Somogyi Néplap, 1963. augusztus (20. évfolyam, 177-202. szám)

1963-08-27 / 198. szám

VTLÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK* Mai számunk tartalmából: ÁRA: 50 FILLÉR SomogyiNéplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM 198. SZÁM ★ IEDD, 1963. AUGUSZTUS 27. Rágalomhadjárat Paul Robeson ellen (2. o.) Átváltozott szerződés (3. o.) A vasárnap sportja (4. o.) Tizenkilenc első osztályban ezer új ipari tanuló és száz kereskedelmi tanuló A Kaposvári Rippl-Rónad Iparitanuló Iskolában több mint hatszáz, a hét vidéki is­kolába pedig csaknem négy­száz első éves növendéket vettek föL A legtöbben —het­venhetén —• villanyszerelőnek jelentkeztek, rajtuk kívül öt­venegy kőműves-, ötven autó­szerelő-, harmincnyolc gépla­katos-tanuló is megkezdi ta­núim árnyait. Sajnos, igen sok szakmára nincs elég jelentkező. Az Épí­tőipari Vállalat még tizenki­lenc kőműves-, két központi­fűtés-szerelő, három ács-, hat burkoló- és egy üvegestanulót tudna szerződtetni. A DÉ- DÁSZ-nak tizenöt villanysze­relő-tanulóra lenne szüksége, a Világítástechnikai Vállalat­nak pedig három géplakatos- és két villanyszerelő-tanulóra. A lányok főleg női szabó­nak jelentkeztek. Pedig még igen sok foglalkozási ág van számukra. Sajnos, a vállala­tok sem keresik a nődolgozó­kat, noha kárpitosnak, rádió- és tv-szerelőnek, órásnak, fodrásznak, fényképésznek stb. igen alkalmasak lennének. Az idén például még a Fodrász- és Fényképész Ktsz sem szerződtetett egyetlen tanulót sem. Akadnak kihaló szakmák is. Cipésztanulóra csupán egyet­len igény volt Nincs szíjgyár­tó-, gumijavító-, papucské­szítő- és címfestőtanuló. Befejeződtek a felvételek a kereskedelmitanul ó-iskolában is. A vállalatok és a földmű­vesszövetkezetek csaknem száz új elsőévest szerződtet­tek. Az idén Siófokon is nyí­lik első osztály részükre. PAPRIKASZEDÉS Hetven holdon termesztett az idén paprikát a háromfai Üj Barázda Termelőszövetke­zet. A rendszeres öntözéssel elérték, hogy a tervezett hoi- dankénti 90 mázsa helyett 100—110 mázsát ad a paprika. Szedik a bőséges termést Kozma József brigádjának asszonyai, leányai. Ölest tartott az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága dr. Pestit László elnökletével hét­főn az Országház Gobelin-ter­mében ülést tartott. A tanács­kozáson dr. Bérezi Gusztáv gyógypedagógiai tanárképző főiskolai tanárnak és Bodonyi Pálnénak, a Budapesti Nőta­nács titkárának tájékoztatóját vitaitták meg a munkaképte­len és csökkent munkaértékű fiatalok helyzetéről. Az ülésen részit vett és fel­szólalt dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, Lu- gossy Jenő művelődésügyi mi­niszterhelyettes és dr. Vilmon Gyula egészségügyi miniszter­helyettes. A bizottság úgy határozott, hogy a tanácskozáson felme­rült problémák megoldása ügyében átirattal fordul az egészségügyi, a művelődés- ügyi és a munkaügyi minisz­terhez. (MTI) Elutazott a dán kereskedelmi küldöttség Hilmar Baunsgaard dán ke­reskedelemügyi miniszter, aki Incze Jenő külkeresedelmi miniszter meghívására egy ke­reskedelmi delegáció élén több napos hivatalos látoga­tást tett Magyarországon, va­sárnap kíséretével elutazott hazánkból. Folytatódnak Hruscsov és Tito megbeszélései Az augusztus 20-a óta jugo­szláviai magánlátogatáson tar­tózkodó Nyikita Szergejevics Hruscsov és felesége, Nyina Petrovna, továbbá családjának tagjai és a kíséretében levő személyiségek tegnap délután az észak-adriai Brioni szigetére érkeztek. Hruscsovot és kísére­tét a kikötőben Tito elnök és felesége fogadta, akik tegnap­előtt Dubrovnikban váltak el a szovjet vendégektől, hogy repülőgépen élőre utazva elő­készítsék fogadásukat és há­romnapos brioni tartózkodásu­kat Nyikita Hruscsov közben meglátogatta Split történelmi műemlékeit és a hajógyárat. Megismerkedett az üzem mun­kájával, és beszédet tartott a dolgozók nagygyűlésén. Hruscsov a gyárban szerzett benyomásait közvetlen beszél­getés formájában -mondta el. »■Önök jó hajókat építenek — jegyezte meg többek között —, ez nem formális dicséret, mind­ezt egyik megrendelőjükként szögezem le. Ha rossz hajókat építenének, nem vennénk meg őket. Remélem, nem sértődnek meg, hogy ilyen őszintén be­szélek, mert hiszen önök is valahogy így járnak el, ha pél­dául ruhát varratnak. Ha a mester elszabja az anyagot, legközelebb nem mennek hoz­zá.« Hruscsovnak megmutatták egy Lengyelország számára ké­szülő 12 000 tonnás hajó ma­kettjét. — Íme, a bizonyíték a szo­cialista országok kooperációjá­nak lehetőségére — állapította meg Nyikita Szergejevics. — Lengyelország számára mi is építünk hajókat és önök is. Megállapodhatnánk abban, hogy ki milyen hajótípust gyárt, és rátérhetnénk a szé­riatermelésre, amely megnö­veli a munka termelékenysé­gét. A szovjet párt- és kormány­fő és kísérete tegnap délben indult el Splitböl a Galeb ju­goszláv iskolahajó fedélzetén Brioni felé. A több mint 24 órás hajóúton a Galebet végig­kísérte a jugoszláv haditenge­részet két rombolója, a Solit és a Pula is. A Galeb fedélze­tén Nyikita Hruscsov kíséreté­ben volt Alexander Rankovics jugoszláv alelnök, Vladimir Bakancs, a Horvát Kommunis­ta Szövetség titkára és több más magas rangú személyiség. Hétfőn délelőtt Brioniban, a fehér villában tárgyalások folytak Nyikita Szergejevics Hruscsov és Jos zip Broz Tito között. A mintegy két és félórás megbeszéléseken nyíltan és a, kölcsönös megértés légkörében megvitatták az időszerű nem­zetközi helyzetet, a nemzetközi munkásmozgalmat, valamint a két országot érintő kérdéseiket, különös tekintettel az egymás közti kapcsolatok további fej­lesztésére. A tárgyalásokat kedden foly­tatják. Tito elnök és felesége a megbeszélések után a brioni melletti Vang szigeten ebéden látta vendégül Hruscsovot és feleségét, valamint a tárgya­lásokon részt vett többi szov­jet és jugoszláv funkcioná­riust. Az ebéd igen szívélyes hangulatban telt él. (MTI) Somogysárdra látogattak a nemzetközi lóteayésztési kongresszus részvevői fülül László brigádjának tagjai válogatják a Nagyatádi Kon­zervgyárnak küldendő paprikát, Kilenc szocialista állam küldötteinek részvételével au­gusztus 23-án megkezdődött a XV. Nemzetközi Lótenyészté­si és Versenyzési Kongresszus Budapesten. A kongresszus ideje alatt a külföldi delegá­tusok időt szakítottak arra is, hogy hazánk nevezetesebb lótanyészetedt megtekintsék. Tegnap Somogysárdra is ellá­togattak. A vendégekét Kopecsni Vince, a Kutasi Állami Gaz­daság igazgatója üdvözölte, majd Pjotr Proharovics Pari­sén, a szovjet lótenyésztési fő­igazgatóság vezetője köszön­tötte a magyar vendéglátókat. A kongresszus részvevői ez­után megtekintették az istál­lókat A lovak eddigi ered­ményeit — versenyzői pálya­futását és azt, hogy milyen jó tulajdonságokat örököltek elődjeiktől — valamennyi ven­dég kíváncsian hallgatta. Rá- döki József ménesvezető bemutatta a jelenlegi lóállo­mányt, köztük a nagy tetszést keltő három mént is. Az udva­ron rendezett bemutatón a lo­vászok fölvezették a ménes apraját, magyját: az anyakan­cákat és csikóikat. Közben mindegyik törzskönyvi ada­tait is ismertették. A látott állomány azonban — s ez jel­lemzi a ménes egyre nagyobb fejlődését — nem volt teljes a tegnapi látogatás idején, ugyanis az itt levő 214 lovon kívül 125 a budapesti ügető­pályán versenyez. A látogatók jó benyomáso­kat szereztek a magyar lóte­nyésztésről, és elismeréssel nyilatkoztak a magyar ver­senyló-utánpótlásról. Hruscsov New Yorkba látogat ? Kennedy fogadta Dobrinyint Kennedy elnök hétfőn fo­gadta Dobrinyint, a Szovjet­unió Moszkvából állomáshe­lyére visszaérkezett nagyköve­tét. A látogatás 50 percig tar­tott Kennedy dolgozószobájából kijövet Dobrinyin azt mon­dotta az újságíróknak, hogy a látogatás alkalmával átadta az elnöknek Hruscsov szovjet miniszterelnök üzenetét. Az üzenetben Hruscsov megelége­dését fejezte ki a moszkvai atomcsendegyezimény aláírá­sa miatt. Ezenidviü elgondo­ló­Milyen lesz Kaposvár új szállodája? 1962-ben kezdték el a volt Korona Szálloda átalakítását. Nagy változás megy végbe a régi falak között. Az átalakítás költségeit eredetileg 11 millió forintban szabták meg, azóta ez az összeg 19,9 millióra emel­kedett Miért? Lukács László építésvezető elmondta, hogy egyrészt a tervek módosultak (bisztró is lesz, harmadik szint is épül), másrészt mert kide­rült, hogy szakszerűtlenül ké­szült a régi épület. Ady Endre utcai oldalára nem is tudtak ú*j szintet húzni. Így ezt a részt földig le kell bontani. A Vasárnapi műszak az építőknél Mint ismeretes, az épitők minden szabad szombat utáni vasárnap dolgoznak, hogy ki­használva a kedvező időjá­rást pótolják a téli kiesést. Vasárnap is a munka zajá­tól voltak hangosak az építke­zések. Az ÉM Somogy megyei Építőipari Vállalat dolgozói lakásokat, iskolákat emeltek. Kaposváron 139-em, a nagy­atádi fő-építésvezetőség mun­kahelyein több mint 200-an, a siófoki fő-építésvezetőségnél 96- am dolgoztak igen derekasan. kNetn tétlenkedett a vállalat mélyépítő, villanyi- és vízve­zeték-szerelő részlege sem. A Somogy megyei Épület- szerelő Vállalat munkásai már reggel víz- és villanyve­zetéket szereltek. A vállalat dolgozóinak mintegy 80 szá­zaléka vette ki részét a va­sárnapi műszakból. A vállalatok vezetősége gon­doskodott a műszakhoz szük­séges anyagokról és a telje­sítmények pontos méréséről. A vasárnapi munkáért járó bért ismét gyorsan ki tudják majd fizetni. vakolat leverése közben egy­más után éri meglepetés a ter­vezőket és építőket. A volt csemegebolt helyén egy 70 cm vastagságúnak tartott fő fal­ról kiderült, hogy csak 10—15 cm-es, s közepébe törmeléket szórtak az egykori építők. A szállónak 1965-re kell el­készülnie. 207 személy kaphat majd benne minden kényelem­mel ellátott szállást. Ide köl­tözik a Vendéglátó Vállalat és az Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat irodája. A harmadik emeleten, a már látható »-lep- keszámyas« tető alatt lesz a té­li kert. Minden emeleten tár­salgó, kultúrszoba, könyvtár és televízió áll majd a vendégek rendelkezésére. Itt lesz a város legnagyobb önkiszolgáló étter­me is: ezer adag ételt készít naponta. Mi történik az áruházzal? — A Korona átalakítása alatt is nyitva tartjuk a nagy­áruházát mindaddig, amíg csak a munkálatok engedik — mon­dotta Sebők József, a megyei tanács kereskedelmi osztályá­nak helyettes vezetője. Jövőre néhány hétig bezárják az áru­házát, de egyelőre itt marad a szálloda alatt. A távolabbi cél azonban az, hogy az egész épület a Vendéglátó Vállalaté legyen, lásokat ismertetett olyan vőbemi lépésekről, amelyek to­vább csökkenthetik a feszült­séget a világban és tovább fejleszthetik a szovjet—ameri­kai kapcsolatokat. Dobrinyin nem volt hajlan­dó részleteket elárulni, de célzott anra, hogy a szovjet miniszterelnök elgondolásait részletesein Gromiko szovjet külügyminiszter fogja majd kifejteni, amikor szeptember közepén az ENSZ közgyűlésé­re jön. A Dobrinyin állal efenon­dottak alapján, azt várjál-:, hogy Gromiko nemcsak ame­rikai és angol kollégáival fog tárgyalni, hanem feltételezhe­tően fogadják majd a Fehér Házban is: Megkérdezték a szovjet nagykövetet: vajon Hruscsov szovjet miniszterelnök elláto­gat-e az ENSZ-közgyűIésre. Dobrinyin ezt válaszolta: — Ez jó kérdés, most azon­ban még nem válaszolhatok rá. Washingtonban a szovjet nagykövet válaszát úgy érté­kelik, hogy Dobrinyin nem zárta be az ajtót Hruscsov New York-i látogatásának le­hetősége előtt. (MTI) Svájc és Nepál megbízottja is aláírta a moszkvai szerződést Moszkva (TASZSZ). Hétfőn Moszkvában a Szpi- ridonovka palotában aláírta moszkvai háromhatalmi rész­leges nukleáris tilalmi egyez­ményt Dzsarendr Szingh, Ne­pál moszkvai nagykövete, va­lamint Svájc ideiglenes ügy­vivője. A hétfői aláírásokkal együtt eddig összesein 71 ország kor­mányának megbízottai írták alá a szerződés moszkvai pél­dányát. (MTI) 0101020200000101020201010202020000020201002300010002482300015301020101

Next

/
Oldalképek
Tartalom