Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-27 / 252. szám

Vasárnap, 1963. október 27. 3 Hruscsov válaszai a külföldi újságírók kérdéseire (Folytatás a 2. oldalról) j zetközi kommunista mozga- szüntetésére, hogy erősödjék jlom egysége a marxizmus—le- a szocialista országok, a nem- I ninizmus alapján. A búzahiányt a kedvezőtlen időjárás okoz?­Egy kanadai újságírónő a külföldön eszközölt szovjet gabona vásárlásokról tett fel kérdést. — Mindenekelőtt meg kell mondanom a következőket — jelentette ki Hruscsov. — Ha búzát vásárolunk a kapitalis­ta országokban, ez azt jelen­ti, hogy ebben az évben nincs elég búzánk. Ha volna elég, akkor nem vásárolnánk. E vásárlással kapcsolatban a nyugati sajtó több rágalmazó cikket közölt. Ez a kapitalista világ és sajtója kárörömét tükrözi, de megmondhatom, hogy a dolog rosszul végződik majd rájuk nézve. Hruscsov ezután részletesen kifejtette, hogy a búzahiányt a rendkívül kedvezőtlen idő­járási viszonyok okozták. Felmerült az a kérdés, hogy a meglevő készletek alapján adminisztratív szabályozással segítsenek a dolgon, ami egyáltalán nem fenyegetett volna éhínséggel. — Vannak eléggé tápláló termékeink — mondotta —, de azok nem olyan minőségűek, mint a népünk által megszokott búza és a rozs. Ez lett volna az egyik út. — Mi azonban elhatároztuk, hogy más útra lépünk, és nem okozunk fölösleges ne­hézségeket a lakosságnak. Bú­zát vásároltunk a kapitalista piacon. Kanadában 6 800 000 tonna búzát, Ausztráliában és néhány más országban pedig szintén vettünk gabonafélé­ket. A román elvtársak vi­szonosságként 400 000 tonna búzát adtak nekünk. Most tárgyalunk arról, hogy búzát veszünk az Egyesült Államok­ban. Még nem tudjuk, ve- szünk-e ott, vagy nem. Ha az amerikaiak a búza eladásánál hátrányosan megkülönböztető feltételeket támasztanak, ak­kor nem vásárolunk búzát Amerikában. Ebben az eset­ben takarékoskodnunk kell majd a gabonaneműek fel- használásában. A rendelke­zésre álló készletek helyes felhasználásával biztosítani tudjuk a lakosság normális ellátását. — Ám, kedves barátaim, uraim, határozottan ki kell je­lentenem, mindent elköve­tünk, hogy a tudományra és a technikára támaszkodva már jövőre leküzdhessük ennek az esztendőnek a következmé­nyeit — jelentette ki Hrus­csov, és megismételte a mű­trágyatermelés, a mezőgazda­ság kémiai alapokra helyezé­se, az öntözéses földművelés fejlesztése terén tervezett és krasznodari beszédében rész­letesen ismertetett intézkedé­seket. Ezzel kapcsolatban nyoma­tékosan hangsúlyozta, hogy a vegyészet és az öntözéses földművelés fejlesztésének költségei nem hatnak ki a Szovjetunió védelmi helyzeté­re. Á szovjet népgazdaság erőteljesen fejlődik — Közölheti-e ön velünk, tervezik-e a szovjet űrhajó­sok holdrepülését? — hang­zott egy kolumbiai újságíró kérdése. — Nagyon érdekes lenne utazást tenni a Holdra. Most azonban nem mondhatom meg, mikor lesz ez lehetséges. Jelenleg nem tervezzük űr­hajósok repülését a Holdra. A szovjet tudósok dolgoznak e problémán, tanulmányozzák mint tudományos kérdést, végzik a szükséges kutatáso­kat. Az ember sikeres Hold­repüléshez ugyanis sok mun­kára, jó előkészületekre van szükség. Kubai újságíróknak vála­szolva a szovjet miniszterel­nök a kommunizmus anyagi­technikai bázisának megte­remtéséről, a szovjet hétéves terv teljesítéséről beszélt. El­mondotta, hogy az ipar fej­lesztésének hétéves tervét nagy mértékben túlteljesítik, az OSZSZSZK például 30 mil­liárd rubelnyi túlteljesítéssel közeledik a hétéves terv vé­géhez. Hasonló a helyzet a többi szovjet köztársaságban is, s ezek legalább tízmilliárd rubellel fogják túlteljesíteni a tervet. Ez azt jelenti, hogy a szovjet népgazdaság terven felül legalább 40 milliárd ru­belt kap a termelésből. — A tudomány és a tech­nika fejlődése nagy hatással van a termelés lehetőségeire, és különösen a vegyipar fej­lesztése szolgálja a mezőgaz­dasági termelés megjavítását, a közszükségleti cikkeket elő­állító könnyűipar további fel­lendítését Novemberben — mond ölül Hruscsov — pár­tunk Központi Bizottsága ple­náris ülést tart, és ezen meg­vitatja a vegyipar, a műtrá­gyagyártás, a műanyagok és a szintetikus anyagok előál­lítása fejlesztésének kérdé­seit. — Úgy gondolom — mon­dotta nagy taps közepette Hruscsov —, hogy még talál­kozom önökkel a húszéves terv végén, vagyis 1980-ban. Biztosíthatom önöket, hogy pártunknak a Szovjetunió gaz­dasága fejlesztéséről szóló és a XXII. kongresszuson. meg­határozott programját határ­idő előtt teljesítjük! — Népünk tehát sikeresen építi a kommunizmust — hangsúlyozta Hruscsov, majd rámutatott arra, hogy a szo­cialista gazdaság fejlesztése terén elért sikereivel Kuba egyre nagyobb vonzóerőt je­lent a latin-amerikai országok számára A világ reakciósai­nak semmikép pen sem sike­rül megakadályozniuk a szo­cializmus eriőnek növekedé­sét, nem tudják feltartóztatni a történelem kérlelhetetlen menetét A kapitalista rend­szer bukásra van ítélve, a szo­cializmus pedig diadalmasko­dik. A magunk részéről min­dent megteszünk, hogy a szo­cialista rendszer eredménye­sen fejlődjék és erősödjék, s teljesítsük a kommunista épí­tés nagyszerű programját — Lehet, hogy válaszaim­mal nem mindenkit elégítet­tem ki. Mindenesetre őszin­tén kifejtettem nézeteimet azokról a problémákról, ame­lyeket önök kérdéseikben érintettek. Köszönöm a fi­gyelmüket A szovjet kormányfő sza­vait viharos, hosszan tartó taps fogadta. A beszélgetés részvevői meleg hangon kö­szönetét mondtak Hruscsov- nak. Az afrikai újságírók ne­vében Nyavand kenyai, az ázsiai újságírók nevében Dik- sit nepáli, a latin-amerikai újságírók nevében Munoz ku­bai, az NDK újságíróinak ne­vében G. Kraus, a magyar újságírók nevében Siklósi Norbert, a Nemzetközi Újság­író Szervezet nevében pedig M. Meissner mondott köszö­netét (MTI) Egyetértésben végeztük nagy őszi feladatunkat, a vetést Beszélgetés Bertalan József elvtárssal, a Csurgói Járási Pártbizottság első titkárával A csurgói járásban kezdet­től fogva jól haladt a vetés. Ennek befejeztével munkatár­sunk beszélgetett Bertalan Jó­zsef elvtárssal, a járási párt- bizottság első titkárával. — Hogyan készültek fel erre a nagy munkára? — Már eléggé korán, augusztus közepén elhatároz tűk, hogy az idén minden kö­rülmények között optimális időben és jó minőségben föld­be rakjuk kenyérgabonánkat. A múlt év igen figyelmeztető, de egyben szomorú tanulságot hozott. Annyira elhúzódott a munka, hogy a novemberi ha­vazás miatt mintegy 700 hol­dat nem tudtunk elvetni. A kemény tél következtében 300 hold gabona kifagyott Így összességében a tervezettnél 1000 holddal kevesebb terület­ről arattunk. Mivel a vetés minősége sem volt megfelelő, a búza holdankénti átlagban 9,5 mázsát adott. Járásunk gabonaeladási tervét nem tud­ta tejesíteni. Nemcsak a járási vezetés, maguk a szövetkeze­tek is megértették, tisztán látták, hogy ez a helyzet még egyszer nem ismétlődhet meg. Augusztusban tanácskozásokat tartottunk, pontos intézkedési tervet dolgoztunk ki. Felmér­tük a gépi erőt, az eszközö­ket, a műtrágyaszükségletet. Vetési tervünkbe beleszámí­tottuk az eső okozta kiesése­ket is, és úgy mutatkozott, minden föltétele megvan an­nak, hogy október 31-ig elvet­hessük a tervezett 8190 hold kenyérgabonát. Sőt tsz-eink ennél valamivel nagyobb terü­letet irányoztak elő. Ez azt bizonyítja, hogy megértették a feladat jelentőségét és fon­tosságát. Különböző értekezle­teken, tanácskozásokon, tag­gyűléseken készültek föl a ve­zetők és tagok egyaránt a ve­tésre. A községi szervek maguk készítették el a heti tervet, s azt sikerült mindenkor meg­tartani, sőt túlteljesíteni. — így már az előkészítés során közüggyé tették a tervek teljesítését. Milyen módszerrel dolgoztak? — Bíztunk abban, hogy a köz­ségi vezetők megteszik a ma gukét, ezért nem tartottuk szükségesnek a falufelelősi rendszer kialakítását. Ehelyett öt körzetre osztottuk a járást, s a körzetek élére egy-egy já­rási vezetőt állítottunk. Nagy Árpád elvtárs, a pártbizottság titkára, Kiss István elvtárs, a pártbizottság mezőgazdasági főelőadója, Svenda István és Molnár Gergely elvtársak, a járási tanács elnökhelyettesei, valamint Gál Sándor elvtárs, a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője irányították körzetenként a munkát. Egyet­len járási értekezletet sem hív­tunk össze a vetés ideje alatt, a havonkénti párttitkári érte­kezletet is a körzetfelelősök tartották meg. Az ő feladatuk volt az operatív segítés, a helyszíni azonnali intézkedés, ök ültek össze hetenként két­szer Király Ferenc elvtárs, já­rási elnök vezetésével; beszá­moltak tapasztalataikról, és megbeszélték, hova kell gépe­ket átcsoportosítani, vagy mi­lyen egyéb intézkedésre van szükség. Fáradságot nem is­merve dolgoztak a körzetfele­lősök, ha kellett, kivitték a szerelőt a mezőre, vagy ma­guk mentek alkatrészért. Va­lamennyiünket — s ebbe a traktorosoktól kezdve minden­kit beleértek, aki részt vett a vetésben — ösztönzött és buz­dított a marcali járással foly­tatott verseny. A látogatás és viszontlátogatás újabb lendü­letet adott a munkához. — Milyen gondok, problé­mák adódtak munka köz­ben? — A jó ütem és a gondos felkészülés ellenére is támad­tak nehézségeink. Az első ta­lán; az apróbb-cseprőbb viták a szövetkezetekkel. Például október 8-án, mikor kinn jár­tam a berzencei Búzakalász Tsz-ben, a rozsnak csak 40 százalékát vetették eL A ta­valyi »-kísértet-«, a ráérősség jelentkezett náluk. Meg kellett győzni őket, hogy szükséges jobban igyekezniük. Hasonló eset fordult elő a csurgói Bú­zakalászban. Kezdetben sok baj volt a gépekkel, és nem voltak megfelelőek a gépállo­más szervezeti intézkedései sem. Ezért Kiss elvtársat kü­lön is megbíztuk a gépállomás segítésével. A premizálástól is idegenkedtek eleinte szövetke­zeteink, és felvilágosító mun­kára, példákra volt szükség, míg elértük azt, hogy bátran alkalmazták az ösztönző java­dalmazási módszereket. A mű­trágyagond közismert, s mi levontuk belőle a tanulságot, hogy a jövőben már a nyáron minden gazdaságban itt kell lenni az őszi vetéshez szüksé­ges műtrágyának. Az igazság­hoz tartozik az is, hogy a be­fejezés napjaiban helyenként nem tartották meg a minősé­gi követelményeket annak el­lenére, hogy felhívtuk szövet­kezeteink vezetőinek figyel­mét, ne kapkodják el az utolsó táblák vetését sem. Ez azon­ban elenyésző; összességében járásunkban jól előkészített talajba került a gabona. A csurgói járásban még so­ha nem fordult elő, hogy ok­tóberben elvettek volna. Most sikerült határidő előtt földbe tenni a kenyérgabonát. A nagyüzem, a gépesítés fölé­nyét, a szervezettség erejét bi­zonyítja ez. A sikerben még­is az a döntő, hogy szövet­kezeti vezetőink és tagjaink megértették a gabonatermesz­tés fejlesztésének jelentőségét, a mezőgazdaság dolgozói, szakirányítói a maguk terü­letén megtették kötelességü­ket. Az összefogás, az egyet­értés a magyarázata annak, hogy idejében elvethettünk — mondta befejezésül Bertalan elvtárs. V. M. Mi lesz Lacival? Némán, hidegcsipős lábukat szaporán emelgetve a hűvös őszi reggelen, cigánygyerekek csoportja tűnik fel az ország­úton. A felnőttre szabott ru­hákban elvesző emberpalánták a falu felé igyekeznek. Iskolá­ba mennek. Elől a nagylány sorba számí­tó, Ibolya, nyomában három testvére. Messze van a külte­lekhez az iskola, de a Károlyi gyerekek nem hiányoznak. Ibo­lya harmadikos, Laci második­ba jár, Panni, Juli az első osz­tály padjait koptatják. Három kicsi otthon van a hét Károlyi gyerekből. Az iskolához Laci ér elsőnek. Tekintetét körülhordozza a nagy épületen, aztán kényel­mes léptekkel bevonul a tan­terembe, elfoglalja a helyét. Korán van még, alig szállingó­zik egy-két gyerek, így ismét kisündörög az udvarra. Tetszik neki a nyüzsgés, mely mindin­kább nő, ahogy az óra a nyol­cas felé halad. Számba vesz mindent, itt ö is tekintélynek örvend, hisz az osztály egyik legjobb számolója. Sietős lép­tekkel, hóna alatt tömött tás­fl (6) gfergiebeLi P5«? — Szóval Németországba va­ló. Berlinbe? — Igen, Berlinbe. — Megis­mételtem történetemet, s bosz- szankodtam, hogy milyen os­toba mesét eszeltem ki. De a szabadság olyan hirtelen jött, hogy először újra meg kel­lett szoknom az embereket. — Vannak-e még egyálta­lán ép házak Berlinben? — kérdezte a férfi. — Akadnak még, de mi öröm van az olyan életben, hogy minden éjjel le kell mászni a pincébe. És az em­ber azt sem tudja, kijön-e még valaha! — Azt elhiszem — mondta az asszony, miközben terített. Mélységes elégtétellel állapí­tottam meg, hogy négy tá­nyért tett fel. Vagy volna még egy gyereke? — Nincs több gyereke? — Nincs, most már nin­csen — felelte a gazda, és az asszony még hozátette: — Az idősebb, a fiunk el­esett tavaly, Oroszországban. Nem tudtam, mit feleljek. A paraszt bement a szobába, és egy levelezőlap nagyságú kép­pel tért vissza. *— Ez ő. Erdésznek kellett volna lennie, jó állása volt már kilátásban. Isten más­képp akarta. Megnéztem a jóindulatú ar­cot a fényképen, és visszaad­tam a parasztnak — Nagyon hasonlít magá­hoz —• ügye, és milyen okos volt... — Milyen kár érte, bizto­san jó erdész vált volna be­lőle. — Az lett volna — erősí­tette meg az asszony. —Min­den ösvényt ismert a hegyek­ben, és hogy értette a hegy­mászást, ugye, Joseph? A paraszt a konyhaszek­rényre tette a képet. — Amikor utoljára volt sza­badságon, az Olpereren járt, több mint háromezer méter magasan. Egészen egyedül mászott fel, kötéllel és mászó­vassal. — Igen, ha nem volna há­ború — mondtam óvatosan. — Az ám, mennyi bajt okoz ez a háború. Az asszony az asztalra tette a tálat az illatozó sütemény­nyel. — Egyen velünk valamit — ismételte a meghívást — Lásson csak hozzá —* mondta a férj is. Az asztalhoz toltam a szé­kemet, és Franciska mellé ül­tem. A parasztok imádkoztak, én ezalatt megszámoltam a süteményeket a tálban. Kettő jutott mindenkire. Aztán az asszony mártást osztott ki, és mindenkinek egy süteményt tett a tányérjára. »Nem ejt­hetem el a témát — gondol­tam, mialatt az első falatot áhítattal a számhoz emeltem. — Ki kell tudnom, hogyan gondolkoznak a nácikról. Ta­lán segítséget kaphatok itt.« — Siralom — mondtam —, hogy mennyi embernek kell ebben a háborúban haszonta­lanul elpusztulnia. Mintha az emberek nem élhetnének bé­kében egymással. — Én is mindig ezt mon­dom — helyeselt az asszony —, ez a nyomorult háború mindanmyiunkat sírba visz. — Elza! — A férfi bizony­talan pillantást vetett rám. Nyilván nem tudta, mit tart­son rólam. Ezért így szóltam: «— A feleségének teljesen igaza van. Az embereknek elegük van a háborúból — és a nácikból. A férfi villájával a tészta­darabkákat piszkálta. — Mindjárt gondoltam, hogy maga nem náci — mondta az asszony mosolyogva. A férfi felállt, és egy pilla­natra kinyitotta a konyhaaj­tót. — Soha nem tudni, hogy nem fülel-e valai. — A körzetvezető ma reggel óta Innsbruckban van. — Mégis óvatosnak kell leinni. — Rám nézett, és a gyerekre mutatott — Hiszen tudja, gyerekeknek olykor el­jár a szájuk. Az asszony egy darab sü­teményt adott a kicsi kezébe. — Menj egy kicsit a szobá­ba, Franciska, és játssz a ci- cáddaL Mikor Franciska kiment, azt mondta: — Még a gyerekeket is ki­kérdezik, hogy megtudják, ho-^ gyan gondolkoznak a szülők. •— Igen — mondtam —, ez > a söpredék csak addig ural-' kodhat, amíg az emberek fél­nek. De nem mindenki fél ám. Sokan vannak, akik úgy|l gondolkoznak és beszélnek,!» mint maga meg én. És so­kan vauinak, akik még töb­bet is tesznek. — Gondolja? — kérdezte a paraszt kételkedve. — Feltétlenül, hiszen ma már szinte mindenki tudja, hogy a háború elveszett. — Mi lesz akkor velünk? És egyáltalán, mi lesz? —kér­dezte az asszony. (Folytatjuk.) kával Bánhidi tanító bácsi tű­nik fel. Fehér haja az elszálló éveket, csillogó szeme életlced- vét tükrözi. Laci ismerősként üdvözli, aztán katonásan elébe áll. Kirázza a hosszú kabít- ujjból a kezét, leveszi a sap­káját, s ollóval grádicsonyosra nyírt fejét lehajtva mondja: »Tanító bácsi, adjon egy boro- cot.- Maszatos kis képéből a szemek fehérje villog, amint fejét tartva próbál felpillanta­ni a nagy emberre. A tanító bá­csi szinte szertartásosan ké­szül a »boroc- adására. A tás­kát bal hóna alá veszi, ökölée zárt jobb kezéből kiálló büty­kös hüvelykujjával enyhe »bo- rocot- nyom Laci fejére. A gyerek feltekint, majd ille n- tudóan köszönetét mond. A ta­nító bácsi szemébe valami be­repült, mert kezét szeméhez emelve valamit él akar tüntet­ni. Ismeri emberét, tudja, ho y jön a mindennapi szeretetert. Zsebében kutat, hol a sok szemző és egyéb kés, a külön­féle ceruzák között mindig akad egy szem cukor. Tudd, Lacit nem a cukor érdekli, de azért odaadja neki a pari a csomagolt Negrót. Szeme ví- - siklik a gyereken, s mega' d mezítlábas lábán. Október ven. Nem szól semmit, de Laci reveszi, hol akadt meg a n y darab ember szeme, s széni'- - lösen sorol be testvérei, kézé. A tanító bácsi gondo’ a már elkalandozott. Kell szólni a tanácsnak, a szociális alán­ból talán jut egy kis seg Meg a kartársak, akiknek g : - rekei vannak. Talán akad o ~ hcm valami... Mert ezt n lehet hagyni. Mi lesz Laci , ha megjönnek az esős, hi navok...? S mi lesz a tő' vei...? Ennél a csal' d - sok jóakarat van. Az c? í.' nemrég tanította írni, óivá ni. Segíteni kell! A magyara+ádi tanár* a~ kola, a társadalom segít, hogy Laci lábán cipő legyen, szívét pedig a szeretet melegítse. Horváth János

Next

/
Oldalképek
Tartalom