Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-28 / 73. szám
SOMOGYI NÉPLAP A túlbuzgó •vXW.^V.VAV.'.V.'.V.V.ViSSi.V.VOi.V Befejeződött a megyei röplabdabajnokság első fordulója A K. Dózsa férfi• és a Munkácsy Gimnázium női csapata a Kovács Rezső Kupa győztese A legjobb férfi- és női röplabda- csapatokat mozgósította az idei téli terem röplabdabajnokság, amelynek az adott érdekességet, hogy ez a forduló szerves része lett a megyei bajnokság egészének. A bajnoki kiírás értelmében ugyanis az idén három fordulós a megyei bajnokság. Az első, a terem bajnokság ugyanúgy beleszámít a bajnoki küzdelembe, mint a tavaszi és az őszi szabadtéri forduló. ízt adott a téli küzdelemnek az, hogy külön is értékelték, s a győztes csapatok vehetik birtokba a Kovács Rezso-e ml ékversen y szép serlegét. Anélkül, hogy részletesen értékelnénk a röplabdabajnokság első fordulóját (erre még majd visszatérünk), megállapíthatjuk, hogy sikeres volt. Valójában ugyan hátravan még egy korábban lejátszott, de megóvott mérkőzés, a Siófok— K. Lendület női csapatának találkozója. Ennek ellenére befejezettnek tekinthetjük a téli bajnokságot, amely elérte a célját. Versenyzési, sportolási lehetőséget biztosított e sportág kedvelőinek az egész téli idényben. Színvonal tekintetében sem kell szégyenkeznünk. Nem nyújtott ugyan kiemelkedőt ez a torna, de helyenként mégis láttunk néhány jó mérkőzést. A győztesek igazolták a papírformát. A K. Dózsa férfi- és a Munkácsy Gimnázium női csapata a várakozásnak megfelelően megszerezte az elsőséget. A befejező mérkőzéseken az alábbi eredmények születtek: Ruhaüzem—Tanítóképző 46:41 (hői) Ez volt a téli bajnokság egyik legnagyobb meglepetése. A Ruhaüzem csapata igen szépen fejlődik. Tanítóképző—Lendület 39:26 (női) A Lendület idegesen játszott. Munkácsy—Siófok 51:23 (női) A női bajnokcsapatot a siófokiak sem tudták megszorítani. Munkácsy—K. V. Lobogó 56:23 (női) A bajnokcsapat végig kezében tartotta a mérkőzés irányítását. Ezzel a győzelemmel veretlenül nyerte el a Kovács Rezső Kupát. Tanítóképző—Siófok 52:27 (női) Koncz és Pogány sikeres leütéseivel szemben a siófokiak tehetetlennek bizonyultak. K. Dózsa—K. V. Lobogó 44:36 A férficsapatok rangadója a terembajnokság legszebb, legizgalmasabb mérkőzését hozta. Végig fej fej melletti küzdelem folyt, a hajrában azonban a Dózsa biztosan szerezte meg a győzelmet. Minthogy a kaposvári lila-fehérek harmadszor győztek, a téli tornán véglegesen az övék lett a Kovács Rezső-serleg. K. v. Lobogó—Tejipar 34:26 (női) A Tejipar a bajnokság végére nagyon visszaesett, a Lobogó viszont feljavult. Somogy jád—Ruhaüzem 41:3« (női) A lelkesebb jádi csapat megérdemelten nyert. A feliebbvíteli bizottság határozata folytán az újrajátszandó Siófok—K. Lendület mérkőzés időpontja március 31. Sikeres járási spartakiád döntő Nagyatádon HÍREK NÍICIUS 28 IDŐJÁRÁ S Várható időjárás csütörtök estig: felhőé b vonulások, több- félé kisebb zá- Csütortök P poreső. Időnként élénk déb Gedeon | nyugati, nyugati, később északi- nyugati szél* A szél mérséklődik. A nappali fölmelegedés valamivel gyengébb lesz. mint tegnap, Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—14 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban plusz 2,2 fokot, déli tizenkét órakor plusz 13,2 fokot mérték. Félezernél több sportolót mozgatott meg a télen a spartakiád asztalitenisz- és sakkverseny a nagyatádi járásban. A községek legjobbjai gyűltek Össze Nagyatádon az általános iskolában, hogy eldöntsék, e két sportágban kiket illet a bajnoki cím, s kik jogosultak képviselni a járást a megyei döntőn. Tizennégy sportkör küldte el versenyzőit a spartakiádrsu A legjobbak vetélkedése azt bizonyítja, hogy van létjogosultsága a spartakiádokn&k. A szakemberek véleménye szerint is az idei spartakiád nemcsak tömegességben, hanem színvonalban is felülmúlta ASZTALITENISZ Biztosan nyert a KMTE férficsapata — a női csapat mérkőzés nélkül győzött Az asztalitenisz NB n. e heti fordulójában a KMTE férficsapata fölényes biztonsággal győzte le a MAHART együttesét. A női csapatok találkozója azonban elmaradt, mert a kisorsolt ellenfél, a Dombóvári VSE együttese a megyei spartakiád döntőre hivatkozva (NB n-es asztaliteniszezők nem indulhatnak a spartakiádon!) lemondták a mérkőzést. KMTE—MAHART 15:3 Győzteseik: Ivusza, Balázs, Horváth (4—4), Kiss (3), a dr. váth—Balázs páros. dr. HorDr. Thuri és Bárány vezet a megyei salkbijnokságban A Maróczy Kupa küzdelmei miatt e héten is csak közbeiktatott mérkőzések voltak a megyei epvéni sakkbajnokságban. A legnagyobb meglepetést Budai szolgáltatta: legyőzte Mártont. A bajnokságban továbbra is dr. Thuri és Bárány áll az élen. Lehner— Varga 0:1, Farenczi—Kollár 0:1, Marton—Budai 0:1, IJos- vai—Bárány 0:1, Jóba—Budai 1:0, Lehner—dr. Thuri 0:1, dr. Sipos—Varga 1:0. A bajnokság élén a következő a helyzet: 9 pontos: Bárány, dr. Thuri. 8.5 pontos: dr. Sipos, Jóba. 7.5 pontos: Marton. 7 pontos: Budai. Vállalatunk Székesfehérvár, Pápa és Sárbogárd térségében levő építésvezetőségeihez azonnali belépéssel fölvesz kőműveseket, áes-áUványo- %ókat és építőipari segédm un k á soka t. Dolgozóinkat teljesítménybérezés mellett foglalkoztatjuk, részükre munkásszállást, üzemi étkeztetést, havi egyszeri hazautazási költséget biztosítunk. Felvételi kérelemmel jelentkezni lehet: Székesfehérvár : Zámolyi úti laktanya, Németh Zoltán építésvezető. Pápa : Rep. irányító, Takács József építésvezető. Sárbogárd : laktanya, Deme László művezető szaktársnál reggel 7-től du. 14 óráig szombat kivételével. Tanácsi igazolás szükséges. (36989) INNEN—ONNAN NÉGY FORDULÓ VAN MÉG HATRA a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Vasárnapi veresége ellenére is nyolc ponttal vezet a Real Madrid csapata. Puskásokat vasárnap a Zaragoza együttese győzte le 1:0 arányban. * * * ISMÉT FELJÖVŐBEN VAN a lengyel ökölvívósport. Ezt bizonyítja az is, hogy a lengyelek e héten 16:4 arányú, megsemmisítő győzelmet arattak Románia csapata fölött, pedig a románokat nagyra értékelik ebben a sportágban Európában. * * * SCHLOSSER IMRÉNEK, az egykori kiváló magyar labdarúgónak március 30-án síremléket állítanak tisztelői Budapesten a Farkasréti temetőben. A hetvenkétszeres válogatott Schlosser kétségkívül a magyar labdarúgósport egyik legnagyobb alakja volt. Kaposváron is jól ismertük, hisz éveken át itt edzősködőtt. A Kaposvári Rákóczi AC szakmai irányítója volt, fia pedig Solymosi néven őrizte a KRAC hálóját. • • * A világhírű Real Madrid csapafát 101:96 aránybain legyőző Bp. Honvéd mérkőzését megelőzően a Sportcsarnokban mintegy másfélezer néző előtt játszott barátságos mérkőzést a K. Honvéd kosárlabda együttese. Ellenfele a Bp. Honvéd II. csapata volt. A találkozón a K. Honvéd hatalmas közönségsikert aratott, s a mindjobban összekovácsolódó csapat szép győzelemmel mutatkozott be a fővárosi közönségnek. 24:12-es félidő után végeredményben a K. Honvéd 49:39 arányban legyőzte a nagynevű játékosokból álló Bp. Honvéd tartalékcsapatát. A kaposvári együttes a következő összeállításban szerepéit: Légrádi (4), Móró (2) — Gombos A. (15) — Szkok (3), Kacskovics (12). Csere: Almás- sy, Sipos (9), Lőcsei (4), Kertész, Varga, Szemen, Gombos T. a* elölő éven hasonló versenyeit. Különösen az asztallteniszsportban voltak magas szintű mérkőzések. Korábban a nagyatádiak könnyedén nyerték itt a bajnokságokat. Ma már i.ábod meg Háromfa felnőtt az atádlakhoz. A sakkozásban meglepetés született. Aligha számítottak a sportág vezetői arra, hogy a csökölyiek beleszólnak az elsőség kérdésébe. Arra még kevésbé, hogy a férfi egyéni bajnok a kis Csököly község versenyzője lesz. Hiányosság, hogy a nőt sportolok száma még viszonylag mindig kevés a Járásban. Különösen gyér volt a női sakkozók mezőnye. A járási asztalitenisz- és sakkszövetség vezetőinek érdeme, hogy szinte zökkend nélkül lehetett lebonyolítani a nagy tömegeket mozgósító járási spartakiád döntőt Nagyatádon. Részletes eredmények: ASZTALITENISZ Férfi egyéni: I. Szabó Pál (Nagyatád), 2. Vránics látván (Nagyatád), 3. Molnár János (Lábod). Férfi páros: 1. Szabó—Vránics (Nagyatád), 2. Molnár-*Koczka (Lábod), 3. Molnár—sza | cs (Háromfa). Férficsapat: i. Nagyatád, 2. Lé- bod, 3. Háromfa. Női egyéni: 1. Kiss Lászlóné (Nagyatád), 2. Domonkos Irma (Bolhás), 3. Sóla Irén (Bolhás). Női páros: 1. sóla—Domonkos (Bolhás), 2. Kissns—Kovács (Nagyatád). Vegyes páros: 1. Szabó—Kissné (Nagyatád), 2. Szerecz—Domonkos (Bolhás). Női csapat: I. Bolhás, 2. Nagyatád. SAKK Férfi egyéni: 1. géllel Gyula (Csökőly). 2. Páizer Elek (Lábod), 3. Zsenkovics Miklós (Mike). Férficsapat: 1. Nagyatád, 2. Csököly, 3. Beleg. Női egyéni: 1. Kiss Lászlóné (Nagyatád), 2. Faragó Rozália (Bolhás). Bokor Antal — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Karai Lajos leánya. Andrea; Perák József fia, József; Balogh Lajos fia, István; Tóth László leánya, Judit: Árvái János fia, Zoltán; Pfeiffer István fia, Tibor: Takács Rudolf leánya, Márta. Halálozás; Perák József 37, vígh Ferenc 67, Rózsa János 37. Múzsi István 78, Varga Vendel 66, Bencze Sándor 79 éves. — Több mint 4400 koca kihelyezésére kötött szerződést az év elejétől az Állatforgalmi Vállalat. A háztáji gazdaságok mintegy 960 kocát már átvettek. — Siófok. Balatonföldvár és Balatonszentgyörgy üdülő- és idegenforgalmi nevezetességű helyeiről tizenhat oldalas színes, leporelló formájú ismertető füzetet bocsát ki az Idegenforgalmi Hivatal. — Száz hold köztes bab termelését tervezi a répáspusztai Első Ötéves Terv Tsz. Ezetn a területem több mint száz mázsa babtermésre számítanak. — Csaknem 140 000 forintot költött 1962-betn a MÉSZÖV a falusi könyvtárak könyvállományának fejlesztésére. — ötven hold grttlbaba és kisvárdai rózsa fajta előhajtatott burgonyát ültetnek ki a közeli napokban a csokonya- visontai Rákóczi Tsz-ben. A karai burgonya tavaly is jól jövedelmezett; ötven holdról csaknem háromnegyed millió forint árú terményt értékesítettek. — Műsoros estet rendeztek a Nagyberényi Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói. A rendezvény bevételeit a ballagási költségek fedezésére fordítja majd az iskola. — Ünnepélyes ülésen mondott köszönetét a Hazafias Népfront csurgói járásbeli tagjainak a választások sikeres lebonyolításáért dr. Szabó Árpádné járási népfrontelnök. a Csiky Gergely Színházban Robert Merle francia szer- ző Korinthosban többé nem hal meg senki« című tragikomédiájának magyarországi ősbemutatóját pénteken este tartják meg a Csiky Gergely Színházban. A darab egyfel- vonásos változatát »Sziszlfusz és a halál« címmel már játszotta Budapesten az Irodalmi Színpad. Űj változatát Hubay Mihlós fordította, Bálint György rendezte. A kísérőzenét Tarnáy György szerezte. — A Szovjetunióban bonyolítják le a világ vasúti áruforgalmának több mint negyven százalékát. Jelenleg mintegy 52 000 kilométernyi útvonalon villamos- és Dieselmoz- donyok közlekednek. — Halastavat létesített ősszel a fonói Aranykalász Tsz. Az új üzemág irányításával megbízott tsz-tag most szakmai tanfolyamon sajátítja el a haltenyésztés tudnivalóit. — Hirdetmény. Az energiatörvény értelmében közhírré tesszük, hogv Kaposvár város határában a Latlnka Tsz részére 20 000 V-os hálózatot létesítettünk, s f. hó 29-én helyezünk üzembe. Figyelmeztetünk mindenkit, hogy ezután az Időpont, után a fenti vlllamoebe- rendezégek és tartozékaik érintése halálos veszéllyel jár. Dél-dunán- tüli Áramszolgáltató V. üzletigazgatósága, Kaposvár. (37001) — A kaposvári TUZEP vállalat értesíti a vállalatokat., hogy az április havi tüzelőakciós utalványokat központjában (Berzsenyi utca 21.. I. emelet) átvehetik március 28-101 április 3-ig délelőtt 9—12 közölt. Az utalványok csak áprilisban válthatók be. Vidékiek előzetesen a ll-99-es telefonon érdeklődjenek. (3706Z) Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat kaposvári, Siófok környéki, Nagyatád környéki munkahelyeire fölvesz. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés : Kaposvár, Május 1. u. 57. Siófokon: Fő u. 222. és Nagyatád föépltésvezetőség. vasútállomáson túl. g Ezenkívül a járási g tanácsoknál. r< Kiegészíti ruházatát a sertésbőr kesztyű 54,Ft-tól 109,-Ft-ig (2172) HPGOHIflDETfc'ÍElf Apróhirdetések ára: hétköznap szavanként l,- Ft, vasér- és ünnjpnap a,- Ft. Az első 9zó két szónak számit. Legkisebb hliaetés U~ Ft. Hirdstiseket telvesz a Somogyi Néplap Lap- sladó Vállalat, Kaposvár, Kossuth tér 1, sz. Telefon 15-16. A hirdető (elek postán Is (eladhatják és telefonon is bemondhatják hirdetéseiket. Kaposvár, Zöldfa u. 48. számű ház 804 n-öl kerttel beköltözhetően edadó. (37074) Kétszínű Wartburg rádióval eladó. Jakab, Kaposvár, Irányi Dániel u. 15. (37092) A P/VS-V ÉTE L Egyszoba-konyhás, spájzos házrész azonnali beköltözhetőséggel 32 000 forintért eladó. Érdeklődni: Kelemen György, Kaposvár, Kertész u. 35.. du. 5 óra után. (1626) Nagyatádon a Kápolna utca 23. sz. ház azonnali beköltözhetőséggel eladó. ______ (4533) M agánjáró szalagfűrész príma állapotban betegség miatt sürgősen eladó. Tóth József, Szigetvár, Mik16« U. 9.____________ (1611) K örtönye-hegyben 600 n-ö-1 szőlőterület fiatal gyümölcsössel eladó. Érdeklődni: Kaposvár, József u. 10. (Cserben). (37038) Pusztakovácsiban autóbuszmegállóhoz közel FŐ u. 114. számú kétszobás ház melléképületekkel. 470 n-öl telekkel azonnali beköltözhetőséggel eladó. Érdeklődni: özv. Perákné, Kaposvár, 48-as Ifjúság VL 7., I. e. 5. (37078) Házhely eladó Kaposvár, Losonc u. 15. alatt. Érdeklődni ugyanott. (37053) Kaposváron, alatt házhely ugyanott. Szigetvári u. 138. eladó. Érdeklődni (37079) gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, ROZSA JANOS 87 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt 1963. március 26-án. Temetése 29-én du. fél 4 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló család. (4534)____________________________ Eladó ház, mely áll 2 szobából, konyhából, kamrából, vasgérendás tégla boltozató Istállóból, 1700 n-ölön. A faluban sokféle munka- lehetőség van: állami gazdaság, erdészet, téglagyár. Bőszénfai József, Bőszénfa, Fő u. 86. (37073) Lucemaszéna, príma minőségű, eladó. Kaposvár, Zöldfa u. 12. (37081) Szép, fényezett hálószobabútor eladó. Kaposvár, Damjanich u. 1/a. fszt. 12. ajtó. (37080) Kaposváron Hegyaljai u. 34. számú utcai szoba-konyhás házrész beköltözhetően 36 000-ért fizetési kedvezménnyel eladó. (37075) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, nagyapa, testvér és rokon, VIGH PÁL 67 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt 1963. március 26-án. Temetése 28-án du. fél 2 órakor lesz a Nyugati temetőben. Gyászoló család. (4535) ___________ S zoba-konyhás, mellékhelyiséges, dlsznótartásos lakásomat elcserélném hasonlóért. Egerszegi, Kaposvár. • Kinizsi P. u. 5. (1618) Segédmuxikásokat kőművesrészlegünkhöz felveszünk. Jelentkezés Kaposvár, Ady Endre u. 23., Kaposvári Építőipari Ktsz. (3454) Jutalékos terjesztőt felveszünk utcai könyvárus kocsihoz Balatonién éré nyári szezonra. Jelentkezni lehet írásban vagy személyesein: Könyvesbolt, Kaposvár, Ady Endre U. 14. (37048) Magányos nő részére lakást és fizetést adnék gondozásért megegyezés szerint. Berkes Ferenc, Marcali, Berzsenyi u. 30. (3452) V EGYE S Műszaki dolgozóink részére keresünk bútorozott albérleti szobákat április 15-re. Ajánlatokat 37008. számra a Magyar Hirdetőbe. (37008) köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik MAGYAR PALNÉ temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (1623) ____________________________