Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)

1963-09-01 / 203. szám

ÉPÜL AZ ISKOLA AZ MSZMP MEGVET ÖIZOTTSÁGA ES A MEGYÉI TANACS LÁPJA • BÜCSÚ A KATEDRATOL (Tudósítónktól.) Ünnepélyes tanácsülésen bú­csúztatta Kánya község lakos­sága a 42 évi munka után nyu­galomba vonuló Keresztes Pál igazgató-tanítót, aki 1928 óta oktatta és nevelte a falu né­pét. A búcsúztatóin részt vettek fiatal és idős tanítványai, köz­tük több nagyanya és nagypa­pa is. Ott voltak a KISZ-esek, akikkel együtt, mint a műve­lődési otthon igazgatója oly sok örömet szerzett a falunak. Az úttörők virágcsokrokkal kedveskedtek meghatott taní­tójuknak. Búcsút vettek a ré­giek, akiket még fiatalon taní­tott, és a mostaniak, akiket már fölvezetett a tudomány el­ső lépcsőfokára. A tanulók ne­vében egy 1928-ban és egy 1963-ban végzett első osztályos mondott köszönetét. A volt tanítványok, szülők és nagyszülők könnyes szem­mel, meleg kézszorításokkal kívántak jó egészséget, hosszú, boldog életet nyugalomba vo­nuló tanítójuknak. Keresztes Pál meghatottan mondott köszönetét a megbe­csülésért és a szeretetért. Be­szédéit azzal fejezte be, hogy nyugalomba vonulásával sem szakad el a községtől. Tovább­ra is munkálkodni kíván az ifjúság nevelésében, a kultú­ra terjesztésében mindaddig, amíg erejéből telik. Lány a dinnye föld ön Az erdő szegélyezte dinnye­földön ambergk hajlonganak. öt-hat férfi és két nő. A fia­talabbik — piros szoknyás, barna lány — szinte táncol egyik dinnyétől a másikig, megkopogtatja őket. — Válaszol a dinnye — mondja jókedvűen —, elárul­ja, hogy érett-e vagy sem. Gyakorlat dolga... A marcali gimnázium tanu­lója Fülöp Marika. A nyári szünidőben a libickozmai ter­melőszövetkezetben dolgozott Nem először. A szövetkezet megalakulása óta minden nyá­ron vállalt munkát. Édesapja itt kocsis, az ő munkaegységét gyarapítja Marika. — Többféle munkáiban vet­tem részt — mondja —, de a cfinnyeszedést szeretem a leg­jobban. Gyakran reggel nyolctól este hatig, fél hétig a mezőn volt. Szabad idejében olvasott, tanulgatott. S bár sokat dolgo­zott, nyaralásra is jutott ide­je. Két hetet töltött úttörőve­zetőként a bálát onmáriai tá­borban. — Nem fárasztott a munka, szeretem a mezőgazdaságot — mondja. Érettségi után szíve­sen visszajönnék a téeszbe. Már arra is gondoltam, hogy talán nagyobb hasznomat ven­nék, ha magasabb mezőgazda- sági képzettséget szereznék. Jó lenne beiratkozni a mező- gazdasági főiskolára. Csak si­kerüljön : j.. S. M. Költséges palackcsere Mintegy kétszáz család fóz Marcaliban propán-bután gázzal. Áldás ez — mondják, amikor hozzáfognák a fő­zéshez. Bezzeg mérgelődnek, amikor kifogyóban van a gáz! Fáznak a tortúrától, amivel a palackcsere jár. Meg lehet érteni őket, ugyanis Marcaliban nincs gázcsere, s ha kiürül a pa­lack, be kell hozniuk Ka­posvárra. Mondani sem kell, hogy ez megdrágítja az egyébként olcsó tüzelőanya­got. Az ésszerűség azt diktálná, hogy cseretelepet létesítse­nek a községben, s ott a hét bizonyos napján két vagy három óra alatt lebo­nyolíthatnák a cserét. A vál­lalat gondoskodhatna a pa­lackok ki- és beszállításáról. A cserélők szívesen megfi­zetnék a fuvardíjat. Még így is jól járnának, hiszen sok időt elrabló utazgatástól mentesülnének. Szinte az egész falu megmozdult Sávolyon, amikor a tanács építőbrigádja megkezdte az általános iskola új szárnyának építését július 25-én. Két tanteremmel, irodával és zsibongóval bővül az iskola. A szülői mun­kaközösség tagjai sokat segítettek. A vasbeton gerendá­kat például kézzel rakta fel tíz szülő. A gyerekek is ki­vették részüket a munkából, hogy minél előbb elkészül­jön a két tanterem. Eltűnt a pénztárca ... Zántó József Balatonboglár, Szabadság tér 1. szám alatti lakoß ismeri a börtönöket: kü­lönböző bűncselekmények miatt már többször volt bün­tetve. Legutóbb májusban sza­badult. Balatonboglárra uta­zott, és munkát vállalt az ál­lami gazdaságban. Munkát -vállalt«, de dolgoz­ni nem jelentkezett. Alkalmi munkából élt, ismét rendszeres látogatója lett az italboltoknak. Egy alkalommal F. J. balaton- boglári lakoshoz ment bort vásárolni. Az ajtót nyitva ta­lálta, F. J. a lakásban aludt. Zántó körülnézett a szobában, s az asztalról elemeit egy 966 forint 30 fillért tartalmazó pénztárcát. A házigazda a mo- toszkálásra fölébredt, de már csak a tolvaj hátát látta..: Zántó a »Perjási« italboltba ment, sört, pálinkát, szendvi­cset és csokoládét fogyasztott, amikor elfogták. Ügyét a na­pokban tárgyalja a Lengyeltó­ti Járásbíróság. Sári nem Cári néni az otthon leg- szomorúbb lakója. Ta­lán senkihez sem volt olyan kegyetlen az élet, mint őhoz­zá. Jóformán azt sem tudják róla, hogy kicsoda. Iratai nin­csenek. Ezelőtt tizenhat év­vel, egy hideg őszi reggelen találtak rá. A temetőben egy fejfa nélküli, elhagyatott sír­dombon feküdt. Csonttá sová- nyodott teste meg volt gémbe- redve. Azóta él a szeretetott­honban. Csöndes. Nehéz vele szót váltani. Van úgy, hogy hónapokig sem hallják a hang­ját. Legföljebb magában be­szél. Időnként pedig megle­pően értelmes, összefüggő tör­téneteket mesél anélkül, hogy valaki is kémé rá. Ezekből az elbeszélésekből következtetnek szomorú sorsára, hányatott életére. Még soha senki nem érdeklődött iránta. Nem tud­ják, hogy élnek-e rokonai. Er­ről sohasem beszél. Naponta kijár a temetőbe, órák hosz- szat üldögél a kis padokon. Nézi a virágokat, a. koszorúk lengedező szalagjait... Most itt guggol a küszöbön kétrét görnyedten. Pápaszem az orrán, s révetegen néz a semmibe. Néz, de nem lát. így talán csak ő tud nézni, órák hosszat, mozdulatlanul. Gon­dolatai, ki tudja, hol kószál­nak? Talán a messze ifjúság­ban? Idézi a múltat? A fájdal­mas emlékeket? Ki tudja? A valamikor üde, hamvas arcon ezer ráncot szántott az idő. Színtelen ruhájánál talán csak az arca fakultabb. A fejkendő­je alól kibújt hajfürt olyan, mint a napszítta vászon. Eljárt fölötte az idő. Sokat élt, talán száz évet is. Pontosan nem tudja. Nem számolta az éveket. Csak azt tudja, hogy boldog sohasem volt. »Nem voltam boldog, most már nem is le­szek, ha csak a túlvilágon nem.« így beszél, amikor nagy ritkán szóra nyílik ajka. Ami­kor mesél, sír, de könnyek nem jönnek a szeméből. Rég elfogytak. Fiatalon Icicsálta őket a bánat. ÁJ éllé je kuporgok. Lassan lrj- beszél, félig magának, félig nekem. A messzeségbe néz. Ügyet sem vet rám, mint­ha ott sem volnék. — Tavasz volt. Virágittatos tavasz. Fogtuk egymás kezét, úgy mentünk a bálba. Búcsú volt. Az egész falu a kocsma udvarán szorongott. A fiatalok fáradhatatlanul táncoltak, az öregek ittak, és nézték a tar­ka forgatagot. Én Mihállyal táncoltam, a környék legmó­dosabb, legszebb legényével. Ahogy mi táncoltunk, nem tu­dott úgy senki. Mihály sudár volt, mint a nyárfa, összeillet­tünk. Szerettük egymást. De az apja hallani sem akart házas­ságunkról. Gyűlölt, mert sze­gény voltam. Oton-útfélen kia­bált utánam. A búcsú délután­ján végképpen megalázott. Ré­szegen, borgőzösen nekünk rontott. Tépte, cibálta a haja­mat, rángatta a ruhámat, ütött, rúgott, amíg az emberek ki nem szabadítottak a keze kö­zül. Folyton azt kiabálta, hogy cselédlány nem lesz a menye. Inkább felaprogat engem is meg a fiát is. Megszégyenülve, tépett ruhával, összekuszált hajjal futottam haza a pusz­tára. Majd leszakadt a szivem. Atkozott világ, hát még sze­retni sem szabad?! Az eset után Mihály nem főtt ki többé a pusztára, én sem mentem a faluba. Nem mertem. Gyöt­rődtem. Kínzott a szerelem, a megalázás, a bánat. Gyötört minden, minden, ami egy szí­vet gyötörhet. Mihályt többé soha nem látták a kocsmában, kerülte az embereket. Szótlan lett, emésztette magát. Egy napon apja közötte vele, hogy hozzáillő, gazdag lányt talált. Szüret után az esküvő is meg­lesz. Mihály ekkor sem szólt. S az esküvő napján holtan ta­lálták a szénapajtában... Fel­akasztotta magát... Apja bele­őrült egyetlen fia elvesztésébe. Vasvillát ragadott, s habzó szájjal futott a pusztára. »-Meg­ölöm azt a cafatot — ordította —, aki miatt a fiam elpusztult! Te, te, szajha, te ölted meg a fiamat!« — üvöltötte, és ro­hant a házunk felé. Én nem voltam otthon, a mezőn dol­goztam. Anyám és apám volt csak a házban, mind a kettő­jüket megölte. Földönfutóvá lettem. Nem tudtam többé az emberek közé menni. Vándo­roltam faluról falura. Sehol sem volt maradásom. Kerestek. Bujdostam, mint az üldözött. Nem tudom, mennyit csava­roghattam igy. Egy napon egy Bakony vidéki kolostorban apácának jelentkeztem. Föl­vettek a konyhára mosogató­nak. Reggel négy órától este tizenegyig dolgoztam. Kezdtem megnyugodni. Dolgoztam és imádkoztam. Imádkoztam? Nem. Ábrándoztam. Gépiesen mormoltam az imát, de az eszem messze járt. Messze, egy somogyi falu csöndes te­metőjében, ahol egy tölgyfake­resztre ez volt írva: Itt nyug­szik Kántor Mihály, éti 25 évet... Huszonöt évet!... A kolostorban sokáig titokban tartottam kilétemet. Egyszer aztán úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. A szívemet, a bánatomat vagy Tdöntöm vala­kinek, vagy megőrülök. Kiön­töttem. Kiöntöttem szívemet a gyóntatószékben. Két hét múl­va elzavartak. Most sem tu­dom, miért. Minden kezdődött elölről. És most itt vagyok ... A nélkül, hogy körülnézne, feláll a küszöbről, és lassan eltipeg. Még mond va­lamit, de nem értem, hogy mit. Szótlanul nézek utána. Lassan eltűnik görnyedt, törékeny alakja, eltakarják szemem elől az ódon kastélykert évszázados fái.-a Wirth Lajos Közlekedési balesetek Horváth István Gyékényes, József Attila utca 70. szám alatti lakos a gyékény esi Már­cius 15. Termelőszövetkezet te­hergépkocsijával műszaki hi­ba miatt az árokba hajtott. Horváth, meg az autóban he­lyet foglaló Károlyi Mihály és Aracsi József 20 napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett. Az anyagi kár 15 ezer forint. Lábodon Szikinger Mihály Mike, Kossuth Lajos utca 30. szám alatti lakos motorkerék­párjával szabálytalanul előzött, és nekihajtott a Király Imre Nagyatád, Selmecbányái út 18. szám alatti lakos vezette te­hergépkocsinak. Súlyos sérülé­seket szenvedett. Füki Gyula Várda, Meggyes utca 77. szám alatti lakos a 13. sz. AKÖV tehergépkocsijá­val Kaposváron, az Április 4. utca és a Bajcsy-Zsilinszky ut­ca találkozásánál nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a Biczó János Kaposvár, Szi­getvári utca 50. szám alatti la­kos vezette motorkerékpárnak, összeütköztek. Biczó súlyos, pótutasa, Szalai József Kapos­vár, Sallai utca 50. szám alatti lakos könnyű sérülést szenve­dett. Miért van mellékíze a római tejnek? Róma (AP). Raffaele Jervolino olasz egészségügyi miniszter pénte­ken különbizottságot jelölt ki annak megállapítására, hogy miért van furcsa mellékíze a római tejnek. A városi központi tejelosztó szerveket három hét óta táma­dások érik. Egy vizsgálat al­kalmával ugyanis kiderült, hogy az egyik tejet szállító tar­tálykocsiban két tej szállít­mány között petróleumot fu­varoztak. Azóta a rendőrség szúrópróbák alkalmával vörös bort talált a tejszállításra szol­gáló kocsikban. (MTL> Ezek a mai italok! Egy magas és egy apró termetű férfi jön ki a kocs­mából. — Te Jakab, nem szabad­na neked innod, ha ilyen könnyen a fejedbe száll a bor — mondja a magas a kicsinek. — Neked könnyű — vála­szol a másik —, mire ezek a mai italok a te fejedbe száll­nak, már el is párolog az erejük. * * * Maurice Chevalier, a híres francia filmszínész védelmé­be vette Picassót. — Picasso képeit ugyan­úgy kell nézni, mint a nő­ket. Vagy tetszik az ember­nek. vagy nem, de hiába próbálja megmagyarázni, miért szereti, vagy miért nem szereti! Miért ugat? Bambek oltani vitte a ku­tyáját. Mikor hazajött, elé­gedetlenkedik : — Nem tudom, mi van ezzel a döggel! Mióta elhoz­tam az állatorvostól, folyton ugat, mintha mondani akar­na valamit — Persze, hogy mondani akar valamit, te szamár — mondja Bambekné —, hisz ez nem is a mi kutyánk! A színésznő fenyegetése Sarah Bernhardt, a nagy színésznő makacssága is­mert volt, és környezete gyakran nehezen jött ki ve­le. Amikor egyszer egy kis falusi színházban a Kaméli- ás hölgyet játszotta, és a közönség nem a megszokott áhítattal fogadta művésze­tét, hanem nyugtalan és hangos volt, a művész, já­tékát hirtelen megszakítva, így mennydörgött: »Ha nem lesz azonnal csend, már a második felvonásban meg­halok!« * * * Händel nagyevő volt. Egy­szer Angliában egy vendég­lőben négyszemélyes ebédet rendelt. Amikor leült az asztalhoz, a pincér udvaria­san megkérdezte, tálalhat-e már, vagy várja meg a hiányzó három vendéget. Händel röviden válaszolt: »Kérem, fogjon hozzá. A négy vendég — én vagyok!« * * * XI. Lajos király (1461— 1483) egyszer betért kastélya konyhájába, és megkérdezte az egyik kuktát: »Mennyi a fizetésed?« »Koszt, ruha és lakás.« »Más semmi?« »Vég­eredményben többed neked sincs« — válaszolt a kis fi­lozófus. Hatalmas vagyont hagyott egy Ohio állambeli iskolára egyik volt tanulója, aki an­nak idején mindig a szamár­padiban ült A végrendelet azonban előírja, hogy a ha­gyatékból minden évben 5000 dollárral kell megjutalmazni az iskola legrosszabb és leg­szemtelenebb tanulóját. Ha ilyen nincs, az örökség a vá­ros állatkertjére száll. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1. Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomda­ipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár, Latinka Sándor utca 6.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom