Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-12 / 239. szám

SOMOtSn Vf PI AP 4 Szombat, 1963. október 15. Három mérkőzés itthon, egy idegenben A Nemzeti Labdarúgó Baj­nokságban szereplő somogyi csapatok e héten aránylag ked­vezőbb körülmények között küzdhetnek a pontokért. A négy találkozó közül hármat ugyanis hazai pályán bonyolí tanak le, a hazai pálya az NB- ben is nagy előny. Kíváncsian várjuk, hogy NB III-as csapa­taink valóban fel tudják-e majd használni a hazai pálya nyújtotta előnyt. A K. Honvéd idegenben játszik A Honvéd együttese Tóth József edző és Szepesi Lajos szakosztály- vezető kíséretében ma reggel Bu­dapestre utazik, hogy vasárnap délután Kispesten a Fővárosi Autó­busz csapatával mérkőzzön meg. Az utóbbi hetekben ragyogóan sze­replő NB JJ-es csapatunk a fővá­rosban is szeretné folytatni siker- sorozatát. Ha győzne, még jobban felzárkózhat a vezetőkhöz, mert ezen a héten játsszák a III. kér. TTVE—Pécsi VSK rangadót. A győztes Honvéd nevető harmadik lehet a két bajnokesélyes össze­csapásán. A Honvéd háza táján szorgalma­san készülődnek a vasárnapi mér­kőzésre, de a jövő szerdai találko­zóra is. A hét végén ugyanis bizo­nyossá vált, hogy a jövő szerdán Kaposvárra látogat a magyar B vá­logatott néven szereplő olimpiai csapat. Szerdán délután a Kinizsi­pályán Bene, Dunai, Györkő meg a többiek ellen játszanak majd a Honvéd-labdarúgók. Előbb azonban következik a Fő­városi Autóbusz, amely ellen vál­tozatlan összeállításban áll fel a Honvéd. Mindenki egészséges, így Tóth József edző a múlt heti ti­zenegyet küldi Kispesten pályára Hú, Csak tegnap adtunk hirt ró­la, hogy két kaposvári ökölví­vó vesz majd részt az idei ma­gyar egyéni ökölvívó-bajnok­ság döntő küzdelmeiben. Máris helyre kell igazítanunk. Az utolsó pillanatban úgy alakult a helyzet, hogy sem Tóbi, sem pedig Tóth nem utazik el a magyar bajnokságra. Az illetékesek indokot tud­nak említeni nem is egyet. En­nek ellenére az ökölvívó-köz­vélemény nem nyugszik meg. A jó hírnevű kaposvári ököl­vívók mindenkor ott voltak a legklasszikusabb ökölvívó-baj­nokság küzdelmeiben. Nem egy ízben aranyéremmel vagy aranyérmekkel tértek haza on­nan versenyzőink. Most a ma­gyar ökölvívás egyik fellegvá­rának emlegetett Kaposvár nem küld versenyzőt a bajnokságra. Ez is mutatja, hogy nem vé­letlen a kaposvári ökölvívók mérsékelt szereplése a csapat- bajnokságon és az egyéb ver­senyeken. Nagy kár, hogy las­san már csak a múlt emlékeiből él ez a jobb sorsra érdemes sportág Somogybán. Felújított gördülőcsapágyak Gyártja a Magíódi Gépgyár és Öntöde, Maglód. Rendelhető és vásárolható korlátlan mennyiségben budapesti csapágy üzletünk­ben, V., Alkotmány u. 18., az új ár 50°/o-áért. ___________ (3303) a bban a reményben, hogy a csapat legalább döntetlennel tér haza Bu­dapestről. Kosszak az előjelek Taszáron Evés közben jön meg az étvágy — tartja a közmondás, s ez így igaz Taszaron a Honvéd-labdarú­góknál is. Annak idején, a bajno­ki rajt előtt minden taszári szur­koló kiegyezett volna abban, hogy a Honvéd,, a táblázat közepén fog­laljon a végén helyet. Most bajno­ki álmokat szövögetnek a T. Hon- védnál. Az eddigi eredmények nyo­mán nem is alaptalanul. — A Dombóvár elleni nagy fon­tosságú mérkőzésükre azonban nem a legjobb előjelek mellett áll­tunk fel. Takács még mindig kórházi ápolásra szorul a mohácsi mérkőzés »eredményeként«. Szabó fejéből is csak most veszik ki a kapcsokat, o sem játszhat. A két kitűnő labdarúgó távolmaradása természetesen csökkenti csapatunk esélyeit. Persze, azért megpróbál­juk — mondotta tegnap Jobban Ferenc százados, a csapat edzője. Valóban, Takácsék kidőlése meg­nehezíti a T. Honvéd labdarúgói­nak helyzetét. A taszári fiúk azon­ban legutóbb Mohácson két csata­sorból kidőlt játékostársuk helyett is .küzdeni tudtak. Most a sérült já­tékosokat jó képességű labdarú­gók helyettesítik. Bemutatkozik egy új fiú is a csapatban, Szöllő- si. A bal szélen fog játszani. A pályára lépő csapat a következő: Varga -- Belkó, Filiszár, Bagyilla — Szórádi, Kruskovics — Vándori, Kovács, Pámel, Boda, Szöllősi. Győzelmeit várunk a taszári fiúk­tól. Nem lesz elbizakodott a Siófok Amikor szerdán Fűzfőn 3:1 ará­nyú vereséget szenvedett a Siófoki Bányász a FÁK csapatától, Ha- ragh Tibor edző magában igen elé­gedett volt. A mérkőzés előtt ugyanis a tréner váltig azt han­goztatta játékosainak, hogy ne te­gye őket elbizakodottá a Tokodi Bányász legyőzése. Ennek ellené­re nagy volt a siófokiak mellénye. A fűzfői vereség azonban lehűtöt- be mind a csapat, mind a túlságo­san vérmes szurkoiöliad kedélyeit. — Még jó, hogy Fűzfőn barát­ságos mérkőzésen jöttek rá a fiúk arra, hogy az eredményekért hét­ről hétre meg kell küzdeni, s a ne­vek vágy a múlt előtt a labdarúgó­pályán nem vágódik hasra senki — mondotta Haragh edző. Az Ercsi ellen felálló csapat a következő: Iszak — Farkas, Fehér, Fejes — Vörös, Stefán — Erdei, Sier, Tóth, Papp, Kovács I. Minden eshetőség­re számítva Balogh és Peresztegi áll rendelkezésre. A mérkőzés iránt óriási az érdek­lődés, mert az Ercsi—Siófok talál­kozónak hagyományai vannak. Ügy értesültünk, hogy sok ercsi szurkoló is elkíséri a csapatot. Re­méljük, a mérkőzés végén a hazai nézők elkönyvelhetik, hogy végre; a Siófok legyőzte az Ercsi Kini­zsit. Az eddigi találkozókon ugyan-! is egy 1:1 arányú döntetlen és 2:1; arányú ercsi győzelem született. Csak a védelem összeállítása biztos a Kinizsinél Nehezen tudtak napirendre térni a Kinizsinél a csapat szekszárdi súlyos veresége fölött. Sajnos, utó­lag derült ki, hogy egy-két labda­rúgó »lakodalmi hangulatban« ját­szott az Sz. Petőfi ellen. Ügy mondják a cukorgyáriak, hogy a következő öt hétben alkalom nyí­lik a javításra. Némileg módosult ugyanis a Kinizsi programja. Most egymás után öt mérkőzést hazai pályán játszik a csapat. A Pécsi EAC ugyanis Kaposváron rendezi meg a Kinizsi elleni mécs­esét. (A PEAC-pályát füvesítik.) A Kalocsai Honvéd elleni november 17-i találkozót tíz nappal korábban, november 7-én bonyolítják le a Kinizsi sporttelepén. — Ez alatt az öt hét alatt, remé­lem, a fiúk javítani fognak — mondotta Váradi Lajos edző, aki gondban van a vasárnapi Baja el­leni mérkőzés előtt. Pados sérült, emiatt bizonytalan a fedezetpár és a támadósor összeállítása. Csak a hátsó alakzat összetétele végleges. Szentes lesz a kapus, Balogh, Dar­vas és Zaag a három hátvéd. A többi poszton Bíró I. és II., Herbei, Kovács, Simon, ^ncz, Szabó jön számításba. Ha Pados vállalja a játékot, akkor természetesen he­lyet kap a csapatban. Ez esetben Bíró H. nem játszik. ASZTALITENISZ Sok a tehetséges fiatal — ezt bizonyította a megyei ifjúsági tízekbajnokság A Somogy megyei Asztalite­nisz Szövetség kétnapos se­regszemlét rendezett az ifjú­sági sorba tartozó asztaliteni­szezőknél. Az ifik tízekverse- nye azt bizonyította, hogy eb­ben a sportágban nincs baj az utánpótlással. Sok a tehet­séges fiatal pingpongozó. Ezt igazolta a fiúk versenye, ahol különösen sok színvonalas mér­kőzésnek lehettünk szemtanúi. A legizgalmasabb a Kovács— Dómján találkozó volt. Dóm­ján már-már biztos győztesnek látszott, hisz a döntő játszmá­ban 14:6-ra vezetett. Kovács azonban a hajrában a maga javára fordította a mérkőzést. Ez a két versenyző ugrássze­rűen fejlődik. Ügy látszik, édesapja nyomdokaiba lép a 14 éves Forró Tamás is, aki az előkelő harmadik helyet szerezte meg a tízek verse­nyén. Mint dr. Vincze Tibor, a megyei asztalitenisz-szövet­ség elnöke mondotta, a többi versenyzőre sem lehet panasz. — Máról holm.pra fogunk találkozni még Petőcz, Ligeti vagy Révy ,nevével is. A női versenyzők közül kiemelkedett az NB II-ben is sikerrel sze­replő Bódizs Eszter. A tizekverseny végeredmé­nye: Fiúk: 1. Kovács 8 győzelem 2. Dómján 7 győzelem 3. Forró 6 győzelem 4. Petőcz 6 győzelem 5. Ligeti 5 győzelem 6. Révy 4 győzelem 7. Karvaly 3 győzelem 8. Bánfi 3 győzelem 9. Esze 2 győzelem 10. Rózsa 1 győzelem Lányok 1. Bódizs Eszter 9 gy 2. Kelemen Anna 8 gy 3. Zapf Anikó 7 gy 4. Posch Éva 6 gy 5. Karai Ilona 5 gy 6. Iharos Éva 3 gy 7. Vér Katalin 2 gy 8. Illés Zsuzsa . 2 gy 9. Kelemen Edit 2 gy 10. Karai Katalin 0 gy SPORTMŰSOR SZÓMBAT Teke: Megyei bajnokság: K. Petőfi —K. Lendület, Vasutas-pálya, 15 ó. K. Vasas MTE—Helyiipar, Építők-palya, 15 o. K. * Sparta­cus—Tipográfia, Spartacüs-pá- lya, 15 ó. VASÁRNAP Labdarúgás: NB H.: Fővárosi Autóbusz— K. Honvéd, Kispest, Lehel u., 14 ó (Koncz). NB m.: Taszári Honvéd— Dombóvári VSE, Taszár, 15 ó (Boda). K. Kinizsi—Bajai MTE. Kaposvár, Kinizsi-pálya, 15 ó (Kamarás dr.). Siófoki Bányász —Ercsi Kinizsi, Siófok, 15 ó (Varga L.). Megyei bajnokság: I. osztály: Fonyód—Marcali V. M., Fonyód, 15 ó (Boldog). K. H. Vasutas—K. Dózsa, Cseri­pálya, 10 ó (Dombrovszky). K. Vasas MTE—Balatonién©, Dó- zsa-edzőpalya, 10 ö (Papp J.). K. V. Lobogó—K. Honvéd n., Textiles-pálya, 10 ó (Várvizi). Barcs—Lábod, Barcs, 15 ó Kiss L. ). Somogyszob—M. Honvéd, Somogyszob, 15 ó (Tóth L.) Gyékényes—Babócsa. Gyéké­nyes, 15 6 (Németh J.). 'Nagy­atád—Csurgó, Nagyatád, 15 ó (Horváth Z.). II. osztály: Balatonkeresztúr— Ordacsehi (Kiszelák). Csákány —Balatonboglár (Darázsi), So­mogyszentpál—Balatonszemes (Karádi), Zamárdi—Siófok II. (Várhelyi), Balatonfenyves—Ba- latonberény (Kosaras), Balaton- szemes—Lengyeltóti (Molnár _L.), Gölle—Nagytoldipuszta Zsoldos), Nagyberény—Juta (Bors), K. Építők—K. Petőfi (Stündl), Karád—Somogysárd (Bakonyi), Háromfa—Berzence (Vránics), Kadarkút—Gyéké­nyes (Réczei), Beleg—Kutas (Végvári), Felsőbogát—Homok- szentgyörgy (Mohácsi), Csoko- nyavisonta—Heresznye (Varjas), K. Spartacus—Kapolyi Honvéd. ökölvívás: K. Dózsa ifi—PVSK ifi. Te- I rületi csapatbajnoki döntő ; mérkőzés, Dózsa-sportcsarnok, 10 ó. Utána K. Dózsa n.—Pé­csi VSK H. területi tartalék csapatok bajnoki mérkőzése. Teke: NB n.: K. Építők—Bp. Ika­rusz, Kaposvár, Építők-pálya, 8 ó. Megyei bajnoíkság: K. Közút —Fáklya, Kaposvár, Spartacus- pálya, 8 ó. Röplabda: Megyei bajnokság: K. V. Lo­bogó—Tab. Dózsa-pálya, 14 ó. K. Vasas—Tab, Dózsa-pálya, 15 ó. Ruhaüzem—K. V. Lobogó (női), KISZ-pálya, 8 ó. K. Len­dület-Siófok (női). Lendület­pálya, 10 ó. Tanítóképző—Sió­fok (női), Tanítóképző-pálya, 11.30 ó. Kézilabda: Megyei bajnokság: M. Hon­véd-Tanítóképző, Marcali, 10 ó (Dénes). K. Vasas MTE—Ba­latons zentgyörgy, Vasas-pálya, 10.30 ó (Hodics). Ruhaüzem—K. Kinizsi, Dózsa-pálya, 9.30 ó (Böröczi), Balatonboglár—Nagy­atád (női), Balatonboglár, 13 ó (Müller), Fonyódi Petőfi—Vilá­gítástechnika, Fonyód, 10 ó (Müller). Asztalitenisz: NB II.: K Vasas MTE—Bp. MED ŐSZ. Berzsenyi D. Ált. Iskola, 9.30 ó. Nagykanizsai MEDOSZ—K. Vasas MTE (női), Nagykanizsa, 9 ó. Atlétika: A barcsi, a csurgói és a nagyatádi járások közötti csa­patbajnokság 3—4. fordulója Csurgón vasárnap délelőtt 10 órakor a Spartacus-pályán. m ■ Idői uras Várható idő­járás ma estig: Kisebb felhő át­vonul ások .eső nélkül, mérsé­kelt északnyu­gati szél. He­lyenként regge­li köd. Várható legmagasabb hő­mérséklet 14— 17 fok között. Kaposváron (külte­rületen) tegnap hajnalban 8,1 fo­kot, déli tizenkét órakor 15,3 fo­kot mértek. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása sze­rint a medgyesegyházi közsé­gi művelődési otthonban meg­tartott lottósorsoláson a 41. játékhéten a következő nye­rőszámokat húzták ki: 13, 17, 28, 50, 66. — 2851 vagon burgonyát vá­sárolt fel a MÉH megyénkből október 11-ig. Folyik a zöld­ség- és gyümölcsfelvásárlás is. A Szövetkezetek Somogy me­gyei Értékesítő Központjának raktáraiba 1633 vagon zöld­ség és 815 vagon gyümölcs érkezett eddig. — Szaktanfolyamot tartot­tak Szigetváron a dunántúli megyék könyvesbolti dolgo­zói részére. Somogy megyéből hét eladó tett szakvizsgát. Közlekedési balesetek Balafconszubadibari Kocsi Je­nő budapesti lakos megszegte a kikerülés szabályait, és sze­mélygépkocsijával összeütkö­zött a Nagy Lajos zalakoppá- myi lakos vezette személyau­tóval. Lábcdpn Fleith Lajos zalaszentmihályi lakos 1eher- gépkocsijába ittas vezetés és gyorshajtás miatt motorkerék­párjával belerohant Orsolits István Bölény, Fő utca 59. sz. alatti lakos. — Két új szélesvásznú ve­títőgépet és 11X4,7 méteres vetítővásznat szerelnek föl a tabi művelődési házban mint­egy 800 000 forintos költség­gel. Az új filmszínházban no­vember 7-től heti négy alka­lommal vetítenek. — Fotoszakkör alakult a csurgói járási művelődési ház­ban. A szakkör tagjai 22 al­kalommal a fotózás techniká­járól hallgatnak előadásokat, és a megadott témakörök alap­ján készített fölvételeket kö­zösen bírálják el. A szakköri tagok negyedévenként közös kirándulásokon vesznek részt. — A könyvbará! mozgalom hagyományos könyvheteit eb­ben az évben is október—no­vemberben rendezik meg. Az első író—olvasó találkozót tegnap rendezték meg Bar­cson, ma Tabon és Csurgón találkoznak az írók az olva­sókkal. Vasárnap Marcaliban Bárány ér Tamás és Solymár József részvételével tartanak irodalmi estet. Náci gyilkosok bünperc Krasznodarban Mint a Trud jelenti, csü­törtökön az észak-kaukázusi katonai körzet hadbírósága megkezdte kilenc volt SS-le- gény bűnperót. A vádlottak 1942-től 1944-ig Belorussziá­ban, Lengyelen, zugban, to­vábbá a rosztovi, a kraszno- dari, a novoros&zijszki és az anapi körzetben több száz embert gyilkoltak meg. Mind­annyian az SS—10-a Sonder- kommando tagjai voltak, és kezükhöz sok száz bestiálisán meggyilkolt ember vére ta­pad. A per vádlottal évekig buj­káltak. és a szovjet biztonsá­gi szervek most fejezték be bűncselekményeik felkutatá­sát. — Százezer szál rózsát vá­sároltak a Balaton-part autós látogatói. Josef Starkl osztrák kereskedő tízezer rózsatövet szállított el a bécsi kertekbe. Négyes tragédia Debrecenben Pénteken a debreceni köa* tisztasági hivatal épületében a vállalat műszaki vezetője, Ga­lamb Sándor eddig meg nem állapított okból agyonlőtte a vállalat igazgatóját, Lörinczi Józsefet, továbbá dr. Varga Lajosné adminisztrátort és Sa­mi József né főkönyvelőt. A cselekmény elkövetése után Galamb Sándor sajátmagát is agyonlőtte. A rendőrség az ügyben nyomozást indtíott. (MTI) — Áramszünet. A Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat üzemve­zetősége értesíti a lakosságot, hogy f. lió 13-án (vasárnap) reggel 6 órától 16 óráig áramszünet lesz az alábbi áramkörökön és utcákban: A Beloiannisz utcában az Iparos­székháztól a Mártírok teréig; a Damjanich utcában a Lenin utcá­tól a Honvéd utcáig; Pete Lajos utca; a Honvéd utcában a Mártí­rok terétől az Arany János térig; a Kossuth Lajos utcában a Beloi­annisz utcától a 48-as Ifjúsági ut­cáig: József Attila utca: a Rippl- Rónai utcában: a Petőfi utcában; Április 4. utca köz; Arany utca; a Kisfaludy utca a Bem utcáig; Nádor utca a Léva utcáig; Vörös­marty utca a Léva utcáig; Brassó utca; Puskin utca; Klapka utca; Buzsáki utca; Kossuth Lajos utca a 48-as Ifjúsági utcáig: Temesvár utca; Kassa utca: a Lenin utcától a 48-as Ifjúsági utcáig. (78564) — A megyei gyermek idegszak­rendelés lélektani és nevelési ta­nácsadása a Marx Káról:/ u. 16. sz. alól elköltözött az Ezredév u. 13. sz. alá. Rendelési idő hétfő, szer­da, csütörtök du. 3—7-ig. (4011) — Országos állat- és kirakodó­vásár lesz október 14-én Nagyba­jomban. (3694) KÖSZÖNETN YIL VANITAS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik JUHÁSZ FERENCNÉ temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (4769) ____________________________ É rtesítjük sportolóinkat és a sportköri tagokat, hogy a Kinizsi Sport Kör f. hó 18-án 17 órakor a Latinka Sándor Művelődési Házban tartja tezetőségválasxtó közgyűlését. A közgyűlésre a sportkör minden tagját meghívjuk. Szavazati joggal csak azok rendelkezhetnek, akiknek tagsági könyvük rendezett. Tag.ági könyvek és bé­lyegek válthatók minden nap a Kinizsi-pálya irodája ban 17—19 óráig, valamint a vasárnapi mérkőzések alkalmival a jegypénztáraknál. (78632) APRÓHIRDETÉSEK ADÁS- VÉTEL j Fonyódon eladó ház 400 n-öl gyümölcsös­sel áron alul. Ibolya u. 15. (4755) Schunda szaloncim­balom 350=0-ért eladó. Schmuck, Zamárdi. (4012) Eladó 2 szobás, össz­komfortos ház beköl­tözéssel. Kaposvár, Nádor u. 23. Vasárnap is megtekinthető. (2430) Eladó lottón nyert 6U-es televízió. Kele­men Imre, Tapsony. ______ (4763) B eköltözhető kétszo­bás, kertes családi ház eladó. Kaposvár, Csa­logány köz 8. (78630) Sötét hájószobabútor eladó. Kaposvár, Ná- dor u. 47. (78629) Kétszobás ház és 1 db cserépkályha el­adó. Érdeklődni: Ka­posvár, Bartók Béla u. 19. 78622) Kaposvár, Hegyű u. 1. számú ház beköltöz­hetően eladó. (78624) Három szobából, konyhából álló ház be­költözhetően eladó, két család részére is megfelelő. Kaposvár, Kapos-hegy 10/b, Ku- rucz. (78634) Két db nagyméretű, jó karban levő fotel eladó. Kaposvár, Baj- csy-£s. u. 32. (78636) Kaposvár, Kertész u. 41. számú ház beköl­tözhetően eladó. (78620) Kaposvárhoz közel, 10 km-re, műút mel­lett kétszoba-konyhás, kamrás, mellékhelyi­ség ekkel, vízvezeték­kel és ipari árammal ellátott ház eladó. Ér­deklődni ugyanott: Cserénfa, Fő u. 21. (78619) Beköltözhető családi ház gazdasági épüle­tekkel két részben is eladó. Takács, Kapos­vár, Róma-hegy 79. (78487) Boroshordó príma ál­lapotban bérbe adó. Kaposvár, Jókai u. 45. (78621) Tangóharmonika, 120 basszusos, olcsón el­adó. Vörös, Kaposvár, Május 1. u. 15. (78562) Kemény fa háló és többféle ingóság el­adó. Kaposvár, Kos­suth Lajos u. 74. (78617) Olcsón eladó festett szobabútor hármas­szekrénnyel, . rékamié- val, könyvespolccal. Megtekinthető délelőtt, Kaposvár, Csatorna köz 4. (78570 Bontásból eredő 800 db tégla eladó. Cím: Kaposvár. Kertész u. 79. (78616) Eladó Balatonfeny- vesen, központban, parti, előszó bás, két­szobás, konyhás, tera­szos villa, garázs. Pécs, Hunyadi u. 37, Arday. m Kaposváron három­szobás házrész külön bejárattal, mellékhe­lyiségekkel, udvarral és kerttel eladó Zrínyi U. 7. alatt. (78633) Balatonlelle-falsőn műút melletti közmű­vesített villatelkek kedvezményes feltéte­lekkel eladók. Érdek­lődni: Kormos Lászió­né, Budapest, XIV., Bácskai u. 58/a. (78561) Otelló szőlő nagyobb Imennyiségben privát­nak eladó. Ősz József- né, Szólád. (62440) 7/100 síkkötőgép el­adó. Kaposvár, Latin­ka Sándor u. 9.. Nagy. (78589) Vennék belvárosi életjáradékos házat 40 000 Ft készpénzzel. Cím 78588. számon a hirdetőben. (78588) Balatonfenyvestöl Bélatelepig vízhez kö­zel telket vennék. »Balaton-« jeligére, Pécs, Sallai u. hirde­tőbe. (68345) 112 n-öles, déli fekvé­sű házhely eladó 8-as autóbusz végállomásá­nál. Kaposvár, Köl­csey u. 94. (78610) Eladó jó állapotban íevő 7/80-as síkkötő­gép. Kaposvár, Füredi U. 75. (2435) Egy új, modem szo- bagarnítúra kedvezmé­nyes áron eladó. Ka­posvár, Dimitrov u. 11. (78605) Eladó Alsó-Bélatele- pen 200 n-öl gyümöl­csösben épült, téli la­kásnak is alkalmas vil­la 3 parkettás szobá­val, 6 mellékhelyiség­gel. Vállalati nyaraló­nak is alkalmas. Ér-' deklődni dr. Horváth- iniénáL Alisó-BéLatelep, Wesselényi u. 13. (78602) ViLlany harisnya- szem-felszedő gép (mo­dem) eladó. Cím: Vin- ezéné, Kaposvár. Pe­tőfi tér 2. (78600) Kaposvár, Szent Ist­ván u. 57. számú ház fizetési kedvezmény­nyel részben beköltöz- hetöen eladó. (78566) 2 négyzetméter rak- területű kézikocsi sür­gősen eladó. Sárecz Györgyné, Kaposvár, Damjanich u. 34. (78580) Kaposvár, Zalka Má­té u. 3. számú' ház el­adó, két szoba, kony­ha beköltözhető. Bő­vebbet: Zrínyi u. 40. (78557 Televízió elé szivár­ványszínű üveg előtét kapható. Kaposvár, Vöröshadsereg úti tra­fiknál. (78531) Lengyeltótiban csa­ládi ház 800 n-öl gyü­mölcsössel eladó. Schilling. (695$) Számológépek, össze* adó gépek tsz-ek ré­szére garanciával, készpénzért eladók. Tel. 336-845. (6952) 0;1 Tátraplán, Pobjeda* GMC alkatrészek el­adók. Élelmiszer-kis­kereskedelmi V., Ka­posvár, Noszlopy Gás­pár u. 2—4. (78601) Jó karban levő Tra­bant 33 ezerért részlet­re is eladó. Kaposvár, Damjanich u. 24/b, földszint 2. (2428) 7000 km-t futott Tra­bant Combi, szinkron­váltós, 37 000-ért el­adó. Kaposvár, Ber­zsenyi u. 38. (2433) Bejáratos Panni ro­bogó eladó. Cím a ki- a dóban. (2431) Fekete Pannónia jó állapotban olcsón el­adó. Tamás cukrász, Fonyód. (4764) Tünde robogó kifo­gástalan állapotban eladó. Hodics, Kapos­vár, Ezredév u. 17. _____ (78596) 250-e s kis kerekű Ja- wa újszerű állapotban 6000 km-rel áron alul eladó. Lantos, Bala­tonszepezd. (28070)

Next

/
Oldalképek
Tartalom