Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-17 / 88. szám
90M0GT7 NÉPLAP 4 H/tróa, 19*3, április ttBaEaskó (Kaposvári MHS) második iett motocross Vasárnap délelőtt mintegy húszezer főnyi közönség előtt bonyolították le Óbudán az új motocross pályán az Üjpesti Dózsa nemzetközi motocross versenyét. Az esőzés itt is közbeszólt. Mikorra a 125-ösök futamára került a sor, már jócskán esett. Ezért döntött úgy a verseny rendezősége, hogy 12 körről 8-ra szállítja le a futamot. Ebben a géposztályban ki-» posvári versenyző is rajthoz állt. Balaskó László személyében. A kaposvári fiú kitünően szerepelt. Bár rajtja nem a legjobban sikerült. Itt ugyanis összeakadt az egyik induló motorral. Körről körre azonban Balaskó fokozatosan ledolgozta hátrányát, végűT is a 2. a nemzetközi versenyen helyen végzett. Ha 12 kört futhatnak a versenyzők, Balaskó beérte volna a győztes Petrót is. A nemzetközi Viadalon egyébként a magyarok igen jól szerepeltek, csupán a 250-es géposztályban tudott győzni rz egyik NDK-versenyző. 125 ccm: 1. Petró (Bp. Honvéd) 23:58.4 p. 2. Balaskó (Kaposvári MyS) 29:06 & Ebben az osztályban mindenki anuviával versenyzett. 250 ccm; 1. Wérner Degwitz (NDK) Unva, 40:30 p. 350 ccm; 1. Gál (Ú. Dózsa) BSA, 2 pont. 500 ccm; 1. Máté (Ü. Dózsa) BSA, 1:04.04 ó. Rosszul vizsgázott a magvar labdarúgás a húsvéti tornán Magyar és osztrák labdarúgócsapatok részvételével rendezték meg az idei húsvéti tonnát, amelynek első fordulójára Becsben, a másodikra Budapesten került sor. Osztrák résziről az Ausztria és a Rapid csapata, magyar részről pedig az Ü. Dózsa és a Ferencváros vett részt a kétnapos tornán. Nos, ez a húsvéti torna nem valami jól sikerült a mieinknek. Becsben kettős győzelmet arattak az osztrákok. A Rapid 2:l-re nyert az Ü. Dózsa ellen, az Ausztria 3:l-re a Ferencváros ellenében. Budapesten a visszavágás sem sikei'ült. Az Ausztria a Népstadionban 2:0-ra verte az Üjpesti Dózsa csapatát. A Rapid—Ferencváros találkozón 3:3 arányú döntetlen eredmény született. Így a hústvéti torna végeredménye a következőképpen alakult: X. Ausztria 4 pont 2. Rapid 3 pont 3. Ferencváros 1 pont 4. Ü. Dózsa 0 pont Az osztrák—magyar húsvéti tornák keretében ilyen rosz- szul még nem szerepeltek a magyar csapatok, mint a mostani n. A Ferencváros került a labdarúgó NB I. táblázat élére Húsvét vasárnap játszották a labdarúgó NB I. mérkőzéseit, ame- ■lyeai isméit akadt néhány meglepetés. Elszenvedte első tavaszi vereségét a Győr és a Pécs együttese. Megszerezte első győzelmét a Szeged, a Vasas—Bp. Honvéd rangadón nem kis meglepetésre a vasasok nyertek. A bajnoki táblázat élére hosszú évek után első ízben került újra a Ferencváros csapata. Ilyen tömör az utóbbi évtizedekben nem volt az NB I. mezőnye. Az első helyezett Ferencvárost a 6. helyezettől mindössze 2 pont választja el. Feltűnő, hogy a szombathelyiek milyen kétségbeesetten harcolnak a bennmaradásért. A salgótarjániakat legyőző szombathelyi csapat már három pontnyira megközelítette az előtte állót. Eredmények: Vasas—Bp. Honvéd 2:1. Szeged—Debrecen ■ 2:0. Komló—Győr 1:0. Szombathely—Salgótarján 2:0. Tatabánya—Pécs 3:1. Az NB I. bajnokságban most a következő a sorrend: 1. Ferencváros 21 pont, 2. MTK 21 pont, 3. Ü. Dózsa 20 pont, 4. Bp. Hosvéd 20 pont, 5. Győr 20 pont, 6. Szeged 19 pont, 7. Dorog 18 pont, 8. Tatabánya 17. pont., 9. Vasas 17 pont, 10. Pécsi Dózsa 15 pont. 11. Komló 15 pont, 12. Debrecen 14 pont, 13. Salgótarján 12. pont, 14. Szombathely 9 pont. A 27. asztalit?nisz VB végeredménye: Japán 4, a Kínai Népköztársaság 3 bajnokságot nyert Vasárnap fejeződött be Prágában a 27. asztalitenisz világbajnokság tíznapos küzdelemsorozata. Miként azt a selejtezők, elő- és középdöntők sejtették, az ázsiaiak mindent letaroltak. Végül is a japánok négy, a Kínai Népköztársaság sportolói pedig három bajnokságot nyertek. A magyar asztaliteAZ ÉM 44. SZ. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (Bpest. V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal fölvesz budapesti munkahelyekre kőműves-, ács-, állványozószakmunkásokat, építőipari könnyűgépkezelőket, kubikosokat, férfi segédmunkásokat. Szállást és napi egyszeri ét kezést biztosítunk. Munka ruha, vidékieknek tanács ^ igazolás és szakmuukások- re nak szerszám szükséges. " niszezők közül csupán a Földiné— Fahází pár és a magyar női csapat tudott dobogóra kerülni. A japánok nyerték a női csapatversenyt, a női egyest (Macuzaki) a női párost. (Macuzaki—Seki) és a vegyespárost (Kimura—Ito). A Kínai Népköztársaság a férfi csapatversenyt, továbbá a férfi egyest (Can Ce-tung) és a férfi párost (Csang Hsien-lin—Vang Csi- Liang). Volt azért a 27. VB-nek egy magyar vonatkozású sikere is. A jubileumi díjat Sidó nyerte, aki a döntőben 2:1 arányban legyőzte a közelmúltban Kaposváron járt csehszlovák Stipeket. — A totó 12 találatos szelvénye; 2x211112221 1. A 12 találatos szelvényekre egyenként 103 248,75 forintot, a 11 talá- Latosakra 7040 forintot, a 19 talála- tosakra 713,75 forintot fizetnek. A 13. fogadási hét 9 találatos szelvényei vigaszdíjban részesülnek. Egy-egy vigaszdíjra jogosult szelvényre 143,75 forint nyeremény- összeg jut. rály — Varga, Németh, Szántó, Hosszú. Molnár 1. Edző: Fokvári György. K. H. Vasutas: Törzsök — Weber. Nagy. Miseta — Németh* Laki — Krámer, Küttel, Kuti, Jónás, TalUán. Edző: Tőke János. As esőtől felázott talajon végig nagy- i.ramú, változatos mérkőzés volt. A hazaiak azzal nyertek, hogy támadó játékosaik jobban ki tudták használni a kínálkozó gól,holy-» zetekot. G: Németh (3). Szántó (Zh ül. Kuti, Jónás, Törzsök (öngól). Jók: Jakab, Pimpauer, Molnár II., Németh, ill. Nagy. Laki, Kuti. Kálmán Sander NB II. Egyre inkább leszakad a H. Kinizsi Budafok - K. Kinizsi 2:1 (1:1) Baross Gábor telep, öüü nézó, V: Fenzel. Budafok: Németh — Hortobágyi, Haász, Dobes — Pécsi, Sárdl — Schmidt. riankuti, Szabó, Hellin- gcr. Pécseli. Edző: Marosvári Béla. K. Kinizsi: Murányi — Balogh, Szili, Zaagh — Bíró, Pados — Szűcs, Herbei, Kovács, Márkus, Acs. Edző: Váradi Lajos. Már a mérkőzés megkezdése előtt egy órával vigasztalanul esett az eső. Bizony elég síkos, csúszós talajon kezdődött a játék. Éppen a talaj miatt kezdetben a csapatoknál elég sok volt a pontatlan leadás. A budafoki csapat lendült bele. Támadást támadás után verettek- a hazaiak, s az 5. percben Murányi csak bravúr arán tudta védeni Schmidt nagy lövését. Ot perccel később már sakk-matt volt a kaposvári, védelem, de a budafoki jobbszélső hibázott. A 11. percben góllá érett a hazai fölény. Ismét jobb oldalon futott a budafoki támadás, Zaagh fölöslegesen kézzel ütötte le az oldalvonalnál a labdát. A szabadrúgást Pécsi ívelte az ötös és a ll-es közé, s az őrizetlenül hagyott Schmidt harmadszorra már nem hibázott, 1:0. A gyors gól föllelkesítette a hazai csapatot, a Kinizsi beszorult. Fokozatosan azonban csökkent a budafoki nyomás, és szóhoz jutott a kaposvári csapat. Herbei célozta meg a kaput. A lövések azonban igen pontatlanok voltak. Márkus 22 méteres szabadrúgása messze elkerülte a kaput. A 24. percben egyenlített a Kinizsi. Szabadrúgást iveitek előre a kaposváriak, a labda Szűcs elé került, aki a jobbösszekötő helyéről a lábak között a kapuba kotorta. 1:1. Most a Kinizsi szorította be ellenfelét, igazi gólhelyzete azonban csak Szűcsnek akadt, aki lövés helyett föladta a labdát Németh kapus kezébe. Szünet után még jobban rázendített az eső. Ismét a budafokiak vezették az első támadásokat, s ezek már a 2. percben eredménnyel jártak. Szabadrúgás szállt Murányi kapuja felé, a labda ott pattogott a kapu előterében, mig végre Pécseli közelről védhetetlenül vágta azt a hálóba, 2:1. a kaposváriak nem adták föl. A csapat elkeseredetten harcolt az egyenlítésért, a tömöi-en védekező budafokiak azonban nem engedtek lövőhelyzetet kialakítani, ezért aztán nemigen forgott veszélyben a hazaiak kapuja. A 22. percben a sorozatosan szabálytalankodó Hortobágyit, aki ez alkalommal Herbelt vágta föl. a játékvezető kiállította. A tíz főre olvadt hazai csapat beszorult, a kaposváriak azonban nem tudták kihasználni az emberelőnyt, s ez nem is tartott sokáig, mert a 27. percben a fütty után sportsze- rútlenkedö Zaaghot is leküldte a játékvezető a pályáról. A Kinizsi továbbra is támadott, s egy ízben például Szúcs jó helyzetben lyukat rúgott. A hazai csapat húzta az időt — sikerrel. Az eredmény nem változott. Mindvégig mozgalmas mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A budafokiak gyors kezdése kissé meglepte a kaposvári csapatot, amely azonban fokozatosan magára talált és egyenrangú ellenfele volt annak a Budafoknak, amely a bajnokság 1» fordulójában 13 ponttal gyűjtött többet, mint a K. Kinizsi csapata. Sajnos, ez a mérkőzés is ugyanolyan volt, mint az utóbbi idők többi meccse. Kinizsi támad. Kinizsi bánja. Mert csak nincs befejező kaposvári csatár, s ha a védelem egy kissé meginog — mint most Budafokon — akkor máns vesztesként vonul le a pályáról a Kinizsi együttese. Megint csak azt mondhatjuk, amit a többi vesztes meccs után, hogy a kaposvári csapat könnyűszerrel szerezhetett volna legalább egy pontot vasárnap, a csapat azonban elszalasztottá a kínálkozó alkalmat, s helyzete egyre inkább reménytelen. Jók: Pécsi, Sárdi. Schmidt, Hellinger, ill. Balogh, Szili, Kovács. TOVÁBBI NB H-ES EREDMÉNYEK Székesfehérvár—Oroszlány 0:0. Dunaújváros—B. Spartacus 1:1. Győri MÁV—Zalaegerszeg 2:0. Csepel Autó—EVTK 1:0. Mosonmagyaróvár—PVSK 2:0. Csepel—K. Lombik 3:0. A bajnoki táblázat állása: 1. Csepel 19 14 4 1 38:11 32 2. Sz.-fehérvár 19 10 6 3 31:11 26 3. Dunaújváros 19 9 8 2 40:20 26 4. BVSC 19 10 5 4 29:27 25 5. Szállítók 19 9 5 5 24:16 23 6. Oroszlány 19 7 7 5 35:28 21 7. Győri MÁV 19 6 9 4 25:21 21 8. Budafok 19 7 6 6 24:25 20 9. B. Spartacus 19 6 7 6 21:22 19 10. Magyaróvár 19 6 6 7 28:28 18 11. PVSK 19 6 6 7 25:27 18 12. Zalaegerszeg 19 5 6 8 26:35 16 13. EVTK 19 3 8 8 15:20 14 14. Csepel Autó 19 4 1 14 16:32 9 15. K. Lombik 19 4 1 14 14:43 9 16. K. Kinizsi 19 1 5 Í3 14:39 7 NB III. II harmadik helyre ugrott föl a K. Honvéd A labdarúgó NB III. vasárnapi fordulójában a Pécsi Bányász—Székesfehérvár rangadón döntetlen született. Meglepetés, hogy a Nagykanizsai Bányász biztosan győzte le a Bajai Építőiket. Főként ez a két eredmény jött jól a K. Honvéd csapatának, mert egyrészt a szombati győzelemmel a kaposváriak megelőzték a Székesfehérvári MÁV Előrét, másrészt az első négy helyért folyó vei-sengésben a bajaiak csapata egyre inkább leszakad. Nem ilyen reményteljes a Siófoki Bányász helyzete. A siófokiak ellenlábasa, a DomMEGVEI BAJNOKSÁG bóvári VSE ugyanis vasárnap Kalocsán győzni tudott, ezzel pontszámban beérte a siófoki csapatot. Most már csak jobb gólaránnyal előzik meg a bányászok a dombóváriakat. Eredmények: P. Bányász—Székesfehérvár 1:1. Nagymányok—Nagykanizsai Dózsa 5:1. Nagykanizsai Bányász—Baja 3:1. Mohács—Szekszárdi Dózsa 3:0. Dombóvár—Kalocsa 2:0. A Szekszárdi Petőfi—Pécs- szabolcsi Bányász mérkőzés Szekszárdon elmaradt, mert a kiküldött játékvezető nem érkezett meg. Az NB III. állása: 1. Pécsi BTC 19 12 4 3 47:22 28 2. P. Bányász 19 10 6 3 34:20 26 3. K. Honvéd 19 10 5 4 39:17 25 4. Sz.-fehérvár 19 10 5 4 26:19 25 5. Baja 19 8 6 5 23:19 22 6. N. Bányász 19 8 4 7 33:25 SO 7. Sz. Dózsa 19 8 3 8 37:36 19 8. Pécsszabolcs 18 5 8 5 22:21 18 9. Mohács 19 8 2 9 25:29 18 10. Sz. Petőfi 18 7 4 7 22:26 18 11. Kalocsa 19 0 5 8 32:47 17 12. Nagymányok 19 7 2 10 28:39 16 13. N. Dózsa 19 5 5 9 29:33 15 14. Kiskunhalas 19 5 5 9 20:27 15 15. Siófok 19 2 6 11 18:37 10 16. Dombóvár 19 4 2 13 16:34 10 A sereghajtó legyőzte a listavezetőt Sima forduló ígérkezett a megyei labdarúgó-bajnokság I. osztályában. Ki hitte volna például azt, hogy ebben a for- dulóban olyan eredmény születik, mint a gyékényest, ahol a sereghajtó csapat biztos győzelmet aratott a listavezető ellenében. Bizony ez az eredmény az eddigi bajnokság legnagyobb meglepetése. Külön érdekesség az, hogy a gyéké- nyesi vasutasoknak ez volt az első győzelmük. A taszáriak veresége folytán bizony most újra nyílt lett a bajnokságért folyó küzdelem. A többi találkozón viszont mindenütt a papírforma érvényesült. No és a hazai pálya, előnye. Ugyanis mindegyik otthon játszó csapat megszerezte a két pontot. Eredmények: GYÉKÉNYES—T ASZAR 2:1 (1:1) Gyékényes, 300 néző. V: Széki. Gyékényes: Mészáros — Gergelics, Máté, Füstös — Horváth I., Gerencsér I. — Gerencsér II., Gáspár, Horváth II., Bozsics, Aradi. Edző: Róka Lajos. Taszár: Ács — Belkó, Filiszár, Bagyilla — Szabó, Szórá- di — Erdei, Boda, Vándori, Rendes, Rehák. Edző: Jobban Ferenc. Rendk ül érdekes, izgalmas mérkőzést hozott a két csapat találkozója V kissé elbizakodottan pályára l'-'iő taszáriakkal szemben a haza bátran harcoltak, s már az első félidő is kiegyensúlyozott volt. Szünet után nem kis meglepetésre a gyékényesi csapat került fölénybe, s irányította a játékot. A lelkes hazai együttes némi szerencsével akár nagyobb arányban is győzhetett volna. G: Gáspár, Horváth II., ill. Erdei. Jók: Gáspár, Horváth I., Máté, ill. Filiszár, Belkó, Erdei. Kiss József NAGYATÁD—MARCALI HONVÉD 2:1 (l:l) Nagyatád, 900 néző. V: Horváth II. L. Nagyatád: Kurucz — Lukács, Vucskics, Vojkovics — Szabó, Tamás — Nagy. Makkos, Tátrai, Simon, Posta. Edző: Bicsáki Sándor. Marcali Honvéd; iszak — Kalotai, Potó, Kovács — Maczenauer, Horváth — Szűcs, Varga, Magyar, Takács, Palacskó. Edző: Borsfái Géza. Helyenként túl kemény játék folyt a pályán, s a 35. percben a játékvezető Makkost és Horváthot durva játék miatt ki is állította. A mérkőzés sorsát eldöntő gól a 90. percben esett. A döntetlen inkább megfelelt volna a látottaknak. G: Makkos, Vucskics, ill. Magyar. Jók: Simon. Lukács, ill. Kalotai, Potó. Horváth Miklós MARCALI V. M.—K. H. VASUTAS 5:3 (3:1) Marcali, 500 néző. V: Kovács Gy. Marcali: Törzsök — Kapitány, Jakab, Pimpauer — Molnár II., KiLAB0I>—BALATONLELLE 5:8 <3:* Labod. 700 néző. V: Kosaraíi. ^ ábod: Monostori — Szokol1.es, Kiss, Mihóka — Xoezka, riosfai — Neszi, Kovács, Tálas, Csór, Molnár. Edző: Kanizsai Gyula. Bala- tonleile: Takács — MHlei, Kaposi, Molnár — Petrus, Kiitdler — Zsigmondi, Papp, Zsár, Cser, Horváth. Edző: Lugosi Ernő. A hazai együttes mindvégig kezében tartotta a mérkőzést és irányított. A két fedezet jobbnál jobb labdákkal dobta támadásba a mindinkább belelendülő hazai csatársort. A győzelem akár nagyobb arányú is, leshetett volna. G: Készt, Kovács. Tálas, Csór. Molnár. Jók: Mihóka, Kotzka, Ilosfai, a mezőny legjobbja. Csór, ül. Kaposi, Molnár, Zsig- mond, Cser. Bosznai Gyula KMTE-K. V. LOBOGÖ 1:0 (0:0) Kaposvár, 50Ö néző. V: Tokaji. KMTE: Kovács I. — Kovács II., Gál I . Kovács IH. — Gál III.. Vigh — Laki I., Martin, Pammer, Nagy, i«aki II. Edző: Egres László. Vörös Lobogd: Mészáros — Borda, Kiss, 21akominer — Perreg, Zsolnai dr. — Gergő, Simon, Lábas, Vegh, Lukács. Edző: Horváth Béla. A szép számú szurkolótábor csalódottan hagyta el a játékteret, mert a várt jó játék helyet rendkívül alacsony színvonalú, durvaságokkal tarkított mérkőzést látott. A KMTE a 6. percben vezetést szerzett, de ezután inkább a Vörös Lobogó támadott. A Lobogó-csatárok erejéből azonban csak egy kapufára futotta. A 70. percben Martint és KJsst a játékvezető kiállította. G: Pammer. Jók: Kovács III., Vigh, ill. Zakommer, Zsolnai dr. Fonai László SOMOGYSZOB—BARCS 4:0 (1:0) Somogyszob, 700 néző. V: Zsoldos. Somogyszob: Barbina — Pálfi, Nagy, Németh — Terestyéni, Simon — Palotai, Selmeczi, Bálint, Dombi, SzentgyörgvL Edző: Sel- metzi István. Barcs: Jobbágy — Berda, Bednyák, Krapecz — Zsib- rek, Sinkó — Kertész, Rózsavölgyi 1., Rózsavölgyi II., GŐncz, Turóczi. Edző: Szóvári György. A somogy- szobi csapat végig nagy fölényben játszott, s a barcsiakat csak kitűnően védő kapusuk mentette meg a súlyosabb vereségtől. G: Szent- györgyi, Selmeczi, Bálint, Dombi. Jók: Németh, Simon, Selmeczi, Palotai, a mezőny legjobbja, ill. Jobbágy, Zsíbrek, Göncz. Rózsavölgyi István CSURGÓ—K. ÉPÍTŐK 3:0 (2:0) Csurgó. 300 néző. V: Csecsei. Csurgó: Kepler — Péczeli, Mottó 11., Sebestyén II. — Bausz, Füzes — Sebestyén I.. Vörös, Sótonyi, Rostás. Nagy. Edző: Bolla József. K. Építők: Szentes — Csabi I.. Horváth. Bagyó — Csabi II.. Rab — Takács. Kiss, Jezemiczki, Nagy, Veszner. Edző: Deák István. Változó iramú, közepes színvonal»! mérkőzésen biztatóan kezdtek a hazaiak. Szünet után azonban megváltozott a játék képe, a csurgói csapat ekkor már csak egész enyhe fölényt tudott kiharcolni. G: Rostás, Sebestyén I.. Füzes (11-es- boi). Jók: Vörös, Hottó, Péczeli, ill. Horváth, Bagyó, Veszner. Halmai Árpád K. DÓZSA—K. KINIZSI II. 6:1 (2:1) Kaposvár, 50 néző. V: Tóth. Dózsa: Gábos — Szerecz, Horváth, Güth — Kiss. Báli — Szigeti, Kecskeméti, Veverán, Csima, Farkas. Edző: Záborszky Jenő. K. KiniZvSi II.: Szűcs II. — Kiss, Darvas, Hegedűs — Kutasi, Tökölyi — Németh, Bíró II., Stadler, Gulyás II., Papp. Edző: Kárpáti Lajos. A tartalékos Dózsa is jobb volt, mint a K. Kinizsi n. G: Csima (3), Farkas. Szigeti, Kecskeméti, ill. Németh. . ^ A megyei bajnokság állása: 1. Taszár 16 13 1 2 59:22 £7 2. KMTE 16 10 3 3 41:23 23 3. K. Dózsa 15 9 4 2 47:19 22 4. Nagyatád 15 9 4 2 26:13 22 5. Lábod 16 7 5 4 33:22 19 6. K. V. Lobogó 16 7 4 5 33:24 18 7. K. II. Vasutas 16 8 2 6 30:29 38 8. M. Honvéd 16 6 5 5 20:16 17 9. Csurgó 16 7 2 7 43:33 16 10. Marcali V. M. 16 6 2 8 27:38 14 11. Barcs 16 4 4 8 21:39 12 12. Balatonlelle 16 4 3 9 20:46 11 13. Somogy szob 16 3 3 10 23:34 9 14. K. Építők 16 2 1 13 22:50 5 15. Gyékényes 16 1 3 12 16:53 5 K. Kinizsi H. 17 7 1 9 45:54 15 Vásároljon könyvet részletre! Mindennemű szépirodalmi, ifjúsági, mezőgazdasági, Kincses- és más könyvek 100,— Ft összeg felett 4 havi részletre vásárolhatók a földművesszövetkezeti könyvesboltokban és a falusi könyvbizományosoknál. (350b)