Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-30 / 254. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1983. október 38. A Vasas MTE női asztalitenisz csapata az NB I. kapujában Az 1362—63. évi hóromioi'- dulós asztalitenisz bajnokság rajtja- előtt a KMTE akkori női asztalitenisaezői azzal vág­tak neki a hosszú bajnoki so­rozatnak, hogy a csapat, ha mód van ró, felküzdi magáit az NB I-be. Az őszi és tavaszi fordulók befejezése után már látod lehetett, hogy az időköz­ben nevet változtatott együttes —■ a Vasas MTE — női sporto­lói komolyan gondolták a fel­jutást. Ősszel a harmadik for­duló megkezdése előtt egypon­tos előnnyel a bajnoki táblázat élén állt a kaposvári csapat. A bajnoki hajrá utolsó sorozatá­nak első mérkőzéseit fölényes biztonsággal nyerte a K. Vasas MTE együttese. Igen ám, de a kaposváriakkal késhegyig me­nő harcot vívó Budapesti Egye­temi AC csapata is szorosan otfct volt a kaposvárialt nyomá­ban. Egy pontos hátránya volt a BEAC-nak most vasárnapig, amikor a női NB IX. rangadó­ján találkozott a két csapat. A fővárosi mérkőzésen a kapos­vári lányok határtalan győzni akarással léptek asztalhoz. Jól tudták, hogy győzelem esetén a csapat fél lábbal már az NB I-ben van, hisz ez esetben há­rom ponttal nő Kaposvár elő­nye a BEAC és a két vezető csapat nyomában levő Pécs csapata előtt is. A határtalan akarás sikerrel járt.- Eég nem látott izgalmas küzdelemben a kaposvári női csapat minimá­lis különbséggel bár, de kihar­colta a győzelmet. Hogy .mi­lyen drámai volt a küzdelem, azt mutatja : az eredményeik alakulása. A párosok után 1:1 lett, majd 7:7-ig fej-fej mellett haladt a két csapat. Aztán 8:7, 9:7 lété a kaposváriak javára, végül megszületett a tizedik győzelem is, amely egyúttal azt jelenti, hogy a K. Vasas MTE elérkezett az NB I. ka­pujába. A hátralevő fordulók­ban a csapat akár egy ízben még vereséget is szenvedhet, az esetben is biztos a feljutás. A vasasoknál azonban remélik, hogy most már sima lesz az út a Nemzeti Bajnokság I. osztá­lyáig. K. VASAS MTE—BEAC 10:8. Győztesek: a Szereczné—dr. Vinezéné páros, Szereczné, dr. Vinczéné 3—3, Bantusné 2 és Gunddné 1 győzelem. K. VASAS MTE—DUNAÚJ­VÁROSI KOHÁSZ 12:6. A férfiak könnyűnek ígérke­ző mérkőzésen 5:5-ig együtt haladt a két csapat. Aztán ma­gukra találtak a kaposvári fiúk és biztosan győzték. Nyert a Balázs—Rák, valamint az Ivu- sza—Kiss páros. Az egyéni küzdelmekben Balázs és Xvu- sza 3—3, Kiss és Rák 2—2 győ­zelmet szerzett. Biztos kaposvári győzelem a kosárlabda osztályozón K. HON VED—BP. VASAS IZZÓ 59:38 (34:24) Nagy érdeklődés kísérte Kapos­váron a K. Honvéd kosárlabda csapatának újabb hazai mérkőzé­sét. Az NB H-be jutásért folyó osztályozók kaposvári találkozója a visszavágó jellegű K. Honvéd- Vasas Izzó .mérkőzés sportszerű já­tékot hozott. A Kaposvári csapat a következő . összeállításban kezdett : Légrádi, Kertész — Szkok — Móró, Lőcsei. A zóna védekezéssel játszó Honvéd hamarosan hárompontos előnyre tett szert. A félidő második szaka­szában főként Lőcsei remek távo­li kosaraival egyre nagyobb lett az előny. Szünet után Almássy be­állítása tovább gyorsította a csa­pat játékát, végül is 21 pontos előnnyel zárult a mérkőzés. A kaposvári csapat elsősorban javuló dobóformájának és fegyel­mezett magatartásának, valamint jó csapatszellemének köszönheti pompás győzelmét. Legjobb do­bók: Lőcsei 21. Szkok 10. Almássy és Móró 3—8. A legjobb egyéni tel­jesítményt Légrádi, Lőcsei és Al- mássy nyújtotta. * * * Az NB Il-bc jutásért folyó osz­tályozón egyébként továbbra is fej-fej melletti harcot vív az első helyért a K. Honvéd és a Szekszárdi Petőfi csapata. A szekszárdi együt­tes vasárnap 82:71 arányban le­győzte a Pécsi Pedagógiai Főisko­la csapatát. Most már végleges, hogy az elsőség kérdése a jövő vasárnap Kaposváron, sorra kerülő K. Honvéd—Sz. Petőfi találkozón dől el. A kaposváriaknak négy ponttal kellene nyerniük ahhoz, hogy megelőzzék a Szekszárdi Pe­tőfit . A mutatott formák alapján ez a győzelem nem elképzelhetet­len. Ez történt a megyei II. osztályban Balatonién? vés—Balatonszárszó 9:1 (5:1). Balatonfenyves, 200 néző. V: Darázsi. Közepes iramú mérkő­zés, amelyen a hazaiak szinte tet­szés szerint érték el góljaikat. G: Hegedűs n. 4, Hegedűs I. 3, Bama- ki, Horváth, ill. Horváth. Jók: Szanyi, Németh, Dörmyei, ül. Sker- lecz, Horváth. Szabó Ernő Mind jobban leszakadnak a K. Dózsa ökölvívói A Kaposvári Dózsa gyengén sze­replő ökölvívó csapata a Nemzeti Bajnokság őszi fordulójában egyre inkább leszakad a középmezűny- ,t<a.. A csapat egymás után két ’sorsdöntő mérkőzésen vesztes ma­radt, s most úgy alakult a bajno­ki táblázat, hogy mind a Dózsa, mint a Dunaújvárosi Kohász sor­sa már. á kilencedik forduló után megpecsételtnek látszik. A bajnoki táblázat hatodik helyén álló MTK most már öt ponttal vezet a K. Dó­zsa. és nyolc ponttal a Dunaújvá­rosi Kohász előtt. Ezt a hátrányt a két vidéki csapat aligha tudja le­dolgozni. Érdekesen alakult az élen a helyzet. Az Ű. Dózsa baj- nokegyüttese hétfőn este 13:7 arányban legyőzte a Dunaújvárosi Kohász csapatát, ezzel az újpes­tiek most már pontszámban is megelőzték a Bp. Honvédőt. Az ed­digiek . alapján a Gyöngyösi Hon­az véd elsőségét most már csak Ü. Dózsa legénysége veszélyeztet­heti. Az ökölvívó NB I-ben most egy­hónapos szünet következik. A ma­gyar ökölvívó válogatott ugyanis angliai túrára utazik. (A váloga­tottban ez alkalommal nincs ka­posvári ökölvívó.) Csak az angliai portya után folytatódik majd a küzdelem, amely most már nem sok jót ígér a kaposvári ökölvívó szurkolók számára. A kilencedik forduló után a kö­vetkező a bajnoki sorrend: 1. Gyöngyösi H. 9 8-1 122:58 16 2. Ü. Dózsa 9 7-2 107:73 14 3. Bp. Honvéd 9 6-3 97:83 12 4. V. Dinamó 9 5 13 98:82 11 5. Csepel 9 4-5 97:83 8 6. MTK 9 2 2 4 71:109 8 7. K. Dózsa 9 117 69:111 3 8. Dunaújváros 9 - - 9 59:121­Balatonberény—Lengyeltóti 2:1 (1:1). Lengyeltóti, 200 néző. V: Fe- renczi. A hazai csapat tartaléko­sán állt fel, ráadásul elbizakodott is volt, könnyelműsködött. A ven­dégek jóformán csak két ízben rúgtak kapura, de mind a kétszer gólt értek el. Így hiába rohamo­zott a lengyeltóti csapat, a bala- tonberényiek, ha nagyobb szeren­csével is, de győztek. Erélytelen játékvezetés. G: Császár I., Gulyás, Uh Csordás. Dr. Körmend? István Kapolyi Honvéd—Nagyberény 5:0 (3:0). A kulturáltabban játszó ven­dégek Pető 2, Nagy, Vigh és Bos- nyák góljaival megérdemelten győztek. Jók: Vigh, Bosnyák. Pe­tő, Cintulá, ill. Tímár, Sárkány. Fonyó. Csizmadia László K. Építők—Nagytoldiouszta 5:0 (4:0). Kaposvár, 100 néző. V: Félix. Az Építők csapata az öt gól elle­nére sem játszott meggyőzően, a vendégeli fél órán át igen jól tar­tották magukat. G: Rab. Nagy J. 2—2, Veszner. Deák István Juta—Karád 2 a (1:1). Karád, 150 néző. V: Csurai. A vendégcsapat szerencsévé!, de nem teljesen ér­demtelenül vitte el Karúdról mind a két bajnoki pontot. G: Mezei. Kaponya, ill. sülle. Jók: Máliilger, Kaponya, Csiszár, ill. Szabó, Szűcs, Birkás. Mészer János Böhönye—Háromfa 3:2 (1:1). Bö­hönye, 200 néző. V: Karádi. Jó iramú mérkőzés, mindkét oldalon sok helyzet maradt kihasználatla­nul. Ennyivel volt jobb a böhönyel csapat. Sovány Tibor Berzence—Beleg 2:8 (2:0) Beleg, 100 néző. V: Zsoldos. A tartaléko­sán kiálló hazalek ellen már a 10. percben 2:0-ra vezettek a vendé­gek. Szünet után két berzencel já­tékost is kiállított Zsoldos bíró, de a kilenc főre olvadt csapat ellen sem boldogult a hazai csatársor. G: Salekovics, Szilvási. Jók: Mi- háldinecz. Lénárd, Oblizán, ül. Já- rosi, Izsák, Fábos. Csecsei János Felsőbogát—Gyékényes 4:1 (0:0). Felsőbogát, 250 néző. V: Csizi. Bár az első félidőben csak tíz ember­rel játszott, mégis biztosan és megérdemelten győzött az egysége­sebb hazai csapat. G: Deák 2, Si­pos H„ Szálai, Ul. Molnár. Jók: Cimbalek, Kiss, Gelicz, Bosnyák, illetve Molnár, Vida. Tóth Ferenc Homokszentgyörgy—Heresznye 6:2 (2:1). Heresznye, 200 néző. V: Farkas. Némi bonyodalom előzte meg a mérkőzést, a vendég ho- mokszentgyörgyi csapat igazolása ugyanis »titokban« történt. Hosszú időn át a hazat csapat irányított. A hajrában azonban a heresznyel védelem összeroppant, és biztosan nyertek a vendégek. Gerencsér József * * * A megyei II. osztály e heti for­dulójában egyébként Jó néhány mérkőzés elmaradt. A Balatonke- resztúr—Csákány, a Oölle—Mernye mérkőzésekre az utóbbi csapatok nem utaztak el. Siófok II. távirati­lag lemondta a Balatonszemesre kitűzött mérkőzését. A soroogy- sárdiak is ezt tették a Sárdon le­játszandó Petőfi elleni mérkőzés­sel kapcsolatban. Kaposváron kíváncsian várják a bajnokjelölt iinn labdarúgócsapatot Vietnami portyára utazik a K. Honvéd Két érdekes labdarúgó hír fog­lalkoztatja ezekben a napokban a kaposvári labdarúgó-barátokat. Az egyik a ma délután sorra kerülő kaposvári nemzetközi labdarúgó­mérkőzés. Mint arról már koráb­ban beszámoltunk, Kaposváron lép pályára a finn labdarúgóbajnok­ság éllovas csapata, a Vilpuri Rei- pas. A Dózsa sporttelepén ma dél­után fél 3-kor kezdődő mérkőzésen láthatja majd a kaposvári sporttá­bor, hogy milyen erőt képvisel északi rokonainknál a labdarúgó- sport. A másik hír csak a minap kelt szárnyra. A magyar sportfőható- ságnál — látva a Kaposvári Hon­véd NB H-es labdarűgócsapatátmk nagyszerű szereplését — olyan döntés született, amely feltétlenül megtisztelő honvéd labdarúgóink számára. Az történt ugyanis, hogy a baráti Vietnam labdarúgó szö­vetsége meghívta a magyar hadse­reg labdarúgó válogatottját vietna­mi portyára. Sportfőhatóságunk vezetői most úgy határoztak, hogy a hadseregválogatott helyett a Ka­posvári Honvéd csapatát küldik ki Vietnamba. A K. Honvéd együtte­sét azonban néhány katonajáté­kossal kiegészítik. A K. Honvéd szakvezetői termé­szetesen Örömmel fogadlak a Jó hírt, s most keresik a Vietnamba utazó csapatot. Jó alkalom erre a szerdai kaposvári nemzetközi mér­kőzés, amikor a Honvéd csapatá­ban az el/lő félidőben azok az idegenbeli katonajátékosok kap­nak majd helyet, akik szóba jön­nek a vietnami portyán. A máso­dik félidőben a. már tegnap közölt kaposvári játékosok közül többen helyet kapnak majd a Honvéd csapatában. Barcson ts feladhatja újsághirdetését megbízottunknál, Kadarkút! Istvánnál a Vasboltban. AZ ÉM Somog> megyei Állami Épí­tőipari Vállalat bádogos és üvegező' szakmunkásokai fölvesz, * Jelentkezés személyese; v.-gy írásban. Szak ipari részleg, Kaposvár, Berzsenyi u. 41, ___________________________________ (78745) T EKE Szerlefoszlsnak lassan az HO !-es álmok Bp. MOM—Á.. Építők ö: 2 (2575:248j) A tavaszi fordulóban kitü­nően szereplő K. Építők te­kecsapata az őszi Idényben csak nem talál magára. Ez al­kalommal is egy a bajnokság végső sorrendjének kialakulá­sa szempontjából fontos mér­kőzésen vereséget szenvedett a kaposvári csapat, amely most már a táblázat 4. helyére csú­szott vissza. A vasárnapi ta­lálkozón balszerencséje is volt az Építőknek. Például dr. Né­meth 426 fát ütve is veresé­get szenvedett. Szokatlan volt a négyes pálya Is, mire a mieink feltalálták magukat, már 4:Q-ra vezetett a MOM. Csak a hajrában sikerült Lá­donyi Attilának és Somlyai Je­nőnek szépíteni. Nyltrai 422—Illyés 414 1:0 Hankó 435—Hanta! 373 2:0 Nagy Gy. 430—dr. Németh 426 3:0 Nagy L. 451—Ládonyi Cs. 405 4:0 Horváth Gy. 429—Somlyai J. 435 4:1 Ács 408—Ládonyi A. 432 4:2 % Fehér, nagy, vajszí­nű, négyszögletes zo­máncozott Kn tor-kály­hát, keresek megvé­telre, sürgősen. Cím a. kiadóban. (2474) Eal&tonfSldváron a filmszdiósz-Udülö mel­lett. 260 n-öl telek el­adó — esetleg fele részben is — iker villa építéssel, Érdeklődni: í'ekate, Kaposvár, Kandó Kálmán u. s. Ugyanott konyhaszek­rény 300 forintért el­adó. (2475) Vállalati Üdülőnek is alkalmas, 4 helyiség­ből. nagy szuterlnbő! álló ház eladó. Fo­nyód, Vasas U. 1. (4787) Beköltözhetően el­adó Barcson, Mátyás király utca • ö. számú családi ház, szép gyü­mölcsössel. Érdek­lődni lehet Go d l na ka­laposnál, Barcson. (4002) 1 db dupla roKatnié. 2 fotel. 4 szék. ugyan­ott kész sezlonok kap­hatók. Kappel kárpi­tos, Kaposvár, Ady Endre utca 12. szám. (70814) Cserépkályha olcsón, sürgősen eladó.. Ka­posvár, Kassa utca 18. (78831) Leile és Fonyód kö­zött villatelket ven­nék. Ajánlatokat 76826. számra a hirdetőbe kérek. . (7882«) .16 állapotban levő Singer gyártmányú cipész felgőréfizkcszí- lö varrógép eladó. Nágocs, Petőfi u. 16. (4861) Pianino eladó. Ka­posvár, Hunyadi Já­nos u. 3«. (78828! • Kétszobás családi ház 400 n-öl kerttel beköltözhetően,’ fize­tési könnyítéssel el­adó. Kaposvár, Sziget­vári utca 153. (78332) Televízió elé szivár- \ ányszmü üveg előtét kapható. 'Kaposvár. VÖröBliadácreg úti tra­fiknál. (73830)1 Időjárás Várható Idő­járás ma estig: Változó meny- nyiségű felhő­zet, Valószínű­leg aső nélkül. Mérsékelt szél. Reggeli ködök. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 9— ,12 fok között. Kaposváron (kül­területen) tegnap hajnalban 3.2 fokot, déli tizenkét órakor 7,2 fokot mértek. — Négyes találatot ért el a lottó múlt heti sorsolásán Papp László kaposvári lakos. Inget akart venni, de mivel nem kapott olyat, mint ami­lyet szeretett volna, bosszúsá­gában harminc darab -lottó- szelvényt vásárolt. Négyes ta­lálatáért 191 000 forintot kap: ezenkívül két darab hármas és hat darab kettes találatot ért el. — Egymillió forintos bevéte­lük volt az idei nyáron a siófoki járás strandjainak. — Több mint 130 hold sző­lőt telpítenek még az idén, il­letve jövő tavasszal a megye leghíresebb borvidékén, a Ba­laton mentén. Kőröshegyen 100, Szóládon 24, Kötésén pe­dig 10 hold olasz rizlinget te­lepítenek. Ezeken a helyeken a talajforgatás már befeje­zéshez közeledik. Több ezer diafilmmel bővül a készlet a kaposvári játékboltokban. Az egyik Má­jus 1. utcai üzlét hétfőn ka­pott mintegy négyezer tekercs filmet, s a másik két játék­boltba is rövidesen megérke­zik a szállítmány. Újdonság­ra kevésbé, főleg az eddig is közkedvelt és a nagy kereslet 'miatt elfogyott filmek pótlá­sára számíthatunk. így a me­sefilmek közül a Jancsi és Juliska, a Hüvelyk Matyi, a Hamupipőke, valamint az iro­dalmi és történelmi témák, mint az Egri csillagok, a Lát­hatatlan ember, a János vi­téz, a Rákóczi hadnagya című és más diafilmet vásárolhat­ják ismét a gyerekek. — 2252 mázsa búst értéke­sített az idén az első három negyedévben a tapsonyi Rá­kóczi Termelőszövetkezet. Év végéig szeretnének a tapso- nyiak az eddigi 108 kg he­lyett holdanként 140 kg húst adni közfogyasztásra. Bezárták az Argentin Kommunista Párt székhazat Az argentin rendőrség átku­tatta, majd bezárta az Argen­tin Kommunista Párt Buenos- Aires-i székházét. A bútorokat teherautókra rakták és egy közraktárba szállították. A rendőrségein közölték, ho-gy a kommunista pártot betiltó ren­delkezés értelmében járlak el. Ez volt egyébként az első kommunlöíaellenes intézkedés Illia elnök beiktatása óta. — »A hordozható készülé­kek, villamos kéziszerszámok érfníésvtdelmének elvi és gya­korlati kérdései« címmel tart előadást Taky Ferenc profesz- szor ma délután öt órakor a Latinka Sándor Művelődési Házban a szakosított munkás- akadémia keretében. — Irodaházat épít 350 000 forintos költséggel még ebben az évben a Fonyódi Építőipari Ktsz. — író-olvasó találkozót ren­dez vasárnap a Hazafias Nép­front és a községi tanács Ság- váron. Ebből az alkalomból Szendrei József író látogat el a faluba. A könyvtár egész napos ünnepi könyvkölcsön­zést tart. Konzu'tációs előadás a tahi iárás értelmiségi dolgozói részére A Tabi Járási Pártbizottság májusban értelmiségi ankétot tartott, és azt követően szá­mos olyan kérdés vetődött fel a járás értelmiségi dolgozói részéről, melyekre választ kér­tek. A pártbizottsághoz mint­egy hatvan írásos kérdés ér­kezett be. Ezek többsége a Kí­nai Kommunista Párt politiká­jával. továbbá a nemzetközi helyzet alakulásával, a KGST szerepével, illetve annak ma­gyarországi vonatkozásaival foglalkozott. Hétfőn Szerényi Sándor elvtárs, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, az MSZMP Pártföiskola igazgató­ja konzultációs előadást tar­tott a tabi járási 'művelődési házban. A mintegy 500 főnyi részvevő előtt Szerényi elvtárs részletes választ adott a fel­tett kérdésekre. — A Magyar Színházművé­szeti Szövetség meghívására tíznapos látogatásra Budapest­re érkezett a Lengyel Színház- művészeti Szövetség küldött­sége: Halina Kossobudzka, a varsói Kortárs Színház érde­mes művésznője és Jozef Ta- larczyk, a Szczecini Operett­színház zeneigazgatója. —Parkosítják Baiaíonföid- váron a Galamb-szigetet,. A munkálatokat 1964. június ele­jére befejezik. Az első ma nyár tv-operafilm A Magyar Televízió novem­ber 10-én mutatja be első ope­rafilmjét, az Éjszakai repülést. Dallapiccola olasz zeneszerző operáját tavasszal a Magyár Rádió is közvetítette. A főbb szerepeket Házy Erzsébet, Ilos- falvy Róbert, Simándy József és Radnay György, a Magyar Állami Operaház tagjai ala­kítják. Az egyetlen prózai sze­replő Koncz Gábor. — Harminckilenc különbö- böző rendezvényt bonyolított le a harmadik negyedévben a nagyatádi fmsz. A rendezvé­nyeken 378 700 forint bevétel­re tettek szert, s ebből a saját készítésű ételforgűom 36 708 forint volt. OITÚBE R 30 Szerda Alfonz ielvee/Uuk térti és! nei dolgozókat se-1 gédmunkásnak, cs 6 j órás munkára fiatal-j korunkat. EM. Épület-1 síH/taloelpaii ‘ th ha ipa-! ri Vállalat Parketlgyá­ra Kaposvári üzem, Kapósvér, Csert u. (7R817' A SsB8jjy megyei Húsipari Vállalat A Scmo|y míigyei 1 E p ü 1 c tsz e 'elő V á Hal :vt felvitelre keres szobafestő, cimfesto, kályhás szakmunkásokat, cpúúfei és bontási kályhás és bádogos betanított seséd munkásokat. _________________(40a7) I m unkákhoz. Jelentkezés: Kaposvér, Vörösbecteereg útja 67—69. ___________________(4060) A -*4. sz. Építői’Odri Vállalat azonnali be­lépéssel fölvesz budit- pesti munkahelyekre iH/HíigoUat sei, továbbá kubiko­sokat és férfi segéd­munkásokat. A válla­lat a dolgozó kívánsá­gára Szerződést, köt.' Szállást, napi kétSKCfi étkezést, család.fenn- tfű'tcwuik különélte dijat bistosíttitrk. Munkaruha. tan át­igazolás, tsz-tagőkaak a tnz vezetőségétől igazolás szükségé®. Je­lentkezés: Budapest. V.. KőSéUth Lajos tér 1.3—13. MÖ6&) VE WBK Tavasszal épülő tár­sasházhoz társakat ke­restink. Cím: 76818. szánion a hirdetőben. (78818) S7iőnycgjövftílNt, rej­t ozás t* tisztítást. át­alakításit Vállalok, Bi- clóné, Kaposvár, Ez­redév utca 16. {?**£*)

Next

/
Oldalképek
Tartalom