Somogyi Néplap, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-31 / 25. szám

Csütörtök, 1963. január 31. 3 SOMOGYI NÉPLAP SIÓFOK, 1963 A fogason lógó köpeny uj- ján két aranystráf ragyog. A ka­bát mellett a hajóssapka. Mi­kor lesz rá szükség újra? Ta­lán a téli sétákon. A falon egy bekeretezett kép. — A Kelén... Az asztalon egy ezüstdoboz. Belül a vésett felirat: »Har­minckilenc évi becsületes mun­kádért. Hajóstársaidtól.« Csaknem négy évtized a nagy tavon. — Nagyon szex-etem a kék vi­zet Életem nagyobbik felében ott volt az otthonom... Zömök, erős testű ember. Szürkülő rozmárbajusz, acélo­san, csillogó szem. Ki tudná megmondani, hányszor kötött ki a hajóállomásokon? Nehéz lenne összeszámolni. Az öreg hajós életében voltak másfaj­ta állomások is. Az arc, a szem hűen tükrözj a belső vihart, a szélcsendet, a napfényt és az örömöt. Az első állomás... 1923. április 3. Aznap reggel korán kelt a család. Legelőször Gyuszi készült eL — Mehetünk, édesapám... Az apa — széles vállú, erős férfi — mosolyogva nézte a le­génnyé cseperedett első fiút Jól van, fiam. Ha annyira szereted a Balatont, váljon va­lóra az álmod. Egyet azonban ne felejts el. A hajósélet egész embert kivárt Ha szerelmese lettél a víznek, maradj is hozzá hű egy életen át. Az acélkék szempár fiatalo­san csillog. — Én voltam a legboldogabb azon a napon .. # Az első hajón töltött nap után következett a keresztelés. — Lekiabáltak a gépházba. Borbély József kormányos hí­vott. Megyek fölfelé a lépcsőn, egyszer csak rám szólnak: »Mondd csak a neved.« Somo­gyi Gyula vagyok, válaszoltam jó hangosan, de nem folytat­hattam, mert egy vödör víz zú­dult a fejemre. Mérgesen néz­tem fölfelé. Mindenki kacagott. »Hát akkor, Somogyi Gyula, mostantól megkeresztelt fűtője vagy a Kelén gőzösnek.« Persze a keresztelőt meg kel­lett ünnepelni a legközelebbi kikötőben... A második... — És a hajósszerelem? Felesége, a törékeny testű, szemüveges asszony mosolyog. — Az szép nagyon __ E z a mosoly megszépíti az arcát |£| Az öreg hajós — De nehéz is... Sohasem gondoltam, hogy ilyen nehéz. Egymásra néznek. Csönd. A hajós szólal meg először: — Te voltál a legszebb. Sző­ke hajú, kék szemű, törékeny virág... Ha újra kezdhetném, csak veled kezdeném... Leszalad egy könnycsepp a ráncos arcon. A rozmárbajusz gyanúsan mozog. — Nekem is te tetszettél a legjobban. Széles vállú, ke­mény legény voltál... < Üjra csönd lesz. — Pedig nehéz volt, mert a szíved ide is húzott meg oda is. Én voltam az egyik szerelmed, a másik a hajó. Ha kitisztult, elmentél tavasszal, és haza­jöttél késő ősszel. Egyedül ma­radtam. Sokszor voltam egye­dül ... Rekedt a hajós hangja. — Mindent neked köszönhe­tek ... — Akkor volt a legnehezebb, amikor jöttek a gyerekek. És te akkor se voltál idehaza.;. A harmadik... — Ott álltunk a füredi hajó­gyár udvarán. A somogyi olda­lon már Boglár is felszabadult. Azt a napot sohasem tudom elfelejteni. A németek elszaba­dították a poklot. Részeg SS- katonák ordítoztak. És a rob­banások. Nem akartunk hinni a szemünknek. Kinek ártottak a hajók? Megremegett a föld a lábunk alatt. A dokkban bombát dobtak a Sió motoros­ra. Menekültünk... Sokáig hallgat. — Révfülöpnél egy magyar tiszt letartóztatott bennünket. Azt a parancsot kaptuk, hogy indítsuk el a Kelént. .Csak áll­tunk, aztán valaki remegő han­gon megszólalt. — A németek Füreden min­den hajót felrobbantottak. — A tiszt elő kapta revolverét. — Ha hazudtatok, az élete­tekbe keiül. Amikor megtudta, hogy iga­zat mondtunk, elrohant. Néz­tük a Kelént, és szinte egy­szerre indultunk a csónak felé. Felhúztuk a magyar lobogót, kivettük a fenékcsapot, és visz- szaeveztünk a partra. A Kelén elmerült a hullámsírban. # A negyedik... Az asszony fényképet tesz az asztalra. Szőke hajú, mo­solygós fiataíembei't ábrázol a kép. A hajós szélesen nevet. — Gyuszi, a legnagyobb fiam. Az apjára ütött.. • Pajkosan egymásra néznek, mint akiknek közös titkuk van. — Ennek a gyereknek már kicsiny korában mindene volt a Balaton. Imádta az apját. És ha csak egy percre is kimen­tünk, már leemelte a hajóssap­kát a fogasióL Kijárt a kikö­tőbe, és leste a Kelént... Kopognak az ajtón. Fehér 'szalagos, nagy szemű kislány ugrik az öreg hajós ölébe. Az anya folytatja az emlékezést: — Először örültem, azután elszomorodtam. A fiam is örök­ké távol lesz majd tőlünk. De egy kicsit még bizakodtam. És mégis nagyon boldog voltam, amikor egy nap odaállt elém. Emlékszem rá, szó szerint ezt mondta: — Édesanyám, készítse a tás­kámat, holnap útra indulok... Szerelmes lett a vízbe, a ha­jóba. Ügy mint az apja. A fehér szalagos kislány át­öleli a nagypapa nyakát: — Kiről beszéltek, nagyma­mi? Az öreg hajós válaszol: — Apádról, kislányom. Édes­apádról ... Az ötödik... — Mit kapott a kék víztől? — Mindent... — És nem csalódott? — Soha ... A vízen mindig jobban éreztem magam, mint a szárazföldön. — És mi volt a legnehezebb? Remeg a bajusz. A szempil­lák zsilipjén átszökik egy drá­gakő, aztán a második és a har­madik. — A búcsúzás... Amikor utoljára körbejártam a hajó­mat. Elcsuklik a hangja. — A Kelén azóta motoros lett, de az a legkedvesebb ne­kem ... — A búcsúztatás? — Összejöttek a cimborák, és mindenki engem ünnepelt. En­gem, az öreg hajóst... Pedig még nem is vagyok öreg... Igaz, öt unoka... — Vágyai, álmai valóra vál­tak? — Nem voltak soha álmaim. Becsületes embert akartam ne­velni gyermekeimből, és ez si­került. És a kék szempárban ott ra­gyog az öröm. (Folytatjuk.) Németh Sándor hivatkozott, hogy veszedelmes idők járnak, és nem teheti koc­kára családja életét. Tanya azonban átkarolta a pilóta derekát, és felszólította, hogy támaszkodjék rá. Elvezet­te valamerre. Lukj an Andreje- vics tudta, hogy a vasúti töltés mögött egy barlangban rejti el; bosszúsan tért vissza a házba, és nyomban lefeküdt. Az álom azonban elkerülte. Aggódott leányáért. Ne adj isten, még valaki észrevesz valamit. Sűrű villámok fénye világította meg közben az ablakot, s rö­videsen nagy csöppekkel dobolt az eső az üvegen. A következő percben kitört a vihá?. Az utcákon németek cirkál­tak kutyákkal, és Tánya egész éjjel nem tért haza. Már reg­gel volt, amikor Lukjan And- rejevics zajt hallott az ajtónál. Kinézett az ablakon. A torná­con, az eresz alatt két német katona és egy tiszt vizsgált va­lamit. Szinte elállt a szívveré­se — a németek felfedezték a vérnyomokat. Miért is nem ju­tott eszébe, hogy felmossa? Durván bezörgettek. Zapihalót páni félelem fogta el. Remegő kézzel, nagy keservesen kinyi­totta az ajtót és hátralépett. Zseblámpájukat villogtatva, géppisztolyos német katonák hatoltak be a házba. A tiszit re­volverrel fenyegetőzött, és Lukjan Andrejevics szinte kő­vé vált ijedtében. Felforgatták az egész házat, de semmi gya­núsat nem észleltek. Ekkor a tiszt parancsára az egyik ka­tona Lukjan Andrejevics há­tának szegezte géppisztolyát, és bekísérte a Gestapora. Néhány órán át a Gestapo pincéjében tartották, kihallga­tás nélkül, majd többedmagá- val a mintegy hatvan kilomé­ternyire levő koncentrációs tá­borba szállították. A kegyetlen kényszermunka, a tábor lakóinak borzalmas életkörülményei és az a baljós hír, hogy kivégzik őket, lelki­ismeretének maradékától is megfosztotta Zapihalót. Aljas tettre szánta el magát, hogy kikerüljön a táborból. A tábor vezetői tudták, hogy a foglyok között van a kerü­leti pártbizottság titkára. Utöt- ték-verték őket, mégsem tud­ták kicsikarni belőlük, hogy melyik közülük a párttitkár. Lukjan Andrejevics is jól is­merte ezt a deresedé fejű em­bert, akit a tábor egységesen védett. Sötét éjjel odament az őr­szemhez, és a fülébe súgta, hogy fontos közölnivalója len­ne. A parancsnokhoz kísérték. Az álmából ébresztett dühös tiszt a felügyelő tolmácsolásá­val kérdezgetni kezdte Lukjan Andrejevicset. De már az első szavak után kirepült az álom a szeméből. A tábor másnap reggel zsongott, mint a méh­kas. Felháborodva tárgyalták az aljas árulást. De hogy ki követte el, az titok maradt. Ettől kezdve Lukjan Andre­jevics különböző megbízásokat hajtott végre, és élvezte a tá­bor vezetőinek bizalmát. Sok honfitársa élete árán könnyí­tett saját helyzetén, és remél­te, hogy hamarosan kiszabadul. A foglyok rádöbbentek, hogy áruló van közöttük. Éber meg­figyeléssel végül is felfedték kilétét. A táborfelügyelő meg­különböztető viselkedése is meggyőzte őket arról, hogy az áruló ez a szürke, jelentékte­len, sánta és kancsal emberke, Lukjan Andrejevics. Most már a bosszú fenyegette. Mindenki elfordult tőle, mire riadtan je­lentette aggodalmát; a tábor pa. rancsnokságának. Lukjan Andrejevicset sürgő­sen eltávolították a táborból. Ezt megelőzően hosszan beszél­getett vele a Gestapo egyik tisztje; a beszélgetésen a fel­ügyelő is részt vett. Amikor Zapihalo hazaérke­zett, alig ismerte meg lesová­nyodott, megtört lelkű lányát. Tánya halottnak vélte apját, és önmagát okolta pusztulá­sáért. S hogy vélt bűnét jóvá- tegye, minden erejét megfe­szítette a pilóta megmenté­séért. Amikor a pilóta megerősö­dött, meghatottan vett búcsút Tányától. Gyengéden megcsó­kolta a lányt. Tánya e pilla­nattól tudta, hogy egy életre szóló szerelemmel megszerette a férfit. Nem volt rajta kívül senkije a világon. Kimondhatatlan örömöt ér­zett, hogy apja »feltámadt«, szerelmét is bevallotta neki. Apja megkönnyebbülten só­hajtott fel, amikor megtudta, hogy a pilóta már eltávozott. A szomszédok hamarosan meg­ismerték azokat a »borzalma­kat«, amelyeket Lukjan And­Harmadéves szakmunkástanulók Szakmunkásvizsga előtt áll­nak. Húszévesnél idősebb L Ián nincs is köztük. A meg! hetősen szűk tanteremben od adóan figyelik Juhász Bálinti a Kutasi Állami Gazdaság ke lészét, osztályfőnöküket. í gyeinek Balázs Ilonkára i aki egy körtét tartva a kéz. ben felel... Harmincán vannak. Kert. szett tanulóként tartják őke. számon, de az oktatás során itt, a Kutasi Állami Gazdaságban gyümölcs- és szőlőtermői" szakmunkások lesznek. Tizen nyolcán itt végzik a gyakori"' munkát is, a többiek az orszá különböző részeiből jönnek ic a háromhónapos elméleti oki" tásra. Bár sok kedvezmény kapnak, mégis vannak problí máik. — Az Alföldön, a maroslele, Rákóczi Tsz-ben dolgozom — mondja Pósa Feri —, s hát­rányban vagyok azokkal a tár­saimmal szemben, akik éven át a gyakorlati munkát is itt vég­zik. Nálunk enre nincs lehető­ség, mindössze tizenöt hold ré­gi telepítésű gyümölcsösünk van. A gyakorlat pedig fontos — és hiányzik ... Balázs i Mindössze öt lány van a hallgatók között. Egyikük, Ko- pecsni Éva, a gazdaság igazga­tójának lánya a községben la­kik, a többiek a diákszállóban. Otthonos, meghitt, meleg a szobájuk. Somogyi Emma sok­kal több terhet vállait magára, mint a többiek. Levelező hall­gatóként a gimnáziumban is onka felei. Emma bólint, a többiek — Somogyvári Anna, Kopecsnü Éva, Göcseji Mária és Balázs Ilonka — helyesel. Marika is meg Emma is tovább szeretne tanulni. Anikó pirulva húzza meg a vállát, ő egyelőre nem gondol továbbtanulásra, leg­közelebbi »-programja«, hogy férjhez megy, és együtt dolgo­zik majd férjével, aki ugyan­csak mezőgazdasági szakember. A fiúk hálójában éppolyan rend és tisztaság van, mint a lányoknál. Az egyik szobában Nagy Anti, Szalui Imcí, Bom­bái Jóska, Mikó Pista, Siposs Jancsi, RaJcics Jancsi, Mihaldi- necz Jancsi, Tóth Jancsi, Czim- balek Pista és Bácsai Gyuri már a délutáni tanulásra ké­Szabadíoglalkozás a lányoknál. szül fel, böngészik könyveiket, jegyzeteiket. A másik szobá­ban meg beszélgetnek, és büsz­kén mutatják a »próféta«, Si­mon Jeremiás kézimunkáit Vív, lóban szépek, s a fél háló mér eltanulta tőle ezt a lányoknak is becsületére váló mesterséget Mind több szó esik arról, hogy Az ittenieknek 3 hold olyan szőlőjük van, ahol csak maguk dolgoznak, és ott a nagy gyü­mölcsös, ahol a telepítésitől, a metszéstől a gyümö! átváloga­tás :g minden gyakorlatot elvé­gezhetnek A szakemberek egész évben mellettük állnak, s a munkák közben felvetődő elméleti problémákat tüstént megbeszélik. Milyen jó lenne, ha nemcsak három hónapig, hanem a tanu­lás kezdetétől a szakmunkás- vizsgáig együtt maradhatná nák! Kutason, ebben a modem nagyüzemi gazdaságban a gya­korlati feltételek kiválóak, sőt van egy kastélyuk Kozrnapusz- tán, ahol egy bentlakásos is­kolát lehetne indítani. rejevicsnek a táborban kellett elszenvednie, és valamennyien őszintén sajnálták. Ugyanakkor a táborfelügye­lő az éj leple alatt időről idő­re meglátogatta, és közölte ve­le a Gestapo parancsait. Ezekben a nehéz időkben so­kan még csak nem is gyanítot­ták, hogy a »sokat szenve­dett« Lukjan An drej évi esnek köszönhetik pusztulásukat. 1945 elején Zapihalóéfchoz szovjet tiszt kopogtatott be. A megmentett pilóta volt; nem feledkezett meg azokról, akik­nek életét köszönhette. A tananyagot böngészik a fiúk. J tanul, most járja a harmadik | osztályt. Dr. Laczi Ferenc diák- I felügyelő, vala mennyiük ked- .verne Feri bácsija nem árul el |titkot, amikor azt mondja: I — Emma a legjobb tanulók »közé tartozik itt is, ott is. Ács t Jóskával versenyez, igaz, lá­nyok? ki mát csinál majd az iskola végeztével. Többségük dolgozni akar, de akad köztük olyan is, mint Horváth Jancsi, aki to­vább tanul. Szorgalmuk, törekvésük biz­tató jel arra, hogy jó szakem­berek lesznek. Vörös Márta Zárszámadás után vásároljon MÁRKÁS Ekkor már ő is a visszavo­nuló ellenséget üldözte, és nagy »kerülőt« tett, hogy meg­látogassa megmentőjót, s forró köszönetét mondjon neki. Tá­nya őszinte öröme, tiszta te­kintete felfedte Ivan Balasov előtt a leányszív titkát Mióta nem látták egymást, ő is sok­szor gondolt rá, és most meg­értette, hogy régen szereti... Mivel aggódtak, hogy újból elveszíthetik egymást, összehá­zasodtak. Néhány nap múlva, amikor Balasov őrnagy a pá­lyaudvaron elbúcsúzott felesé gétől, büszkén csókolta meg az emberek előtt drága, könnyei szemét, és azt ígérte, hogy ha­marosan visszatér.’ (Folytatjuk^ FÉNYKÉPEZŐGÉPET! Szmena—6 fényképezőgép « • 540 Ft Beiorette » • • 700 , Fenti—IL w • • 900 „ Beiermatic & • • 1100 „ is. Kapható az boltokban, az áruházakban és a földműves­szövetkezeti boltokban. Hasznos és kellemes szórakozás a F OT O ZÁ S! (527) ZjtJÍ JttX

Next

/
Oldalképek
Tartalom