Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-05 / 155. szám

SOMOGY! NÉPLAP Péntek, 1963. július 5. 180 cm-es magasugrás a marcali járási spartakiád döntőn Dr. Balogh nyerte a sakkozó!; Hagy Géza emlékversenyéi A kaposvári dr. Máté csak bergerje miatt szorult a második helyre Tizenegy versenynap után befe­jeződött Kaposváron a sakkozók Nagy Géza-emlékversenye. A mind­végig érdekes, színvonalas küzde­lemsorozat győztese a várakozás­nak megfelelően a budapesti dr. Balogh lett. A veterán sakkozó (70 éves) fiatalokat meghazudtoló frisses-éggel játszott. Nyolc és fél pontja figyelmet érdemlő teljesít­mény. A tómán réfezt vevő kaposvári A marcali gében rendezi kiad versenye vei több min jobbja vegyi ás tizenöt közsé- az idén sparta- t-rEzeken valami- -élezer fiatal vett gi versenyek leg- Marcaliba, hogy a járási spartakiá­jobban síi oltóverseny mutató Is így is szép te ban 1 u 1 k ér, bár az t javultak talos pon vicü Tsz SK Nag; /szakácsi A járási sp időzítése nem a leg- rült. Egyidejűleg tűz- tárasi MHS sportbe- yt Marcaliban, de még izamú érdeklődő kísér- i/elemm 1 a mintegy másfél . száz részvevő vetélkedését. Kiroboanó sikert hozott a ma- \ gasugrók versenye. A bchönyei \Papp Sándor fölényes biztonság­ba1 har ■ maga mögött a töb- ' két. Eredmény« 180 cm, megyei ■ ’ \ íakiádcsú iteméljük, a me­gye- spartakiád' n is megismétli 1. elj •sitfnén3'<-ít. i _-n könnyedén, a jutott át a 180-as magasságon. A többi szám- már nem született ilyen si- az eredmények valame- itak. A községek nem senyét a Nemes­in« Böhönye és atcsapata előtt, kiád döntő ered­ményei: ATLÉTIKA Férfiak 100 m: 1. Övárt (Nemesvid) 12.1, Di~ubi (Somogy fájsz) 12.4, 3. Kelemen (Kéthely) 12.5. 400 m: 1. Kovács J. (Böhönye) 61, 2. Molnár L. (Nemesvid) 64, 3. Fülöp (Böhönye) 66.4. 800 m: 1. Tamás (Böhönye) 2.34, 2. Harangozó (Nikla) *2.36, 3. Né­meth J. (Csákány) 2.36. 1500 m: 1. Kovács J. (Böhönye) 4.55, 2. Harangozó (Nikla) 4.59, 3. Nagy D. (Marcali) 4.59.6. Távolugrás: 1. Óvári (Nemesvid) 587, 2. Egyed (Nagyszakácsi) 580, 3. Papp S. (Böhönye) 575. Súly lökés: 1. Egyed (Nagyszaká- csí)' 70.03 z. Csordás (Nagyszaká­csi) 99& 3. Koszov (Nemesvid) 974. Magasugrás: 1. Papp S. (Böhö­nye) 180, 2. Fülöp (Böhönye) 165, o. Takács (Nikla) 150. 3 -a. n o v; tó: 1. Böhönye (Papp, Fülöp, Tamás, Horváth), 2. Nemesvid. Gránát: 1. Cs rdás (Nagyszaká­■vereség | Szombathelyen ] A Kaposvári Városi Asztali- * ,.n, c/ zóvetség — eléggé 5 Sleggoftdolatlanul — elfogadta j •i ; / niba n i i szövetség meg- J híva „t, négy csapatot kül- i aött vasárnap a városok köz- i ti tál lkozóra. Miért volt í könnyel ni őség a csapatok el- i utaztatása? Azért, mert ná- « lünk ebben a sportágban már « szűnt van. A szövetség ve- i zet«;í szinte úgy verbuválták 2 össze a csapatokat. Ennek kö- 2 vetkezn-ínyeként a jó erőkből t * szombathelyiek »-lesöpör- 2 t*'-k az asztalról-« a kapósvá- * riakat. | yi vereségsoro- ♦ tanulság, hogy « kell fontolni, j város válogatottjai • i körülmények ♦ asztalhoz. Bi- « álljanak itt az ♦ eredmények; Szombathely— * (férfi), Szom- f bathely—Kaposvár 10:0 (női), | Szombathely—Kaposvár 17:1 ; (ifjúsági fiú), Szombathely— % Kaposvár 12:6 (serdülő fiú). * esi) 69, 2. Takács J. (Kéthely) 62, 3. Horváth B. (Böhönye) 56,50. Nők 100 m: 1. Simon Edit (Nagysza­kácsi) 15.2, 2. Szántó Ilona (Ne­mesvid) 15.8, 3. Vass Rózsa (Ne­mesvid) 16.2. 400 m: 1. Pécsek Zsuzsanna (Bö­hönye) 1.21, 2. Koszov Katalin (Ne­mesvid) 1.22, 3. Tóth Mária (Bö­hönye) 1.29. Magasugrás: 1. Pécsek Zsuzsan­na (Böhönye) 121, 2. Koszov Kata­lin (Nemesvid) 120, 3. Simon Edit (Nagyszakácsi) 120. Távolugrás: 1. Slezák Éva (Két­hely) 402, 2. Vass Rózsa (Nemes­vid) 400, 3. Koszov Katalin (Ne­mesvid) 386. Súlylökés: 1. Gál Mária (Böhö­nye) 741, 2, Szántó Ilona (Nemes­vid) 701, 3. Tóth Mária (Nemesvid) 679. Gránát: 1. Slezák Éva (Kéthely) 34 m, 2. Szántó Ilona (Nemesvid) 34 m, 3. Gál Mária (Böhönye) 33 m. TEKE Férfiak 1. Marcali (Mihályi, Péter, Kiss). 2. Somogyfajsz. 3. Csákány. Nők: 1. Csákány (Káin, Mészáros, Be- reck). Röplabdában és kézilabdában a körzeti döntők csoportgyőztesei vesznek majd részt a fonyódi elő­döntőn. Kézilabdában előrelátha­tóan Nemesvid férfi- és női csa­pata, röplabdában Somogyszentpál női csapata és a marcali tűzoltó­ság férficsapata képviseli a mar­cali járás színeit. Időjárás Várható idő­járás ma estig: időnként felhő­söd és, elsősor­ban a Dunán­túlon és az északi megyék­ben több helyen zivatar. Mérsé­kelt, időnként élénkebb szél. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 27—30 fok között. Ka­posváron (külterületen) tegnap haj­nalban 16,3 fokot, déli tizenkét órakor 27,5 fokot mértek. Két új megyei csúcs született az úszóversenyen zatból jobban hogy egy mikor, mily között lépjen Nagyatád távol maradt, így nem megyei, hanem városi bajnoksá­got rendeztek. Kedvező időben hatvan úszó állt rajthoz Kapos­váron a kétnapos úszóversenyben. Eredetileg megyei bajnokságnak írták ki a küzdelmeket, minthogy azonban Nagyatád úszóit hiába várták a megyei szövetség veze­tői, végül is csak a K. H. Vas­utas és a K. Kinizsi úszóinak versenye lett a találkozó városi banokság jelleggel. Ennek elle­nére a bajnokság sikerült, hisz két új megyei csúős is született. Szabados Katalin megjavította a 200 méteres női mellúszás me­gyei csúcsát, Csik pedig a 200 m- es gyorsúszásban új ifjúsági csú­csot állított föl. Persze az idő­eredmények az országos mércé­hez viszonyítva gyengék, de fi­gyelembe kell venni, hogy Ka­posváron alig egy hónappal ez­előtt kezdhették el qz úszók. Bizonyos, hogy ha elkészül a fedett uszoda, s nem lesz a hosz- szú téli kényszerpihenő, ugrás­szerűen javulnak majd az ered­mények, s még érdekesebb, iz­galmasabb lesz a két kaposvári úszószakosztály vetélkedése. Eredmények: Férfiak 100 m: 1. Csordás (K. Vasutas) 1:08.2, 2. Beke (V) 1:08.8, 3. Csik (Kinizsi) 1:09. 33% gyors: 1. Mester (K) 28.1, 2. Pálfi (K) 34.8. 100 m ifi hát: 1. Varga (K) 1:29, 2. Korbai (K) 1:31.2, 3. Ságvári (V) 1:34.4. 100 m pillangó: 1. Kovács (V) 1:20.7, 2. Horváth (K) 1:23. 100 m serd. hát: 1—2. Homyák (K) és Acs (V) 1:34.2. 66% hát: 1—2. Szarka (V) és A zá­ri (K) 1:02.2, 3. Nagy (K) 1:03. 100 m újonc gyors: 1. Nagy (K) 1:25, 2. Szarka (V) 1:25.6. 100 m mell: 1. Kiss (V) 1:29.3, 2. Pálfi (K) 1:29.4, 3. Korbai (K) 1:38.2. 200 m hát: 1. Bicskei (V) 3:00.4, 2. Decsi (K) 3:05, 3. Horváth (K) 3:06.2. 200 m gyers: 1. Csordás (V) 2:43.4, 2. Csik (K) 2:44.2 (megyei ifjúsági csúcs), 3. Decsi (K) 3:03. 4x66% vegyes úszás: 1. Horváth (K) 4:16.8, 2. Szabados Gy. (V) 4:22, 3. Kovács (V) 4:33. Nők íoo* m hát: 1. Bonin (V) 1:32.5, 2. Bellyei (V) 1:38.4, 3. JezemiczM (K) 1:41. 200 m mell: 1. Szabados Katalin (V) 3:33.2 (új megyei csúcs), 2. Papp (V) 3:37.5, 3. Pálfi (V) 3:41.6. 66% újonc mell: 1. Mautner (K) 1:10, 2. Varga (V) 1:10.4, 3. Gyöngy (V) 1:10.8. 100 m mellúszás: 1. Papp (V) 1:39, 2. Jezemiczki (K) 1:51, 3. Mautner (K) 1:52. 100 m gyors: 1. Varga (V) 1:27.2, 2. Papp (K) 1:31, 3. Jezerniczki (K) 1:40.2. 4x33% vegyes úszás: 1. Szabados (V) 2:18.2, 2. Bellyei (V) 2:18.6, 3. Pálfi (V) 2:22.4. ***** PNt* m 'm * ^ ■ sakkozók közül dr. Máté Albert bizonyult a legjobbnak. A formá­ba lendült versenyző igen jól haj­rázott, végül is csak rosszabb ber­gerje miatt szorult a második helyre. A Nagy Géza-emlékverseny vég­eredménye: Mosonmagyaróváron sorsolják a lottót A lottó 27. játékheti myerő- számainsüj: a húzását ma dél­előtt tízórai kezdettel Moson­magyaróváron tartja a Sport- fogadási és Lottóigazgatóság. Szombaton este rendezik meg a lottójúniálist. Este 8 órai kezdettel a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egye­tem aulájában, a televízió nyil­vános vidám műsora közben tartják a rendkívüli jutalom- sorsolást. A húzáson a 26. já­tékhét szelvényei között 77 értékes nyereményt sorsolnak ki. (MTI) 1. Dr. Balogh 2. Dr. Máté 3. Csapó 4. Besztercsényí 5. Dr. Sípos 6. Dr. Franki 7. Bárány 8. Kollár 9. Fodor 10. Köhler 11. Horváth 12. Dr. Túri 8.5 pont 8.5 pont 8 pont 8 pont 7.5 porit 6.5 pont 5 pont 3.5 pont 3 pont 3 pont 2.5 pont 2 pont Nem tartanak szünetet a K. Honvéd labdarúgói Vasárnap: K. Honvéd —PBTC kupamérkőzés Kaposváron Szűkkörű, bensőséges összejö­vetelen ünnepelte meg az NB II- be jutást a K. Honvéd labdarúgó- szakosztálya. A vezetők bejelen­tették, hegy labdarúgócsapatuk nem tart nyári szünetet: bekap­csolódik a Nyári Plupa küzdel­meibe. Szepesi Lajos, a Honvéd labdarúgó-szakosztályának veze­tője a következőket mondotta er­ről: — Még a bajnokság derekán fölkérték csapatunkat, hogy ve­gyen részt a Nyári Kupa déli csoportjának küzdelmeiben. Eb­ben a csoportban rajtunk kívül a Pécsi VSK, a Zalaegerszegi TE és Dózsa, a Pécsi BTC meg á Szé­kesfehérvári Honvéd vesz . részt. Ügy gondoltuk, a Nyári Kupa al­kalmas lesz arra, hogy egyrészt levezessük az izgalmakban bő­velkedő NB Hl. bajnokság fára­dalmait, másrészt hogy kialakít* nyára nem lesz könnyű dolga ki­alakítani az új gárdát, bár Muzs- laiékat már jól ismerjük. Többen közülük rendszeresen szerepeltek a mostani csapatban, mások pe­dig a megyei II. osztályban száz­nál több gólt rúgó tartalék együt­tesünkben. A Nyári Kupa alkal­mas lesz arra, hogy összeková­csoljuk új csapatunkat, bár eb­ben a kupában még a régiekre is számítunk — mondotta a szak­osztályvezető. Az újdonsült kaposvári NB li­es labdarúgócsapat vasárnap ha­zai pályán játszik azzal a PBTC-voU, amely megnyerte a délnyugati NB ni. bajnokságát. Majd Zalaegerszegre utazik a Honvéd a Dózsához, utána a PVSK jön Kaposvárra, aztán újabb zalaegerszegi mérkőzés kö­vetkezik a ZTE ellen. Az ötödik mérkőzést ismét Kaposváron Vív­suk úi csaoatunkat Együttesünk- 1 ja m^d a Honvéd, ellenfele a Sa Zy^s^ó^néhlnyzn^e- | Székesfehérvári Honvéd csapata relnek. Sajnáljuk, hogy olyan ki- ' __________________________________ v áló labdarúgók, mint Bogyai, Markó, Bárány, Tamási, Léber, Lang, Tulok, Németh, Palkovics I., Palkovics ÍH. meg Szűcs, 1964- ben már nem állnak csap atun k rendelkezésére. Ezek a fiúk be­csülettel küzdöttek azért, hogy a Honvéd bejusson az NB H-be. A jövő csapatának gerincét valószí­nűleg a következő labdarúgók al­kotják majd: Szikona, Schmidt, Muzslai, Rátkai, Szabó, Sóvágó, Tímár, Müller, Csapó és Jezeri. Radnai István edzőnknek bizo­Kaposvár, Hegyi u. 1. számú ház beköltözhetően éladó. (51618) ADÁS—VlTEt Kaposvár, Kecel-hegy 23. sz. alatt ► i szoba-konyhás ház beköltözhe- :ően szőlővel, gyümölcsössel el­adó. __________________________(2105) 2 szobás, kertes ház eladó. Ka­posvár, Kanizsai út 75. (2106) Balatoi lellén. központban idős házaspár eladná fél házát, életjára­dékra is. Balatoillelle, Kossuth u. so márnái. Jv __________(3707) E gy db homok futó ’-öcsit vásá­rolna Zöldmező Tsz, Nagybajom Ajánlatokat kérünk.__________(3727) G azdálkodásra alkalmas ház el- g'dó 600 n-öl telekkel. Csikós Ist­ván, Juta, Rózsa major. (2090) Kaposvár, Szigetvári u. 38. szám alatt 3 szobás, összkomfortos csa­ládi ház beköltözhetően eiadó. (2098) Kaposváron, Som-hegyen 1800 n-öl szántó, szőlő, akácos pincé­vel, présházzal eladó. Érdeklődni: Androsits .Tár os, Nádasdi u. 32. (2099) Háromszobás, zárt veremdás. vil- Uiszerű családi ház gyümölcsösben beköltözhetően eladó. Megtekint­hető bármikor tulajdonosnál. Bo- IjAt, Marcali. Szőlőhegy u. 2. C • j7) Kifogástalan állapotban levő két­színű Wartburg gépkocsi eladó. Megtekinthető csütörtök 18 órától vasárnapig, cím 51613. számon a hirdetőbe*^ (51613) Mekalor olajkályhát vennék. Ajánlatokat: Kaposvár, Beloiannisz 7/a, H. 11. (51600) Trabant Combi, garanciális, szinkronváltós, 4500 km-t futott, eladó. Kaposvár, Ságvári Endre u. 9. (51599) Eladó 750 köbcentis, 1 személyes kiskocsi esetleg fizetési kedvez­ménnyel. Kaposvár, Petőfi u. 58. (51606) Lottón nyert Duna tv készpén­zért fizetési kedvezménnyel vagy részletre eladó. Kaposvár, Füredi u. 51., Szántóék. (51612) 9000 km-t futott 175 köbcentis Jawa újszerű állapotban eladó. Ka-, pcsvár, Kossuth Lajos u. 18. (51615) Kertes családi ház azonnali be- költözhetőséggel eladó. Kaposvár, Virág u. 58/a. (51621) Kaposvár, Bem u. 49. számú ház fele része eladó. Vétel esetén be­költözhető. (51624) I ÁLLÁS A Marcali Kórház pályázatot hir­det 1 főszakácsi állásra. Az állás azonnal elfoglalható. (4644) Kőműveseket és kőművesek mel­lé segédmunkásokat felveszünk. Munkásszállás van. VHI. Építő Ktsz, Bp., VHI., Szerdahelyi u. 17. (5716) Gépekhez értő patkolókovácsot keres a szentai Aranykalász Tsz. Fizetés megegyezés szerint. Lakás biztosítva van. Megegyezés esetén útiköltséget térítünk. Telefon: Szenta 4. (51623) VEGYES A szentbalázsi erdészet felhívja a környék lakosságát, az üzemek dolgozóit, hogy téli tüzelőjük be­szerzéséről most gondoskodjanak. Gálosfán kemény agía feles, Sán- toson fenyő ágfa kétharmados részben gyűjthető. ___________(3739) N yaralókba sezlonok, heverők kaphatók. Javításokat vállal: Vérségi kárpitos, Fonyód. (4631) Gyegén sikerült a területi egyéni ökölvívó-bajfiokság Mint már korábban beszámol­tunk róla, mindössze 29 indulója akadt a Kaposváron megtartott területi felnőtt egyéni ökölvívó­bajnokságnak. Az első napi ver­senyek után a döntők sem hoz­tak különösebb színt a küzdel­mekbe. Általában az esélyesek győztek. Az egyesületek nem hi­vatalos pontversenyében a Ka­posvári Dózsa végzett az élen, noha az ő ökölvívói, sem jeles­kedtek különösebben. A területi bajnokság végered­ménye a következő: Légsúly: l. Simon (PVSK), 2. Kocsis (P. Bányász), 3. Szávics (PVSK). Harmatsúly: 1. Nyári (K. Dó­zsa), 2. Tóth (K. Dózsa), 3. Zomi (PVSK). Pehelysúly: 1. Radvánszki (Kom­ló), 2. Vörös (K. Dózsa), 3. Szí­jártó (PVSK). ' Könnyűsúly: 1. Tóbi (K. Dó­zsa), 2. Kovács (P. Dózsa), 3. Hoff ercsik (Pr Bányász). Kis váltósúly: 1. Győri (Komló), 2. S. Kovács (P. Dózsa), 3. Har- tun (P. Bányász). Váltósúly: 1. Vilhelm (K. Dó­zsa), 2. Spisár (P. Dózsa). Nagy váltósúly: 1. Varga (Kom­lói. 2 Molnár (Komló). I Kőzépsúlv: 1. Patak* (PVSK}, ? ‘ Pozsár (P. Dózsa). Nehézsúly: 1. Annus (P. Bá­nyász), 2. Bátaí (P. Dózsa), 3. Latin (P. Dózsa). Félnehézsúlyban nem volt in­duló. Szőnyeg javítást, -rojtozást, -moly- talanítást vállalok. Bidóné, Kapos­vár, Ezredév utca 16. (51575) Nikkelezcst vállal a kaposvári Vasipari és Műszaki Ktsz gyermek- kocsi észítő részlege, Be senyi U. 31. Telefon 25-70. (51065) Az MTK nyerte a KK-t Szerdán este a Népstadionban került sor az 1963. évi labdarúgó Közép-Európa Kupa döntő máso­dik fordulójára. A második kilenc­ven percre az MTK 1 gólos előny­nyel lépett pályára, ugyanis az első találkozón a kék-fehér ‘csapat 2:1 arányban legyőzte a Vasas együttesét. Mintegy 30 000 néző előtt, a második mérkőzés igazsá­gos 1:1 arányú döntetlent hozott — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Kanász László leánya, Erika; Pál Péter leánya, Erzsébet; Bajzik László leánya, Éva;. Rákó­czi József leánya, Judit; Bükös Ferenc leánya, Erika; Molnár Já­nosi fia, János; Lukács József leá­nya, Erzsébet: Németh Tibor leá­nya, Mária; Hantier János leánya, Mária; Sárai Márton leánya, Ro­zália ; Kalányos Ferenc leánya, Margit; Szabó Gyula fia, Attila; Hurka László fia, Gusztáv. Házas­ság: Vörös Ottó—Máté Ibolya; Rácz Zoltán—Marnye Erzsébet. Halálo­zás: Németh Mihály 43, Temegár József 58 éves. — Igazgatóváltozás á Gyógy­szertár Központnál. Vida Béla helyére a megyei tanács fő­gyógyszerészét, Duha Tivadart nevezték ki igazgatónak. — Szabálytalanul haladt át az úttesten idős Szabó József­edé kadarkúti lakos, és egy. te­hergépkocsi elütötte. Az idős asszony súlyos sérüléseket szenvedett. — Az Iparcikk-kiskereske­delmi Vállalat 103,2 százalékra teljesítétte második negyedévi tervét. A vegyes iparcikkek mellett a készruhák iránt meg­növekedett érdeklődés segí­tette elő e szép eredmény el­érését. Peronoszpóra-, lisztharmatveszély ! Az időjárás igen kedvez a peronoszpóra és a lisztharmat kifejlődésének. A megye több helyén már észleltek fertőzést. A fertőzés mértéke még nem nagy, de fokozott óvatosságra van szükség, mivel a védekezés elmulasztása vagy megkésése tetemes károkat okozhat. Eel­hívjuk a termelők figyelmét a szükséges permetezés és poro­zás mielőbbi elvégzésére, s kellő időben való megismétlé­sére. Mecsekvidéki Állami Pin­cegazdaság. a Somogy megyei Maiomioari és Terményíorgalmi Vállalat kaposvári kirendeltsége ppScocsi­rakodő munkásokat vesz föl. Jelentkezés : Kaposvár, November 7. utca 86. ___________________(51420) Á cs, kőműves, kubikos, vilkaiiyszerelő és segédmunkás dolgozókat főve sz a? ÉM 26. Építőipari Vállalat pécsi fő*építésvezetősége. Szállás és étkezés biztosítva. Jelentkezés a Pécsi Hőerőmű építkezésén. _______ (24188) Ú j gabona a nagyatádi malomban A lábodi Kossuth Termelő­szövetkezet a búza aratásával egy . időben megkezdte a ke­nyérgabona szállítását. Teg­nap a nagyatádi malomba 68 mázsa búzát vittek az új ter- mésből. A Saai Pastoire egy holdja 16—17 mázsával fizet, s mivel ‘ víztartalma megfelelő, őrlésre alkalmas. — Népszerű az igali gyógy­fürdő. A kánikula napjaiban több százain, a múlt hét végén csaknem kétezren keresték föl. — Ülést (art holnap a Haza­fias Népfront megyei bizottsá­ga Fonyódon a járási népfront-' titkárok és -elnökök részvéte­lével. A fonyódi járás nép- frcntmozgalmának tevékenysé­gét tárgyalják meg. — Másodszor virágzik aa akác Szarka Ignác Kaposvár, Ivánfahegyi gazda kertjében. — Két filmet játszanak na­ponta a balatonlellei szabadté­ri kertmoziban a fedett kert­mozi átépítése miatt. — Nagy az érdeklődés az Iparcikk-kiskereskedelmi Vál­lalat Balaton menti idénybolt­jainak ajándékárui iránt. Jú­nius utolsó három napjában a 35 ajándékbolt 500 000 forintos forgalmat bonyolított le. — Ülést tartott tegnap a KISZ megyei bizottsága. A KISZ kb. 1963. május 3-i hatá­rozatának a nagyatádi járás­ban történő végrehajtását tár­gyalták meg, majd a Latinka Sándor kulturális szemle 1692/ 63. évi tapasztalatairól tanács­koztak. Regény Zalka Mátéról Moszkvában 115 000 példányszán®- ban kiadták Mihail Tyihomirov »-Lukács tábornok« című regényét, amely Zalka Máté magyar íróról, a jeles antifasisztáról szól. A st&t- ző első nagy irodalmi művéhez több éven át gyűjtötte az okmá­nyokat. Szibériában eddig még föl nem dolgozott anyagokat ku­tatott fel Zalka forradalmiságá- nak formálódásáról, tanulmányoz­ta az 5. Vörös Hadsereg levéltá­rát, mivel e hadsereg kötelékében harcolt a Zalka Máté által szerve­zett osztag. Tyihomirov ezenkívül beszélt Zalka egykori harcosaival. — Békegyűlés lesz ma Gör­getegen. Horváth János tsz-el- nök, aki részt vett a VI. ma­gyar békekongresszuson — tart élménybeszámolót. — Műszaki hiba következté­ben Kaposvár és Juta között motorkerékpárjával árokba szaladt Moráth György. Sú­lyos sérüléseket szenvedett. — A televízió közvetíti szomba­ton 19.55-től a rendkívüli lotto- jutalomsorsolást. A 15 balatoni kertes víkendlakást, az 5 személy- gépkocsit és a több tucatnyi ér­tékes tárgynyereményt az »Üdü­lőkről üdülőknek« című kabaré­műsor keretében sorsolják ki. (3740) KÖSZÖNETNyíL VANITAS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett fér­jem, édesapám és nagyapám, HARS ANYI JÖZSEF temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (51603) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik férjem, HOFFER FERENC temetésén részt vettek, és > részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni iervekeztek. (51616) Gyászoló felesége. GYA SZ JELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett úüesanyánk, KOVÁCS LAJOSNÉ (özv. Meggyes Ferencné) hosszú szenvedés után 1963. július 3-án elhunyt. Temeté­se július 6-án délután fél 2 órakor lesz a Nyugati teme­tőben. Gyászoló gyermekei. (51634)

Next

/
Oldalképek
Tartalom