Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-26 / 251. szám

Szombat, 1963. október 26. 3 SOMOGYI NÉPLAP TALAJJAVÍTÁS ^ Talajjavító Vállalat a nagybajom! Zöldmező Tsz 94 holdas tábláján talajjavítást végez. A kupacba rakott tőzeget fejfeletti rakodógéppel rakják pótkocsira:. A házi­lag készített rakodógéppel két perc alatt töltenek meg egy pótkocsit. Értekezünk, és milyen sokba kerül! A múlt tanévben a fonyódi járásban helyettesítés és túl­óra címén 340 000 forintot fi­zettünk ki. A siófoki járás­ban ugyamcsak a helyettesítő és túlórázó pedagógusoknak 270 000 forintot. A vizsgáló­dást a pénzügyi osztály vé­gezte el és kimutatta: milyen megterhelést jelent a népgaz­daság számára pedagógusaink társadalmi munkája, az év­közi értekezletek, behívások, tapasztalatcserék. Pontos kimutatások beszél­nek arról, hogy tűrhetetlenül sok az olyan értekezletek száma, amelyek kivonják ta­nítóinkat, tanárainkat az is­kolai munkából. Ha ehhez hozzáfűzzük, hogy szakos ta­nár ellátottságunk nem vala­mi virágos, hogy a tantestü­leteknek különben is nehéz a továbbtanuló pedagógusok he­lyettesítése, akkor nem hat­nak meglepően a további szá­mok. Az 1961—62-es tanévben 57 000 volt a helyettesítések, túlórák száma. Az 1962—83-as tanévben már 57 640! A probléma tehát nem új­keletű, számos esetben hadat üzentünk neki. »Győzelem« eddig még nem született, no­ha mind haragosabban for­máljuk a szót, ha ez a gon­dunk kerül napirendre. Sajnos, az idén sem várha­tunk gyökeres javulást. Érteke­zünk, értekezünk, s legföljebb tanév végén döbbenünk rá, hogy milyen sokba kerül. Igaz­gatóink elmondják, hogy csak ebben a két hónapban milyen sokszor fájt a fejük. Pedig a nyár elején egy megyei szintű tanácskozáson ismét elhang­zott a hadüzenet. Ismét fel­merült az igény: csináljunk rendet. Ne »emeljék« ki kü­lönböző szervek tanítási na­pokon az iskolai munkából a pedagógusokat! A meghívókat azonban csodálnivaló bőség­ben termelik továbbra is. Idén sem lesz kisebb a he­lyettesítésekre és túlórákra kifizetett összeg, mint tavaly. Csak két járásban több, mint másfél millió! Hátha még minden járás adatait ismer­nénk! Az összesítés végén méltán kesereghetnénk tehe­tetlenségünk miatt. Beszélünk róla. Több éves igény, hogy társadalmi szer­vezeteink találják meg azokat az értelmiségi foglalkozású embereket községeinkben, akik a pedagógusokat mente­síteni tudják és készek is mentesíteni a már-már szatí­rába illően sok társadalmi funkció alól. A szavak azon­ban csak szavak, és bármi szépen hangzanak is, nem ér­nek fel a legkisebb tettel sem. Vizsgáljuk csak: az 1963— 64-es tanév — az új tanterv, a nevelési terv bevezetése folytán — az eddigieknél lé­nyegesen bonyolultabb és fe- lelősebb feladatokat ró peda­gógusainkra. Milyen sikerre számíthatunk, ha a társadal­mi támogatás legkisebbjét, azt sem tudjuk biztosítani, hogy iskoláink belső életét, kialakult munkarendjét ne za­varják az »elszóiítások«?! Belenyugodhatunk, hogy ha nem is minden napra, de to­vábbra is gyakran jusson egy- egy értekezlet vagy tapaszta­latcsere? A tiltakozás mind erőteljesebb, miért nem ilye­nek az intézkedések is? L. I. »Virágváros« — Balaíonföldvár Leshet, hogy hamarosan a címben írott névvel emlegetik majd a külföldiek ezt a ked­velt üdülőhelyet. A községi tanács eddig is sokat tett azért, hogy a parkok, az utak, a vízpart minél szebb legyen. Jövőre tovább folytatják a község csinosítását, a rózsásí- tást A műút mellett futóró­zsát ültetnék. Százharminc padot készítettek az idén, jö­vőre még csináltatnak vagy ötvemet, s a műút mentén he­lyezik el őket. Hátúi lugas- szérűén. rózsáit futtatnak ró­juk. A gyógyszertár környé­két is parkosítja 1964-ben a tanács. Élősövényt ülhetnek körülötte. Nagyon elhanyagolt a Ga­lamb-sziget. Ezt a területet az év végéig szeretné rendbe ten­ni a tanács a község lakóival karöltve. Békeparkot nyitnak majd itt a jövő év elején. A rózsa egész nyáron pom­pázik majd Balatonföldvárom, termeire sétálnak az ide uta­zó kü|- és belföldi turisták, mindenütt »virágváros«-ban érzik majd magukat. Párt*tropagandisták értekezlete Nagyatádon (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Járási Pártbi­zottság megbeszélésre hívta össze a pártoktatás propagan­distáit. A mintegy hatvan pártoktató előtt Szabó István főelőadó Ismertette az elmúlt pártokltatési év eredményeit és hiányosságait. Az 1962/63-as oktatási évben 1137 párttag és párton kívüli vett részt a pártoktatós különböző formái­ban. Az értékelés után Torma István, a járási pártbizottság első titkára tartott előkészítő előadást Hasznos tanácsokat adott a propagandistáknak, kérte őket, hogy ismerjék meg jól a hallgatókat, segítsék őket problémáik megoldásá­ban, s önmaguk is tanulja­nak. Csákabonyi Balázs népmű­velési felügyelő az 1963/64-es évben szervezendő mezőgazda­sági szakmunkásképző tanfo­lyamok jelentőségéről beszélt, és kérte a propagandistákat, hogy vállaljanak előadásokat ezeken a tanfolyamokon is. (5) Déltájt egy ösvényre értem, amely közvetlenül az Inn partja fölött haladt- Az a sok kis patak, amely az eső kö­vetkeztében a hegyekből a fo­lyóba ömlött, megduzzasztotta víztükrét, és rohanó áradattá változtatta. Mint távoli mennydörgés, dühöngött lenn a szakadék, az agyagtól és le- hordcitt homoktól fe’kavart víz elemi erővel tört utat a folyómederben. Kivert a verí­ték, amikor egy ptt’anatra az út szélére léptem, cs a mély­be pillantottam. Ez volna hát az egyetlen kiút? Megborzongtam, és nem bír­tam végiggondolni a gondola­tot. Nem, ez nem lehetett megoldás. Az úttól jobbra cserjés volt, valamivel me?z- szebb pedig meredek emelke­dő. Csak arra kereshettem ki­utat. Akaratlanul e’suttogtpim Goethének azokat a szavait, amelyeket hosszú, gyötrelme« fogságom alatt olyan sokszor idéztem: »Minden erőszakkal szembeszállni, soha meg nem hajolni...« Némi távolságban egy ta­nya körvonalai csillogtak a fák között. Megkockáz.atha- tom-e, hagy ott néhány perc menedéket kérjek? Csak szá- rítkozná akartam. A lopott krumplik lecsillapították leg­vadabb éhségemet. Elindultam a tanya felé. A házajtó csak he volt támasztva. Sütemény­illattól futott össze a nyál a számban. Kopogtam az ajtón. Egy asszony lépett ki. — Jó napot kívánok — mondtam száraz hangon —, eltévedtem, megmelegedhe­tem magánál egy kicsit? — Jéusem! — kiáltott az asszony — maga átúszta az Innt? Jöjjön be. Nagyon barátságos volt, és én megkönnyebbülve követ­tem. A konyhában egy ötéves forma gyerek játszott. Az asz- szony széket tolt a kályhához, amelynek tűzhelylapja izzott. — Akassza a kabátját a kályha feletti fogasra; de be­letelik ám egv óra is, míg mindene megszárad. — Köszönöm — mormog­tam ■—, ha magát nem zava­rom; nekem van időm. — Le­vetettem zakómat, és a fogas­ra akasztottam. A gyerek kel­tette fel figyelmemet Egész idő alatt csodálkozva bámult Megsimogattam. — Hogy hív­nak? — Franciska — felelt a ki­csi félénken. — Franciska, kicsi Francis­ka — mondtam gyengéden. Kicsit ellenkezett mikor ké­zen fogtam, és kályha mellet­ti ülésemhez húzitam. — Húsvétikor kerül iskolá­ba — mondta az asszony. Hangja mintha a messzi tá­volból jutott volna fülembe, összeszorítottam fogamat, hogy a gyengeségi rohamot le­győzzem. Franciska is szólít valamit hozzám, de nem ér­tettem. Különös módon csak a húsvét szó hatott tudatom­ba, és hogy mégis feleljek va­lamit, azt mondtam: — Húsvétra vége a háború­nak. Az asszony meglepődve pil­lantott rám. — Valóban azt hiszi? Szép lenne, ha Franciska már bé­kében járna iskolába. Bólintottam, és azt gondol­tam: a krumpli mégsem volt elég, ennem kell va’amit Ha valami kerül a gyomromba, mindjárt jobb lesz. A gyenge­ség alábbhagyott, tisztábban gondolkozhattam. Az asszony a ttlzhelyen álló fazékkal fog­lalatoskodott. — Ha akar — szólalt meg —, velünk ehet, rögtön kész. Bukta lesz. Hamarosan itt kell lennie az uramnak, Imstben volt, az állaitvásáran. Eladtuk a kecskénket Az a szó, hogy »ehet«, fel­villanyozott. Mégis azt mond- fe.m: — Nem akaróik alkalmat- larkodni, nehéz időket élünk. — Ó, ez csak amolyan olcsó étel, kevés zsírral — vála­szolt. — A birodalomból jön? — Igen, Berliniből, szabad­ságon vagyok itt — hazud­tam. — Egy barátommal he­gyi túrát tettünk. Eltévedtünk, A barátom minden holmink­kal visszament Telisbe, ott la­kunk. — Nincs messze innen, fél­óra vonaton. — Az asszony félrehúzta a konyhafüggönyt. — Itt jön már az uram, hála Istennek megszabadult a kecs­kétől. Húskecske volt csak, te­jet nem adott. Engem nem érdekelt a kecs­ke, hanem attól féltem, hogy az asszony megbánhatja a meg­hívást, ezért gyorsan így szól­tam: — Remélem, nem eszem el semmit a férje elől? — Nem, dehogy — mondta az asszony, és kinyitotta az aj­tót A férj belépett. *— Vendé­günk van, ez az úr eltéved1, csuromvizes az esőtől; biro­dalmi német. (Folytatjuk.) c---------------^ Emberek, sorsok Kedves Barátom! A múltkor sokat beszélgettünk az emberi kapcsolatok­ról, az egyén és a közösség viszonyáról. Példákat, említettél te is, meg én is. Nem vitatkoztunk, inkább csak úgy medi- tálgattunk azon, hogy vannak esetek, amikor érthetetlenül közönyösek, ridegek némelyek egymás iránt, akik tulaj­donképpen egymás mellett, egy közösségben élnek. Szóba került az is, hogyan változtathatnánk ezen. Aztán abban is megállapodtunk, hogy mind több jel mutat arra: nő az egymás iránti felelősség. Nos, nem akarom most felidézni ezt a beszélgetésünket. Csak azért emlékeztetlek rá, mert te jutottál eszembe, amikor gyors egymásutánban két törté­netet hallottam. Sokat gondolkodtam mindkettőn, s ha el­mondom, meg fogod érteni, hogy miért... Az egyiknek nem is olyan régen Űjvárfalván voltam szem- és fültanúja. Az asszony, akiről szólni akarok, jó ideig csöndes volt, aztán mint a gátját áttört áradat, felsza­kadt belőle a keserűség. Nem sírt, és nem rendezett jelene­tet, mégis volt abban valami iszonyv.an megrázó, ahogy el­mondta: »a legokosabb, ha az ember felköti a családját is meg magát is ...« Nagyon összetört, elkeseredett embert foglalkoztathat csak az a gondolat, hogy eldobja az életét. Ha arra a kérdésedre, hogy mi juttatta idáig ezt az asz- szonyt, azt mondom, egy kocsi szalma, biztosan hitetlen- kedve megrázod a fejed, és hozzáteszed gondolatban: nem komoly ügy... Lehet, hogy furán hangzik így az egész. De nem szabad csak úgy általában nézni a helyzetet, mert ak­kor sohasem férkőzhetünk közel a másik emberhez, soha­sem fogjuk megérteni azt, hogy egész csekélynek látszó do­log miért hajszol valakit elkeseredésbe. Ez az asszony dolgozott a tsz-ben is meg otthon is. A kis háztájiban nem sok kukoricája, burgonyája termett: rossz volt ez az év, gyenge talajerőben vannak a földek. De ami termett, azt szeretné megbecsülni, asszonyi gondos­sággal beosztani. Mindenkinek vittek szalmát, mindenki el­vermelhette a krumpliját — sőt jutott egy kevés alomnak való is —, de neki egy szál sem. Hogy miért? Mert nem az határozta meg az elosztást, hogy ki mennyit érdemel a munkája után, hanem az, hogy ki mennyire rokonszenves. S a kocsisok állítólag azt találták mondani: »ha a Bükiné- nek adnak szalmát, akkor felgyújtják az egészet...« Mindig azt tartottam, hogy a legcsúnyább, a leglesűj- tóbb egy emberre nézve, ha igazságtalanul bánnak vele. Mindent könnyebben el lehet viselni, a gúnyolódást, a pletykát, a házsártoskodást. Az igazságtalanság valahol test­vére az embertelenségnek. Látták sokan, látta az elnök is, hogy a hideg idő közeledtével hogyan sodródik egyre na­gyobb elkeseredésbe ez az asszony, mégsem tettek sem­mit. Embertelenség. Egy kocsi szalma elegendő volt áhhoz, hogy kifejezésre juttassa ezt. Nem sírt az asszony, de össze­tört, mert nem érti, miért büntetik, nem érti, hogy a »fel­jebbvalók«, akik épp olyan emberek mint ő, miért ilyen ridegek, érzéketlenek a másik gondja iránt. S most hadd mondjam el a másik történetet. Nemrég jártam Tótújfaluban, és láttam azt a házat. Még nem volt készen, akkor cserepezték. Azóta már bizonyosan meleg otthont, meghitt családi fészket jelent ez a ház Dudás Já­nosnak és családjának. Meleg otthont olyan embereknek, akikkel nem is kevéssé szűkmarkúan bánt a sors, a jóból keveset, a szomorúságból, a bajból többet juttatott nekik. Betegség, öt gyerek, kevés kereset. Hurcolta, csapkodta őket az élet. A családapa az idén hazatalált a szövetkezet­be. És hálás volt azért, hogy befogadták. A ház, ahol lak­tak, romos, düledező, zsúptetős. Sok szép ház épül Tótúj­falun, csupán kettő idézte a hajdani földbesüppedt, zsúpos otthonok emlékét. Dudás János dolgozott, nem házra gyűj­tögetett, kellett a kereset a gyerekeknek meg gyógyszer­re. Ki beszélt róla először, ki vetette fel a gondolatot — nem is kerestem. Huszonötén fogtak össze a szövetkezetben — természetesen köztük volt az elnök is, és társadalmi munkában házat építettek a családnak. Szociális juttatás­ból futotta építőanyagra, s emberbaráti szerétéiből szinte néhány nap alatt kinőtt a földből ez a ház. A két eset, hogy mondtam neked, sokat forog a fejem­ben. Mindkét községben ugyanazon a poszton állnak a ve­zetők — s mégis mennyire mások. A múltkori beszélgeté­sünkre célozva megint csak azt mondhatom neked, nem törvényszerű, hogy Űjvárfalván ilyen keserűségben éljen egy asszony, és azt is tudom, nemcsak ő van így. Hi­szem azt, ha tudomást szereznek ezek a vezetők például a tótújfalui esetről, gondolkodóba esnek. Mert amellett, hogy hogyan lett Dudáséknák otthonuk, nem lehet érzések és gondolatok nélkül elmenni... Emberek, sorsok... El kellett mesélnem neked. Vörös Márta V____________________________________________________________________7 GÖRDÜLŐ CSAPÁGY JAVÍTÁS RÖVID HATÁRIDŐRE 0 , , „ Budapest VI., AZ ORSZÁG LEGRÉGIBB JAVÍTÓÜZEME Telefon: *" Rét- és legelőjavításhoz, útkarbantartáshoz TR-I. tereprendező (függesztett) beszerezhető: Most) AGROKER Vállalatnál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom