Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-08 / 235. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Köde!, 1963. október 8. Labtlai'ú^óuiérleg; Nem sok jót ígért a vasárnapi forduló a somogyi NB-s csapatok számára. Három együttesünk ját­szott idegenben, nem is akármi­lyen ellenfelek ellen. Csupán az NB Il-es K. Honvéd léphetett a hazai pálya előnyével a küzdő­térre, de a Honvédek ellenfele a félelmetes Budai Spartacus csapa­ta volt. Egyszóval a szakemberek, de a szurkolók is aggódással te­kintettek a mérkőzések elé. Ennek ellenére három csapatunk jól vizs­gázott. A K. HONVÉDDAL kell kezdeni a sort, amely az utóbbi időben mind jobban eggyékovácsolódilc, s a mostani csapat névtelen játéko­sai bizony feledtetik a régi nagyo­kat. Csöppet sem véletlen az, hogy a Honvéd ma már az NB II. Nyu­gati csoport élmezőnyében tanyá zik. A vasárnapi szép győzelem után még annak a reménye is megcsillant a Honvéd előtt, hogy a csapat esetleg bajnokságot nyer. Persze ne legyünk mohók. A TAS ZÁRI HONVÉD továbbra is veretlen! Pedig ezzel már csak négy csapat dicsekedhet az . NB Ilí-ban. A Honvéd együttes ez al­kalommal drámai küzdelemben harcolta ki az értékes dönteüeht Mohácson, úgy, hogy a mérkőzés nagy szakaszában a somogyi csa­pat kilenc emberrel játszott. Bravúros teljesítményt nyújtott a SIÓFOKI BÁNYÁSZ, amely a Nemzeti Bajnokság e heti legna­gyobb meglepetését szolgáltatta. Otthonában győzte le a listavezető Tokodot! Ezzel a pompa0 r* í>te­lemmel a siófoki csapat f Só­zott az élmezőnyhöz. Az el ő he­lyezett tokodi csapat m n. i>ze egy ponttal vezet a Siófoki Bá­nyász előtt. Egyes egyedül a KAPOSVÁRI KINIZSI csapata az, amely e hé­ten is keserűséget okozott megfo­gyatkozott szurkolótáborának. Szekszárrlon bebizonyosodott, hogy igen is van Kinizsi-válság. Nem ár­tana már most hozzálátni az ope­rációhoz, mert csakis ebben az esetben nem éri majd a mostani félfordulós bajnoksághoz hasonló keserű meglepetés az igazi baj­nokságban jobb sorsra érdemes cukorgyári csapatot. A megyei bajnokság is magán vi­seli a tét nélküli bajnoki kiírásból fakadó könnyelműsködés jeleit. Sajnos, a csapatok zöme félvállról veszi a mérkőzéseket. Ott, ahol nem így gondolkodnak, lassan megérik a gyümölcs. Ezért került a déli csoportban a bajnoki táblázat élére a Babócsai Bányász. NB II. Nyugati csoport K. Honvéd—Budai Spartacus 3:0 (0:0) Kaposvár, 400 néző. Vezette: Ka­posvári. K. Honvéd: Markó — Schmidt, Rátkai, Csapó — Muzslai, Tóth — Palkovics, Tímár, Müller, Szabó, Laczkovics. Edző: Tóth József. B. Spartacus: Virág — Rixer, Ordina, Hoffmann — Pataki, Törőcsik — Gyencs, Mayer, Hervai, Helinger, Varga. Edző: Szigeti Ferenc. A salakos edzőpályán lejátszott mérkőzés elejétől kezdve jobbára a Spartacus irányította a játékot. Támadásaik azonban csak a Hon­véd tizenhatosáig jutottak, ott a körülményeskedő csatárok nem tudtak rést találni a jól tömörülő védelmen. Nem is jutottak lövés­hez Helinger ék, mindössze két közeli szabadrúgással veszélyeztet­ték Markó kapuját. A szórványos kaposvári ellentámadások sem okoztak különösebb gondot a fő­városi védőknek. A Spartacus ese­ménytelen mezőnyfölényének je­gy ébén telt el az első félidő. Szünet után valamivel változa­tosabb, élén.kebb lett a játék. Vesztett lendületéből a Spartacus, többször szóhoz jutottak a hazai csatárok is. Egy szöglet után a kapufa segített Virágnak . . . Az­után ismét a vendégek támadhat­tak. majd váratlanul öt perc alatt eldőlt a mérkőzés sorsa. A 20. percben Szabó a 15-os sarkánál ke­resett szabadon álló társat. Mivel nem talált, kapura lőtt, s a Virág előtt felpattanó labda a hálóba perdült, 1:0. Két perc múlva ismét Szabóhoz került a labda, az alap­vonal közelében kicselezett két védőt, majd erősen a kapu elé lőtt. A menteni akaró Orclina lábáról vcdhctetlenül vágódott a hálóba a labda, öngól, 2:0. A megzavarodott! védők ingadozását jól használták ki a kaposvári csatárok. A 25. percben Laczkovics bombáját láb­bal védte Virág, a kipattant labdát Müller küldte kapura, ezt remek robinzonáddal ütötte ki a kapus, szerencsétlenségére éppen Szabó­hoz, aki az előbbi helyéről, éles szögből nagy gólt lőtt, 3:0. Az ese­ménydús percek után folytatódott az addigi játék. Csak most már a Honvéd játékosai nyugodtan, okosan tartották a labdát, adogat­tak a mezőnyben, s úgy látszott, a pestiek is beletörődtek az ered­ménybe. A Spartacus támad, a Spartacus bánja! — ez Jehetne a vasárnapi mérkőzés mottója. A játékidő nagy részében a fővárosi csapat volt fö­lényben, azonban ez csak abban mutatkozott meg, hogy a felező­vonal és a Honvéd tizenhatosa kö­zött pattogott a labda. A hazai védelmet, a kitűnően bevált had­rendet dicséri, no meg jellemző a pesti csatárok túikombinált, tolo- gatós játékára is, hogy a fölénv ellenére Markónak alig akadt dol­ga. A Honvéd támadósora sem ját­szott jó!, nem tudták tartani a lab­dát, helyzetük is alig akadt. De három gólt szereztek — és ez volt a lényeg. Jók: Muzslai, Schmidt, Rátkai, Tímár, ill. Ordina, Törő­csilc, Hervai. Kaposvári játékvezető túlságosan elnéző voit a dancsok megítélésé­ben. További NB Il-es eredmények: Esztergomi Vasas—III. TTVE 3:0, Pécsi Bányász—K. Lombik 4:3, Győri Dózsa—Székesfehérvári MÁV Előre 2r0, Zalaegerszegi Dó­zsa—Fővárosi Autóbusz 2:2, Mo­sonmagyaróvár—Traktorgyár 1:0, Zalaegerszegi TE—Veszprémi Ha­ladás Petőfi 1:0, Pécsi BTC—Erzsé­beti VTK 3:0, Pápai Textiles—Pé­csi VSK 1:0. Az NB II. állása: 1. III. kér. TTVE 10 8 _ 2 28:12 16 2. Pécsi VSK 10 7 1 2 24:8 15 3. K. Honvéd 10 6 2 2 19:11 14 4. B. Spartacus 10 6 1 3 23:13 13 5. rPécsi Bányász 10 4 5 1 26:22 13 6. Pécsi BTC 9 5 2 2 21:8 12 7. Esztergom 10 4 4 2 16:11 12 8. Győri Dózsa 10 5 2 3 19:14 12 9. Székesfehérvár 10 4 1 5 15:22 9 10. Pápai Textiles 9 4­5 30:9 8 11. EVTK 10 2 4 4 17:22 8 12. Z. Dózsa 10 2 4 4 8:13 8 13. ZTE 9 3 1 5 18:21 7 14. Veszprém 9 3 1 5 11:17 7 15. Traktorgyár 10 2 2 6 12:23 6 16. M. -mag ya ró vár 10 1 4 5 6:21 6 17.' K. Lombik 19 2 1 7 14:23 5 18. Autóbusz 10 1 3 6 10:27 5 NB III. Továbbra is a Taszári Honvéd vezet délnyugaton Marcsi TE- laszári Honvéd 1:1 (1:1) Mohács, 600 néző. V: Ligeti. MTE: Soproni — Gyévai, Teme- si, Holényi — Pleck, Feszt —< Völ- gyesi, Kosztor, Rózsafi, Csanda, Bárácz. Edző: Pignitz Gyula. Ta- szár: Varga — Belkó, Filiszár, Ba- gyiiia — Szabó, Kruskovics — Ta­kács, Vándori, Kovács, Pámel, Bo- da. Edző: Jobban Ferenc. Kezdetben a hazaiak irányították a játékot. A 8. percben Varga csak bravúr árán mentett Kosztor elől. A 18. percben Szabó és Csanda összefejelt, a Hon véd-játékos meg­sérült, kórházba kellett szállítani. A tíz főre olvadt Taszár megzava­rodott, s a 21. percben a hazai csa­pat Völgyesi révén megszerezte a vezetést, no. Fokozatosan lehiggadt á taszári csapat, amely átvette a játék irányítását. A honvédek fö­lénye a 43. percben mutatkozott meg eredmény formájában is. Ta­kács szögletet ívelt be, s a felugró Pámel fejjel küldte a gólvonalon túlra a labdát. A játékvezető a partbíró intésére megítélte a gólt, 1:1. Szünet után a mohácsi csapat kemény játékba kezdett, ennek »eredményeként« Takácsot hama­rosan ölben kellett levinni a pá­lyáról, s a jobbszéLső csak öt perc­cel a befejezés előtt tért újra visz- sza. A kilenc főre olvadt taszári csapatnak is adódott helyzete. Egyszer azonban Vándorit. tévesen lesen állította meg a játékvezetői sípszó, másodszor pedig a 43. perc­ben, amikor már az őrizetlenül hagyott Takács megkaparintott egy labdát, s már csak egyedül a mohácsi kapussal volt szemben, a játékvezető lefújta a mérkőzést. Nagy küzdelem volt a mohácsi találkozón, ahol erős iram és kö­zepes színvonal jellemezte a mécs­esét. Az eredmény a látottak alap­ján igazságos. A mérkőzés erköl­csi győztese azonban a taszári csapat, amely csonka együttessel is kis híja, hogy ki nem csikarta a győzelmet. Jók: Tcmesi, Pleck, Kosztor, Bárácz, ill. Varga, Ván­dori, Boda. Szekszárdi Petőfi— K. Kinizsi 4:i (1:0) Szekszárd, 400 néző. V: Szirmai. Sz. Petőfi: Greilich — Toncz, Gellér, Rochi — Malinger, Bos- nyák — Hutb, Bárány, Ulrich, Serbán, Zörényi. Edző: Túra Emil. Kinizsi: Murányi — Balogh, Dar­vas, Gergely — Bíró I., Pados — Bíró II., Kovács, Simon, Szabó, Göncz. Edző: Váradi Lajos. Jó talajú pályán, kellemes lab­darúgó időben, lanyha játékkal kezdődött a mérkőzés. amelyet kezdettől fogva a Petőfi irányí­tott. A vezető gólt a 11. percben szerezték a hazaiak egy gyors tá­madás végén, Málinger révén, D0* Sok hibával játszott mindkét csa­pat, főleg a Kinizsi. A kaposvá­riak kihagytak egy nagy helyze­tet, Kovács ugyanis a kapufát ta­lálta el. A második félidőt enyhe szek­szárdi fölény vezette. be, ebben az időszakban többször csak szöglet árán tudtak menteni Darvasék. Az egyik sarokrúgás után beívelt lab­dára Murányi rosszul futott ki, és Serbán a kapus mellett a hálóba fejelt, 2:0. A 30. percben tizennyolc méterről szabadot rúghattak a ka­posváriak, Bíró II. jól eltalált lab­dája a sorfal között talált utat a hálóba, 2:1. Megcsillant a remény az egyenlítésre, de neon sokáig, mert Huth hamarosan berúgta a harmadik szekszárdi gólt, 3:1. Ez­zel el is dőlt a mérkőzés sorsa. A hajrában Gellér fejesgóljával ál­lította be a végeredményt, 4:1. A Szilit. Zagot, Herbelt nélkü­löző tartalékos Kaposvári Kinizsi ezen a mérkőzésen egy pillanatra sem tudta kétessé tenni a nagy lelkesedéssel és mindvégig jobban játszó Szekszárdi Petőfi teljesen megérdemelt győzelmét.. Jók: Gel­ler, Ulrich, Serbán, ill. Darvas. TOVÁBBI EREDMÉNYEK Nagykanizsai VTE—Nagykanizsai Bányász 0:2, Nagymányok—FEAC 0:0, Kalocsa—Pécsszabolcs 1:1, Ba­ja—Szekszárdi Dózsa 3:2, Dombó­vár—Kalocsai Honvéd 3.2. A Délnyugati csoport állása: 1. Taszári Honvéd 9 5 4­26:13 14 Z. N. Bányász 9 5 3 1 12:7 13 3. Nagymányok 9 5 1 3 31:19 11 4. Dombóvár 8 4 3 1 16:10 11 5. K. Kinizsi 9 4 2 3 16:17 10 6. Baja 9 4 2 3 11:13 10 7. PEAC 8 4 1 3 15:9 9 8. Sz. Petőfi 9 4 1 4 14:16 9 9. Kalocsai Hoiw. 9 3 2 4 21:21 8 10. N. Dózsa 9 3 2 4 13:15 8 11. Sz. Dózsa 9 3 1 5 26:24 7 12. Mohács 8 2 3 3 9:10 7 13. NVTE 9 3 1 5 14:18 7 14. Máza-Szászvár 8­5 3 12:20 5 15. Pécssza bölcs 8 2 1 5 11:22 5 16. Kalocsai Kin. 8 1 2 5 7.*20 4 Siófok felzárkózott az élhez az Északközép csoportban Tokod, 700 néző. V: Keresztfalvi. Siófok: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Vörös, Stefán — Erdei, Síer, Tóth, Papp, Kovács. Edző: Haragh Tibor. Tokod: Pék — Bá­náti, Simon, Pörtli — Kosa, Ab- rahám — Mosolygó, Pécsváradi, Szén, Tolcsi, Kenyó. Edz#: Hédi István. A hazái csapat a biztos győze­lem reményében lépett pályára, a siófokiak viszont azzal, hogy ha lehet, pontot vagy pontokat ra­bolnak. Az olajbányászoknak si­került jobban a rajt. A 3. perc­ben. Papp pompásan futott el a jobb szélen, középre ívelt, és a berobbanó Tóth véd heteti énül fe­jelt a hálóba, 1:0. Fokozatosan fel­jöttek a hazaiak, akik a 17. perc­ben Szén szabadrúgás góljával egyenlítettek, 1:1. Nem kis megle­petésre a Siófoki Bányász irányí­totta a játékot, a hazaiak beszo­rultak, s a 20. percben Sier lövé­sét csak a kapufa hárította. A 35. percben icmét vezetést szerzett a Siófoki Bányász. Vörös távoli lö­vését a tokodi kapus a kapufa se­gítségév«! tudta hárítani, de úgy, hogy a labda Kovács I. elé került, aki aztán már védhetetlenül lőtt a hálóba. 2:1. Szünet után a hazaiak elkesere­dett rohamozásba kezdtek az egyenlítésért.. Húsz percig ők dik­tálták a tempót, aztán fokozatosan a siófokiak vették át a játék irá­nyítását, s a 35. percben végleg el­dőlt a mérkőzés sorsa. Erdei nagy­szerűen futott el a szélen, s elég nehéz szögből a kifutó kapus mel­lett betalált a hálótta, 3:1. A játék egyre hevesebbé s keményebbé vált. Előbb a siófoki Farkas, majd Vörös sérült meg. Három perccel a befejezés előtt Szén szabadrúgás góljával állította be a végered­ményt, 3:2 a siófoki csapat javára. Váratlan eredményt hozott az NB III. Északközép csoport bá­nyász-rangadója. Az eredmény azonban csak azoknak meglepetés, akik nem látták a mérkőzést. A két jó képességű csapat vasárnapi találkozóján ugyanis a S’ófoki Bá­nyász játszotta a kulturáltabb fut­ballt, ezért mondhatjuk azt, hogy idegenben aratott nagyszerű győ­zelme teljesen megérdemelt. Jóki Farkas, Fehér, Papp, Kovács, ill. Simon, Szén, Tolcsi. TOVÁBBI EREDMÉNYEK Ny ergesüj falu—Pénzügyőrök 0:2, Cegléd—Vasas Dinamó 4:2, Csepel Autó—Pilisi Bányász 2:1, Magyar Acél—Annavölgyi Bányász 5:0, Sá­risáp—Goldberger 2:0, K. Tűzálló- Ercsi 2:1. Az Északközép csoport állása: 1. Tokod 7 4 2 1 14:7 10 2. Elektromos 7 5 ­Z 11:8 10 3. K. Tűzálló 7 4 2 1 15:10 10 4. Cegléd 7 3 3 1 12:9 9 5. Siófok 7 4 1 2 10:9 9 6. Sárisáp 7 3 2 2 6:2 8 7. Pénzügyőrök 7 3 2 2 15:9 8 8. Csepel Autó 7 4­3 9:10 8 9. Ercsi 7 2 3 2 13:11 7 10. M. Acél 7 3­4 13:10 6 11. Újlaki FC 7 2 2 3 13:11 6 12. P. Bányász 7 2 2 3 8:10 6 13. Goldberger 7 2 1 4 5:14 5 14. V. Dinamó 7 2­5 10:16 4 15. Annavölgy 7 2­5 11:20 4 16. Nyergesújfalu 7 - 2 5 4*5 2 MEGYEI BAJNOKSÁG Északi csoport: 1. K. Dózsa 2. K. V. Lobogó 3. K. Honvéd IX. 4. Marcali 5. K. Vasas MTE 6. K. H. Vasutas 7. Tab 8. Balatonlelie 9. Fonyód K. DÓZSA—K. VASAS MIÉ 3:1 (0:1) Kaposvár, 230 néző. V: Zsoldos. Dózsa: Antal — Varga, Báli, Hor­váth — Kiss, Csinos — Teremi, Ve- verán, Farkas, Szigeti, Zsunics. Edző: Záborszky Jenő. Vasas: Nad- rai — Kovács, ílauck, Szatyin — Gál, Vigh — Laki I., Nagy, Falvai (Süt), Laki H., Nincsevics. Edző: Egres László, Jó iramú, kemény mérkőzést hozott a találkozó. Az első félidőben mindkét csapat egyformán kivette részét a táma­dásokból. Szünet után a Dózsa fe­lülkerekedett a tíz főre csökkent ellenfelével szemben. Zsoldos já­tékvezető igen gyenge napot fo­gott ki. G: Veverán (2), Csima, ÜL Laki I. (11-esből). Jók: Antal, Ve­verán, ilL Szatnyín, Laki II. A 40. percben Laki I-et a játékvezető ki­állította. Fonai László K. V. LOBOGÖ— BALATONLELLE 4:0 (2:0) Kaposvár, Textiles-pálya, 50 né­ző. V: Szöllősi. A balatonlellel csa­pat kezdetben csak 9 emberre! játszott. Szünet után Pesti János, a csapat edzője is beszállt. Egy pillanatig nem volt vitás a Vörös Lobogó győzelme, amely jóval na­gyobb arányú is lehetett volna. A játékvezető eléggé kiengedte ke­zéből a mérkőzést, csak a végén akart erélyes lenni, ekkor egy perccel a befejezés előtt Simont és Kovácsot, illetve Bükit a bala- tonlellei csapatból kiállította. G: Csordás, Simon, Tóth, Nagy. M. J. K. H. VASUTAS—MARCALI 3:0 (2:0) Kaposvár, Cseri-pálya, 100 néző. V:Darázsl. Vasutas: Törzsök (ülés) — Wéber. Nagy, Csepregi — Tál- lián n., Miseta — Csönge, Jónás, Laki, Kúti, Fülöp (Törzsök). Edző: Tőke János. Marcali: Törzsök — Vörös, Jakab, Király — Molnár, Plmpauer — Varga, Németh, Ta­kács, Kisborsó, Szántó. Edző: Alx>- nyi Károly. Változatos, jó iramú mérkőzés, amelyen a hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten nyert. G: Laki (2), Csönge. Jók: Tallián n., Laki, Kúti, ül. Molnár, Jakab, Takács. Posgay Miklós Belgrádban megérdemelten kapott ki a nevekből áiío magyar válogatott JUGOSZLÁVIA— MAGYARORSZÁG 2:0 (2:0) Belgrádban, a Hadsereg Stadion­ban zsúfolt ház előtt mérte össze erejét Jugoszlávia és Magyaror- ország labdarúgó válogatottja. An­nak ellenére, hogy a Szovjetunió ellen korábban sikernek számító döntetlent ért el a magyar labda­rúgó tizenegy, a labdarúgó bará­tok közül sokan nem értettek egyet Baróti szövetségi kapitánnyal, aki nem a mutatott formák, hanem a nevek alapján állította össze a magyar válogatottat Belgrádban. így került például Göröcs a jobb- szélre. Tovább erőlködik Baróti az Albert—Tichy kettőssel, holott be­bizonyosodott, hogy a két dudás nem fér meg egymás mellett. Nem ment a Göröcs—Mochos—Albert— Tichy—Fenyvesi dr. összeállítású csatársornak. Még az sem segitett, hogy Machos helyett Rákosi, Tichy helyet pedig Sándor jött be szü­net után cserejátékosként. A he­lyenként kitünően kombináló ju­goszláv válogatott Sekularac irá­nyításával biztos és megérdemelt győzelmet aratott. A jugoszláv gó­lok szerzői: Skoblar és Szamard- zsics voltak. Harmincegy évvel ezelőtt kapott ki utoljára Belgrádban a "magyar labdarúgó válogatott. A mostani vereség ezért is különösen fájó, de még inkább, hogy egy lélekte- lenül játszó magyar csapat kapott ki. bizonyítva, hogy igen tartós a magyar labdarúgás válsága. • * * JUGOSZLÁVIA IFI— MAGYARORSZAG IFI 2:0 (1:0) A két ország ifjúsági labdarúgó­válogatottjának találkozóján épp­úgy, mint a felnőtteknél, megérde­melten nyertek az otthonukban játszó jugoszláv fiatalok. — A totó 12 taláiatos szelvénye: 1112111X X2X2. 12 taláiatos szelvény nem volt. A 11 taláiatos szelvényekre egyenként 7035 fo­rintot, a 10 találatosakra 526,25 fo­rintot, a 9 találatosakra 91,25 fo­rintot fizetnek. TAB—FONYÖD 3:2 (0:1) Fonyód, 100 néző. V: Horváth Z. Tab: Gróf — Györke I., Szabó, Si­mon — Egyed, Czabula — Ráez (Czene), Györke XL, Puha, Varga, VendL Edző: Czabula Miklós. Fo­nyód: Jártás (Szántó) — Gelen­csér, Liszkai, Molnár II. — Pintér, Molnár I. — Farkas, Vida, Kovács, Csapó, Kölip. Edző: Harmatit Gyu­la. Két gyenge csapat találkozott. A 65. percben még a fonyódiak ve­zettek 2:0-ra, s biztos győztesnek látszottak. Egy összecsapásnál azonban Rácz és Jártás megsérült, a fonyódi kapus végleg kiállt, s jórészt ennek köszönheti a jól hajrázó Tab a győzelmét. G: Czene, Czabula, Puha, ill. Csapó (2). Jók: Szabó, Egyed, ill. Jártás, Liszkai. Gimesi László Déli csoport: 1. Babócsa 8 3 1 2 26 26 11 2. M. Honvéd 8 5 - 3 23:19 10 3. Csurgó 8 5-3 15:13 10 4. Lábod 8 4 13 13:11 9 5* Barcs 8 3 2 3 14:14 8 6. Nagyatád 8 3 14 17:10 7 7. Gyékényes 8 2 15 18:26 5 8. Somogyszob 8125 7:24 4 LABOD—CSURGÓ 1:0 (1:0) Lábod, 350 néző. V: Szilvási. Lá- bod: Monostori — Karlovics, Kiss, Mill oka — Wirth, llosfai — Keszl, Tálas (Hordósi), Kovács, Koczka (Abrudbányai), Prokii. Edző: Sel- meczi István. Csurgó: Kepler — Szabii, Hottó I., Szirják — Boros, Eias — Vörös, Rostás, Sebestyén, Luczck, Nagy. Edző: Bolla József. Jó iramú mérkőzés, a többet tá­madó bazai csapat Kovács góljával megérdemelten nyert. Jók: Mihó- ka, llosfai, Kovács, iH. Kepler, Hottó I., Nagy. Bosznai Gyula BABÖCSA—NAGYATÁD 3:2 (1:0) Babócsa, 500 néző. V: Fenyvesi. Babócsá: Varga — Riedler, Bakó, Radios — Embersics, Bőla — Haj­dú, Paksica, Szili, Luczek, Bicsár. Edző: Szuhanyik Ferenc. Nagy­atád': Kurucz — Németh, Fritz, Nagy — Bazső II., Nezdei — Tál*“ ezos, Bazső I. — Posta, Simon, Stoff (Czimbalek). Edző: Bicsáki Sándor. Erős iramú, alacsony szín­vonalú, kemény mérkőzés, A győz­tes babócsai csapat támadósora jobbnak és eredményesebbnek bi­zonyult, mint az atádi csatársor. G: Embersics (2), Sziü, ül. Posta, Czimbalek. Jók: Varga, Radies, Em­bersics, ill. Fritz, Nezdei, Posta. Fekete Károly MARCALI HONVÉD- GYÉKÉNYES 4:2 (3:1) Marcali, 10« néző. V: Prefek. M. Honvéd: Bogdán — Magyar, Balogh, Kovács — Palotai. Ta­kács — Szűcs. Khiesz, Markovi cs, Palacskó, Horváth. Edző: Virágh István. Gyékényes: Tóth — Füs­tös, Papp, Gergelics — Gerencsér, Molnár — Gáspár, Horváth, Baró­ti, Bozsics, Kurényi. Edző: Róka Lajos. Már a 2. percben vezetést szereztek a vendégek, de aztán döntő fölénybe került a hazai csa­pat, amely erővel is jobban bírta, és biztosait győzött. G: Markovics (4), ill. Bozsics, Gáspár. Jók: Bog­dán, Magyar, Klüesz, Markovics, ill. Papp, Gergelics, Gáspár. Móricz László BARCS—SOMOGYSZOB 2:1 (Irt) Barcs, 100 néző. V: BuzsákL Barcs: Jobbágy — Kanizsai, Buj- kó, Krapecz — Petries, Papp — Rózsavölgyi, Gulyás (Tuba), Berda, Szili, Kertész. Edző: Szóvári György. Somogyszob: Barbina — Kiss, Bálint, Németh — Simon, Hosszú — Palotai, Dombi, Gobb­les, Szentgyörgyi, Bakos. Edző: Hosszú László. Mindkét félidőben szinte nyomasztó fölényben ját­szott a barcsi csapat, ennek elle­nére már-már döntetlenül végző­dött a mérkőzés. A hajrában azon­ban, nem. sokkal a befejezés előtt Tuba berúgta a győztes gólt. G: Rózsavölgyi, Tuba, iH. Palotai. Jók: Kanizsai, Krapecz, Papp, Ró­zsavölgyi, ül. Bálint, Németh, Pa­lotai, Dombi. Göndócs Jenő T ermel őszövetkezetek, gépállomások, állami gazdaságok, fig y e 1 e m ! Értesítjük vevőinket, hogy IV. n-évi szállításra megren­de lesekét felveszünk az alább felsorolt gépekre: KBV—E kukorica kombájn Tigar 2/3 mélyszántó eke PC nagyteljesítményű csá­váltva forgató eke vázógép egy tagú nehéz rétboroma szovjet bálázógép ZK—2,6 kultivátor EP—2 széna-szalma fúvó KSH simahenger Petkus-Gigant magtisztító 24 próbás tejzsírvizsgáló triőrrel TZ 800 tejszeparátor SZB—25 burgomyaro6ta Beer—Szász-féle fejógép NST silótól tő takarmányfüllesztők TR függesztett talajegyen­3 m3 permetlé-tartály gető lemez, rét és legelő 10 m3 üzemanyag-tartály simításához 10 m gémes szállítószalag FA—2,3 altalajlazító 1500 kg-os állatmérleg FET egyirányú tárcsa MIA diselmotor ETB tárcsa MIB dieselmotor PCW—4 eke Bővebb felvilágosítást vállalatunk géposztálya, Kaposvár 20-42 vagy 24-39 telefonszámon ad. AGROKER, Kaposvár (3996) Nagyatádon is feladhatja újsághirdetését. Megbízottunk: Paczek Mihályné fmsz-könyvesbolt .8611 38:9 13 8 6 1 1 23:10 13 7 5 1 1 26:10 11 8 4 1 3 23:15 9 8 4 - 4 21:12 8 8 3 14 16:26 7 7 2 - 5 9:20 4 8 2 - 6 11:31 4 8 - 1 7 6:40 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom