Somogyi Néplap, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-07 / 286. szám
SOMOGYI NÉPLAP 6 Péntek, 1962. december X t J DC&dáiif ('iniékliaiujDeruinj Nagy hazánkfia, Kodály Zoltán* születésének 80. évfordulójára rendeztek ünnepi hangversenyt hétfőn este a Latinka Művelődési Ház színháztermében. Zenei életünk néhány képviselője ezen az estén keresztmetszetet kívánt nyújtani Kodály Zoltán életművéről, s a vállalkozás felülmúlta elképzeléseinket. Igaz, hogy a gondosan válogatott művek összeállításánál — objektív okokból — figyelmen kívül kellett hagyni Kodály Zoltán legjelentősebb alkotásait, amelyek az életmű csúcsait jelzik, a műsor azonban így is hű képet adhatott a nagy zeneszerző munkásságáról, A legnagyobb elismerés hangján szólhatunk Ádárn Jenőnek, a Zeneművészeti Főiskola tanárának ünnepi megnyitójáról, melyet viharos tapssal jutalmazott a közönség. Az előadó nem vállalkozott a mester életének, fáradozásainak ismertetésére, műveinek elemzésére, mert mint mondotta: ezt sokan megtették előtte. Ádám Jenő a népi dallamkincs értékéről, hatásáról beszélt, letagadhatatlan sajátunkról, a népdalról, mely föl sem tűnik, ha gazdagítja környezetünket, s iszonyúan hiányzik, elvesztése a honvágynál is gyötrőbb, ha idegembe szakadunk. És ez a bevezetés mindennél hűbben bizonyította Kodály Zoltán munkásságának jelentőségét, hisz Bartók mellett az ő nevéhez fűződik népi dallamkincsünk felkutatása, átmentése századunkba. együttes túl nagy feladatot vállalt adottságaihoz képest. A zenei élet központibb irányítása lehetővé tette volna, hogy sokkal több együttest vonjanak be az ünnepi műsorba, s akkor minden kórustól kevesebbet, de magasabb színvonalút várhattunk volna. Így például szívesen hallgattuk volna a két — csak közös számban szereplő és igen jó kénességű — gyermekkart, a városi pedagógus kórust stb. Változatosabb és igényesebb műsorról számolhatnánk be, nem szólva airról a természetes igényről, hogy zenei életünk bázisai együtt ünnepeljék Kodály Zoltán születésének évfordulóját. Juhász József, a Csiky Gergely Színház tagja a Háry toborzót adta elő nagy hanggal, majd az együttes tánckara Együd Árpád koreográfiája alapján mutatott be részletet a dalműből. A műsor első felét egyesített kórus zárta le, Kodály—Berzsenyi Magyarokhoz című művét adta elő a Tóth Lajos és a Hármán Kató iskola, valamint az együttes kórusa Kanyar József vezetésevek A Közalkalmazottak Szimfonikus Zenekarának közreműködése őszinte elismerést váltott ki és joggal. Szép volt és érzelemgazdag Kodály Menuet- to serio című művének tolmácsolása, s a mű egésze a kisebb botlásokat (kürt) is feledtette. Hasonlóképpen élményszerű a Háiry-szvit, melyből a Kezdődik a mese, valamint a harmadik és a negyedik rész megszólaltatása volt kifogástalan. A harangjáték kevésbé sikerült, elnagyolt volt. Várkonyi Sándor jól kézben tartotta zenekarát. Vegyes érzelmekkel hallgattuk végig a Háry Zárókóirusát Hubay Anikó. Csányi János, Csihák László és az együttes kórusának, zenekarának megszólaltatásában, Kanyar József vezetésével. Mindenekelőtt az összhangot, a precizitást hiányoltuk, s ebben a számban a zenekar sem volt együtt. Csó- myi János ezután Kodály-dalt énekelt, majd a hangverseny alapgondolatától ugyan elütő, de tematikájával nagyon is közös tánckomnoríciót láthattunk. Együd—Csikvár Somogyi szőttes című művének bemutatója volt ez az előadás, s annak ellenére, hogy mégnem egészen kidolgozott, s hogy láthatóan nincs a táncosok vérében, igen nagy jövőt jósolhatunk neki. A tánckompozí- ció bemutatja megyénk valamennyi táncát, s forgataga, fölépítése igen figyelemreméltó. Zenéjét azonban még nem tekinthetjük késznek, több helyen is változtatásra, csiszolásra szorul, helyenként éppen a népi ízt hiányoljuk belőle. A koreográfia jó, bemutatását azonban még érlelni kell ahhoz, hogy osztatlan elismeréssel fogadhassa a közönség. Jávori Béla A hangverseny első számaként Bárdos Kodály köszöntését hallottuk a Szakszerveze-_ tek Népi Együttesének színeid ben, hangzásában kissé megkopott kórusától Kanyar József vezetésével. Kodály népdalfeldolgozásai után, melyeket Hubay Anikó és Várkonyi Sándor, a Csiky Gergely Színház művészei adtak é'ő, a mester Székely keservesét és Széphangú múzsa című művét tolmácsolta az énekkar igényes felfogásban, de még kissé éretlenül. Gadányi György érezhetően sokat dolgozott főként az előbbi mű betanításán, a szólamok azonban mégsem kiegyenlítettek, s talán az idő sürgetése is gátolta az összeforrottság kialakítását. A Székely keserves még így is a hangverseny egyik legjobban sikerült száma volt. Az ünneprontás szándéka nélkül is el kell mondanunk azonban, hogy az Halálának 25. évfordulója alkalmából megkoszorúzták József Attila sírját a Kerepesi temetőben. Képünkön: Darvas József, az Írószövetség elnöke megemlékezést mond. (MTI Foto — Friedmann Endre felvétele) iMuvuias apó jón, ajanueKozou es gyozott: megnodította a gyermekszíveket. UumM a bUái A bírósági tárgyalások hűvös légkörében nemegyszer fölvillan a humor egy-egy szikrája, és ilyenkor bizony nagyon nehéz a szigorúság mögé rejtőzni. Így történt ez a közelmúltban is, amikor sorra egymás után vagyonjogi ügyek kerültek »terítékre«. Kezdődött azzal,' hogy az egyik fél egy negyed kakast követelt. Igen, pontosan így, egy negyed kak'-st Amikor megkérdezték tőle, hogy mégis hogyan képzeli a dolgot, a következőket adta elő: »Amikor még együtt éltem a feleségemmel, volt egy szép kakasunk. Átjárt azonban a szomszédba, ott is kapott szemet, így aztán megegyeztünk, hogy a kakas fele az övék lesz, ha levágjuk. A feleségemnek meg nekem maradt tehát a fél kakas. Most válunk. A fél» kakas fele a negyed kakas. Hát ezt kérem én...« Arról már nem szól a hír, hogy a bácsi a fél kakas melyik felét követelte magának... A másik eset ugyancsak megmosolyogtató. A férj kérte a közös vagyon elosztását a bíróságtól, és felsorolta, hogy milyen érték van a lakásban. A többek között ez is szerepelt a listán: »Használt • pakli kártya tök ász nélkül — 10 forint.« És ami a legmulatságosabb: »Értéktelen li”i1r»m — 40 forint.« (Polesz) Növekszik a magyarra szinkronizált filmek száma A Pannónia Filmstúdióban az idén ötven külföldi játékfilm magyarul beszélő változatának elkészítése szerepelt a tervben, ezt azonban az év végéig hárommal túlteljesítik, s összesen 53 szinkronizált külföldi filmet adnak át a moziknak vetítésre. A jövő évi előirányzat 55 külföldi film szinkronizálása. Ez tízzel több, mint amennyit 1960-ban szinkronizáltak. Á stúdió ezzel egyidejűleg hozzákezdett a televízió kívánságainak kielégítéséhez is. Az új megrendelő számára az idén az év végéig 30 film szereplőit »tanítják« meg magyarul. Jövőre előreláthatóan ugyanennyi szinkront készítenek a tv számára. Több mint száz éve házasok A moszkvai rádió jókívánságait fejezte ki az azerbajdzsá- ni Sabhagyov házaspárnak, akik — bármily hihetetlennek hangzik — nemrégiben ünnepelték 101. házassági évfordulójukat. Mindketten 117 évesek, és 16 éves korukban kötöttek házasságot. A Sabhagyov házaspárnak 11 gyermeke, csaknem száz unokája és dédunokája van. * * * Mesejátékok a tokiói olimpián A tokiói olimpiai bizottság jóváhagyott egy tarvet, amely az 1964. évi tokiói olimpiai játékok külföldi turistáit fogja megörvendeztetni. A sportpályákon a versenyek megkezdése előtt japán színházi együttesek fognak föllépni, és mesejátékokat adnak elő. A sportpálya gyepét erre az alkalomra olyan fapadlóval borítják, amely nem tesz kárt a pályában. A stadionok kapui már négy órával a voltaképpeni versenyek megkezdése előtt megnyílnak, hogy a né- $ zők gyönyörködhessenek a ja- < pán mesejátékokban. * * ♦ Háromszáz óra a reverenda alatt A Brüsszelből érkező repülőgépről Londonban leszállt egy !; papi ruhás fiatalember, akinek láthatólag igen sürgős dolga volt. A nagy sietséggel felhívta magára a vámosok figyelmét, s diszkréten felszólították, hogy kövesse őket. A ; vámosok hagyományos »-jó orra« ezúttal is igazolódott: az állítólagos pap reverendája alatt háromszáz csempészett órát találtak. A csempészről ki- !; derült, hogy Michael Byme < londoni mázoló. A londoni bí- ; róság egyévi börtönre és súlyos pénzbírságra ítélte. * * « Hőhiány Alaszkában Az Egyesült Államok legfiatalabb. tagállama hiányról panaszkodik. Alaszkában 132 férfira 100 nő, Hawaiiban 114 férfira 100 nő jut. Washington államban ezzel szemben az arány 88 férfi — 100 nő. két nő* Levelez'®'fap tíodrogi Jancsi már má- ■*-* sodik hete volt nagynénje vendégszerető házában, amikor egyik reggel — megvárván, míg a háziak elmennek hazulról — megkereste a villanyvasalót, s munkához látott. Akkor még maga sem tudta pontosan, miért is kell a nadrágot kivasalni. Egész délelőtt dolgozott konok buzgalommal. Életében először hajolt forró vassal nedves ruháról felcsapódó gőz fölé, hiszen azelőtt mindig anyja végezte az effajta munkát. Irma nénjét azonban nem merte megkérni erre, hiszen a drága lélek bizonyára furcsán nézett volna rá, ha azzal fordul hozzá, hogy most, az augusztus végi, gyötrő kánikulában vasalja ki a barna szövetnadrágját ... Viszont a barna szövetnadrágot — élete első hosszúnadrágját — ki kellett vasalni mindenáron. Igaz, két hete függ a szekrényben, kilóghatta már az utazás törő- döttségét, de hát ez nem elég: az élének vágni kell! Kegyetlenül nehezen ment a munka: hol az ujját égette meg a vassal, hol a fehér vászonruhát pörkölte drapp színűvé. Kilenckor kezdett hozzá, fél tizenkettő felé készült el a munkával azzal vigasztalván magát, hogy minden kezdet nehéz. A vasalót aztán eltette, a nadrágot visszaakasztotta a szekrénybe, s nyugodtan várta Irma nénjét s vele az ebédet. Erzsivel csak négykor volt találkozója. Mind a ketten most végezték az első gimnáziumot, s mindkettő azt mondta a másiknak, hogy a másodikat végezte. Noha már ötödik napja ismerték egymást, találkozót csupán most beszéltek meg egymással. Jancsi tegnapig voltaképpen észre sem vette Erzsit. Két vékony, szőke hajfonatát Idslányosnák tartotta, s tizenöt éves korában az ember valahogy túl van már a kislányokon. De tegnap délután tovább voltak együtt a társasággal a strandon, s ő hazafelé menet Erzsi mellé került. Most, vasalás közben már nem is emlékezett rá, miről beszéltek a hosszú úton hazáig. Felködlött benne, hogy talán Shakespeare-ről — a Szent- ivánéji álmot a tavasszal látta a Nemzetiben —, vagy tán a Hiúság vásáráról, amit nemrégen olvasott. De az ördög értette ezt: akkor, ott az utcán valahogy alig figyelt a tulajdon szavaira. Mindegyre Erzsi két varkocsa himbálódzott előtte, azokat bámulta, s szinte önkéntelen fol{/amatosság- gal dőlt belőle a szó. Egy kicsit csodálkozott is magán, hiszen régebben valósággal megbénult a nyelve, ha leányokkal beszélt. Igaz, két-három éve még a labdán, mozin kívül más alig érdekelte, esztendeje meg a könyvek varázsa kerítette hatalmába,' s csak most legutóbb, tél végén, tavasz fa- kadtán változott meg minden körülötte. A csitri lányok, akikkel birkózva hempergett a porban, s akiknek varkocsát cibálta azelőtt, most fölényes és soktudó pillantásokkal méregették, s neki egyre inkább melege lett ezektől a pillantásoktól. Nyár közeledtével azon kapta magát, hogy egyre gyakrabban fordul meg a lányok után, ha könnyű blúzukban, lebbenö abroncsszoknyájukban ellibbennek mellette. Nemcsak arcukra — bokájukra és derekukra is rányiU a szeme. Később ráébredt, hogy hangja mélyül, s hogy most már minden szombaton borotválkoznia kell. Ez május derekán történt. Aztán jöttek a vizsgák, majd a pécsi levelek s Irma néni háromhetes meghívása a szép bizonyítvány jutalmaképp, • * * rzsi még nem volt ott a főpostánál, amikor ő odaért. Néhányszor elsétált hát a jókora épület előtt, s tán tíz perc múltán megpillantotta a kislányt. A Széchenyi tér felől jött kék szoknyában, fehér blúzban. Jancsi nézte, s csepp szédülést érzett. »Érdekes — villant meg benne —, a lábát nem is néztem meg, csak a haját...« Nem is tűnődhetett tovább, a lány már ott állt mellette. Kezet fogtak. — Hová menjünk? — kérdezte nyomban férfiasán. — Sétáljunk? Őszintén szólva ezt szerette volna, nem akarta, hogy az ülés tönkretegye nadrágja gyönyörű vasalását. De a lány hallgatott. — Vagy inkább cukrászdába szeretnél? — kérdezte aztán, mert ebből a hallgatásból valahogy azt olvasta ki, hogy szép, szép a sétálás is, de a cukrászsütemény se utolsó. »Persze — gondolta — ilyenek a nők ... I« Kedvetlenül libbentett egyet a nadrágján, hogy vegye már végre észre a leány azt a hibátlan élt, aztán azt mondta: — Akkor talán menjünk a cukrászdába. Megengeded, hogy meghívjalak? Erzsi ezt nem engedte meg, noha az indítványt örömmel fogadta. Ezen egy kissé elci- vódtak, majd elindulták a cukrászda felé. Útközben Jancsi Bálzacről beszélt. Nemrégen olvasta az Elveszett illúziókat; sokat beszélt, és hevesen magyarázott Liicien Rubempréről. Erzsi szemlátomást érdeklődéssel hallgatta, néha szólt csak közbe olyasmiket kérdezvén, hogy a pesti lányok mostanában kétrészes fürdőruhát hordanák-e inkább vagy egybeszabottat; s hogy divatszín-e még odafent a rozsdabarna. Az irodalmi előadást ilyenkor hosszú másodpercekre meg kellett szakítania, s bizony eléggé nehéz volt aztán visszatalálni az elvesztett fonalhoz. De mindannyiszor visz- szatalált. Luden Rubtmpréröl még mindig sokkal könnyebb volt beszélni, mint arról, menynyire tetszik neki Erzsi szőkesége. Egész délután a cukrászdában ültek. Balzac után újra Shakespeare került sorra, aztán Gorkij, aztán Móricz Zsig- mond. Erzsi annyi odaadással hallgatott, hogy Jancsinak nem volt szíve abbahagyni. Néha egymáséba tévedt a pillantásuk, olyankor gyorsan elkapta a szemét. Sötétedett, $ már azon tanakodtak, hogy indulni illenék, amikor Jancsinak eszébe jutott, hogy kerek eg^ hete nem írt már a szüleinek. Igaz, minden nap az eszében járt, hogy otthon bizonyára várják már levelét. Irma nénje is megkérdezte néhányszor, mikor ír már, de a strand, az új társaság mindig előbbre való volt. Ma reggel viszont megfogadta nénjének, hogy ír. — Bocsáss meg egy pillanatra — mondta Erzsinek. — Csak átszaladok ide a trafikba levélpapírért. írnom kell a szüleimnek, hazafelé menet majd bedobom a főpostán. Erzsi biccentett, s ö már indult is. Visszajövet gyorsan megírta a lapot. Golyóstdlla ugyan da- coskodott egy ideig, de néhány erélyesebb mozdylat után megtört, s tisztességgel rótta a sorokat. Erzsinek feltűnt, hogy a lap felül üres; a fiú nem írt megszólítást. — így küldöd el? — kérdezte meglepetten. Jancsi ránézett. Éppen most kanyarította a sorok alá a nevét, s voltaképpen már várta ezt a kérdést. — Persze, hogy így! — szólt mindjárt határozottan. — Miért? Mit írja? Drága anyukám és apukám? Férfiak vagyunk, mit érzelegjünk. Nem igaz? Az érzelgés asszonyok dolga! Azzal állt is fel, hívta a kisasszonyt, fizetett — érdekes, Erzsi most már engedte —, s elindultak. A főpostánál a fiú tétován megállt. — No — mondta Erzsi hát nem dobod be a lapot? Ott a láda! — De igen — felelte gyorsan. — Csakhogy expresszlap- ként akarom feladni, régen nem írtam már haza. Bocsáss meg egy pillanatra! S már lódult is be a forgóajtón. Odabent megállt, kipillantott, nem figyeli-e a lány, aztán odahúzódott az írópulthoz, előkapta golyóstollát, s szédítő gyorsasággal odaírta a lap tetejére: »Drága Anyukám és Apukám!-« Azzal zsebébe süllyesztette a lapot, s nyugodt lassúsággal kilépett a kapun, — No, feladtad? — kérdezte Erzsi. Megrázta a fejét. — Hosszú sor áll az ablak előtt, nem érdemes várni. Végeredményben holnap így is megkapják... Igaz? — Igaz — biccentett a leány. A férfi ekkor kimért léptekkel odament a postaládához, a zsebébe nyúlt, majd határozott, férfias mozdulattal útjára bocsátotta a levelezőlapot. Bárány Tamás t
