Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-07 / 235. szám
SOMOGYI NÉPLAP 8 Vasárnap, 1962. október f. QONDO LATOK EQY SZÜLETÉSNAPRA A lützkendorfi olajmüveU. A korszerű, új gépek az eddiginek búrom és félszeresére emelik a kombinát kapacitását. (MTI Külföldi Képszolgálat) A Német Demokratikus Köztársaság dolgozói történelmileg fontos helyzetben ünnepük ma. október 7-én államunk megalakulásának 13. évfordulóját. Az NDK a német történelem első munkás-paraszt állama, első békeszerető állama. Hazánk valamennyi dolgozója és Németország minden békeszerető ereje harcot vív Nyugat-Németor- szág revansistái és militaristái ellen, hogy megfékezze őket, és elzárja útjukat. A német békeszerződés megkötéséért és a Nyugat-Berlin demiütarizált, semleges, szabad várossá történő átalakításáért vívott harcnak is ez a legfőbb tartalma. A Német Demokratikus Köztársaság tekintélye valameny- nyi kontinensen állandóan növekszik. Ez békeszerető külpolitikánknak, népünk kemény, céltudatos építőmunkájának és ^ munkás-paraszt hatalom megerősítéséért vívott harcunknak legfontosabb eredménye. Az NDK megalakítása a német nép legjelentősebb vívmánya. Köztársaságunk születésének napjára dolgozóink városon és falun egyaránt figyelemre méltó eredményeket értek el. A Német Demokratikus Köztársaság a Szovjetunió, Nyugat- Németország, Anglia és Franciaország után Európa ötödik ipani hatalmává fejlődött. Ipari termelésünk 1950-hez képest megháromszorozódott. 1950 óta csak a fémfeldolgozó ioar termelése több mint négyszeresére, az elektrotechnikai ipar pedig öt és félszeresére emelkedett A barnaszén, a műrost és a marón átron egy főre eső termelése tekintetében az NDK Európában az első helyen áll. Ez év első öt hónapjában is jól teljesítettük a népgazdasági tervet. Az ipar termelése az előző év azonos időszakához képest 2,3 milüárd márkával, vagyis 7,8 százalékkal emelkedett. A munka termelékenysége ugyanebben az időszakban a terveknek megfelelően emelkedett, 9,5 százalékkal. Szép eredményeket értünk el a mezőgazdaságban is. Parasztjaink csaknem száz százalékban a termelőszövetkezetekbe tömörültek. A nagyüzemi táblák művelése és a legmodernebb technika alkalmazása révén a kedvezőtlen időjárási viszonyok ellenére ez évben is növekedett a mezőgazdasági termelés. Ebben hathatósan segített az ipari munkásság is. Az NDK e kiemelkedő termelési eredményei különösen azért óriási jelentőségűek, mert a háború után nagy nehézségekkel küzdöttünk. Különös nehézséget jelentett, hogy a szocializmust a Nyugat- Németországból és Nyugat- Berünből rendszeresen űzött szabotázs és zsaroló tevékenység közepette építettük. Ez a tény érzékenyen érintette hazánk népgazdaságát. Kormányunk múlt év augusztus 13-i intézkedései — amelyek a Varsói Szerződés tagállamainak egyetértésével és példamutató pontossággal történtek — jelentékeny csapást mértek a mi- ütarista és imperiaüsta körökre. Ebben az az új, hogy az imperializmus és a militarizmus ez alkalommal először nem kívülről, hanem belülről, magától a néptől szenvedett vereséget. Az NDK dolgozói el vannak szánva arra, hogy a szocialistá tábor népeinek szoros testvéri együttműködésével fölépítik hazájukban a szocializmust. Ezzel Nyugat-Németország munkásainak is példát és perspektívát mutatnak. így jelentősen megkönnyítik az antifasiszta rendszer megteremtését Nyu- gat-Németországban. Az NDK dolgozói ezzel egy időben hozzájárulnak a szocialista tábor erősítéséhez és megszilárdításához is. A munkások, a parasztok és az értelmiség így ünnepük államurfk megalakulásának 13. évfordulóját, így teljesítik nagy történelmi feladatukat. Siegfried Hiemzsch, az NDK budapesti nagykövetségének első titkára Közös minisztériumi irányelvek a falusi népművelési munkában Tanácskoztak a népművelési felügyelők Pénteken délelőtt értekezleten vettek részt a járási népművelési felügyelők és a megyei népművelési előadók. Honfi István, a megyei mű velődésügyi osztály helyettes vezetője ismertette a földművelésügyi és a művelődésügyi miniszter közös körlevelét az időszerű művelődésügyi feladatokról. A körlevél irányelveket ad a szocialista kultúra falun való széles körű terjesztéséhez. Az irányelvek szerint a megyei művelődésügyi és mezőgazdasági osztályok együttműködése különösen szükséges a helyi termelési és kulturális feladatok összhangjának megteremtésében. Ez az összhang érvényesüljön a művelődési program tervezésében és végrehajtásában is — hangoztatja a körlevél. A mezőgazdasági értekezleteken a kulturális nevelőmunka, a népművelési tanácskozáson a mezőgazdasági termelés kérdései feltétlenül kapjanak helyet. Minden eszközzel segíteni kell a szakmunkásképzés és a mezőgazdasági szakműveltség emelését Igen fontos kedvet ébreszteni a tanulás iránt, a szakmai műveltséghez szükséges alapműveltség megszerzése iránt, ha kell, a hiányokat pótló tanfolyamok, szakkörök szervezésével. A mező- gazdasági osztály szakvéleményének megfelelően fejlesszék az egységes községi könyvtárak állományát, a könyvtárak pedig a szakkönyv-népszerűsí- tés eszközéivel segítsék a helyi termelési feladatok megvalósítását. A tsz-ek kulturális alapjának felhasználásáról már a múlt évben kiadták az irányelveket. A körlevél ismét hangsúlyozza, hogy a szociális-kulturális alap művelődési célokra hivatott összegeit a helyi népművelési programoknak megfelelően használják föl. A továbbiakban Honfi elvtárs dr. Hadnagy László miniszterhelyettes legutóbbi referátumával foglalkozott, majd ismertette Liptai Ervinnek, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőjének beszámolóját a múzeumi feladatokról. A tájékoztatást vita követtej Szüreti mulatság — régi hagyomány szerint »Fehér szőlőt nem csípi meg a darázs...«, hangzott a balatonszemesi KlSZ-űatalok rendezte szüreti mulatság parádés felvonulásán a közismert népdal. Az első hinten a »bíró« és a »bíréné« feszített nagy büszkén. Utánuk döcögött a felvonulók színes tömegében a maszkások kordéja, majd sorban következtek a zenészek, a táncosok, a mulatozók. A hosszan kígyózó menet mellett fölpántlikázott lovakon vágtattak fel és alá a »hírnökök«. A vidám menet a tanácsháza előtti térről indult el, és a hosszú fogatsor utasai végigjárták a falu köztiszteletben álló vezetőinek háza táját. Köszönteni jöttek. Valahány helyen förgeteges dohszó hívta fel a házbeliek figyelmét a, köszöntőkre, majd felhangzott a dobos ajkáról a mókás köszöntő hol prózában, hol versben. Valamikor szokás volt ebben a faluban ez a szürettáji »kikiáltás«. Jaj volt annak, aki valami olyasmit követett; el, aminek menthetetlenül dobszára kell kerülnie! A köszöntés első eseményét jelentő mondóka után újabb dobolás, majd a táncosok műsora következett. Perdültek a szoknyák, lobogtak a bőgatyák. A nézők akaratlan is verték a tánc ritmusát. Lassú és friss csárdás zárta a köszöntő műsorát. A szüreti köszöntésben részesült vezetők családja viszonzásul borral és süteménnyel kínálta a vendégeket. Ahol nem készültek föl ilyen népes vendégkoszorú traktálására, ott száz forinttal illik »megköszönni« a vidám látogatást és az élményt adó műsort. Balatonszemes életének kedves eseménye volt a régi szüreti mulatságok hagyományának fölelevenítése. E< ^ Botvinnik és a bolgár női sakkozó Mihail Botvinnik szovjet sahknagymestemek Várná- '■ ban feltűnt, hogy a bolgár sakkozók között egyetlen j női nagymester sincs. Ami- ) kor érdeklődött, hogy mi > lehet ennek az oka, ezt { válaszolták neki: »Igen i egyszerü: nincs nő, aki \ egyfolytában 5 óra hosszat \ hallgatni tudna!« * * * > A rendkívül mély hangok hatása Az igen mély hangok, amelyeknek rezgésszáma emberi füllel mór nem is érzékelhető, szívdobogást, feszültségérzést, szemfájást, sőt bizonyos körülmények között emésztési zavarokat is idézhetnek elő. Ezt a megállapítást tette Etienne { Grancjean, a Zürichi Techni- - kai Főiskola egyik profesz- szora a. koppenhágai nemzetközi akusztikai komgresz- szuson a zajok biológiai hatásáról tartott előadásában. A rendkívüli alacsony rezgésszámú hangok befolyásolhatják az ember légzését és (telki egyensúlyát megákkor is, ha egyáltalán nem hallhatók. * « » A félbevágott ember New York-i sebészek egy tudományos összejövetelen beszámoltak arról a rendkívül érdekes műtétről, amelyet egy 30 éves rákos bégén hajtottak végre. A beteg születésétől fogva deréktól lefelé béna volf. Az el- ffiákosodott béna testrészt a medencétől lefelé tavaly októberben egy négy és fél órás műtéttel eltávolították. A beteg nemcsak életben maradt, hanem egy trapéz segítségével csonka testét egy különleges protézisbe tudja beemelni. AnnClft* «««■»««■ cxj tj körié ezüstfiéiiz Tp elhorkan a ló, ahogyan cuppogva belelép a vízbe, amelynek sömlyékes, zsom- békos a széle; beljebb néhány égerfa meg nádas, ameddig a szem ellát. Nyár vége van, már pöndörödik a sás levele. Szárcsák, vadrécék otthona a víz. Békazenekar versenyez a lassan nyújtózó széllel. Ez a vidék még a Balaton széléhez tartozik, innen egy miatyánkra pedig Lengyel vagy Janko- vics buzsák falu áll. A lovas káromkodik. Amúgy is szakadozott mentéjét félti. A ló meg-megcsúszik, de mohón szürcsöli a vizet. — Hahó... Haóooo.í. Még két lovas rúgtat a partra. Hasonlóan foltosak, csőp- zottak. Fáradtnak látszanak az istenadták. Az egyiknek fél arcát véres kendő rejti. Mindegyiknek horpadt iszák lóg a kápája tövéről, és égnek mered az apró puska. Amelyik itat, annak csak lapos, török szablya függ a derekáról. — Nétené! Ügy isznak ezek, hogy szinte megkívánja tőlük az ember! — Magam is úgy volnék, hogy már három napja nem látott folyadékot a torkom. Tudjátok-é, van kocsma errefele? Közben a két ló is meg gázolja a vizet, és halkan szürcsöl- nek. A szablyás vitéz ellenzőt formál a tenyeréből, és körbe bámul: — Nem ajánlatos erre a kocsmázás. A község a Lengyel meg a Jankovics uraságé. Megszoríthatna bennünket, ha nem igyekszünk. Nem. szeretnék császár akasztófáján virág lenni! — Pedig majdcsaknem lettél pajtás, a fekete rossebbe, tegnap. Szerencsére nekem ugrott az a vértes, a nemjóját a keresztanyjának. Most aztán viheti hírünket Szent Péternek, ha ugyan viszi. De az én arcom i$ sajog, mintha fogam húzták volna! — Bizony, Bandi, igyen van. Még jó szerencse, hogy pénztárukat elmenekítettük! A szablyás megcsörgeti az oldalán lelógó iszákot. Valami gyönyörű csengés hallatszik belőle, éppen katonafüleknek való. Időközben, hogy a lovak eloltották szomjúságukat, lekászálódnak a lóról. A sebes arcú szaporán veti a csizmáját, áll a vízben, és mossa magát kegyetlenül. A véres gyolcs most még véresebb. Csikorgatja a fogát, és közben káromkodik veszettül. A másik kettő elemózsiát vesz elő, és csöndesen falatoznak. — Főként a szigetvári eb- ugattáktól tartok, mert ha meg- neszelnék, hogy oda a mozgó tábor zsoldja, igencsak a nyakunkba kaphatnánk őkelméket, ezt pedig sehogyan sem szeretném — mondja, és kimászik a sebes arcú a vízből. Toporog, rázogatja a gúnyáját. — Amondó volnék, jó lenne elrejteni. Szép summa ezüstök. Bizisten, nagy hasznát vehet» nénk... — Ugyan, Gáspár, a magunkfajta szegénylegények.., — Hiszen nem ott voltál te is, amikor prédikátor uram hírét adta, hogy a Tisza hátán készülődne valami? Hogy a nagyságos Zrínyi Ilona fia... — Hagyd el, Gáspár, nehezen hinném. Az Isten se törődik a mi fekete sorsunkkal! A Bandinak nevezett, aki eddig hallgatott, és hol az egyik, hol a másik beszélőt nézte csillagos fejérvári bicskáját törölgetve, felkapta a fejét: — Hiszen ha igaz, ha nem, ekkora summa pénzekkel nem nagyon mehetünk tovább. Meg- neszelnék, aztán fuccs, volt pénz, nincs pénz. Az pedig nem olyan kis dolog lenne... — Ó, te habókos! Aztán nem mondanád meg, hogy mibe tennéd? — Hát iszen, tudom, ez a neheze. De tálán az üngömbe. — Ugyan. Elrohad az üngöd, és... — A pénz nem rohad. . — Az nem, de elfelejted, hová tettük. Mert bizony, nagy szükségünk lehet még erre ... — Gáspár öcsém, ugornál talán egy korsóért, valamelyik zsellér mégszánna bennünket! — Osztán adjál ám neki vagy két ezüstöket, de meg ne mondjad, minek kéred! TT ogy azután így meg±J- egyeztek, Gáspár felszáll a lovára, azok ketten meg leheverednek a fűbe. Bő sugarú még a kora őszi nap, csak a szúnyogok dongnak kellemetlenül. — Hát mi hárman csak megvolnánk Isten segedelmével. Még vagyunk is a környéken egynehányan. — Nem megmondta-e prédikátor urunk, hogy sokan köszörülik már a fegyvert, hogy el- lazsnakolnánk a németjit? — Sokan-é? Hát meri a jobbágy vállalni azon terheket, amiket a hadi járás jelentene? — Nemhiába, Bandi, hogy elcsapott deák volnál, mindig o szót cifrázod. Hát szívesen adnák nekünk magyarnak, amit porcióba meg forspontba elvisznek tőlük, mi? — Nem is azért. De hiszen katona is kéne?! —i Nem bujdosunk elegen? Meg azután prédikátor uram mondd, hogy a nemesek is igen nekibúsultak, annyi az új német a nyakukon. — Talán eleszik a nemesek elől a földet? Hehehe? Noiszen, nem féltem én a nemest. Ha egy nadrágja marad, lesz neki másik. Mert lehúzza a jobbágyról. — De a megszabadulás igen a mi ügyünk lenne... — Nem is mondom, de honnan a katonaság? — Ergye már valahová! Vagyunk mi zsombéki bujdosók is vagy két-háromszázan. A patkócsattogásra mindketten felugranak. Ijedten kapkodják a fejüket. Ahogy a lóról leszáll Gáspár, megnyu- gosznak. Mutatja a korsót. — Hoztam ám. Hanem hamis embertől váló, mert igencsak csókolta a császárja képét, amikor markába csúsztattam az ezüstöket. Alighanem nyakunkra hozza a tokost. Méregetett a szemivei, láttam, a rongyaimat meg a csiUagó pénzt nézte. Hogy a fekete rosseb essen bele! — Ne káromkodj, Gáspár. Azzal jót nem teszel. Inkább azon gyötörjed magad, hová tegyük a korsót! Mindhárman szétnéznek. Alkalmas hely mutatkozik nem is egy, csak. éppen azon tűnődnek, melyik volna legjobb. Végül Bandi megáll: — Itt vélném legjobbnak. Napnyugvás irányában ettől a göcsörtös égerfától három lépésre ... — Miért éppen háromra? — Merthogy 1703-at írnánk a kalendáriumban... — Nemhiába, hogy diák volnál, okosan beszélsz. Az egyik iszákból előkerül egy kis lapát, és Gáspár szaporán nekikezdi ásni a korsónak való gödröt. Addig ketten csörgetik befelé a korsó hasába az ezüstöket. — Jóféle pénz ez. — Jóféleee? Amit a Lipót ver? Hát nem kilopná belőle még azt a kis maradék ezüstöt is, amit a pénzverők még benne hagytak? Ezen mindhárman jót nevetnek. Hiszen országszerte köztudott dolog, hogy a kegyelmes császár fölöttébb szereti az ezüstneműt, különösen, ha az a saját zsebét nehezíti. Van aközött mindenféle pénz. Kis tallér, nagy tallér, magyar is, idegen is. Gáspár fintorogva forgat egyet, amin fölfedezi a fölséges császár arcmását. — Hát ezt az orcát csókolgatta a sunyi fajtája. Hogy nem sül ki a szeme. — Mondom, Gáspár, ne szidja* — Meglássátok, nem sok jó lesz ebbül a korsókérésbül... Szaporán betemetik a gödröt, és mint akik a dolgukat jói végezték, málházni kezdenek. Majd mindhárman nyeregbe vetik magukat, és elindulnak a faluval éppen ellenkező irányban. Éppen jókor. falu felöl vértek csattogását, lódobajt lehet haliam. Az elöl lovagló tiszt keserűen döföli a lovát, és mindenféle szakromentet meg donner- vettert emleget. Zörögnek a vasasok, csak úgy porzik a falu útja a hátuk mögött. A faluban pedig a korsót eladó jóleső mosollyal dörzsöli a jó hírért kapott újabb ezüstöket: — Mégiscsak jó mekfaty maty árok istene! A három lovas csak későn neszelte meg, hogy mi készül ellenük. Már a nyomukban csattognak a vasasok, amikor észbe kapnak. Menekülni nem lehet. Rövid, de véres tusa kerekedik. Az este három magyar és öt vértes álmára terít fekete takarót. A vértesek fáradtan ügetnek vissza. Tisztjük is ott maradt a tilsában, s amit kerestek, azt se találták. Dühükben, amikor a faluba érnek, jól megagyal- ják köszönetképpen a hírhozót. A berek pedig őrizte a titkot. Egészen addig, amíg egy napon a múlt esztendőben hírül nem hozta az újság, hogy négyzázötvenhárom darab Li- pót-kori ezüstpénzt találtak Buzsák határában. Honnan tudom, hogy így történt? A berek mesélte, és eskü nélkül is elhiszem, hogy így igaz. Győri D. Balázs
