Somogyi Néplap, 1963. október (20. évfolyam, 229-255. szám)
1963-10-03 / 231. szám
Csütörtök, 1963. október 3. 3 SOMOGYI NÉPLAP jr Érdemes figyelnünk JÓ PÉLDÁÉRT kevésszer mehettünk a tabi járásba, amikor megyénk művelődési életének eredményeit kívántuk vizsgálni. Meg keli azonban jegyeznünk, hogy ez a megállapítás a múltra. vonatkozik. Ez a járás az utóbbi két évben nagyot lépett előre a népművelés területén. Csak hát lényegesen nagyobb volt a lemaradás annál, mint amekkorát a céltudatosodó munka egykettőre pótolni képes. Tény, hogy nem könnyű ennek a járásnak a dolga, ahol nem is annyira a távolság miatt, mint inkább a kedvezőtlen földrajzi fekvésből adódóan a települések elzár- tabbak, mint más járásokban. Nagyon sok a kis — ezren aluli lélekszámú — község, s ezek zömében nem a legkedvezőbb adottságok birtokában látnak hozzá a kulturális nevelőmunkához. Ha ragaszkodunk az igazsághoz — és mértékünk csak ez lehet —, meg .kell ismételnünk a sokszor elmondottat, azt, hogy a járási művelődési ház indokolatlanul hosszú időn át készült területi munkára kötelező hivatására. A járásnak alig adott többet annál a puszta ténynél, hogy van. Segítségére, módszer tani irányítására nem lehetett számítani, hiszen helyben sem úgy működött, ahogy vártuk. Szerencsés fordulat és szükség- szerű az is, hogy ez utóbbiról ma már múlt időben lehet szólni. A járási művelődési ház munkájának hatékonysága megnőtt, és ez az eredmény függvénye annak a változásnak is, hogy a járási tanács kezébe vette a népművelés irányítását, ellenőrzését. Egyszóval, hogy ma már jut idő és energia erre is. Nagyrészt ennek az eredménye az, hogy a községekből jól megmunkált művelődési tervek futottak be a járáshoz jóváhagyás végett. Kétszeresen kollektiv összefogás eredménye ez. Előkészítő tanácskozások zajlottak a tervkészítés időszakát megelőzően, majd a községi koordinációs bizottságok ösz- szegyűjitötték az igényeket, idejében megérkezett a járásiak segítsége is. Megérte-e a fáradságot? Feltétlenül. Nagyon elenyésző volt azoknak a művelődési terveknek a száma, amelyeket átdolgozás végett vissza kellett küldeni a járási tanácsnak. TROMFOLHATNA MOST BÁRKI, hogy túlzás »fölfedezni Amerikát, amikor már, réges-régen fölfedezték«. Nos, ez igaz. Élhetne bárki az évek óta megszokott jó példákkal, akár a fonyódi és a nagyatádi, akár a marcali járás példájával. Igen, ezek azok a járások, ahol jó munkaszervezéssel, szíwei-lélekkel és a népművelés hatékonyságát, fokozni kívánó leleményességgel találkozunk. Maholnap nehéz lesz eldönteni, hogy melyiké lehet az elsőség. Az egykori »sereghajtókról« viszont szinte kötelességünk beszélni, mert a tabi járásban a népművelési munka rangosodása fémjelzi a kezdeti eredményeket. Nagyon tetszik az a magabiztosság, ahogy a községi tervekről és megvalósításukról nyilatkoznak. — Reális lehetőségekre alapozva terveztünk, az idén már nem akarunk áthúzódó tervpontokat látni — mondják. Sok jót ígér ee a céltudó határozottság, mert mentes a kirakateredmények felé való csörtetés nagyhang ósága tói. Ezek a tervek valóban vizsgakészek, alkalmasak arm, hogy a gyakorlatban bemérjék őket. Az irányelveket közreadó járási terv, amely a megyed terv alapján készült el, három területre összpontosította az erőket: a szervezett felnőttoktatásra, a szakmunkásképzésre és a szórvány ismeretterjesztésnél sokkal többet nyújtó akadémiai formára. EGYELŐRE NEM LEZÁRT ADATOK, de tiszteletreméltó számadatok tanúsítják, hogy a községéktoen megértették, miért e három területre kell összevonni a kulturális erőket. A múlt népművelési évben 17 dolgozók általános iskolája működött. Az idén benyújtott igények alapján 24 községben lát munkához a dolgozók általános iskolája. S ami különös figyelmet érdemel, Karadon és Bedegkéren (az előbbi községben 35, az utóbbi helyen 18—20 fővel) az általános iskola VII—Vili. osztályának és a szakmunkás- képzésnek összekapcsolásával próbálkoznak. Ha beválik ez az oktatási forma, akkor a jcvő ősszel több helyen egyesítik a két szervezett oktatási formát. Figyelemreméltó, hogy ■nem okoz súlyos ' gondokat ezelmek az iskoláknak a benépesítése. Miért? A tabiak — nyilván tapasztalataikra utalva — azt mondják, hogy az egyik oktatási forma szervezi a másikat. Vonzó lehetőség három év leforgása alatt elvégezni az általános iskola VII—VIII. osztályát, a harmadik évben pedig már szakosodva felkészülni a szakmunkásvizsgára; Lelkesedéssel és hozzáértéssel dolgozták ki a tabi járásiak ennek a kísérleti iskolatípusnak a mű ködési tervét. Nem véletlen, hogy több mezőgazdasági szakembert is megnyertek e kísérletnek. Ezek a szakemberek készségesen vállalkoznak arra, hogy tanítsanak az általános iskolai tanárokkal együtt. VALAMI MÉGIS ZAVARÓAN HAT, és nem tudjuk, mit gondoljunk. A tabi járásiak idejében beterjesztették tervüket a megyei tanácshoz, de írásos jóváhagyás még nem érkezett a fölterjesztésre. Kár... már csak azért is, mert éppen ilyenfajta kezdeményező bátorságra ösztönzött a megyei művelődési terv. És most, hogy van ilyen, megijedtünk volna a kísérletezéstől, ami csak a mi megyénkben kísérlet? Közismert, hogy az általános iskolai oktatást és a szakmunkásképzést más megyében már Sikerrel ötvözték eggyé. Végül még annyit: érdemes lesz figyelmet szentelnünk a tabi járásra. Ha a készülődés határozottsága, lendülete nem dsökken, végleg lekopik e járás népművelési munkájáról a «sereghajtó« jelző! László Ibolya Űj öntözési módszer A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet újfajta öntözési módszert mutatott be a szakembereknek. Az új eljárás szerint a főcsatornából nem árkokkal, hanem műbőr tömlővel vezetik el a vizet a barázdákba. A műbőr tömlőnél nincs szivárgási veszteség, tehát azonos mennyiségű vízből mintegy 30 százalékkal nagyobb területet öntözhetnek. A hajlékony műcső oldalát egymétereniként kilyukasztották, hogy ezeken a nyílásokon folyjon ki a víz a növónysorok közé. Ötletes megoldással könnyen el lehet zárni a tömlő első szakaszainak oldalnyílásait, s így jóval 'messzebbre tudják vezetni a vizet, mint az árkokkal. Az új módszer a nagyüzemi földművelést is megkönnyíti, mert a földárkok nem állják útját a gépeknek, és még azt a helyet is növénytermesztésre hasznosíthatják, amelyet egyébként az árkok elfoglaltak volna. Az új módszer vizsgálatainak kiszélesítésére a jövő évben százholdas területet rendeznek be kísérleti tömlős öntözésre, de az eddigi tapasztalatok alapján már több nagyüzemi gazdaság bejelentette, hogy jövőre felhasználja az újfajta öntözési eljárást; EZEKRE NINCS SZÜKSÉG? rnrnmmm Három műtrágyaszpró árválkodik »kibelezve« Kányán, a Tabi Gépállomás brigádszállásán. A tavasz óta áll itt. Még senkinek sem jutott esze be a gépeket kijavítani, pedig nagy szükség volna rájuk. A csokonyavisontai kommunisták levonták a tanulságot Két évvé! ezelőtt úgy határoztak a csokonyavisontai kommunisták, hogy egyesítik erőiket, s egy aiapszervezetbe tömörülnek. Ezzel a tettükkel hangsúlyozni akarták közös felelősségüket a termelőszövetkezet megszilárdításáért, a falu ügyéért. Nem sokkal ezután sorsdöntő lépésre szánták el magukat a község termelőszövetkezetei is: kimondták egyesülésüket. Hétezer-kétszáz holdas közös gazdaság jött létre így. Az egyesítés sok előnmyeá járt. Mindenékelőtt azzal, hogy egy év alatt 14 forinttal ugrott az egy munkaegységre jutó osztalék értéke. Mit jelentett ez az embereknek? Az összefogás kézzelfogható eredményben, jobb életben jelentkezett, hiszen az előző évi 7540 forinttal szemben tavaly átlagosan 13 484 forint jövedelem jutott minden tagra. Nem elvtelen úton jutottak ilyen nagy jövedelemhez, nem úgy, hogy mindent kiosztottak, amit teltetett, hanem köziben a szövetkezet vagyona is több mint két és fél millió forinttal, mintegy 35 százalékkal gyarapodott. Traktoráilományuk megkétszereződött, s az idén még kát D4K nagy teljesítményű uni- verzál traktort kapnak. Növekedett árutermelésük, s tavaly már minden hold szántó után 49 kg húst értékesíthettek a közös gazdaságból. A szép gazdasági eredményeket csak úgy érhették el, hogy a pártszervezet vezetősége nagy figyelmet fordított a pártszervezet erősítésére, gyűHosszú az út az »enyém«-től a >>mienk«-ig Interjú Honfi Józseffel, a TIT főtitkárhelyettesével a falusi ismeretterjesztésről Nemcsak hosszú, hanem meglehetősen egyenetlen és nehéz is az út, nem könnyű eljutni addig a fölismerésig, hogy a birtok, a vagyon igazában nem külső — tárgyi — érték, hanem belső. A fejlődés pedig a szocialista út, e belső értékek kiteljesedéséhez segíti az egyént és a közösséget Mindehhez pedig anyagi feltételek szükségesek, vagyis jobb és több termelés falun is. Különösen nem könnyű a helyzetük azoknak a volt cselédeknek, akjkinek már a nagyapáik is »saját birtokról« álmodoztak, ha igen-igen kicsi darabka földre vonatkozott is álmuk. Nem könnyű ezeknek az embereknek eljutni oda, hogy akkor igazán enyém a föld. ha mindenkié, ha senki birtoklása nem zavarja az én birtoklásomat, ha semmiféle rang vagy cím nem ad jogot nagyobb darab földhöz, nagyobb boldoguláshoz. Ám a szocialista átalakulás sem megy gyorsan, az újfajta termelési eszközök, újszerű termelési formák, a közös birtoklás még nem teszik szociálisává a parasztságot Ahhoz az kell, hogy a parasztság tudata is átalakuljon. S ezen az úton parasztságunk zöme csak az első léeket tette meg, azokat is sok helyütt tétován, bizonytalanul. A teendőkről, a szocialista ideológia terjesztéséről, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat munkaterveiről beszélgetünk Honfi József főtitkárhelyettessel. — A mi munkánk lényege, hogy elősegítsük és majd kialakítsuk a szocialista erkölcsi normákat a tsz-parasztság körében is — mondja Honfi József. — Felelősségteljes munkánk során ügyelünk például arra is, hogy egy csomó régi, hasznos elemet új tarta- 1 orrúnál töltsünk meg úgy, hogy ne sértsük az emberek érzékenységét. Mintegy a nevelés és tanítás közben küzdünk a káros ideológiák, babonák ellen. — Melyek azok a lehetőségek és formák, melyekkel a falvakban akarják gazdagítani az ismeretterjesztést? — kérdeztük. — A falvakban nagy sikerük volt az irodalmi előadásoknak — az író-olvasó találkozóknak —, ezekre érzékenyen reagáltak mindenütt. Tehát olyan irodalmi és művészeti előadásokat szervezünk, amelyek e problémákhoz kapcsolódnak, hogy illusztrálva a témát vitatkozni lehessen a kérdéseken. Ezekkel az előadásokkal azt akarjuk elősegíteni a szemlélet formálása mellett, hogy minél több parasztember váljon az irodalmat önállóan értékelő olvasóvá — folytatta a főtitkárhelyettes. — Ma már egyre több pénz jut a mindennapok szebbé, kényelmesebbé tételére. Segítenünk kell a parasztságot abban is, hogy pénzét mire költse. Fejlesztenünk kell művészi és általános ízlését. Tudatossá kell ten» nünk azt a törvényt, hogy nagyobb tudással, nagyobb műveltséggel könnyebben jobbat és többet lehet termelni. Honfi József szólott arról, hogy a tsz-akadémiákon is, a termelést segítő előadások mellett társadalomtudományi és művészeti előadásokat is tartanak. Nagyon népszerű az »Enyém és a. mievJc« című sorozat, problémafelvetése sokrétű, színes. Űj izgalmas sorozatnak ígérkezik a mezőgazda- sági munka pszichológiáját ismertető, majd később »A mezőgazdasági termelés története« című előadássorozat. Az utóbbi nagyon fontos szerepet tölthet be a tudatalakításban. Befejezésül Honfi József a következőket mondotta: a v — A mi munkánk lényege: segíteni az egységes, szocialista paraszti osztály kialakulását, tudatának formálását. Részt kívánunk venni jellegünkhöz mérten a párt vezette eszmei offenzívában. Mindent megteszünk azért, hogy a parasztemberek is egyre többet tudjanak a világról, magukról, az előttünk álló feladatokról. Munkánkhoz fel fogjuk használni a természet- és társadalomtudomány eredményeit.' Fontos szerepe van a könyvnek, a filmnek és a televíziónak is. ’Azt akarjuk elérni, hogy a parasztság is fölismerje: a történelmi fejlődés világméretekben a szocializmus irányába folyik. Azt akarjuk elérni, hogy a dolgozó parasztok is megértsék: az egyén is csak akkor találja meg boldogulását, ha a közösség is boldogul. S a közösség — a társadalom, az ország — boldogulása a szocialista módon élő, gondolkodó és dolgozó emberek öntudatos munkájától függ. S az »enyém«, »tied«, »övé« fogalmakat minden szükséges helyen váltsa fel az igazságosabb »mienk« fogalom. Kiss Denen 1 mőksözöbbé, észrevehetőbbé vált a kommunisták mindennapi munkája. A negyvenhét párttag és tagjelölt közül húsz közvetlenül a termelőszövetkezetben keresi kenyerét, s arra is ügyeltek, hogy minden munkaterületre jusson kommunista. Világosan keli látniuk azonban, hogy még ezzel sem elégedhetnek meg, a hatszáz szövetkezed taghoz képest még kévéi a húsz kommunista; a miinka hatékonysága azt kívánja, hogy a pártvezetőség keresse meg azokat az embereket, akik képesék és készek kommunista módon szolgálni a közösséget. Vannak ilyen erők a községben, hiszen tavaly is hét szövetkezeti tagot vettek föl a pártszervezet tagjainak, illetve tagjelöltjeinek sorába. Kár, hogy ez a céltudatost pártépítő tevékenység alábbhagyott, lanyhult, s ez évben mostanáig mindössze egy tag- jéRjltet készítettek elő fölvételre. Sok feladatot hárít a pártvezetőségre a nők közötti felvilágosító, nevelőmunka; itt a leggyengébbek, hiszen negyvenhét párttag és tagjelölt közül mindössze öt a nő. Pedig a nőknek Csokonyavisontán is oroszlánrészük van a munkában, a termelésben. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a pártszervezet befolyása nem érvényesül kellőképpen például a nő- tanácsban. Ilyen arány mellett nem is lehet másként. Bizonyára nem volna haszontalan, ha a párttagok olyan megbízatást is kapnának, hogy foglalkozzanak legközvetlenebb munkatársaik Közül a párttagságra méltó emberekkel úgy, hogy belőlük tagjelöltet nevelnek. Nem lenne irreális cél ez, hiszen sokan vannak, s egyre többen lesznek olyanok, akik pártonkívüli létükre ismerkednek a marxizmus—leninizmussal, s kommunista tevékenységet folytatnak; Elég csak megemlíteni, hogy a pártoktatásban részt vevők 59 százaléka nem párttag; hogy ötvenen-hatvanan vállalnak részt a párton kívüli aktívacsoportokban. Van tehát hová nyúlni, van kire támaszkodni, csak bátrabban, céltudatosabban kell a pártépítéssel is foglalkozni. Utóvégre a pártonkí- vüliek ma már igen nagy je» lentőséget tulajdonítanak a pártszervezetnek, bíznak benne, tisztában vannak felelősségével, s azt is tudják, hogy párttagnak lenni nagy megtiszteltetés. Mindemellett a pártszervezetnek, kiváltképp pedig a pártvezetőségnek sokkal következetesebben, határozottabban kell folytatnia gazdaság- szervező és pártellenőrző tevékenységét. Nagyon fontos, hogy megkövetelje az őszinteséget a gazdasági vezetésben levő párttagoktól, s igazmondásra, a nehézségek feltáráséra nevelje a párton kívüli vezetőket is. Kell erről külön szólni? Igen, kell. A keserves tapasztalatok intenek nagyobb felelősségbe. Mert mi történt tavaly ebben a faluban is? Százhetvenkilenc holddal kevesebb földet vetettek be búzával, mint amennyiről termést szándékoztak várni. S erre csak az aratásiról' derült fény. Akkor, amikor kitudódott, hogy mintegy 15 vagon gabonát nincs miből eladniuk. Pedig ezt a kenyérnek valót várta a népgazdaság. A szakvezetés az ősszel nem mondta meg a valóságot, elhallgatta, hogy nem teljesítették a vetéstervet. A tanulság levonásához nincs szükség külön kommentárra. A csokonyavisontai elvtársak levonták a tanulságot... Varga József Régi hang a vonaton E lőször nem is tűnt föl nekem különösebben ez az ember. Annyit láttam, hogy barna, kockás inget visel csokomyakkendővel, s — így emlékszem — szürke kabátot. Arcáról ítélve ötvenéves lehetett. Mást egy szimpla pillantással nem állapíthattam meg róla, de nem is érdekelt, nem tűnt ki különösebben a többi utas közül. Jó másfél órát együtt utaztunk vasárnap este a vonaton Szigetvártól Kaposvár felé; ő időnként el-eltűnt a párnás szakaszból, amikor visszajött, leült a helyére, s a kivilágított állomásokat figyelte, vagy unatkozó tekintettel meredt maga elé. Szentbalázson sokan szálltak fel, egyszeriben megtelt a szakasz. A csokornyakkendős — tudomást sem véve a tömegről — kinyújtott lábbal ült a helyén. Egy idős házaspár kért helyet emberünkkel szemben, a nénike halkan figyelmeztette, hogy »szedje össze kicsit a lábát, legyen szíves, szeretnénk leülni« — ám a csokornyakkendős minősíthetetlen hangon utasította vissza a kérést. — Üljenek oda, ahova a jegyük szól! Mi jogon jennek maguk a pámásba, majd én elintézem... — vágta az arcukba. Fenyegetőzött, a kalauzt »utasította«, hogy küldje ki onnét a két öreget. Ám nekik is a pámásba szólt a jegyük, a kalauz szó nélkül ment tovább. A csokornyakkendős idegesen a zsebéhez kapott, igazolványt keresgélt. — Tudják, ki vagyok ón?! Majd mindjárt megmutatom. Így, ilyen hangnemben folytatta még egv ideig, aztán látva a többi utas megvető tekintetét, elhallgatott. Régi, nagyon régi hangot ütött meg, kedves csokornyakkendős ismeretlen, Szemtbalázs és Kaposvár között — 1963 őszén ... — vő
