Somogyi Néplap, 1963. augusztus (20. évfolyam, 177-202. szám)

1963-08-08 / 183. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1963. augusztus & MW.V.V.1 A somogyi atlétika „volt jobb66 Ismét mérleget készíthetünk. A megyék közti atlétikai Béke Kupa-versenyek második for­dulójának befejezése után ki­kristályosodik a kép: a Somogy megyei atlétika az idén sem fog előrelépni. Azt tudtuk elő­re, hogy a Baranya és Tolna megyével szembeni vetélkedőn a mieinknek csak a harmadik hely jut, a két szomszédos me­gyében ugyanis évek óta virág­zik ez a sportág. Baranya nem­csak a Dél-Dunántúl, hanem az ország egyik legerősebb vi­déki csapata. Könnyen lehet, hogy az idén is az övék lesz a vidéki elsőség. Azt mondják, hogy Baranyá­ban van anyag. Azok a kö­zépiskolás fiatalok, akik a fő­iskolára kerülnek, vagy. az egyetemeken folytatják tanul­mányaikat, Pécsen kamatoztat­ják azt, amit szülőfalujukból, városukból magukkal vittek a Mecsek aljára. Ez azonban csak részben menti azt, hogy So­mogybán az atlétika évek óta nem tud előbbre lépni. Szek- szf ' n sem nagyobbak az e gok, mint Kaposváron. 1 megyének a helyzete sem jobb Somogyénál. Tolná­ban sincs több tehetséges fia­tal atléta, mint nálunk. Mégis az az igazság, hogy például a Béke Kupa második forduló­jában Tolna megye húszezer­nél több pontot gyűjtött, So­mogy csapata pedig nem érte el még a 14 000-et sem. A de­lation táblázat alapján ké­szült kimutatás híven tükrözi a két megye közti különbsé­get. Mi az egy helyben topogás oka? A legfőbb hiba, hogy el­enyészően csekély Somogybán az atlétikai szakosztályok szá­ma. A társadalmi sportkörök közül csak a K. Petőfi, a K. Dózsa, a Barcsi HVSC és a Csurgói Spartacus rendelkezik atlétikai szakosztályokkal. Rajtuk kívül néhány középis­kolai sportkör, mint például a Táncsics vagy a Siófoki Gim­názium teremtett rendszeres atlétikai életet. Ha megnéz­nénk a megyei statisztikát, ak­kor érthetetlenül látnánk, hogy egy tucatra való atlétikai szak­osztály sincs Somogybán, mi­kor a kimutatások vagy szá­zat »-bizonyítanak-«. A statisz­tikai adatokban szereplő atlé­tikai szakosztályok zöme azon­ban legföljebb a spartakiádok idején él. E szakosztályok kö­zül majdnem csak elvétve ta­lálunk olyanokat, mint ami­lyen a szenthalázsi vagy a csokonyavisontai, melyeknek versenyzői a mezei vagy egyéb bajnoki versenyeken is meg­jelennek. A labdarúgó NB III. Délnyugati csoportjának őszi sorso.ása I. forduló, augusztus 11.: Nagykanizsai Dózsa—Nagykani­zsai VTE, Máza-Szászvár—PEAC, Kalocsai Honvéd—Fécsszabolcsi Bányász, Taszári Honvéd—Kapos­vári Kinizsi, Szekszárdi Dózsa— Szekszárdi Petőfi, Mohácsi Petőfi —Kalocsai Kinizsi, Dombóvári VSE —Nagymán y oki Bányász, Bajai Építők—Nagykanizsai Bányász. n. forduló, augusztus 18.: NVTE—Baja, Nagymányok:—N. Dózsa, Kalocsa—Dombóvár, Sz. Pe­tőfi—Mohács, K. Kinizsi—Sz. Dó­zsa, Pécsszabolcs—Taszár, PEAC— Kalocsai Honvéd, N. Bányász—Má­za. Hl. forduló, augusztus 25.: N. Dózsa—Kalocsai Kinizsi, Ka­locsai Honvéd—N. Bányász, NVTE —Nagymányok, Taszár—PEAC, Sz. Dózsa—Pécsszabolcs, Mohács—K. Kinizsi, Dombóvár—Sz. Petőfi, Ba­ja-Máza. IV. forduló, szeptember 1.: Nagymányok—Baja, Kalocsai Ki­nizsi—NVTE, Sz. Petőfi—N. Dózsa, K. Kinizsi—Dombóvár, Pécssza­bolcs—Mohács, PEAC—Sz. Dózsa, N. Bányász—Taszár, Máza—Kalo­csai Honvéd. V. forduló, szeptember 8.: N. Dózsa—K. Kinizsi, NVTE—Sz. Petőfi, Nagymányok—Kalocsai Ki­nizsi, Taszár—Máza, Sz. Dózsa—N. Bányász, Mohács—PEAC, Dombó­vár—Pécsszabolcs, Baja—Kalocsai Honvéd. VI. forduló, szeptember 15.: Kalocsai Kinizsi—Baja, Sz. Petőfi —Nagymányok, K. Kinizsi—NVTE, Pécsszabolcs—N. Dózsa, PEAC— Dombóvár, N. Bányász—Mohács, Máza—Sz. Dózsa, Kalocsai Honvéd —Taszár. VII. forduló, szeptember 22.: N. Dózsa—PEAC, NVTE—Pécs­szabolcs, Nagymányok—K. Kinizsi, Kalocsai Kinizsi—Sz. Petőfi. Sz. Dózsa—Kalocsai Honvéd, Mohács- Máza, Dombóvár—N. Bányász, Ba­ja—Taszár. vm. forduló, szeptember 29.: Sz. Petőfi—Baia. K. Kinizsi—Ka­locsai Kinizsi, Pécsszabolcs—Na gy- mányok. PEAC—NVTE, N. Bá­nyász—N. Dózsa. Máza—Dombóvár, Kalocsai Honvéd—Mohács, Taszár Dózsa. IX. forduló, október 6.: N. Dózsa—Máza, NVTE-r-N. Bá­nyász. Nagymányok—PEAC. Kalo­csai Kinizsi—Pécsszabolcs, Sz. Pe­tőfi—K. Kinizsi, Mohács—Taszár, Dombóvár—Kalocsai Honvéd, Baja —Sz. Dózsa. X. forduló, október 13.: K. Kinizsi—Baja, Pécsszabolcs— Sz. Petőfi, PEAC—Kalocsai Kini­zsi, N. Bányász—Nagymányok. Má­za—NVTE, Kalocsai Honvéd—N. Dózsa. Taszár—Dombóvár, Sz. Dó­zsa—Mohács. XI. forduló, október 20.: Pécsszabolcs—Baja, PEAC—K. Kinizsi, N. Bányász—Sz. Petőfi, Máza—Kalocsai Kinizsi, Kalocsai Honvéd—Nagymányok, Taszár— NVTE, Sz. Dózsa—N. Dózsa, Mo­hács-Dombóvár. XII. forduló, október 27.: N. Dózsa—Taszár, NVTE—Kalo­csai Honvéd, Nagymányok—Máza, Kalocsai Kinizsi—N. Bányász, Sz. Petőfi—PEAC, K. Kinizsi—Pécs­szabolcs, Dombóvár—Sz. Dózsa, Ba­ja—Mohács. XIII. forduló, november 3.: N. Dózsa—Mohács, NVTE—Sz. Dózsa, Nagymányok—Taszár, Ka­locsai Kinizsi—Kalocsai Honvéd, Sz. Petőfi—Máza, K. Kinizsi—N. Bányász, Pécszabolcs—PEAC, Baja —Dombóvár. XIV. forduló, november 10.: N. Bányász—Pécsszabolcs, Máza —K. Kinizsi, Kalocsai Honvéd—Sz. Petőfi, Taszár—Kalocsai Kinizsi, Sz. Dózsa—Nagymányok, Mohács —NVTE, Dombóvár—N. Bányász, Baja—PEAC. XV. forduló, november 17.: N. Dózsa—Baja, NVTE—Dombó­vár, Nagymányok—Mohács, Kalo­csai Kinizsi—Sz. Dózsa, Sz. Petőfi —Taszár, K. Kinizsi—Kalocsai Hon­véd, Pécszabolcs—Máza, PEAC— N. Bányász. A hiba egyik fő forrása te­hát az, hogy kevés a működő szakosztály Somogybán. Ame­lyek dolgoznak is, bizonyos korlátok közé vannak szorítva. A Dózsánál, de a többi sport­körnél is majdnem hogy a lab­darúgócsapat árnyékában él szerényen az atlétikai szakosz­tály. Kovács Ernő, Stettner Miklós Kaposváron, Kiss Lajos Csurgón, Závecz Imre Barcson szívesen foglalkozna több fia­tallal. Ezeknek a szakosztá­lyoknak a működési költségke­rete azonban meglehetősen szerény. Majdnem úgy van, hogy több atlétára nincs is szükség a szakosztályokban, mert úgysem tudnának mit kezdeni velük. Tömegek nél­kül pedig az atlétika sem fej­lődhet. Meg kell találni a mód­ját, hogy a működő szakosztá­lyok tovább terebélyesedjenek, a csak papíron levők pedig ak­tivizálódjanak. Abban a szerencsés helyzet­ben vagyunk, hogy igen sok kitűnő szakember dolgozik a megyei atlétikai szövetségben. Schützenhof jer Emil, dr. Bo~ dosi Mihály, Baksa Ferenc és még sokan mások készséggel segítenek. Persze »végén csat­tan az ostor«. Elsősorban a sportköri vezetőkön áll, hogy most, amikor készíteni kezdik a jövő évi költségvetést, akkor az atlétikai szakosztályok olyan helyet foglaljanak el a pénz­ügyi tervben, mint amilyen megilleti őket. De főként olyat, hogy a somogyi atlétika jel­lemzője ne az legyen, hogy »volt jobb«. Teremtsük meg most a fel­tételét annak, hogy ez a sport­ág jobb legyen. K. S. Negyvenfagú somogyi sporicsapat vesz részt az országos spartakiád döntőn Augusztus 11-én kezdődnek a versenyek a fővárosban Az idén új rendszer alapján bonyolítják le a falusi dolgozók országos spartakiádjának döntőit. Korábban valamennyi sportágban a megyei győztesek jogot szerez­tek arra, hogy ott legyenek az or­szágos spartakiád döntőn. A ver­senykiírás most változtatott ezen a helyzeten. Nem lehet három és fél méteres távolugró vagy kilenc­méteres súly lökő eredménnyel fel­utazni Budapestre. Az országos spartakiád valóban a legjobb fa­lusi sportolóknak nemes vetélke­dése lesz. A járási és a megyei ver­senyeken elért eredmények alap­ján válogatták ki a legjobb tizen­nyolcat. Ezek küzdenek majd — az idén az Országos Sportnapok keretében a spartakiád bajnoki címért. Az idei spartakiád versenyek au­gusztus 11-én kezdődnek meg a fővárosban. Meghívás alapján a kővetkező somogyi atléták indul­hatnak: Csutorás Csaba (Szerttba- lázs) és Kereső Rózsa (Kaposfü- red) (190 m síkfutás), ugyancsak Kereső Rózsa és Kovács Géz\ (Kisbárapáti) indulhat a 400 méte­res síkfutásban. Az 1500-on két fér­fi versenyzőnk lesz: Závecz Imre | (Barcs) és Háttá János (Balaton- boglár). Magasugrásban Papp Sán­dor (Böhönyej és Somogyi Erzsé­bet (Balatonlelle) állhat rajthoz. Távolugrásban Övári Zoltán (Mar­cali), Kiss János (Csurgó) és Ko­vács Rózsa (Siófok) versenyezhet. Érdekessége ennek a meghívásnak, hogy a tavalyi spartakiád győztes Hadaró Rózsa az idén nem került a legjobb 18 közé, és nem vehet részt az országos döntőn. Súlylö­késben Máthé Jenő (Csurgó), Szi­geti Éva (Bonnya) és Németh Ka­talin (Nagyatád) versenghet majd az első helyért. Szigeti. Éva indul­hat a női gránátvetésben is. A labdajátékokban neon meghí­vás, hanem a középdöntőben el­ért eredmények alapján jutottak tovább a csapatok. Mint ismeretes, a Pécsen megrendezett középdön­tőn a nagyatádi női kézilabdacsa­pat és a tabi férfi röplabdacsapat harcolta ki a döntőbe jutást. A labdajátékokban és az atlétikai versenyen részt vevő somogyi sportolók száma mintegy negyven. A somogyi csapat szombaton uta­zik a fővárosba a spartakiád dön­tőre. AUGUSZTUSI 8 Csütörtök László Időjárás Várható idő­járás ma estig: felhősebb idő, több helyen zi­vatar. eső. Mér­sékelt, a ziva­tarok idején élénkebb szél. A hőség nyu­gaton megszű­nik. keleten mérséklődik. Várható legmaga­sabb hőmérséklet keleten 2»—32, nyugaton 25—28 fok között. Ka­posváron (külterületen) tegnap hajnalban ao fokot, déli tizenkét órakor 32 fokot mértek. Szeptemberben békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénz­tár szeptember 9-én és 10-én bonyolítja • le az első, az ötö­dik és a hatodik békekölcsön idei második félévi húzását Budapesten. Az első békeköl­csön sorsolása szeptember 9- én. hétfőn, az ötödik és a ha­todik békekölcsön sorsolása pedig szeptember 10-én lesz. ÍMTI) Nem a forma a fontos, hanem a tartalom (Gero Sándor rajza) — Megváltozott a Galantai Slo­van—K. Kinizsi labdarúgó-mérkő­zés időpontja. A találkozó a teg­nap jelzett 5 óra helyett ma dél­után negyed 6 órakor kezdődik. Szép somogyi siker az országos kisgolyós tekebajnokságon Lakosi Gizella (Csurgó) bajnokságot nyert Szombathelyen rendezték meg az országos kisgolyós egyéni tekebajnokság küzdel­meit. Szép somogyi siker szü­letett. A spartakiádokon fel­tűnt csurgói Lakaid Gizel­la a szombathelyi verse­nyen 209 fát ütve az el­ső helyen végzett. Ez az első somogyi győzelem a kisgolyósoknál országos baj­noki versenyen. Jól ment a férfi versenyzők közül Péter Bélának, a Marcali Vörös Me­teor tekézőjének. Péter 252 fás teljesítményével dobogóra ke­rült, harmadik lett. Lakosi Gizella eredménye egyébként nem hivatalos or­szágos női csúcs. Női kisgolyós versenyző eddig még nem ütött 209 fát Magyarországon. A szombathelyi országos te­kebajnoksággal párhuzamosan sor került Vas megye és So­mogy megye válogatott kisgo- lyóe csapatainak összecsapá­sára is. A találkozót Vas me­gye nyerte 357:250 arányban. — A szokásosnál háromszor­ta nagyobb forgalmat bonyolí­tottak le a nagyatádi ruházati boltok a szezon végi kiárusí­tás első két napján. A méter­áru- és készruhaboltbam 140 000, a rövid- és kötöttáru­boltban pedig 120 000 forintot forgalmaztak e két nap alatt — Tíz hold dohány termé­sének tárolására alkalmas pajtát épített a kuntelepi Dó­zsa Tsz. A napokban kezdték meg a tsz szakemberei az öt­ven férőhelyes szarvasmarha­istálló építését. — 114 000 forint értékű könyvet adtak el az év máso­dik negyedében a földműves- szövetkezet csurgói könyves­boltjában. Ezzel negyedévi tervét 120 százalékra teljesí­tette az üzlet és első lett a megye szövetkezeti könyves­boltjai között. Szekeret gázolt a vonat Tegnap reggel a Toponámál levő sorompó nélküli vasúti átjárónál a helyi tsz fogatát elgázolta a vonat. A kocsin ülő két termelőszövetkezeti tag megsérült. Vajda Antal csigolyarepedést és mellkas- zúzódást, Kovács László pedig csuklótörést szenvedett. APRÓHIRDETÉSEK Kis méretű tetőcse­rép eladó. Jákó, Kos­suth L. u. 78. (2211) 460 n-öl kert eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Petőfi u. 3. (52021) Egyszobás családi ház melléképülettel azonnal beköltözhe­tően 55 ezerért sürgő­sen eladó. Érdeklődni: Balatonlelle, Jókai út 11., Szűcs Imre. (2201) Keszthelyen, állomás közelében Balatonra néző 220 n-öles ház­hely eladó. Makay Ti­vadar, Dunaharaszti, Bajcsy út 130. (3829) Kitűnő állapotú rö­vid, fekete, páncéltő­kés zongora sürgősen eladó. Szondy, Csoko- ny aviso nta 85. (3832) Edde-Alsóbogát 80. sz. ház öregség miatt beköltözhetően 22 eze­rért eladó. (Áll 2 szo­ba-konyhából. előszo­bából, kamrából, 800 n-öl telekkel, terrVS gyümölcsfákkal.) Ke­reseti lehetőség van (állami gazdaság, er­dészet). Érdeklődni le­het: Kontra György, Balatonboglár, Kolozs­vári U. 6. sz. (2209) Lábodon, Rákóczi 13. sz. alatt levő lakóház beköltözhetően fizetési kedvezménnyel eladó. _____________________(4683) N agybajom, Mező u. 17. számú kis családi ház szabad kézből el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (52023) Balatonmáriafürdő- alsó, Hullám út 153., nagy telken levő vil­lámat eladom. Ko- vácsné. (8471) Kaposvár, Bajcsy- Zsilinszky u. 4. számú ház eladó tatarozva. Cserével beköltözhető, öt szoba, két előszoba, összkomfortos. Megte­kinthető 18—19 óra kö­zött. Tárgyalni: Ápri­lis 4. u. 3. szán, 12—13 óra között. Társasház- zá alakítható. (52000) Modern íróasztal és asztal eladó. Cím 52035. számon a hirde­tőben. (52035) Beköltözhetően Ka­posvár központi ré­szén eladó nagyméretű háromszobás, parket­tás, összkomfortos, ga- rázsos, modem családi ház. Cím 52032. számon _hirdetőben. (52032) Lucernaszéna eladó hivatalos áron Kapos­vár, Sétatér u. 19. Mk (2205) Eladó beköltözhető szép kétszobás ház melléképületekkel ter­mő gyümölcsösben. Érdeiklődni: Iharos, Nagy Lajos, Kiss u. 34. (9789) Keveset futott 175-ös Jawa eladó. Buzsák, Lenin u. 19. (2206) Fiú tanulót ruházati szakmába felveszünk. Dél-dunántúli Rövid- és Kötöttáru Nagyke­reskedelmi V., Kapos- vár, Jutái út. (52028) Egy nagyméretű gya- lupad eladó. Kapos­vár, Buzsáki u. 30., Varga. (52027) AUTÓ-MOTOR Skoda Colonial sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: An­do cs, tsz-iroda. (2210) Skoda 440-es új miatt eladó. Szöllősgyörök, gyermekotthon. Tel.: 5. ___________________(39449) W artburg eladó. Ka­posvár, Géza u. 3. Meg­tekinthető 8—9-én 17 órától. ________ (52019) 20 000 km-t futott fe­kete Pannónia príma állapotban eladó. Szü­lök, Sallai u. 26. (52024) Kitűnő Trabant Combi (8000-t futott) eladó. Bognár, Kus- tány, Zala megye. (2207) 3000 km-t futott Pan­nónia motorkerékpár betegség miatt eladó. Kaposvár, Béke u. 11. (2204) Ipari tanulókat kő­műves, tetőfedő, ács, üvegcsiszoló szakmák­ban felveszünk. Je­lentkezés személyesen augusztus 9-én reggel 8 órakor Építőipari és Lakáskarbantartó Ktsz- nél, Kaposvár, Ady Endre u. 23. (52038) Mérlegképes könyve­lő több éves állami gazdasági főkönyvelői gyakorlattal állást vál­toztatna. Ajánlatokat »Balaton mentén lakás s zü kséges« j eligére 52016. számra a hirde­tőbe. (52016) Szakképzett ácsokat és segéd­munkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Építőipari Ksz, Kapósán érő. (52003) Gyakorlattal rendelkező gépkocsi­vezetőket azonnal fölvesz a 12. sz. AKÖV, Pécs, Rét u. 43. sz. Elvesztettem erszé­nyemet pénzzel, sze­mélyazonossági igazol­ványomat Bárdudvar­nokon. Kérem a be­csületes megtalálót, igazolványomat küldje meg címemre, a pénzt megtarthatja. (52017) 10 havi időtartamra albérleti lakásokat bé­relünk. Cím 52037. szá­mon a hirdetőben. ___________________ (52037) K ülön bejáratú al­bérleti 6zoba kiadó. Kaposvár, .János u. 18. Hunyadi (52020) Kialakásépítők, figyelem ! A vízvezeték­szerelési munkákat rövid idő alatt elkészíti a Kaposvári Vegyes­ipari Ktsz, Kaposvár, Achim András u. 2. (52008) Fiatal házaspár kü­lön bejáratú bútorozott szobát keres Kaposvá­ron, lehetőleg a szín­ház közelében. »Au­gusztus 20-től« jeligé­re hirdetőbe. (72752) — Összevont értekezletet tart hétfőn a Vöröskereszt a megyei vezetőség és a járási titkárok részére. Megbeszélik, hogyan készüljenek fel az alapszervezetek a Vöröske­reszt 1964 áprilisában tartan­dó második országos kong­resszusára. — A Német Demokratikus Köztársaságba indított útnak a napokban egy szállítmányt az Agyagiparosok Kaposvári Háziipari Szövetkezete. Egy berlini megrendelésre 1600 darab népművészeti támyérkát készítettek. — Két alkalommal vitte az idén jutalomkirándulásra a 13. sz. AKÖV szakszervezeti bizottsága a vállalat jól dolgo­zó munkásait — mintegy 160 személyt — a Balatonra. Ez évben még három hasonló buszkirándulást rendeznek. — Az augusztus elsején be­vezetett ágynemű-részletvásár­lási akció iránt máris nagy az érdeklődés. Eddig mintegy 2—300 — főleg fiatal — há­zas jelentette be, hogy részt kíván venni az akció nyújtot­ta kedvezményben. — A fegyveres erők klubjá­ban szerepelt a napokban nagy sikerrel a Nagyatádi Járási Művelődési Ház esztrád- és fűvószenekara. A közeljövő­ben a Lábodi Állami Gazda­ságban, Kutason és Háromfán adnak műsort. — A Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága értesíti a 20. sz. körzet lakosságát, hogy Atal Béla városi tanácstag 1963. augusz­tus 10-én de. 9 órától 12 óráig a városi tanács I. em. 24. számú szo­bájában fogadóórát tart. (2219) — Gyűlik az új gabona a Somogy megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat rak­táraiba. Eddig 2700 vagon ke­nyér- és mintegy 1000 vagon takarmánygabonát szállítottak a raktárakba. — Keddre virradó éjszaka betörtek a nagyatádi fmsz cukrászdájába. Az ismeretlen tettesek csaknem 2000 forin­tot vittek el. A rendőrség megindította a nyomozást. II 24 éves gépésztechni­kus keresi egyedülálló fiatal lány, elvált vagy özvegyasszony isme- rettségét 19—24 évig. Csak fényképes leve­lekre válaszolok, a fényképet visszakül­döm. Leveleket »Kék madár 543« jeligére 52030. számra a hirde­tőbe kérek. (52030) GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen anyánk, nagyanyánk, özv. TAKÁCS JÖZSEFNÉ e hó 6-án életének 66. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 9-én du. negyed 5 órakor lesz a Nyugati teme­tőben. Gyászoló család (4686)

Next

/
Oldalképek
Tartalom