Somogyi Néplap, 1963. szeptember (20. évfolyam, 203-228. szám)

1963-09-08 / 210. szám

Vasárnap, 1963. szeptember 8.

3

SOMOGYI NfiPfcAF

A somogyfajszi pulykagondozó

A legbátrabb pulykával.

Az árok partján egy fiú ül, bot a kezében. Svitz László, a »segédpulykaőr«. Az 1400 pulyka ' gondozásában segédkezik Pintér Istvánnak. Az állatot zajonganak, csipegetnek, kapir- gálnak a legelőn. Csengetyűszó hallatszik, felélénkülnek. Megindulnak a hang irányába. A domboldalon közeleg őrzőjük. Úgy körülfogják, mint diákok a tanárt. Pintér Pista bácsi — ahogy a somogyfajszi tsz-iro- dán tájékoztattak bennünket — kiválóan ellátja munkáját, nagyon lelkiismeretes ember, »szíve van az állathoz«.

— Sok türelem, szeretet kell hozzájuk — mondja Pintér bácsi —, kisebb korukban nagyon kényesek. Ezek már háromhónaposak. De most is mindig rajtuk kell legyen az ember szeme. Veszekedős jószág a pulyka, könnyén kárt tesznek egymásban. Óvni kell őket az esőtől is ..;

Sorolja a tudnivalókat, mintha meg akarna tanítani bennünket a pulykagondozás minden csínjára-bínjára.

— Somogyfajszon tavaly volt először pulyka. Nagyobb mértékben a környéken sehol nem foglalkoztak vele. Hogyan lehetséges, hogy Pintér bácsi Ilyen járatos a pulykatenyésztésben?

— Nem véletlenül lettem én a gondozójuk — válaszol. — A háború előtt a kürtösi gazdaságban dolgoztam. Minden évben több száz pulyka volt a. kezem alatt. Amit ott megtanultam, most itt hasznosíthatom. Az egyik pulyka — hibás lábú jószág — állandóan körülötte csetlik-botlik. Tavaly is volt egy ilyen törött lábú pulykája Pintér bácsinak. Le akarták vágni, de nem engedte. Csinált neki »mankót«, bekötözte a lábát. — Átadásra öt és fél kilósra megnőtt az »én sántám« — említi meg Pista bácsi.

— Nincs törzsállományunk, ez mind külföldre megy. Tavaly Angliába exportáltunk. Ez a csoport is oda kerül decemberben — mondja jelentőség- teljesen.

— Jó üzlet a szövetkezetnek a pulyka — világosít fel bennünket Bognár György főkönyvelő. — Tavaly az ezerkétszáz darab tiszta haszna negyvenezer forintra rúgott. Igen csekély volt az elhullás. Szakszerű a gondozás; elérték az állatok az előírt súlyt. Ebben Pintér bácsin kívül nagy érdeme van dr. Babócsai László állatorvosnak is. Szívén viseli szövetkezetünk állatállományának sorsát, minden nap végignézi a jószágokat. Készségesen ad tanácsot. ö javasolta például, hogy milyen baromfi tápot szerezzünk be. Biztató az idei pulykaállomány, a létszám két-, százzal nagyobb, mint tavaly, s több pénzre számíthatunk. Jövőre még többet tartunk...

Itt az itatás ideje. Ismét megszólal a csengő, s elindul a pulykafalka a gémeskúfchoz.

Strubl Márta

Sok rovart szednek össze az állatok 4 legelőn.

belepréselni a repedés közepébe. Elleniben lejjeb elég nagy darab beton vált le a falról, s azon a helyen a víz erősebben kezdett szivárogni;

— Hagyja abba, professzor! — kiáltott rá Hazard tábornok indulatosan. Annyira szétpiszkálja a falat, hogy a víz szökőkútként fog zuhogni belőle. Queltch, azonnal kapcsolja be az adó-vevőt! Közölje, hogy radioaktív víz szivárog be hozzánk!

— De most senki sem fog meghallani minket, Sir — jegyezte meg Queltch zavartan. »Omár« csak tizenkettőkor fog jelentkezni.

— Tegye azt, amit parancsoltam! — vörösödött el a tábornok. — Lehet, hogy valamelyik állomásaik egész idő alatt vételen álb

— Parancsára, Sir. S hogyan továbbítsam az üzenetet: rejtjelezve vagy nyílt szöveggel?

— Nincs idő most rejtjelezéssel bajlódni. Adjon le nyílt szöveget.

Queltch sietve lekopogta a szöveget, aztán gyorsan átállt vételre, de semmi választ r.em kapott. A víz pedig közbén egyre csak szivárgott. Annál a falrésznél, amelyen a repedés volt, már egész tócsa képződött.

— Nem válaszolnak .;. — szólalt meg Queltch reményteli hangon, és dörzsölgetni

kezdte ujját, mert elzsibbadt a megfeszített kopogtatástól.

— Akkor adjon le SOS-jele- ket! — rendelkezett Hazard tábornok, elhanyagolva mindenféle konspirációt. — Talán csak meghallja valaki és jelentkezik. Afekor megkérjük, hogy lépjen érintkezésbe Dixon tengernagy torpedórombolójával.

Queltch most szinte megszakítás nélkül küldte az éterbe a hárombetűs SOS-jeleket. Néhány perc múlva orosz nyelven jelentkezett egy állomás. Minthogy Queltch részt vett a második világháborúban, és hosszú időt töltött Murmanszk- ban, elég jól értett oroszul.

Kiderült, hogy a leadott SOS-jeleket egy szovjet tudományos kutatóhajó fogta fel, amely a Csendes-óceán vizein úszott. *

— Ki az, aki jelentkezett? — kérdezte a tábornok kíváncsian?

»Megmondjam vagy nem, hogy oroszok?« — töprengett Queltch.

— Egyelőre homályos ;:: — felelte kitérően; — Rögtön megtudom.

De ahelyett, hogy megkérdezte volna, közölté koordinátáit, és megkérte az oroszokat, hogy lépjenek érintkezésbe a »Fowken« torpedórombolóval.

Azt a választ kapta, hogy kérését máris teljesítik. Azt is közölték, hogy sejtik, miért kerültek a segítséget kérők

ilyen nyomorúságos helyzetbe.;; i

— No, kicsodák hát?! — sürgette Hazard Queltchet. Kidudorodó homlokát számos apró ránc borította el, bozontos, rőt szemöldöke csaknem összeért az orra fölött, állkapcsa egy kissé lejjeb ereszkedett. Korábbi kevélysége szinte eltűnt.

Queltch minden öröm nélkül állapította meg ezt a változást a tábornok arcán, és tettetett hanyagsággal válaszolta:

— Oroszok, Sir.

— Micsoda?! — üvöltött fél Hazard, s arca ismét átváltozott: szemöldöke felihúzódott, állkapcsa előreugrott. — És maga beszélgetett velük? Kifecsegte nekik a hadititkot? Tudja-e, hogy ezért..;

Magánkívül volt a dühtől, és többé egy szót sem tudott kinyögni. Queltch pedig, ha nem is éppen szemtelenül, de mindenesetre önérzetesen felelte neki:

— Tábornok úr, én semmit sem fecsegtem ki nekik. Az oroszok enélkül is többet tudnak erről az átkozott bombáról, mint jómagam. Talán még önnél is többet.. ■.

Ez a kijelentés olyannyira megdöbbentette Hazardot, hogy egyszeriben lecsillapodott, és zavartan kérdezte:

— De honnan? ;;; Honnan tudhatták meg?

— Ezt én már nem tudom, Sir — vallotta be Queltch egyszerűen, — Viszont bombánkat

Levél

a porrogszentpáli párttagokhoz

K

edves Elvtársak!

Akárhogy gondolkodom is, s igyekszem helyére rakni mindazt, amit pártszervezetük egyik-másik tagjáról hallottam, végül is csak egyetlen következtetésre juthatok: sajnos, önök nagyon rosszul politizálnak falujukban. Megvallom, először egy kicsit kételkedtem mindabban, amit különösen önről, a párttitkárról hallottam, Csonka János elv- társ, ámde beszélgetésünk közben meggyőződtem róla, hogy nem ok nélkül nyugtalankodnak önök miatt a járási párt- bizottságon.

Nyugtalanító, mélyen elgondolkoztató jelenség az, hogy önök, Csonka elvtárs, szavaikban és tetteikben nemegyszer eltérnek a párt poétikájától, jogot formálnak arra, hogy különvéleményük legyen olyan kérdésekről, amelyeket a párt felső fórumai határozattá emeltek, s amelyeket dolgozó népünk szívből helyesel. Nem veszik észre, hogy ezzel ártanak a párt és a nép közötti bensőséges, jó viszonynak ártanak szavunk hitelének. Ebből adódik, hogy Porrogszentpá- Ion igen sokan így nyilatkoznak: noha a párt Központi Bizottságának, a kormánynak elvi és gyakorlati megállapításaival egyetértünk, tetszik nekünk ez a politika, ám az a baj, hogy a pártszervezet, kivált a vezetősége némelykor másként értelmezi ezt a politikát, vagy hibásan hajtja végre. Ez pedig — meg kell érteni önöknek — senkinek sem engedhető meg. Nem engedhető meg, hogy az emberek különbséget véljenek fölfedezni a a szó és a tett között. A párt i irányvonalának védelme, a ha- I lározatokhoz való helyes viszony a fokmérője annak, hogy ki milyen kommunista, menynyire állhatatos, és annak is, hogy ki mennyire képzett. Mert — mint az önök esete is mutatja — egy jó határozatot nemcsak rossz, szándékkal lenét helytelenül megközelíteni vagy gyakorlati tetté formál- 1 ni, hanem elvi képzetlenségből, j s ami ennek rendszerint kö- I vetkezménye, értetlenségből, tudatlanságból eredő állásfoglalással is.

ti a nem tévedek, önöknél pontosan ez utóbbi ok játszik közre. Ne haragudjon az őszinte megállapításért, Csonka elvtárs, de amikor ma- I gával beszélgettem — s becsületére szolgáljon, szintén kér- telés nélkül kifejtette »elvi« álláspontját néhány kérdésben —, úgy éreztem, mintha nem is 1963 augusztusában, jóval a

sokáig hatónak nevezték, és nagyon csodálkoztak azon, hogy mi egyáltalán életben maradtunk.

— Sokáig hatónak?! — kiáltott fel Medows. Leugrott az asztalról, és Hazardhoz ro- J hant. — Tehát felhasználták a magreakciót, amely sokáig .ható atomhasadási gócot hoz létre?

— Igén .:: — vallotta be a tábornok egy kissé zavartan.

— De hisz ez a legtisztább kalandorság! — folytatta Medows izgatott hangon. — Képesek voltak a »Big Joe« begyújtáséra felhasználni a nemrég fölfedezett és nagyon rosz- szul ismert transzurán elemet, a macedónáumot? És itt az eredmény.;; Nem, ez már több, mint kalandorság! Hisz még elméletileg is csak nagyon homályos elképzeléseink voltak arról, milyen következményei lesznek annak, ha mace- dóniumot használunk a hidrogén-bomba »begyújtásához«. Nem tudom megérteni, miért kellett annyira sietni ennek a »Big Joe«-nak a kipróbálásával!

— Ugyan már! — ^nevetett; fel Queltch rosszmájúan. —j Hiszen azért sietünk, hogy! minél hamarabb átléphessük a i háború és a béke közti egyen- j súlyhatárt. Félünk, nehogy • bolygónk istállóvá változzék.: Pedig úgy rémlik, hogy rövi-: desen nag" temetővé változik. ■

(Folytatjuk.) 1

VIII. pártkongresszus után élnénk, hanem még mindig valahol az ötvenes évek elején kullognánk. Megállapításai, fejtegetései az akkori idők eltorzult politikáját tükrözték. Az elmaradásért persze nemcsak magát okolom, mégis azon töprengtem, hogy vajon mit csinált, Csonka elvtárs, az utóbbi években, hogy nem képezte magát, s így megrekedt a fej lődésben, látásmódban. Nem akarom megsérteni, Csonka elvitárs, de ki kell mondanom az igazságot, ön sok kérdésben szektás, maradi — pártunk politikájával, annak szellemével ellenkező — nézetet, felfogást vall.

Ne értsen félre, nem arról van szó, mintha az ön becsületességét, jó szándékát vitatnánk, vagy vonnánk kétségbe. Nem, a világért sem! Mindenki tudja és elismeri, hogy ön önzetlen ember, igaz híve a szocialista forradalomnak. Beszélgetésünk közben nemegyszer hivatkozott arra, hogy maga aztán igazán tudja értékelni, mit jelent ez a rendszer, mivel a múltban kizsákmányolt, elnyomott ember volt minden őse. s ön is így lépett át az új világba. Bizony már- már úgy éreztem, azért hang súlyozza ezt állandóan, mintha azt tartaná, hogy falujában nagyon kicsi k szocialista rend támogatóinak bázisa, s szinte az egész községgel kellene egyedül hadakoznia, hogy elfogadják ezt a rendszert. Ezt meg is fogalmazta ön ilyetén képpen: »Ma még sokan ellenséges szemmel nézik a pártot«; vagy egy nemregiben tartott párttaggyűlésen ön, a párttitkár a következőket jelentette ki: »Igaza volt Rákosinak, a kutyából nem lesz szalonna.« S ezenkívül még egy sor képtelenebbnél képtelenebb »elvi« megállapítást hallottam az ön szájából. Ez megint csak azt juttatta eszembe, hogy gondol Rodásmódban, elvi tudásban ön még mindig 1952-ben, az akkori politika hatása alatt vagy bűvkörében él, rémképeket Iák s mintha nem lett volna szemtanúja, részvevője egy hatalmas társadalmi fejlődésnek, átalakulásnak.

Ügy tűnt fel, mintha nem volna tudomása arról a fejlődésről, változásról, amely végbement, s végbemegy Por- rogszentpálon is. Csonka elv- társnak bizonygassuk, hogy a szövetkezet mindjobban erősödik, hogy a három évvel ezelőtti mérleghiányos tsz-ből jól fizető közös gazdaság lett, hogy évről évre szilárdul a fegyelem, erősödik az öntudat?

e hát mit mondjak önről, ha ezt nem látja, hanem rémképeket fest, s arról fabrikál elméletet, hogy ellenség veszi körül a pártot falujukban, és hogy Senki, semmi nem változik, minden marad a maga örökkévalóságában. Hogyan értsék ezt a falu tisztességes emberei, akik igenis tudatosan működnek közre a létező új világ építésében, s azt akarják, hogy évről évre jobban menjenek a dolgok? Hogyan várják el tőlük, hogy kövessék önöket, amikor Csonka elvtársék közül egyné- hányan borúsan szemlélik a szépet, a jót, s nem előre akarják vezetni az embereket, hanem visszarángatják őket? Hogyan akarják elérni, ‘hogy a baráti, elvtársi, testvéri szellem elmélyüljön a faluban, amikor a pártszervezet semmit nem tesz ezért, sőt némelykor az ellentéteket igyekszik fenntartani?

Nem ok nélkül idézgette Csonka elvtárs a taggyűlésen azt a bizonyos rég túlhaladott tételt a kuláx megváltoztatha- tatlanságáról; arra kellett önnek ez, hogy ellenszenvet tápláljon a falu kommunistáiban a szövetkezet egyik-másik vezetőjével szemben, ön például nem szíveli a tsz pártonkívüli elnökét, mert — mint mondotta — nem tudja elfelejteni, hogy annak apósa valamikor a régi világban a leventein tézD«

meny elleni izgatás vádjával bíróság elé állíttatta. Ez — hogy egyszerűen fejezzem ki magam — bizony nem volt rendes dolog ettől a régi bírótól. No de a mi világunk igazságot szolgáltatott önnek is és régi politikai ellenfelének is. Ön mint megbántott ember megteheti, hogy nem bocsátja meg neki vétkeit, de a párttitkár, a falu fontos közéleti embere ebből nem kovácsolhat tőkét, neki nincs joga, hogy ne »bocsásson meg« a korábban vétkezőnek. Márcsak azért sem, mert az említett tsz-el- nök nem ugyanaz, mint aki önnel szemben a bűnt idestova negyedszázada elkövetette; őt rendes, vasszorgalmú embernek tekintik a falu lakói, s bizalmukkal is megtisztelték, elnökükké választották. Ez az ember — akinek apósa régen kulák volt — jól sáfárkodik a bizalommal, igyekszik tisztességesen, a falu népe javára dolgozni. Mint a tények bizonyítják, nem is kevés sikerrel;

Önöknek, a falu kommunistáinak nem az a feladatuk, hogy az ilyen, a köz ügyéért tenni akaró, jó szándékú .embereket különféle elméletek gyártásával kdrekesszék a közéletből, s megkeserítsék életüket, ellenkezőleg, az a kötelességük, hogy igyekezzenek maguk mellé állítani, nevelni, támogatni, segíteni s végleg megnyerni őket a szocializmusnak, a népnek. Ez hálás feladat, s a nép méltányolni, helyeselni fogja erőfeszítéseiket. í"'1 sonka elvtáns, végtelenül csodálom: abfcól sem veszik észre, mennyire rosszul politizálnak, hogy két év óta senki sem közeledett olyan szándékkal, hogy felvételét kérje a pártba. Nem gondolkoztak még azon, hogy mi lehet ennek az oka? Szeretném remélni, hogy nem úgy ájl a dolog, ahogy az egyik tekintélyes párton kívüli mondta nekem' att.iárlamkor: »Nem is engednének bennünket a pártba. Ha magunkfajta ember kémé felvételét, még azt mondanák ránk, hogy őket akarjuk kifúrni a vezetésből.« Az önök bizalmatlanságának hatása, lám, ebben is kifejeződik. Bizalmatlan Csonka elvtárs a volt középparasztokkal 1 szemben is, s zúgolódik, hogy »őket most berakják jó helyekre«. Mint ahogy azt sem helyesli, hogy pártonkívüliek vezető tisztséget vállaljanak — taktikának, nem pedig ésszerű, helyes politikának tartja ezt. Akkor sem lehet megbékélni ezzel a nézettel, ha tudjuk, hogy ön tulajdonképpen a szocializmust »félti« ezektől az »engedményektől«. Kicsinyesség, értetlenség érződik abból is, hogy ön csak párttagot tud vezetőként elképzelni. S képtelen »elvi« következtetése csak betetőzi helytelen álláspontjának sorát, amikor a megvádolt vezetők egyikének-másikának ezt rója fel bűnül: »Hogyha egyetértenek a párt politikájával, miért nem lépnek be a pártba is? Illő volna ezt megtenniük.« Kell-e bizonygatni, hogy nemcsak képzetlenségről, elmaradottságról van itt szó, hanem jó adag zűrzavarról, veszélyes álradikalizmusról is? Kárt, nagy kárt okozhat ez, ha nem figyelünk fel rá idejében, s nem teszünk meg mindent a téves nézetek, a fenntartások, a párttal szembeni különvélemények leküzdéséért.

e csak általában és szavakban jelentsük ki, hogy helyes a párt politikája; úgy kell élnünk, dolgoznunk, hogy mindig helyesen közvetítsük a párt politikáját; mindennél jobban ügyeljünk arra, hogy az emberek ne csalódjanak bennünk. Ez önöknek is elsőrendű kötelességük, porrogszentpáli elvtársak! Bízom abban, hogy soraimat nem értelmezik félre, s mindent megtesznek helytelen nézeteik re- videálásáért.

Elvtársi üdvözlettel:

Varga József

N-