Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)
1963-09-08 / 210. szám
SomogyiMéplap MSZMP MEGYErBIZOTTSÁGA ÉS Ä MEGYEI TANACS LAPJA ...HOGY NE FÁJJON TÖBBET Rippl-Rónai barátja A kaposvári múzeumban ezen a nyáron Rippl-Rónai alkotásai láthatók. Az első teremben, mindjárt a bejárat mellett egy tintával és lúdtol- lal készített rajz fogadja a nézőt — egy rövid hajú, hajlott orrú, bajuszos férfi feje és a lap bal oldalán egy parasztasszony egész alakos rajza. A rajzon — Rippl-Rónai szokása szerint — felírás is van, de mégis, ki ez a Hegedűs György Tóka? — kérdezheti a néző. Amikor Rippl-Rónai 1908- ban megvásárolta a Róma-vil- lát, elkezdett gazdálkodni. Rövidesen szántóföldet vásárolt a szomszédságban, és ugyancsak hamarosan kitudódott, hogy — nemigen ért a gazdálkodáshoz, ezt egyébként valójában sohasem vette tudomásul. Nos, a szántóföldeket tavasszal, ősszel meg kellet munkálni, és erre a munkára a zselic- szentpáli Hegedűs Györgyöt ajánlották. Szentpá- lon több Hegedűs György lakott, Rippl-Rónai barátját Tokának nevezte a falu. Az évek során valóban egész életre terjedő jó barátság fejlődött ki kettejük között. Hegedűs szinte magáénak tekintette Rippl- Rónai földjeit, úgy, akként művelte, ahogy szükségesnek látta. Aztán minden alkalommal, hazatérés előtt pohár bor mellett egy darabig elbeszélgettek — egy ilyen alkalommal készült a most kiállított tollrajz. És e barátság egyre elmélyültebbé vált. Augusztus 20-án, a szentpáli búcsú napján Hegedűs Tóka kocsiján beállított a Róma-villába, és Rippl-Rónai családját meghívta házába. Egy ilyen alkalommal készült a »Szentpáli búcsú« című olajfestmény, melyet Rippl-Rónai a bábossátor mellé telepedve a szentpáliak érdeklődése közepette, egyetlen alkalommal festett. És a »búcsúvacsora« után Hegedűs György szinte percek alatt vitte haza az erősen rázós úton éjszaka a Rippl-Rónai családot. Még levelezett is e két kiváló ember. Az első világháború idején Hegedűs György a harctérről küldött beszámolókat. Rippl-Rónai pedig pontosan válaszolt. Ennek a levelezésnek egy részét annak idején a Purjesz Lajos szerkesztette Világ napilap közölte. Aztán a korra.l egyre öregebbé vált e barátság, Ripnl- Rónai földjét az öreg Tóka már nem tudta megszántam. Mégis mindvégig közelségben maradtak, és kölcsönösen fölkeresték egymást. És most nem is túlságosan messze egymástól, somogyi földiben fekszenek mindketten. Hegedűs György egyetlen leánya — tudomásom szerint — ma is szentpáli lakos. Martyn Ferenc Jó „játék*' volt... Egy fiatal nő akart átmenni a napokban a Tanácsház utca egyik oldaláról a másikra. Lelépett a járdáról, de néhány lépés után megállt, hogy utat adjon a közeledő személygépkocsinak. Az SA 14-27 rendszámú Skoda furgon vezetője elhatározta, hogy megelőzi az előtte haladó személygépkocsit, s megtréfálja a gyalogost. Rátaposott a gázpedálra, majd az úttestén álló nő irányába rántotta a kormánykereket, s néhány centiméterre suhant el tőle. S miközben elrobogott a holtra rémült, falfehérre vált lány mellett, gúnyosan ránevetett. Jól sikerült »tréfa« volt! Egy hajszálon függött, hogy nem történt szerencsétlenség. Bizonyára megfelelően értékelik majd a közlekedésrendészeti hatóságok a gépkocsivezető »ügyességét«. Lángoló pokol A dél-brazíliai Parana állam hatalmas erdőségeiben tűzvész pusztít. Mintegy háromszázezerre tehető azoknak az erdőkitermelő és papírgyári munkásoknak száma, akik a súlyos természeti csajpás miatt kenyerüket vesztették. (MTI) GYÜLEKEZŐ A NAGY ÚTRA ?*;,< -v X-! : • . ■ , ' ■ '' -,■■■' * f % f \ I “ Ili S ' /• . A Egy körzeti orvosnak sok mindenhez kell értenie.. Mit tesz akkor, ha fájdalommal küszködő fogfájós beteg az utolsó pillanatban keresi föl, amikor már csak egy segítség van: a beteg fog eltávolítása? Kihúzza. Dr. Kiss Pál István so- mogyszobi körzeti orvost arról ismerik nemcsak falujában, hanem a környéken is, hogy igen ügyes keze van. Képünkön: Egyik kis páciensének rossz fogát távolítja el dr. Kiss Pál István. fji- iv-f ö \ y! gflly .. v • 11 í * »f í *íf: | Néznek, de nem látnak... fi angosan besaélgettek, amint fölfelé baktattak az Április 4. utcában. Mindenki hallhatta az asz- szany megjegyzését, amelyet a társaságában levő vasutasnak és a másik nőnek mondott. Gúnyos szavai így hangzottak: »Ez a Kaposvár semmit sem fejlődött, ugyanolyan, mint nyolc évvel ezelőtt volt, amikor utoljára láttam.« Kedvem lett volna közbeszólni, s azt mondani: »Kedves asszonyom, nincs igaza, hiszen az a járda, amelyen most lépked, az se a régi. Elfelejtette már, hogy ez az út milyen szűk és göröngyös volt? Bizony sokat dolgoztak rajta a múlt évben, sok százezer forintot használtak fel, mire ilyen szép sima és széles lett.« No persze, megértem — gondoltam aztán —, hogy a sima úton már nem egykönnyen emlékszák az ember arra a régi porosra, göröngyösre. De hát azért mégse szabadna ilyen elhamarkodottan ítéletet mondani, mint ez az asz- szony! Mert ha már az út nem mond is számára semmit a változásról, azért ebben a városban van más is, ami a fejlődést bizonyítja. Üj üzletek; új művelődési ház; új iskolák a Kanizsai úton, a Szabadság parkban; új lakások az Április 4. közben, a Május 1., a Kossuth Lajos utcában; új kórházépületek, bölcsődék; új üzemek a Mező utca környékén; új hidak a Donnerban, a Cserben, a Gorkij utcában; helyi járatú autóbuszok a város minden részében... Soroljam tovább? Nem teszem, hiszen nagyon hosszú lenne a lista. Igenis: szépül, fejlődik városunk. Nem ment el nyomtalanul fölötte az idő. Ügy látszik azonban, vannak olyanok, mint az előttem sétálók, akik néznek, de látni már nem .akarnak ... (Szegedi) CSALÁDIAS HIVATAL Alighogy elfoglaltam új munkahelyemet, egy pokolian esimos leányzó könyökölt íróasztalomra. Kábítóan illatos szőke haja végigsimította arcomat. — Jenőkém — suttogta bizalmasan —, három nap múlva lesz Bandi születésnapja* Remélem, hozzájárulsz az ajándékhoz. — Ki az a Bandi? — kérdeztem gyámoltalanul mosolyogva. — Ö, egy nagyon aranyos kolléga — csicseregte, és nyomban orrom alá tolta a gyűjtő- ívet, amelyre már körülbelül hatvan kartárs jegyezte föl hozzájárulását. Némi lelkitusa után öt forintot adományoztam a vadidegen Bandi születésnapi ajándékára. A szöszke hálásan megpaskolta orcámat. — Juci vagyok! — mutatkozott be. Az esetről már teljesen megfeledkeztem, de három nap múlva ismét megjelent Juci. — Bandi hálás köszönetét és ezt a csekélységet küldi— tril- lázta, s közben lerakott íróasztalomra egy dupla feketét, egy orosz krémtortát és három mandulás csókot. Ördög és pokol, gondoltam, ez aztán kifizetődött — öt forintért! A második héten fölkeresett egy kis kövér kartárs, akit még sohasem láttam. Bambán, bánatos szemmel nézett rám. — Szegény kis Gizellánk válik — szólalt meg tompa, gyászos hangon. — Az ördögbe is, ki az a kis Gizella? — robbant ki belőlem szívtelenül. — Hát csak ismered Gizellát! — kiáltotta szemrehányóan a kis kövér. — Nem emlékszel már a három hónappal ezelőtti pompás esküvőre? Gyönyörű ajándékunkra, a rengeteg tojáslikőrre, amivel kínálgattak? — Nem, valóban nem — ráztam a fejem. —- Persze — kapott észbe a kis kövér —■, te még akkor nem voltál nálunk. De azért adhatsz valamit. — S máris nyújtotta a gyűjtőívet. — Nálatok a válást is meg- ünneplik? — kérdeztem nyilvánvaló ingerültséggel. ■— Ne légy már ilyen cinikus — könyörgött a kis kövér. — Szegény Gizellának annyi kiadása van a válással meg a költözéssel, igazán segítenünk kell rajta. Egy kicsit húzódoztam, de végül mégis megpuhultam, és a szegény kis Gizellára is áldoztam öt forintot. Mérgelődtem is miatta, míg csak haza nem indultam. Mikor ki akartam lépni a kapun, egyszerre csak észrevettem, hogy egy csomó kartárs ácsorog ott. Hirtelen fel- csattant a kis kövér hangja: —» Jenő, te is hozzánk tartozol, el ne menj! A kedves kis Gizella nem akar hálátlan lenni, és meghívott bennünket egy rundóra! Hetvenen vonultunk te a legközelebbi eszpresszóba. Gizella fejenként hat pohárka konyakot fizetett. Válóban, megint kifizetődött — öt forintért! Ezek a rejtélyes esetek elgondolkoztattak. Itt valami nincs rendben. Valahol valami bökkenő van, de egyelőre még nem jöttem rá, hogy mi. S így ment ez folyton: születésnap, névnap, eljegyzés, lakodalom, ezüstlakodalom, jubileum, s mit tudom én, még mi minden. Fizettem az ötforintos normámat, ahogy elvárták tőlem, és rendszeresen visszakaptam befektetésem két-háromszorosát. Amikor aztán Károly ünnepelte a születésnapját, akkor végre bepillanthattam a kulisszák mögé. Károllyal ugyanis egy szobában ültem, asztalunk egymás mellett állt. Most nekem kellett gyűjtenem. Naphosszat vándoroltam a gyűjtőívvel egyik osztályról a másikra, míg nyolcvankét kartárstól összegyűlt négyszáz forint. A befolyt összegből vásároltam Ká- rolynak egy virágcsokrot és egy csodálatos bólészervizt. Ezután Károly revansálta magát. A legközelebbi cukrászdából hozatott a nyolcvankét kartárs részére egy-egy dupla feketét, orosz krémtortát meg háromhárom mandulás csókot. Az egész kis móka belekerült neki summa summárum ezerket- tőszáznegyvenhat forintba. Károly kénytelen volt előleget fölvenni. Hidegvérűen, de egy kissé sápadozva viselte el sorsát, majd hazavitte a bólészervizt, hogy odaállítsa meglevő hat bólészervize mellé. Végre világosság gyűlt az agyamban, s ugyanakkor jeges félelem szorította össze szívemet. A saját születésnapomra gondoltam! Titokban másik állás után néztem, s amikor már vészesen közeledett a rettegett nap, sietve felmondtam. — Nem érzed jó magad a mi kis kollektívánkban? — kérdezte fájdalommal teli hangon az osztályvezetőm. — De, de igen! Sőt, nagyon, nagyon is... családias! De tudod, bizonyos személyi körülmények ... -— dadogtam. — Kár, nagy kár — sajnálkozott az osztályvezetőm. — Ugye, neked nemsokára lesz a születésnapod? Ó, milyen jó lett volna, ha együtt ünnepelhetjük, és milyen szívesen megleptünk volna valamivel. — Egy darabig rám szegezte tekintetét, majd hirtelen felkiáltott: — Tudod mit, Jenő? Kapsz egy kis emléket tőlünk, és tartunk egy jó búcsú-összejövetelt. Megtörtén vonszoltam ki magam a szobájából. Elvesztem! De egy jóságos véletlen a segítségemre sietett. Másnapra megbetegedtem. Orvosilag igazolt influenzával feküdtem ágyamban elrejtve. Gondtalanul és békésen teltek felmondási időm napjai, míg távol hi vatálom veszélyeitől kúráltam magamat. De egy napon, ó, jaj, kinyílt a betegszobám ajtaja, és besétált a hivatal küldöttsége: a támogatásommal elvált kis Gizella, akinek második esküvőjére nem sokkal azután ismét gyűjtöttek, a pokolian csinos Juci és az osztályvezető. — Jenőke, te szegény! — zokogta Juci, és aranyhaja arcomra borult. — Hatvannyolc kartárs kíván jobbulást — zengte mély bariton hangján ünnepélyesen az osztályvezetőm. Gizella virágot és csomagocskákat rakott takarómra, miközben negédesen felkiáltott: — És ha felépülsz, megünnepeljük gyógyulásodat! Meggyőződésünk, hogy kiteszel magadért! Este fölkeresett a kezelőorvosom. Egyszerűen nem tudta megérteni, mi okozhatta visz- szaesésemet. Willy Frank (HoUósi Tibor fordítása) Ys, ifnsirriM **" I I *** ^ i . MWhw ■■iBli Dl __ m SOBOK Négy hónap böjt Elsine Johnson Los Ange- 'es-i nő 117 napig böjtölt orvosi felügyelet mellett, hogy lefogyjon. A szigorú kúra idején csak vizet és vitamininjekciót kapott. Hatvanöt kilót vesztett súlyából... Mennyi lehetett azelőtt? * * * Űj tánc a láthatáron A twist, a limbó, a locomotion és a krumplipürétö- rés nevű táncok után Nyugaton most a »kudu«, az antiloptánc kezd divatba jönni. Zárt lábbal járják, csupán a csípő mozog koraiakban. Kipróbáltam. Szemtanúk szerint nem az antilopra hasonlítottam ... * * * flrtistamutatvány a La Manche-csatorna lölött Sokféleképpen átkelteb már a La Manche-csatornán, de bátorság és eredetiség dolgában Illana Campbell 32 éves angol nő mindenkin túltett. Egy repülőgép szárnyán állva, ejtőernyő nélkül tette meg az utat az angol és a francia partok között. A vakmerő és a legveszélyesebb artistamutatványnak is beillő páratlan utazás után kijelentette, hogy nagyszerű élménybein volt része, máskor is örömmel vállalkozik rá. » « * Bolondos történet Elmeorvosi rendelő. Az orvos kiszól a fogadószobába: — Kérem a következőt. A beteg belép. — Mi a panasza? — kérdezi az orvos. — A családom elmegyógyintézetbe akar dugni, pedig semmi bajom nincs. — Milyen indokolással akarják zárt intézetbe vitetni? — Azzal, hogy én nagyon szeretem a palacsintát. — Ez nem indok. — Én is azt mondom. Más is szereti a palacsintát. — Sőt, nekem is kedvene ételem a palacsinta. — Komolyan? — Ä legkomolyabban. — Akkor fáradjon el, kedves főorvos úr, a lakásomra. Hat láda palacsintám van odahaza. » * • Anti-Bábel az adriai parton Az Adriai-tenger jugoszláv partján, egy Primost nevű egykori kis halászfalu területén fejlődött ki a világ eszperantistáinak legszebb és legnagyobb üdülőtelepe. A helyi eszperantó kör kezdeményezésére először csak campinget létesítettek, majd szállodák, kőből épült üdülőházak, éttermek emelkedtek itt. A fürdőtelepen mindenki — a vendéglátóipari és a szállodai személyzet is — eszperantóul beszél Tréfásan amti-Bábelnek nevezik a települést, mivelhogy itt mindenki megérti egymást. Az idegenforgalmi település iránt a világ minden részéről rendkívül nagy az érdeklődés. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 15-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér L Telefon 15-16. Felelős kiadó: Szabó Gábor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknéL Előfizetési díj egy hónapra 11 Ft. Index: 25067. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében Kaposvár^ Latinka Sándor utca 8.
