Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-27 / 252. szám
SOMOGH NÉPLAP 4 Vasárnap, 1963. október *1 HÓHÉR TOLLAT FOGOTT A Prónay visszaemlékezése az A »szerző“ naplónak nevezi az ezeroldalas, több év távlatából fényképes mellékletek segítségével megírt visszaemlékezését. Ha a vaskos emlékezést lapozzuk, valamint összevetjük egyéb tényanyaggal a család történetét, akkor előttünk áll a magyar földbirtokos-gentry alakja, aki nemcsak földjéből, hanem jövedelmező állami hivatalokból is él. A család tipikus megtestesítője a földesúri kapitalista Magyarország vezető garnitúrájának. Prónay Pál 1874-ben született atyjának hatodik gyermekeként, és családi hagyományként két testvérével együtt huszártiszt a kilencszázas évek elején. A ranglétrán nehezen emelkedik, de ezt szédületes gyorsasgágal behozza a fehérterror első éveiben. A família régi eredetű: a tótprónai Prónayak már a XIII. századtól megjelennek. Általában császárpártiak. Az 1700-as évek végén aprózódik szét a birtok a sok fiúgyerek között. Megyei követek, táblabírák, császári és királyi asztalnokok, valamint belügyi államtitkár található felmenő ősei és a közeli rokonok között. Apja Nógrád megyei nagybirtokos, a császár testőre, vértestiszt és utazó. Részt vesz az 1848—49-es szabadságharcban, hogy azután rútul elárulja, és vad királypárti legyen testvérével együtt. Lelkes hívei a kiegyezésnek, az osztrák császári ház tagjainak. Hat fiát is így neveli, ezért találunk négy katonatisztet, főispánt és egy földbirtokost köztük. A legidősebb fiú a trónörökös kamarása, a következő szintén egy főherceget 12 évig kiszolgáló kamarás. Családi örökségként íme az érvényesülés receptje: Az úri magyar osztály felsőbbrendűsége és mindenfajta engedékenysége felfelé, és a legkegyetlenebb kéz a parasztság felé. Az érvényesülés egyedüli útja mellett még hagyomány az úri huszártiszti életmód művelése »igazi magyar módra*. Éltető eleme a militarizmus, a brutális vakfegyelem. A paraszt- és munkásfiatalokban csak végrehajtó, parancsra pattanó gépembereket lát, s »szeretne látni* 1919-ben is. Ezért öli *példa- mutatásként'.* százszámra a nincstelen agrárproletárokat, mert gondolkodni mertek, és hozzányúltak a földbirtokhoz, mert örökre ki kell verni belőlük a leghalványabb gondolatot is, hogy képesek nélkülük élni, dolgozni. A nemzetközi fasizmusnak tipikus előfutára, aki mindenre képes hatalma meg- vagy visszaszerzésére. A nagybirtok fennmaradásáért aljasságra is kész. Ezért lesz dédelgetett kedvence Prónay a somogyi földbirtokosoknak. Versengenek kegyeiért, csalogatják 1919 augusztusában és szeptemberében birtokukra, hogy »csináljon rendet* a parasztok között Emlékezésében többször leírja, legfőbb célja, hogy »... az uradalmakban álljon helyre a régi jóviszony az uraság és cselédségek között*. Nem feladatunk itt néhány sorban elemezni azt a folyamatot, amely Dózsa kurucainak gyilkosaitól Haynau magyar segédein át vezet az 1919-es fehérterror hóhéráig. Négyszáz év múlva Dózsa után, 1919 nyárutóján is gyilkolnak az urak, Somogybán több száz az áldozatuk. Madary, Kirchner, gróf Jankovich, Siebenlist, Ostenburg, de főképpen a Prónay-kü- lönítmény tartja rettegésben a megye több százezres lakosságát. Szegedről, az ellenforradalom bölcsőjétől indulnak el, és augusztus derekáig az Alföldön és Dunántúl keleti részén már gyilkolások, kegyetlenkedések és fosztogatások vannak mögöttük. A három-négyszáz főből álló különítmény tisztekből állt. De szép számmal volt köztük tekintélyes nagybirtokos is, mint Széchenyi József gróf Marcaliból, akinek apja cselédeivel »nem tud boldogulni*, és »rendet csinál* ott különítményével. Báró Feilitzsh Egon, gróf Salm és herceg Odescalchy Károly nyitják meg azt a sort, amelybe Héjjas Aurél, Léderer Gusztáv, Scheftsik György, Bibó Dénes és Baky László tartoznak. Nem tévedés, az a Baky László, aki Latinka meggyilkolásának egyik végrehajtója, és 1944 hírhedt államtitkára volt. Nevéhez és kezéhez százezrek élete tapad. A »vizsgát* itt Prónaynál teszik le, és huszonöt éven át gyilkolják a munkásság és parasztság legjobbjait, hogy a második világháborúban a német megszállás idején és a nyilasok közt minden eddigi hóhérságukat felülmúlják. A magyar fasizmus utolsó napjaiban a nyilas uralom készséges kiszolgálói, sőt vezérei között találjuk szinte mindegyik különítményest. Tábori papjuk Zadravecz István (későbbi ny. tábori püspök) 1944 októberében felajánlja szolgálatait, és a honvédelmi miniszter »... a nemzetőrök lelki gondozásának irányítására, hazafias lelkesedésének emelésére a nemzetőrség misszionáriusának felkérte«. Neki volt is kellő gyakorlata a »lelki gondozás« körül. Az ő uszító beszéde nyomán indult el gyilkos útjára a tiszti banda, és ő oldozta fel előre őket bűneik alól. De olyan elismerő szavak is elhangzanak, mint Csernoch hercegprímásé, aki szerint e gyilkos söpredék az ország, »... nemzetünk legnagyobb kincse, és úgy tekintünk rá főleg a mostani megcsonkított állapotunkban, mint egyik legfőbb reménységünkre*. De semmiben sem marad el Balthazár Dezső református püspök, aki néhány hónappal előbb Ferdinánd román királynak ajánlotta fel a magyar koronát, csak »mentse meg* a Tanácsköztársaságtól őt és osztályát. A bizalom most átterelődött Hor- thyékra, és így a »... magyar nemzeti hadsereg a haza újjáépítésének a munkájában nem áll elvi ellentétben a magyar kálvinizmus hagyományaival*. Felhívja papjait, hogy *.,. szólásotok, írásotok és példaadó cselekedeteitek hatalmával azon legyetek, hogy a magyar nemzeti hadsereg evangéliumi és magyar nemzeti szellemű törekvései életté és valósággá váljanak*. A »magyar nemzeti szellemű törekvések* mai megyénkben először Siófokon »váltak valósággá*. 1919 augusztus derekán Prónayék Siófok mellett az újmajori intézőlakást szállták meg, és rendezték be főhadiszállásnak. A környékbeli kukoricásban elfogtak néhány áldozatot, »... valamint több kommunista, zsidó itt lettek kivallatva és felakasztva« — írja Prónay emlékezésében. A valóság az, hogy naponta 6—8 embert akasztottak fel az intézőlakás gerendáira. A szobában vérfoltok, agyvelő foszlányok voltak, mert az áldozatokat eszméletlenségig verték, és csak utána akasztották fel. A halottakat két letartóztatott »fogollyal* ásatták el. Egyik napon az udvaron fűrészbakra összekötözött munkásokat tettek fel, és félig részegen — röhögések közepette — kettéfűrészelték őket. Itt végezték ki Bocska József vöröstengerészt, akinek fejét ólombunkókkal verték szét. Ugyancsak bestiális módon ölték meg Freiberg Istvánt, akit addig szurkáltak bajonettel, amíg egy kis élet volt benne — emlékezik vissza a rémnapokra Karlicsek Ferenc elvtárs. Ugyancsak Prónayék ezekben a napokban öltek meg 36 embert a Csibetelepen, de előzőleg, valamint haláluk után kirabolták őket. Augusztus harmadik hetében »meghívást* kapott »több helyről* Somogyba. Napló-visszaemlékezésében ezt írja: »Gr. Hunyady Ferenc és gr. Széchenyi József, gr. Széchenyi Andor Pálnak a fia, aki néhány hétig a tisztiszázadomnál szolgált, sűrűn jártak a nyakamra: Jöjjek, és vessek véget a megyében a még mindig uralkodó kommunista izgatásoknak.* Ihánay e »meghívását* később alátámasztotta maga a *fő1919-6S somogyi fehórterrorra vezér-hóhér* is. Az eredeti távirat előkerült a Honvéd Levéltárban, ezt küldte a kaposvári körletparancsnokságra: »A Prónay-század egy része a fővezérségtől nyert szigorúan bizalmas utasítások szerint különleges missziót van hivatva teljesíteni, melyről bővebb tájékozódás nem opportu- nus (alkalmas). Felhívom a körletparancsnokságot, hogy fentiek értelmében a Prónay-század egy részének kiküldetésében szabad kezet engedjen, hogy feladatát megfelelően végrehajtsa.* A hivatalos távirat később kelt, de nem kell azt gondolni, hogy addig saját elhatározásukból »misszióztak« csak. Elsősorban a tiszti századok »... végzik újra visszafoglalt hazánkban a tisztítás munkáját* — szól Horthy parancsa, és ezért szétosztotta különítményeit az »ország*, értsd alatta Somogy és még három nem teljes megye területére. Siófokról a különítmény vasúton indul Kaposvárra, de előbb Tabon »egy razziát tartott*, ahol már a helyi ellenforradalmárok »ügyködtek*, és »működött* egy terrorkülönitmény két őrnagy parancsnoksága alatt. Miután itt megelőzték, a megye székhelyére vonul kb. augusztus 19-én. Kaposváron Kovács Antal ezredes helyőrségparancsnok, valamint a Bogyay testvérek, Sass főhadnagy, a Márffyak és Brokesné »... segítségével sikerült magamat kellőleg tájékoztatni, egyeseknek a kommün alatt tanúsított viselkedéséről* — írja. Besúgói között földbirtokosokat és városi előkelőségeket találunk. A kellő tájékoztatás után megállapodik Kovács ezredessel, hogy a város melletti gr. Somssich László szarkavári kastélyába szállásol el, és innen indul az »akciókra*. Erről a következőket tudhatjuk meg a naplón kívül természetesen, egy bécsi emigráns magyar lapból, 1920 végén: »Mindjárt megérkezésük után megkezdték véres munkájukat. Még az éjszaka folyamán elfogták dr. Szántó Imrét, aki a direktóriumban mint titkár működött. (A következő napon hosszú kínzás után megölték.) . Ezután megkezdődtek a tömeges elfogatások. Körülbelül ezer embert fogtak egy-kettőre össze, akik közül kétszázat az ügyészségi fogházban helyeztek el, a többit pedig a Baross-kaszárnyaban, ahol napirenden volt az elfogottak ütlegelése és kínzása. Az ügyészség fogházában augusztus 21-én délután két órakor tisztek vezetésével ittas fegyveres csapat tört be. Először Latinka elvtársat keresték, aki éppen az udvaron sétált. Nekiestek öten-hatan, és hajánál fogva a földre dobták, ahol puskatussal agyba-főbe verték. Latinka elvtárs azt kiáltotta feléjük: — Ez embertelenség! — De ezek könyörtelenül ütötték-verték tovább, míg eszméletlenül, vérében fetrengve maradt az udvaron. Ezután következtek a cellák. Rettenetes volt a foglyoknak hallani az ütlegeléseket és jajkiáltásokat, és várni, míg rájuk kerül a sor.* Az emigráns lap cikkírója szerint mintegy huszonöt ember véresre verése után »... a vitéz társaság elvonult a »csata* színhelyéről*, és este a szomszédos katolikus körben (ma zeneiskola) a város előkelőségeinek hódolatát fogadva, a lopott pénzből leitták magukat. Körülbelül egy hétig vendégeskedett és »akciózott* a szarkavári kastélyban, amikor »a fiatal gróf Széchenyi József ismét nálam járt tele panaszszó! a cselédségeire (így!!), akikkel nem tud boldogulni, mivel a kommunisták őket izgatják és szabotálásra beszélik rá*. Széchenyi Andor Pálnak, József atyjának Somogybán kb. 16 000 holdja volt, ezenkívül téglagyára Marcaliban. Kegyetlen kizsákmányolónak számított messze környéken. Ezt erősíti meg a marcali járási elhárító tiszt egy év múlva is: »Elkeseredett a hangulat szűkkeblűsége miatt* — jelenti. A főszolgabíró, tiiBtuinai a- másnap felad egy táviratot, hogy: »Prónay Pál kapitány mintegy 120 emberrel rendcsinálás céljából Marcaliba érkezett, az általam letartóztatott kommunista foglyok őrizetét és a velük való további elbánást tiltakozásom ellenére átvette és újabb letartóztatásokat is eszközölt.* A^/T0fiTruilii ifi ifi it 'll rhMTfrtii~ f Prónay naplójában ráwMall: mire odaérkezett, már "... harmincán ültek a szolgabírói börtönben, vagy 15 főbűnöst, azonkívül egy katolikus papot maga Tóth főszolgabíró jelölt meg, mint olyanokat, akik az akasztófára érettek*. A kivégzés azonnal »... végre is lett hajtva, úgy ezeken mint másokon* — írja. Eddig mindenütt »népítéletről* ír, de majd látjuk, hogy az iharosberényi kivégzéseknél elszólja magát a kapitány úr. Az áldozatok nagy része és a gyilkosság ismeretes. Mindannyian kisemberek; kétkezi fizikai dolgozók vagy más kis- foglalkozásúak. Prónay és bandája itt éli ki magát először Somogybán. A grófi »vörösistállókban* fogva tartották áldozatukat, lábát a csille-sín közé verték kalapáccsal. Egyikmásik áldozatukat ló farkához kötözve hurcolták végig, amíg egy csepp élet volt bennük. A katolikus papért voltak kérelmezők, »de nem érdemelte meg, tehát nem is adtam meg* a kegyelmet, írja úri gőggel. Mi volt a »bűne* Simon József káplánnak? Az, hogy a Tanácsköztársaság napjaiban a nép mellé állt, a népnek prédikált és nem az urak szájaíze szerint. Aki pedig a szegénység ügyét képviselte, annak lakol- nia kellett a fehérkesztyűs banditáktól. Rumi István plébános még a tanácskormány idején titokban jelentette püspökének Simon tevékenységét. A fiatal káplánt jogtalan meg- hurcolás éri, majd a nép őt válassza papjául. Az egyik fehér tiszt vette »kezelésbe* a huszonhét éves fiatalembert. Véresre verte, majd a jobb kezén levő két felszentelt ujjáról tövig lefaragta a húst. Fogait kiverte, nyelvét megszakította, majd szemét kiszurkálta, és a végén az alig élő emberroncs fejéről lenyúzta a bőrt, mindezt sűrű drasztikus kifejezésekkel kísérve. Vannak adatok arról, hogy Marcaliban nem egyedüli eset volt Simon pap brutális kínzása és halála. Az augusztus 28—29-re virradó éjszaka Makkay Imre százados antiszemita beszéde után a suhancok éjjel pogromféle verekedést, fosztogatást rendeztek. »De az effélék már azután velejárnak* — jegyzi meg cinikusan Prónay. Arról viszont elfelejtett írni, hogy több százezer koronát raboltak el, valamint hány gyereklányt becstelenítettek meg libatollas vitézei. Arról sem nyilatkozik bővebben, hogy »milyen módszerekkel* állította helyre Széchenyi belső majorjában a rendet. Marcaliban éri a több mint harmincezer holdas Hunyady József gróf hívása Kéthely-Sáripusztáról, hogy »... mindkettőnket, tehát úgy engemet, valamint a rendcsi- nálókat örömmel várja*. A »rendcsinálás* itt is megtörtént, majd Fonyódra küldi ezzel egy időben a gróf Salm alatt álló tiszti járőrt Tószeghy Albert földbirtokos elfogatására. Az ő bűne az, hogy nem született kereszténynek, és igen sok pénze van. Itt egy »kis bonyodalom keletkezik*, mivel az antant hatalmak felfigyelnek a gyilkosságra, és Prónaynak igazoló jelentést kell tennie főnökének Siófokra. Ezt írja: »Ki tette Tószeghy nyakába a kötelet, azután kik emelték át fel a fára, megállapítani a nagy zűrzavarban nem lehetett, mert senki se látta, senki se tudta, a nép elhurcolta — a népítélet megtörtént.« Majd gyűlést hívott össze, ahol *»... a község népét megdicsértem azon magatartásukért, amelyet a kommunizmussal és annak pártfogóival szemben tanúsítottak. A nép akarata Isten akarata, fejeztem be szavaimat, és azok, akik nem ismernek se Istent, se vallást, sem erkölcsöket, méltóan lakottak.« Ehhez viszont nem lehet hozzáfűzni semmilyen kommentárt, erre csak az úri osztály tagjai képesek. A fonyódi gyilkosság részleteire 1946 márciusában a kaposvári népbíróságon derült fény. A per feliebbeníette a ■*népítéletről« a huszonöt éves fasiszta fátylat. Megtudjuk, hogy az összeterelt nép előtt az egyik tiszt uszító beszédet mondott, és megkérdezte az összegyűlteket, hogy van-e, aki nem akarja a foglyok kivégzését, az tartsa fel a kezét. A tömegből nem merték azonnal feltartani kezüket az emberek, erre villámgyorsan »megállapították, hogy a nép halálra ítélte őket«. Az akasztás közben ért oda Tószeghyné, aki előző nap Siófokra ment a fővezérségre. »Amikor férjével a kötél másodszor szakadt le, odarohant az egyik tiszthez, átölelte a lábát és őrjöngve kiáltotta, hogy kegyelmet kapott, ne bántsák.« A tiszt azt válaszolta, hogy nekik nem parancsol senki; csendőrökkel vitette el az asszonyt, és harmadszorra felakasztotta Tószeghyt. Később a főispán kiadta a lengyeltóti főszolgabírónak a fonyódi vérengzést kivizsgálásra, mivel vagyonos emberekről volt szó. De a következő utasítást mellékelte: »Amennyiben azonban a vizsgálat során az állapíttatnék meg, hogy a tettesek katonai személyek voltak, úgy a nyomozás beszüntetendő.* A főszolgabíró jelentését így nem ismerhetjük, mivel el sem kezdte a nyomozást, lévén jó ismerője az esetnek. Prónay a továbbiakban írja, hogy »... futár által kaptam jelentéseket dél Somogy megyéből, ahol igen sok veszélyes kommunista jár még szabadlábon*. Különítményét Marcaliból elindította, de előszeretettel ejtette útba a grófi kastélyokat. Inkén betért báró Szegedy-Ensch Sándornéhoz, aki »... igen örült, amikor megismert, különös örömét fejezte a fehérre visszafordult állapotoknak, és ezért csapataimnak tőle telhetőén mindent felajánlott*. Innen Iharosberény- be ment a 16 000 holdas báró Inkey Józsefhez és «... a háziúr maga fogadott minket és igen megörült a fehér katonák láttára*. A bárói tájékoztatás után áldozatait ».. .itt a faluban, valamint Iharosban báró Inkey Pálnál összefogdostat- ta*. (Inkey Pál testvére Józsefnek, és közel 5000 holdat mondott magáénak.) »Egyelőre mindannyit a Berény község iskolaépületébe csukattam, miután bűnhődésükré' csak később került sor.* Inkeyéktől »rándult le* Csurgóra, ahol a szolgabírót már nem is nagyon kérdezte. ».Három főkommunistát, akit a csendőrök ugyan már lefogva tartottak, de szabadom bocsájtásuktól tartani lehetett, a börtönből egyszerűen magammal vittem.* A három elvtárs Ádám János, Farkas János és dr. Dohány Jenő, aki kimagasló érdemeket szerzett járásában a munkanélküliség felszámolásában. Prónay a nagy teherautót áldozataival roskadásig megtelve indította vissza Berénybe. Itt először a grófi kastély parkjában kínozták őket, majd »...Balassa István alhadnagy tartott egy lelkes beszédet az egybegyűlt néphez*, melyben halálukat követelte a foglyoknak. A »népítéletről* itt kapunk Prónaynál elszólásból fogalmat. »A polgári ruhába öltöztetett altisztjeim értették a módját a kedélyek felpiszkálására. Miután az ilyen ítélet végrehajtások többnyire már sötétség beálltával lettek eszközölve, senki se látta vagy tudta, hogy kik a tulajdonképpeni végrehajtói az ítéletnek. Ezzel a néhány (Somogybán csak néhány száz!) statáriális eljárással azután a legtöbb helyen .. . helyre állott a rend. Különösen az uradalmakban a cselédeknél és az üzemekben a munkásoknál* — írja visszaemlékezésében a hóhér. Mindenesetre szépen bevilágít a fehér urak gondolatvilágába és módszereibe. Prónay szeptember 6-án kihallgatáson van Horthynál, aki elégedett kapitányával, és további feladatokat bíz rá. Meg kell szerveznie az osztrák területre menekült kommunisták áthurcolását. Hosszabb időre szabadságolják, és a somogyi tiszti bandavezér Denk százados lesz, Bárd vasútállomás székhellyel. Azután csak egy »akció« szerepel megyénkből naplójában, és ez Kaposváron történt. Az állomáson hatalmukba kerítettek egy páncélvonatot, legénységét előbb lefegyverezték. Amit itt műveltek ezután a tiszt urak, az már minden emberi gondolatot megcsúfol és kizár. A páncélvonat pró- naysta legénysége »túl jól működött«, mert »néhány menekülő kommunistával is befűtötte kazánját«. Gúnyos állatias- sággal jegyzi meg: »Ennek a szaga azután ráfeküdt a pályaudvar környékére«, és mivel az úri utazóközönségnek »kellemetlen a szag«, ezért kitolták az állomásról. De a »Prónay század itteni működése ellen eddig nem volt kifogás!* — hangzik a katonai kerületparancsnok jelentése Kaposvárról. Egy húron pendültek ők Kovács városparancsnokkal is, hisz ő indította megyei útjára a különítményt, és most, szeptember derekán pedig kidolgozták La- tinkáék meggyilkolását. A hóhér naplója megyei vonatkozású anyagban megszakad és a továbbiakban politikai, katonai machinációkba ad betekintést a húszas évek elejéről. Találunk bőséges öntömjénezést a nyugat-magyarországi bandaharcok idejéről, az önmagát »Lajtabánná* kikiáltó Prónaytól. A második király- puccs idején elárulja vezérét és a királyhoz szegődik. Hor- thynak és Telekynek kezd már terhére lenni az alkotmányos fasizmus bevezetésekor a még mindig régi nótát fújó gyilkos. Prónay nem tud módszerein változtatni, no meg hűtlen lett, ezért kizárják a titkos fasiszta maffiából, az Etelközi Szövetségből. Horthy alig egyéves alezredessége után nyugdíjazza. Hiába hazai népszerűsége a Pest megyei szolgabí- rák előtt, akik a »... közbiztonság és nemzeti szellem első védbástyáját* látják benne — mennie kell. Megnősül. Elveszi az utolsó Habsburg királynő udvarhölgyét, Pálffy-Daun Eleonóra, Amata, Anna, Mária, Emma grófnőt, akinek keresztnevei mellé még 1000 hold is jutott. Az esküvői jókívánságokból nem maradhatott ki Héjjas Aurél és Héjjas Mihály, valamint leszerelt tisztjei biztosítéka, hogy »... várjuk menetkészen parancsszavát, és vezesse biztos elszánt kézzel dicsőséges győzelemre a benne vakon bízó keresztény ébredő magyarságot*. Néhány éves visszavonulás, vadászgatás, naplórendezgetés után a harmincas években megint hallatja hangját, bizonyítgatja a német mintát, amely megegyezik módszereivel. Élénk kapcsolatot tart a szélsőjobboldallal, a nyilasokkal és ezért a ».., nyilas rémuralom idején különítménye újraalakult, és Buda felszabadulásáig ártatlan emberek tömegét gyilkolta meg*. A hóhér naplóját elszorult szívvel összehajtja késői olvasója. Tanulságos és jellegzetes dokumentuma ez annak az ellenforradalmi királyi Magyarországnak, melynek élén a kormányzó főhóhér és egyéb földesúri burzsoá hóhérok uralkodtak. Andrássy Antal
