Somogyi Néplap, 1963. április (20. évfolyam, 77-99. szám)

1963-04-28 / 98. szám

Vasárnap, 1963. április 28.

s

SOMOGYI NÉPLAr

Jövőről valló papírlapok

Olyan ez az osztály, mint valami üde, tavaszi virágoskert. A tizennyolc éves lányok csi- vitelő zsibongása betölti a tantermet; jóízűet tudnak kacagni minden kis semmiségen, és vidámságuk ragadós. Ha rájuk néz az ember, aligha mondaná meg, hogy már csak néhány napot jönnek iskolába, aztán kezdődik a hajrá az érettségire való felkészülés, és hamarosan elérkezik a nagy vizsga napja is.

Gyakran gondolnak erre a lányok, és az is megfordul a fejükben, hogy mi lesz azután. Sikerül-e bejutni az egyetemre, főiskolára, megvalósulnak-e a régóta dédelgetett álmok.

Az élen

a pedagógusjelöltek

Néhány évvel ezelőtt még gondot okozott, hogy meglehetősen kevesen jelentkeztek pedagógusnak. Ma már egészen más a kép. A Munkácsy Mihály Gimnázium negyedik osztályos tanulóinak húsz százaléka képesítés nélküli pedagógusként kíván elhelyezkedni.

Roppant érdekes ez. Ha az okokat kutatja az ember, két tényezőre kell fölfigyelnie. Az egyik, hogy azonnal keresethez jutnak a fiatalok, a másik pedig, hogy akik képesítés nélküli pedagógusként dolgoznak, azoknak »hivatalból« kötelez» a főiskola elvégzése, vagyis biztos a továbbtanulás.

A IV/d osztály jelentkezési statisztikája is ezt tükrözi. Negyvenötből tizenkilenc lány választotta élethivatásának a pedagóguspályát. Közülük öten képesítés nélküli tanítónak mennének, a többiek pedig egyetemre, főiskolára készülnek.

— Csak úgy tudom elvégezni a főiskolát, ha dolgozom is — mondja Tóth Mária. — Családi okok miatt...

— Édesapám falusi tanító, ő táplálta bennem a pedagógushivatás szeretetét — jegyzi meg Losonczy Lenke. — Ö nagyon sokat tudna segíteni nekem..«

Egy másik kislány az érettségi után férjhez megy. Vőlegénye tanító, és ő mellette akar dolgozni, ezért szeretne pedagógus lenni.

Magabiztosan

Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen foglalkozási ágakat ismernek a lányok.

— Kérem, írjanak fel egy papírlapra tízféle női munkát.

Pusmogás, halk nevetés hallatszik innen-onnan.

— Minden foglalkozás való nőnek — zsörtölődik a »buta kérdésen« Csorba Mária, aztán gyorsán leírja a válaszát: mérnök, orvos, tanító, óvónő, színész, vegyész, vasutas, újságíró, tisztviselő és hogy teljes legyen a hatás, még odabigy- gyeszti, hogy cipész.

A negyvenöt lány közül huszonkilenc az orvosit az első három foglalkcszás közé sorolta.

A kis papírlapra az is oda kerül, hogy ki milyen hivatást választott. A jövőről vallanak ezek a papírlapok, a tervekről, a célokról. Kilencen orvosnak, négyen gyógyszerészteohnikus- nak, hárman egészségügyi dolgozónak készülnek, öten munkába állnak, és van közöttük fogtechnikusjelölt, építész- és vegyészmémökjelöit, közgaz. dász meg zeneakadémista.

Jól tudják a lányok, hogy mit akarnak. Legtöbbjük már nagyon régen elképzelte magának a hivatást, és céltudatosan törekedett arra, hogy megvalósíthassa. Mindössze egy akadt közöttük, aki az utolsó pillanatig bizonytalankodott, de aztán jelentkezett valahova, hogy ő se maradjon ki

És a munka?

Ez az oszály nem tanult politechnikát. Azt mondják a lányok, hogy nem is hiányzott, mert úgyse tudták volna teljesen elsajátítani a szakmát. Ok még nem ismerik az üzemek levegőjét, és a házimunkán túl alig-alig dolgoztak valamit. Talán csak az önkéntes nyári táborokban.

így persze nem lehet csodálkozni azon, hogy fizikai munkára senki sem jelentkezett. Azaz, hogy ... Zahoránszky Ildikó rádió- és tv-szerelő akar lenni, de nem vették föl, mert az idén csak fiúk kellenek (?) így aztán adminisztrátor lesz egy évig, akkor majd újra megpróbálja. Fruzsinszki Ernő. ke a postára megy dolgozni, Lesíj/án Magda és Varga Zsuzsa pedig a kórházba.

Persze változhatnak a terveik. Még hátravan az érettséigi meg az egyetemi, főiskolai felvételi. Ha nem sikerül, akikor dolgozni kell néhány évig, aztán ismét jelentkezhetnek. Lehet, hogy valakit majd társadalmi ösztöndíjjal küld az üzem vagy a vállalat felső iskolába.

Most még ott ülnek az iskolapadiban; jókedvűek, vidámak.

Tizennyolc évesek.

Polesz György

Egyetértést

a kisberényi vezetők között!

EGY VITA TANULSÁGAI

LAPUNK ÁPRILIS 11-1 SZAMÁBAN cikket írtunk »Közvetlen segítséggel a jobb eredményekért« címmel. A kisberényi Búzakalász Termelőszövetkezet és az öreglaki Állami Gazdasí g kapcsolatáról is szó esett benne. Nem sokkal később négy levelet kaptunk a községiből: Présel György vb-titkár, Wágner Edéné tsz-főkönyvelő, Tamács István növénytermesztési brigádvezető és Winterstein Ede raktáros vitatja az újságcikkben közöltek igazát, s helyesbítést kér. Szerkesztőségünk a helyszínen vizsgálta meg az ügyet. Észrevételeinket, megállapításainkat ezúton ismertetjük.

A levélírók igyekeztek kétségbe vonni, hogy Szabados Ferenc tsz-eínök vállára a pat- ronálás előtt olyan sok gond nehezedett. Nézzük a tényeket. Mezőgazdászuk nem volt egészen addig, amíg az öreg- laiki gazdaság nem helyezte ide Bősze István szakembert. Igaz tehát, hogy a mezőgazdászi teendők az elnökre hárultak. Az állattenyésztési brigádvezető decemberben traktorosiskolára ment. Hiába kérték Nagy Lajos tsz-tagot, hogy vállalja el a munkakört, nem volt hajlandó rá. Így az állattenyésztésit közvetlenül részRíV/v'

a.ííi

Gépműhely, szerelőcsarnok és garázs épül a barcsi Vörös Csillag Tsz-ben. A munkát

a tsz építőbrigádja végzi.

FREILICHMANN:

a Polip

csapjai

(104)

Energikus fiatalemberek percenként kapták a szemükhöz a legkülönfélébb márkájú fényképezőgépeket. A megörökített járókelők meglepve és ijedten próbáltak kitérni, de a fiatalemberek átnyújtották »névjegyüket«, amely tudatta, hogy a polgártársat az imént lefényképezték, másnap befáradhat a képért a műterembe, amely ezen és ezen a címen található.

A Kotyelnaja és a Privozna- ja utca forgalmas sarkán, éppen a borbélyműhellyel szemben, egy nagyon fiatal fényképész dolgozott, de éppoly erélyesen végezte feladatát, mint társai. Teljesen váratlanul lefényképezett egy fiatalembert vagy lányt, sőt, a körülménytől függően, kettőjüket együtt — és azonnal közölte velük, hogy hol kaphatják meg arcképüket. És ha a lencse elé került meghökkent járókelők eleinte talán mérgelődtek is, pár pillanat múlva már nem tudták visszafojtani mosolyukat. Ekkorra azonban a széles mosolyú, szeplős fiatalember már új »áldozat« után nézett,.,

Csak néhány hete tűnt fel ezen a sarkon, de már elég sok ismerősre tett szert, különösen a lányok körében, akiknek arcát legalább olyan jól emlékezetébe véste, mint fényképezőgépének lencséje. A fiatalember valamennyi lány arcát a filmre kiválóan alkalmasnak, fejük tartását pedig »szokatlanul sajátosnak« mondta. Az is magától értetődött, hogy tekintetük rendkívül »kifejező«:

Ez a fiú mintha nem ismert volna fáradtságot. Reggel nyolc órától késő estig mindig ott állt az utca sarkán, és szünet nélkül kattintgatta gépét. Bár rendkívül sok megrendelést kapott, mindegyiket határidőre elkészítette, és a tulajdonosok mindig időben megkapták fényképüket. Azt is meg kell mondani, hogy a képek rendszerint valóban jól sikerültek ... Sőt, a női megrendelők azt állították, hogy sajátságosán veszi fel és dolgozza ki a felvételeket, s ennek következtében valamennyien nagyon bájosak.

Amikor az utcán két férfi tartott a borbélyműhely felé, a fiatalember abbahagyta munkáját, és figyelmesen követte őket pillantásával. — Áhá, a »Gentleman«! De ki a másik? A fényképész levette válláról a gépet, és buzgón tisztogatni kezdte lencséjét, egy piros zsebkendővel- Ugyanakkor jobbra pillantott, ámenről egy hófehér nadrágos, ujjatlan in- ges férfi közeledett. Kopasz fejét semmi sem védte a naptól. Már közel volt, amikor kezével megtörölte homlokát. A fényképész most balra nézett, ahol egy fiatalember nézegette az áruház kirakatait. Egy perc, és máris a kopasz felé indult. A fiú ékkor ismét nyakába akasztotta gépét, és még szorgalmasabban fényképezte a járókelőket, pedig a felvételek beállítása már hosz- szabb ideig tartott, mivel alko- nyodott, és csökkent a fényerősség. De figyelmét nem kerülte el, hogy a borbélyműhelyből kijött egy vendég és nyomában a kancsal borbély.

Utóbbi egy pillanatig elálldogált a műhely küszöbén, majd lehajolt, felemelte a kampót, hogy bezárja a helyiséget. •

— Ugye, még nincs késő, Al- josa? — fordult egy fehér ruhás, matrózgalléros leány kérőén a fényképészhez. Mellette egy fiú állt, aki gondosan megigazította társnője engedetlen szőke hajfürtjeit.

— Á, maga az, Valja? — mondta a fényképész hangosan. — Megpróbálhatjuk, de az adott esetben csakis azt a fényt lehet felhasználni, amely az ön elragadó szeméből sugárzik. Megpróbáljuk! Kedves barátom, ne támaszkodjék any- nyira a hölgyre, különben homályba kerül a fél arca. És ez, legalábbis szerintem, nem érdeke önnek. Nos, kérem... minden rendben — mondta, miközben fényképezőgépét a fiatal párra irányította, de szeme sarkából valójában a borbélyműhely ajtaját figyelte. — Kész! — kiáltotta, és a leánynak átadta »névjegyét«.

— Köszönöm, Aljosa! — hálálkodott a lány.

— Kérem, szívesen! Önt fényképezni gyönyörűség! — felelte Aljosa, és szívére szorította kezét, majd gúnyos fintorral nézett a fiatalemberre, aki erősen fogta a leány könyökét, mintha az szökni akarna tőle.

Aljosa közben jól megfigyelte, hogy különböző irányból egyszerre ketten is a borbélyműhely bezárt ajtaja felé igyekeznek. Az első erőteljesen tö- rölgette kopasz fejét, mintha ellenőrizné, nem nőtt-e ki közben a haja, a másik, amikor éppen egy vonalba ért vele, a bajuszát pederte. Aljosa figyelmét az sem kerülte el, ahogy testd-lelki jó barátja és rendőr- társa, Szaska, egy Kazbek csomagból cigarettát vett elő és rágyújtott. E pillanatban a sarok felől három jelentéktelen fiatalember bukkant fel. Ketten matrózegyenruhát viseltek, nyitott gallérjuk alól kilátszott csíkos trikójuk. A harmadik, széles vállú, magas fiatalemberen nyári vitorlavászon ruha és kockás eilenzős sapka volt.

(■FolytatjukJ

ben az elnöknek, részben a növénytermelési brigádvezetőnek kellett irányítania. Tény az is, hogy a könyvelés — amint a tanácskozáson részvevő Zsíros Ferenc járási főkönyvelő is elmondta — a fo- nyódi járásban itt a leggyengébb. Hasonlóképpen nyilatkozott erről Völgyesi János, az öreglaki gazdaság igazgatója, aki már küldött számviteli szakembereket a kisberényi könyvelőnő segítésére. Hogy az admdnisiztráoiós gondok külön megterhelést jelentettek az elnöknek, azt számos példa tanúsítja. Nem a helybeli, hanem az öreglaki, majd az ordacsehi tsz könyvelője készítette el a kisberényiek tavalyi zárszámadását, s ennél a munkánál Szabados elvtárs segített. 1962-ben a bank a könyvelési hibák miatt felszólította a tsz-t, hogy ha nem változtatnak a helyzeten, akkor nem folyósítanak nekik hitelt. Az adminisztráció állandóan lemaradt a gazdasági események mögött, így az elnök hiába érdeklődött bizonyos dolgok felől, magának kellett utánajárnia, hogy megszerezzen egy-egy adatot. Ezek a tények igazolják többek között, hogy Szabados elvtársinak ilyen értelemben néha könyvelői teendőket is kellett végeznie.

NEM ÍRTUNK MÁST említett cikkünkben sem. Ezért fölvetődik a kérdés, mi indította a levélírókait mégis arra, hogy helyreigazítást kérjenek. Helyszíni vizsgálatunk megállapította, hogy ezit a könyvelőmé kezdeményezte és szervezte. A levélírók közül ugyanis egyedül ő vehette magára cikkünk bíráló megjegyzéseit. Mégifl hogy nyomatéket adjon szavának, társakat keresett a tiltakozáshoz azzal a megokolással, hogy mások munkáját kisebbíti, a növénytermesztési brigádvezető és a raktáros önérzetét is sértheti az újságcikk. Sajnálatos, hogy az új tanácstitkár — bizonyára kellő helyi ismeret hiányában — szintén csatlakozott ehhez a csoporthoz.

Nincs hát mit helyreigazítanunk, hiszen igaz az, hogy bajokkal küszködött a kisberényi Búzakalász. Ám az újságcikk megjelenését követő eseménysorozatban más is felszínre került: az, hogy Kisberényben

nem egységes a vezetés. Régi keletű baj ez. Hogy egyköny- nyen nem sikerült ezen a téren rendet teremteni, annak egyik oka, hogy a tennivalókból túl sokat volt kénytelen magára vállalni az elnök. A rendellenes állapotnak viszont máris véget vetett a patroná- lás: az állami gazdaság egy szakembere állandóan Kisberényben tartózkodik, mások pedig rendszeresen átjárnak segíteni.

MIÉRT DŰLNAK ennek ellenére továbbra is a belső ellentétek? Elsősorban azért, mert megszüntetésükre a párt- szervezet eddig csupán néhány határozatlan kísérletet tett Harsányt Ferenc párttitkár — aki tanácselnök is — például hosszú idő óta nem talált, illetve nem is keresett alkalmat arra, hogy a tsz-elnökkel együtt járja a falut, a határt Pedig a párttitkár ily módon ismerhetné meg a legalaposabban és a leghitelesebben a Búzakalász helyzetét, a tsz- tagok munkáját és a szövetkezeti vezetők mindennapos gondjait. Az együttműködés, az állandó munkakapcsolat megteremtését szemléletbeli hiba gátolja. Harsámyi elvtárs — nem tudni, mi okiból — nem mer nyíltan szembenézni a tényekkel, takargatni igyekszik községük bajait. Jellemző, hogy első újságcikkünkben is azt kifogásolta, miért kellett nyilvánosságra hozni Kisbe- rény problémáit Furcsálljuk, hogy megbeszélésünk után egyedül ő kért arra bennünket, hogy ne írjunk újólag szerzett taipasztalatainkróL

A kisberényi dolgok rendezéséhez Molnár Ferenc, a patronáló gazdaság párttitkára is felajánlotta támogatását. Har- sányi elvtárs azonban sem őt, sem az öreglaki pártvezetőség más tagját még a legutóbbi taggyűlésre sem hívta meg. A tények azt igazolják, hogy önerejéből a párttitíkár képtelen megszüntetni a régóta húzódó ellentéteket mások segítségét viszont nem fogadta el. Ha nem változtat szemléletén, ha nem ismeri föl tennivalóit, akkor a helyzet nem főig megjavulni. Márpedig a község érdeke azt követeli, hogy a vezetők rendre tisztázzák nézeteltéréseiket, s a munkában kölcsönösen támogassák egymást.

NÉVTELENÜL KÖNNYEBB?

Gyűlésre készült egyik termelőszövetkezetünk brigádvezetője. Az elnököt meg a fő- agronómust megkérdezte: volr faképpen miről is kell szólnia a brigád előtt, miifelhogy még nincs tapasztalata beszédek összeállításában.

A (vezetők szívesen álltak kötélnek, sorra papírra vetették a főbb kérdéseket. Brigádvezetőnk láthatóan örült. Csak akkor fagyott meg körülöttünk a hangulat, amikor javasolták neki, hogy okvetlenül beszéljen a brigád munkafegyelméről, dicsérje meg a szorgalmasakat, akikre mindenkor számáthat, és említse meg azoknak a nevét is, akik kihúzzák magukat a dologból.

—Én ugyan nem mondok netteket — vetette ellen a brigádvezető —, azt nem tudom megtenni. — Kérdezgettük. hogy miért nem akar kon- Jcrétan bírálni, de csak any- nyit tudtunk meg, hogy ő ezt népszerűtlen feladatnak tartja, s értésünkre adta, hogv lehetetlent kívánunk tőle.

Brigádvezetönk nincs egye dűl ilyenfajta nézetével. Jó néhány tisztségviselő akarl még, aki képtelen megérten' hogy a vezetői hivatáshoz ho zátartozik a vélem énymondó a hibák bírálata. Ha egy ve tető igazságosan cselekszik, s

megmondja egyik-másik hanyagról a véleményét, ezzel tekintélye, emberi értéke a többség előtt semmiképp sem csökken, ellenkezőleg: tisztelni, becsülni fogják, mert azt mondják róla, hogy ez igen, ez nem a hajtunk mögött beszél, hanem szembemondja hibánkat.

Brigádvezetőnknek annál inkább is oka lett volya a közösség előtt nyíltan feltárni a helyzetet, mert bár a többség becsületesen kiveszi részét a munkából, ám akad egy-két olyan ember is, akiről azt szokták mondani: »Csak a szája jár, de tehetsége nincs.« Van olyan tsz-tag, aki mindössze hat munkaegységet szerzett az év eleje óta, mégis ő a leghangoskodóbb, s valamilyen tisztséget követel magának. Két ilyen embert is islernek a brigádban. Ha a brigádvezető nem szemérmes- :sdne, hanem nyíltan szóba ózná nevüket, bizonyára lengnek, akik rendreutasítanák : ilyeneket, s kijózanítanák :et: »-Előbb dolgozz, aztán «id ha érdemes leszel a verésre, úgyis rád szavazunk.« Mert mások segítésétől ztja meg önmagát, aki hol- zemérmességből nem mer ndani olyat. am,it úgyis nak társukról az emberek.

V. J.