Somogyi Néplap, 1963. március (20. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-27 / 72. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, 1963. március 27. Biztosan győztek a K. Építők tekézői Budapesten Ládonyi Csaba az ifi válogatott keretben KERÉKPÁR Kalmár (K. kinizsi) nyerte az év első somogyi versenyét Ez idén még a labdarúgóknál is szorgalmasabbnak, s frissebbeknek bizonyultak a somogyi kerékpárosok, akik március 24-én nagy számban vonultak föl a 67-es számú országút kaposvári 51-es kilométerkövéhez, hogy részt vegyenek az idei első országúti versenyen. Az időjárás nem a legkedvezőbb volt. Csípős hideg szél fújt, ennek ellenére a versenyzők nagy kedvvel pörgették a hajtókát. A felnőttek futamában rögtön meglepetés született. A többszörös bajnok Kiss Kálmán és a tavaly kitűnően szereplő Gábor István kénytelen volt átengedni az elsőséget a Kinizsi fiatal versenyzőjének, Kalmár Gyulának. Kalmár az öt ven kilométeres futam győztese Ezen a versenyen a K. V. Lobogó megszűnt kerékpáros szakosztályának versenyzői már. új egyesületükben, a Kaposvári Hunyadi Vasutasban indultak. Felnőtt versenykerekesek (táv: 50 km): 1. Kalmár (K. Kinizsi) 1 ó 30:46.0, 2. Kiss (K. Kinzsi) 1 ó 33:32, 3. Gábor (K. H. Vasutas) rajta. Versenykerekes ifjúságiak (táv: 40 km): 1. Kiss J. 1 6 19:27, 2. Végh 1 ó 20:30, 3. Vörös 1 ó 22:10. (Mindhárom K. Kinizsi.) Felnőtt vaskerekesek (táv: 30 km): 1. Bajna (K. H. Vasutas) 1 ó 03:0. 2. Szabados (K. H. Vasutas) 1 ó 03:35. Vaskerekes ifjúságiak (táv: 30 km): 1. Nett (K. H. Vasutas) 1 6 04:0, 2. Horváth (K. Kinizsi) rajta. 3. Papp (K. Kinizsi) 1 ó 04:30. Az ÉM Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépésre keres kubikosokat és segédmunkás dolgozókat. Jelentkezni lehet a vállalat központjában: Pécs, Rákóczi u. 54. sz. (3444) Vasárnap Budapesten szerepelt a K. Építők NB Il-es csapata, amely ez alkalommal az egyik újonc együttes, az Ikarusz ellen lépett pályára. Az Építők ismét bizonyították, hogy jól készültek föl az idei rajtra. Ügy mondják a fővárosban, hogy igen »nehéz« az Ikarus pálya. A kaposvári együttes mégis jó átlagot ért el. Csak egyetlen versenyző dobott 400 fánál kevesebbet. A kaposváriak szereplésére fölfigyeltek már a fővárosban is. Különösen a fiatalok játékát kíséri nagy figyelem, s a Magyar Teke Szövetség vezetői közölték a kaposváriakkal, hogy az ifjúsági Ládonyi Csaba — aki sorozatosan jól Csaknem zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a megyei tanács nagyterme ezen a mérkőzésen. A kaposvári sakkbarátok kíváncsian várták a mesterekkel teletűzdelt fővárosi csapat és a kis kaposvári együttes összecsapását. Bizony még a legvérmesebb szurkolók sem remélték azt, hogy az ifjúsági játékosokkal kiálló kaposvári együttes megszorítja majd a bajnokságban eddig vezető Nyugati Vasutas csapatát. Ez történt. Igaz, hogy az első táblákon sorra aratták győzelmeiket a fővárosiak, de a végén majdnem hogy sikerült a döntetlen. Az öt és fél pont azt ígéri, hogy a K. Petőfi a hátralevő két mérkőzésen még kiharcolhatja a bennmaradást. Eredmények: Deli—Bárány 1:0, Heikilä—dr. Sipos 1:0, Kardos—dr. Thuri 1:0, Katona—Köhler 1:0, Czi- goj—dr. Máthé 1:0. Schrancz—Do- bor 1:0, Alföldi—Jóba 0:1 (!), Kovács—H. Kovács 0:1, dr. Karafiáth —Marton 0:1, Halász—Kiss 0:1, Fodor—Budai 0:1, Zsigmond—Preisz- ner döntetlen. • * ♦ Az e heti fordulóban egyébként az Angyalföldi Sportiskola száz- százalékos győzelmeit arató csapata megelőzte a Nyugati Vasutast. Hátul továbbra is nagy a harc a kiesés elkerüléséért. A forduló eredményei: A.SI—Dunaújváros EREDMÉNYEK VlVAS A Pécsi EAC rendezésében sorra került m. osztályú női tőrvívó versenyen a K. Kinizsi és a K. Petőfi öt versenyzője is rajthoz állt. A harminc fős mezőnyben a kanos- vári lányok kitűnően szerepeltek. Kordé Vera (K. Petőfi) holtversenyben az első helyen végzett, Hangyái Éva harmadik, Száraz Ildikó negyedik, Macskási pedig kilencedik lett. E négy női versenyző III. osztályú minősítést szerzett. A PVSK rendezésében sorra került férfi III. osztályú tőrversenyen Bárdos (K. Petőfi) vereség nélkül lett első. 2. Fülöp (K. Kinizsi), 3. Csórna (K. Petőfi). BIRKÓZÁS Szigetszentrniklóson. országos ifjúsági szabadfogású birkózó viadalt rendeztek, amelyen a K. Dózsa három birkózója is részt vett. Forró az 50 kg-os súlycsoportban 3.. Rácz az 59 kg-os súlycsoportban, Tóth pedig a nehézsúlyban 4. helyen végzett. A nehézsúlyú Tóth- nak ez volt az első versenye. Edzője, Illés Tamás szerint nagy ígéret. dob az utóbbi időben — tagja lett a magyar ifjúsági válogatott keretnek. Lehetséges, hogy Ládonyi helyet kap az április elején sorrakerülő egyik nemzetközi viadalon a magyar csapatban. K. ÉPÍTŐK—BP. IKARUSZ 7:1 (2457:2369) Waibl—Farkas 418:405, 1:0, Ládonyi Cs.—Buli 431:394. 2:0. Horváth J.—Jómis 407:376. 3:0, Somlyai J.—Hideg 410:426. 3:1, Dr. Németh—Horváth 385:382, 4:1, Ládonyi A.—Dobos 406:336. 5:1. Jobb faarányával végeredményben a K. Építők csapata 7:1 arányban győzött. 12:0, Kecskemét—Pécs 5,5:4,3 (2), Bp. Pedagógus—Veszprém 6.5:5,5, Tatabánya—Ganz-MÁVAG 6:6, Bp. Honvéd—Csepel 9:3. A bajnokság állása: ASI 69. Nyugati Vasutas 68, Bp. Honvéd 66, Csepel és Veszprém 58, Pedagógus 55, Pécs 53,5 (2), Ganz- MÁVAG 54, Tatabánya 50,5, K. Petőfi 49,5, Kecskemét 42,5 (2), Dunaújváros 22 pont. Ezzel a címmel indítjuk cl < e rovatunkat, amely a jövőben minden héten szerdán olyan eseményeket és érdekességeket tár majd olvasóink elé, amelyek a vasárnapi mérkőzés-tudósításokból valami oknál fogva kimaradtak. * * * Örömmel fedezték fel a K. Kinizsi szurkolói a pályára kifutó csapatukban Márkus Tibort. A kitűnő fedezet neve az ősz óta nem szerepelt a Kinizsi csapatában, legfeljebb olyankor, amikor száinba- vettük, hogy kik távoztak el a tavalyi bajnokság befejezése után a Kinizsiből. Márkus 1962 szeptemberétől Komlón dolgozott, és ott is edzett. Most azonban visszahozta a szíve. Játékostársai keresték föl. ö hajlott a hívó szóra, oda- állt a fiúk közé, hogy megkíséreljék a majdnem lehetetlent, megmenteni a Kinizsit a kieséstől. Szívből kívánjuk, hogy Márkusnak és társainak ez sikerüljön. * * * Miért Bíró rúgta a tizenegyest? — tettük föl a kérdést sokadma- gunklcal Váradi Lajosnak, a K, Kinizsi edzőjének azután, hogy Bíró labdája a büntető rúgás elvégzése után célt tévesztett. — Szinte éreztem, hogy szükség lesz tizenegyes rúgóra. A PVSK elleni mérkőzés előtt az utolsó edzésen föl is hívtam erre a fiúk figyelmét. Nem hivatalos 11-es rúgás verseny kezdődött, és nem kis meglepetésre Bíró bizonyult a legjobbnak. Egymásután hússzor vágta a hálóba a labdát! így nem is volt vitás, hogy ő fogja rúgni a büntetőt, ha lesz — mondotta Váradi edző. Bebizonyosodott azonban, hogy más a 11-est rúgni az edzésen és más olyan esetben, amikor annak A HÉT SPORTEMBERE: Dunajetz Feri Mindössze húszéves, de máris tíz év óta ismert sportembernek számít Dunajete Ferenc, a K. Dózsa válogatott ökölvívója. Tudása, tehetsége itt bontakozott ki a szemünk előtt. A szakemberek véleménye is az volt, hogy Dunajetz az utóbbi idők egyik legnagyobb ígérete ebben a sportágban. Voltak, akik Papp László utódját látták benne. Különösen abban az időben, amikor a még ifjúsági sorban levő kaposvári ökölvívó az NB l-ben (két évvel ezelőtt) sorra győzte le a válogatott versenyzőket. Dunajetz pályafutása azonban máról holnapra megtört. Nem került lei a belgrádi Európa- bajnokságra, tavaly pedig ugyancsak váltakozó sikerrel szerepelt. Nyílt titok Kaposváron, hogy miért. A népszerű kaposvári ökölvívó az élet könnyebbik útját választotta, nem pedig azt, ahol igaz, hogy drágán, de osztják a babért. Ügy fest, mindez ma már a múlté. A moszkvai EB-re készülő válogatott keretben a szövetségi vezetők szerint is egyik leglelkiismeretesebben készülő ökölvívó Dunajetz Ferenc volt. Láttuk a csapatbajnoki versenyeken is, hogy ismét a régi, s nincs olyan versenyző, aki a középsúlyú ökölvívó előtt ma meg tudna állni. Most az Európa-bajnoki válogatón ugyanez bizonyosodott be csupán azért, mert Dunajetz egy kicsit kezdte komolyan venni a fölkészülést. Miért mondottuk el mindezt? Azért, mert közeleg a moszkvai EB. Azután nincs is olyan messze a tokiói olimpia, melyre aligha válthatja meg olyan könnyen a jegyét sportember, mint Dunajetz. Persze a moszkvai és tokiói utakat nem adják ingyen. De érdemes érte megküzdeni. Ugye egy elértesz ezzel, Dunajetz Feri? — Kovács — Nem elég csak a jó szándék s az akarat. Ez bizonyosodott be Székesfehérváron Léber esetében. A balhátvéd egyike a Honvéd legszorgalmasabb, leglelkiismeretesebb játékosainak. Ügy is készült föl a fiatal labdarúgó az idei tavaszi idényre, hogy csapatának egyik oszlopa legyen. Fehérváron is elsőnek ő kezdte meg a bemelegítést. Ekkor érte őt a kellemetlen sérülés. Húzódást szenvedett. Nagyon nagy fájdalmakat érzett, ezt azonban eltitkolta, mert úgy gondolta, pillanatnyi fájdalomról van szó, s rá szükség lesz a Szér- kesfehérvári MÁV elleni nagy csatában. Léber azonban tévedett. Rögtön a mérkőzés kezdetén bebizonyosodott, hogy hárcképtelen. Hiába volt minden jó szándék, akarás, csak statisztálni tudott, s valójában a sérülés eltitkolása emberelőnyhöz juttatta a székesfehérváriakat. Ma már ő is látja, hogy okosabb lett volna az edzőnek bejelenteni a sérülést. Akkor talán ... * * * A forduló legszebo gólja kétségkívül Siófokon született. Még csak az ötödik percben járt az óra mutatója, amikor Papp el viharzott a bal szélen, a beadás centi métev pontossággal szállt a támadással együtt futó Tóth fejére, s aztán a labda védhetetlenül vágódott a szekszárdi hálóba. Olyan gól volt ez, amilyen abban a bizonyos >• nagykönyvben« elő van írva. Ezért a szép gólért a siófoki nézők még azt is megbocsátották csapatuknak, hogy az együttes játéka a várakozás alatt maradt az idénynyitó mérkőzésen. LABDARÚGÁS Lábod—Somogyszob 2:2 (2:1) Somogyszob, 200 néző. V: NéCsak minimális vereség a sakkozók Maróczy lupájában Nyugati Vasutas—K. Petőfi 6,5:5,5 A PÁLYA széléről Vállalatunk Székesfehérvár, Pápa és Sárbogárd térségében levő építésvezetőségeihez azonnali belépéssel fölvesz kőműveseket, áes-állrányo- %úkat és építőipari segédmunkásokat. Dolgozóinkat teljesítménybérezés mellett foglalkoztatjuk, részükre munkásszállást, üzemi étkeztetést, havi egyszeri hazautazási költséget biztosítunk. Felvételi kérelemmel jelentkezni lehet: Székesfehérvár : Zámolyi úti laktanya, Németh Zoltán építésvezető. Pápa : Rep. irányító, Takács József építésvezető. Sárbogárd : laktanya, Deme László művezető szaktársnál reggel 7-től du. 14 óráig szombat kivételével. Tanácsi igazolás szükséges. (36989) eredményétől egy mérkőzés kimenetele függ. Sajnos, Bíró idegileg összeroskadt a felelősség súlya alatt. Ezért szállt kapu mellé a labda. meth V. A csúszós, sáros talajú pályán erőnlét dolgában jól vizsgáztak a megyei bajnokság rajtjára készülődő csapatok. G: Prokli, Csór, ill. Németh és Palotai. rtPßO'mftDETFVEtf Magánjáró szalagfűrész príma állapotban betegség miatt sürgősen eladó. Tóth József, Szigetvár, Miklós u. 9. ______%________________(1611) A zonnal beköltözhető 3 szoba- konyha-kamrás családi ház 1800 n-öl kerttel Balatonszárszóhoz 4 km-re sürgősen eladó. Cím: Halasi Albertné, Szólád. ___________ (1607) E szterházi korai, Madame Mou- tot szamócapalánta kapható. Kara Lajos, Buzsák, Cseralja-hegy. . (3449) Eladó Siófokon 250 n-öles telek. Címem: Stigler István, Siófok, Erkel F. U. 28. (3446) 20 mázsa takarmányrépa (30 Ft mázsánként) eladó Magyaréknál, Magyaratád. (1617) Magyaratádon eladó 15 mázsa széna és 20 mázsa takarmányrépa. Harangozó.____________________(1616) Ü j hálószobabútor sürgősen eladó. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 8/a. Zamárdi-íelsön állomás melletti 160 n-öl telek eladó. Érdeklődni siófoki gyógyszertárban. (21947) Üzembiztos 4 személyes Ford Eiffel személygépkocsi eladó. Su- lák, Siófok, Fő u. 118. (21948) Háromszobás családi ház 14CK) n-öl telken gyümölcsössel, szőlővel eladó. Azonnal beköltözhető. Fizetési kedvezmény. Érdeklődni.: Büssü, Petőfi u. 26. (Netli). (37041) Univerzális Singer varrógép olcsón eladó. Megtekinthető: Kocsis József, Balatonboglár, Attila út. (37068) Eladó ketszoba-konyhás kis családi ház 22 000-ért 800 n-öl kerttel, állomáshoz közel, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Berkes József, Somogyaszaló, Antalmajor. (37064) Kaposvár, Arany János u. 85. sz. ház beköltözhetőséggei elad... (37067) Torvaj községben jó karban levő kovácsszerszám fúj óval, teljes fölszereléssel betegség miatt azonnal eladó. Hetesi József. (1619) HÍREK IDŐJÁRÁS Várható időjárás szerda estig : növekvő felhőzet, sok helyen, főképp az ország északi felében eső. Élénkülő, helyenként erős délnyugati, később északnyugati szél. Keleten egyes helyeken még gyenge éjszakai fagyok. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 9—13 fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban mínusz 2,6 fokot, déli tizenkét órakor plusz ll fokot mértek. MÍRCIUS 27 Szerda Hajnalka — 110 traktoros részvételével tanácskozást tartottak szombatom Csurgóm az időszerű tavaszi mezőgazdasági munkákról. — Űjhagymát is árusítanak ! már a kaposvári élelmiszer- boltok. A primőr áru (nagy sikert aratott. Nemzeti gyász Indonéziában A Báli szigetén pusztító vulkánkitörés miatt Sukarno indonéz elnök nemzeti gyászt rendelt el. Mint már beszámoltunk róla, az Agunda tűzhányó kitörése több mint ezer ember halálát okozta. — Küldöttértekezletet tartott szombaton a nagyatádi járásban az MHS. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség járási elnökévé ismét Halász Sándort választották meg. — Virágzik a paprikapalánta a Balatonújhelyi Állami Gazdaság hajtatóházábam. Megszűnnek a vonatkorlátozások A MÁV Vezérigazgatósága közli, hogy április 1-én 0 órától valamennyi személyvanati korlátozás megszűnik. A menetrendben szereplő minden vonat közlekedik. — Magnetofonkészüléket kapott a MÉSZÖV igazgatóságától a göllei KISZ-szervezet a földművesszövetkezeti tagszervezésben elért jó eredményért. A megyei szervezés során mintegy 500 fiatal lett földművesszövetkezeti tag. — ZENÉS UTAZÁS ÖT VILÁGVÁROSBAN címmel klubdélutánt rendez ma 15 órakor a városi nőtanács a Kilián György Ifjúsági és Üttörőház- ban. — Figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Szekér István Visz, József Attila utca 8. szám alatti lakos, és elütötte Csizmadia Erzsébet Kaposvár, Füredi utca 129. szám alatti lakost. Csizmadia Erzsébet súlyos sérülést szenvedett. — ÜJ REPÜLŐTERET ÉPÍTETTEK az Egyesült Arab Köztársaság fővárosában, s a napokban átadták a forgalomnak. Az új repülőtér naponta több ezer utast fogadhat. — Elvetették a mákot Ka- poskomokon. A tíz hold földet fogatokkal szántották föl a múlt héten. Szóló gyümölcsösst-l betegség miatt sürgősen eladó. Kaposvár, Schőnherz Zdtán u. 21. (37066) IZS jó állapotban olcsón eladó. Kaposvár, Bercssenyi u. 6. (37056) Kaposvár központjában háromszobás, összkomfortos házrész beköltözhetően eladó. Cím 37071. számon a hirdetőben. (37071) Alsó-Bélateleptől 3 percre gyönyörű fekvésű sarok villatel^k (telek sarkan községi szivattyús kút van) 15 000 Ft-ért eladó, esetleg 2—3 részletre is lehet fizetni, özv. Berethansági Mihályne, So mióvá r- hely, Somoló-hegy 87. Veszprém megye. Közelebbi érdeklődés: Marián József kőművesmesternél. Juta. (37061) Segédmunkásokat kőművesrészr legünkhöz felveszünk. Jelentkezés Kaposvár, Ady Endre u. 23., Kaposvári Építőipari Ktsz. (3454) mCFEBD Külön bejáratú bútorozott sz l a kiadó. Kaposvár, Madár u. 12. (37063) — Több mint 1300 hold őszi kalászos fejtrágyázását végezték el a műtrágyaszóró repülőgépek a Lábodi Állami Gazdaságban. — Csaknem húszezer asz- szony és leány vett részt átéli hónapokban a nóta inács rendezte szakköri foglalkozásokon meg a nők és a szülők akadémiájának előadásain. — SVÉDORSZÁGBAN ERÉLYES AKCIÓ INDULT ACI- GARETTÁZÁS ELLEN. A mozikra és színházakra szóló dohányzási tilalmat most kiterjesztették a gyűlésekre és értekezletekre, sőt tilos a dohányzás az összes minisztériumban és hivatalban Is. Zenélő desszertes doboz A bonbont, a desszertet kedvelőket rövidesen ritka újdonsággal lepi meg a magyar édesipar. Elkészült ugyanis a zenélő desszertes doboz mintapéldánya. Az. aranyszínű díszes dobozba rejtett szerkezet a fedél felnyitásakor az Altfa bevonulási indulójának kezdő akkordjait játssza egyfolytában egy percig. A doboz becsukásával a zene elhallgat. Az »automata« zenélő desszertes dobozt a második negyedévben hozzák forgalomba 300 forint körüli árban. — Társadalmi munkában segédkeztek az alsótapazdi KISZ-szervezet tagjai a lad— gyöngyöspusztai erdészetbein a csemeték kiemelésénél. A fiatalok vállalták, hogy a jövő vasárnap ismét munkába állnak. — Száz vagon nyers kukoricát szárított a Nagyatádi Konzervgyárban a Malomim- ri és Terméinyforgalmi Vállalat február hónapban. A májusi morzsolt minőségű kukoricából 74 vagonnal már elszállítottak. — Megkezdődtek a tavaszi permetezések a Balatcnboglári és a Balatonújhelyi Állami Gazdaság gyümölcsöseiben. — GORKIJ ÉLETÉRŐL ÉS MUNKÁSSÁGÁRÓL filmvetítéssel egybekötött megemlékezést tart csütörtökön este 6 órai kezdettel a cseri könyvtárban Török Lehel gimnáziumi tanár. Született 1830-ban Ensenada mexikói városban meghalt Barnardo Ramirez Hernandez, aki születési bizonyítványa szerint 1830-ban született. Az ÉM Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat kőműveseket és segédmunkásokat kaposvári, Siófok környéki, Nagyatád környéki munkahelyeire fölvesz. Fizetés teljesítménybérben. Jelentkezés : Kaposvár, Május 1. u. 57. Siófokon: Fő u. 222. és Nagyatád föépítésvezetőség, ^ vasútállomáson túl. — Ezenkívül a járási tanácsoknál. — köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik férjem, édesapánk, nagyapánk, Vörös Imre temetésén részt vettek, s részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, és mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család. (4530)____________________________ GYÁSZJELENTÉS Tudatom mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy ARACSI JOZSEFNÉ 72 éves korában 1963. III. 23-án elhunyt. Temetése 27-én fél A órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolja szerető férje és nevelt fia. (1621) ___________________________