Somogyi Néplap, 1963. január (20. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-23 / 18. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szerda, T96S. január St ,SPO Naponta edz már a K. Honvéd labdarúgó-csapata Sok új arc a játékosok között Ha as időjárás nem akar is tavaszodra, az NB Ill-as K. Honvéd labdarúgó-csapatánál már vége a téli pihenőnek. Folyik a felkészülés a márciusi rajtra. A csapat tagjai minden nap megjelennek az edzésen, és Radnai István hol tornateremben, hol pedig szabadban vezeti le az előirt tréninget. Még a nagy hó sem akadály, mert aat vallják a honvédek: tehet, hogy az első mérkőzéseket, ha nem is havas, de nehéz, mély talajú pályán kell majd lejátszaniuk. Ehhez megfelelő erőnlétre van szükség. A 20—30 cmes hóval borított edzőpélyán lehet az erőnlét- tartalékot megszerezni. A felkészülésről Radnai István edző a következőiket mondotta: —* Rövid téli szültet után újból elkezdtük. Az őszi fordulóban szereplő csapat tagjai kivétel nélkül mind reve1 ‘'kezesre állnak. Bogyai, Mnrkó, Bárány, Tamási, Lébe,. Kir. bauer, Lang, Veverán, Ni-meth, Tulok, Palkovics í„ Palkovics 11., Szűcs, Laczkovics alkotja továbbra is a csappt gerincét. Természetesen az újonnan levonulókból is szóhoz jut már a tavaszi idényben az, aki az előbb felsoroltakból valakit ki tud szorítani. No meg fokozatosan ki kell alakítanunk majd azt a csapatot, amely a következő évi bajnokságban szerepelni fog. Sajnos, a Honvéd edzőjének örökös gondja a csapatkeresés, a csapat felfrissítése. Ez nem kis feladat, de meg kell oldanunk, mert tudjuk, hogy várja ma már fölünk ezt Kaposvár egyetemes szurkolóiábora. Az edzésen legalább annyi ismeretlen arcot fedeztünk fél, mint ismerőst. így első látásra Tímár (Ganz-MÁVAG), Szabó (Zalaegerszegi TE), Szikora (BVSC), Schmidt (Egyetértési Csapó (Várpalota), Sóvári (Sopron) látszik közülük a legügyesebbnek. A Kinizsitől bevonult Jezeri szintén a Kaposvári Honvéd játékosállományába tartozik. Az edző szerint azonban Jezerin máris jelentős súlyfölösleg van. A további program szerint már most vasárnap barátságos mérkőzést játszik a Honvéd. A tervezett ellenfél a Kaposvári Vörös lobogó csapata. Hét közben is lesznek majd mérkőzések, mert az edző ezeken akar. ja megismerni új játékosait. Sikeres első forduló után a KMTE férfi asztaliteniszezőinél Az utóbbi években a» egyik legeredményesebb so- raogsji sportcsapat volt a KMTE férfi asztalitenisz-együttese. Esztendőről esztendőre az élmezőnyben végeztek az mte-s aúk, s elismerést érdemlő volt az 1961—62. évi teljesítmény is, amikor az NB n. harmadik helyén fejezték be a bajnokságot. Kiegyensúlyozott , jó játékosokból álló csapat Ez a vélemény alakult ki •a KMTE férfi asztaliteniszezőiről. A szakvezetők nern is titkolták, hogy szeretnének előbbre lépni. Erre az keltett reményt, hogy az idei bajnokság megkezdése előtt sikerült az együttesnek leigazolni dr. Horváth Attilát. A fölltissített csapat rá is szolgált a bizalomra. Az őszi fordulót veretlenül harcolta végig. Mindössze egy ízben kellett döntetlennel megelégednie, amikor Veszprémben az AKÖV-vel szemben nem sikerült győznie. Sikeres évet zárt tehát 1662-ben a KMTE asztalitenisz- gárdája, amely most már nem is titkolja bajnoki álmait. Ügy mondják az MTE-nél, hogy a csapat megérett a följebbjutásra. Meg azért, men az együttest csupa ujátékos alkotja. Ezt bizonyltja az őszi szereplés Is, amikor a csapat játékosai szinte egymást múlták felül. A legeredményesebb asztaliteniszezőnek Balázs Miklós bizonyult, aki egy mérkőzés kivételével az őszi forduló valamennyi csatáját megnyerte. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ez idő alatt Balázs katonai szolgálatot teljesített, s olykor még edzésre sem tudott tárni, teljesítménye kiváló. Nagy érléke a csapatnak az, hogy a leszerelt Balázs hü maradt a KMTE-hez. Bizonyos, hogy most. amikor körülményei jobbak, akkor teljesítménye is javulni fog. Az őszi bajnokcsapat öt tagja. Balról jobbra: Kiss Sándor, Balázs Miklós, dr. Horváth Attila, Ivusza István és Rák István. Éremhullás A csapatbajnokságban Balázs után dr. Horváth Attila — új megyei bajnokunk, akinek a képe helyett tévedésből Kiss Sándor képe jelent meg tegnapi lapunkban — szerezte a legtöbb pontot. Csapatbajnoki sikereit is ugyanannak köszönheti, mint mostani bajnokságát. Szerény, komoly, lelkiismeretes versenyző. Jól kiegyensúlyozott játéka nagy .érték, s reméljük, hogy az lesz a jövőben is. Ivusza István azt nyújtotta, amit a vezetők tőle vártak. Sok nehéz csatát nyert.. Egyre inkább megszokta az NB n. olykor forró légkörét. Jelenleg katonai szolgálatot teljesít, de így is az MTE rendelkezésére áll, s reméljük, hogy nála éppúgy nem okoz törést a katonai szolgálat, mint Balázs Miklósnál. Kiss Sándor is biztos pontja volt a csapatnak, bár iskolai tanulmányai miatt ő sem tudott kellőképp készülni. Az ő küzdőmodora nem eléggé korszerű. Védőjátékos, akinek föl kell ismernie, hogy a modem asztaliteniszben csak védőjáték stílussal nem lehet megélni. A városi és megyei bajnokságban Kiss már megcsillantotta támadó erényeit is. A felsorolt négy standard ember mellett leginkább Rák István az, aki, ostromolja az egyik helyet a csapatban. Egyike azoknak, alcik már-már elsajátítják a pörgetést. Mindkét oldalról bátran üt. Fejlődőképes asztaliteniszező Rák, s hamarosan biztos pontja lehet a csapatnak. A másik »aranytartalék-« Radax István, aki csak azért nem fix ember, mert játéka elég sokszor könnyelmű, s nem eléggé megfontolt. Elsősorban ez a hat asztaliteniszező alkotja a KMTE NB TT-es férfi asztalitenisz-csapatát. A sikernek azonban feltétlenül részese Kovács Géza, a szakosztály vezetője és Androsits Imre, a csapat edzője. Ügy látjuk, a szakosztály vezetői helyes irányban mutattak utat a csapatnak, s megteremtették a feltételét is annak, hogy az együttes előbbre lépjen. Az akadály egyharmadát már vették az MTE-sek. Hátravan a másik kétharmad, ez azonban előreláthatóan nehezebb lesz, mint a bajnokság őszi fordulója volt. A megyei tanács sportköre nem szeren©! a Kaposváron működő sportkörök listáján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem vesznek részt a különböző tömegsport- megmozdulásokon vagy sportversenyeken. 1962-ben például öt csapatuk indult a szakmaközi bajnokságban. Közülük három igen jól szerepelt. Az asztalitenisz-csapat bajnokságot nyert, a sakkozók és a férfi röplabdázók az üzemi bajnokság második helyén végeztek. Csupán a labdarúgóknak és a te- kézőknek nem sikerült dobogóra jutniuk. A sikeres esztendőre és bajnokságra emlékeztek a minap a közalkalmazottaknál, amikor Werstrph János a szakszervezeti bizottság nevében átnyújtotta a győztes és helyezett csapatok sportolóinak az érmeket. A szakszervezeti vezető arról beszélt a lelkes hangú sportünnepségen, hogy nemcsak az említett öt SDortág képviselőinek, hanem a többieknek is fokozniuk kell a sportmunkát. Lehetőséget kell biztosítani, hoey a megyei tanács dolgozói és általában a köz- alkalmazottak a napi munka után felüdülést, pihenést, szórakozást találjanak a sportpályákon. INNENMagyar javaslat készül a vízilabda Európa Kupa bevezetésére. A Magyar Üszó Szövetség tervezete, amely a labdarúgó és egyéb sportágakhoz hasonlóan bevezetné az Európa Kupa-küzdelmeket a vízilabdában, Európa-szerte nagy érdeklődésre tart számot. AZ Európai Üszó Liga hamarosan foglalkozik majd a MÜSZ javaslatával. * # * Papp László hivatásos középsúlyú , ökölvívó Európa-bajnokunk edzőjének, Adler Zsigmondnak kíséretében hétfőn délelőtt elutazott Budapestről Bécsbe, ahol február 6-án a Stadthalléban az angol Aldridge elleni Európa-bajnolci döntő- mérkőzését vívja. Papp László elutazása előtt nyilatkozott a magyar sajtó munkatársainak, s elmondotta, bízik abban, hogy sikerül Eu- rópa-bajnokságát megvédenie. * * * A mexikói nemzetközi labdarúgótornán részt vevő Vasas Monterrey csapata ellen játszotta újabb mérkőzését. A találkozó nagy küzdelem után 1:1 (0:0) arányú döntetlen eredménnyel végződött. A mérkőzést 10 000 főnyi közönség nézte végig. A péntek délutáni csoportdöntőben a Vasas ellenfele a brazil Palmeiras lesz. * * * A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága hétfőn úgy határozott, hogy az 1964. évi tokiói nyári olimpiai játékok labdarúgótornájának 16-os döntőjében a rendező Japán és a védő Jugoszlávia csapatán kívül még 5 európai, 3—3 afrikai és ázsiai, 2 dél-amerikai és 1 északamerikai együttes vesz részt. A FIFA olimpiai albizottsága kirekesztette a felfüggesztés alatt álló ausztrál -szövetséget, de ezt a döntést a végrehajtó bizottság szerdai ülésén még megváltoztathatják. HÍREK Időjárás Várható időjárás szerda estig : az ország északi felében felhősebb idő kisebb havazásokkal, mérsékelt, időnként élénk északi széllel. Délen: kevés felhő havazás nélkül és gyengébb légáramlással. Legmagasabb hőmérséklet mínusz 5—lü fok között. Kaposváron (külterületen) tegnap hajnalban mínusz 21 fokot, déli tizenkét órakor mínusz 12 fokot mértek. író—olvasó találkozó volt Nagyberényben Vasárnap délután író—olvasó találkozó színhelye volt a nagyberényi ifjúsági ház. Berkest András író mintegy kétszáz főnyi hallgatóság előtt ismertette regényeit, és' válaszolt az olvasók kérdéseire. A találkozón számos művét dedikálta az író, és hosszan elbeszélgetett a nagy herényiek k e 1. TÉLI ÁLLATVÉDELEM... — ÉB mit csinálunk, ha márciusban ezefc nem lesaiek hajlandók kiköltözni?... — Kaposvár anyakönyvi bird. Születés: Horváth Jóssef fia, Béla: Ubrick Lajos leánya, Ágota; Fülöp Ferenc fia, Róbert; Mar- csiníjó Imre fia, Imre; Viola Tibor fia. Tibor; Szabó László fia, Zoltán; Horváth István fia, István; Csobod István fia, Péter; Sülé Ferenc leánya, Erika; Hadnagy Márton fia, Márton; Llpp Sándor fia. Sándor. Házasság: Paska Ferenc—Novak Mária; Kulcsár József—Papp Irén; Simon Ferenc— Páti Erzsébet. Halálozás: Császár György S3, Bárány György 65, Ná- nási Gábor 77, Szilád! Józsefné 69, Szepics Ferenc C2, Korez Imre 69. Bánó Antali!é 81, Kecrreli Jónomé 79 éves. — Jóváhagyták az uj marcali gimnázium iskolaépületének terveit. Az építkezéshez még az idén hozzáfognak, s a tervek szerint az 1964-es oktatási évet már új iskolájukban kezdhetik meg a marcali diákok. — 1100-ra emelkedett a magán-személygépkocsik száma Somogy megyében. — ÖTSZÁZNÁL TÖBBEN VETTEK RÉSZT Siófokon az első KRESZ-tanfolyamon, melyet a Magyar Autó Club rendezett. A nagy érdeklődésre való tekintettel február elején újabb KRESZ-ankétra kerül sor Siófokon. — A szeméi jvon a tok számának csökkentésével egyidejűleg az áruszállítást is korlátozták a vasúton. Pillanatnyilag nem adható fel kevésbé értékes vagy rövidebb ideig nélkülözhető tömegáru (például építési anyag). Ideiglenesen nem szállítható bútor, háztartási gép, sportszer, hangszer és játékáru sem. — Az idei farsang ismét gazdag lesz bálokban. Tegnap jelentek meg Kaposváron a február 9-i horgászbál plakátjai. A sporthorgászok idei bálja érdekességében és látványosságában túltesz az előző évek hagyományos báljain. — Kizárólag élelmiszer-árusításra rendezkedett be Siófok legnagyobb áruháza, a Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 415-ös számú üzlete. Az áruház a legnagyobb ilyen jellegű üzlet a megyében. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik íelejt- hetetlen férjem, NAGY KAROLY ■ny. fó mozdony vezető temetésén részt vettek, és fairt almunkban osztoztak. Köszönetét mondunk a rész- vétnyilvánitósokért és a koszorúkért. Gyászoló özvegye, leánya, veje és unokái. (15832) (Szegő Gizi rajza) — 31? közlekedési baleset történt tavaly Somogybán. Ebből harminchárom volt halálos kimenetelű. Az idei év statisztikájában eddig már tizenegy baleset szerepel. — Zsák- és ponyvaüzemet építenek még ebben az évben Tabán. Az építkezést, mihelyt az időjárás megengedi, megkezdik. <— 2 400 000 forintot, a tervezettnél 7(J0 000 forinttal többet vett be termelvényeiért a lengyeltóti Táncsics Termelő- szövetkezet. Fiatal festőművészünk Szabados János mutakozib be önálló tárlatával a kaposvári közönségnek. A Képcsarnokban mutatják be a fiatal festő harminckét legújabb alkotását. Január 28-án nyílik meg az egyik legtehetségesebb somogyi fiatal festő tárlata. Z. Gács György Munkácsy-dí- jas festőművész — Szabados János volt főiskolai tanára — méltatja az ifjú festő eddigi pályafutását. — Tavaly a tervezettnél kevesebb variaheverőt készített a Somogy megyei Faipari Vállalat. Most az üzem vezetői biztosítani tudták a szükséges mennyiségű afrikot. Rendelkezésre áll a többi anyag és a munkaerő is, úgyhogy máris folyamatban van 700 darab varia heverő készítése. í Vásárlásai előtt okvetlen keresse föl az igali áruházát, ahol 0 bútor, motorkerékpár és ruházati cikkek állnak kedves vevőink rendelkezésére. Tagságunknak vásárlási visszatérítést biztosítunk. (3295) möiiciLŐDés i ü SZÓIMHOZál CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A MOSOLY ORSZÁGA. Jászai—Aranybérlet. Mennye: A NADRÁG. VOHUS CSILLA! filmszínház A SZÍV LABIRINTUSA. (Korhatár nélkül.) . . Előadások kezdete: 5, 7, 9 órakor. (Január 23-ig.) SZABAD IFJÚSÁG FILMSZÍNHÁZ KATONAZENE. Színes, magyar film. Előadások kezdete 4, 6, 3 órakor. (Január 23-ig.) LATINRA SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÍZ DÉL ORSZÁGA. Kisiilm- sorozat. Előadások kezdete 3 és 5 órakor. — Újból visszatérhetett a kétmüszakos üzemre a Kaposvári Vasipari Vállalat, ahol a szón hiány miatt ideiglenesen az egyik műszak szünetelt. — Korszerű gépet vásárolt a Német Szövetségi Köztársaságban a kefeüzem. Az új gép tizenöt ember munkáját végzi el. A napokban várják a német szerelőket, akik üzembe helyezik a gépet. — AZ »ÉNTŐL A MIIG« címmel tartott előadást mint- egif százfőnyi hallgatóság előtt Gyékényesen Mándóki György pedagógus. Színesebbek lesznek folyóirataink Egész hegyet képeznek a csepeli szabadkikötőben azok a ládák, amelyek az Athenaeum nyomdába kerülő,új mélynyomó rotációs gép alkatrészeit tartalmazzák. A gép szétszedve 22 vagonban most érkezett meg Olaszországból. Az Athenaeum nyomda rekonstrukciója, a nyomdaipar egvik legfontosabb beruházása jelentős állomásához jut el . a hét nyomóműves rotációs gép üzembe helyezésével. Ügy tervezik. hogy az üzempróbákat júniusban megkezdik. A berendezéstől a színes folyóirat- gyártás színvonalának emelését várják. A hét nyomómű lehetővé teszi, hogy az eddiginél szebb, színes képillusztrációvá! jelenhessenek meg folyóirataink. (MTI) — Nem okozott fennakadást az élelmiszerellátásban a nehéz országúti közlekedés és u vasúti korlátozás. A Somogy megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat és a földművesszövetkezetek bolthálózata jelentős törzskészlettel rém - delkezett majd m’r.den áruból, s még a túraszallítások késése sem jelentett zavart ez áruellátásban. — SZINTE AZ EGÉSZ FALU JELENLÉTÉBEN került sor Heresznyén az első K1SZ- esküvőre. amikor Belovárecz Éva és Szőke Jenő kötött házasságot. A falu művelődési házában tartott KISZ-esküvőn a falu lakói elhalmozták, ajándékokkal az új párt. A gr. más! földművesszövetkezet 2. kv„ vegyes-élelmi- szerooltjába szakképzett boltvezetőt keres. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezni, lehet az Imßz központi irodájánál, Gamás. Ütiköltségét fölvétel esetén térítünk. (3293) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megy«» Tanács lapja. Főszerkesztő: *VIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Kaposvár, Lenin u. 14. Telefon 13-10, 15-11. Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár. Kossuth tér l. Telefon 15-16. Felelős kiadó: \ SOMOGYI NÉPLAP LAPKIADÓ VÁLLALAT IGAZGATÓJA. Beküldött kéziratot nem őrzőnk meg, és nem adunk vissza. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra ti Ft Készült, a Somc'.'r r „■ Nyomdaipari Vállalat kár ütemében, Kaposvár Lalink-, s. u. fi. Index: 25067.