Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-13 / 291. szám

SOMOGYI NÉPLAP Csütörtök, 1962. december ft 2- Hruscsov eSvtárs beszámolója a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán (Folytatás az 1. oldalról.) reket, de a hiányosságokat is ■ látja és helyesen értékeli. Mi jól látjuk, hogy iparunk még jobban dolgozhat, mezőgazda­ságunkban pedig megvan a lehetőség a gyorsabb ütemű ; fejlődésire. Áz SZKP Központi Bizottsága novemberi plénu- " mának határozatai, valamint a Legfelső Tanács által éppen . most jóváhagyott 1963. évi- népgazdasági terv és költség­■ vetés feltárja az utat a hét­éves terv ötödik évének új, magasabb céljai felé. Hazánk magabiztosan halad a gazdasági és kulturális fej­lődés útján. Ugyanezen az úton, velünk együtt haladnak a szocialista országok népei is, amelyekkel jól fejlődnek és erősödnek baráti, testvéri kapcsolataink. Nemrégiben tartották meg a Bolgár Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkás­- párt és a Csehszlovák Kommu­nista Párt kongresszusát. Ha­marosan összeül a Német De­mokratikus Köztársaság kom­munistáinak kongresszusa. E kongresszusok határozatai (és ■ a kongresszusok előtt kiadott • dokumentumok megmutatják, hogy a szocialista országok testvérpártjai fő figyelmüket békés, alkiotó célokra — a szocializmus építésének befe­jezésére és a kommunizmus­ba való fokozatos átmenet fel­tételeinek. előkészítésére — fordítják. A Szovjetunió és a többi szocialista ország belső fejlődésének folyamata meggyőző erővel mutatja meg minden népnek, hogy a szocializmus országai magas rendű alkotómun­kát végeznek a béke ne­vében, az ember javáért és boldogságáért, a szocia­lizmus és a kommuniz­mus győzelméért. Hruscsov ezután így folytat­ta: Amikor a szovjet emberek­től megkérdezik, hogy -akar­nak-e az oroszok háborút?«, a mi válaszunk világos: határozott nemét rnon- M>' dunk a háborúnak. Ugyanilyen választ adnak a többi szocialista ország népei is, de nem egyedül élünk ezen a- bolygón, és nekünk számol­nunk kell azzal, hogy az ag- .,. resszív imperialista erők foly­tatják a hidegháborút, egyre inkább fokozzák a fegyverke­zési versenyt. A szovjet emberek jó mun- , kát végeztek, hogy megteremt- , sék a hadviselés legmodernebb és legerősebb eszközeit: atom- és hidrogénbombákat és raké­tafegyvereket, beleértve az in­terkontinentális ballisztikus és globális rakétákat. Mi megte­remtettük ezeket az eszközö­ket, ezek a legjobbak a vilá­gon és elegendő mennyiségben rendelkezünk velük ahhoz, hogy ellenségeink csapására olyan villámgyors megsemmi­sítő. csapással válaszoljunk, amely elhamvasztja az elle­nünk szégzett támaszpontokat, bárhol legyenek is azok, és a ” műhelyeket is, amelyek a fegy­vereket kovácsolják az agresz- szor hadseregei számára. Korunkban az emberiség­nek egyfajta választási lehetősége van: a békés együttélés, vagy a pusz­tító háború. De háborús katasztrófára egyetlen ál­lam népének sincs szük­sége. Az új háború — ha megenge­dik, hogy kirobbanjon — mil­liókat pusztítana el, függetle­nül nemzeti hovatartozásuktól, vagyoni helyzetüktől. Egyetlen lehetőség marad: a békés együttélés. Ez pedig annyit je­lent, hogy le kell mondani a háborúról, mint a nemzetközi vitas kérdések megoldásának eszközéről, tárgyalások útján kell megoldani a vitás prob­lémákat. A szovjet kormány a szocia­lista országok kormányaival , együtt szakadatlan békepoliti­kát folytat, törekszik az álta­lános és teljes leszerelés meg­valósítására, a német béke- szerződés megkötésére és ezen . az alapon a tjjvugat-berlini kér­dés megoldására, a világhábo­rúba való átnövés rendkívüli veszélyét magukban hordó há­borús tűzfészkek kiküszöbölé­sére. Mi minden eszközzel hoz­zájárulunk a független ázsiai, afrikai és latin-amerikai or­szágok megerősítéséhez, lelke­sen, testvéri módra támogat­juk a hatalmas nemzeti fel­szabadító mozgalmat. Nem saj­náljuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy végérvénye­sen megszűnjék a szégyenletes gyarmati rendszer. A Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak a békés együttélésre és a nemzetközi* problémák békés megoldására irányuló politikájával szemben áll egy másik irányzat: az im­perializmus agresszív köreinek a hidegháború fenntartását és a nemzetközi feszültség foko­zását célzó politikája. Az ő bűnük, hogy olyan vál­ságok keletkeznek, amelyek szakadék felé taszítják az em­beriséget. Az imperializmus Mi idézte elő ezt a válságot? Hogyan robbant ki? Milyen ta­nulságokat kell levonnunk be­lőle? E kérdések tüzetes elem­zést tesznek szükségessé, amely segít a békeszerető erőknek ab­ban, hogy jobban kiismerjék magukat a kialakult helyzet­ben és meg tudják határozni feladataikat a béke további megőrzéséért és megszilárdí­tásáért folyó harcban. Mielőtt azonban rátérnék er­re az elemzésre, szeretnék em­lékeztetni rá, hogyan bontako­zott ki a kubai forradalom és hogyan alakult a Szovjetunió és Kuba viszonya. A szabadságszerető kubai nép — vezére, Fidel Castro és harcostársai köré tömörülve — az imperialistaellenes nöpd for­radalom zászlaját magasba emelve, megtisztította hazája földjét az észak-amerikai fosz­togatóktól és cinkosaiktól. Ez valóban hősi, csodálatra méltó harc volt. A kubai forradalom a dolgozók forradalma volt, a dolgozók érdekében. A Kubai Köztársaság a szocializmus alapjait lerakó demokratikus állammá vált. S amikor a füg­getlenségét kivívó kubai népre imperialista szomszédja gazda­sági, majd katonai nyomást gyakorolt, a szocialista orszá­gok, elsősorban a Szovjetunió természetesen Kuba segítségé­re siettek. Mi nem tehettük meg, hogy ne nyújtsunk segítő kezet a kubai népnek, dolgozó- és osztálytestvé­reinknek. A Kubai Köztársaság vezetői nem egyszer kiemelték, rrgjyen nagy jelentőségűek a szovjet —kubai baráti kapcsolatok Kuba szocialista vívmányainak megszilárdítása szempontjá­ból. Az imperialisták nem akarnak belenyugodni abba, hogy a kis Kuba önállóan, né­pe óhajának megfelelően me­részeljen élni és fejlődni, s nem úgy, mint ahogyan az amerikai monopóliumok sze­retnék. De hiszen az a kérdés, hogy hogyan éljenek az embe­rek, milyen úton haladjanak — minden népnek belügye! Az Egyesült Államok reak­ciós erői a nemzetközi kapcso­latok általánosan elismert sza­bályait lábbal tiporva, a kubai^ forradalom győzelmének elstí napjától kezdve minderte meg­tettek annak érdekében, hogy Kuba forradalmi kormányát megdönisék és visszaállítsák uralmukat. Megszakították Kubával a diplomáciai kapcso­latokat, felforgató tevékenysé­get folytattak és folytatnak, gazdasági blokád alá vették Kubát. De még ezzel sem érték be. Elhatározták, hogy csendőri funkciókat vállalva, a kubai forradalom katonai elfojtásá­nak útjára lépnek, vagyis az ellenforradalom exportálásá­nak jogát akarták megszerezni maguknak. Az Egyesült Államok Ku- . búval szemben akalmazott politikája a legzabolátla­nabb, a legreakciósabb politika. Kimondottan hajmeresztő dolog kije­legagressaívabb kalandor kö­rei oly módon igyekeznek ki­utat találni a kialakult hely­zetből, hogy tovább fokozzák a fegyverkezési versenyt és ag­resszív háborút készítenek elő a szocialista országok, vala­mint Ázsia, Afrika és Latin- Amerika fiatal, szuverén álla­mai ellen. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az imperialisták terem­tette agressziós fészkek olyan szikrákat rejtenek magukban, amelyek felgyújthatják az ál­talános rakéta-nukleáris hábo­rú lángját. Az imperializmus agresszív erői hurkolják össze a nemzet­közi feszültségnek az emberi­ségre nézve rendkívül veszé­lyes következményekkel járó csomóit. E feszültség kulmi­náció® pontja volt a Karib-ten- ger térségében keletkezett vál­ság. leinteni, hogy, Kuba fe­nyegeti Amerikát, vagy bármely más országot, s ezen az alapon különleges jogot formálni a Kuba el­leni fellépésre. Az amerikai reakció, agresz- szív akcióinak igazolására, azt állítja, hogy a Karib-tenger térségében a válságot maga Kuba idézte elő, hozzátévén, hogy a Szovjetunió is felelős, mert rakétákat és »IL—28« bombavetőiket szállított oda. De vajon így van-e? Igaz, mi a kubai kormány kiérésére vittünk oda fegyvereket. De milyen indítékok vezettek, ami­kor ezt a kérést teljesítettük? Kizárólag humánus indítékok: Kubának szüksége volt fegy­verré, mint az agresszorok megfékezésének eszközére, de nem mint a támadás eszközé­re. Hiszen Kubát a területére való behatolás reális veszélye fenyegette. Tavaly áprilisban az ellen­forradalmár zsoldosok nagy­arányú katonai behatolást haj­tottak végié KubábanN Ezt az inváziót az Amerikai Egyesült Államok teljes támogatásával készítették elő és hajtották végre. A további események azt mu­tatták, hogy a behatolás ku­darca nem vette el az Egyesült Államok imperialistáinak ked­vét attól, hogy Kubát meg­fojtsák. Üj támadás előkészí­tésébe kezdtek, ősszel nagyon aggasztó helyzet alakult ki: minden arról tanúskodott, hogy az Egyesült Államok — saját fegyveres erőinek bevetésével — meg akarja támadni a Ku­bai Köztársaságot. A forradalmi Kuba honvé­delmének megerősítése érdeké­ben kénytelen volt minden szükséges intézkedést megten­ni. A Szovjetunió segített Ku­bának egy, a népe vívmányai felett őrködő erős hadsereg megteremtésében. Mivel az Egyesült Államok részéről fo­kozódott a fenyegetés, a kubai kormány ez év nyarán további segítséget kért a szovjet kor­mánytól. Megállapodás jött lét­re számos új rendszabályról, köztük arról, hogy Kubában több szovjet középhatósugarú ballisztikus rakétát helyeznek el. Ennek a fegyvernek a szov­jet katonák kezében kellett maradnia. Mi volt a célja ennek az el­határozásnak? Természetesen sem mi, sem kubai barátaink nem gondoltunk arra, hogy a Kubába küldött kis számú kö­zéphatósugarú rakétát az Egyesült Államok vagy bár­mely más ország megtámadá­sára fogják felhasználni. Nekünk csupán Kuba győ­zelme volt a célunk. Nem ma­radhatunk közömbös szemlélők. Elhatároztuk, hogy segítő ke­zet nyújtunk Kubának. Kuba szabadságszerető népének megvédelmezésére azt a lehe­tőséget láttuk, hogy rakétákat helyezünk el Kubában: ha az amerikai imperialisták valóban rászánják magukat a behato­lásra, akkor hadd érezzék, hogy a háború, amellyel fe­nyegetőznek, ott áll saját ha­táraiknál, hogy reálisabb fo­galmat alkossanak a termo­nukleáris háború veszélyéről. Mi megtettük azt a lépést, amit a súlyosan kiéleződött helyzet megkövetelt. Bizonyo­sak voltunk abban, hogy ez a lépés észhez téríti az agresszo- rokat, s megértvén, hogy Ku­ba nem védtelen, az amerikai imperializmus pedig nem min­denható, kénytelenek lesznek megváltoztatni terveiket. Eb­ben az esetben természetesen a rakéták Kubában való tartá­sa is feleslegessé válik. Valóban, ha korábban bizo­nyosak lettünk volna afelől, hogy az Egyesült ÁUcPmok nem fog behatolni Kubába, s ettől szövetségeseit is visszatartja, ha az Egyesült Államok ezt a politikát követi, akkor nem lett volna szükség rakétáink felállítására Kubában. Egyesek úgy tüntetik fel a dolgpt, hogy mi az Egyesült Államok megtámadása céljából szállítottunk Kubába rakétá­kat. Ez természetesen oktalan­ság. Miért kellett volna me­gint ehhez Kubába szállítani rakétákat, amikor lehetőségünk volt és van arra, hogy saját területünkről sújtsunk le, ami­kor a kellő hatósugarú és ere­jű interkontinentális rakétáink rendelkezésre állanak a kellő mennyiségben. Nekünk egyáltalán nincs szükségünk idegein terü­leten levő támaszpontok­ra. Köztudomású, hogy valamennyi külföldi tá­maszpontunkat felszá­moltuk. Mi kizárólag a Kubai Köztár­saság védelme érdekében he­lyeztünk el rakétákat a sziget- országban, s nem azért, hogy megtámadjuk az Egyesült Ál­lamokat. Ennélfogva minden olyan vé­lemény, amely szerint Kuba támaszponttá vált az Amerikai Egyesült Államok elleni tá­madáshoz, rosszindulatú ko­holmány. E koholmányok cél­ja a Kuba elleni agresszív ter­vek leplezése. A Karib-tenger térségében az események alakulása azt bizonyította, hogy fennállt az agresszió veszélye. Október 20-a körül gyorsított ütemben megindult a haditengerészeti flotta, a légierők, az ejtőer­nyős alakulatok, a tengerész­gyalogság nagy kötelékednek összevonása. Bejelentették, hogy nagyszabású hadgyakor­latok kezdődtek a Karib-ten- geren. Október 22-én a Ken- nedy-korrinány bejelentette, hogy vesztegzárat létesít Kuba körül. Mellesleg a »vesztegzár« kifejezés az adott esetben csak fügefalevél. Voltaképpen blo­kádról, nyílt tengeri kalózko­dásról volt szó. Az események gyors iram­ban bontakoztak ki. Az ame­rikai parancsnokság teljes har­ci készenlétbe helyezte összes fegyveres erőit, beleértve az Európában állomásozó csapa­tokat, valamint a Földközi-ten­geren tartózkodó hatodik flot­tát és a Tajvan térségében ál­lomásozó hetedik flottát. Csupán Kuba megtámadá­sára több ejtőernyős—partra- szálló, gyalogsági és páncélos hadosztályt jelöltek ki. Ezen alakulatoknál körülbelül száz­ezer katona teljesített szol­gálatot. Ezenkívül 183 ha’ót, rendeltek a kubai ’'altok­hoz. fedélzetükön Rí A00 ten­gerésszel. A kubai partraszál­lást több ezer harci repülő­gépnek kellett volna fedeznie. Az Ezvesült Államok stratégiai légierői valamennyi génének körülbelül 20 százaléka éi’e1- nappal a levegőben volt. atom- és hidrogénbambával a fedélzetén. Behívták a tartalé­kosokat. Az EeveaiiTt ■Államok eimó- psfl NATO szövetségeseinek csapatait tel ing harci készen­létbe helyeztek. Me°alek'il+az Egyesült Államok és a latin- amerikai országok egvesített oaranesmoksá.za, emellett egres latin-amerikai. «rs7é«»ok el­küldték hadihaióik-at. hogv részt vegyenek a Kuba p”ni blokádban. Az Emjesvlt Álla­mok kormnmiávn.k eme ag­resszív tévései iölvtán a t»r- momukleéris háhvrú veszélye tornyosult a világ főié. F fokozott katonai e'^készü­Ip+fpr» VórtvfofprvAV vo1- tnnlr r*ri *a.rrtf»iyYn? q g-T-fj?-v>_ íézkcJí«oWvf-. Ilyen körülmé­nyek között helyrehozhatatlan követ­kezményekkel járó rob­banásra került volna sor, ha valamelyik fél nem tanúsít mérsékletet, ha nem tesz meg mindent, ami a háború kitörésének elhárításához szükséges. Most, amikor a Karib-ten­ger térségében lezajlott ese­mények által kiváltott feszült­ség felengedett, amikor a konfliktus rendezésének utol­só stádiumában vagyunk, sze­retnék jelentést tenni a Leg­felső Tanács küldötteinek ar­ról, mit tett a szovjet kor. mány a háború közelgő láng­jának eloltása érdekében. Október 23-án, tüstént az­után, hogy az Egyesült Álla­mok a Kuba elleni blokádot bevezette, a szovjet kormány a védelmi jellegű intézkedé­sek elrendelésével egyidejűleg nyilatkozatot adott ki, s eb­ben határozottan figyelmezte­tett arra, hogy az Egyesült Államok kormánya súlyos fe­lelősséget vállal magára a vi­lág sorsáért és meggondolatla­nul játszik a tűzzel. Nyíltan kijelentettük az Egyesült Ál­lamok elnökének, hogy nem nyugszunk bele az amerikai hajók nyílttengeri kalózkodá­sába és ebből a célból meg­tesszük a szükséges intézke­déseket. Ám az Egyesült Államok (kormánya tovább izzította a llégkört. Az Egyesült Államok I militarista erői a fejleménye­ket úgy értelmezték, hogy meg «kell indítani a Kuba elleni támadást. Október 27-én reg­gel a kubai elvtársaktól és más forrásokból értesítést kaptunk, amelyben közvetle­nül az állt, hogy a támadás­ra a legközelebbi 2—3 nap leforgása alatt sor kerül. Az általuk kapott táviratokat végső riadónak tekintettük. S ez a riadó indokolt volt. Azonnali akciókra volt szük­ség, hogy a Kubába való be­hatolást elhárítsuk és a bé­két megőrizzük. Az Egyesült Államok elnökének kölcsönö­sen elfogadható megoldást ja­vasoló üzenetet lüdtünk. Eb­ben a pillanatban még nem volt késő arra, hogy a hábo­rú immár füstölögni kezdő gyújtózsinórját eloltsuk. Ami­kor ezt az üzenetet elküldtük, anra számítottunk, hogy ma­gának az elnöknek az üzene­tei is aggodalmat és azt a törekvést juttatták kifejezés­re, hogy megtaláljuk a kiala­kult helyzetből kivezető utat. Kijelentettük, hogy ha az Egyesült Államok kötelezett­séget vállal arra: nem támad­ja meg Kubát, továbbá a ve­le szövetséges államokat is visszatartja a Kuba elleni ag­ressziótól, akkor a Szovjet­unió hajlandó lesz kivonni Kubából azt a fegyvert, ame­lyet az Egyesült Államok »tá­madónak« minősít. Válaszul az Egyesült Államok elnö­ke kijelentette, hogy ha a szovjet kormány haj­landó eltávolítani Kubá­ból ezt a fegyvert, akkor az amerikai kormány megszünteti a vesztegzá­rat, vagyis a blokádot, s nyilatkozatot tesz arról, hogy mind maga az Egyesült Államok, mind pedig a nyugati félteke más országai felhagynak a Kuba elleni invázióval. Az elnök teljes határozottság­gal kijelentette — ezt az egész világ tudja —, hogy az Egye­sült Államok nem fogja meg­támadni Kubát, és szövetsége­seit is távol tartja az ilyen lépésektől. De hisz mi éppen azért küldtünk fegyvert Kubába, hogy elejét vegyük az ellene intézendő támadásnak! Ezért a szovjet kormány megerősí­tette, hogy hajlandó kivonni Kubából a ballisztikus raké­tákat. Nos, röviden szólva így született meg a kölcsönösen elfogadható döntés, amely az értelem diadalát, a béke ügyé­nek sikerét jelentette: a kubai kérdés átment a békés tár­juk, a tábornokok kezéből a diplomaták kezébe került. Október 29-én oew York- megkezdődtek a tárgyalá­seff'U Thant részvételével a Szovjetunió, az Egyesült Álla­mok és Kuba képviselői kö­zött. Ugyanakkor a kubai kon» mánnyal folytatandó eszme­csere végett Havannába repült Mikojan elvtárs, a szovjét mi­nisztertanács első elnökhelyet­tese. Közben mindkét fél hozzá­látott vállalt kötelezettségei­nek teljesítéséhez. A Szovjet­unió kivonta Kubából mind­azokat a rakétákat, amelyeket az Egyesült Államok támadó fegyvernek minősített. Elhagy­ta Kubát a rakétaberendezése­ket kezelő szovjet személyzet is. Az Egyesült Államok lehe­tőséget kapott arra, hogy meg­győződjék róla: a Kubában le­vő összes ballisztikus rakétá­kat valóban eltávolították, ezt az Egyesült Államok hivatalos személyei nyilatkozataikban meg is erősítették. Emellett, a Karib-tenger térségében kialakult válság rendezésének meggyorsítására törekedve, beleegyeztünk ab­ba, hogy egyhónapos határidőn belül kivonjuk az »7L—28« szovjet repülőgépeket, bér azok mint bombavetők már elavul­tak. December 7-ig e repülő­gépeket már elszállítottuk Ku­bából. E gépek egyedül abból a szá­mításból kerültek Kubába, hogy afféle repülő tüzérség­ként használják fel őket a par­ti védelemben, hogy a légelhá­rító eszközök fedezete mellett tevékenykedjenek. Az Egyesült Államok kor­mánya november 21-én meg­szüntette a Kuba körüli hadi­tengerészeti blokádot és vissza­rendelte hadihajóit ebből a tér­ségből. Egyidejűleg az elnök újból megerősítette az Egye­sült Államok azon nyilatkoza­tát, hogy nem indít inváziót Kuba ellen. Mindezt figyelembe véve mi is hatálytalanítottuk azon ka­tonai rendszabályokat, amelye­ket a Kuba körüli válság ki­élesedésével kapcsolatban meg kellett hoznunk. A Kubai Köz­társaság a maga részéről meg­kezdte a hazájuk védelmére behívott személyek leszerelé­sét, akik visszatérnek a békés munkához, családjukhoz. Most kedvező feltételek ala­kultak ki a Karib-tenger tér­ségében keletkezett veszélyes válság felszámolására. Most be kell fejezni a tárgyalásokat, rögzíteni kell a Szovjetunió és az Egyesült Államok kormánya közti üzenetváltások eredmé­nyeként elért megegyezést és azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyével kell alátámasztani. A szovjet kormány meg van győződve arról, hogy nem szolgálja a béke ér­dekeit a Karib-tenger térségében kirobbant vál­ság teljes rendezésének halogatása. Reméljük, hogy ezt megérti az Egye­sült Államok kormánya is. Az elmondottakból nyilván­valóan kitűnik a Kuba körül kialakult helyzet megindult rendezésének több eredménye. Először: sikerült elhárítani az inváziót, amely mindennap fenyegette a Kubai Köztársa­ságot, s ebből következőleg megakadályozni a katonai ösz- szecsapást. Sikerült úrrá lenni a válságon, amely általános ter­monukleáris háborúval fenye­getett Másodszor: az Amerikai Egyesült Államok az egész vi­lág színe előtt nyilvánosan kö­telezettséget vállalt arra, hogy nem támadja meg a Kubai Köztársaságot és szövetsége­seit is visszatartja ilyen táma­dástól. Harmadszor: a legféktele­nebb imperialisták, akik arra számítottak, hogy Kuba miatt termonukleáris világháborút indíthatnak, ezt nem tudták megtenni. A Szovjetunió, a bé­ke és a szocializmus erői be­bizonyították, hogy a háború híveire rá tudják kényszeríte­ni a békét. (Hruscsov elvtá rs beszédét — technikai okok miatt — holnapi számunkban folytat* ■gyalások szakaszába, s ami az Egyesült Államokat illeti, I ott e kérdés, hogy úgy mond- juk.) 2. A Karib-tenger térségében előállt válság leküzdése a békepolitika nagy győzelme

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom