Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-13 / 162. szám

Szombat, 1963. július 13. 3 SOMOGYI NÉPLAP A Balatonfenyvesi Kenyérgyárban Június 12-én kenyérgyár kezdte meg működését Bala- tonfeny veaen. A két dupla gőzkemencével ellátott üzem­ben 24 óra alatt 120—150 má­zsa kenyeret sütnek. A kor­szerűen fölszerelt üzem napon­ta 8—10 községet lát ed ke­nyérrel. Munkában a gépsor. pp Csak fré-fa JEGYZETEK EGY ÉVEKIG TARTÓ VITÁS ÜGYRŐL Bevetne a kenyeret. A kilométerára mutatója fel­ugrott a hatvanra. — Szeretsz száguldozni? — nézett rá Sípos. — Csak ilyenkor, amikor üres az út. Meg amikor mel­lettem vagy..; — De hiszen autóban most ülünk együtt először. — Az igaz, és én mégis úgy érzem, mintha évek óta is­mernélek ... — Álljunk meg egy kicsit, jó? — Minek? — kérdezte a lány. — Csak.:. Éva fékezett, aztán megállt az út szélén, a fák alatt. Sipos kinézett az ablakon, hátra és oldalra, majd a lány mellé húzódott, átkarolta és meg­csókolta. Valójában azért kémlelt körül, hogy nem kö­vetik-e. Azt akarta, hogy a mögöttük haladó autó elhagy­ja őket. Éva persze mit sem sejtett ebből... Így ültek hosszú percekig, kitekert de­rékkal. és csókolóztak. — Ügy érzem, hogy nem tudnék többé nélküled élni — suttogta mély hangon Sípos. — Örökké az enyém leszel... Elhallgatott. Most szemközt közeledett egy autó. Éva azon­ban nenj hagyta, hogy Sípos arrébb húzódjon: — Beszélj, mondd, hogy sze­retsz! Hogy örökké szeretsz! Hiszek neked! Ugye, soha nem fogsz becsapni? — Soha! Erre esküszöm! — Mire? — Mindenre, ami szent... — Én nem hiszek a szen­tekben ... Ugye, szereted az édesanyádat? — Nagyon — válaszolta Sí­pos. (Hosman is tudhatta vol­na ez a lány, hogy az ő any­ja már nem él?) — Az édesanyád életére is meg mernél esküdni, hogy so­ha nem fogsz becsapni.' — Megesküszöm rá! Éva megcsókolta Sipos mindkét szemét, A férfi arca láthatóan olvadozott a szere­lemtől, pedig legszívesebben már a lány lakásán lett volna. Végül elindultak... Már Miskolcon, amikor Éva nagy hévvel magiyarázta a történelmi nevezetességű épületekhez fűződő legendá­kat, Sipos váratlanul megszó­lalt: — Felmegyünk hozzátok? Ügy szeretnék már egyszer csakugyan kettesbe lenni ve­led... — Felmehetünk... Illetve... A bátyám miatt nehéz... Tudod, őt nagyon szigorú titoktartás köti. És otthon is szokott dol­gozni, az iratok is odahaza van­nak... — Nem kérdezem, hogy hol szolgál a bátyád. Megbízhatsz bennem... Szeretném megsimo­gatni az ágyadat, megnézni a konyhát, ahol főzöl, ahol élsz... Miért akarod ezt megtagadni tőlem? Hiszen elöbb-utóbb úgy­is be kell engedned... — Hát, nem bánom... Majd otthon ebédelünk... Főzök, jő? — Nekem olyan feleségem lesz, aki főzni is tud? Hihetet­len. .. — évődött Sipos. — Fedig tudok ám! Igaz, hogy csak rakottkrumplit meg bablevest meg palacsintát meg ... Ennyi elég is... Nem? — Majd hétfőn eszünk pala­csintát, kedden bablevest, szer­dán rako'tkrumplit, aztán csü­törtökön kezdjük elölről... Két srác rohant át a kocsi előlit) a túloldalra* Éva csak »Nyilatkozat: A Zrínyi Tsz vezetősége kötelezi magát ar­ra, hogy egy hordó — 50 li­ter — sört fizet a Rákóczi Ts% vezetöségéneik\ abból az alkalomból, hogy Lehotai Kálmánt, a Zrínyi Tsz tagját a Rákóczi Tsz fölveszi tagjai sorába. A sört július 14-én kell megfizetni, és a két tsz vezetősége issza meg a vendé, gekkel közösen. Lad, 1960. június 28.« Pecsét és aláírá­sok: Ifj. Katona György tsz- elnök, Hartmann József fő­könyvelő, András Sándor bri­gádvezető. Miféle hivatalos okmány ez? — kényszeríti ki az em­berből a kérdést a meghökke­nés. Ötven liter sörért adjuk- vesszük tagjainkat, a szövet­kezet pecsétjévé! szentesítve az »üzletet?!-« És ki az, akit ily módon, küldenek egyik tsz-ből a másikba? A felelet egy összekuszált, máig is ren­dezetlen történetben rejtőzik. Pedig Ladán azóta már egye­sült a két szövetkezet, Lehotai Kálmán másfél éve nem tsz- tag, és nem ifj. Katona György az elnök, hanem Szabó János. A szövetkezet irodáján egy egész dossziéra való anyag foglalkozik az úgynevezett Le- hotai-üggyéL Pedig ha altkor, a kezdet kezdetén a viszály- kodás, ellenségeskedés helyett egy kicsit is megértőbbek, emberségesebbek lettek volna egymás iránt, ma nincs ez a dosszié, nincs az a szégyellni való nyilatkozat és az a fel­oldhatatlannak látszó harag, hanem Lehotai Kálmán az egész közösség érdekében hasznosíthatja szorgalmát. Lehotai Kálmán 1959 tava­szán írta alá a belépési nyi­latkozatot, s mint rajta kívül még annyian Ladon, záradék­ban megjegyezte, hogy őszi kezdésű szövetkezetben szeret­ne dolgozni. Az alakuló köz­gyűlés a tavaszi kezdés mel­lett döntött. Lehotai Kálmánt beválasztották az ellenőrző bizottságba, de néhány nap múlva összekülönbözött a . ve­zetőséggel, s nem ment dol­gozni. Egy pillanatig sem vi­tás, hogy nagyon helytelen ü' cselekedett. Mint tagnak s a faluban elismerten szorgal­mas embernek okvetlenül otl későn vette észre, de szerencsé­re sikerült lefékeznie. Semmi baj nem történt — És mit szól a bátyád, hogy felmegyek? — tért ismét az ere­deti témára Sipos. — Hát, nem tudom. De kü­lönben is mit szólhatna? Ö nem avatkozik bele az én dolgaim­ba. Biztosan meg fog szeretni téged, mert szeret engem... — De hát ilyenkor biztosan nem szokott hazajárni...— tapo­gatózott az ügynök. — Á, dehogy... A legtöbbször még éjszaka sincs otthon... Nézd itt ezt a görögkeleti templo­mot— Több mint százötven éves... — Menjünk be! — javasolta az ügynök, hogy ezzel még in­kább elterelje a lány figyelmét. Bemehetünk. Gyönyörű ikono­kat láthatsz... Valóban szép látvány tárult élőjük. Sipos azonban egyked­vűen botorkált a félhomályban. Most még csak vigyáznia sem kellett az arckifejezésére, mert Éva, bár már számtalanszor lát­ta a művészi festményeket, tel­jesen elmerült a műélvezetben. A templom után aztán meg­nézték a Herman Ottó-múzeu- mot, a Nemzeti Színházat, a sportelepet, . a művésztelepet... És lassan dél lett. Éva elfáradt, s most már ő javasolta, hogy menjenek el hozzájuk. Sipos csak erre várt Jól körülnézett a modem épü­letben. Ügy tervezte, hogy egy alkalmas időpontban majd be­jön Miskolcra, és meglátogat­ja Éváék lakását, persze olyan, kor, amikor senki sincs otthon. Éva kinyitotta az ajtót, és előre ment. Sipos követte. A lány gyorsan végigvezette a lakásost lett volna a helye a közös munkában. Az ellentét innen sarjadt. Ügy tetszik, hogy a vezetők ettől a pillanattól kezdve azt keresték, hogyan árthatnának neki, s érthető, hogy ez az el­járás ellenkezést váltott ki be­lőle. Míg nem vitték be a kö­zösbe a lovakat, Lehotai Kál­mán tíz napon keresztül fuva­rozott az útépítésnél. Fizeté­sét a tsz vezetői letiltotok az­zal, hogy majd munkaegysé­get írnak neki jóvá, a bér pe­dig a szövetkezetét illeti meg. Ez rendjén is volt. Az azon­ban már nem, hogy a munka­egységet a mai napig sem szá­molták el, s az SZTK-ba nem jelentették be panaszosunkat. Szinte el sem lehet mondani, hogy mennyi bonyodalom szár­mazott ebből, s a fölöttes szer­vek hány embere vizsgálta az ügyet, levelezett a tsz-szel. Pedig nyilvánvaló: ha a mun­kában tagnak tekintenek va­lakit, akkor a nyilvántartás­ban is így kell tenni. Hart­mann József főkönyvelő ezt mondja: »Nem tudhattunk mindent pontosan a kezdés­kor.« Nem magyarázat ez a huzavonára, a szaporodó ira­tokra, a dossziéra, mert ha a másik száz tagnál rendjén volt a nyilvántartás, akkor ren­dezhették volna ennek az egy embernek az ügyét is. Megítélésünk szerint rosszin­dulat, meg nem értés az oka az egésznek. Lehotai Kálmán a község és a tsz vezetőinek beleegyezésé­vel egy darabig az erdőgazda­ságnál dolgozott, majd az egye­sülésig szerződéses viszony­ban a Rákóczi Tsz-ben tevé­kenykedett. Szorgalmát, törek­vését senki sem vitatja. Szabó János, a mostani elnök ugyan­azt mondja, mint Mati Jó­zsef tanácstitkár: »Minden el­ismerést megérdemel, két em­ber munkáját látta el becsü­letesen.« Időközben — pontosan sen­ki sem tudja, mikor — a Zrí­nyi Tsz-ben megszűnt a tag­sága. Kilépése után földjét ■benn hagyta a szövetkezetben, eJ helyezkedett az erdőgazda­ságnál, és, ott dolgozik ma is. Régi, évekkel ezelőtti prob­lémák ezek, és mégis beszé­lünk róluk. Egyrészt azért, mert még ma sem zárták le az ügyet, még mindig nem teljesítette a szövetkezet Le­hotai Kálmán jogos követelé­sét. Másrészt elgondolkodtató és figyelmeztető ez a történet, lehotai Kálmán hibázott, té­vedett a kezdéskor, viszont ar­ról is bizonyságot adott, hogy hajlandó és képes is odaadóan dolgozni a közösségért. Érté­kes tagja lehetne ma is a szö­vetkezetnek, ha másként be­szélnek, másként bánnak ve­le. Az a bizonyos sörfizetési nyilatkozat önérzetében sér­tette meg de ifj. Katona György, és Hartmann József ma sem látja ezt 'be, hanem kényszeredetten mindössze ennyit mondanak: »Csak hré fa volt.« Véleményünk szerint azon­ban ennek fele sem tréfa, hi­szen nem szoktunk játszani sem az aláírásunkkal, sem a hivatalos pecséttel. Mestersé­gesen bonyolították az ügyet: a megegyezés, az összebékülcs, a sérelem orvoslásának kere­sése helyett inkább mérgesí­tették a helyzetet. Itt a leg­főbb ideje, hogy tisztázzák egymás közt: a törvényes el­intézési mód mire ad lehető­séget, és mire kötelez. Ezzel tegyenek pontot a vita vé­gére, és egyszer s mindenkor­ra csukják be a Lehotai-ügy dossziéját. Vörös Márta Jólesik hallani, ha egy vál­lalatnál — amelynél korábban rosszul gazdálkodtak — okul­tak a hibákból, és változtattak a helyzeten. Így tettek a So­mogy megyei Finommechani­kai Vállalatnál is. A Magyar Nemzeti Bank megyei fiókjá­— Ez a konyha... Ez a fürdő­szoba... Ez az én szobám... Jól nézd} meg itt fogunk lakni... Sípos megszorította a lány ke­zét. A báty szobájában egy nagy kulcscsomó hevert az asztalon, félig eltakarta egy odavetett újság. Az ügynök sasszeme nyomban felfedfezte a könnyű zsákmányt... Egy pillanatra el is tűnődött, hogy milyen gyorsan mellé szegődött a szerencse... De hátha valami nem stimmel? Ezt le kell ellenőrizni... — Jaj, de régen nem olvastam sporthíreket... — mondta, s fel­vette az újságot. — Amikor üdül az ember, mindent elha­nyagol... — Jó is lesz, olvass csak, ad­dig én megcsinálom az ebédet, és főzök egy feketét is... — biz. tatta Éva. — A kulcsaid itt hagytad... — szólt Éva után közömbös hangon... — Ä, az a bátyámé... Lehet, hogy elutazott? — jött vissza sietve. — Az irodai kulcsai... Szent isten! — csapta össze kezét. — Biztosan elutazott... Sipos végigdőlt Ferenczi szá­zados egyik fotelében. Szeme kutatóan siklott végig a szobán. Vajon véletlen, hogy a kulcsok ittmaradtak? Csakugyan eluta­zott? Vagy csupán átugrott a szomszédba? Csak nem csinál ilyen baklövést, hogy itthagyja a legfontosabb kulcsokat? Sipos próbálta kisakkozni a valóságot. Az eszébe sem jutott, hogy várhatták őt Ferencziék lakásán. Örült a véletlennek, és nyugtatgatta magát. Csak így tovább.* No de munkára fel! Mintát kell venni róluk. (Folytatjuk.) J ó utón nál megtartott tanácskozáson sok jót mondtak el róla a bank szakemberei, a megyei párt- bizottság és a megyei tanács képviselői. Nem, nem arról van szó, hogy most már minden rend­ben van náluk. Sokat kell még tenniük, hogy igazán jól gaz­dálkodjanak, s elláthassák a szolgáltatásban rájuk háruló nagy feladatot. Ezt hangsú­lyozták a bizottság tagjai is. Egybehangzóan megállapítot­ták, hogy az anyagkészlet­gazdálkodást javítani kell, mert a régi, elavult készletek­kel nem lehet kielégíteni a megnövekedett igényeket. S meg kell találniuk annak mód­ját is, hogy olcsóbban, gyor­sabban, jobb minőségben vé­gezzék el a javításokat, intéz­kedni kell, hogy a termelé­kenységi tervet is teljesítsék. De az is biztos, hogy az utób­bi időben sok tanújelét adta a vállalat annak, hogy jobban dolgozik, mint az utóbbi évek­ben. Ez elsősorban abból lát­szik, hogy az eddiginél terv­szerűbben termelnek, sokkal körültekintőbben, előre lát- tóbban, alaposabb műszaki előkészítéssel szervezik meg a munkát. Megbízhatóbbá, átte­kinthetőbbé tették a számvi­telt, csökkentették a költsége­ket. Az eredmények nagyrészt annak köszönhetők, hogy emelkedett a vállalatvezetés színvonala. Az igazgató, a fő­könyvelő, a főmérnök igyekszik a legjobb módszereket beve­zetni, erre nevelik a műsza­kiakat, a csoportvezetőket, a munkásokat is. Keresik az újat, növelik a felelősségérze­tet. Igyekeznek szót érteni az emberekkel, és világossá te­szik előttük a célt. Mindhár­man azzal az eltökélt szándék­kal lépték át az üzem küszö­bét — egyikük se régi vezető itt —, hogy rendet teremte­nek, segítik a vállalat gyor­sabb fejlődését. Nos, az elha­tározások nagy részét már si­került valóra váltaniuk. A vállalat jó úton halad... A bizottság egy idő múlva ismét összeül, hogy megvizs­Munkafegy elmet! A minap a Buszáki utcában jártam. Reggel 9 óra volt. Az egyik épülő szükséglakás tete­jén három ács dolgozott, s vagy négyen üldögéltek. Akadt olyan is, aki az árnyékot kereste. A felvonulási épület mellett a pá­don lóbálta lábát az egyik fiatal­ember. A hátsó épületben kő­művesek dolgoztak, de olyan lassan, mint ha minden porciká- juk fájt volna. Rossz volt nézni ezt a semmitevést. Tíz órakor három férfi érkezett, aztán el­tűntek a felvonulási épületben. Vagy jó fél óra múlva megnéz­tem, mit csinálnak. Nem tudtam megszámolni, hányán voltak benn, de a szalmakalap erdőből arra következtettem, hogy jó­val többen, mint akik az épít­kezésen dolgoznak. Aztán egy Warszawa jelent meg a telepen. Látszólag megélénkült a munka. Az építkezés egyik oldaláról a másikra egy emelőt szállítottak. Megszólítottam az egyik mun­kást, megkérdeztem, mennyit lehet keresni. Gyanúsan végig­mért, aztán ezt mondta: — Elég pocsékul. Ügy ezer­négyszáz forint körül, de tíz óra a munkaidő. Reggel hatkor kezdünk, aztán délután fél né­gyig hajtunk. Fél óra ebédidőnk van. Már délfelé járt az idő, a kő­művesek nagy része a Warsza­wa körül állt. Beszélgettek. Az­tán elment az autó, s az embe­rek szétszéledtek. Fekete József építésvezetőnek elmondtam tapasztalataimat. — Ma tényleg nem ment úgy a munka, ahogy szokott — mondta. — Itt volt az igazgató elvtárs, és annak mondták el az emberek panaszaikat, de hát ez ritkán fordul elő. — És azok a munkások, akik tíz óra felé jöttek? — Talán dolguk volt a város­ban. Vidéken laknak, és négy óra után már nem tudják elin­tézni, Lehet, hogy egy-kettő el­ment, nem tudom. Kis szünetet tart, aztán meg­jegyzi: — Azért elkészülünk határidő­re, ha lesz anyag. A környék lakói mást monda- naiv. ök napról napra látják, hogy gyenge lábon áll itt a mun­kafegyelem. Meg a borosüvege­ket is látják. Azt tanácsolják* nézzek be az egyik házba, ahon­nan a bort hordják. Ott többet tudnak mondani. Javaslom, nézzen be inkább a Tatarozó Vállalat igazgatója, s akkor legalább első kézből hall­ja meg a környék lakóinak vé­leményét, s talán ez hozzájárul a munkafegyelem megszilárdítá­sához. K. I. V ______________ g álja, mi történt a tanácskozás óta. Reméljük, altkor majd örömmel haliunk arról, hogy a Finommechanikai Vállalat a tanács segítségével — amelyre kétségkívül továbbra is szük­sége van — megbirkózott a feladatokkal, megoldotta mar­cali telepének beruházási problémáit, emelte a szolgálta­tás színvonalát, csökkentette a javítási időt meg a költsége­ket, és a mostaninál jobb kész­letgazdálkodást folytat. Ehhez többek között az is kell hogy az értékelő bizottság mostani kétségtelen tárgyilagos megál­lapításai fölött érzett öröm senkit se vakítson el, senkit se tegyen önelégültté, elbizako- dottá. Sz. N. A Somogy megyei Malomipari és Terményforgalmi Vállalat kaposvári kirendeltsége gépkocsi- rakodómunkásokat vesz föl. Jelentkezés : Kaposvár, November 7. utca 86. (51647) Az ÉM Somogy megyei Ál­lami Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat vesz föl kaposvári. Sió­fok környéki, Nagy­atád környéki munka­helyeire. Fizetés telje­sítménybérben. Jelent­kezés: Kaposváron Má­jus 1. u. 57., Siófokon: Fő u. 222., Nagyatádon a fő-építé6vezetőségnél (a vasútállomáson túl), ezenkívül a járási tané- csóknál. (51568)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom