Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-20 / 271. szám
SOMOGYI NÉPLAP i Kedd, 1962. november Hruscsov beszámolója az SZKP Központi Bizottságának plénumán (Folytatás az 1. oldalról.) —, azért egyáltalán nem szűnnek meg foglalkozni a mindennapi elet, az oktatás és a kultúra kérdéseivel. Ellenkezőleg, figyelmüket a fő dologra, a termelés kérdéseire összpontosítva konkrétabban foglalkozhatnak majd a szervező és ideológiai nevelő munkával is szervesen összekötve azt az ipari és mezőgazdasági termeléssel. Falusi viszonylatban a párt- szervek új felépítése azt jelenti majd, hogy a mezőgazdasági termelésben, a mezőgazdaságot kiszolgáló intézményekben és szervezetekben s a mezőgazda- sági nyersanyagfeldolgozó vállalatoknál tevékenykedő kommunisták mind egységes párt- szervezetben tömörülnek. Ezt a pártszervezetet a mezőgazdasági termelési igazgatóság pártbizottsága fogja irányítani. Ami az iparvállalatok, az építkezések és a közlekedés pártszervezeteit illeti, ezek vezetése az ipari termelést irányító pártbizottság kezében összpontosul majd. Mint az előadó hangsúlyozta, a helyi pártszervek célszerűtlennek tartják a vidéki kerületi pártbizottságok további fenntartását. Helyettük meg kell alakítani a termelési kolhoz—szovhoz igazgatóságok pártbizottságait, amelyek megvalósítják a kolhozok és szov- hozok, a tudományos kutatóintézetek és kulturális—művelődési intézmények, egészségügyi és oktatási intézmények, valamint egyéb, a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatban levő szervezetek pártirányítását. Hruscsov kijelentette: a kolhoz—szovhoz termelési igazgatóságok pártbizottságainak megalakításával meg kell javulnia a mezőgazdasági termelés pártirányításának. A termelési igazgatóságok pártbizottságaiban dolgozó pártmunkások létszámának lényegesen alacsonyabbnak kell lennie a jelenlegi kerületi pártszervezetek apparátusáénál. Az SZKP KB első titkára kijelentette: célszerűnek látszanak a helyi pártszervek arra vonatkozó javaslatai, hogy a mezőgazdasó© termelési igazgatóságok területén alakítsuk át a mezőgazdaság, ipar és építőipar pértirányitásának struktúráját. Ezek a javaslatok teljes összhangban vannak az ágazati élvvei, s a pártszervezeteknek a legalsóbb foktol a legfelsőbbig erre az elvre kell felépülniük. Áhhoz, hogy az SZKP Központi Bizottságának irányító szerepe,az iparban és á mezőgazdaságban konkrétabb legyen — mondotta — a Központi Bizottság elnöksége célszerűnek tartja, hogy a Központi bizottságban életrehívják az ipari termelés irányításával és külön a mezőgazdasági termelés irányításával országos méretékben foglalkozó irodákat. Mély meggyőződésünk — jelentette ki a szovjet kormányfő —, hogy a népgazdaság pártirányításának javasolt átszervezése elősegíti, hogy a párt az eddiginél is eredményesebben teljesítse a XXII. kongresszus által kitűzött feladatokat. A népgazdaság pártiranyí- tásának szervezeti átalakrtá- sát vizsgálva különösen nagy figyelmet kell fordítani a párt-, az: állami és a társa- dalmi ellenőrzés javítására és ■tökéletesítésére — mondotta -többek között, majd _ beszélt arról, hogy az ellenőrzés kiJó kereseti lehetőséggel állandó munkára keresünk ázom! fölvétellel öveges szakmunkást. Jelentkezni lehet az ÉM BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT (Pécs, Rákóczi u. 56.) munkaügyi osztályán. _________________(39835) alakítása, a végrehajtás ellenőrzésének helyes megszervezése a párt és az egész (fiiam tevékenységének rendkívül fontos lenini elve fontos eszköz arra, hogy tökéletesítsük a párt- és állami ve-* zetést, erősítsük a párt és a dolgozók kapcsolatait, bevonjuk a tömegeket a társadalom ügyeinek intézésébe. Emlékeztetett arra, hogy Lenin vezetése alatt az országban létrejött egy harmonikus párt- és állami ellenőrzési rendszer, amelyben tevékenyen részt vettek a dolgozók tömegei. Lenin életében és halála után az első években a lenini ellenőrzési rendszer működött, de később Sztálin egész sor intézkedést tett, amelyek lényegében a lenini ellenőrzési elvek feladását jelentették. 1934-ben. a XVII. pártkongresszuson Sztálin olyan javaslatot tett, amely ellenkezett Leninnek a párt- és az állami ellenőrzés összekapcsolására vonatkozó útmutatásaival Sztálin indítványára az egységes párt- és állami ellenőrzési szerv helyett két ellenőrzési központot hoztak létre: a párt Központi Bizottsága mellett működő pártellenőrzé- si bizottságot és a Szovjetunió Népbiztosa Tanácsa mellett működő állami ellenőrző bizottságot. Ilyenformán, a két ellenőrzési központ megalakításával megszegték az egységes párt- és álíami ellenőrzés elvét, holott Lenin a XII. pártkongresszusnak tett javaslataiban éppen ezért az elvért szállt síkra. A XII. kongresszus egyhangúlag elfogadta Leninnek az egységes pártós állami ellenőrzés megszervezésére vonatkozó eszméit A személyi kultusz időszakában, különösen akkor, amikor megkezdődtek a tömeges megtorlások, sok fontos ellenőrzési funkciót átadtak az állambiztonsági szerveknek, amelyeknek vezetői — mint ismeretes — igyekeztek magukat a párt fölé helyezni. Az ellenőrzés gondolata lenini értelmezésben összeférhetetlen volt a személyi kultusz ideológiájával. Az utóbbi években, különösen a XX. kongresszus után a párt intézkedéseket hozott a. személyi kultusz következményeinek felszámolására. Ezek közé tartoztak az ellenőrzés fokozására és a végrehajtás fokozott ellenőrzésére tett intézkedések. Csakhogy még nem tettünk meg mindent azért, hogy végleg kiküszöböljük az ellenőrzés megszervezésében mutatkozó nagy fogyatékosságokat. Az ellenőrzési szervek struktúráját szervezetileg még nem állítottuk vissza olymódon, hogy az megfeleljen a lenini eszméknek. Az országban jelenleg fennálló ellenőrzési rendszer alapvető hiányosságairól szólva Hruscsov elsősorban arra mutatott rá, hogy nincs olyan ellenőrző központ. amely párt- és állami vonalon egységes ellenőrzést gyakorolna a központban és a helyszínen. A pártellenőrzés állapotát szervezeti szempontból nem lehet kielégítőnek nevezni. Nem ellenőrzik kellőképpen a helyszínen a párthatározatok végrehajtását, külön párt- ellenőrzési szervek pedig lényegében véve nincsenek. Az állami ellenőrzés szervei még rosszabbul dolgoznak. Rossz a kapcsolatuk az élettel, a dolgozók tömegeivel, az ellenőrzést alapjában véve fizetett apparátus végzi a saeA hó- és sárcipők, gumicsizmák átvevőhelyiségét megnyitottuk KAPOSVÁR, ADY ENDRE UTCA (volt Korona utca) 5. SZÁM ALATT. Kaposvári Vas- és Műszaki Ktsz, Kaposvár. _________(78543) l es közvélemény bevonása nélkül A széles körű, jól megszervezett párt- és állami ellenőrzés feladata, hogy segítsen a pártnak a tervező szexvek, a népgazdasági tanácsok, a vállalatok és az építkezések munkájának javításában. Az ellenőrzési szervek fontos feladata, hogy megszüntessék a szemfényvesztést, a jelentések meghamisítását, a lokálpatriotizmust, a megvesztegetést, az állam anyagi értékeinek pazarlását és eltulajdonítását. Teljesen megengedhetetlen, ha egyes pártbizottságok eltűrik a kommunisták hivatali visszaéléseit, sőt néhg védelmükbe veszik és pártfogolják az ilyen párttagokat. Ebben az összefüggésben az előadó felolvasta Lenin 1922. március 18-án kelt, eddig nyilvánosságra nem hozott feljegyzését. Lenin megjegyzésedre az adott alkalmat, hogy a moszkvai pártbizottság irodája és a moszkvai tanács elnöksége ellenezte olyan párttagok bírói felelősségre vonását, akik hivatali bűncselekményekben voltak részesek. Szóban forgó feljegyzésében, amelyet a párt politikai bizottságának tagjaihoz intézett, Lenin azt javasolta, hogy részesítsék szigorú dorgálásban a moszkvai párt- bizottságot a kommunista párttagokkal szemben tanúsított elnéző magatartása miatt. Lenin javasolta, hogy körlevélben hozzák az igazságügyi népbiztosság tudomására: a bíróságok a kommunista párttagokat szigorúbban büntessék, mint a párton kívülieket, és ha a népi bírák és a népbiztosság kollégiumának tagjai ezt nem teljesítik, akkor le kell őket váltani hivatalukból. Hruscsov a továbbiakban kijelentette: a kommunizmus szélesen kibontakozó építésének időszakában — mint az SZKP programja is hangsúlyozza — tovább növekszik a kommunista párt szerepe és jelentősége államunk rendszerében. A harmonikus ellenőrzési rendszert a legfelső ellenőrző szervektől a legutolsóig annak a lenini eszmének alapiján kell létrehozni, hogy össze kell kapcsolni a párt- és az állami ellenőrzést, egységes, mindent átfogó, állandóan működő ellenőrzést kell létrehozni a dolgozók legszélesebb tömegeinek részvételével. Célszerű volna egy egységes ellenőrzési központot létrehozni: párt- és állami ellenőrzési bizottságot a megfelelő helyi szervekkel — javasolta Hruscsov. A párttagok és valamennyi szovjet ember szemében az ellenőrzési szerveknek olyanoknak kell lenniük, amelyek nemcsak vizsgálnak és büntetnek, hanem — s ez a fődolog — kiküszöbölik a visszaélések lehetőségét, a hiányosságok és hibák elkerülésére, a párt és a kormány utasításának teljesítésére figyelmeztetik és nevelik a funkcionáriusokat. Az ellenőrző szervek hatékony segítséget nyújthatnak a pártnak az adminisztratív irányító apparátus további tökéletesítésében, olcsóbbá tételében. Ügyünknek manapság is nagy kárt okoz a bürokratizmus és az aktatologatás. Csak a munkások, a kolhozparasztok, az értelmiségiek és a társadalmi szervezetek tevékeny segítségével tudunk biztosan elzárni minden irtat és rést a tolvajok, a megvesztegethető elemek, a naplopók, a bürokraták és mindazon elemek előtt, akik kinyújtják kezüket az állam javai felé. A párt Központi Bizottsága — hangoztatta végezetül Nyi- káta Hruscsov — kifejezi azt a meggyőződését, hogy az ipar, az építkezések és a mezőgazdaság pártirányitásának átszervezésére megjelölt intézkedések és az ellenőrzés megjavítását célzó javaslatok teljes támogatásra és helyeslésre találnak az egész pártnál, az' egész népnéL (MTI* Jobbra tolódást von maga után az osztrák választás? Becs (MTI). A vasárnapi osztrák parlá- menti választások eredményeként 81 néppárti (konzervatív), 76 szocialista és 8 nagynémet irányzatú, úgynevezett szabad elvű képviselő került az új osztrák parlamentbe. A kommunisták és a baloldali szocialisták blokkját az osztrák burzsoázia választási törvénynek antidemokratikus szavazatszámlálási módszere ismét megakadályozta abban, hogy a baloldali blokkra szavazó 135 000 választó képviseletében elfoglalja a kormánytól valóban független baloldali ellenzék helyét az osztrák parlamentben. Az 1939-ben választott korábbi parlament szeptemberi feloszlatásáig működő néppárti—szocialista kormánykoalíción belül jobbra tolódtak az erőviszonyok. A vasárnap elvesztett két parlamenti hely érzékenyen sújtja a szocialista pártot, mert mindkét mandátumát a néppárt szerezte meg. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT: Bonn (MTI). Az FDP-nék a bonni kormányban helyet foglaló öt minisztere — a pénzügyminiszter, az igazságügyminiszter, a kincstárügyi miniszter, az áttelepültek ügyeinek minisztere és a gazdasági együttműködés minisztere — hétfőn délután benyújtotta lemondását és ezzel hivatalosan kezdetét vette a már hetek óta lappangó kormányválság Csaknem négymillió szavazatot kapott a Francia Kommunista Párt Közzétették a francia választások első fordulójának eredményét Kormányválság Nyugat-Németországban Az első kongresszus színhelyén A wieni Tabor-Strasse dísztelen vidéke nem tartozik azok közé, amelyeket az Osztráké Idegenforgalmi Iroda külföldieknek mutogat. Kalauzom, ez az idős, lábát fájlaló komm ’»-‘sta. asszony, s vidám kedélyű -*al- ke Schorr feláll az ülésről, é; mutatja, le kell szállnunk a villamosról. Erre van a nevezetei ház. A Glocken Gasse 6. számú épületen nincs semmi ünnepélyes jel, ami arra mutatna, hogy 1925. augusztus 18-ána’; reggelén itt kezdődött meg i\ Kommunisták Magyarországi Pártjának első kongresszusa. Jó százéves, de nemrég tata* rozott bérkaszárnya, amilyen százával található minden nagyobb város mellékutcájában. Ha a kapualjban a Skopik Schiller cipő kis- és nagykereskedés nem helyezett volna el egy ízléstelenül nagy utca- jelző táblát, alig lehetne megtalálni, úgy beleolvadt a nagy szürkeségbe. Maikét azonban fiatalságára emlékezteti, megil- letődötten nézi a környéket, a kaput, a sötét kapualjat. — A politikai előkészítés két régen meghalt magyar kommunista, a berlini emigrációban élt Alpári Gyula és az akkor Bécsben tartózkodó Landler Jenő feladata volt. Az osztrák párt engem bízott meg a technikai előkészítéssel. Itt egv kis nyilvános, de ritkán igénvbe vett egyesületi könyvtár működött, a hely alkalmasnak látszott, hogy huszonkét ember feltűnés nélkül beszélgethessen több napon át is egymással. Valamit fizettem a könyvtárosnak, titoktartást kértem tőle, és ezzel a. helyiség kérdése meg Is oldódott. — Hogyan kerültek a küldöttek Bécsbe? — Egy részük itt vagy valamely környező országban élt, mert a Tanácsköztársaságban való részvétele miatt nem térhetett haza. A magyarországi küldöttek vonaton utaztak Budapestről Egyházasrádócra, ebbe az osztrák határ közelében fekvő faluba. Onnan gyalog folytatták útjukat Nagyküly- kedre, egy előre megbeszélt kis erdei úton kerültek át Péterfára, S ott már várta őket a helyi viszonyokkal ismerős vezető. Az ő segítségével jutottak át a küldöttek az osztrák határon Kulmba. Volt olyan a küldöttek között, mint például SJabó Péter Endrődről, akit a munkából hívtak el, el sem Vúcsúzhatott övéitől, azonnal Indulnia kellett a határra. indannyian szerencsésen átjutottak. Mind a huszonkettőn t voltak augusztus 18-án reggel 9-kor ennek a háznak maoriik emeletén, a könyvtár hátsó olvasótermében. Este háromnegyed hatig tárgyalhattak. Hatra ki kellett üríteni a helyiségét, mert hátha könyvért jön valaki; akkor kezdődtek a könyvtári órák. A második emeletre vezet föl MaÄce Schorr. Itt a lépcsőházban állt őrt — nem mintha meg tudta volna akadályozni az osztrák rendőröket a behatolásban, legföljebb jelt adott volna, ha baj van. De nem történt baj. Becsengetünk, mint a küldöttek tették annak idején. Egy fiatal asszony nyit ajtót. Érdeklődünk egy nagyterem után. De nincs ilyen. Maike el- tévedten keresi. Itt kellett lennie, hiszen ő választotta. Csakhamar azonban kiderül, hová lett a kongresszusi terem. A lakáshiánnyal küszködő Bécsben is parcellázzák a lakásokat. Az egykori könyvtárszobába is két rabicfal került, három szoba lett az első kongresszus színhelyéből. Álldogálunk egy darabig, de semmi ünnepélyes nem történik. A háziakat sem lehet feltartani ily soká, indulunk hát haza, lefelé a sötét lépcsőkön. Búcsúzáskor hálálkodom Maikénak, hogy megmutatta a magyar munkásmozgalomban oly nevezetes házat. Ö azt hiszi, azt köszönöm meg, hógy megszerezte ?. helyiséget, otthont biztosított a KMP első kongresszusának. Lehet, hogy még senki nem szorította meg ezért a kezét. Zavarba is jön: — Szerezhettem volna szebbet is, igaz — mondja. — De ez adódott. Fő, hogy a kongresszus sikerült. MÁTÉ GYÖRGY Párizs (MTI). Hétfőre virradó éjszaka a francia belügryminisztérium közzétette a nemzetgyűlési választások vasárnap tartott első fordulójának eredményét. Ezek szerint a szavazásra jogosultak száma 27,5 millió volt. Az első fordulóban 18,9 millió szavazatot adtak le az anyaország területén, beleértve Korzika szigetét. A tartózkodók száma 8,6 millió, vagyis a szavazásra jogosultak 31,25 százaléka volt. Mint hírügynökségi jelentések rámutatnak, ez lényegesen nagyobb, mint az október 28-i népszavazásnál volt. A második világháború óta ennél nagyobb tartózkodásra csak az 1946. évi népszavazásnál volt példa, amikor az alkotmány- módosítás kérdéséről szavaztak. A vasárnap leadott szavazatok közül a Francia Kommunista Párt 3 992 431 szavazatot kapott, ez megfelel a leadott szavazatok 21,78 százalékának. (Az 1958. évi nemzetgyűlési választásokon a Francia Kommunista Párt a szavazatok 18.9 százalékát szerezte meg.) A De Gaulle-ista UNR-re leadott szavazatok száma 5 847 403, vagyis a szavazatok 31.9 százaléka. A többi nagyobb párt a következő eredményt érte el vasárnap: függetlenek és parasztok szövetsége, konzervatívok 2 458 988, Francia Szocialista Párt 2 319 662, MRP 1 635 452, radikális párt 1 384 998. A 482 tagú nemzetgyűlés mandátumai közül vasárnap az anyaországban 96 mandátum sorsa dőlt el. Ezek közül a Francia Kommunista Párt 9 mandátumot szerzett már az első fordulóban (a feloszlatott nemzetgyűlésben tíz kommunista képviselő foglalt helyet). Az UNR 45, a konzervatívok 19, az MRP 14, a radikálisok 8 és a szocialista párt 1 mandátumot szerzett vasárnap. Mivel a konzervatívok és az MRP vasárnap megválasztott képviselő? közül tizenheten De Gaulle hívei, ezért De Gaulle 62 mandátumot mondhat magáénak az első forduló után. A nemzetgyűlési választások második fordulóját november 25-én tartják. Ekkor már az egyszerű többség is elég lesz a mandátumok megszerzéséhez. Az ismertebb francia politikusok közül vasárnap nemzetgyűlési képviselővé választották Maurice Thorezt, a Francia Kommunista Párt főtitkárát, Waldeck Rochet főtitkárhelyettest, továbbá Chaban Delmast, a feloszlatott nemzetgyűlés elnökét, Maurice Fauret, a radikális párt elnökét, valamint Pflimlin és Pleven volt miniszterelnököket. Csak a második fordulóban dől majd el. hogy tagja lesz-e az új nemzetgyűlésnek Guy Mollet, a Francia Szocialista Fárt főtitkára és Michel Deb- ré, De Gaulle első miniszterelnöke. Iparcikk árubemutató Nagyatádon r 1962. november 24— 30-ig a kultúrszékház nagytermében. Üveg-, porcelán, műanyagáruk, játékáruk, rádió, televízió, villamossági áruk, moderncsillár- vásár helyszíni árusítással. J&k Megnyitás november 24-én 15 órakor. (78648)