongyokban lógott, kezemet és térdemet éles kövek tépték fel. Egyszercsak véget kell érnie ennek az átkozott hegynek. És aztán? Tulajdonképpen mit kerestem itt fenn? Nem azért mentem-e le, hogy élelemhez jussak? Sört rendeltem, hideg sört! És mindezt csak azért, mert az a nyavalyás, dagadt náci egy pillanatra elrontotta az étvágyamat. Tehetetlen düh fogott el. »Fasiszta banda — átkozódtam magamban. — Nyomorultak!« Kezemet tölcsérszerflen a szájam elé tettem, és mint egy eszelős, kiáltottam le átkaimat a völgybe. Aztán magam is megijedtem ettől a dühkitöréstől, és szégyelltem hogy ennyire elveszítettem önuralmamat. Három óra telhetett el azóta, kellett lenniük. A kavargó hó elvette előlem a kilátást, és az érintetlen hótakaró kínszenvedéssé tette a járást. Az volt az érzésem, hogy mezítláb járok. Hol az ördögben vannak hát azok a karámok? Vagy nem is léteznek talán? Kimerültén támolyogtam előre, behunyt szemmel, karom előrenyújtva. Nem bírtam tovább. A térdem rogyadozott. Pihenni, csak öt percet pihenni! Csakhamar talpra ugrasztott a metsző hideg. Egy lépésnyit botorkáltam csak előre, és egy falba ütköztem. Kunyhó volt. Az elreteszelt ajtó könnyen kinyílt. A meleg éji szállás gondolata elfeledtette velem az elmúlt órák minden gyötrelmét. Végigtapogattam a helyiséget. Megdöbbenésemre a kunyhóban sem szénát, sem szalmát nem találtam. A padlója nem volt egyéb kőkeményre fagyott, puszta földnél. Világosságra volt szükségem, tűzre. Nem tölifihctem az éjszakát átázott ruhámban. Ez a biztos megfázást jelentette volna. Hirtelen eszembe jutott a fogkefe, amelyet Karl Bänder volna mellettem. így azonban már magasan Schönwies fölött felkeltettem figyelmüket. jártam. Mélységes sötétség vett Gépüket az út szélére állítot- körül. Az esőből réges-rég hó ták, és valamit kiáltottak fe- lett, és a hótakaró percről lém. Átmásztam a töltésen, és percre vastagabb lett a lábam a cserjésen keresztül a hegyek alatt. Felhők borították az eget felé rohantam. »Megállni!« — és eltakarták a csillagokat. Je- hallottam kiáltásukat mögöt- ges szél hajtotta az arcomba a tem. Kiáltozásuk megrémített, hópelyheket, és dermesztette féltem, hogy az egész kömyé- meg ujjaimat. Éreztem, hogy tanácsára magammial hoztam, hogy eszeveszetten elmenekül- Ha van itt fa, tüzet rakhatok, tem az országúiról, amikor a A mennyezet felé nyúltam, és hegy hirtelen, egészen várat- fölkiáltottam örömömben. Fö- lanul véget ért. Előttem a sö- lőttem egy rögtönzött függőtétben egy nagy, fehér térség padlás húzódott, amelynek rajzolódott ki halványan. Ide- deszkáit szabadon rakták egy- luloidforgácsokat lekaparni, fönn a hó térdig ért. Havasi másra. Nem ’ volt nehéz fel- Az a gondolat, hogy pár perc legelőn lehettem. Az ilyen ma- másznom. múlva lobogó, meleg tűznél gas fekvésű legelőket a pásztó- A padlás üres volt, de a desz- ülök, teljesen felébresztett, rak többnyire már október ele- kákból és egy marék szénából, jén elhagyják. S ha ez valóban amOJyet összekaparjam, tüzet (Folytatjuk,J éles tárgyra volt szükségem, hogy a fogkefe nyeléről néhány finom celluloidforgácsot kaparhassak le. Csak akad odakinn a hó alatt egy éles kő... Lerántottam néhány deszkát. Ki voltak száradva, és az ajtóküszöbön könnyen fel lehetett őket tördelni. Egy félbe tört deszkát a padlóra helyeztem, melléje a szénát és egy nagyabb darabot a széthasogatott fából. Most már csak az éles kő hiányzott Kimentem. Kinn még mindig havazott. Találomra tettem néhány lépést, és lábammal elkapartam a havat. Kő hevert elég a hő alatt de egy sem volt számomra használható. Továbbmentem, nagy ívet írtam le a kunyhó körül, de eredménytelenül kutattam át a havat. Nincs értelme ilyen hófúvásban tovább keresgélni. A kezem és lábam elhalással fenyegetett Visszaindultam. Néhány lépés után hirtelen megcsúsztam. Valami síkos tárgyra léptem. Egy pálinkás- üveg volt. Nyilván a pásztorok dobták el, mikor a legelőt elhagyták. Boldog izgalommal nekiiramodtam — már ameny- nyíre a hó engedte. Most minden rendiben volt Üvegcseréppel még könnyebb lesz a celA kaposváriak vidám hangulatban indultak útra Nagyatád felé, bár az időjárás igen mostoha volt. A járási KlSZ-bdzott- ság örömmel fogadta a fiatalokat munkatársai elkísérték őket a két üzembe. A program harmadik része azonban — a szellemi vetélkedő — már szóba sem jött Maradt a negyedik része a programnak, amely sajnos a lehető legrosz- szabbul sikerült Az még hagy- ján, hogy a Cérnagyár bejáratánál a vendégeknek fejenként öt forintos belépőt kellett fizetni. De akkor már végképp megütköztek, amikor a kultúr- helyiségbe lépve kiderült, hogy hely nincs, a terem túlzsúfolt Persze ekkorra már szinte teljesen magukra hagyták őket, sem a KISZ-bizottság, sem a Cérnagyár fiataljai nem törődtek velük. így aztán, »közelharccal« juthattak csak asztalhoz. De így sem sok örömük telt a mulatságban. Akadtak bőven kellemetlenkedők. Egy pirosinges részeg suhanc ráhasalt a kaposváriak asztalára, nagy lendülettel félrekotorta azok poharát, s torkaszakadtá- ból üvöltött. Mikor szóltak neki az asztalnál ülő fiatalok, hogy hagyja őket békén, előkapta az erszényét, és az asztalra vágva próbálta bizonygatni, hogy »ő a legény Nagyatádon«. Sajnos sem a rendezőség, sem más jóízlésű nagyatádi fiatal nem volt, aki jobb belátásra próbálta volna bírni ezt az okvetetlenkedőt Egyszóval: a kaposvári fiatalok nagyon szégyenkeztek a nagyatádiak helyett. Ez volt az oka, hogy a vendégek hamaroson megcsömörlöttek az effajta »ismerkedéstől«, és igyekeztek minél előbb elhagyni Nagyatádot í 8b. F. (folytatjukJ
