Somogyi Néplap, 1963. július (20. évfolyam, 152-176. szám)

1963-07-09 / 158. szám

Kedd, 1963. július 9. 3 SOMOGYI NÉPLAP K£«RtfAr fwanHwk ELNÖKFELESÉGEK Hivatalosan ugyan nem fuvarosok, hanem földtulajdo­nosok. A fuvarozást csak mel­lékfoglalkozásként — »másod­állásként« — végzik. Van egy darabka földjük a Lonka-, a Róma- vagy a Kecel-hegyen. Megműveléséhez tartanak két- három, sőt négy lovat is. Né­melyiküknél »albérletben« van a ló, mert tulajdonosa vidéken lakik. — Szeretjük az állatot — mondják —, azért vállaljuk a velük járó kellemetlensége­ket Persze nemcsak azt vállal­ják. Ha valaki megkéri őket szén, homok, tégla stb. szállí­tására, készségesen vállalják. — Olcsón megszámítjuk, nem vagyunk ml olyan lelketlenek,, mint akik ebből élnek... — mondják. „Azt hiszem, hat forintért.. .** A Füredi utca 15. szám alatt keresem Grünfeld Imrét — úgy tudtam, itt lakik —, de onnan a Petőfi utcába küldenek. Ami­kor a nevét említem, azt mondják, nem ismerik. — Lovai vannak — magya­rázkodom. — Ja, aki fuvart vállal... A 33. szám alatt, Tucseknénál megtalálja — igazítanak útba a Petőfi utca elején. ősz hajú asszony lép ki a kapun. — Nincs itthon — mondja. — Egy kis tüzelőt kellene ha­zaszállítani. — Utalványos vagy kész­pénzes? i — Készpénzes. Tojásszén. Mennyit kellene fizetnem?... — Azt hiszem,1 hat forint mázsája. De jöjjön ei este, hozza el a befizetés számláját, j és megegyezhetnek... „Száz forintért elszállítom.. — Ide küldtek. Azt mondták itt vállalnak fuvart — nyitót- ; tam be Király Sándor Füredi utca 33. szám alatti lakására. — Igen, de a férjem nincs itthon. Homokot szállít a1 szomszédba, utána szénáért ! megy Fonóba. Nagyon elfog- j lalt mostanában, tegnap Fonó- j ha vitt meszet. — Szenet is szállít? Mit kér­nek a hazaviteléért? — Nem tudom, nekem nem mondja. Várjon egy kicsit, jönnie kelL Jött is hamarosan Király Sándor. — Milyen a szén? Hány má­zsa, és hova kell vinni? — kérdj. — Tizenöt mázsa tojásszén. A Honvéd utcában lakom ... — Száz forintért elszállítom... Fa nem kell? Ha igen, fizes­se be azt is, adunk egy-két fo­rintot a telepen, s majd a ja­l t ; A 80. nemzetközi dandár »Akik megjárták a poklot...« — így emlékezik meg a törté­nelem azokról a milliókról, akik az első — 1914—1918-as — világháború csatatereit és fogolytáborait végigjárták. Ga­lícia, Wolhynáa, Doberdo, Flandria & az Ardennesek lö­vészárkaiban a poklok poklát élte át a harcos. És a gyötrel- mes pergőtüzek acélesői után egyre többen tették föl a kér­dést önmaguknak: »Miért mindez? Kinek az érdekeben folyik el annyi vér?« És mivel' e kérdések felele­tet követeltek, megszületett a válasz. Ez a válasz pedig pol­gárháborúvá, majd proletáríar- radalommá változtatta az im­perialista háborút Európa sok pontján. A milliók legéletre­valóbb fiai fölismerték a hábo­rú okát, s fölismerték azt is, hogy mit kell tenniük. A cári Oroszországban ezért csatla­kában is maguk mellett tudjál az elnök családját. Persze meg­értik azt is, hogy mindenki nem dolgozhat a közösben. A zákány! Lovrencsics Lajosné- ruik négy apró gyereke van, és segítség nincs. Érthető, hogy minden idejét leköti a család, s erejéből sem futja, hogy részt vállaljon a közös tenni­valóból. A kihelyezett elnökök fele­sége többnyire nem él a köz­ségben. A fonyódi elnök fele­sége, Mura Józsefné Viszen ta­nácstitkár. Nehéz lenne ott­hagynia ezt a munkát, ha Fo­nyódra költözik, s ezzel ő is áldozatot hoz a gazdaság meg­erősítéséért. Ez ugyan nem mérhető le munkaegységben, de a szövetkezeti gazdáknak érezniük kell, hogy ez az asz- szony a maga területén sokat tesz és tehet még az ő érde­kükben ... Kovács Józsefné, a patosfai elnök felesége kapál. Perzsel a nap, barna bőrén verejtékcsöp- pök. — Mikor megalakult a téesz* és én is dolgozni kezdtem, úgy éreztem, az emberek tartózko­dóbbak velem szemben ... Nem firtatta miért, nem tett szemrehányást, csöndesen és szorgalmasan végezte mun­káját. És lassan kitárulkozott előtte társai szíve... Elneveti magát... — Szinte úgy ismerek én mindent és mindenkit, mint a férjem. Nekem még azt is el­mondják, amit nem közölné­nek senki mással... • Az elnöknek sok a gondja* sokfelé jár, a feleség — talán — mondhatnánk így — össze­kötő kapocs közte és a közös­ség között. ASSZONYOK, éppen olya­nok, mint a többiek, nincs bennük semmi rendkívüli, kü­lönleges. És jó, hogy így van, mert titokban sok ezer szem figyeli őket. És nem mindegy az, hogy ezek a szemek öröm­teli megértéssel, büszkén vagy csak közömbösen tekintenek az elnök feleségére... Vörös Márta vát kiválogatom, bízza csak rám... „Szenet kap, nem port.. A Béke utcában lakó Lend- vaiék sem sokat tétováznak. — Én ugyan nem vállalha­tom — mondja az ember —, mert betegeskedem, de a fiam elviszi, vele egyezzen meg. — Ma már nem tudom el­szállítani, csak holnap — al­kudozik a tizennyolc év körüli fiú. — Hány mázsa lesz? — Tizenöt. Mennyit kér ér­te? — Hozza el a befizetésről a számlát, és majd megállapo­dunk. — Nem úgy van az — szól közbe a családfő. — Meg kell mondani előre! — őt mázsát negyven forin­tért, tizenöt mázsát százhúsz forintért szállítunk. Láthatja rajtam, hogy so- kallom, mert hozzáteszi: — Villával rakjuk majd, meglátja, szenet kap, nem pe­dig port... Becsületes embe­rek vagyunk mi, megdolgo­zunk a pénzért... Tizenhat iparos* ötven kontár Ezután Endrédi hajóstól, a KIOSZ megyei titkárától ér­deklődtem, hogy hány iparen­gedéllyel rendelkező fuvaros van Kaposváron, és hogy hány kontárról tudnak. — Tizenhat iparosunk van Kaposváron, s legalább ötven kontár. — Grünfeld, Lendvai, Király fuvarosoknak van iparengedé­lyük? — Egyiküknek sincs.;. Tehát mind a három kontár. Kivonják magukat a jövede­lemadó fizetése alól, elveszik a munkát az iparengedéllyel rendelkezők elől, és becsapják a fuvaroztatókat: nem a meg­engedett 3,20 forintot, hanem mint a példák mutatják, jóval többet kérnek mázsánként. A kontár nem fizet jövede­lemadót, KlOSZ-tagsági díjat, nyugdíjjárulékot. A tanácsnál tudnak róla, hogy léteznek a városban kontár fuvarosok, de nemigen küzdenek ellenük, Dr. Tart Imre szabálysértési fő­előadó szerint az ipari osztály már két éve nem jelentett föl egyetlen kontárt sem. Pedig csak határozott rendszabá­lyokkal lehetne gátat vetni te­vékenységüknek. Szalai László KAPÁLNAK az asszonyok, egy idős néni megáll egy pil­lanatra. s elneveti magát: — Látod, Irma. most kétsze­resen büszke vagyok. Nem sok­kal maradtam el tőled... — Ügyes asszony maga, An­nus néni. — Az egyszer bizonyos — vágja rá a másik. Aztán meghajlik derekuk. A nap cserzi, égeti boriikét, ve­rejték csordul homlokukon. Árnyék sehol, csak a messzi erdőig szaladó táblák. Az asz- szonyok kapálnak. Akinek szólt az idős néni, az az elnök fele­sége. Alig pirkad, de Porcsió Györgyné már kinn van a so- mogyacsai határban. Messze mintha mozogna valaki. Tré­fás duzzogással motyogja ma­gában: — No lám, hát nem sikerült elsőnek lennem, pedig hogy igyekeztem! Munkához lát. Van tenniva­lója bőségesen, hiszen amikor mérték a kapásokat, két részt vállalt. Miért? Dolgozni akart Pont ő, az elnök felesége von­ná ki magát ebből a nagy, ne­héz munkából? Nem. Még ha kémék rá, sem tudná megten­ni, hiszen mindig ezt csinálta, és mindig szeretettel, igyeke­zettel. Nem pályázik hírnévre, dicsőségre, mégis a jó néhány követésre méltó példa közül az egyiket ő szolgáltatja munká­jával, szorgalmával... Az emberek figyelik a veze­tőt. Nem úgy, mint a szom­szédjukat, annál sokkal fürké- szőbben. Emberi tulajdonság ez, meg az is, hogy hamar ki­csúszik szájukon az ítélet, sok­szor talán helytelenül. S .nem­csak azt kísérik figyelemmel, hogy a vezető mit tesz értük, a falu boldogulásáért, hanem azt is, hogyan él a családja, mit csinál a felesége... VILLANÁSNYI KÉPEKET lestem el az elnökfeleségek életéből. Éppolyan asszonyok, mint a többiek: a gyermekne­velés, a mosás, a takarítás, a háztartás ezernyi gondját vise­lik vállukon. A különbség ta­lán csak áz, hogy az ő férjük még annyit sem tud otthon se­gíteni, mint a többi férfi. Per­sze ezt nemigen szokták figye­lembe venni az emberek. So­mogy szobon egy asszony ezt mondta Hosszú Sándor elnök­nek: — Könnyen megy dolgozni a maga felesége a tsz-be, hi­szen annyit segíthet maga ott­hon, amennyit csak akar... Pedig ennek az ellenkezője igaz. Éppen,a szövetkezet elnö­ke az, aki a legkevesebbet tar­tózkodik családja körében. Ezért vállal magára sokat az a t elnökfeleség, aki a közösben dolgozik. S a megyében nagyon tfcezeti elnök felesége együtt a többiekkel. ■Sorolhatnám a példákat. A so­mogyba bodi Bárt fai Imréné szinte minden nap a közösben található. Szívesen veszi és jó szemmel nézi ezt a falu, hi­szen új az elnök, és új ez a je­lenség is Babodon. Mi tagadás, leste és el is várta a község, hogy így legyen. Az ordacsehi Csizmeg Ferencné nem fiatal asszony már. Tavaly nem dol­gozott a tsz-ben, de az idén úgy vélte, bírja még, és ott a helye a többiek között..; Sokan elmondják, hogy jó és megnyugtató érzés, ha a mún­Több mint két hét óta aratnak megyénkben. Július 5-ig az őszi árpának mintegy 90 százalékát, a búzának pedig csaknem 20 százalékát vágták le. Sok termelőszövetkezetben a learatott táblákon munkához láttak a szántógépek. Majdnem hatezer holdon végezték tarlóhántást, ebből mintegy kétezer hold a nyári mélyszántás. Képünkön: Sz. Szabó Já­nos és Nagy János osztopáni traktorosok nyári mélyszántást végeznek. MEGKEZDŐDÖTT A TARLŐHÁN Pintér László—Szabó István: Wmlm fény, egy ágy, egy éjjeliszek­(42) A szakaszvezető letért egy keskeny kis utcába. Sipos kö­vette. Nem szóltak egymáshoz, úgy viselkedtek, mintha nem ismernék egymást. A szakasz­vezető egy emeletes épület ka­puján gyorsan befordult, anél­kül, hogy hátranézett volna. Felsietett a lépcsőn. Sipos utá­na. A katona az első emeleten megállt, elővette kulcscsomó­ját, s kinyitott egy barna aj­tót. Sipos észrevette, hogy á lakás ajtaján két névtábla van, de egyelőre nem kérdezett semmit. ő is belépett a lakásba. A szakaszvezető, még mindig szótlanul, becsukta az ajtót, rá­zárta, aztán bevezette Sípost az egyik szobába. — Vigyázni kell, mert társ­bérlet ... — szólalt meg vég­re a szakaszvezető. : Kissé kopott, régimódi búto- egy faragott hármasszék­.'■Jtv.. . rény, egy asztal, négy párna- zott szék, mindössze ennyiből állt a szoba berendezése. Leülteik. Egy félig telt fias­kó állt az asztalon. A szakasz­vezető töltött, de Sípos elhá­rító mozdulattal jelezte, hogy nem iszik: — Ilyenkor pláne nem iszom. És azt javaslom, maga se igyon. — Egyedül vagyunk, mitől fél? — Nem arról van szó. de munka közben nem tanácsos inni. Blgyengülnek az ember reflexei. A szakaszvezető azonban nem hallgatott Síposra, hanem egyhajtásra kiitta az italt, — Mi a feladatom? — kér­dezte a szakaszvezető, miután zubbonya ujjával végigtörölte a száját. — El fogom mondani. Előbb azonban arról számoljon be, hogy közvetlen összeköttetés­ben van-e a B. 26-ossal? — Telefonon érintkezünk. Levelet kaptam tőle annak idején, amelyben közölte a te­lefonbeszélgetés módját, s azt is, hogy milyen szavakat fo­gunk használni bizonyos fogal­mak jelölésére. — Tudja, ki a B. 26-os? — faggatta Sípos a szakaszveze- tőt. — Nem tudom. — Na mondja csak meg nyu­godtan ... Nekem aztán igazán megmondhatja — mondta ár­tatlan képpel Sipos. — Mondom, hogy nem tu­dom! — Jó, jő..; De mS együtt fogunk dolgozni... — próbál­ta mindenképpen kiszedni az ügynök a nála tizenöt-tizenhat évvel idősebb emberből a tit­kot ... Sipos tudta, ki volt a B. 26-os azelőtt, s most sem azért faggatta a szakaszveze­tőt, mert olyan kíváncsi volt a titokzatos főnök személyére, hanem csupán próbára akarta tenni ezt az embert. Ha el­árulja, kit takar a B. 26-os fe­dőnév, akkor nagyon kell vi­gyáznia, nem bízhat a szakasz­vezetőben. Ha viszont még a faggatásra sem hajlandó be­szélni, akkor szabadabban megnyilatkozhat előtte... Bár lehetséges, hogy csakugyan nem tudja. Ügyes ember ez a... — Mióta teljesít szolgálatot? — Ez ugyan nem fontos, de wlacaolhatok rá — mondta a szakaszvezető, s hátracsapta kissé őszülő í'ejét. — 1948 óta. — Azelőtt, negyvenöt előtt? — Katona voltam. Sí pos tudta, hogy a szakaszve­zető megjárta a frontot, aztán Németországba, majd amerikai fogságiba került. Onnan küld­ték haza, hogy jelentkezzen to­vábbszolgálónak az újjászerve­ződő magyar hadseregbe. És ő jelentkezett. Hadtáp-szolgálat- ra került, és most is ott dolgo­zik. A rakétaegységnél. — No, térjünk a tárgyra — mondta Sipos. — Először is itt van tízezer forint... Gon­dolom, már megcsappanhatott a pénze ennyi idő alatti — Hát igjen... Sipos a belső zsebéből elő­vett egy köteg százforintost, s kitette az asztalra. De a szo­kás zvezető nem nyúlt hozzá. — Tegye eL — Majd a végén. Én babo­nás vagyok... — Mit marháskodifc? Mon­dom, hogy tegye el. Nem fel­tétlenül fontos, hogy a társbér­lője az asztalon lásson ennyi pénzt..; Különben lehetőleg ne költekezzen nagyon. Az ak­ció végén eljuttatok magához még ötvenezer forintot... Ha megkérdd valaki, honnan van ennyi pénze, mondja, hogy a lottón nyerte. Megértette? — Igenis! — válaszolta ka­tonásan a szakaszvezető, mint­ha legalábbis feljebbvalója lett volna az asztal túlsó oldalán ülő fiatalember. — Mit kell csinálnom? — Mindjárt elmondom ... Is­meri Ferenczi századost? — Természetesen. —• Milyen ember? — Hogy érti? — Ügy, hogy milyen ember mint katona... — Pedáns! Szigorú! És vad kommunista! — Ez utóbbit tudom. — Kitől? — Mindegy. Üjabb tervem született! — mondta Sipos. — Hiszen még a régit sem tudom..; — Hallgasson ide... Én mintát veszek a százados kul­csairól, ezt garantálóim. Né­hány napon belül. Maga meg­csináltatja a kulcsokat, s en­nek segítségével fog bejutni a laktanya irodájába... — Az szinte lehetetlen ... — Miért? — csattant fel Si­pos. — Fél? — Hát... Nagycm forgalmas hely az az iroda... És külön őrség áll a parancsnoki épület előtt. — Márpedig be kell jutnia! Ha sikerül az akció, legfeljebb kijön hozzánk... — csillogtat­ta meg a szakaszvezető előtt a disszidálás reményét. Sípos tudta, hogy a szakaszvezető már 1956-ban ki aikart menni Nyugatra, de akkor szigorú pa­rancsot kapott, hogy maradjon a helyén. Q ugyan nem volt* felhatalmazva rá, hogy ilyen? ígéretet tegyen, de attól tartott,? hogy a szakaszvezető esetleg! megijed és visszalép a feladat? végrehajtásától. (Folytatják^ I közlők a magyar foglyok a le­nini forradalom zászlajához. És nálunk, Magyarországon a Ta­nácsköztársaság hívására ezért csatlakoztak a magyar Vörös Hadsereg hadosztályaihoz az itt élő oroszok, lengyelek, dél­szlávok, bolgárok, románok, szlovákok, osztrákok, sőt más nemzetiségűek is. Belőlük alakult meg a 80. nemzetközi dandár. Ez a nagy­szerű harci egység a magyar forradalomért küzdött, a világ- forradalomért harcolt, és bá­mulatos hőstetteket hajtott végre. Történetük egy feledhetetlen része a proletár nemzetköziség történelmének. Hetes Tibor ró­luk szóló izgalmas kötete min­denképpen jól sikerült munka. Feledhetetlen olvasmány. (Ki­adta a Zrínyi Kiadó.) A. A. 18 évesek klubja A lengyelországi Lodzbacn egy érdekes ifjúsági klub ala­kult. A klub tagsága olyan olyan fiúkból és lányokból áll* akik mindannyian IS évesek, s ugyanazon a napon születtek* amikor a szovjet hadsereg fel­szabadította hods városát,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom