Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-12 / 85. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Péntek, 1963. április tt. Egyesült Arab Köztársaság lesz az arab államszövetség neve is Laosz ban nyugodt a helyzet Vientiane—Washington Kairó (MTI). Ali Szabn egyiptomi miniszterelnök szerda este több részletet közölt az új arab állam- szövetség szervezetéről. A kormányügyek intézésén és köz- pontosításán kívül arról is be- sélt, hogy az államszövetség megtartja a hagyományos Egyesült Arab Köztársaság nevet. Felállítanak majd egy központi tájékoztatásügyi, valamint egy nevelésügyi szervet, hogy biztosítsák »-a nemzeti egység irányzatának egységes gondolatát-«. Egy legfelső gazdasági tanács dolgozza ki a gazdasági és kereskedelmi politikát, egy másik főtanács pedig a mezőgazdasági, ipari és közlekedési tervezést fogja irányítani. Az AP megjegyzése szerint Ali Szabii nyilatkozata arra mutat, hogy a tervezett államnak erős központi kormánya lesz, és az egyes vidékek csak minfnális autonómiát fognak élvezni. Szabri arról nem beszélt, hogy az új állam végrehajtó hatalmának vezetőjét hogyan fogják kinevezni, és ki lesz az. Kubai emigránsok szervezkedése az Egyesüli Államokban Washington (MTI). »A kubai forradalmi tanács«, amely az Egyesült Államokban élő kubai emigránsok .12 csoportját fogja össze, szerdán nem fogadta el elnökének, dr. Cardonának a lemondását. Cardona állítólag az Egyesült Államok jelenlegi kubai politikája miatt kívánt lemondani. A tanács felhívást intézett, a mintegy 200 különféle szervezetben tevékenykedő kubai emigránsoikhoz, hogy »tömörít- sék soraikat a Castro-ellenes harcra«. Dr, Manuel Urruita volt kubai elnöik szerdán Washingtonban sajtóértekezletet tartott, amelyen bejelentette, hogy megalakult az »amerikai polgárok bizottsága a szabad Kuba támogatására«. A bizottság bejelentette, hogy elő kívánja mozdítani »a kubai problémának az Egyesült Államok egészére kiterjedő megvitatását és olyan intézkedések kidolgozását, amelyek véget vetnek a kubai kommunista rendszernek«. Nelson A. Rockefeller, akit a republikánus párt egyik jelöltjének tekintenek .az, 1964-ecí leinökválasztásokra, szerdán a kongresszus republikánus tagjai előtt kijelentette: reméli, hogy Kennedy elnök a kubai kérdésben nem folytat meg- békülési politikát a Szovjetunióval szemben. Rockefeller szerint »mindaddig nem 1ehet kiküszöbölni a Latin-Amerikát fenyegető kommunista veszélyt, amíg Fidel Castrót ki nem ütik a nyeregből«. A republikánus politikus végül hangoztatta, hogy véleménye szerint »jó precedensek vannak egy Castro-ellenes emigráns kormány elismerésére«. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint kubai miniszterelnök a havannai televízióban szerdán este mondott beszédében megállapította, hogy az imperialisták nem adták fel Kuba elleni ag- resszdós terveiket. Hivatkozott Kennedy elnöknek egyik közelmúltban elhangzott kijelentésére, amely szerint a kubai emigránsoknak. amennyiben valóban a kubai ügyet kívánják szolgálni, inkább az amerikai hadseregbe kell belépniük, mint esetenkénti rajtaütéseket hajtani végre Kuba ellen. Castro foglalkozott azokkal a jelentésekkel, hogy Cardona 50 millió dollárt kért az amerikaiaktól egy Kuba élleni invázió céljaira. »Az 50 millió dollár felhasználásával mozgósított emberek és fegyverek aligha maradhatnának 50 percnél tovább kubai területen« — jelentette ki a kubai miniszter- elnök. A különböző kubai emigráns szervezetek tevékenységével foglalkozva Castro megállapította: »Az ellenforradalom az állandó felbomlás folyamatában van. Az ellenforradalmi szervezetek száma egyre növekszik. Míg a forradalom rendben és fegyelmezetten menetel, az ej lenforradalom a zűrzavar felé tart.« Ipari együttműködés a Szovjetunió és Jugoszlávia között Belgrad (Tanjug). Belgrádban aláírták Jugoszlávia és a Szovjetunió közötti ipari együttműködési jegyzőkönyvi megállapodást. A megállapodás előirányozza a két ország ipari termelésének kooperációját és szakosítását, valamint a tudományosműszaki együttműködést a gép Fidel Castro gyártás területén. (MTI) Washington semmit sem tud Adenauer nyugatberlini terveiről Washington (MTI). Az amerikai külügyminisztérium eddig semmit sem tudott arról, hogy Adenauer és a bonni kormány más képviselői el akarják kísérni Kennedyt júniusban Nyugat-Berlinbe — jelentette az UPI Adenauer kancellár erre vonatkozó kijelentésével kapcsolatban, amelyet a német televíziónak adott interjúja tartalmaz. Salinger, a Fehér Ház sajtótitkára elhárította Adenauer kijelentésének kommentálását. A DPA szerint washingtoni diplomáciai körökben nem titkolják, hogy az Egyesült Államokat igen kényes döntés elé állítja az a kérdés, hogy Adenauer Kennedyvel együtt látogasson-e el Nyugat-Berlinbe. Washingtonban komoly viták folynak arról, hogy egy ilyen közös út helyénvaló lenne-e. Húsvétra legszebb ajándék A MODERN ÜVEG, PORCELÁN ÉS KERÁMIA (2225) Általában biztosra veszik, hogy Nasszer lép majd ebbe a tisztségbe, noha erről kifejezetten sohasem volt szó a március közepe óta folyó hosszú tárgyalásokon. Valószínű, hogy az egyiptomi miniszterelnök által ismertetett terv végrehajtása hosszú időt vesz igénybe. Az arab kormányfők megállapodása nem tartalmaz utalást ara, hogy erre a munkára vonatkozólag hogyan és m: kor teszik meg az első lépéseket. Ali Szabri csak annyit mondott, hogy a háromhatalmi albizottság folytatja az új állam alkotmányának kidolgozását. WASHINGTON Az amerikai külügyminisztérium az arab államszövetségre vonatkozó megállapodás hírét kommentálva kijelentette, hogy az Egyesült Államok »nem ellenez semmi olyan megállapodást, amelyre szabad tárgyalások útján jutnak«, s hozzátette, hogy a megbeszélések csak »tisztán arab jellegű problémákra« vonatkoztak. (MTI). A laoszi háromhatalmi nemzetközi ellenőrző bizottság tagjai szemlét tartottak a Kőedény-síkságon, és tárgyaltak az érdekelt felek vezetőivel. A bizottság elnöke később fölkereste Souvanna Phouma miniszterelnököt, és tájékoztatta a tapasztalatokról. Újságírókkal is közölte, hogy a Kőedény-síkságon teljesen megszűntek a harcok, összecsapásról már hoszabb ideje nem érkezett jelentés. Washingtonban megszólalt az amerikai külügyminisztérium is. A külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész fontolóra venni a laoszi kormánynak bármilyen olyan kérését, hogy küldjenek nekik lőszert 'és fegyvereket, A szóvivő hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államokhoz a laoszi kormány nem fordult ilyen segélykérés- 1 seL IRAK ÉS A KURD KÉRDÉS SZOVJETUNIÓ y/'Á. Jtezati/e'U WrmiaJ-to S m jav *Bákuba. Hab banya* Nedisef* 0/vamja Amarj, daai/rija Y////7/\ V» rűfi/S£K fű ^ *S V/Zy/A /srdrm/m ^ ("Ti "üa frt/M/msMG t miiiid r'S/A'AU ŰdSmeAbf/jr/ /TV- o/ajmazö^^^^^ o/a/'rezefef f.'jrbi/ KfKuf pM/t**/4 Sl’Sw/ejrnani/a Jr JOHUAm SI-SIMIECES TERÜLET ItrJCaszpi-tenger P-Perzsa GíraiJ öböl 1963, április 8-án Kairóban az Egyesült Arab Köztársaság, Szíria és Irak képviselői között elvi megállapodás jött létre egy a három országot magába tömörítő szövetségi' állam, az Arab Szövetségi Köztársaság létrehozásáról. Közismert, hogy az új államszövetség politikai összetartó ereje az arab nacionalizmus. Az Arab (Szövetségi. Köztársaság megteremtése az iraki-kurd nemzetiségi kérdés megoldását előreláthatólag újabb problémák elé állítja. Ismeretes, hogy az iraki kardok másfél évig tartó fegyveres harcukat 1963. február elején — a Kasszem-kormány megdöntésével egy időben felfüggesztették, és tárgyalások kezdődtek a jelenlegi iraki kormánnyal. A kurd nacionalista mozgalom nem új keletű. Egy kurd nemzeti állam — Kurdisztán — megteremtéséért a kurd törzsek az elmúlt évtizedekben többször fogtak fegyvert. A kurdok Törökország, Irak, Irán és Szíria egy részére kiterjedő, kereken 500 000 négyzetkilométer nagyságú, legnagyobbrészt hegyvidéki területen élnek. Az első világháború után az imperialista hatalmak a közép-keleti új államhatárok kijelölésekor — az egykori Török Birodalomhoz tartozó és a birodalom gyengesége következtében viszonylag nagy önállósággal rendelkező kurd törzseket — négy, az előzőekben felsorolt állam területére »osztották« szét. A kurdok első nagyarányú nacionalista jellegű függetlenségi harcát a húszas évek elején Törökországban verték le, egy demokratikus kurd autonóm terület létrehozásáért folytját harcukat pedig 1946 végén Iránban fojtották vérbe. Az Észak-Irak területén élő mintegy 1,2 millió főnyi kurd nemzetiségű lakos fegyveres harcának célja az iraki államhatárokon belül nemzeti autonómia létrehozása volt. Emellett gazdasági vonalon részesedést követetnek az iraki kormányhoz befolyó olajjövedelmekből is. (Mint térképünkön látható, Irakban a Basrától délre fekvő kisebb olajmezők kivételével a nagy jelentőségű olajmezők kurd területen fekszenek.) Az arab nacionalizmus talaján álló és a demokratikus iraki erőket üldöző jelenlegi kormányzat politikai helyzetének megerősítése érdekében a kurd felkelőkkel fegyverszünetet kényszerült kötni, és hónapok óta tartó tárgyalásokat folytat velük. Az Arab Szövetségi Köztársaság létrehozásával azonban az iraki arab nacionalisták erőviszonyaiban változás áll be, és ennek következtében az iraki kurd kérdés megoldása előreláthatólag tovább bonyolódik, Csőkalamajka Életem hajnalán, amidőn először hallottam azt a mondást, hogy »két szék közül a földre esett«, azt hittem, ez örök érvényű igazság. Közben eltelt néhány évecske, s bebizonyosodott előttem is, hogy örök érvényű igazságok nincsenek, vagy ha vannak — azok nem igazságok. Mindezt a bonni csőkalamajka juttatta az eszembe. Ismert tény, hogy az egyik szovjet kereskedelmi vállalat csöveket rendelt több nyugatnémet csővállalattól. A nyugatnémet csövesek kaptak a csőrön, mert ez az üzlet alkalmasnak látszott arra, hogy kirántsa őket a csőből. Mármint üzleti dekonjunktúrájuk csövéből. Nem akartak éhező csőlakók lenni. Igen ám, de a bonni főnök, aki a párizsi főnökkel együttműködve ki- ebrudalta az angolokat a Közös Piacból — s ezzel csőbe szorította Albiont —, csőrei csőrön nem hagyván tütakn. zott. Azt mondta, ez a csökn^ lamaj ka árt a NATO csőr ügyeinek. Szóval ráfújt a csői üzletre. Oly erősen fújt azonban, hogy ez átlibbent Albionba. De minthogy ott is akadnak csövesek, felkapták a dolgot — beléptek a csőbizniszbe. Képzeljék: hajlandók átvenni az üzletet. A bonni főnök erre azt követelte a NATO illetékeseitől, hogy verjék ki Albion fejéből a csövet. A londoni főnök azonban Almion szuverenitására hivatkozva tiltakozott: »Csőügyeka ben még jogunk van dönteni!« A bonni főnök elveszítette a keleti csövet, és nem nyerte meg a nyugatit. Igaz, övé a dicsőség, de az angoloké az üzlet. Magyarán szólva — két cső közül a csőbe esett ... A. A. Oktatási „reform“ Oxfordban Az előkelő angol egyetemet is elérte a modern idők szele. Türelmetlen újítók változást sürgetnek az ódon kollégiumok és főiskolák oktatási rendszerében. amelynek szelleme érintetlen volt hét évszázadon át. Kingsley Amisnek, az oxfordi egyetemen működő kitűnő szatirikus írónak a szájából hangzott el az első javaslat, amely a tanterv megreformálására vonatkozott (1960-ban), s általános megütközést keltett a konzervatív professzorok körében. »Míg hű marad magához Anglia . .. « — idézgették Shakespeare szavait, némi nagyvonalúsággal vonatkoztatva az oxfordi egyetem oktatási programjára is. Hosszú ideig nem is lett semmi a dologból; senki sem akarta magára vonni az évszázados hagyományokat őrző öreg professzorok haragját. Most azonban váratlan dolog történt. Sir Crosbey Ar- merbeer oktatásügyi államtitkár kijelentette, hogy a minisztérium, »bár óvakodik megsérteni az egyetem autonómiáját««, szívesen látná Oxfordban az ésszerűbb, modernebb, frissebb szellemű oktatást. Értésére adta az egyetemi tanácsnak, hogy őfelségének ugyanez a nézete, örülne a királynő, ha Oxford példát mutatna a többi angol egyetemnek. V____________________ A királyi óhaj elöl r.e -z kitérni. S az első reformintéz. kedés meghozatalával nem is késlekedett sokáig az egyetemi tanács. A sok egyéb évszázados furcsaság között volt Oxford, ban egy különös szokás az archeológiái fakultás növendékei 1459 óta kötelesek voltak a tanulmányi idejük alatt egy.egy háziállatot gondozni. Valamikor — ki tudja ma már, mi okból — szükséges dolog lehetett ez, de közben értelmét vesztette, am mint hagyomány azóta is megmaradt. Az archeológus hallgatók a kollégium valamelyik udvarában gondoztak (inkább szimbolikusan persze) egy- egy tyúkot, galambot, juhot. Nos, ezt a hagyományt most az »újító« reform szellemében eltörölte az egyetemi tanács. Hosszú ülésezés után hozták meg a határozatot fájdalmas vívódások közepette. A rektor ünnepélyesen je. lentette be a reformot — un. nepélyesen és megtörtén, mélységes bánattal a hangjában. Felolvasta a tanács határozatát, majd végezvén a hivatalos bejelentés terhes kötelességével, gyászos mélabúval suttogta maga elé: — Hova vezet ez? Hova ve. zet ez?! S. N. Amerikai „csúcsmegbeszélés“ Párizsban Párizs (MTI). Az Egyesült Államok párizsi nagykövetségén csütörtökön délelőtt kétórás megbeszélés folyt magasrangú amerikai személyiségek részvételével. Jelen volt ’iask külügyminiszter és McNamara hadügyminiszter, továbbá Nitze hadügyi államtitkár, Bohlen, az Egyesült Államok párizsi nagykövete, Finletter, Washington állandó képviselője a NATO-nál, katonai részről pedig Taylor tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke és Lemnitzer tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka. Hírügynökségi jelentések szerint a megbeszélés középpontjában a »szövetségesközi« NATO atomhaderő létrehozásának kérdése állott, Rusk és McNamara kiértékelte az erről a tervről Párizsban és Londonban folytatott tanácskozások eredményét. Ügy tudják, hogy fogialkocz- tak egy tervezési csoport létrehozásának gondolatával is. Ez a törzs a NATO európai haderőinek főparancsnoksága mellett működne és az lenne a feladata, hogy elsimítsa a Pentagon és az amerikai külügyminisztérium között »kisebb jelentőségű kérdésekben« támadt nézeteltéréseket. Rusk külügyminiszter a »csúcsmegbeszélés« után visz- szarepült Washingtonba, ahol pénteken Dobrinyin szovjet nagykövettel folytatja puhato. lózó megbeszéléseit Nyugat- Berlinről. Balatonjaién keresünk 2 szobát bérbe a nyári hónapokra. Cím: KENDERFONÓGYÁR, HIRD. Telefon Hird 4. _____________________(3471) A K aposvári Cukorgyár fölvételre keres technikust műszaki rajzoló munkakörbe. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél. Vidékieknek fölvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. ____________________(37118) A Mezőcsokonyai Tejszövetkezet értesíti ügyfeleit, hogy március 3l-ével felszámolt. Szövetkezetünkkel szembeni esetleges követeléseiket ÁPRILIS 18-ig ÉRVÉNYESÍTSÉK. (3485) Felszámoló Bizottság.