Somogyi Néplap, 1962. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-02 / 257. szám

TfLÄG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! K ÁRA: 50 FII,LÉR MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIX. ÉVFOLYAM 257. SZÁM. ★ PÉNTEK, 1962. NOVEMBER 2 Mai számunk tartalmából: Gépesített kponcaoetakantas a Kaposvári Állami Gazdaságban (3. o.) OTTHONUNK (5. o.) Don Juan párbajra hív.« (6. o.) t I A 150 éves Táncsics Gimnázium köszöntése Ifjúsági diszünnepség a Latinka Művelődési Házban Tegnap délelőtt nyitották meg a Táncsics Gimnázium fennállásának 150. évfordulója alkalmából rendezendő több napos emtóküinnepsóg-soroza- tot A Latinka Sándor Műve­lődési Ház nagytermének széksorait a Kaposvári Tán­csics Fiú g imnázium és __ a Munkácsy Mihály Leánygim­názium fiatalsága töltötte meg. Néhány perccel 9 óra után fölcsendült a DlVSZ-indüló, majd Gál bajos, a KISZ Köz­ponti Bizottsága egyetemi és középiskolai főosztályának ki­küldötte lépett a mikrofonhoz, s köszöntötte a jubiláló isko­lát. . Rövid beszédében az isko­la névadójának forradalmi szellemét, tanítását idézte. Szólt az iskola KlSZ-szervezq- tónek munkájáról, feladatai­ról, a mai fiatalság eszméiről, szerepéről. Ezután átadta a KISZ Központi Bizottsága 5000 forintos jutalmát — melyet az iskola diákjai a nyári építőtáborokban végzett jó munkájukkal érdemeltek ki —, majd további helytál­lásra buzdította őket. A gimnázium szülői mun­kaközössége nevében dr. Révy György köszöntötte az iskolát, s ezzel megnyitotta a zászló­szalagozás ünnepélyes aktusát. A Kaposvári Felsőfokú Taní­tóképző Intézet, a városi és a megyei középiskolák küldöttei sorban a színpadra léptek, és néhány meleg, baráti köszöntő szó kíséretében emlékszalagot kötöttek a gimnázium KISZ- szervezetének zászlójára. A köszöntést a diákszínpad irodalmi és zenei műsora kö­vette. A gimnázium irodalmi színpada és vegyes kara az alkalomhoz méltó »Somogyi Helikon«, Szabó Lőrinc: »Testvére iratók« és »Béke kell!« című háromrészes ün­nepi összeállítással adózott a nas*" múltú iskola évforduló­jának. Az IBUSZ őszi — téli terveiből Szilveszterest az NDK-ban — Disznótoros vacsorával egybekötött kirándulások Ülést tartott a KGST külkereskedelmi állandó bizottsága (Tudósítónktól.) Gazdag programot állított össze az IBUSZ kaposvári iro­dája azok számára, akik az év végén veszik ki szabadságukat: a belföldi utazásokon kívül több külföldi útra jelentkez­hetnek. Novemberben és de­cemberben ötnapos prágai tú­rám vehetnek részt, innen Kar­lovy Varyba is ellátogatnák. Az IBUSZ hatnapos utazást szervez az NDK-ba, Szász- Svájcba, a Berlin—Potsdam— Prága, valamint a Drezda— egy- és kétnapos kirándulás során hazánk legszebb tájait keresik föl, disznótoros vacso­rán vesznek részt, s megtekin­tenek egy-egy szórakoztató elő­adást. Az egynapos autóbusz­túra részvételi díja 100, a két­naposé pedig 150—110 forint körül lesz. Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió fővárosában ülést tartott a KGST külkeres­kedelmi állandó bizottsága. A tanácskozáson a KGST-orszá- gok egymás közötti kereskedel­mének 1963-ban történő fej­lesztésével foglalkoztak. Nem halad kielégítően a szálas takarmány és a szalma felvásárlása Szász-Svájc—Lipcse útvonalra. Ez utóbbi 1200 forintba, az öt­Mesztegnyőn még tarlón van a szalma napos Zakopanéi autóbuszút 1055 forintba kerül. Kirándulá­sokat szerveznek Romániába is, a Brassó—Bukarest és a Nagyvárad—Kolozsvár útsza­kaszra. A tíznapos Moszkva— Kijev út költsége 2115 forint. Kellemes élménynek ígérkezik az NDK-beli túra, amelynek során Szász-Svájcban köszön­tik a turisták az új évet. A részvevőknek az 1495 forint részvételi díjért fedezik a szil­veszteri költségeket is, s kö­zösen megtekintik a drezdai képtárat. Ezentúl nemcsak a budapes­ti, hanem a kaposvári menet­jegyiroda is árusít külföldi me­netjegyeket.- Az IBUSZ kaposvári irodá­jának kedves meglepetése az »Üt az ismeretlenbe« túra. A részvevők csak a helyszínen tudják meg az útvonalat. Az (Tudósítónktól.) Ebben az évben szálas ta­karmányból a tervezettnek csak 25 százalékát, szalmából pedig az előírt mennyiség 67,9 százalékát tudta felvásárolni a MÉK megyénkben, bár sok tsz megértette a szalma és a szálas takarmány felvásárlá­sának jelentőségét, s fölösle­geiket mind eladták. A szulo- ki Petőfi Tsz pl. 1064 mázsa, a Balatonnaigybereki Állami Gazdaság 3100 mázsa szalmát adott el a MÉK-telepeknek. A sávolyi Üj Élet Tsz 500, a ga- dányi Táncsics Tsz 450, a vé- sei Űj Élet Tsz 400 mázsa szálas takarmányt adott át. A szövetkezetek a réti széna mázsájáért 104, a lucernáért 150, a lóheréért 140, a mu­harszénáért 120 forintot kap­nak. A Baiatonnagybereki Ál« lami Gazdaságban a MÉK ta- karmánybetakarító brigádot szervezett. Innen 1500 mázsa takarmányt tudtak felvásárol­ni. Sajnos, több helyen hátrál­tatják ezt a munkát. A so- mogyvámosi Törekvés Tsz pL a múlt évben 1500 mázsa szal­ma szállítására kötött szerző­dést, a MÉK ki is fizette az árát, a szövetkezet azonban október 24-ig mindössze 456 mázsát szállított le. A mesz- tegnyöi tsz gabonatarlóján még most ís kupacdhban van a kombájnszalma. Ki van téve az időjárás viszontagságainak, értéke állandóan csökken, a tsz elnöke mégis csak áron felül hajlandó eladni. A MÉK mindent megtesz, hogy segítse a szalma!eldolgo­zó vállalatokat és a takar­mányt kereső tsz-eket. Evég- ből Sávolyon, Vörsön, Szőke- dencsen és Csurgó környékén külön brigádokkal kaszáitat- ja, száríttatja, báláztatja a sást. Ez szütaéigtakairmány lesz. Ezekről a területekről mintegy 200 vagon sást kíván­nak betakarítani, elszállítani. Gyékényesen. és Babócsán szénakaszáló brigádokat szer­vezett a MÉK: A balatonújlaki Üj Élet Tsz-ben az idén 35 holdon termeltek burgonyát. Átlagter­mésük 120 mázsa volt. A tsz tizenkét vagon burgonyát szállított a MÉK-nelL^-há­rom vagonnal osztottak ki a tagságnak, a többit tárolják. ' . ■ A MINISZTERTANÁCS ÜLÉSE Hruscsov és Kennedy újabb bécsi találkozóját javasolják Ausztriában Becs (MTI). A haladó szellemű osztrák értelmiség vezető személyisé­gei — egyetemi tanárok, pub­licisták, írók és pedagógusok — az osztrák kormányhoz in­tézett felhívásukban azt java­solják, hogy Ausztria a nagy­hatalmak közötti nyílt kérdé­sek megoldását célzó újabb bécsi csúcstalálkozóra hívja meg Hruscsovot és Kennedyt. A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén a pénzügyminiszter elő­terjesztése alapján határozatot hozott a tanácsok, végrehajtó bizottságok és szakigazgatási szerveik költségvetési felada­tairól és hatásköréről. A nehézipari miniszter je­lentést tett arról, hogyan tel­jesítette a kőolaj- és gázipar a második ötéves tervében elő­írt feladatait. A belkereskedel­mi miniszter a ruházati ke» réskedelem helyzetéről' és fej­lődéséről tett jelentést. A földművelésügyi miniszter az őszi mezőgazdasági munkák menetéről adott tájékoztatást A kormány - a jelentéseket megvitatta és jóváhagyólag tu­domásul vette. A Minisztertanács ezután fo­lyó ügyeket tárgyalt. (MTI) Hírek az Arab félszigetről 1 Szanaa (TASZSZ). Szerdán este körülbelül ezer jól felszerelt szaúd-arábiai ka­tona és tiszt néhány törzs tá­mogatásával be akart hatolni Jemenbe. A behatolás kudar­cot vallott, a támadók súlyos veszteségeket szenveditek, s kénytelenek voltak meghátrál­ni. Ezzel egyidejűleg a szaúd- arábiai és jordéndai hadsereg egységei kísérletet tettek ar­ra, hogy jemeni területre jus­sanak. Jemeni repülőgépek azonban rajtaütöttek a zsoldo­sokon, és megsemmisítették tizenöt, katonákkal megrakott teherautójukat. E két hadmű­velet során a köztársasági kor­mány erői nagy mennyiségű NEW YORK Pinto Ferreira, a récifei egyetem (Brazília) jogászpro­fesszora sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy az' Egyesült Államok kubai blokádja és más Kuba-ellenes agresszív intézkedésed megsértik a nem­zetközi jog alapelveit, s azo­kat a békére vágyó világköz­vélemény nem hagyhatja jó­vá. HAVANNA Manuel Tello mexikói kül­ügyminiszter megbeszélést folytatott Lopez Mateos el­nökkel, s utána kijelentette, hogy Mexikónak szigorúan kell ragaszkodni azokhoz az alap­elvekhez, ' amelyeknek értel­mében sértetlenül tiszteletben RÍJAD A metokai rádió körijése sze­rint szerdán Rijadbam közzé­tették a szaúd-arábiai .kor­mány megalakításáról szóló királyi rendeletet. Az új kor­mány élén Fejszal Ben Abdul Aziz herceg, trónörökös álL Jói értesült körök vélemé­nye szerint az új szaúd-ará­biai kormány konzervatív. A szaúd-aráfbiai kormány átala­kítása és Fejszal hercegnek miniszterelnökké történt kine­vezése szoros kapcsolatban van a királyság súlyos belső hely­zetével. A szaúd-arábiai és a jondániai uralkodóköröknek a Jemeni Köztársaság elleni te­vékenysége, a jemeni reakció­nak nyújtott segítsége nagy elégiedetlenséget szült az or­szágban. (MTI) tartják a be nem avatkozás és a népek önrendelkezési jogát. (TASZSZ) Párizs (MTI). A párizsi rendőrség letartóz­tatta Dominique Pierinit, a francia állambiztonsági szer­vezet együk vezető tisztviselő­jét. Pierini hatáskörébe tarto­zott többek' között az elfogott fasiszta merénylők gyűjtőtábo­rainak ellenőrzése. Letartózta­tásával fény derült arra, ho­gyan szöktek meg annyian az internáltak közül. Pierini ugyanis az OAS egyik terrorista szervezetének vezetője volt. Az összeesküvőik alvilágában Raphael néven is­merték. Helyettese, Raymond Muelle százados, a kémelhárí­Iltolzsios rendellenesség az amerikai Venus-rakéta energiaforrásában Pasadena (AP). Az Egyesült Államok kali­forniai állambeli Pasadena kí­sérleti telepén közölték, hogy a Venus felé tartó amerikai űrhajó energiaforrásában ti­tokzatos rendellenesség je­lentkezett. A Mariner—2 űr­hajón elhelyezett napelemek áramtermelése egyik óráról a másikra zuhanásszerűen, csök­kent. Ez azért ad aggodalomra okot, mert ha a napelemek áramszolgáltatása továbbra is csökken, akkor az űrhajón le­vő műszerek a tartalékelemek áramát használják fel. Ez az utóbbi áramforrás később ter­mészetszerűleg kimerül. A kutatók elhatároztál?:, hogy ideiglenesen kikapcsolják az űrhajón levő bolygóközi kuta­tás. célokat szolgáló műszere­ket. Ettől azt remélik, hogy körülbelül ötven százalékkal csökken majd a Mariner—2 energia-igénye. A műszereket akkor akarják ismét bekap­csolni, amikor az űrhajó a ter­vek szerint megközelíti a Ve­nu st. tó szolgálat tisztje volt. Az ed­dig őrizetbe vett tizenkét sze­mély között még egy rendőr­tiszt szerepel. Az állambiztoa- sági szervek döntéseiről és in­tézkedéseiről rádión értesítet­ték az OAS franciaországi pa­rancsnokságát. A banda tag­jainál nagymennyiségű fegy­vert és robbanóanyagot talál­tak. Bár nem az első eset, hogy a rendőrség tagjai az OÄS em­bereinek bizonyultak, a magas beosztású Pierini letartóztatá­sa mégis nagy feltűnést kel­tett Párizsban. fegyvert zsákmányoltak; A kubai blokád a nemzetközi jog megsértésé Rendőrtisztek irányították az egyik OAS-szervezetét „Nyári" zivatarok, további esőzések várhatók Több, mint három hónapi szárazság után szerdán meg­indult és csütörtökön is tar­tott az országos esőzés. Hazánk területe ezt megelőzően csak a nyár derekán, július 22-én ka­pott számottevő, 20—70 milli­méteres csapadékot, s bár ok­tóber 14-én országszerte esett, a néhány milliméternyi esőnek nem volt gyakorlati jelentősé­ge sem a mezőgazdaság, sem a folyók vízhozama szempontjá­ból. A mostani, s immár bősége­sebb csapadék egyelőre rend­kívül egyenlőtlenül oszlik meg. A Dunántúl nyugati részén szerda reggeltől csütörtök reg­gelig, főleg az éjszakai órák­ban 30—40 milliméter hullott. Az ország területének mintegy negyedrészén már megszűnt a hónapok óta tartó szárazság. A keleti országrészeken, az aszálytól eddig is leginkább sújtott vidékeken azonban még alig javult a helyzet. Az országos esőzés változatlanul tart. A csapadék aránytalan elosz­lásának legfőbb óka, hogy északnyugat felől hideg, délke­let felől pedig meleg légtöme­gek törtek be hazánk fölé. Ez egyúttal rendkívül nagy hő­mérsékleti különbségeket is okozott. Csütörtökre virradó éjszaka Budapesten 12, Debre­cenben 16, Nyíregyházán 17 fok volt a hőmérséklet, ami még júniusi vagy augusztusi éjje­leken sem számít nagyon hű­vösnek. Az ország keleti ré­szén csütörtökön tovább foly­tatódott a hirtelen, erős fel- melegedés: Debrecenben 20, Szegeden és Békéscsabán 21. s még a fővárosban is 15 fokot mértek délben. Ugyanakkor a nyugati megyékből: Sopronból, Győrből, Szombathelyről, Pá­páról mindössze 4—6 fokot, te­hát az évszakhoz képest is hi­deg időjárást jelentettek. A feltűnően nagy, 17 fokos hőmérsékleti különbséggel, a légtömegek helyzetével és a levegő páratartalmával adva vannak a jellegzetes nyári zi­vatarok feltételei, így péntekre virradó éjszaka és a pénteki nap folyamán az ország egyes vidékein, főleg az Alföldön várhatók a novemberben csak nagyon ritkán előforduló ziva­tarok. A nyugati hideg légtö­megek terjeszkedése nyomán az ország középső és keleti ré­szein erős lehűléssel kell szá­molni, mór pénteken is jóval hűvösebb lesz, mint az előző két napon. A legfontosabb »várható időjárási esemény« azonban az országos eső foly­tatódása. Bár eloszlása még a következő napokban sem lesz teljesen egyenletes, lényeges javulást remélhetünk. (MTI) »

Next

/
Oldalképek
Tartalom