Somogyi Néplap, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-06 / 234. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1962. október 6. SPORT A K. Kini%ii megpróbálja . •• lassan csak elülnek a múlt vasárnapi kaposvári labdarúgó botrány hullámai. Az eset fö­lött napirendre tért már a fő­városi sajtó, de a kaposvári szurkolótábor is, amelynek so­raiban mind gyakrabban most már nem az a téma, mi volt, hanem, hogy mi lesz. Mármint most vasárnap Budapesten a Kőbányai Lombik ellen. Annak ellenére, hogy jelen pillanatban a K. Kinizsi vigasz­talanul utolsó az NB II. nyu­gati csoportjának bajnoki táb­lázatán, Kaposvár nem ború­látó. Az a vélemény, hogy ta­valy a Zalaegerszegi TE ha­sonló nehéz helyzetből bizto­san vágta ki magát, s nem esett ki. Ügy mondják Kaposváron, hogy a Kinizsi helyzete ma könnyebb, mint egy évvel ez­előtt a zalaegerszegieké. Ta­valy ugyanis három kieső volt, idén csak kettő lesz. A csapat nem adta fel. Most, hogy Szili újból csatasorba áll, aztán le­igazolta az együttes Darvas Ár­pádot, s egy-két héten belül Pados is a K. Kinizsi játékosa lesz, egyre bizakodóbb a Kini­zsi-tábor. Nem kétséges, hogy Balogh és Gergely eltiltása ebben a pillanatban gondot okoz Varga György edzőnek. A védőjátékosok pótlása azonban Szilivel és Darvassal nem is olyan nagy probléma. Inkább gond az, hogy a támadósort miként lehetne felhozni úgy. hogy ez az ötösfogat végre gólt is tudjon rúgni. A Kinizsinél nem titkolják hogy a csapat már az őszi for­dulóban igyekszik elrugasz­kodni az utolsó helyről. A ter­vekben benn szerepel a Kőbá­nyai Lombik elleni pontszerzés. Az a kérdés csupán, hogy a Csepel elleni viharos mérkő­zés idegileg nem viselte-e meg nagyon a Kinizsi játékosait. Ha nem, akkor elképzelhető, hogy a K. Kinizsi vasárnap Pesten gyarapítani tudja majd bajno­ki pontjainak számát. NB lll-as csapataink pécsi együttesekkel látszanak Igen érdekes és izgalmas a délnyugati NB III. labdarúgó­bajnokság őszi hajrája is. Ezen a héten a két somogyi NB III-as csapat pécsi együttesek­kel mérkőzik. A K. Honvéd Kaposváron, a Siófoki Bányász Pécsbányatelepen szerepel. Nem kétséges, a két csapat kö­zül a Kaposvári Honvédnek lesz könyebb dolga Elsősorban azért, mert a Honvéd hazai pályán játszik. No meg a csapat kezd kilábalni a korábbi hullámvölgyből. Az együttes kis­kunhalasi játékáról igen elisme­rően írt e héten társlapunk, a Kecskeméten megjelenő Petőfi Né­SPORT SZOMBAT labdarúgás: Megyei bajnokság: Taszár— K. Kinizsi IL (Temesi). Megyei bajnokság: K. Vasas— K. Közút, Kaposvár, Építők- pálya, 13.80 ó. K. Spartacus— K. Petőfi, Kaposvár, Spartacus- pálya, 15.30 6. VASÁRNAP Teke: Megyed bajnokság: K. Fák­lya—K. H. Vasutas, Spartacus- pálya, 8 ó. K. Helyiipar—K. Építők IL, Vasutas-pálya, 7 ó. NB n.: K. Építők—MOM, Ka­posvár, Épitók-pálya, 11 ó. Sakk: Somogy megye—Fejér megye, megyék közti válogatott csa­patbajnoki mérkőzés, Kapos­vár, Latinka Sándor Művelő­dési Ház, 10 d. Ökölvívás: Területi ifjúsági csapatbaj­nokság : K. Dózsa—Nagykani­zsai Bányász, Kaposvár, Dózsa sportcsarnok, 10.30 ó. Kézilabda: NB H.: K. Honvéd—Híradó, Kaposvár, Dózsa-pálya, 10.30 6. pe is. Radnai István edző szerint, ha a csapat úgy játszik, mint Ha­lason, akkor a hazai pályán le kell győznie az igen jól rajtoló Pécszabolcsi Bányász csapatát is. Pénteken Radnai edző még nem tudta, hogy milyen összeállításban lép vasárnap pályára a csapata. Léber, aki Kiskunhalason megsé­rült, e héten nem edzett, s aligha épül föl a vasárnapi mérkőzésig. Ha a balhátvéd nem játszhat, ak­kor Radnai edző kénytelen lesz felforgatni az összeállítást. Ez esetben Lang, esetleg Váradi lesz a balhátvéd, Palkovics IL a balfe­dezet. Ha azonban Léber rendbe­jönne, s vállalná a játékot, akkor nem változik meg a múlt heti összetéteL MŰSOR Labdarúgás: NB n.: K. Lombik—K. Kini­zsi, Budapest, Kőér u., 14 ó (Bálint). NB IH.: K. Honvéd—Pécssza- bolcsi Bányász, Kaposvár, Ki­nizsi-pálya, 15 ó' (Nagy K.). P. Bányász—Siófok, Pécsbánya- telep, 15 ó (Boda). Megyei bajnokság: L osztály: Gyékényes—K. Dó­zsa (C&izi), Csurgó—Nagyatád (Fenyvesi), Somogyszob—KMTE (Baranyából), Marcali—K. V. Lobogó (Dombrovszki), Lábod— Marcali Honvéd . (Zsoldosy, Ba­latoniéiig—K. Építők (Molnár), K. Vasutas—Barcs (Tolnából), n. osztály: Balatonszemes— Balatonboglár (Mohácsi), Zá­rná rdi—Balatonb erény (Tóth), B.-keresztár—Lengyeltóti (Hor­váth), Fonyód—Ádánd (Szilá­gyi), Heresznye—Kutas (Bodó), BŐhönye—Berzence (Huber), Darány—Felsőbogát (Simon L. ), Ba bocsa—Homokszent- györgy (Szabó V.), Háromfa— Gyékényes (Rajnai), K. Vasas— Tab (Kanizsait, Kadarkút—So- mogysárd (Kosaras), K. Petőfi— Karód (Koller), GöUe—Memye (Boldog), Nagytoldipuszta—Ka- pOly (Molnár L). A Honvéd szurkolótábora jó já­tékot, győzelmet vár csapatától. A Pécsi Bányász — Siófoki Bányász mérkőzés a papírforma alapján biztos pécsi győzelmet ígér. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a siófokiak már eleve fölad­ták a vasárnapi mérkőzést. Fi­scher Sándor, a csapat edzője le­szögezte ugyan, hogy az eddig el­ért eredmények alapján a pécsi csapat jobbnak látszik. — Mi azonban megpróbáljuk — mondot­ta az edző. A magyar B válogatott elleni edzőmérkőzésen az első fél­időben játszó siófoki csapat azt a hadrendet próbálta ki, amit Pécs­bányatelepen is föl akar a csapat vonultatni. Természetesen a válo­gatottak ellen ez a szigorú véde­kező taktika nem lehetett olván eredményes, mint amilyen a Pécsi Bányász ellenében lehet. 1 Védekezni fog a Siófoki Bányász? ! — tettük fel a kérdést Fischer ed- ! zőnek. — Legjobb védekezés a ; támadás — volt a válasz, s közölte ' még azt is, hogy a taktikai had- ! rendet úgy szabja meg, ahogy az ; adott körülmények megkívánják. Lehetséges, hogy menet közben is ! át kell alakítani majd a sorokat. ; Mindenesetre Siófok tisztes ered- ' rrtényre számít Pécsb.ánvatelepen. I ahol egy esetleges döntetlen már | ragyoeó sikernek számítana. ■ Valószínű, hogy a Siófoki Bá- I nyász a múlt heti összeállításban ; szerepel majd Pécsen. ASZTALITENISZ Balázs, Vinczéné és Szereczné kapott meghívást a vidék tizekbajnokságára E hónapban kerül sor az idei vidék asztalitenisz tízekbajnoksá- gára Veszprémben. A Magyar Asz­talitenisz Szövetség már kijelölte az indulásra jogosult versenyző­ket. Meghívás alapján három ka­posvári asztaliteniszező jogosult indulni az október 20—21-én sorra kerülő versenyen. A férfi mezőny­ben Balázs Miklós, a nőknél dr. Vincze Tiborné és Szerecz László- né küzd majd a kaposvári színe­kért. Gyorslista az 1962. október 5 én megtartott lottósorsolásról A húzáson a 36. heti lottószelvények vettek részt 207 153 vásárlási utalvány 210 119 rádió 664 734 bútor 668 872 televízió 684 386 éléskamra utalvány 1 890 496 vásárlási utalvány 3 509 003 robotgép 3 527 568 óra 3 529 957 vásárlási utalvány 3 545 022 bútar 3 558 669 írógép deren a SOMOGYI NÉPLAPBAN 3 562 356 robogó 3 577 616 Berva moped 3 579 054 óra 3 590 496 rádió 3 596 963 motorkerékpár 3 598 145 televízió 3 599 369 evőkészlet 3 602 499 fényképezőgép 3 602 660 fényképezőgép 3 613 732 éléskamra utalvány 3 615 832 vásárlási utalvány 3 622 322 bútor 3 674 683 rádió 3 691 523 robotgép 3 692 047 lemezjátszó 3 703 261 rádió 3 716 097 óra 3 725 893 padlókefélőgép 3 743 924 vásárlási utalvány 3 745 197 mosógép 3 749 089 porszívógép 3 756 693 rádió 3 771 448 rádió 3 777 342 rádió 3 777 359 vásárlási utalvány 3 785 869 éléskamra utalvány 3 791 961 villanytűzhely 3 812 002 rádió 3 812 714 vásárlási utalvány 3 819 102 televízió 3 821 456 bútor 3 824 806 írógép 3 832 118 televízió 3 833 038 mosógép 3 846 518 rádió 3 854 014 éléskamra utalvány 3 855 103 éléskamra utalvány 3 855 974 éléskamra utalvány 3 856 560 vásárlási utalvány 3 864 703 éléskamra utalvány 3 882 276 mosógép 3 887 501 bútor 3 894 708 robogó 5 446 808 padlókéiélőgep 5 455 373 motorkerékpár 5 458 184 vásárlási utalvány 5 460 181 bútor 5 460 803 mosógép 5 464 916 televízió 5 466 335 lemezjátszó 5 477 407 vásárlási utalvány 5 477 536 rádió 5 479 165 magnetofon 5 483 627 vásárlási utalvány 5 487622 óra 9 460 073 porszívógép 9 464 680 vásárlási utalvány 9 466 385 televízió 9 475 565 moklcáskészlet A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetle­ges számhibákért felelősséget nem vállalunk. A nyertes “-Ju­talomsorsolás- jelű szelvény­részt a totó-lottó kirendeltsé­gek, vagy a posta útján októ­ber 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazga­tóság lebonyolítási osztályá­hoz. (MTI) HÍREK mmm mrnmtr jmm:i ■ mmmm- — B Időjárás Várható időjá­rás szombat es­tig: kisebb fel­hő átvonulások, legföljebb aé- h^r.y helyen eső. Reggeli pá­rásság. Mérsé­kelt északnyu­gati, északi széL Várható legmagasabb hőmérséklet 20—24 fok között. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 40. játékhéten á Csepel Vas- és Fémművek Munkásott­honában megtartott lottósorso­láson a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 18, 39, 41, 62, 72. (MTI) — Kaposvár aayakönyvi hírei. Születés: Rácz Jenő fia. Tamás; Varga Mihály fia, Jenő; Laczkó László leánya, Julianna; Fehér Pál leánya, Klára; Kalauz István leá­nya, Zsuzsanna; Orsós Imre fia, János; Szobotin Lajos fia, Gábor; Szarka János fia, István; Bévárdi Sándor leányai, Mária és Katalin; Hortobágyi Gyula fia, Miklós; Mi­hály Jenő leánya, Éva; Báli Sári- ( dór leánya, Andrea; Herényi Mik­lós fia, László; Strublics József leánya, Anikó; Kővári Pál fia, Ti­bor. Házasságkötés: Kovács Fe-, renc—Kása Ilona; Lusztig József— Gyarmati Etel; Orsós Imre—Pálfi Katalin; Bere József—Bállá Rozá­lia; Bizvurm József—Vörös Anna; Sulmics Lajos—Horváth Mária; Szalai István—Somlai Erzsébet. Halálozás: Balogh Jánosné 6S, Va- sicsek József 81, Márton Istvánne 50, Kern Jánosné 74, Karádi Mi­hály 76. Béri Pálné 83 és Koffer József né 54 éves. — SZELLEMI VETÉLKE­DŐT rendeztek a Barcsi Fű­részüzem KISZ-fiataljai. A jól sikerült társasjáték -után tánc­cal fejezték be a klubestet. A homokszentgyörgyi vasút­állomás előtt történt diákbal­eset miatt a rendőrség a ko­rábban őrizetbe vett Pálfi Gyula Zetor-vezetőn kívül elő­zetes letartóztatásba helyezte Szabados Károlyt, a Bárdi­bükki Állami Gazdaság üzem­egység-vezetőjét és Kígyósi József brigád vezetőt is. — Hajmás vezet a legutób­bi értékelés szerint a kapos­vári járás községeinek mező- gazdasági versenyében. A henvemmegyedik, tehát az utolsó helyen Töröcske áll az őszi munkákkal. Sziklaomlás folyóba sodorta egy gépkocsi utasait A szerdáról csütörtökre vir­radó éjszaka a Lueg hágóról egy több, mint 100 köbméteres sziklafal zuhant a Salzach mentén épített autóútra. A szüdaarnlás pillanatában az úton haladó angol rendszámú gépkocsit a kólavina beleso­dorta a Salzachba. A gépkocsi négy utasa közül csak egy bírt kimenekülni a folyóból. — Tizenöt helyett haszonét vagon kenyérgabonát adott a népgazdaságnak a szenyérí Búzakalász Termelőszövetke­zet. A tízvagennyi tervtültel- jesités annál is inkább érté­kes, mivel ez a szövetkezet tavaly egyáltalán nem adott kenyérgbonát az állami felvá­sárló szerveknek. — IS ország szakembereinek részvételével kezdődött meg a Technika Házában október 3- áe, szerdán a Bőripari Tudo­mányos Egyesülés négynapos kongresszusa. A nagy érdek­lődéssel kisert tanácskozáson 18 ország tudományos intéze-: teinek, üzemeinek képviselői a bőrgyártó és feldolgozó ipar­ágak fejlesztésének problé­máit vitatják meg. — FIÓKKÖNYVTÁR NYÍLT nemrég Kaposváron, a Kandó Kálmán utcában. Az új köny v­tárba az első nap több, mint hat varian iratkoztak be, és csaknem 200 kötet könyvet köl­csönöztek. Harc az írás- tudatlanság ellen Az írástudatlanság elleni el­ső világkongresszus véget ért. Az értekezleten 5® ország kép­viselői vettek részt. A kong­resszuson határozatot fogadtak el, és kimondták, hogy tízéves szervezett - küzdelmet indíta­nak az írástudatlanság ellen. Az Egyesült Nemzetek Szerve­zete és a fejlett országok se­gítségével szüntetik meg az elmaradott országok lakosságá­nak írástudatlanságát. — Október 4-én a nagyatádi járás három községében — Görgetegen, Kisbajomban és Nagyatádon — megnyílt az ismeretterjesztési évad. Nagy­atádon Szentes Imre, a TIT csillagászati szakosztályának tagja tartott előadást. Az ezt követő filmvetítés után sokam érdeklődtek a “csillagnézés-« iránt, amit a helyszínre szál­lított csillagászati távcsövei tett lehetővé a Gábor Andor Művelődési Ház. — A kiskereskedelmi forga­lom bárom év alatt 89 millió­ról 110 millióra nőtt a mar­cali járásban. Leginkább a tartósabb, értékesebb cikkek ­ből vásárolt nagyobb mennjyi- ségben a lakosság. — A Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat, nyelvtanfolyamot hir­det leezdö, középhaladó, haladó né­met és kezdő angol, haladó angol nyelvekből. Jelentkezni lehet ok­tóber 15-ig a TIT irodájában (Baj- esy-Zsilinszky u. 10—IS.), Tanító­képző Intézet (tel. 25-01). (3050) — A TUZEF Berzsenyi utcai te­lepe értesíti a vásárlóközönséget. hogy az importparketta és fehér csempe megérkezett. (66976) Népművészeti szőttesek, hímzések, kerámiák, fafaragások, kézi cso- mózású perzsa- és kézi szövésű torontáli szőnyegek legnagyobb választéka a Kaposvári Népművészeti és Háziipari boltban, Ady Endre utca 8. — Közűleteket is kiszolgálunk. (1215) Folyó hó 15—31-ig az AGROKER alkatrészosztálya leltárt tart. Ez idő alatt az árukiadás szünetek A fenti időben a TOLNAI és a ZALA­EGERSZEGI AGROKER vállalatok elé­gítik ki az igényeket. __________________________________________ (66956) H irdetőfeleink figyelmébe! Hirdetéseiket Tábort KÜSZTER FERENC (földművesszövetkezeti áruház) megbízottunknál is feladhatják. <S) i műueiŐDés g | SZOBQHOZQS CSlkV GESGELZ SZÍNHÁZ: Este 7 órakor: HAMLET- NEK NINCS IGAZA. Erkel­bérlet. Berzence; SZERESS BE­LÉM. VÖRÖS CSILLA« FILMSZÍNHÁZ PIROSBETÜS HÉTKÖZNA­POK. Magyar—csehszlovák film. Korhatár nélkül Előadások kezdete 5, 7, 9 órakor. (Október 8-ig.) SZABAD 1FJDSAO filmszínház A TORPEDÓ VISSZALÖ. 10 éven alul nem ajánlott. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. (Október 7-ig.) LATINRA SÁNDOR művelődési ház Déleliőtt 10 órakor matiné} CSENGÖ-BONGÖ FÁCSKA. Délután fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: RANGON ALUL. Szélesvásznú magyar film 14 éven alul nem ajánlott. — Nyu gat-Európa egyik Je­lentős áru mintay ásárán vess résst Kölnben az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat no­vember 18—20. között. A nagyszabású sportszertoemuta- tón Nyugat-Európa összes sportszer-nagykereskedői reszt vesznek önálló kiállítással. A magyar ipar sportszerekkel, camping arukkal, eampíngbú- torokkal, garnitúrákkal, sport­ruházati cikkekkel képviselte­ti magát. — JUGOSZLÁV KÖNYVK1- ÁLLÍTÁS NYÍLT MOSZKVÁ­BAN. A lááUitáson szerb, har­cát, szlovén és macedón költők és írók müveiből mintegy S00 könyvet mutatnak be. Kislakások villanyszerelését, •szabványosításit vállalja, és viUanyjavítári munkákat végez a Kaposvári Vasipari és Műszaki Rísz, Május u. 3. Telefon: 16-98. (66917) Építésztechnikust és képesítéssel rendelkező könyvelőt azonnalra fölveszünk. Útiköltséget fölvétel esetén térítünk. Cím: Fonyódi Építő Ktsz. (3064) ' A KAPOSVÁRI VAS- ÉS FÉMIPARI VÁLLALAT azonnali ttpésre FÖLVESZ gyakorlattal rendedelkezö esztergályesnkat. (66962) ___________ A Somogy megyei Tatarozó és Ípítö Vállalat fölvesz bádogos szakmunkásokat állandó munkára. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Május i. u. 52. sz. (66067) köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett fér­jem, édesapánk, BOGDAN LÁSZLÓ í$. tanár temetésén részt vettek, s rész­véfcnyilvánítá sukkéi fájdal­munkat enyhítették. Gyászoló család. (C6983)_______ k öszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik Ö2V. BÖRÖCZ FERENCNE temetésén részt vettek, és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. (4388)________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom